Május 2.-tól újra várunk mindenkit a nyilvános istentiszteleti alkalmakra!

 

Kedves Testvérek! 

Május 2.-tól újra várunk mindenkit a nyilvános istentiszteleti alkalmakra!

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

·      Vasárnap 10:00 – Istentisztelet

 

Kérjük a Testvéreket a hatályban lévő kormányzati és biztonsági előírások (kézfertőtlenítés, kötelező maszkhasználat, biztonságos távolságtartás) szigorú betartására!

Az igehirdetések továbbra is meghallgathatók gyülekezet YouTube csatornáján és Facebook oldalán!

 

Lelkészi Hivatal elérhetősége:

·      Vezetékes telefon: 74 / 450 909

·      Mobil: 06 30 345 80 39

·      e-mail: bonyhad@reformatus.hu

·      Honlap: https://bonyhadireformatusgyulekezet.blogspot.com

·      Magyarországi Ref. Egyház:  www.reformatus.hu

Igehirdetés: 2021.04.25. Jób – a hit próbája

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 62.

Jób – a hit próbája

Olvasmány: Jób 1:1-22

„Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” (Jób 1:8)

 

            Jób könyve az emberi szenvedés miértjének ősi kérdését feszegeti, s így az élet egyik legnehezebb kérdését vizsgálja. Egy olyan történetet mesél el, amelyben rossz dolgok történnek egy jó emberrel. Jóbról elmondható, hogy senki sem szenvedett többet, mint ő és senki sem érdemelte meg kevésbé, mint ő. Hogyan történhetett meg mindez? Hirtelen az egész világ rászakadt egyetlen emberre: Jóbra. Égbekiáltó igazságtalanság. Egyik csapás követte a másikat.

            Először rablók fosztották ki a gazdaságát, elvitték mindenét, szolgáit pedig legyilkolták. Aztán tűz csapott le az égből és elpusztította Jób juhait, majd egy hatalmas szélroham romba döntötte a házát, az pedig maga alá temette az ott tartózkodó gyermekeit. Végül Jób az egészségét is elveszítette és egy fájdalmas betegség támadta meg. Jób jajveszékelve kérdezi meg Istentől, hogy mivel érdemelte ki ezt a sok szenvedést?

            Jób története egy olyan detektívregényhez hasonlít, melynek olvasói jóval többet tudnak, mint a történet szereplői. Tulajdonképpen már a könyv első fejezetében megtaláljuk a választ Jób legfőbb kérdésére. Jób semmit sem tett, amivel kiérdemelte volna ezt a sok szenvedést. Mi olvasók már az elejétől fogva tudjuk ezt, Jób és barátai azonban, mit sem tudnak erről.

            Jób tudtán kívül egy kozmikus párviadal és próbatétel tárgyává lett. Ezt a párbajt a mennyekben kezdeményezték, de a földön zajlott. Ebben a rendkívüli hitpróbában a világ legjobb emberét a legszörnyűbb csapások érték. A sátán azt állította, hogy az olyan istenfélő emberek, mint Jób, csupán azért szeretik Istent, mert ő elhalmozza őket minden jóval. A sátán vádja az volt, hogy ha az Isten megvonja áldásait és védelmét Jóbtól, akkor annak hite az anyagi javak és a jólét elvesztésével együtt semmivé válik. Ebben a vádban Isten jó híre forgott kockán. A könyv központi kérdése, hogy vajon Jób továbbra is hajlandó-e bízni Istenben, akkor is, amikor az élete éppen széthullóban van? Az őt ért csapások hatására vajon szembe fordul-e az Istennel, vagy a nyomorúságban is kitart hűséggel Isten mellett?

            Jób helyzetét az is nehezíti, hogy a történet szerint mindenki ellene fordult. A felsége így gúnyolta: „Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2:9). A barátai még ennél is kegyetlenebbek voltak, azzal érveltek, hogy Jóbot Isten büntetése sújtja és bizonyára rászolgált a csapásokra, melyek őt érték, mert vétkezett Isten ellen. Jób mindeközben megpróbálta a lehetetlent, igyekezett továbbra is hinni a szerető, igazságos Istenben, még ha minden tapasztalata ennek ellentmondani látszott is. Jób, aki egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy tragédiák sorozata révén mindenét elvesztette: vagyonát, családját és végül az egészségét is, az okokat kutatja. Négy barátja és vigasztalója válaszait és tanácsait azonban elégtelennek találja, ezért végül magát az Urat kérdi.

 

1.      Jób megpróbáltatásai

            Jób egy gazdag és istenfélő ember, aki kénytelen tehetetlenül végignézni, hogy élete, amit eddig az egészség, az áldások és a jómód jellemzett, darabajaira hullik szét. Nem tudhatta, hogy az őt érő csapásoknak nem „földi”, hanem „mennyei” okai vannak. Az olvasó viszont már az elején megtudja, hogy Isten engedélyével és az általa megszabott határok között, a sátán kísérelte meg a pusztító csapások sorozatával rábírni Jóbot arra, hogy tagadja meg az Istent. Azonban bebizonyosodott, hogy Jób Istenbe vetett hite a megpróbáltatások közepette is fényesen ragyogott, bár közben nyugtalan kérdések háborgatták a lelkét és ismételten ezt kérdezte: „Miért, Uram”

            A Jób könyvét érdemes úgy olvasni, mint egy bírósági tárgyalóteremben játszódó drámát, amelyben ékesszóló beszédek váltják egymást. A könyv nagy részében Jób a vádlottak padján ül és a barátai szónoklatát hallgatja. Bár nem ért egyet barátai szavaival, de nem tudja cáfolni sem a vádakat. Mindaz, amit a szenvedésről, mint Isten büntetéséről állítanak a barátai, logikusnak tűnik. De a lelke legmélyén tudja, hogy még sincs igazuk. Jób kitart amellett, hogy nem érdemli meg a szenvedést, amelyben része van. Kell, hogy legyen rá más magyarázat.

            Mint minden szenvedő ember, Jób is érzelmi hullámvölgyeken megy keresztül. Az egyik pillanatban még igazat ad a barátainak, majd meggondolja magát. Olykor önmagának is ellentmondva vitázik, máskor pedig a felcsillanó remény hangján szólal meg. Jób leginkább egy dologra vágyik, arra, hogy jelenjen meg végre valaki, aki magyarázatot adhat a nyomorúságos sorsára. Magával Istennel szeretne találkozni színről-színre, s Tőle szeretne választ kapni a kérdéseire. Végül teljesül a vágya, mert Isten személyesen jelenik meg Jób előtt. De, amit Isten mond, arra senki sem számított, sem Jób, sem pedig a barátai.

            Jóbhoz hasonlóan mindnyájan kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor saját világunk széthullani látszik, és nem értjük, hogyan történhet meg mindez velünk. Isten olykor túl távolinak és némának tűnik.

            Az ilyen válságos pillanatokban súlyos megpróbáltatásokon megyünk keresztül. Bizonyos értelemben annak a „párbajnak” a részeseivé válunk, amelynek Jób is szenvedő alanya volt. Jób könyve megrendítő őszinteséggel mutatja be ennek a folyamatnak minden állomását. Jób élete példaként áll mindenki előtt, akit szenvedés sújt.

            Jób könyve a világirodalom legnagyszerűbb remekművei közé tartozik. A Biblia legszebb és legkifejezőbb költeményei találhatók meg benne. Akik azonban először olvassák Jób könyvét, könnyen elvesztik a fonalat, hiszen a könyv teljes történeti szála az első két, valamint az utolsó fejezetben található. A kettő között szónoklatok hosszú sora követi egymást.

            A fejezetcímek, mintegy jelzőtáblaként szolgálnak a könyv olvasása során. Érdemes az egyes beszédeket a rájuk adott válasszal együtt olvasni. Abban az időben a szónokok a szigorú logikai érvelés helyett inkább ékesszólásukkal igyekeztek hatással lenni hallgatóikra, ezért a beszédekben sok szóvirágot találunk. Jób és barátai párbeszédében mégis élet-halál kérdéséről zajlik a vita. Jób barátainak beszédeit olvasva ne felejtsük el, hogy nézeteik nem feltétlenül tükrözik Isten álláspontját. A könyv csupán megörökíti a barátok nézeteit, anélkül, hogy állást foglalna velük kapcsolatban.

2.      Igazságtalan-e az Isten?

            Jób története látszólag kortalan és időtlen. Jóbnak, a jómódú és istenfélő embernek a történetét beszéli el, aki valószínűleg Ábrahámmal egy időben élhetett, a történetét azonban csak jóval később, az izraeli irodalom aranykorában foglalták írásba. De bárhogyan keletkezett is a Jób könyve, olyan fontos és egyetemes kérdéseket vet fel, amelyek minden korban időszerűek.

            Az Ó- és az Újszövetség közötti átmeneti korban Jób könyve a zsidóság legkedveltebb olvasmányává vált. A történet központi kérdése kezdettől fogva kísértette a zsidóságot, amióta csak Isten szövetséges népének választotta őket. Valószínűleg kevesebb szenvedést, jobb bánásmódot vártak az Istentől. Jób bátran hangot ad kérdésének: tisztességtelen lenne Isten? Nála ékesszólóbban és mélyrehatóbban soha senki nem tette még fel ezt a kérdést.

            Jób könyve az igazságtalanság kérdésének végső határait feszegeti. Miért van az, hogy olykor a legjobb embereknek jut a legnagyobb szenvedés? Jóbnak, a legigazabb embernek a legsúlyosabb csapásokat kell elszenvednie. Elviselhetetlen büntetés zúdul rá és nem érti, hogy miért. Mi rosszat követett el?

            Izrael népe időnként ezt kérdezte a prófétáktól: „mit nyerünk vele, ha követjük Istent?” De éppen ez a kérdés rejtőzik Jób megpróbáltatásai mögött is. A sátán szerint senki sem önzetlenül féli Istent. Jób valóban istenfélő, fedhetetlen és igaz ember, ám a sátán vádja szerint csupán azért, mert gazdag és egészséges.

            Jób könyve pontosan úgy ábrázolja a sátánt, ahogy a Biblia elején a bűneset történetében megismertük. Természetfeletti hatalma van arra, hogy uralkodjon az emberek felett, ám ezt csak az Isten által megengedett keretek között gyakorolhatja. Az énekszerző, John Newton szavaival élve: „a sátán csak addig mehet el, ameddig a láncai engedik.”

            Vajon képes-e Jób a körülmények ellenére is hűségesen kitartani Isten mellett? Tud-e hinni az igazságos Istenben, még akkor is, amikor az élet szörnyen igazságtalan?

3.      Hogyan vigasztaljuk a szenvedő embert?

            A Jób könyve bemutatja nekünk azokat a párbeszédeket, amelyekben Jób három barátja vigasztalást próbál nyújtani a szenvedő Jóbnak, valamint hangzatos tanácsokkal látják el. Kiderül azonban, hogy Jób barátai rossz vigasztalók. Példájuk inkább azt mutatja, hogy mit nem érdemes mondani az ilyen helyzetekben. Kioktató és előítéletes eszmefuttatásaikat hallgatva Jób nem hogy vigasztalást nyerne, hanem még sokkal rosszabbul érzi magát.

            Mivel vigasztalhatjuk a szenvedő embert? Mit mondhatunk neki és mit nem? Jób barátainak ítélkező hamis vigasztalását végül maga Isten inti le. Arról, hogy kik voltak Jób barátai nem sokat tudunk. A Biblia keveset árul el az események helyszínéről és idejéről is. Jóbot úgy ábrázolja, mint egy gazdag közel-keleti „sejket”. Barátai szintén vagyonos és köztiszteletben álló férfiak, akik talán a szomszédjai lehettek.

            A Jóbot ért tragédiákat hallva eljöttek hozzá a barátai. Amikor meglátták Jóbot, először hangos sírásra fakadtak és vele együtt a földön ülve hét napon és éjjelen át gyászoltak. Majd a barátok megtörve a csendet megszólalnak, ékesszóló beszédeket adtak elő. Összesen három beszédciklus hangzik el, melyek után Jób is lehetőséget kap a válaszadásra. A sort Elifáz indítja erőteljes és nemes gondolatokkal. Bildád rövidebben beszél, és kevésbé mutatkozik együtt érzőnek. Cófár pedig egy szenvedélyes, tüzes beszédet mond. Az elején a három barát még abban reménykedik, hogy sikerül meggyőzniük Jóbot álláspontjuk helyességéről. Később a beszédek egyre szigorúbbá és fenyegetőbbé válnak, míg végül már nyíltan Jóbot vádolják.

            Jób nem kap választ a dilemmájára. Jób barátai a szeretet és igazságosság Istenében való hitre alapozzák eszmefuttatásaikat. Szerintük egy igazságos Isten nem engedné, hogy egy ártatlan ember ennyit szenvedjen. Érveik egyetlen leegyszerűsített teóriára vezethetők vissza: Jób bizonyára valami nagy bűnt követhetett el, amiért Isten így bünteti őt. Mindhárman azt a felfogást vallották, hogy a jó embereknek jó sorsuk van, a rosszak pedig szenvednek. A szenvedés, tehát a rejtett bűnökről árulkodik. Bildád így érvel: „Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem támogatja a gonosztevőket.” (Jón 8:20). Arra bíztatták a szenvedő barátjukat, hogy bánja meg a bűneit, akkor Isten megbocsát neki és meggyógyítja őt betegségéből. Szavaikra Jób így felelt: „Mert hazugságot koholtok ellenem, mindannyian mihaszna orvosok vagytok!” (Jób 13.4). Jób hitt a szerető Istenben, de arról is meg volt győződve, hogy ő maga ártatlan.

            Amikor végül Isten megjelent, Elifázhoz intézett mondatában leintette a három barátot:  „Haragra indultam ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek rólam olyan helyesen, mint Jób, az én szolgám.” (Jón 42:7).

            Jób esete világosan mutatja, hogy nincs egyenes összefüggés a bűn és a szenvedés között. Tudomásul kell vennünk, hogy nekünk, embereknek nem áll módunkban mindig magyarázatot adni a szenvedés okára, mert ezt a tudást egyedül Isten birtokában van.

4.      A boldog befejezés

            Jób végül megkapta, amit kívánt. Isten válaszolt Jób kérdéseire. De sokkal fontosabb maga a tény, hogy Isten megjelenik Jóbnak, vele van a bajban. Isten személyes jelenléte látványosan válaszolja meg Jób legnagyobb kérdését: van-e valaki odafent? Amikor Jób ezt megérti porba és hamuban ülve bűnbánatot tart.

            Figyelemre méltó annak ténye, hogy Jób a bűnbánat szavait még azelőtt mondja el, hogy elveszített javaiból bármit is visszakapott volna. Még ott ül a hamuban, gyötrődve, fekélyektől borítva. Jób képes volt hinni a legnagyobb sötétségben is, akkor, amikor még reménye sem volt arra, hogy sorsa jobbra forduljon.

            Jób tehát átment a vizsgán. Kiállta  a nagy hitpróbát. Amikor leginkább szüksége lett volna Istenre, Ő hallgatott. De éppen ez volt a lényege a párbajnak, amelyről a könyv elején hallunk. A sátán kihívóan azt állította, hogy Jób nyíltan megátkozza majd Istent, ha elveszi tőle az Úr mindazt, amivel korábban megáldotta őt. A sátán vádja azonban nem igazolódott. A történtek ellenére Jób nem átkozta meg Istent. Akkor is ragaszkodott az igazságos Istenbe vetett hitéhez, amikor minden tapasztalata ennek ellentmondani látszott.

            Végül Isten néhány szóban helyreigazítja Jóbot rámutatva arra, hogy egyetlen ember sem képes helyesen látni azt, hogy miként működik a világ. Összességében azonban megdicséri Jóbot és szolgájának nevezi őt. Máshol pedig a Biblia Jóbot az igazlelkűség legnagyszerűbb példaképei közé sorolja (Ez 14:1).

            Jób könyve meglepő fordulattal ér véget. Jób barátainak, akik a kegyességről szónokoltak, és közhelyeket pufogtattak, bocsánatot kellett kérniük. Jób viszont, aki a csapások súlya alatt dühöngött, és jajveszékelt, bőséges jutalomban részesült, anyagi javainak többszörösét kapta vissza és még tíz gyermeke született.

            Jób története ezzel zárul: „ezután Jób még száznegyven évig élt, és meglátta fiait meg unokáit a negyedik nemzedékig. Öregen halt meg Jób, az élettel betelve.” (Jób 41:16-17).

            Jób könyvéből vigasztalást meríthettek az Ó- és Újszövetség közötti időszakban élt zsidók. Azt a megerősítő üzenetet közvetítette számukra, hogy a szenvedés nem feltétlenül büntetés, sőt a megpróbáltatásból a hit megerősödése következhet. Jób könyvének pozitív kicsengése a próféták üzenetével összhangban ébren tartotta a reményt, hogy egyszer majd eljön a boldog jövő, a béke és a helyreállítás időszaka. Ámen.

 

Igehirdetés: 2021.04.18. Eszter – a bátorság próbája

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 61.

Eszter – a bátorság próbája

Olvasmány: Eszter 2:1-18

„Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra? Eszter ezt üzente vissza Mordokajnak: Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem! Ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóleányaimmal, azután bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha el kell vesznem, hát vesszek el!” (Eszter 4:13-16)

 

            Hogyan lesz valakiből hős? Egy mondás szerint: „a hősök cselekszenek, míg mások csak állnak és figyelnek.” Ha megkérdeznénk olyan valakit, akit mások hősnek tartanak, valószínűleg valami ilyesmit válaszolna: „Biztos vagyok benne, hogy mások is ugyanezt tették volna. Én csak éppen a megfelelő időben, a megfelelő helyen voltam.”

            Azért lesznek egyes emberekből hősök, mert abban a bizonyos „megfelelő időben”, míg mások csak döbbenten állnak, ők képesek gyorsan és helyesen cselekedni. A hős felismeri a veszélyt és kész szembenézni vele. Ez a bátorság tette naggyá Esztert, és ez tette méltóvá arra, hogy a róla szóló könyv bekerüljön a Bibliába.

            Eszter könyve olyan izgalmas olvasmány, hogy a legtöbben le sem tudják tenni. Akárcsak egy detektívregényben, minden részletnek jelentősége van. Nem lehet előre tudni, hogy a következő oldalon hogyan bontakozik ki a cselekmény. A könyv fő üzenete a szereplők jellemében bontakozik ki. Megtudjuk, hogy milyen ember volt Eszter, Mordokaj, Hámán és Ahasvérós király. Milyen ambícióik voltak? Melyek voltak a gyenge pontjaik és az erősségeik? A döntő pillanatban, hogyan mutatkozott meg igazi jellemük? Példájuk a számunkra is segítséget nyújthat, hogy amikor mi kerülünk hasonló helyzetbe, jól dönthessünk. Mint egy izgalmas regényben, úgy száll szembe a gyönyörű hősnő a gyűlöletes gonosztevővel ebben az Eszter életéről szóló drámában. A történet így halad az életveszélyes tetőpontig, majd egy meglepő csavarral ér véget. A gyönyörű Eszter azok közé a zsidók közé tartozott, akiknek a családja úgy döntött, hogy Perzsiában marad azt követően, hogy Izrael népe Ezsdrással és Nehémiással visszatért Jeruzsálembe. Miután királynőnek választották, felfedte egy udvari hivatalnok összeesküvését, aki az ő és honfitársai meggyilkolását tervezte. Az események drámai fordulatakor Isten még a kockavetést és a király álmatlanságát is felhasználta, hogy megmentse a helyzetet és megvédelmezze népét.

            De Eszter története több mint egy egyszerű hőstörténet. Arról szól, hogy miképpen tartja kézben Isten az ő népe sorsát, az elviselhetetlen körülmények és a szembenállás ellenére is. Minden nagyhatalmi cselszövés, a politikai intrika és a népirtási kísérlet ellenére Isten terve célhoz ér.

1.      Eszter, aki tudta, hogy nincsenek véletlenek

            Eszter könyvének elején megtudjuk, hogy nem minden zsidó tért haza a fogságból. Némelyek oly annyira meggyökereztek a babiloni fogság fél évszázada alatt, hogy amikor a toleráns perzsa uralom alatt lehetőségük volt a hazatérésre, ők inkább a maradás mellett döntöttek. A gyarapodás békés esztendei után azonban ezek a zsidók hirtelen válságos helyzetben találták magukat.

            Eszter könyve Istennek a népe iránti gondoskodását mutatja be. A történet véletlenszerű egybeesések sorozatát tárja elénk. Esztert „véletlenül” választják meg királynénak. A királynak „véletlenül” nem jön álom a szemére, és amikor elővesz valami olvasnivalót, „véletlenül” éppen arról olvas, hogy Eszter nagybátyja, Mordokaj milyen nagyszerű dolgot cselekedett. A gonosz Hámán „véletlenül” éppen ebben a pillanatban lép be a történetbe. Ezek a véletlen egybeesések, valamint Eszter bátorsága a zsidóság javára fordítja az események alakulását.

            Mindez csupán véletlenek sorozata lenne? Vagy maga Isten áll az események hátterében? Eszter könyve nem ad egyértelmű választ erre a kérdésre. Érdekes módon Isten neve egyszer sem szerepel Eszter könyvében. Úgy tűnik, mintha a szerző szándékosan nem tenne említést Istenről. Ennek ellenére a hívő olvasóban kétség sem merülhet fel, hogy az itt leírt események mögött maga Isten áll. Az Eszter személye körüli eseményekben állandóan felfedezhetjük Isten láthatatlan keze nyomát. Eszter megkoronázása, Mordokaj elfeledett bátor tette, Hámán sorsvetése, Eszter hívatlan megjelenése a királynál, mind-mind Isten ki nem mondott, de tapasztalható jelenlétéről beszélnek.

            Eszter története kétségtelenül annak bizonyítéka, hogy nincsenek véletlenek és az élet minden területe Isten ellenőrzése alatt áll. Az általunk sokszor „véletlen egybeesésnek” gondolt események valójában mind Isten tervének részei. Eszter könyve, így bár nem említi Isten nevét, mégis minden más bibliai könyvnél sokkal inkább arra mutat rá, hogy Isten a világ Ura, aki a színfalak mögött szuverén módon munkálkodik.

            A könyvet átjárja a magabiztosság, hogy Isten az, aki irányít, és munkálkodik, hogy népét megőrizze a végső tragédiától. Még a zsidók ellenségeinek is szemet szúrt a zsidók „szerencséje”, és ők is elismerték, hogy ezen a népen ott van Isten áldása. Erről tanúskodnak Hámán feleségének a szavai, amikor ezt mondja a férjének: „Ha Mordokaj, aki miatt most megtántorodtál, valóban zsidó származású, akkor nem fogsz bírni vele, hanem végleg el fogsz bukni vele szemben.” (Eszter 6:13).

            Eszter története újabb fejezete annak a krónikának, amely Istenek a népe iránti szeretetét beszéli el. Bár a zsidók gyakran távol kerültek Isten akaratától, Isten sohasem mondott le róluk. Így ez a kicsiny és sokszor a világ népei által oly gyűlölt kisebbség valahogy mindig fennmaradt és növekedett az évszázadok során. Hámántól kezdve egészen Hitlerig, mindig voltak vérszomjas vezetők, akik gyűlölték a zsidókat. Jóllehet egyetlen más népet sem gyűlöltek még ennyire, de egyetlen más népnek sem volt ilyen hihetetlen képessége arra, hogy túlélje a viszontagságokat. Egyetlen más etnikai csoport sem képes ilyen folytonosságot felmutatni az őseivel. Hogyan lehetséges ez? Eszter könyvében kiderül, hogy mindez Isten tökéletes időzítésének, valamint azon emberek bátorságának köszönhető, akik „véletlenül” épp a megfelelő helyen voltak a megfelelő időben.

            A fényűző palota rejtekében Eszter királyné volt valószínűleg az egyetlen zsidó, aki biztonságban érezhette magát. Mordokaj azonban arra figyelmeztette, hogy nincsenek véletlenek. Istennek célja van az ő életével is. A király mellett ő maga most biztonságban van, de ez a helyzet könnyen megváltozhat. Mordokaj nem a véletlenekben, nem is a jó kapcsolataiban, hanem Isten gondviselésében bízott, és erre buzdította Esztert is. Nem adták meg magukat a sorsuknak, hanem hitték, hogy Isten cselekszik majd és valamiképpen meg fogja oltalmazni népét. Eszter történetéből láthatjuk, hogy Isten pedig az olyan bátor emberek fellépése által viszi véghez tervét, mint amilyen Eszter is volt.

 

 

2.      Eszter, aki kész volt életét kockáztatni

            Mint a mesteri elbeszélésekben általában, a cselekmény itt is bonyolódik. Eszter, anélkül, hogy felfedte volna kilétét, királynővé emelkedett. A gonosztevő Hámán szintén központi figurává lépett elő, és az udvar kegyeltjeként, ő is a csúcsra jutott, a politikai élet legbefolyásosabb személyisége lett belőle. Amikor Mordokaj nem volt hajlandó hódolattal adózni előtte, Hámán zsidók elleni gyűlölete felizzott és meggyőzte Ahasvérós királyt, „pénzzel és szavakkal”, hogy törvényben rendelje el a zsidók kiirtását. Mivel babonás természetű volt, ezért sorsvetéssel választotta ki a végrehajtás napját, ezzel azonban csak Istennek adott újabb lehetőséget, hogy munkálkodhasson a színfalak mögött. Eszter királynőnek ekkor szó szerint „életbe vágó” döntést kellett meghoznia. Vagy mindent egy lapra téve fel, engedély nélkül bemegy a királyhoz és az eddig ügyesen rejtegetett zsidó származását leleplezve megkísérli lebeszélni a királyt a gyilkos terv végrehajtásáról, vagy saját életét biztonságba tudva, hallgat és végignézi népe kiirtását.

            Eszter látszólag a véletlenek sorozatának köszönhette, hogy származására eddig nem derült fény és ő az akkori világ leghatalmasabb birodalmában királynévá válhatott. A könyv elején olvasunk az előző királyné elbocsátásáról, és Eszter különös szépségéről, aminek köszönhetően kiválasztásra került, hogy megjelenjen a király előtt, aki végül minden más jelölt közül őt választotta ki. De amikor Eszter életében végre minden rendeződni látszott, akkor következett be életének legválságosabb pillanata.

            A zsidó nép különbözött minden más néptől. A nagy Perzsa Birodalmon belül olyan etnikai kisebbséget alkotott, amely sikeresen megőrizte saját identitást és nem olvadt be a környezetébe. A többi nép közül ezért sokan irigyen szemlélték a zsidók sikereit és viszonylagos függetlenségét. Ezért a perzsa királyi udvarban hatalomra és befolyásra szert tevő egyik ilyen vezető ember, Hámán elhatározta, hogy végleg leszámol a zsidókkal. A királyt fondorlatosan megtévesztve, egy olyan rendeletet adatott ki, amely által egy államilag megszervezett népirtás következett volna be.

            Eszter ekkor nehéz helyzetbe került. Eddig sikerült mind a környezete, mind pedig a király előtt eltitkolnia a származását. De mit tesz most Eszter? Ha leleplezve magát közbelép a királynál népe érdekében, akkor az életét kockáztatja.

            Egyáltalán tehet-e valamit a király ágyasaként? Hiszen neki még a király előtt megjelennie vagy megszólalnia sem szabad, csak akkor, ha az hívatja őt vagy megkérdezi őt. A zsidók közül, azonban egyedül Eszternek van lehetősége arra, ha hívatlanul is, de bejuthasson a királyhoz, így egyedül ő segíthet népén.

            Eszter nagybátyja. Mordokaj is erre emlékezteti őt: „Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?” (Eszter 4:15). Eszter ekkor cselekvésre szánta el magát. Bátor elhatározása a hősiesség klasszikus példája: „Azután bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha el kell vesznem, hát vesszek el!” (Eszter 4:16).

3.      Eszter, aki bölcsen cselekedett

            Eszter Istenben bízva, bátran ment be a királyhoz, de tervét nem hamarkodta el, hanem bölcsen előkészítette. Először azzal az alázatos kéréssel állt oda a király elé, hogy szeretné őt és Hámánt egy különleges lakomára meghívni a palotájába. Így, bár Eszter hívatlanul járult a király elé, mégis sikerült megszereznie a király jóindulatát, aki nem rótta meg ezért Esztert és elfogadta a meghívást. Az első jól sikerült lakoma után Eszter újabb kéréssel állt elő, és egy második lakomára is meghívta vendégeit. Eszter bölcs és jól időzített késleltetése hozzájárult ahhoz, hogy közben a „Mennyei Rendező” leléptesse a színről Hámánt. Miközben Hámán hazafelé tartott, mélyen felháborította őt Mordokaj jelenléte a király kapujában. Mivel Hámán türelmetlen és gőgös volt, ezért azonnal elrendelte, hogy készüljön egy akasztófa, amelyen minél hamarabb szerette volna Mordkajt látni felakasztva. Időközben azonban az történt, hogy mivel Ahasvérósnak gondjai adódtak az alvással, álmatlanságát az udvari feljegyzések felolvasásával igyekezett elűzni. A feljegyzéseket olvasva a király meglepődött, amikor arról értesült, hogy Mordokaj, aki leleplezett egy a király ellen tervezett merényletet, nem kapott semmilyen jutalmat a szolgálataiért.

            A király ezért parancsot adott Hámánnak, hogy királyi felvonulással tüntesse ki Mordokajt. Hámán így az akasztófa helyett a király legnagyobb megbecsülésében volt kénytelen részesíteni gyűlölt ellenségét, Mordokajt. Egy ilyen, számára igen kínos és balul ütött nap után alaposan megszégyenítve érkezett meg Hámán a királynő második lakomájára. Ekkor aztán a megfelelő időpontot felhasználva, Eszter nemcsak származását fedte fel a király előtt, de Hámán összeesküvését is leleplezte. A király pedig azonnal utasította szolgáit, hogy a Hámán által Mordokaj számára készíttetett akasztófára most magát Hámánt akasszák fel.

            Az Eszterről szóló drámai alkotás mesebeli véget ért. Mordokajt előléptették, a zsidók megmenekültek, ellenségeik pedig elpusztultak. Eszter írásban kapott biztosítékot a királytól a purim ünnepének megalapítására, örök emlékeztetőül Isten nagy szabadítására. Az ünnep elnevezése, a purim, Hámán kockadobásából vagy más néven sorvetéséből ered.

            Eszter könyvének a cselekménye tragikusan ismerős a mai zsidóság számra. Történelmük során sokszor kerültek hasonló válságos helyzetbe. A rómaiak hadjárata, a középkori zsidóüldözések, az oroszországi pogromok és Hitler „végső megoldása” következtében többször kellett ennek a népnek a teljes megsemmisülés fenyegetésével szembenéznie.

            Eszter családja egykor rabszolgaként érkezett Babilonba. Később a Perzsa uralom alatt Mordokaj sikeres pályát futott be. De unokahúga, Eszter még nála is sikeresebb lett, az ország legszebb lányai közül őt választották ki arra, hogy a király felesége legyen. A zsidók sikerei azonban, ahogy látjuk, mindig irigységet váltanak ki környezetükből. A sikeres és befolyásos zsidók miatt, ellenségeik az egész nép kiirtását tervezték.

            Eszter bátor és bölcs kiállása drámai fordulatot hozott az egész zsidó közösség számára. Ahasvérós király jutalmul még magasabb beosztásba helyezte Mordokajt. De ennél is fontosabb megbecsülést szerzett Eszter a saját népe számára: „mert javát kereste népének, és békességet szerezett minden utódának” (Eszter 10:3/b). A purim ünnepe, amit a zsidóság ma is megül, ezeknek a rendkívüli eseményeknek állít emléket. Minket pedig Isten mindig jelenlévő, megtartó kegyelmére figyelmeztet. Ámen.

Adalékok a Bonyhádi Református Gyülekezet történetéhez (5. rész)

 

Református egyházközség: 

Kálvin János és Ulrich Zwingli tanításain alapuló protestáns vallási közösség. Reformátusok legkorábbi bonyhádi jelenlétére a presbiteri jegyzőkönyvben található feljegyzés utal, mely szerint 1652-ben már volt lelkészük és tanítójuk. Biczó Zsigmond lelkész a gyülekezet keletkezését az 1720-as évekre tette. Tagjai – akik ez időben magyarok voltak – 1721-ben kis imaházat építettek, mellé haranglábat állítottak. Nem tudták azonban fizetni az egyházi tizedet, amiért papjuk panaszára a földesúr imaházukat bezáratta, a haranglábat leromboltatta. Többségük ezután másutt keresett gyülekezetet. Helyükre Kun Ferenc németeket telepített. 1724 augusztusában 14 pontból álló szerződést kötött velük, melynek 6. pontjában szabad vallásgyakorlást biztosított számukra. 1731-ben Bonyhádot Stephanus Túróczi képviselte az egyházi gyűlésen, aki 1752-ig az egyház lelkésze és tanítója volt. 1754-ben Bonyhád már hiányzott a református gyülekezeteket jelölő térképről. A hanyatló egyházközségből a pap távozni kényszerült, 1787-ben a gyülekezetet az akkor virágkorát élő Magyar-Hidashoz csatolták. Száz esztendőn keresztül, 1887-ig kántor-tanító (korabeli kifejezéssel „előkönyörgő tanító”, idegenszóval „preorans”) segédkezett a lelki élet körülményeinek megteremtésében. Az alábbi előkönyörgő tanítók neve maradt fenn: Bálint Péter, Madarász János, Schleinig Dávid, Király János, Czeth Henrik, Ohn Péter, Takács Vince, Paul Ádám, Bernhard János, Pfeffer József, Nöthling Dániel, Müller János. Ma is meglévő templomukat 1801-ben vették használatba, a fából készült tornyot 1877-ben helyezték el. 1887-ben helyettes lelkész-tanítót rendelt ki a Dunamelléki Egyházkerület Bonyhádra, majd 1897‒1903 között missziói egyházközségként működött a gyülekezet, mely támogatásban részesült. Anyaegyházközséggé hosszantartó folyamat végén, 1903-ban vált, amikor rendes lelkészének Biczó Zsigmondot választották. A gyülekezet tagjai részt vettek az 1909-ben létrehozott protestáns kör életében, segítették működését. Jelentős volt a hívek karitatív tevékenysége. Ezt szolgálták a szeretetszövetség megalakításával (1933), a leányárvaház létrehozásával (1936). A 18. század közepe tájától az 1948-as államosításig felekezeti elemi iskolát tartottak fenn. 1942-ben Szociális Nőnevelő Iskolát indítottak. 1940-ben Magyar-Hidas megfogyatkozott református gyülekezetét Bonyhádhoz csatolták. A gyülekezet életében nagy törést jelentett a németek kitelepítése (1946‒47), mellyel lélekszáma 60%-kal csökkent, a földbirtokkal rendelkezők esetében ez az arány 90% volt. 1947. nov. 20-án presbiteri jegyzőkönyvben rögzítették a felvidéki reformátusok felvételét az egyházközségbe, mely ekkor 102 főt számlált. Az egyházközség igazgatása a németség bevándorlásának idejétől a nyelvek aránya szerint működött. Két gondnok – egy magyar és egy német – és azonos számú magyar és német presbiter alkották a lelkésszel együtt a presbitériumot. A gyülekezet lélekszáma a története során a következőképpen alakult: 1816 – 297, 1842 – 335, 1848 – 348, 1855 – 415, 1862 – 409, 1890 – 270, 1905 – 231, 1920 – 245, 1923 – 210 fő. A Bonyhádi Református Egyházközségnek társegyháza volt Börzsöny, ahol a tagok kétnyelvűek voltak. Egy presbitert választottak maguk közül, aki képviselte a börzsönyi reformátusokat Bonyhádon, a presbiteri gyűléseken. Felváltva választottak magyar és német presbitert, egy cikluson át a magyar, a következőben a német egyháztagok közül. Börzsönyben a reformátusok száma az 1800-as évek közepén 34‒36 fő volt.

 

Források:

Földváry László: Adalékok a Dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)

Bonyhádi Református Egyházközség presbiteri jegyzőkönyve

A dunamelléki ev. ref. egyházkerület névtára az 1842., 1848., 1855., 1862., 1905. években

Püspöki vizitációs jegyzőkönyvek 1816., 1890., 1923. években

Adalékok a Bonyhádi Református Gyülekezet történetéhez (4. rész)

 

Református templom: 

A türelmi rendeletet (1781) követően 1787-ben kezdték építeni a kisméretű, késő barokk stílusú templomot. Főhomlokzata ívelt vonalú oromzattal koronázott, falai terméskőből épültek. Az építkezés befejezését latin nyelvű emléktábla örökíti meg a bejárat felett, mely magyarul így hangzik: „A Szentháromság tiszteletére felállíttatott az 1801. évben a szerencsésen uralkodó II. Ferenc császár alatt, Visoly Sándor és a Bonyhádi Református Egyház költségén 1801.” A templom északi oldalán Nagy Dániel mórágyi református lelkész közreműködésével a fundamentumba egy pergamen emlékiratot helyeztek el. Az 1877-ben, fából készült toronyba két harang került. Az 1820-ban készült nagyobb harangot 1916-ban leszerelték és hadicélokra elvitték, magyar és német nyelvű istentisztelettel búcsúztatták. Felirata a következő volt: „Gegossen im Jahre 1820 für die bonyhader reformierte deutsche in Fünfkirchen.” A háborús idők elmúltával gyűjtést indított a gyülekezet egy új harang öntésére, amelyet 1922. okt. 29-én magyar és német nyelvű istentiszteleten áldottak meg. Felirata: „A bonyhádi református hívek áldozatkészségéből 1922”. A templom berendezési tárgyai – a szószék, úrasztala, karzat – fából készültek és festettek. A templomot fennállásának 200 éves jubileumára teljesen felújíttatta a gyülekezet. A felújítási munkák első szakaszát 1999 szeptemberében kezdték meg, majd 2001. máj. 20-án, a Hegedűs Loránt püspök által tartott ünnepélyes hálaadó istentisztelet keretében adták át a hívőknek. 2003-ban került sor a viharban megrongálódott torony és a kupola teljes helyreállítására. 2008-ban emléktáblát helyeztek el a templom belső falára, az itt szolgált lelkészek névsorával.

Forrás: Knabel, Wilhelm: Geschichte Bonyháds (Bonnhards) von der Urzeit bis 1945 (München, 1972)

Presbiteri jegyzőkönyv II. (1916. szept. 17.)

Adalékok a Bonyhádi Református Gyülekezet történetéhez (3. rész)

 

Református lelkészek: 

A református egyházközségek szolgálatában álló papok, a gyülekezetek lelki vezetői. Bonyhád református lelkészei az alábbiak voltak: 1731-től Túróczi István, 1736-tól Pápai István, 1737-től Patai István, 1749-től Seregélyesi György, 1787-től Páli István. A gyülekezetet 1787-ben Magyar-Hidas reformátusaihoz csatolták, így az ő lelkészeik szolgáltak Bonyhádon mintegy száz éven keresztül. 1807‒1820: Újvári Cseh József, 1820‒1828: Szecsey János, 1828‒1844: Gaál István, 1845-től: Nagy István, 1847: Vámos Dániel, 1848: Török József, 1848‒1884: Kovács Sándor, 1884: Döczy József (hét hónapig helyettes lelkész), [?]: Moór Péter, 1885‒1889: Széky Géza ‒ 1887-től 1903-ig missziós egyházközségként működött a bonyhádi gyülekezet ‒, 1889‒1892: Sikó Ernő, 1892‒1895: Dömötör Lajos (helyettes lelkész), 1895‒1903: Biczó Zsigmond (helyettes lelkész), 1903‒1927: Biczó Zsigmond (megválasztott rendes lelkész), 1928‒1946: Lombos Alfréd, 1947‒1971: Váróczi (Vollweiter) János, 1972‒1976: Kalmár Sándor, 1976‒1982: Gyarmati György, 1982‒1987: Vikár Béla, 1987‒1995: Szilvássy Géza, 1995‒1996: Wagner Tamás, 1996‒2009: Lemle Zoltán, 2010‒: Mészáros Zoltán. Amikor nem volt helyben lakó lelkész, előkönyörgő tanítók végezték a szertartásokat.

Forrás:

György László: A tolnai egyházmegyében fekvő Magyar-Hidas és Rácz-Hidas ev. ref. egyházak története 1817-1889 (kézirat, Ráday Levéltár) Budapest A/1i. Szász Károly püspök vizitációja.

Földváry László: Adalékok a Dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez II. (Budapest, 1898) Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára Debrecen, Lelkészi Adattár I. 8. d. 4.

Adalékok a Bonyhádi Református Gyülekezet történetéhez (2. rész)

 

A református elemi iskola:

A legrégebbi írásos feljegyzés az 1652-es presbiteri jegyzőkönyvben olvasható a református iskolai tanítóról. Az itt élő evangélikusok és reformátusok 1765-ben közös iskolát létesítettek, 1786-ban azonban a református iskola 28 tanulóval már külön működött. Egy 1789-ben készült összeírásból kiderül, hogy az iskolát a Reformata Filialis Ecclesia tartotta fenn. Az oktatás nyelve magyar és német volt. Az 56 tanuló nevéből következtetve néhány fővel több volt a magyar, mint a német származású. A 40 éves iskolamester, Bálint Péter akkor 7. esztendeje szolgált Bonyhádon. Az 1868. évi Eötvös-féle népoktatási törvény értelmében a nemzetiségek saját nyelvükön tanulhattak. A bonyhádi református iskolában magyarul, a katolikus iskolában magyarul és németül, az evangélikus és zsidó iskolákban pedig németül folyt az oktatás. A Szász Károly dunamelléki református püspök 1889-ben tett látogatása utáni feljegyzésből megtudható, hogy „Az egészen alkalmas, csinos új padokkal s a szükséges taneszközökkel fölszerelt s a létszámhoz képest elég tágas szobában 20 fiú és 8 lány van együtt a tanításban jártas s[egéd]lelkész vezetése alatt. (…) A gyermekek nagyobb része német ajkú lévén hazulról, a magyarosodásra van a főfigyelem fordítva; mindent magyarul tanulnak; (…) a német gyermekek egész gyönyörűséggel törik a magyar szót (a szülők határozott kívánsága, hogy az iskola kizárólag magyar legyen).” A gyermekeket Sikó Ernő oktatta. 1904-ben Tolna vármegye tanfelügyelője az iskola bővítését, vagy új iskola építését szorgalmazta. Az egyházközségi közgyűlés a presbitériumot bízta meg az építkezés koordinálásával, melynek költsége 2000 koronát tett ki. A rossz állapotban lévő paplak felújítása és az iskola építése egyaránt feladattá vált. 1906-ban a presbitérium pályázatot írt ki a munkálatokra, melyet Fischer Péter nyert meg. Az 1910/11-es tanévtől baptisták is felvételt nyertek az iskolába. A haladási naplók adatai szerint német nevűek voltak. Előfordult egy-egy evangélikus német tanuló is. Új tanítói státuszról kellett gondoskodni 1912-ben, melyhez államsegélyt vettek igénybe. 1913-ban tanítói lakást építtettek. 1922-ben – Ravasz László püspök Bonyhádra látogatásakor – az iskola nyelve magyar, a segédnyelv a német volt. A nemzetiségi vidékeken – így Bonyhádon is – az 1923. évi, oktatást szabályozó rendelet három népiskolai típust írt elő. A bonyhádi református iskola C típusú, magyar tanítási nyelvű iskola volt, kötelező német nyelvoktatással. A nyolcosztályos általános iskola bevezetésével a gimnázium ‒ az evangélikus és református elemi népiskolával egyesülve ‒ 1946-ban létrehozta az Evangélikus Általános Iskolát, melynek Rózsa Sándor lett az igazgatója. 1948-ban nem kerülhette el az államosítást a nagy áldozatok árán fenntartott református iskola sem. Az intézmény tanulói létszáma: 1786 – 28, 1789 – 56, 1816 – 39, 1842 – 36, 1848 – 41, 1855 – 52, 1861 – 57, 1889 – 28, 1902 – 24, 1905 – 35, 1908 – 15 fő.

Források:

Knabel, Wilhelm: Geschichte Bonyháds (Bonnhards) von der Urzeit bis 1945 (München, 1972)

Kolta László: Bonyhád művelődéstörténete In: Tanulmányok Bonyhád történetéből (Bonyhád, 1987)

Presbiteri jegyzőkönyvek, Bonyhád

Püspöki vizitáció iratai: 1816., 1889., 1922. (Ráday Levéltár, Budapest)

Iskolai összeírások 1789. Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára

 

Május 2-től nyissuk meg templomainkat

Koronavírus: a Zsinat Elnökségi Tanácsának április 14-i határozata

Kommunikációs Szolgálat 2021. április 14.

„A javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel kérjük templomaink május 2-i megnyitására egyházunk valamennyi gyülekezetét” – fogalmaz közleményében a Zsinat Elnökségi Tanácsa.

Az elmúlt időszak járványügyi intézkedéseit figyelembe véve a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa egyházunk alkotmánya 173. § (1). felhatalmazása alapján a következő Elnökségi Tanácsi határozatot hozza.

A javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel kérjük templomaink május 2-i megnyitására egyházunk valamennyi gyülekezetét. Hosszú ideje vagyunk bezárva, sokan várjuk már azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatunk közösségeinkben.

Szeretettel hívjuk fel ugyanakkor valamennyi egyháztagunk figyelmét arra, hogy a járvány továbbra is velünk van.

A nyitást így kérjük, hogy józanul, megfontoltan és valamennyi járványügyi intézkedést szigorúan betartva hajtsák végre. Emellett javasoljuk a nyitás fokozatossá tételét. A hétközi alkalmakat a helyi viszonyok figyelembe vételével lehet megtartani. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hosszú gyülekezeti éneklés a fertőzés kockázatát növeli.

Imádkozzunk testvéreinkért, akik életükért harcolnak, és azokért, akik elvesztették szerettüket, akik veszélyben vannak. Kérjük mindenható Urunk kegyelmét és szerető támogatását azoknak, akik életünket védik és gyógyítják.

Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat. (Pál apostol második levele Timóteushoz 4. fejezet 5. vers)

2021. április 14.

Balog Zoltán s.k., püspök, lelkészi elnök és Veres Sándor s.k., főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József s.k., püspök és Nemes Pál s.k., főgondnok, világi alelnök
Dunántúli Református Egyházkerület

Pásztor Dániel s.k., püspök, lelkészi alelnök és Molnár Pál s.k., főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Fekete Károly s.k., püspök és Molnár János s.k., főgondnok, világi elnök
Tiszántúli Református Egyházkerület

Adalékok a Bonyhádi Református Gyülekezet történetéhez (1. rész)

 

Református Katalin Leányárvaház: 

Református Katalin Leányárvaház: a Bonyhádi Református Szeretetszövetséggel együttműködve jött létre. Az 1936. jún. 21-ei presbiteri gyűlés jegyzőkönyve rögzítette létrehozásának gondolatát. Jelentős esemény volt 1936. júl. 25-én az Országos Református Szeretetszövetség elnöke, Kiss Ferenc nyugalmazott egyetemi tanár látogatása a bonyhádi hitközségnél. Lombos Alfréd lelkész 1936. okt. 4-én már arról nyilatkozott, hogy a felső egyházi vezetés és az Országos Református Szeretetszövetség jóváhagyta a bonyhádi árvaház létrehozását. A gyülekezet pásztora ekkor bútorokat kért kölcsön, az egyháztagoktól ágyneműt és konyhai eszközöket gyűjtött. Az egyházközség az 1937. évben kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg a Zsák (ma Gábor Áron) u. 10. szám alatti, ún. Neumann házat árvaház céljára. (A második világháborút követően a II. Rákóczi F. u. 16. számú házba költöztek.) Az árvaház működését 1937. dec. 12-én hagyta jóvá a Belügyminisztérium, mely kezdetben 10, majd 16 menhelyi gyermek elhelyezését engedélyezte. A kis árvák 1937. dec. 11-én érkeztek meg. Másnap került sor az ünnepélyes avatásra, melyen Arany Dénes decsi lelkész végezte a szertartást. Az árvaház 1939. febr. 5-én – Lombos Alfréd feleségéről ‒ a Katalin nevet vette fel. A gyülekezeti tagok megállapodtak abban, hogy az árva gyerekeket és Lajos Olga diakonissza nővért minden vasárnap meghívják ebédre, ezzel is támogatva az intézményt. 1938 szeptemberében a gondozott gyermekek száma 15 volt. A kislányok az ország legkülönbözőbb településeiről érkeztek: 2 budapesti, 2 mezőtúri, 3 pápai, 1 kaposvári, 1 szekszárdi, 1 biharugrai, 1 solti, 1 nyáregyházi, 1 szegedi, 1 debreceni és 1 felsőiregi születésű. Az árvaház megnyitása a református egyház iskolájára is jó hatással volt, a tanulói létszám növekedésével elkerülte az eltörpülés veszélyét. A gyermekek oktatása és nevelése ökumenikus szellemben folyt egy diakonissza orvosnő, Kermenszky Borbála vezetésével. Az árvaház fenntartásának alapját a nevelőszülőknek kijáró kincstári tartásdíjak biztosították. A nagyobb ellátmány reményében kérvényezték az árvaház intézetté való átminősítését – sikertelenül. 1940-ben tartásdíjul az állam havi 7‒8 pengőt fizetett gyermekenként, melyet az Országos Református Szeretetszövetség 12 pengőre egészített ki. E mellett mintegy 2000 pengő bevételre tettek szert gyűjtésből, adományokból, jótékony célú előadásokból. A gyülekezeti tagok támogatása mellett Svájcból is érkeztek adományok, Lombos Alfrédné ismeretségi köréből. A vasúti szállítmány 1938-ban 76 kg súlyú volt, benne ágynemű, ruhanemű és lábbelik. A Kereskedelmi Minisztérium elengedte a mintegy 700 pengő vámilletéket. Pénzbeli adomány 216 pengő érkezett. A következő évben 164 kg súlyú adomány és 118,2 pengő érkezett. Mindkét gyűjtést Pfenninger Bodmer lelkész szervezte Svájcban. 1942-ben 3000 pengő államsegélyben részesültek. Az egyházmegye gyülekezetei figyelmét is felhívta, hogy a termés betakarításakor gondoljanak a tolnai egyházmegye egyetlen református árvaházára. Az intézmény 1948-ban szűnt meg, az épületet lakás céljára hasznosították.

Források:

A Bonyhádi Református Szeretetszövetség jegyzőkönyve

Lombos Alfréd levele (Bonyhád, 1938. szept. 15.)

A Bonyhádi Református Egyházközség jegyzőkönyve (1936-tól 1941 végéig)