Hirdetések 2023.12.31.

 

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

 

GYÜLEKEZETI ALAKMAINK:

Január 1. Hétfő 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

Vasárnap 10:00 óra – istentisztelet

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2023.12.31.

 

Év végi számadás

Olvasmány: Jer 36:1-32

„Konjáhú, Jójákím fia helyett Cidkijjá, Jósiás fia lett a király, akit Nebukadneccar, Babilónia királya tett meg Júda királyának. Nem hallgatott sem ő, sem udvari emberei, sem az ország népe az ÚR igéjére, amelyet Jeremiás próféta által jelentett ki.”  (Jer 37:1-2)

 

Jeremiás példája azt mutatja meg nekünk, hogy Isten a kaotikus politikai helyzetben is ad számunkra világos útmutatást. Az Úr leleplezi a hamis reményeket, szembesít a realitással és a fájdalmasan nehéz valóságból kiindulva, azon túlmutatva ad új reményt. Ennek a folyamatnak talán az első lépése a legnehezebb, elfogadni a valóságot, látni mi történik valójában. A vakságot és az önámítást elhagyva tudunk csak elkezdeni kiutat keresni. Most az év utolsó napján érdemes nekünk is számadást vetnünk magunkkal. Ma mi az a valóság, amit nehéz a számunkra elfogadni?  Mindeközben pedig felismerjük-e Isten minket megtartó szeretetét és kegyelmét ennek az esztendőnek eseményeiben is. Milyen kiutat akar mutatni nekünk Isten? Mert az élet Istene az előttünk álló esztendőre is reményt akar adni nekünk!

A mulandóság világában nehéz maradandó értéket alkotni. Az istentisztelet elején felolvasott ige szakaszban is erről halluk, amikor Isten a mulandóság világában valami maradandó értéket akar adni népének: „Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az ÚRnak mindazokat az igéit, amelyeket kijelentett neki.” (Jer 36:4).

Jézus mondja az evangéliumban: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Mk 13:31). A Jeremiás próféta könyvében leírt történet is azt bizonyítja, hogy Isten igéjének örökkévalóságát semmilyen emberi indulat nem tudja érvénytelenné tenni. Bármilyen hatalom is forduljon ellene, az igét évezredek távlatából is olvassuk. Ha Jeremiás idején  a király el is égette az Isten üzenetét tartalmazó irattekercset, Isten gondoskodott arról, hogy azt újra leírják, hogy az megmaradjon és majd újra megszólalhasson.

A Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti tegnapi igeszakaszban olvashattuk az Úrnak ezt a kijelentését:  „Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és ezt mondtam: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek őket! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti nem figyeltetek és nem hallgattatok rám.” (Jer 35:14-15). Bizony nagyon szomorú azt látni, amikor valakihez újra és újra szól Isten, de ő nem akarja meghallani Isten szavát, nem akar megtérni és megmenekülni, hanem egyenesen a vesztébe rohan. Ezt történt Jeremiás próféta idején Júda népével. Isten hiába szólt hozzájuk, ők nem akartak megtérni és megváltozni. Az Úr ezért kénytelen volt ezt a szomorú kijelentést tenni: „Azért ezt mondja az ÚR, a Seregek Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a veszedelmet, amelyet meghirdettem ellenük. Mert beszéltem hozzájuk, de nem hallgattak rám, hívtam őket, de nem válaszoltak.” (Jer 35:17).

1.      A bukást megelőző pillanatok

Képzeljük el, hogy éppen lehajtunk az autópályáról és megpillantjuk a jelzőtáblát, ami arra figyelmeztet, hogy éles kanyar következik. Ez azonnal döntéshelyzet elé állít minket. Három lehetőségünk van. Az első, hogy a figyelmeztetésnek megfelelően cselekszünk, levesszük a lábunkat a gázpedálról, és lassítunk. A második lehetőség, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tábla jelzését, úgy teszünk, mintha nem is lenne ott, vagy nem is vettük volna észre, tartjuk  a tempót, változatlan sebességgel haladunk tovább. A harmadik lehetőség pedig, ha egyenesen szembe megyünk a figyelmeztetéssel, vagyis lassítás helyett még jobban rálépünk a gázpedálra és gyorsítunk. De akármelyik lehetőséget választjuk is, ez nem befolyásolja a jelzőtáblát és a figyelmeztetést. A valóság nem változik, akkor sem, ha mi nem veszünk róla tudomást vagy egyenesen tagadjuk.  A mi döntésünktől függetlenül a kanyar éles marad és veszélyes. Az üzenet igaz marad, akár tudomást veszünk róla, akár nem.

A mai igeszakaszban  mindhárom döntési lehetőségre találunk példát. Ott van a történetben Isten prófétája, Jeremiás, aki mindenben igyekezett engedelmeskedni az Istennek. De hallunk ugyanakkor Júda népéről is, akik bár látszatra vallásos életet éltek, imádkoztak és jártak templomba, de valójában semmibe vették az Isten szavát, nem hallgattak a figyelmeztetéseire és intéseire. A nép úgy élt, mintha nem is szólna hozzájuk Isten, úgy tettek mintha nem is ismernék Isten akaratát, csak mentek tovább a maguk feje után. Végül pedig ott van Júda királya, Jójákin, aki egyenesen szembe ment Isten igéjével. Ő az, aki nem csupán figyelmen kívül hagyta az Úr intését és figyelmeztetését, hanem tudatosan annak éppen az ellenkezőjét tette. A király megpróbálta előbb az írást, majd annak szerzőjét is elpusztítani: „Amikor Jehúdí három vagy négy hasábot elolvasott, a király levágta azt a kancellár késével, és a serpenyő tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a serpenyő tüzébe nem került.” (Jer 35:23). Majd később pedig arról olvasunk, hogy Isten üzenetének hirdetőjét, Jeremiást börtönbe veti.

A dologok megértéséhez tudnunk kell, hogy itt a mai igerészben egy hosszú történetnek a végkifejletéről olvasunk. De csak a teljes történet ismeretében tudjuk megérteni az eseményeket, és a magunk számára levonni a megfelelő következtetéseket és tanulságot.

A történet a 36. fejezet elején úgy indul, hogy arról olvasunk, hogy Isten megparancsolta Jeremiásnak, írja le az összes Istentől kapott üzenetét, és olvassa fel a nép előtt. Jeremiás engedelmeskedve Isten parancsának, le is diktálta az Úr szavait, írnokának, Bárúknak, aki lejegyezte azokat. Mivel azonban Jeremiás próféta a királlyal való korábbi összeütközései miatt ekkoriban már ki volt tiltva a templomból, ezért Bárúkot küldte el maga helyett, hogy  ő olvassa fel a templomban a papok, a vezetők és az egész a nép előtt az Úr üzenetét tartalmazó irattekercset.

Ezt a felolvasást hallották néhányan a király főemberei közül is, akik gyorsan egy tanácskozást hívtak össze. A vezető emberek magukhoz hívatták Bárúkot, aki előttük még egyszer felolvasta az Úr igéit. A főemberek reakciója meglepő volt. Nagyon megijedtek és azt mondták Bárúknak, hogy mindezt jelentenünk kell a királynak. Bárúkot pedig jóindulatúan figyelmeztették, hogy bújjon el ő is, meg Jeremiás is, mert lehet, hogy a király haragra gerjed majd, amikor meghallja az Úr szavát.

A történet folytatásában aztán a főemberek felolvassák a király előtt a tekercset, amit a király, az udvari emberei tiltakozása ellenére, darabokra vág és eléget a palotája kandallójának tüzében. Isten ezek után újra megparancsolja Jeremiásnak, hogy írja le az Istentől kapott kijelentéseket, amit a próféta meg is tett.

Ez volt a történet előzménye. Egy adott történelmi helyzetben elhangzott Isten Igéje. Majd láthattuk, hogy miképpen fogadták azt a hallgatók.  Ez a történet világosan bemutatja azt a három lehetőséget, ahogy ma is reagálnak Isten Igéjére annak hallgatói. Erről a három lehetőségről szeretnék ma külön-külön is beszélni, hogy megvizsgálhassuk magunkat, mi vajon melyikbe tartozunk. Jó lenne, ha ezt az önvizsgálatot őszintén meg tudnánk tenni, mert akkor talán, még változtathatunk a dolgokon.

2.      Az Isten igéjének engedelmeskedők

Az Isten szava iránt engedelmeskedők csoportjába itt Jeremiás és Bárúk tartoznak. Ők azok, akikhez szól Isten szava, mert ők még kapcsoltban vannak Istennel. Ők megszólíthatók. Van bennük készség és nyitottság az üzenet meghallására. Ezért érkezik először az isteni szó hozzájuk és nem a nép vezetőihez, vagy a papokhoz. Jeremiás és Bárúk figyelnek Isten szavára és engedelmeskednek is neki, még akkor is, ha abból komoly kellemetlenségeik származhatnak. Ők elkötelezettjei Isten igéjének, Isten akarata teljesítésének.

3.      Az Isten igéje iránt közömbösek

Ezt a második csoportot egy kicsit nehezebb meghatározni. Ők azok, akik nem is ellenségei Isten igéjének, de nem is állnak ki mellette. Szándékosan és nyíltan kimondva nem szegülnek ők szembe az Isten üzentével, de szép csendben mégis figyelmen kívül hagyják azt.

Itt  a történetben a király udvari főemberei tartoznak ide. Nem derül ki róluk igazán, hogy mit gondolnak Isten üzenetéről. Csak azt halljuk velük kapcsolatban, hogy Isten üzenetét meghallva megrettennek. Azt is mondhatjuk, hogy nem rossz és nem gonosz emberek ők, hiszen van bennük emberség, amikor azt tanácsolják Jeremiásnak és Bárúknak, hogy rejtőzzenek el a király majdani haragja elől. Nem ellenségesek az Isten ügyével szemben, de végső soron nem is engedelmeskednek Isten akaratának. Találó rájuk az, amit Bárúknak mondanak. Felismerik ugyanis, hogy Isten igéjének engedelmeskedni bizony veszélyes dolog, ők pedig ezt nem vállalják. Vagyis addig amig hasznom van, előnyöm van abból, hogy az Isten útját járom, addig rendben van, de ha ez veszélyt, kockázatot jelent rám vagy családomra nézve, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Így maradtak el sokan a kommunista diktatúra idején nálunk is a templomból. Ezért nem kereszteltették meg gyermekeiket, nem íratták be őket hittanórára, nehogy ebből hátrányuk, anyagi veszteségük legyen. Mert szép dolog ugyan az Isten szava, de a mi személyes érdekünk mégiscsak fontosabb. Ők nem lettek ateisták, sem nyílt istentagadók, csak olyan közömbös távol maradók.

4.      Az Isten igéjével szembeszállók

Ebben a történetben csak egy olyan embert látunk, aki ebbe a harmadik csoportba tartozik, ő Jójákim, Júda királya. Ő nem csupán közömbös, hanem kifejezetten ellenséges Isten üzenetével szemben. Ezt fejezi ki szimbolikus cselekedetével is, amikor meghallva Isten szavát, elégeti azt a tekercset, amire az le volt jegyezve, az üzenet terjesztőit pedig üldözni kezdi. Jójákim király neve azt jelenti, hogy „Isten tart fenn” vagy „Isten éltet”. Akkoriban ismeretlen volt a mai értelemben vett ateizmus, Jójákim Isten nevében lépett trónra, számtalan prófétájától Isten akaratát tudakozta, a szüleitől kapott neve által is Isten mellett tett hitvallást. Nem arról van tehát szó, hogy ez a király egy istentagadó vagy gonosz ember lett volna. Ő olyan, magát egyébként vallásos hívőnek tartó ember volt, aki az élete döntő kérdéseiben nem hallgatott Isten szavára, sőt nyíltan szembe szállt az Úr akaratával.

A következő fejezetben már Jójákin utódjáról, Cidkijjáról olvasunk. Ő is hasonlóképpen cselekedett, a szembe szegülést választotta. Pedig a fejezet elején úgy kezdődik a történet, hogy Cidkijjá elküldi embereit Jeremiáshoz ezzel az üzenettel: „Imádkozz értünk Istenünkhöz, az ÚRhoz!” (Jer 37:3). Amikor nagy a baj, bizony kellene az Isten segítsége. De amikor Jeremiás ismét elmondja  az Úr üzenetét a királynak, akkor az nem hallgat rá és börtönbe veti a prófétát.

Ilyen az ellenszegülő ember. Amikor a babiloniak már Jeruzsálem végső elpusztítására készültek, kétségbeesésükben az Isten emberéhez fordultak, hogy az imádkozzon értük, ők maguk ekkor sem voltak hajlandók megtérni, vagy változtatni bármin is az életükben.

Ez a legmegdöbbentőbb, amikor valaki tudja, hogy bajban van, és a megoldást is ismeri, de mégsem választja azt. Egyszerűen azért, mert nem tud elszakadni a bűntől. Kellene a kegyelem, kellene az Isten bocsánata és könyörülete: „te imádkozz értünk”, de mi nem akarunk akkor sem megváltozni. Sőt inkább akkor elégetjük a  Bibliát, börtönbe vetjük az Isten üzenetének hirdetőit. Hányszor hallani ma is ezt: „Imádkozzon értem tiszteletes úr!”, de közben a bajban levő ember maga nem akar megváltozni.

5.      Év végi számadás

Itt van előttünk az Isten Igéjével való találkozás három lehetséges kimenetele. A kérdés az, hogy mi melyikhez tartozunk a három közül?  Ha őszintén számot vetünk magunkban, el kell ismernünk, hogy valójában mindhárom magatartás ott van bennünk, mind az engedelmesség, mind a halogató közömbösség, mind pedig az elutasító magatartás is, csak más-más területen.

Az év végén vagyunk, ilyenkor szokás mérleget vonni. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hol vannak az erősségeink, hol vannak gyengeségeink, hol vagyunk közömbösek, és hol van az terület, ahol engedetlenek vagyunk. Hogyan tovább? Jeremiáshoz hasonlóan engedelmeskedünk Isten szavának? Közömbösek maradunk és semmi sem változik? Vagy Jójákim mintájára szembe szállunk az Úr akaratával, mert valójában mi hozzuk meg a döntéseinket a saját önző szándékainktól vezérelve.

Annak idején Jójákim király egy nagy döntés elé érkezett. Ennek a történetnek van egy fontos történelmi előzménye. Kr.e. 605-ben Karkemisnél Egyiptomot legyőzte a babiloni sereg. Erkkor egy új világbirodalom született. Isten ezután íratta le Jeremiással a kijelentéseit, mert figyelmeztetni akarta a népet és a királyt. Isten tehát szólt, de úgy tűnik hiába. Jójákim király az események sodrásában ösztönösen döntött, önmagára támaszkodva. Nem hallgatott Istenre, ellenállt a babiloniaknak, amivel megásta a maga, és az egész nép bukását, mert ezután már közvetlenül a babiloni fogság következett. Nem mindegy, hogy kinek  a példáját követjük. Jeremiás vagy Jójákim mintájára éljük az életünket. Júda népének és Jójákim királynak lehetősége volt megtérni. Halhatták Isten szavát, ahogy ma mi is halhattuk. A döntés azonban a miénk.

Mivel Jeremiás idején figyelmen kívül hagyták Isten üzenetét, sőt egyenesen szembe szálltak azzal, így az ítélet lesújtott rájuk. Péter apostol az első pünkösd alkalmával így intette Jeruzsálem népét: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek:” (ApCsel 3:19). Isten segítsen bennünket ma és az újesztendőben, hogy mi meghalljuk Isten szavát, megtérjünk és engedelmeskedjünk neki. Ámen.

Igehirdetés: 2023.12.24.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 90.

 

Az eljövendő Messiás portréja 4.

Olvasmány: Ézs: 7:1-25

„Ezért maga az ÚR fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14)

 

   Az Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad, hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várta az ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma ismét Ézsaiás próféta könyve alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.

   Miként sok próféciára, úgy Ézsaiás e kijelentésére is igaz, hogy egyszerre két jövőbeli eseményre mutatnak. Az első az, hogy Áház idején egy gyermek születik, aki tanúja lesz annak, hogy Júda két nagy ellensége, Izrael és Arám elpusztul. Az eredeti szövegben szereplő kifejezés, amit a magyarul a „szűz” szóval fordítanak, igazából fiatal hajadonra utal. Némelyek szerint ez  a prófécia arra utal, hogy egy Áház házából való fiatal nőnek születik majd gyermeke, aki férjhez megy és megszüli azt a gyermeket, akiről ez az ígéret szól. Mások úgy vélik, hogy Ézsaiás próféciája egy olyan fiatal nőre vonatkozik, aki majd később Ézsiás felesége lesz azután, hogy a próféta első felesége meghalt. Ebben az esteben a prófécia első beteljesedését az Ézsaiás 8. részében találjuk meg. De függetlenül attól, hogy ki is ez a megígért fiúgyermek, olyan korban nő fel, amikor Isten szétzúzza a környező népek erejét, és beteljesíti népének tett jó ígéreteit.

A prófécia azonban másodszor, és még inkább Jézus Krisztus eljövetelével teljesedett be. Az ő neve Immánuel, ami azt jelenti, hogy „velünk az Isten”. Jézus egy fiatal szűztől született, ő volt a megígért Messiás, akit az Ószövetség összes szerzője előrevetített. Az a látás és szándék, amely Áházból hiányzott, Jézusban megvolt, sőt annál jóval több is. Ő Isten testté lett Fia, aki csodás módon egy szűztől született, és az volt a küldetése, hogy megvalósítsa Istennek a népe megmentésére vonatkozó tervét. Jézus volt a tökéletes Király, aki alázatosan és kegyelmesen gyakorolta hatalmát, nem pedig erőszakkal és felfuvalkodva. Isten csodálatos gondoskodása volt, hogy az elérkező Messiás emberi testet öltött, miközben isteni természete is teljes mértékben megmaradt. Ez  a megígért Fiú sokkal többet tett, mint az Ézsaiás korában született fiú. Jézus az áldozati halálával és csodálatos feltámadásával a sátánt, a bűnt és a halált zúzta szét.

A héber „Immánuel” név az jelenti: „velünk az Isten.” E megnevezés bár illik az Ézsaiás napjaiban megígért fiú gyermekre, de kétségtelen, hogy a prófécia igazi beteljesedése Jézus által történ meg. Az emberiség bűne miatti adósságot Jézus fizette meg azért, hogy mi megszabaduljunk és ne kelljen örökké Istentől elszakadva élnünk. Amikor tehát Ézsaiás egy „Immánuel” nevű gyermekről ír, akkor valóban Jézusra utal, aki a „velünk levő Isten”. A Fiú Isten készségesen lemondott mennyei rangjáról, és lejött a földre emberi formát öltve magára, hogy megmentse az embert. Ez nem változik Jézus mennybemenetele után sem, Isten továbbra is Immánuel marad, azaz velünk levő Isten, aki Szentlelke bennünk lakozó jelenléte által ad erőt a számunkra.

1.      Hogyan van velünk Isten?

 Minden karácsonykor elhangzik ez az örömhír: „Velünk az Isten.” De az is tudjuk, hogy Isten jelenléte nem magától értetődő. Ez titok, misztérium. Mert valóban bátorító örömhír, hogy Isten Jézus Krisztusban velünk van, de a mindennapok tragikus eseményeiben ezt mégsem érezzük mindig. Néha úgy tűnik, mintha Isten elrejtőzne, a hátérbe húzódna, vagy egyenesen megfeledkezne rólunk. Isten soha nem tör be erőszakkal az életünkbe, hanem vár. E várakozás közben pedig bennünk sokszor megszületik a vádló kérdés, hogy hol van Isten, miért nem tesz semmit. Valójában azonban Isten mindig  ott van, jelen van az életünkben, csak mi nem vesszük észre. Isten olykor a háttérben marad és vár. Ahogy a Jelenések könyvében olvassuk Jézus figyelmeztető szavát: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3:20). Isten tehát Jézus által mindig ott van velünk, de mi csak akkor látjuk meg őt, ha megnyitjuk a szívünket előtte, ha beengedjük őt az életünkbe. Akkor lesz Jézus jelenléte megtapasztalható valósággá.

Nézzünk meg ma először is azt, hogy milyen emberi elképzelések és téves képzetek takarják el Isten jelenlétének valóságát az életünkben.

 Karácsony nagy örömüzenete, hogy a Teremtő Isten emberré lett, és eljött a mi világunkba. Ez olyan üzenet, amely leleplez és eltöröl minden olyan képzetet és téves elképzelést, amelyet az Isten nélkül élő ember a maga szívében korábban kigondolt. Ezek az elképzelések aztán az idők során divatos ideológiákká lettek, és alattomosan ott munkálkodnak ma is a szíveinkben, befolyásolva minket abban, hogy milyen is az Isten valójában.

Kétségtelen, hogy az Isten jelenlétével kapcsolatosan több olyan hamis kép él bennünk, amelyeket érdemes tisztázni. Ilyen hamis kép, téves elképzelés az „Isten felettünk van” és az „Isten bennünk van” gondolata. Mindegyik elképzelésben van valami részigazság, ezért is tűnik csábítónak, de ugyanakkor mindegyik torzít és félrevezet minket. Isten nemcsak felettünk és nemcsak bennünk, hanem velünk van!

Nézzük tehát az elsőt, az „Isten felettünk” elképzelést. Ez az a kép, amely sokszor nem is tudatosan, de mindannyiunkban ott lakik.

Ennek az egyik formája a vallásos ember elképzelése. A legtöbben ugyanis, akik magukat vallásosnak tartják, az Istennel kapcsolatosan azt gondolják, hogy „valamilyen Istennek léteznie kell.” De ez egy olyan „nagyon távoli valóság.”

Amikor tehát azt mondják, hogy „Isten felettünk van”, akkor igazából arra gondolnak, hogy nincs jelen a mi életünkben és a mi világunktól távol áll Isten valósága. „Az Isten felettünk” tehát nem feltétlenül a térbeli messzeséget jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy ez az egész kérdés végtelenül távol van a mi életünk mindennapi valóságától. Vagyis ha van is Isten, ő biztosan nincs jelen a mi életünk hétköznapi dolgaiban. Egyrészt azt mondjuk hogy nekünk fontos Isten, járunk a templomba. A szívünk mélyén ott van egy mély vágyakozás és ragaszkodás az Isten létéhez, de ezzel együtt is Isten csupán egy távoli valóság a számunkra.

De van ennek az „Isten felettünk” képzetnek egy másik, nem vallásos, nem tradicionális, nem templomba járós formája, amikor azt mondjuk, hogy a vallásos külsőségek és felekezetek nem lényegesek, mert úgyis „csak egy Isten van”. Senki nem tudja, hogy milyen az az Isten. Egyszerűen olyan, ahogyan ki-ki magának elképzeli. Mindegy hogy ki hogyan tiszteli Istent, a lényeg, hogy higgyen Isten létében, abban, aki  felettünk van.

Ebben is van részigazság! Mert tényleg nem lehet Istent egy templomhoz, felekezethez, egyfajta istentiszteleti rendhez kötni. Ő maga tiltakozik ez ellen a Biblia számos kijelentésében. Nem lehet Istent egy épületbe bezárni. Istent bárhol meg lehet találni, nemcsak a templomban.

Egy másik népszerű képzet viszont azt mondja, hogy Isten bennünk van. Van, aki Léleknek nevezi, mások életerőnek vagy kozmikus energiának. Isten a mindent átjáró, mindent éltető spirituális energia. Ez az erő oly mértékig bennünk van, hogy csak a tudatunk szab határt annak, milyen mértékben vagyunk képesek felszabadítani a képességeinket, megvalósítani önmagunkat, jobbá tenni a világunkat.

Ebben az elképzelésben is van némi igazság. A bibliai teremtéstörténet szerint azonban, amikor Isten megteremtette az embert, az élet leheletét lehelte belé. A Lelkét. Azt is mondja, hogy ez az élet lehelete, ez a lélek az, ami fenntartja az életet az egész teremtett világban: „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföldeket.” (Zsolt 104:29). Isten valóban ennyire közel van hozzánk, de mégsem azonos velünk. Isten nem egy személytelen erő, és nem is egy velünk azonos valaki, Ő nagyobb és hatalmasabb, mint mi. Ezeket az emberi elképzeléseket tesszi semmissé a karácsonyi örömüzenet. Az amit már Ézsaiás is megjövendölt: „és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14)

 „Isten felettünk?” Igaz, de ennél jóval többről is szól a Biblia, mert Jézusban Isten emberré lett. „Isten bennünk?” vagyis a bensőmben lévő személytelen erő, spirituális energia lenne? Nem, mert mi hozzuk létre. Ő a saját világából jött el közénk, a világunkba, emberré lett.

2.      Karácsony igazi lényege

Karácsony igazi  lényegét, hogy Isten velünk van. Gyakran szem elől tévesztjük, és csak a történet marad meg, és a külsőségek. Karácsonnyal kapcsolatosan eszünkbe jut a gyermek Jézus, a születés, a jászolbölcső, angyalok, József, Mária, pásztorok, stb. Ha azonban a karácsonyi történeteket, a gyermek születéséről szóló üzenetet összekapcsoljuk azzal, amit már Ézsaiás próféta is hírül adott: „Ezért maga az ÚR fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14), akkor értjük meg a karácsony igazi lényegét.

Ezt az igazi lényeget erősít meg az evangélium beszámolója is, amikor ezt mondja: „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:21-23).

 

János apostol az általa lejegyzett evangéliumban nem is beszél ezért a karácsony részleteiről, nem írja le a születéstörténetet, hanem az egésznek a lényegét így foglalja össze: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”(Jn 1:14).

A gyermek születése önmagában is hatalmas nagy titok. Az életnek, születésnek titka, misztériuma van. Amikor megszületik, felsír egy gyermek, ott valami olyan csoda történik, amit aligha lehet szavakba önteni. Milyen hangja van ennek az első felsírásnak! Mennyi élet, mennyi öröm, mennyi csoda! Vajon miért nyűgöz le mindenkit egy újszülött. Az ember szíve legnagyobb mélységeit érinti ez meg: az élet továbbadása, az élet forrása. Ha valami igazán emberi, akkor ez az. Ember voltunknak a legnagyobb titka és szépsége az, ahogyan az élet születik. Ugyanakkor, ha valami igazán isteni, akkor ez az. Mert ezen a ponton tudjuk jól, hogy nem mi vagyunk az Úr, hanem szembe találjuk magunkat azzal, hogy itt Isten tesz valamit, ő ad életet, ő munkálkodik.

A karácsony lényege abban van, hogy ebbe a gyönyörűséges, különleges emberi megtapasztalásba lép be a Teremtő Isten Jézusban, amikor karácsonykor megszületik Mária gyermeke. Isten, akinek az a neve, hogy „Immánuel”, fogja magát, és belép ebbe az emberi tapasztalatba. Így teljesedik be egy még ősibb ígéret: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” (1Móz 3:15). A bűneset után Isten ítéletet hirdetett és megátkozta a kígyót, de amikor ellenségeskedést ígért a kígyó és az asszony között, akkor az ember számára egyben örömhírt is közölt. Itt hangzik el ugyanis a Bibliában először az evangélium, annak ígérete, hogy Isten Szabadítót küld, aki az asszony utóda lesz és legyőzi a sátánt. Isten tudomásul veszi ugyan azt a fájdalmas tényt, hogy az ember elfordult tőle, elhagyta az igazság és a szeretet útját, de nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe, hanem mindent megtesz az ember megmentése érdekében.

 

Isten valahogy mindig ott mutatta meg hatalmát és szeretetét, ahol emberileg kimerültek a dolgok. Jézus születésének vannak előképei az Ószövetségben. Olyan történetek, amikor egy-egy meddő nő, vagy idős édesanya méhében élet születik. Isten csodát tesz. Ott mutatta meg a dicsőségét, ahol az emberi lehetőségek véget értek. Karácsonykor is ezt a „lehetetlent” vitte véghez Isten, csak másképp. Hiszen Mária egyrészt még nagyon fiatal, másrészt még csak jegyese Józsefnek, így nem szülhet gyermeket, ahogy ő maga jelenti ki az Úr angyalának: „Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek?” (Lk 1:34). De Isten Mária méhében mégis csodát tesz. Az Úr angyala kijelenti: „Ami benne fogant, az a Szentlélektől van.” (Mt 1:20). Emberileg nézve lehetetlen, mert a szűz ugyanúgy nem fogan férfi nélkül, ahogyan a meddő méhben nem jön létre élet. Az Isten csodája nélkül ez lehetetlen lenne. De „velünk az Isten” így munkálkodik. A Lélek, aki ott lebeg a teremtéskor és életet ad, most leszáll Máriára, és az ő méhében teremti meg az új életet. Isten eljön közénk, hogy velünk legyen. Egy kiszolgáltatott csecsemőben meglátogatja a teremtett világot, hogy bizonyítsa: „Én veletek vagyok”. Ez a karácsonyi üzenet lényege.

Érdekes módon nem csak az evangélium elején olvasunk arról, hogy a gyermek neve „Immánuel”, „Velünk az Isten”, hanem ugyanezzel az üzenettel zárul is a történet. Megtudjuk, hogy amikor Jézus Krisztus feltámadott a halálból, kiküldte a tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot és tegyenek tanítványokká minden népeket, akkor Jézus búcsú szava ez volt: „És íme, én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mt 28:20). Az eljövendő Messiás Ézsaiás által megrajzolt portréja így teljesedik be Jézusban, hogy általa valóban velünk van az Isten minden nap a világ végezetéig! Ámen.

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

- December 24. Vasárnap 10:00 óra – advent 4. vasárnapja istentisztelet

 - December 24. Vasárnap 16:00 óra  - karácsony szentesti istentisztelet

- December 25. Hétfő 10:00 óra - ünnepi istentisztelet úrvacsorával

- December 26. Kedd 10:00 óra – ünnepi istentisztelet

- December 31. Vasárnap – 10:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Hétfő 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

Hirdetések: 2023.12.17.

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

- December 24. Vasárnap 10:00 óra – advent 4. vasárnapja istentisztelet

 - December 24. Vasárnap 16:00 óra  - karácsony szentesti istentisztelet

- December 25. Hétfő – 10:00 óra ünnepi istentisztelet úrvacsorával

- December 26. Kedd 10:00 óra – ünnepi istentisztelet

- December 31. Vasárnap – 10:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Hétfő 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2023.12.17.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 89.

 

Az eljövendő Messiás portréja 3.

Olvasmány: Zak 9:1-17

„Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” (Zak 9:9)

 

   Az Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad, hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várta az ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma Zakariás próféta könyve alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.

Zakariás könyve a leghosszabb a kispróféták közül és minden más ószövetségi könyvnél több messiás-próféciát tartalmaz. Zakariás próféta kortársa volt Haggeusnak, és ugyanazon hallgatóság felé szolgáltak. Haggeus a beszédében elsősorban figyelmeztetett, Zakariás viszont inkább bátorította a hallgatóságát. Haggeus prédikált, Zakariás viszont látó volt, aki jelekről tett bizonyságot.  Zakariás színes képek és vigasztaló prédikációk segítségével festette meg Istennek a jövőre vonatkozó dicsőséges terveit, melyeket szövetséges népének szánt, így bátorítva a templom újjáépítése mellett elkötelezetteket. A várakozás ideje alatt ezért el kell hagyni a bűnt, meg kell térni és be kell fejezni a templomot. Ezzel a buzgó lelkesedéssel munkálkodva kell várni a Messiás érkezését. Zakariás próféta szavait majd az evangélisták szó szerint is idézik, amikor Jézus virágvasárnapi bevonulásáról írnak.

Magáról Zakariásról azt tudjuk, hogy Iddó leszármazottja volt, azaz nemcsak próféta volt, hanem egyben pap is. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért utal olyan gyakran a templomra látomásaiban és prédikációiban.

Ma sok bibliaolvasó ember számára nehézséget jelent Zakariás könyvének megértése. Az egész könyv ugyanis tele van konkrét személyekre tett utalásokkal, amelyeket nem könnyű értelmezni. A könyv első hat fejezetében nyolc jelképes látomással találkozunk, amelyeknek célja, hogy bátorítsák a templom építőit. Ezeknek az elsődleges üzenetük az, hogy Isten újra azon munkálkodik, hogy népe között vegyen lakozást Jeruzsálemben. Megvédi őket ellenségeiktől, megtisztítja bűneikből, és eltávolítja a gonoszságot közülük. Biztosítja számukra az új kezdet lehetőségét.

A  könyv következő szakasza, a 7-8. fejezet viszont már arról szól, milyen életet szán Isten a megújult népnek. Ez a rész számos bátorító ígéretet tartalmaz Izrael számára. Az utolsó hat fejezet tele van rejtélyes utalásokkal, miközben részletesen ecseteli, milyen küzdelmeket kell Izrael népének kiállnia, míg betölti küldetését. A jövendölések szenvedésekről, de győzelemről is szólnak. Ezek a fejezetek sokat segítettek az evangéliumok íróinak, hogy megértsék Jézus szenvedését, halálát és feltámadását. Jézus első eljövetelével kapcsolatosan Zakariás próféciái tévedhetetlenül pontosak voltak. Így amikor Jézus életének utolsó földi napjairól beszéltek az apostolok, általában mindig Zakariás próféta szavait idézték. A Jelenések könyve a történelem végső céljáról szólva szintén Zakariás jövendöléseiből merít.

1.      Az eljövendő új király ígérete

Zakariás először az Izraellel ellenségeire váró pusztító ítéletről prófétál, majd kijelenti, hogy Izraelt megőrzi az Úr addig, míg el nem jön a várva várt nap, a Messiás érkezése. A Sion Királya, szamárcsikó hátán érkező Messiás majd megvédi népét és megfutamítja ellenségeit. Zakariás azt is megjövendöli, hogy dacára annak, hogy ez a király megváltást hoz a népe számára, mégis el fogja népe őt utasítani. Zakariás könyvét olvasva a 9. fejezetben egy radikális fordulatról hallunk a prófétai kijelentés üzenetében. A próféta először töredezett képekben igyekszik kifejezni Isten üzenetét a világmindenség jövőjéről és az Isten népének abban való jövőbeli szerepéről. Azt megállapíthatjuk, hogy az ezekben a részekben leírt próféciák még ma is nehezen érthetők. A végső jövőkép azonban bíztató. Isten népe nem marad örökre leigázott kis nép, hanem ismét a történelmi események középpontjába kerül majd. Egykor majd a hatalmas nemzetek is mind Jeruzsálembe mennek, hogy ott Istent imádják: „Az ÚR lesz a király az egész földön. Azon a napon az ÚR lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név.” (Zak 14:9).

Hogyan lehetséges ez? Még Izrael számára is túl merésznek tűnt ez az álom. Zakariás korában még ahhoz is a távoli perzsa királytól kellett engedélyt kérni, hogy újjáépíthessék saját templomukat. Perzsia volt a világ középpontja, amelyhez képest Jeruzsálem jelentősége eltörpült. Hogyan is válhatna Izrael nagy néppé? Zakariás könyvének ezek a fejezetei azt mutatják be, miként megy majd végbe Izrael felemelkedése sok küzdelem és szenvedés árán. Ezeket a sorokat olvasva úgy tűnik, hogy a gonoszság és a nyomorúság diadalmaskodik, mielőtt Isten beavatkozna az eseményekbe. Izrael jövendőjének a záloga az „eljövendő” vezető, aki egy egészen szokatlan és rendkívüli vezető lesz. A zsidó nép természetesen arra számított, hogy ez az „eljövendő vezető”, a Messiás, egy győzedelmes harcos lesz, annál is inkább, hiszen számos más ószövetségi prófécia így ábrázolja őt. Zakariás azonban azt mondja, hogy ez a király a szegények állatán, szamárháton érkezik majd.

 „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” (Zak 9:9). Az evangéliumi szerzők ezt a verset idézik, amikor Jézus jeruzsálemi bevonulásáról írnak. Jézus szóról-szóra pontosan beteljesítette Zakariás próféciáját. A nagy hadvezérek többnyire lovon közlekedtek, de Zakariás itt külön kiemeli azt is, hogy az eljövendő Messiás király betiltja majd a harci kocsik és a lovak használatát (Zak 9:10). Az itt leírt király jellemzése valóban tökéletesen ráillett Jézusra. Azt is tudjuk, hogy emiatt gyakran csalódást okozott követőinek, akik egy harciasabb vezetőre vágytak. Zakariás ráadásul ezt a vezetőt nem uralkodóként, hanem pásztorként írja le, akit a népe elutasít: „Ezért széledt el népem, mint egy nyáj, nyomorúságra jutott, mert nem volt pásztora… Gondja lesz a Seregek URának nyájára, Júda házára, fölékesíti őket.” (Zak 11:4-17). A szakasz megértéséhez tudnunk kell azt, hogy a prófétai üzenetek gyakran kettős jelentéssel bírtak, az egyik a korabeli hallgatóságnak szólt, a másik, mélyebb értelmű jelentés pedig egy későbbi kornak. Ebben a részben Zakariás tűnik fel a sokak által megvetett pásztor szerepében, amelyet később Jézus magára alkalmazott. Végül Jeruzsálem kesergő lakóiról ír Zakariás próféta, akik „gyászolják azt, akit átdöftek” (Zak 12:10). A bibliamagyarázók szerint Jézus közvetlen a halála előtt magára vonatkoztatva idézte Zakariás szavait, amikor azt mondta, hogy a „jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10:11). Zakariás könyve azért is emelkedik ki a többi kispróféta írása közül, mert az Újszövetség szerzői Zakariás prófétának az eljövendő vezetőről szóló jövendöléseit egyértelműen Jézusra vonatkoztatták. Jézus a hadsereg nélküli király, akinek a koronája tövisekből készült, és aki fehér ló helyett szamárcsikó hátán érkezik. Az Ószövetségben egyedül Ézsaiás könyvének az 53. fejezete az, ahol Zakariáshoz hasonlóan Jézus életének ez a paradox volta, szintén említésre kerül. Valóban Jézus az a szelíd vezető, aki király és pásztor egyszerre, és aki szenvedése által diadalmaskodik.

2.      Az alázatos király

Az eljövendő Messiás portréját Zakariás próféta színes képek és vigasztaló beszédek segítségével festi meg. Istennek a jövőre vonatkozó dicsőséges terveit sorolja fel, melyeket az ő szövetséges népének szánt, így bátorítva a templom újjáépítése mellett elkötelezetteket. Bár a hirtelen támadt lelkesedés hamar lelohad, maga a feladat továbbra is fontos, hiszen Izrael eljövendő Messiása számára a templom lényeges szolgálati terület lesz. Isten meg fogja tartani népének tett ígéretét, és a Messiás érkezésekor a böjt idejét a bőség ideje fogja felváltani. Éppen ezért arra hív mindenkit Zakariás, hogy hagyják el a bűnt, fejezzék be a templomot, és buzgó lelkesedéssel várják a Messiás érkezését. Így tehát Zakariás, amikor az eljövendő Messiás portréját megrajzolja, akkor egy olyan eljövendő Királyról beszél, aki alázatosan, szamárháton érkezik majd meg. A fejezet első fele még Istennek Júda ellenségein végrehajtandó ítéletéről szól, de  a folytatásban kijelenti a próféta, hogy az igazi békességet majd csak az alázatos Király, a békesség fejedelme, a Messiás fogja elhozni. Zakariás azt hirdette, hogy e király érkezése hamarosan várható, ezért arra buzdította a Siont, azaz Jeruzsálemet, hogy ujjongva örüljön. Ez az igazi Messiás király fogja elhozni az üdvösséget.

Tudjuk, hogy az ókori Keleten az volt a szokás, hogy egy király érkezését mindig látványos pompa és dicsfény övezte. Az akkori becsület és szégyen alapú kultúra gondolkodásában ennek az elmaradása súlyosan sértette volna a király tekintélyét. Ezért a királyok mindig nagy kísérettel utaztak. Egyes magyarázók szerint Zakariás próféciája itt arra az ókorban közismert gyakorlatra mutatott, amely szerint a békés szándékkal érkező király szamárháton vonult be, míg a háborúra készülő, vagy háborúból érkező király pedig harci lovon. Az evangéliumok beszámolóiból tudjuk, hogy mikor Jézus földi szolgálatának az utolsó hetéhez érkezett, akkor a tanítványainak egy különleges megbízatást adott. Azt mondta, hogy menjenek be a városba és hozzanak neki egy szamárcsikót és ha bárki megkérdezi őket, akkor mondják azt, hogy az Úrnak van szüksége rá.

Jézus mivel tisztában volt azzal, hogy ő kicsoda, ezért igyekezet pontosan beteljesíteni Isten minden korábban reá és küldetésére vonatkozó kijelentését. Nyilvánvaló, hogy Jézus jól ismerte Zakariás próféciáját is. Ezért tehát nem véletlen, hogy Jézus egy szamarat választ, amikor bevonul Jeruzsálembe. Hiszen ez egy olyan jelképes cselekedet, amely mindenki számára a békességgel érkező király jelképe volt. Máté evangélista megjegyzi azt is, hogy e jel hatására az egész város fölbolydult, és kérdezősködni kezdett, hogy vajon kicsoda ez az ember. De Jézus számára ez nem volt kérdés. Azzal, hogy egy szamár hátán érkezett, láthatóan kifejezte, hogy ő az a Messiás, akinek az érkezését a prófécia megjövendölte.

Látjuk azonban azt is, hogy Zakariás hiába jelentette ki népe számára már évszázadokkal korábban, hogy miképpen fog történni a Messiás eljövetele, amikor mindez beteljesedett, ők még sem azonosították be az eseményeket a próféciákkal. Saját népe tragikus módon félreértette Jézust. A nagyhét első napján, a virágvasárnapi bevonulás alkalmával még királyként üdvözölték, de öt nappal később, nagypénteken már megtagadták, és mint istenkáromlót és bűnözött keresztre feszítették.

Jézusban a Zakariás által megjövendölt alázatos Király érkezett el hozzánk. Királyi voltát fejezték ki mind a pálmaágak, mind pedig a dicsőítő ének. Az alázatát pedig a szamár. Mert bár ő méltó volt minden imádatra és dicsőítésre, mégis megalázta magát egészen a kereszthalálig. Soha senki nem látott még hozzá hasonló királyt.

3.      Az önmagát feláldozó király

Zakariás könyvét olvasva láthatjuk továbbá azt is, hogy Isten szava Krisztus előtt évszázadokkal előrevetítette a keresztre feszítést, mint kivégzési módot, mégpedig úgy, mint amely a Messiással is meg fog történni, halálát okozva. Közvetlenül az után, hogy Zakariás Isten ígéretéről szól, miszerint kiárasztja népére a „könyörületesség lelkét”, azzal folytatja, hogy az emberek arra tekintenek, „akit átszögeztek” (Zak 12:10). A prófécia elhangzásakor valószínűleg a legtöbb hallgató számára nem volt még világos, hogy mit is jelent ez a titokzatos kijelentés.

De majd több évszázaddal az után, hogy Zakariás mindezt lejegyezte,  a rómaiak bevezetik a lázadások és felforgató tevékenységek visszaszorítására a keresztre feszítést. A halálra ítélt bűnözőket odaszegezték a kereszthez, és gyakran napokig hagyták őket ott szenvedni, mígnem a sokféle trauma a halálukat okozta. Ezt egyfajta elrettentő példának szánták a rómaiak.

A kereszthalálról  tudnunk kell, hogy ez a legnagyobb szégyen jelképe volt. Az elítélt bűnöző nyilvánosan közszemlére téve, meztelenül szenvedett hosszasan, miközben ki volt szolgáltatva a tömeg gúnyolódásának vagy éppen a szenvedés borzalmai miatti szörnyülködő megnyilvánulásoknak. Hihetetlennek sőt lehetetlennek tűnik, mégis igaz, hogy az, aki szava által teremtette az egész világot, maga is elszenvedte a halál e borzalmas formáját. Isten Fia a kereszten föláldozta magát az emberiség bűnéért. Két bűnöző között feszítették keresztre, ő pedig utat nyitott az embereknek az Isten országába. Jézus keresztre feszítése alkalmával minden a zakariási prófécia szerint történt. Az evangéliumok leírásaiból megtudjuk, hogy Jézus kivégzése során a zsidó vezetők azt kérték, hogy törjék el a lábszárcsontját, hogy hamarabb bekövetkezzen a halála, ugyanis azt akarták, hogy a holttestek ne maradjanak szombatra a kereszten. Pilátus engedélyt is adott erre. De miután a katonák eltörték a két másik elítélt lábát, észrevettek, hogy Jézus már nem él, ezért nem törték el a lábát, hanem az egyik katona Jézus oldalába döfte a lándzsáját. János evangélista, aki jól ismerte Zakariás könyvét és saját szemével látta az eseményeket, arra mutat rá, hogy Jézus keresztre feszítésének egyetlen mozdulata sem volt véletlen. Jánosnak, amikor látta, hogy a lándzsa átszúrja Jézus oldalát, eszébe jutott Zakariás próféciája. Isten saját szavát teljesítette be Fia halálának minden egyes körülményével.

 

Jézus azonban nem maradt halott, hanem feltámadott és megjelent a tanítványainak, bizonyítva, hogy ő él. Amikor János apostol a feltámadott Krisztus visszajöveteléről ír, így fogalmaz: „Íme, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték.” (Jel 1:7). Nyilvánvaló utalás ez is a zakariási prófécia beteljesedésére. Az átszegezett, átszúrt, keresztre feszített és feltámadott Krisztus vissza fog térni, hogy uralkodjon népe felett örökké. Ámen.