Hírlevél: 2021.02.28.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

·        Vasárnap 10:00 – istentisztelet

Kérjük a Testvéreket a hatályban lévő kormányzati és biztonsági előírások (kézfertőtlenítés, kötelező maszkhasználat, biztonságos távolságtartás) szigorú betartására!

 

BIBLIAVASÁRNAP:

Március első vasárnapja egyházunkban mindig Bibliavasárnap, amikor minden gyülekezetben a perselyadományt a magyar nyelvű Biblia szövegének gondozását, kiadását és terjesztését segítő Bibliatársulat javára továbbítjuk.

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeget „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2021.02.28. Jeremiás – Isten vonakodó hírnöke

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 54.

Jeremiás – Isten vonakodó hírnöke

Olvasmány: Jer 1:1-19

„Az ÚR azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – így szólt az ÚR.” (Jer 1:7-8)

 

            Jeremiás élete a Biblia egyik legdrámaiabb története. Isten hívta el őt prófétájának, de ő csak nehezen tudta elfogadni a szerepét. Sokszor vonakodott attól a feladattól, amivel Isten megbízta őt. Isten kelletlen hírnöke volt ő, akinek szívében a félelmei és a bizonytalansága ellenére mégis az Istentől kapott üzenet tüze égett. Az Úr különös feladattal bízta meg. Népek és országok fölé rendelte őt, hogy előbb gyomláljon és irtson, pusztítson és romboljon, majd pedig építsen és plántáljon. Mindehhez Jeremiásnak csak egyetlen eszköze volt, a beszéd, vagyis a szavak, az üzenet, amit Isten rábízott. Jeremiás már elhívatása első pillanatában tiltakozott: „Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok!” (Jer 1:7). A megbízatása mindvégig súlyos teherként nehezedett rá. Isten azonban kijelentette, hogy Jeremiást választotta ki a feladatra: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” (Jer 1:5). Akit pedig Isten kiválasztott, azt ő fel is ruházza a megfelelő erővel: „Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben  Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben.” (Jer 1:18).

            Jeremiás 40 éven át folyamatosan intette az ország vezetőit, ám ők nem hallgattak rá. Többször is letartóztatták és bebörtönözték a prófétát, sokszor volt életveszélyben. A próféta által hirdetett üzenet megbotránkoztatta Júda vezetőit. Jeremiás ugyanis azt hirdette, hogy Isten a babiloniak kezére adja az országot, akik betörnek majd az országba és elpusztítják Jeruzsálemet és a templomot, a népet pedig fogsága viszik. Ha Isten helyett a különböző politikai hatalmakkal kötött szövetségekben bíznak, akkor csalódni fognak. Egyiptom sem fogja megmenteni Júdát a babiloniak kezéből.  Jeremiás kérlelhetetlen őszinteséggel leplezte le a nép és a vezetők hamis és képmutató vallásosságát. Júda egyetlen esélye az, ha őszintén és teljes szívből megtér Istenhez és megújítja a vele kötött szövetségét.

            Jeremiás könyve nem csupán költészeti szépsége és nagyszerű gondolatai miatt kiemelkedő alkotás. A könyv igazi megrendítő erejét az adja, hogy bepillantást enged a próféta lelki életébe is. Jeremiás úgy szólal meg, mint aki rémálomból ébredve biztos benne, hogy az álom valóra fog válni.  Szavai arra voltak hivatottak, hogy kalapácsként törjék össze a legkeményebb szíveket is. Bár maga a próféta a legszívesebben meg sem szólalt volna, de Isten beszéde olyan volt a belsejében mintha a csontjaiba rekesztett tűz lenne, így nem hallgathatott. Egyetlen más próféta sem tárta fel olyan nyíltan az érzéseit, mint Jeremiás. Istennel való kapcsolatát a vita és a dühkitörések tarkították. Volt, amikor megbízhatatlansággal vádolta Istent és kijelentette, hogy legszívesebben meghalna. Isten azonban újra és újra arra az ígéretére emlékeztette a prófétát, hogy ő mindig mellette lesz.

1.      Jeremiás – a nemzet hitehagyásnak szemléletes ábrázolója

            Jeremiás olyan korban élt, amikor szinte mindenki a bálványimádást gyakorolta. Ábrahám „láthatatlan” Istene mellett a környező népek isteneit is imádták. Az országban számos domb tetején emeltek szentélyt valamilyen pogány istenségnek. Ezeket voltak a „magaslatok”, vagy „szent fák”, ahol a bálványkultuszt gyakorolták. A pogány oltárokon olykor még gyermekáldozatot is bemutattak. A pogányok babonás hite szerint a jó termés és a siker a természet megtermékenyítő erejétől és az istenek jóindulatától függ. Ezért ezeken a magaslatokon és szent fák alatt a templomi férfi vagy női prostituáltakkal folyatott nemi kapcsolat segítheti a termékenység erőire való „ráhangolódást”. Izrael népe a bálványokkal együtt mindezeket a gyakorlatokat is átvette.

            Jeremiás próféta erős érzelmi hullámzásokat élt át, ami igehirdetésének hangvételén is érződik. Ez a Biblia egyik leghosszabb és legszenvedélyesebb könyve. A próféta gyászos hangnemét érzékelteti, hogy egy irodalmi műfajt is elneveztek róla. Ez a jeremiád, melynek jelentése: „hosszas panaszkodás”. Jeremiás stílusát jól szemlélteti az is, hogy könyve tele van erőteljes képekkel és szónoki kitörésekkel. Júda Istennel szembeni hűtlen magatartását házasságtörésnek és paráznaságnak bélyegzi meg. A népet egy prostituálthoz hasonlítja, aki minden zöldellő fa alá lefekszik, mint „a tevekanca a párzási időszakban”, vagy mint a „vágyaitól megvadult vadszamár”.

            A Jeremiás által leggyakrabban használt kép a házassági hűtlenségről szól. E kép szerint Isten, mint vőlegény, Júdát választotta ki minden nép közül menyasszonyául, gyengéden védelmezte és gondját viselte jegyesének. Júda azonban idegen férfiakkal hált és semmibe vette Isten ismételt figyelmeztetéseit. Pedig látnia kellett volna, hogy Isten miképpen bocsátotta el a hűtlenné vált nővérét, Izraelt. De úgy tűnik mintha Júda nem akarta volna elhinni, hogy ez vele is megtörténhet. A próféta szavaiból a szomorúság és a fájdalom csendül ki. Amikor a bűnei miatt népét ostorozza, akkor vádló szavai saját szívét is megsebzik.

            Először megpróbált gyengéden szólni Júdához, szép emlékeket idézve fel: „Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az ÚR szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava.” (Jer 2:2-3). Isten megszabadította a népét a szolgaságból, de az most mégis hűtlenné lett hozzá: „De minden magas dombra és minden zöldellő fa alá odafekszel, akár egy parázna.” (Jer 2:20). A házasság képével kívánja kiemelni Jeremiás próféta Istennek a népe iránti szenvedélyes szeretetét, valamint a nép hűtlensége miatt érzett fájdalmát. A bálványimádás így valóban nem más, mint „házasságtörés”, a házasságtörő Júda pedig nem más, mint „parázna”.

            Jeremiás képet képre halmoz, hogy minél érzékletesebben fejezze ki megdöbbenését a felett, hogy Júda népe felcserélte az élő Istent a szomszéd népek bálványaira, amelyek pedig csupán néma, tehetetlen, és haszontalan fából és kőből készült alkotások. Olyan csere ez, mintha a friss, tiszta forrásvíz helyett a repedezett falú ciszterna állott és romlott vízét választanák.

            Jeremiás legfőbb panasza Júda népével szemben az, hogy a bálványimádás és az idegen népekkel való szövetség révén prostituálja magát. Amikor katonai fenyegetés éri az országot, Júda nem Istenhez fordul, hanem a szomszédos birodalmak egyikéhez, mint amilyen Asszíria, Egyiptom, vagy Babilon. Volt ugyan néhány olyan király, akik megpróbáltak gátat vetni a romlásnak. Ilyen volt például Jósiás, aki uralkodása első felében reformjai által sikeresen megújította Júda vallási életét, megtisztította az országot a bálványoktól. Sajnos azonban később ő is elbukott, amikor meggondolatlanul beleavatkozott a szomszédos birodalmak hatalmi harcaiba. Jeremiás próféta tanácsa ellenére Jósiás király személyesen vezette az egyiptomi csapatok elleni szerencsétlen hadjáratát, amelyben végül elesett. Júda sohasem gyógyult ki végzetes hibáiból. Először Egyiptom, majd Babilon ültetett bábkirályt Júda trónjára. Jósiás halála után Jeremiás négy gyengekezű király uralkodása idején végezte tovább prófétai szolgálatát, akiket gúnyos beszédeivel rendszeresen ostorozott.

2.      Jeremiás – az Istennel perlekedő próféta

            Jeremiásnak egész életében komor üzenetet kellet hirdetnie, és senki sem érezte át annyira üzenetének súlyát, mint ő maga: „Jaj nekem, anyám, mert arra szültél, hogy perlekedjem és vitázzam az egész országgal! Nem adtam és nem kaptam kölcsönt, mégis mindenki átkoz engem.” (Jer 15:10). Ez a lelkület olyan erősen átütött Jeremiás írásain, hogy nem véletlenül emlegetik őt a „panaszkodó” vagy a „perlekedő” prófétaként”.

            Tulajdonképpen Jeremiás már elhívása pillanatától kezdve perben állt Istennel. Isten valóban nehéz terhet rakott Jeremiás vállára, aki ezt kegyetlenségnek tartotta az Isten részéről és gyakran jajgatva, panaszkodva, önmagát sajnáltatva fakadt ki Isten ellen. Jeremiás kertelés nélkül, őszintén tárta fel érzéseit: „Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és legyőztél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. Ahányszor csak megszólalok, kiáltanom kell és hirdetnem, hogy erőszak és elnyomás uralkodik. Az Úr igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap.”  (Jer 20:7-8).

            Az Istennel folytatott vitájában a próféta gyakran vádolta Istent. Jeremiás úgy látta, hogy Isten olyan lett hozzá, mint a csalóka búvópatak, amelyből kifogyott a víz. A próféta dührohamai és kifakadásai ellenére azonban Isten soha nem hagyta el, sőt azt ígérte neki, hogy „bevehetetlen ércfallá teszi”, amely majd minden támadásnak ellene áll. De minden méltatlankodás és kifakadása ellenére maga a próféta sem mondott le Istenről és nem adta fel küldetését. Bár gyakran kijelentette Istennel kapcsolatban: „nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében”, de mégsem tudott hallgatni, mivel ahogy maga mondta: Isten Igéje: „perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” (Jer 20:9).

            Jeremiás élete nem szólt másról, csak a küldetéséről. Nem volt családja és társasági életet sem élt, mert Isten azt kérte tőle, hogy ne nősüljön meg, és ne vegyen részt sem esküvőn, sem temetésen, sem semmilyen más ünnepségen.

            Míg más próféták a békéről és a reményteljes jövőről jövendölhettek, amit az emberek szívesen hallgattak, addig Jeremiás nem hirdethetett mást, csak azt, amit Isten rábízott. Jeremiás az igazságot szólta, de ez az igazság akkor meglehetősen borús képet festett az országról és a népről. Jeremiást végül mégis örömmel töltötte el az, hogy Isten szólt hozzá és ő a követe lehetett: „Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, URam, Seregek Istene.” (Jer 15:16).  

3.      Jeremiás – a különc próféta

            Ma a médiából gyakran hallunk híreket bizarr tiltakozásokról. Háborúellenes tüntetők állat vért öntenek a járdára. A diktatúra elleni tüntetők felgyújtják magát. Környezetvédő aktivisták fákhoz láncolják magukat. Mezőgazdasági termékeket előállító gazdák a bevásárlóközpont parkolójába öntik le a termékeiket. Az atomenergia ellen tiltakozók úttorlaszokat állítanak, stb. A tiltakozásnak ez a módja, sokakat zavar, mert fennakadást, kényelmetlenséget okoz a mindennapi életünkben. Sokszor nehéz megérteni azt, hogy egyesek miért tesznek ilyen furcsa dolgokat és hogy van-e ennek egyáltalán valami értelme.

             Jeremiás prófétáról elmondható, hogy ő a maga idejében számos ilyen botrányos tiltakozó akciót szervezett. Ezeket a meglepő és furcsa tetteket nem ő találta ki, hanem Isten parancsára kellet azokat véghezvinnie. Jeremiás bizarr tiltakozásai élő példázatok voltak, melyeken keresztül Isten üzent a bűneiből megtérni nem akaró népnek. 

            Egyik alkalommal Jeremiásnak köteleket és jármot kellett a nyakába vennie és így járkálnia fel le Jeruzsálem utcáin. Ezzel a jelképes cselekedetével arra hívta fel a próféta a figyelmet, hogy Isten büntetetéseként hamarosan a babiloni király igáját lesz kénytelen hordozni Júda népe: „Mert ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Vasigát teszek mindezeknek a népeknek a nyakára, hogy Nebukadneccart, Babilónia királyát szolgálják.” (Jer 28:14). 

 

            Máskor pedig egy kirándulásra hívta meg Jeremiás Jeruzsálem vezetőit és miközben Isten haragjáról beszélt nekik, hirtelen a szemük láttára széttört egy cserépedényt.

            Egy alkalommal Jeremiás egy vallási csoportot hívott meg vendégségbe, akik arról voltak ismeretesek, hogy tagjai sohasem fogyasztottak alkoholt. Jeremiás borral teli kancsókat tett eléjük, és kínálgatta őket.  Ők azonban egy kortyot sem voltak hajlandók inni.  Ebből aztán újabb prédikáció született. Ha ezek az emberek képesek emlékezni fogadalmukra, nemzedékről nemzedékre megtartják a családi hagyományokat, és nem hajlandók tőle eltérni, akkor Júda népe és Jeruzsálem miért nem képes az élő Isten szavára emlékezni és azt megtartani.

            A következő alkalommal arra szólította fel Isten Jeremiást, hogy vásároljon egy gyönyörű lenvászon övet, majd ássa el a föld alá, amíg az öv teljesen tönkre nem megy. Ezzel szemléltetve, hogy ilyen haszontalanná vált Júda is az gazdája, Isten számra.

            De a leghíresebb szemléltető példája Jeremiásnak az volt, amikor földet vásárolt, miközben a babiloni hadsereg már Jeruzsálemet ostromolta. Akkor, amikor minden elveszni látszott, arról a rendíthetetlen reménységről tett bizonyságot, hogy családja egy nap újra Júda földjén fog földet művelni. Jeremiás ezzel a lehetetlen befektetéssel mutatta meg, hogy hisz abban az ígéretben, hogy Isten hazahozza majd népét a fogságból.

            Mire volt jó ez a sok furcsa és bizarr cselekedet? Tetteivel Jeremiás Isten üzenetét ábrázolta ki, az Isten szavának meghallásra immár süketté lett nép előtt. Az Úr így tette világossá, hogy nem mondott le népéről. Jeremiás botrányos demonstrációi Isten ítéletét, de megtérésre hívó üzenetét is szemléltették.

            Jeremiás egész pályafutásán keresztül elutasításban részesült, még azok sem hittek neki, akik tanúi voltak próféciái beteljesedésének. Isten Igéjének hirdetésért sokszor érte üldöztetés. Többször megverték, kalodába zárták, kiszáradt kútba vetették, vagy börtönbe zárták. A bántalmazások azonban csak megerősítették Jeremiás elszántságát. A mindvégig mellőzött prófétát azonban Isten mindig megerősítette és bátorította. Ámen.

Hirdetések: 2021.02.21.

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

·        Vasárnap 10:00 – istentisztelet úrvacsorával

 – Február 28.-án Nagyböjt alkalmából az úrasztalát megterítjük!

            Kérjük a Testvéreket a hatályban lévő kormányzati és biztonsági előírások (kézfertőtlenítés, kötelező maszkhasználat, biztonságos távolságtartás) szigorú betartására!

 

HALOTTUNK:

Február 18-án vettünk végső búcsút Brigancz Gyula testvérünktől, aki Isten kegyelméből 69 esztendőt élt. Imádságban kérjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára!

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeget „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2021.02.21. Ézsaiás – próféta, költő és politikus

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 53.

Ézsaiás – próféta, költő és politikus

Olvasmány: Ézs 6:1-12

„Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.” (Ézs 6:8-10)

 

            Ézsaiás próféta a zsidó történelem kimagasló alakja. A héber irodalom Shakespeare-jének is szokták nevezni. Könyvéből az Újszövetség többet idéz, mint az összes többi prófétától együttvéve. Egyetlen más szerző sem vetekedhet gazdag szókincsével és különleges költői ábrázolásmódjával. Életét azonban nem elefántcsonttoronyban élő költőként, hanem a király tanácsosaként az ország ügyeinek intézésével töltötte.

            Ézsaiás sorsdöntő korszakban élt. A Saul és Dávid által alapított királyság fénykora ekkora már véget ért. Az országot polgárháború szakította ketté, így jött létre az északi királyság Izrael néven és a déli királyság Júda néven. Ézsaiás a vallási hagyományaihoz hűségesebb déli királyságban élt. Pályafutásának kezdetén a nemzet még erősnek és gazdagnak tűnt, de a próféta már ekkor látta a vészjósló jeleket. A gazdagok arra használták erejüket, hogy nyomorgassák a szegényeket. A férfiak részegeskedtek, az asszonyokat pedig jobban érdekelte a divat és az öltözködés, mint éhező szomszédjaik.

            Az emberek csak a szájukkal tisztelték Istent, a vallásosságnak pedig csupán a felszínes látszatát igyekeztek fenntartani. Mindeközben a külső veszélyek egyre nőttek. Minden oldalról hódítani akaró nagybirodalmak emelkedtek fel, különösen is Egyiptom és Asszíria jelentett nagy veszélyt. Júda népe harapófogóba került. A két fenyegető nagyhatalom közül vajon melyikkel kössenek szövetséget?

            Ézsaiás próféta úgy ítélte meg, hogy Júda népe olyan útelágazáshoz érkezett, amely az egész további sorsát meghatározza.  Vagy megtér Istenhez és talpra áll Júda, vagy megállíthatatlanul tovább csúszik a lejtőn a végső pusztulás felé. A próféta radikális üzentet képviselt és nem volt hajlandó a népszerűség kedvéért tompítani rajta. Kérlelhetetlenül mutatott rá azokra a területekre, amelyeken a népének változásra volt szüksége.

            Bár királyi körökben forgolódott, soha nem vált a politikai hatalom kiszolgálójává. Néha egyedül kellett szembefordulnia az optimista áramlattal. Nevének jelentése: „az Úr megszabadít.” Arra intette a királyokat, hogy ha nem Istenben bíznak, hanem saját katonai erejükben, gazdagságukban vagy bármilyen más erőben, az katasztrófához vezet.

            Ézsaiás négy király uralma alatt is szolgált. A negyedik király, Manassé, aki teljesen elfordult Istentől, nem tűrte a prófétai kritikát, üldözte majd végül kivégezette Ézsaiást. A hagyomány úgy tartja, hogy a király parancsára kettéfűrészelték a prófétát. Ézsaiás neve azonban könyvén keresztül fennmaradt, mint minden idők egyik legnagyobb prófétája, költője és politikusa.

            Ézsaiás könyve az Ószövetség egyik legismertebb és legékesszólóbb könyve.

1.      Isten üzenetével a hatalmasok között

            Ézsaiás próféta szokatlan megbízatást kapott Istentől. Ézsaiás könyvének 6. fejezete részletesen beszámol arról, hogy miképpen hívta el őt az Úr a feladatra. Személyes elhívása egy különös látomással és ezzel a szózattal kezdődött: „Kit küldjek el, ki lesz a követünk?” (Ézs 6:8). Ez az elhívás történet egészen különleges. Isten üzenetét szeráfok közvetítették. Ez a kifejezés csak itt fordul elő a Bibliában. A szeráf szó azt jelenti: „valami lángoló és káprázatos”. A szeráfok tehát fényes, lángoló alakban megjelenő küldöttei, hírnökei Istennek. Ezeket az isteni hírnököket máshol angyaloknak is nevezi a Biblia.

            Ézsiás próféta könyve elején bemutatja azt a döntéshelyzetet, amihez Júda népe elérkezett ebben az időben. Júda válaszút előtt állt. Az északi országra jellemző erkölcsi problémák a déli királyságra is átterjedtek. Most dönteniük kellett. Vagy Izrael példáját követik, akik bálványimádásba süllyedtek és végül elpusztultak. Vagy visszatérnek eredeti küldetésükhöz, Istennek engedelmeskedve élik az életüket és a pogány világ felé a világ világosságaként bizonyságot tesznek Isten igéjéről.

            Ézsaiás Istentől azt a különleges megbízatást kapta, hogy Isten üzenetét képviselje a királyi udvarban. Munkásságát Úzijja király idején kezdte meg, aki még többé-kevésbé igyekezett hűséges maradni Istenhez. De az őt követő két király, Jótám és Áház, akiknek idején Ézsaiás tovább végezte a szolgálatát, már nem hallgattak Istenre. Így váratlan fordulatot jelentett az, amikor Ezékiás, a következő király, Ézsaiást tette meg az egyik legbizalmasabb tanácsadójának. Ezékiás a válságos pillanatokban mindig az Isten prófétájához fordult tanácsért.

            A prófétákról az volt az általános előítélet ebben az időben, hogy nem tesznek mást, csak kritizálják a fennálló rendszert. Az a sztereotip kép alakult ki, hogy a próféta az, aki az utcasarkon állva és hangosan kiabálva Isten ítéletes szavaival riogatja az embereket. De ha voltak is ilyen próféták ebben az időben, Ézsaiás biztosan nem ilyen volt. Ő a napjait nem az utcákon kóborolva, hanem a királyi palota falai között töltötte, mint az uralkodó legfőbb tanácsosa.

            Ezékiás király megbízott Ézsaiás prófétában. A király lelkes reformjai jórészt a próféta hatására vezethetők vissza. Ézsaiás elhívásának története pedig azt is megmutatja a számunkra, hogy honnan merítette a próféta azt a bátorságot és elszántságot, amely Júda történetének egyik legmeghatározóbb alakjává tette őt. Bár a királyi udvarban több királyi tanácsadó is volt, akik más véleményt képviseltek, Ézsaiás nem volt hajlandó meghátrálni, vagy az igazságot elhallgatni. Négy király uralma alatt is szilárdan kitartott meggyőződése mellett, még akkor is, amikor elszántsága az életébe került.

2.      Kiben bízzunk?

            Ézsaiás próféta a pályafutásának még az elején járt, amikor Júda népének egy igen kényes és fenyegető helyzettel kellett szembenéznie. Az egymással szembenálló nagyhatalmak, szorításában mit tehet egy kicsiny nép? Azt olvassuk, hogy ebben a válságos helyzetben Áház királynak és Júda népének reszketni kezdett „a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.” (Ézs 7:2). A király kétségbeesetten fordult tanácsért Ézsaiás prófétához. Áház király tisztában volt azzal, hogy Ézsaiás próféta mindig őszintén és egyenesen közvetíti Isten üzenetét. Ám még ő is meglepődött azon, amikor Ézsaiás azt válaszolta neki, hogy ne tegyen semmit, maradjon nyugton és bízzon Istenben. Ézsaiás kijelentette, hogy a támadó ellenséges csapatok, legyenek bármilyen nagyok és erősek is, csupán „füstölő üszkös fadarabok” (Ézs 7:4). Isten parancsa pedig az, hogy bármi történjék is, a királynak nem szabad segítséget kérnie egyik nagyhatalomtól sem, hanem egyedül Istenben kell bíznia. Ha azonban a király Isten helyett mégis valamelyik nagy birodalom segítségét kéri, akkor saját vesztét okozza ezzel. A szövetségesként segítségül érkező nagyhatalom ugyanis előbb-utóbb maga is megszállóvá válik.

            Ez történt 1944-ben Kelet-Európában is. A bevonuló szovjet csapatokat sokan felszabadítóként üdvözölték, akik megszabadították őket a náci uralom alól. Hamarosan azonban kiderült, hogy a szovjet csapatok tartósan bent maradnak az országban és megkezdik a kommunista diktatúra építését.

            A náci úralom alól felszabadult kelet-európai népek így nem kapták vissza szabadságukat, csupán egy másik birodalom rabságába kerültek. A nagyhatalmaktól kapott katonai segítségnek mindig súlyos ára van.

            Áház király sajnos nem hallgatott Ézsaiás próféta tanácsára, nem tudott Istenben bízni. A megszállástól rettegő király gyors megoldást akart. Ezért tárgyalásokba bocsátkozott a hatalmas Asszíriával, hogy szabadítsák meg Júdát az arám fenyegetéstől. Áház király arra vetemedett, hogy az asszírok jóindulatának elnyerése érdekében a jeruzsálemi templom kincseit és szent tárgyait küldte el kenőpénz gyanánt az asszír királynak.

            Áház döntése látszólag meghozta a várt eredményt. A kor egyetlen hadserege sem vehette fel a versenyt az asszír hadigépezettel, amelynek mind az arám királyság, mind pedig az északi országrész, Izrael áldozatául esett. Rövidtávon Júda nyert, hiszen Asszíria leradírozta a térképről minden korábbi ellenségét. Végre béke lett az országban. De ennek a békének bizony súlyos ára volt.

            Az Asszíriával kötött szövetség részeként Áház király hozzálátott, hogy felszámolja Júda régi vallási életét és helyette bevezessék az idegen nagyhatalom isteneinek tiszteletét. A jeruzsálemi templom kapuit bezárták, Isten oltárát pedig egy pogány oltárra cserélték le. Júda hivatalosan is átvette Asszíria államvallását. Áház király attól sem riadt vissza, hogy pogány módra emberáldozatot mutasson be. A király saját fiát áldozta fel a tűzben. Áház, tehát minden tekintetben az asszír királynak szolgai módon engedelmeskedő bábkirály lett. Az országot pedig idegen csapatok szállták meg. Asszíria segítségének ára a függetlenség elvesztése volt.

            Ézsaiásnak, aki olyan korban nevelkedett, amikor még egy istenfélő király uralkodott és Júda országa fellendülőben volt, most végig kellett néznie, ahogy hazája Asszíria játékszerévé válva megtagadja ősei hitét és a végső pusztulás felé halad. Így válik érthetővé a próféta szenvedélyes hangja, amellyel Isten népét megszólítja, megtérésre hívja, ellenségeit pedig Isten ítéletével fenyegeti meg.

            Ézsaiás könyvében megtalálhatjuk egyrészt az ítéletnapnak a leírását, amikor majd minden nép és minden nagy birodalom megkapja bűneinek és lázadásának büntetését. A próféta ezért kemény és ítéletes szavakkal ecsetelte a közvetlen jövőt, amelyet sötétnek és fenyegetőnek ábrázolt. Másrészt azonban Ézsaiás a távolabbi jövő felé is tekintve már a remény és a vágyakozás hangján szólal meg. A megtérő maradéknak reményteljes jövőt ígér és a Szabadító, a Messiás eljövetelét hirdeti.

3.      A remény üzenete

            Ézsaiás szeme előtt fényesen ragyogott az a jövőkép, amelyet Isten mutatott neki, és amely alapján újraértelmezte Júda történelmét. Az országban mindenki katasztrófaként tekintett az ország idegen hatalom általi megszállására. Ézsaiás azonban, bár ő maga is gyötrődött a népére váró szenvedések miatt, mégis egy magasabb rendű célt vélt felfedezni az események mögött. A próféta kijelentette, hogy Júdának azért kell fájdalmat és szenvedést elhordoznia, hogy megtisztuljon. Óva intett attól, hogy politikai szövetségek kovácsolásával próbálják elejét venni a büntetésnek. Isten népének át kellett mennie a tisztítótűzön. Ám a megpróbáltatásokból majd kiemelkedik a „maradék”, egy maroknyi túlélő, akiket Isten majd fel fog használni, hogy véghezvigye tervét. Ézsaiás ezért a saját fiának is ezt a jelképes nevet adta: „a maradék megtér”. Ez a gyermek két lábon járó szemléltetése volt az Isten által ígért reményteljes jövőnek.

            Ézsaiás próféta amellett, hogy a király tanácsadójaként szolgált, írói és költői tehetséggel is rendelkezett. Ékesszóló beszédeivel igyekezett felébreszteni Júda népét a lelki kábultságból. A legtöbb prófétához hasonlóan üzenete két részből állt. A próféta üzenetének egyik része az ítélethirdetés volt: ha a nép nem tér meg, elkerülhetetlen az ítélet. Igehirdetésének másik része azonban a remény üzenetéről szólt. Ézsaiás egy olyan jövő reménységét hirdette, melyben Isten nemcsak Izrael népét, de az egész világot helyreállítja és megszabadítja a bűn uralma alól. Ézsaiás könyve azt az ősi emberi vágyat tükrözi, amely egy szebb és jobb világ után sóvárog.

            Egy napon Isten ezt a földet olyan új világgá változtatja, ahol nem lesz többé könny, fájdalom és halál. Az eljövendő világban a vadállatok és háziállatok fekszenek egymás mellett békességben, és a fegyverekből mezőgazdasági eszközöket kovácsolnak.

            Olykor ugyan úgy tűnhet, mintha Isten tehetetlen lenne, vagy egykedvű nemtörődömséggel nézné a világot elborító erőszakot és gonoszságot. Az asszír megszállás láttán Jeruzsálem lakosai is elkeseredtek. Ézsaiás ekkor a reménység üzenetével állt elő és azt hirdette, hogy Isten meg fogja szabadítani őket. Ezt a jó hírt aztán az egész világra kiterjeszti, minden nép számára meghirdetve a bűnből való szabadulást. A próféta azt is kijelentette, hogy az ember legnagyobb ellensége, a halál is meg fog semmisülni. Ézsaiás könyve a világ legvégső szakaszába enged bepillantást, olyan nagyszerű jövőt fest le, amelyet még elképzelni is nehéz: „Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az ÚR!” (Ézs 25:8).

            Ézsaiás próféta rámutatott arra, hogy Isten eredeti terve a zsidó nép elhívásával az volt, hogy Izrael a világ világossága legyen a népek számára, vagyis egy olyan nép, amely által Isten üzenete eljut minden nemzethez: „Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket.” (Ézs 42:7). Továbbá Isten Ézsaiás próféta által azt is megígérte, hogy Júdából támasztja majd azt a hatalmas fejedelmet, aki az egész világ felett uralkodni fog: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9:5).

            Ézsaiás legfőbb üzenete tehát, hogy Isten tartja kezében a történelmet. Az Úr nem vetette el végleg a népét, bármilyen sötét fellegek gyűltek is fölötte. A világ nagyhatalmai csupán eszközök Isten kezében, használja, majd félredobja őket. Izrael népe végül misszionárius nemzetté válik, amely Istenre irányítja majd a többi nép tekintetét. Ámen.

 

Hirdetések: 2021.02.14.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

·        Vasárnap 10:00 – istentisztelet

 

HALOTTUNK:

Életének 69. évében elhunyt Brigancz Gyula testvérünk, akitől 2021. február 18-án, csütörtökön 13:00 órai kezdettel veszünk végső búcsút. Imádságban kérjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeget „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2021.02.14. Cidkijjá – a keserves vég

 

100 EMBER AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 52.

Cidkijjá – a keserves vég

Olvasmány: 2Kir 24:1-20

„A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle. El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte. Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba... Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. A nép maradékát… fogságba hurcolta” (2Kir 25:5-7,10)

 

            A királyok első könyve az izraeli királyság kettészakadásáról számolt be. A Királyok második könyve még ennél is nagyobb tragédiáról tudósít, az ígéret földjének legsötétebb napjait beszéli el. Megtudjuk, hogy elsőként az északi királyság, Izrael esett el, és került idegen megszállók kezére. Majd Júda, a déli királyság is erre a sorsra jutott. Már a legelső fejezettől érzékelhetjük az északi országrész egyre mélyülő válságát. Nem akadt egyetlen északi király sem, aki az Isten útján járt volna. Az ország politikai élete intrikák és véres felkelések végtelen örvényébe süllyedt. Ebben az időben Illés és Elizeus próféta hirdette Isten Igéjét egyre keményebben ostorozva a királyokat. Bár Isten ítéletét hirdették, de Isten megtérésre hívó kegyelmeként sok csoda is történt általuk. Mivel Izrael mégsem tért meg, így végül az asszírok keze által végleg elpusztult a tíz törzs alkotta északi királyság. Az ígéret földjén már csak két törzs maradt, a kicsiny déli királyság, Júda területén.

            Ekkor Szanhérib, Asszíria királya Júda ellen fordult és seregei benyomultak az országba, egyenesen Jeruzsálem kapujáig jutottak. Ekkora már Júda minden vidéki falva és városa elpusztult, több mint 200.000 embert hurcoltak el, és csak Jeruzsálem maradt talpon. Az asszírok gúnyosan „kalitkába zárt madárnak” nevezték Ezékiást, Júda királyát.  Ezékiás azonban az Úrhoz imádkozott, aki megkönyörült rajta és a maradék népen.  Júda királysága így még 135 éven át fennmaradhatott.

            Úgy tűnik azonban, hogy bár Júda kapott kegyelmi időt, de semmit nem tanult az északi királyság, Izrael pusztulásának drámai leckéjéből. A legtöbb király, aki Ezékiást követte, nem engedelmeskedett Istennek. Így a következő megszálló hatalom, Babilon végül a földig rombolta Jeruzsálemet. A királyok második könyve azzal a komor képpel zárul, hogy a nép maradékát idegen hatalom hurcolja rabszolgaként egy távoli országba. Isten háza, a jeruzsálemi templom immár romokban hever, kincseit pedig szintén Babilonba szállítják el. Mire a harcok véget értek, Izrael népe úgy szétszóródott az egész föld színén, hogy csak mintegy 2500 év elteltével volt képes független nemzetként újraegyesülni.

            Bár az Isten által küldött próféták egész idő alatt ékesszóló szavakkal figyelmeztették az izraelitákat arra, hogy mi történik azzal a néppel, amely hátat fordít Istennek, úgy tűnik mindez kevés volt.  A próféták szavánál már csak egy dolog lehetett hatásosabb: a történelem tragikus szemléltető leckéje. A zsidóság számára az asszír és babiloni elnyomás sötét korszaka szolgáltatta ezt a történelmi a leckét.

            Ma az utolsó Júdai király, Cidkijjá története és az ország keserves vége van előttünk.

1.      Cidkijjá – a gyengekezű uralkodó

            Júda országa tovább maradt fenn, mint Izrael, de a lejtőn ő sem volt képes megállni. Néhány istenfélő királynak, sikerült ugyan egy rövid időre megállítani a hanyatlást, de a reformjaik sajnos nem maradtak tartósak. Amint ezeknek a jó királyoknak az uralma véget ért, az utódaik idején ismét az erkölcstelenség és a bálványimádás borította el az országot. A próféták időről időre figyelmeztették a népet Isten ítéletére, ám csak kevesen hallgattak rájuk. Így már nem lehetett tovább elkerülni Júda bálványimádásának és kicsapongásának hosszú távú következményeit. Ekkor Nabukadneccár személyében és a Babilónia seregeinek képében Isten ítéletének sötét fellege borította be a népet. Mivel Júda nem volt hajlandó tanulni északi testvére, Izrael példájából, így át kellett élnie ugyanazokat a csapásokat. Rájuk is halál, pusztulás, fogsága hurcolás és száműzetés várt.

            A déli országrész, Júda sorsa a gyengekezű Cidkijjá uralkodása alatt pecsételődött meg véglegesen. A babiloni király, Nabukadneccár ekkor már meghódította és az uralma alá hajtotta Júdát, de még nem pusztította el teljesen az országot. Cidkijjá a babiloni uralkodó bábkirályaként került a trónra. Benne testesült meg mindaz, ami rossz volt Júdeában. Először hűségesküt tett Babilonnak, majd 11 évi uralkodását arra használta, hogy megpróbálta kijátszani a hűbérurát.

            Cidkijjá uralkodása idején élt Jeremiás próféta, akinek erős jelleme éles ellenpontot jelentett a király gyengeségével szemben. A gyengekezű és ingatag Cidkijjá nem tudta eldönteni, hogy kit lásson Jeremiásban, az igazság prófétáját vagy a bajkeverő árulót. A király hol magához hívatta és tanácsát kérte Jeremiásnak, hol pedig árulónak bélyegezte és üldözte a prófétát. Amikor Jeremiás nyíltan rámutatott Cidkijjá helytelen politikájára, a király haragjában megverette és börtönbe vetette a prófétát. Később azonban, amikor nehéz helyzetbe került a király, mégis rendszeresen magához hívatta Jeremiást, hogy titokban tanácskozzon vele. Sajnos azonban a próféta tanácsait a király a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyta.

            Júda keserves árat fizetett Cidkijja gyenge és ingatag vezetéséért: „Azt tette, amit rossznak lát az ÚR… Cidkijjá azután fellázadt Babilónia királya ellen.” (2Kir 24:18-20). Erre a lázadásra válaszul pedig a babiloni sereg ostrom alá vette Jeruzsálemet és 18 hónapig tartotta ostromzár alatt, végül pedig földi rombolta. Cidkijját a babiloniak úgy kezelték, mint árulót, és kegyetlen bosszút álltak rajta. A fiait a szeme láttára kivégezték, majd kiszúrták a szemét, hogy a fiai halála legyen az utolsó emléke, amit a saját szemével látott. Cidkijjá volt Júda utolsó királya. Uralma azzal ért véget, hogy megvakítva és láncra verve Babilonba hurcolták.

            Júda utolsó lázadása Babilon ellen így kudarcba fulladt. Jeruzsálem 18 hónapon át tartó ostrom után elesett, a várost és a templomot lerombolták. Az ostrom túlélőit fogságba hurcolták. A babiloni fogság a zsidó történelem egyik legtragikusabb korszaka. Mindez Isten ítélete volt, amit prófétái által már korábban kijelentett: „Én olyan veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy belecsendül mind a két füle annak, aki csak hallja! Jeruzsálemet is azzal a mérőzsinórral mérem, amellyel Samáriát, és azzal a mérőónnal, amellyel Aháb házát. Kitörlöm Jeruzsálemet, ahogy kitörlik a tálat: kitörlik, és aztán leborítják. Eltaszítom örökségem maradékát. Ellenségei kezébe adom, minden ellenségének a prédája és martaléka lesz, mivel azt tették, amit rossznak látok, és folyton bosszantottak attól a naptól fogva, hogy őseik kivonultak Egyiptomból, egészen mindmáig.” (2Kir 21:12-15).

            Júda történetének utolsó néhány évtizede olyan volt, mint egy rémálom. Egyik gonosz király rémuralmát követte a másik, míg végül a babiloniak mindennek véget vetettek, lerombolták Jeruzsálemet és a templomot. A földdel tették egyenlővé, az embereket pedig megölték vagy fogságba hurcolták. A babiloni fogságban senyvedő túlélők pedig 70 évig merenghettek sorsuk felett. De Isten az ő kegyelméből gondoskodott arról is, hogy a romlás és a pusztulás közepette a remény sugara is felragyoghasson. A próféták meghirdették, hogy a fogság 70 évének letelte után lesz hazatérés!

2.      Cidkijjá - a hamis megtérés

            Cidkijja király igencsak szorult helyzetbe került amikor Nebukadneccár babiloni király Kr.e. 588-ban felvonult Jeruzsálem és Júda ellen. Nem ez volt az első hadjárat Jeruzsálem ellen, már többször ostromolták idegen hatalmak, de korábban mindig megmenekült a város.

            Az ostrom szorításában Cidkijjá király úgy gondolta, hogy ha egyezséget köt Istennel, akkor a város ismét meg fog menekülni a végső pusztulástól. Cidkijja király ezért látszólag megtért Istenhez és kötelezte Jeruzsálem egész népét, hogy engedjék szabadon a héber rabszolgákat, ami a király parancsa szerint meg is történt. Cidkijjá kezdeményezésének hátterében az a mózesi törvény állt, amely szerint, ha valaki annyira eladósodott, hogy végül adósának rabszolgájává lett, a hetedik évben szabadon kellett engedni (2Móz 21:2). A törvény nem engedte, hogy Izrael közösségében, Isten népében a végletekig ki lehessen szipolyozni, tönkre lehessen tenni egy elszegényedett családot. Cidkijjá tehát úgy tűnik most egy válságos helyzetben, Mózes törvényének, az Úrral való szövetségnek akart érvényt szerezni.

            A Biblia azonban Jeremiás próféta könyvében világosan bemutatja, hogy Cidkijjá és a nép vezetői eddig teljesen semmibe vették az Úr törvényét. Nem kell tehát sokat töprengeni azon, hogy vajon mi volt az oka ennek az új keletű nagy buzgóságnak. Jeruzsálem ostroma halálos fenyegetettséget jelentett. A kicsiny Júdának semmi esélye nem volt a bosszúszomjas szuperhatalom ellen. Egyetlen reménységük, hogy az Úr, Izráel Istene ismét csodát tesz. Volt már erre példa Izrael történetében, és most Cidkijjá király is egy hasonló csodában reménykedett. Azt remélte, hogy ha most Isten törvényéhez igazítják életüket, ha felszabadítják az elszegényedett, rabszolgává lett, a végletekig kihasznált nemzettársaikat, talán majd Isten is könyörületre indul. A megtérés hátterében tehát nem az őszinte bűnbánat állt, hanem a félelem.

            Vajon lehet-e Istennek kedves az ilyen megtérés? Hiteles, elfogadható-e, ha valaki ilyen kritikus helyzetben kezd el engedelmeskedni az Igének?

            Mennyire őszinte dolog az, ha valaki csak azért kezd el hinni, mert kiment a lába alól a talaj. Lehet-e hiteles, valódi, maradandó a megtérés a bajban? Lehetséges-e, hogy Cidkijjá és a jeruzsálemi vezetők megtérése valóságos, szívből fakadó? Azt kell válaszolnunk, hogy elvileg lehetséges lenne, de ebben az estben sajnos nem volt az.

            A krízisnek kétségtelenül döntő szerepe lehet a megtérésben, amennyiben a megtérés valóban azt jelenti, hogy életünk felett elismerjük Isten uralmát, és ennek következtében egész lényünkkel felé fordulunk és neki élünk.

            A még meg ne tért ember azt gondolja, hogy élete eseményeit és folyamatait ő kontrollálja, ő tartja kézben. Azt tartja normális, helyénvaló, egészséges életnek, amiben egyedül az övé az irányítás. Sajnos sokan keresztyénként is ugyanebben a világképben élnek, azzal a különbséggel, hogy Istennek is találnak benne helyet. Isten feladata lesz a problémák megoldása, hiszen így mehetünk tovább mi a saját magunk által elképzelt úton. A középpontban továbbra is az ember, vagyis az „ÉN” áll.

            Bármilyen természetű válság szerepe az lehet, hogy felismerjük és elismerjük a valóságot, vagyis, hogy nem mi vagyunk az Úr. Nem mi tartjuk kezünkben a folyamatokat. Nem mi vagyunk az univerzum középpontja. Nem mi tartjuk fenn az életet. Van valaki, aki nagyobb, mint mi. Aki jobban ismeri a dolgokat, mint mi. Vannak korlátaink. Vannak rajtunk túlmutató események. Vannak dolgok, amelyekről bennünket nem kérdeznek meg. Van valaki, aki magához hív, aki szeretete és hatalma elismerésére hív. Akinél megtalálhatjuk az igazi helyünket. Ő a Teremtő, az Úr, mi pedig a keze alkotása vagyunk.

            A krízisből, a válságos helyzetből, tehát nagyon is lehetséges az Istenhez fordulás! Minden azon áll vagy bukik, hogy mi következik akkor, amikor megszűnik a baj, hogy mi marad a megtérésből, amikor rendeződnek a dolgok. Nagy kegyelem az, ha valaki a baj idején képes a büszkeség és a megátalkodottság helyett megalázkodni, elismerni Isten uralmát, és alárendelni magát neki.

            Cidkijjá és a jeruzsálemi vezetők újat kezdtek Istennel. Megerősítették az Úrral való szövetséget. Szabadon engedték addig kisemmizett testvéreiket. Megtértek. És ez a megtérés lehetett volna valódi, őszinte is. A történet folytatásából azonban kiderül, hogy sajnos nem volt az. Jeremiás próféta könyvében ugyanis ezt olvassuk: „De azután visszakényszerítették a szabadon bocsátott rabszolgákat és rabnőket, és erőszakkal újra rabszolgákká és rabnőkké tették őket.” (Jer 34:11). Egészen furcsa helyzet állt elő. Megtértek, majd megtértek a megtérésből. A kétszer 180 fokos fordulat, vagyis nincs különbség az első és az utolsó állapotuk között. A dolgok hátterében, valószínűleg az állt, hogy Nebukadneccár hadseregének szorítása egy időre meggyengült, mert az egyiptomi hadsereg betört Júdába. Ekkor úgy tűnt, mégsem elveszett a helyzet, Egyiptom segítségével megszabadulhatnak Babilontól. Cidkijjá és a vezetők most rádöbbentek arra is, hogy miután Isten törvényének engedelmeskedve szabadon engedték a rabszolgákat, ennek a megtérésnek bizony anyagilag is mérhető ára volt. A rabszolgáikat elvesztő gazdagok most hirtelen meggondolták magukat, megbánták az Úrral megújított szövetséget, kihátráltak a hitben megélt engedelmességből. Az ő megtérésüknek csak pragmatikus okai voltak, és amikor ezen okok megszűnni látszottak, gyorsan visszakoztak. Ez utóbbi döntésük által lepleződik le a bajban történt megtérésük olcsó, hamis, felszínes volta.

            Ára van Krisztus követésének! Megfogható, húsbavágó, akár anyagilag is mérhető ára. Vannak, akik ezt felismerve úgy döntenek, hogy nem folytatják. Nem akarnak Isten Igéje szerint élni. Ezért visszafordulnak. Kipróbálták Istent, de aztán elfordulnak tőle. Tudatosan elfordulnak az Úrtól. Vannak emberek, akik hűségesek maradnak, kitartanak és vannak akik visszatérnek a megtérésük előtti állapotukhoz.

            Kísértetiesen mai ez a történet. Ki fog életben maradni, tehetjük fel a kérdést, a gazdasági válság közepette? Kié a jövő? Azoké, akik „látszatkeresztyének”, akik másokat eladósítva, a népet a végletekig kihasználva, hatalmas vagyonokra tesznek szert? Nem, mert a jövő azoké, akik hallgatnak az Igére, akik engedelmeskednek, akik valóságosan megtérnek. A jövő azoké, akik a megtérés gyümölcseit termik, akiknek az élete valóban megváltozik. Akik felkészülnek az Úr eljövetelére. A jövő Jézus Krisztusé, aki eljött, aki Lelke által folyamatosan jelen van, munkálkodik a benne bízók által, és aki egy napon visszajön ítélni élőket és holtakat. Ha az ő kezében a jövő, ha egyedül benne és hozzá kapcsolódva van élet, akkor a mi feladatunk ma annyi, hogy őszintén, hitelesen, valóságosan igazítsuk életünket hozzá. Ámen.