Hirdetések: 2022.03.27.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – Istentisztelet

Kedd 18:00 – Bibliaóra

 

Református hit és erkölcstan beíratás:

Szeretettel várjuk a gyermekeket a 2022/23. tanévben is református hittanra. www.hittan.info

 

HALOTTAINK:

A Boldog Feltámadás Reménységét hirdetve vettünk végső búcsút 2022. március 25.-én Bonyhádon Solymár Miklósné, szül. Fleisz Judit testvérünktől, aki Isten kegyelméből 87 esztendőt élt, valamint Kisdorogon, Szabó László testvérünktől, aki Isten kegyeleméből 65 esztendőt élt. Imádságban kéjük Isten vigasztalását a gyászoló családok számára.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2022.03.26. Az Isten Fia első megszólalása

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 4.

Az Isten Fia első megszólalása

Olvasmány: Lk 4:16-30

„Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a tekintete rajta függött; ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.” Lk 4:18-20

 

               Jézus munkásságának kezdetét meglepő egyszerűség és szerénység jellemzi. A pusztai megkísértés története után arról hallunk, hogy egyik helyről a másikra jár és zsinagógákban tanít: „Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és dicsőítette mindenki.”  (Lk 4:14-15). A tevékenysége kezdetben csak Galileára terjedt ki, azon belül is leggyakrabban Kapernaum környékén fordult meg. Isten országának eljövetelét hirdeti: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 4:15). Célja, hogy Izrael szétszórt nyáját egy közösségbe terelje. Jézus egyre nagyobb tekintélyt szerez magának, tanítása egyre több embert vonz, hamarosan tömegek gyűlnek össze, hogy hallgassák a beszédeit. Azonban nem mindenkinek tetszik az, amit Jézus mond.        Abban, hogy Jézus Galileában kezdte meg munkásságát az evangélisták egy régi prófécia beteljesedését ismerik fel. Máté ezt írja: „Hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás prófétált: „Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támad.”  (Mt 4:14-16). Ézsaiás próféta majdnem hatszáz évvel Jézus előtt írta ezt népének, akik akkor nyomorúságos száműzetésben voltak, távol otthonuktól, Babilonban. Most pedig sok száz évvel a babiloni fogság után, a rég prófétai tekercsbe zárt szavak újra elhangzanak, mert a prófécia beteljesedik. Jézus a názáreti zsinagógában szintén Ézsaiás prófétát idézi, de nem úgy beszél, mint aki egy régi történetet próbál felidézni, hanem merészen és hatalommal szólva kijelenti, hogy benne beteljesedett mindez, Isten visszatért, hogy uralkodjon népe felett.

               Jézus bejelentése, miszerint Isten visszatért, hogy átvegye a hatalmat, egy olyan országban hangzik el, amely akkor a Római Birodalom része volt. Nem sokkal korábban minden nagyobb városban közzétettek egy levelet, amely Augusztus császár uralkodásának a kezdetét hirdette. A levél őt is Isten Fiának nevezte, aki az igazság és a béke új világrendjét hozza majd el minden ember számára. A Római Birodalom minden lakója számára ez volt az „evangélium” azaz a jó hír.  Róma császárával, Augusztussal szemben azonban a Biblia Jézust vallja a világ valódi urának. A jó hír, az evangélium tehát nem Augusztussal, hanem Jézussal veszi kezdetét.

1.      Az Írás beteljesedett!

               A felolvasott történet a mi Urunk Jézus Krisztusunk e földi szolgálatának a kezdetét mutatja be. Miután legyőzte a kísértéseket, evangéliumot hirdet, csodákat tesz, jeleket mutat, majd hazatér Názáretbe, ahol felnevelkedett. Ott kerül sor erre a drámai eseményre.

               Jézus először igazán akkor vonta magára a figyelmet, amikor a názáreti zsinagógában az Ézsaiási próféciát felolvasva kijelentette, hogy mindaz, amit a próféta megjövendölt, benne teljesedett be. Amikor Lukács evangélista megjegyzi, hogy Jézus „szokása szerint elment a zsinagógába”, ebből arra következtethetünk, hogy Jézus már több más alkalommal is ott volt a zsinagógában és a többi zsidó férfihoz hasonlóan ő maga is rendszeresen felolvasott a Szentírásból. Jézus tehát nemcsak vándortanítóként az utcán tanította az embereket, hanem részt vett a zsinagógai közösség vallási életében is.

               Ezen a szombaton Ézsaiás próféta könyvének egy tekercsét adják Jézus kezébe. Lukács evangélista pedig itt ismét egy fontos megjegyzést tesz: „Ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva.” (Lk 4:17).  Jézus „megkereste azt a helyet”, vagy, ahogy más fordítások azt mondják: „kinyitván a könyvet arra az igére talált rá”. Kétségtelen tehát, hogy ami a názáreti zsinagógában történt, az nem véletlen. Jézus nem véletlenül olvassa fel pont ezt a szakaszt az Ézsaiás tekercsből. Jézust a „Lélek vitte a pusztába”, majd a „Lélek erejével tért vissza Galileába” és ugyanúgy Isten Lelke által vezetetve olvasta fel azt a részt Ézsiás könyvéből, amely benne és általa teljesedett be.

               Ézsaiás próféciájának első mondata ez: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem.” (Lk 4:18/a). Amikor Jézus ezt magára alkalmazza, akkor világossá teszi, hogy nem emberi akaratból és nem magán-felhatalmazással jár el, hanem az Atya megbízásából érkezett, hogy a rábízott küldetést elvégezze. Ezek után pedig azt is elmagyarázza, hogy mi végből „kente őt fel” Isten Lelke, vagyis mi az feladat, amit el akar végezni.

                A legelsőként ezt a feladatot adja elénk az ige: „hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat.” (Lk 4:18).

               Kálvin János itt megjegyzi, hogy Ézsiás próféta ezekkel a szavakkal azt is jelezte, hogy milyen lesz a nép állapota az előtt, hogy felhangozna az evangélium. Valójában mindnyájunk állapota hasonló, vagyis Krisztus nélkül mi is mindnyájan szegények, rabok, vakok és megkínzottak vagyunk. Ebből pedig megérthetjük, hogy miért olyan fontos hirdetni az evangéliumot. Mert egyedül az evangélium képes minket kiszabadítani a bűn és a halál fogságából és helyreállítani eredeti boldogságunkat.  Továbbá Isten nagy kegyelmét is megláthatjuk ezekből a szavakból. Hiszen Krisztus éppen azokat szándékozik Isten kegyelemében részesíteni az evangélium hirdetése által, akiket mindenféle nyomorúság sújt, és akik teljesen meg vannak fosztva a szabadulás reményétől.

                Az Isten Fia második feladata így hangzik: „És hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4:19). „Az Úr kedves esztendeje” nem más, mint az Isten által előre elkészített alkalmas idő meghirdetése. Pál erről így ír: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Gal 4:4). Amit Isten az Ószövetségben a prófétái által kijelentett és megígért, azt maga akkor tette nyilvánvalóvá, amikor jónak látta.

2.      Hogyan fogadjuk az Isten Fiát?

               Jézus a sajátjai előtt megszólalva két közmondást is idéz, miből világosan láthatjuk, hogy miképpen viszonyultak hozzá rokonai, szomszédjai, barátai, ismerősei. Az egyiket az ott-tartózkodók szájába adva idézi Jézus: „orvos, gyógyítsd magadat” (Lk 4:23). A másik esetben pedig már határozottan kijelentve megállapítja: „egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában.” (Lk 4:24).

               Ahhoz hogy jól értsük Jézus szavait, nem szabad azonnal önmagunkra alkalmazni azt.  Például a legtöbb férj, aki vitába keveredett a feleségével vagy az anyósával és úgy érzi, hogy otthon szóhoz sem juthat, ugyanezt szokta mondogatni: „nincs próféta a maga hazájában”, vagyis nem hallgatnak meg otthon. De a kamasz gyermekeivel küszködő szülők is gyakran mondják ugyanezt. A közéletben is elhangzik olykor ugyanez, amikor egy politikus úgy érzi, hogy hiába beszél, mégsem hallgatnak rá. Ady Endre a 20. század elején írt egy megrendítő tanulmányt, amiben ezt mondja: „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon. De nemcsak bolond, hanem meg is bolondul, mert a próféta tűzmadárként fellángoló igazságát eloltják, igazságát megtapossák. Nincs próféta a maga hazájában.” Mindezekből a példákból láthatjuk, hogy a gyors alkalmazás mennyire eltávolíthat bennünket a Jézus eredeti szavaitól. Mert nem az a próféta, aki megmondja az igazat. Az igazmondás valójában Isten törvénye szerint mindnyájunk kötelessége. Tévedésben van, aki úgy véli, hogy a próféta attól próféta, hogy megmondja az igazat, vagy azt, amit ő igaznak vél. A próféta az, aki az Isten üzenetét tolmácsolja, az Isten szavát mondja. Jézus valóban ezt teszi, felolvassa a prófétai tekercset, majd megmagyarázza azt.

               Az evangélista leírja, hogy mindannyian elálmélkodtak, csodálkoztak kedves beszédén.  Jézus pedig érzékeli a feszült várakozást, hogy szinte kiszakad belőlük a szó: „Orvos, gyógyítsd magadat!”  Vagyis ne csak Kapernaumban, ne csak a Genezáret-tó környékén, hanem itt, Názáretben is, itt közöttünk is tégy csodákat Jézus, s akkor majd hiszünk neked. Máshol már annyi sok csoda történt! Máshol nem is imádkoztak a betegek gyógyulásáért, mégis meggyógyultak. Nálunk miért nem történik semmi? Ha Jézus valóban az Isten Fia, akkor mutassa meg itt is, nekünk is! Bizonyára ekkorra már Názáretbe is eljutott a híre azoknak a csodás gyógyulásoknak, amelyek Jézus által történtek. Most pedig, itt van közöttünk, közülünk való, a miénk, ezért hát tegyen végre csodát: „Orvos, gyógyítsd magadat!”

               A Biblia azonban mindig érzékelteti velünk, hogy Jézus megrendelésre sohasem cselekedett csodát. Jézus sosem tett csodát annak érdekében, hogy bizonyítsa messiási mivoltát. Érzékletesen kezdi ezt a történetet Lukács, amikor elmondja, hogy Jézus visszatért a Lélek erejével a pusztából, híre ment az egész környéken, tanított a zsinagógákban, és mindenki dicsőítette.

               Jézus tehát Júdea pusztájából tér vissza, mégpedig győztesen, abból a harcból, amit a kísértővel vívott. Az ördög azt mondta neki: ha Te vagy Isten fia, parancsold a köveknek, változzanak kenyérré. Ha Te vagy az Isten fia, vesd alá magadat a templom pereméről, mert meg van írva felőled, angyaloknak parancsolt, hogy lábad ne üsd a kőbe! Ha Te vagy az Isten fia, ha Te vagy a próféta, ha Te vagy a messiás. Ugyanez a kísértés jelenik meg itt is a názáretiek igényében: „orvos, gyógyítsd magadat”, vagyis tégy csodát közöttünk is.

3.      Mit jelent „kedvesen fogadni” a prófétát?

               A másik közmondást Jézus már kijelentő módban idézi: „egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában.” (Lk 4:24), vagyis: „nincsen próféta, akit kedvesen fogadnának a maga hazájában.” A prófétára a saját hazájában általában nem úgy tekintenek, mint prófétára, sőt maguk közül valónak sem tekintik. Nagy ellentét feszül itt! Az egyik részről ezt mondják: „orvos gyógyítsd magadat!” Azok, akik ott vannak a zsinagógában, és hallják Jézus szavait, ámulnak a kedvességén és talán még büszkék is rá, hiszen közülük való, de mégis azt kérik tőle, hogy bizonyítsa magát. Éppen ebben van az ellentét. Az, ami a názáreti zsinagógában történt mintegy tükröt tart elénk: nincs-e ott a szívünkben is sokszor az, hogy próbára akarjuk tenni Istent?

               Amikor Jézus Ézsaiás próféta szavait olvasva kimondja, hogy mindez benne teljesedik be, akkor abba a prófétai vonalba áll be, amely ébren tartotta azokat a reményeket, amelynek a názáretiek is részesei voltak. Évszázadok óta vártak erre, mindig is ott élt a szívekben. Jézus ebbe a vonalba kapcsolódik be. Most teljesedik az, amit a próféta megjövendölt.

               Nem az igazát bizonygatja itt Jézus, hanem ő valóban az „Igazságot” mondja, és azt reméli az övéitől, hogy kedvesen fogadják, azaz elfogadják. Ez az elfogadás pedig mély, szív szerinti belátást jelent, amit egy speciális szó fejez ki: kedvesnek tart. Senki sem kedves a próféták közül a maga hazájában, vagyis nem fogadják kedvesen, nem mondanak áment az Isten szavára. Az, amit itt leír Lukács evangélista, az majd még erőteljesebben ott lesz a szemünk előtt virágvasárnapon, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. A városba vezető úton magasztalják, dicsőítik és Jézus mégis sír. És akkor már nem Názáretre, hanem Jeruzsálemre mondja: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, hányszor akartalak összegyűjteni, mint kotlós a csirkéit, de te nem akartad.” (Lk 13:34).  Vagyis nem akartad kedvesen fogadni, elfogadni, magadhoz ölelni azt, akit Isten a szabadításodra küldött.

               A tudósok megfigyelték, hogy ha egy gyermek sír, mert mondjuk beverte a térdét, akkor a szép szavak helyett sokkal többet ér egy ölelés. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy „katonadolog”, vagy, hogy „majd elmúlik”, ha magunkhoz öleljük a gyermeket, sokkal hamarabb megnyugszik. Ha azt érzi, hogy osztozunk vele a fájdalomban, akkor a gyermek sokkal inkább képes elfogadni a mi vigasztalásunkat. Valami ilyesmit jelent az, hogy a prófétát kedvesen fogadni. De a názáretiek nem így fogadják Jézust, ők képtelenek magukhoz ölelni, a magukénak vallani és osztozni, eggyé lenni vele. Válaszul pedig Jézus Illés és Elizeus prófétával kezd el példálózni. Illés idején három és fél évig tartott a szárazság, ami miatt nagy éhség volt az egész országban, de Illés csak Sareptában tett csodát, ahol nem fogyott ki az özvegyasszony korsójából az olaj és vékájából a liszt, pedig ez az asszony pogány volt.

               Elizeus idejében pedig sok leprás volt Izraelben, de csak az a szíriai Naámán gyógyult meg a próféta által, aki szintén pogány volt. Velük azért történhetett csoda, mert ők átölelték a kegyelmet, mert ők befogadták a prófétát, így az övék lett az isteni áldás, a gyógyulás, a csoda. Amikor tehát a szívünkben keserűség vagy követelés van Isten felé, amikor mindig a másikat nézzük, mert rajta bőséggel látjuk az Isten áldását, míg magunk életén nem látunk semmit, úgy teszünk, mint a názáretiek, akik Jézus prófétai küldetését vonták kétségbe. Isten Szentlelke ma tükröt tart elénk. Kérjük azért Isten Szentlelkét, hogy adja meg nekünk is a készséget, hogy teljesen elfogadjuk az egyetlen tökéletes és igaz prófétát, Jézus Krisztust, aki egyszer s mindenkorra kijelentette Istennek üdvösségünk felőli titkos tanácsát. Ámen.

Hirdetések: 2022.03.20.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – Istentisztelet

Kedd 18:00 – Bibliaóra

HALOTTAINK:

- Életének 87. évében elhunyt Solymár Miklósné, szül. Fleisz Judit testvérünk, akinek a temetése 2022. március 25.-én, pénteken 13:00 órai kezdettel lesz a rom kat. temetőben.

- Életének 65. évében elhunyt Szabó László testvérünk, akinek a temetése 2022. március 25.-én, pénteken 15:00 órai kezdettel lesz Kisdorogon. Imádságban kéjük Isten vigasztalását a gyászoló családok számára.

CÉLADOMÁNY KÁRPÁTALJA:

Március 20-án, vasárnap a perselyadományt a kárpátaljai testvéreink megsegítésére gyűjtjük.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2022.03.20. A megkísértés

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 3. 

A megkísértés

Olvasmány: Mt 4:1-11

„A Lélek pedig azonnal kivitte őt a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.” Mk 1:12-13

 

               A puszta, a sivatag Izrael történetében a próbatétel helye. A pusztai vándorlás negyven éve visszhangzik abban, hogy Jézus negyven nap és negyven éjjel böjtölt a pusztában. Ez a hely, mind Izraelnek, mind Jézusnak, az Istennel való kapcsolat megerősítésének a helye. Ez a bizalom születik meg a megpróbálás idején, amint ez a bizalom vall kudarcot a kísértésben való elbukás alkalmával. Mert kísértés és próba ugyanaz a szó a görög nyelvben. A Lélek a pusztába viszi Jézust, hogy próbára tétessék, az ördög pedig megjelenik, hogy kísértse őt. A tét Jézus számára az elhívás betöltése.

               Mielőtt Jézus elindulna, hogy hirdesse az evangéliumot és nyíltan a világ elé lépjen, maga a Lélek viszi őt előbb a pusztába, ahol böjtölve és imádkozva készül a szolgálatára. Ekkor találkozott Jézus a sátánnal, aki kísértette őt, megpróbálta eltántorítani a céljától. Megkísértésről és lelki harcról olvasunk itt. Ezekben a kísértésekben a sátán megpróbálja rábírni Jézust, hogy messiási hatalmát olyan módon használja, amely nincs összhangban küldetésével. A kísértő három utat mutatott meg Jézusnak, amelyet Messiásként választhat. Az egyik lehetőség a populisták útja, a második a csodatevők útja, a harmadik pedig az erőszakot alkalmazó forradalmárok útja.

               Az első úton haladva Jézus a köveket is kenyérré változtatva, hatalmát a maga hasznára fordítva nagy népszerűségre tehetne szert. Jézus így megadhatná az embereknek mindazt, amit akarnak, az étel, a megélhetés gondja egyszerre mind eltűnne. A nép biztosan imádná, hogy egy ilyen gondoskodó királya van. Jézus lehetne a nép által csodált és vakon követett „kedves vezér”, aki ingyen adja a kenyeret, s akit mindenki szeret, aki megvalósítja a földi mennyországot.

               A másik utat járva Jézus csodatevő Messiás lehetne. A templom párkányáról levetve magát, kényszeríthetné Istent, hogy látványosan mentse meg őt. Ezzel a szenzációs jellel mindenki számára nyilvánvalóan bizonyíthatná isteni képességeit. A népet teljesen elkápráztatná és ezek után bizonyára feltétel nélkül vakon követnék őt.

               A harmadik út pedig a hatalom, a politika útja, amelyen erőszakot és kényszert alkalmazva gyorsan megszerezhetné a trónt a maga számára. Ez azonban azt jelentené, hogy egyetért a sátánnal, s gyakorlatilag meghajol előtte.

               Jézus mind a három lehetőségre nemet mondott. Ő nem a nép által elképzelt messiásképnek akart megfelelni, hanem egyedül az Atya akaratának. A könnyű út helyet a nehéz utat választotta, a siker, a népszerűség, a csodálat és hatalom helyett a szelíd szolgálat útját, az odaadó szeretetet és önfeláldozó szenvedést. Jézus útja a kereszt útja. Ebben a lelki harcban a Szentlélek erősítette meg messiási elhívásában, és így valóban készen állt arra, hogy elkezdje betölteni az Atyától kapott küldetését.

 

1.      Az első csapda: a kenyérkérdés

               Az első kísértésben éhség által akart Jézushoz férkőzni a kísértő. A sátán úgy számolt, hogy a hosszú böjtölés után Jézus bizonyára megéhezett, így könnyen megkísérthető. Ez a kísértés tehát a test kísértése. A test gyengesége, az étel hiánya miatti szükség azonnal lehetőséget adott az ördögnek arra, hogy támadja őt. A hatalmas lelki csúcs, a megkeresztelkedés és a megnyílt ég után azonnal egy nagy mélység, sötétség, és harc következik: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” (Mt 4:3).  Félelmetes és megdöbbentő, ahogy a kísértő azonnal igyekszik kiforgatni azt, amit Isten mondott: „ha Isten Fia vagy.” Hiszen éppen ezt hallotta Jézus, amikor leszállt rá a Szentlélek, amikor az Atya felkente őt, amikor szavával megerősítette, hogy elinduljon az úton, elhívása betöltésében. Vajon hiszi-e Jézus most, a testi gyengeség és szükség idején azt, amit az Atya kijelentett neki, és bízik-e az Atyában?

               Sok minden rejtőzik a kísértőnek ebben a mondtában. Két oldalról is megközelíthetjük. Az egyik oldalról kérdésként hangzik: „tényleg Isten Fia vagy?” Ez a kérdés lényege szerint a paradicsomi kísértéssel párhuzamos, hiszen a célja, hogy elbizonytalanítson, hogy bizalmatlanságot keltsen. Jézus hallotta, hogy az Atya kijelentette róla, hogy ő az Isten Fia. De most belül, a gondolataiban megszólal a gonosz: „Képes vagy erre?  Ki kellene próbálni! Ha Isten Fia vagy, biztos meg tudod tenni. Amint Isten a mannát adta a pusztában, úgy tudsz-e te, az Isten Fia kenyeret teremteni a kövekből?”

               A másik megközelítés a kijelentés: „Ha Isten Fia vagy, meg tudod tenni! Használd hatalmad az Atyától függetlenül. Miért kellene éhezned vagy bármiben szükséget látnod, ha te Isten Fia vagy?” Kálvin így magyarázza ezt: "Mivel látod, hogy Isten magadra hagy téged, a szükség kényszerít az önmagadról való gondoskodásra. Szerezz tehát magadnak ételt, mert az Isten nem ad neked." Azaz a kísértőnek a fő célja, hogy Jézus Istentől függetlenül cselekedjen és használja az isteni hatalmát a maga megmentésére.

               A Sátán célja megtörni Jézus bizalmát az Atya szavában, és ezzel eltántorítani őt a küldetésétől. Látjuk tehát, hogy a testen keresztül érkező kísértés valójában mindig az Istennel való kapcsolatot célozza meg. Nem a test a lényeg, hanem az Úrral való közösség, a benne való bizalom és hit megpróbálása. Jézus böjtölt, de tudott hálával enni és jóllakni is. A testet és a test szükségét sem lebecsülni, sem túlértékelni nem szabad. Tudnunk kell, hogy ha szükséget, gyengeséget, erőtlenséget, hiányt élünk meg, különösen is támadhatóak vagyunk. A kenyérkérdés mindig a bizalom, a hit, az engedelmesség kérdése is.

               Jézus leleplezte a kísértőt: „Meg van írva, nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4:4). Jézus arra mutatott rá, hogy van valami, ami felette áll a testi szükségnek, ez pedig Isten jósága, hűsége, gazdagsága, amely által éltet, megtart, gondoskodik. Az élet sokkal több, mint a test szükségének enyhítése. Jézus bízik abban, hogy az Atya táplálja és gondozza majd. A pusztai vándorlás 40 évére utal szavaiban Jézus, amiről ezt mondja a Biblia: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik.” (5Móz 8:2-3). Jézus az igazi, ideális Izrael. A pusztában böjtöl. Megpróbáltatik, mint atyái. De ő nem lázad, nem zúgolódik, és nem bukik el a próbán. Jézus, ha éhes is, bizalmát teljesen az Úrba veti. Tudja, hogy Isten szájából, lényéből fakadó igazsággal tápláltatik és tarttatik meg az ember és ezért képes az Urat az éhsége elé helyezni. Ez a bizalom, ez a meggyőződés, ez a hit az, amely nem engedi, hogy a test szükségének rabszolgája legyen. Ez Jézus győzelme a kísértő első próbálkozásával szemben.

2.      A második csapda: csoda kérdése

               A második alkalommal az ördög egy szentírási idézettel támadta meg Jézust: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” (Mt 4:5-6). A sátán itt a 91. Zsoltár szavait idézi, mely szerint, ha Jézus valóban Isten Fia, akkor biztosan számíthat az agyalok segítségére, akik megóvják őt minden bajtól. Miért ne próbálná ezt ki Jézus azáltal, hogy ráveszi, sőt kikényszeríti Istent, hogy cselekedjen, tegyen csodát az érdekében.

               Jézus, amikor elindul nyilvános szolgálatába, mindent maga mögött hagyott. Egyedül az Atyára bízta magát, hogy így töltse be a küldetését. Aztán elvitte őt a Lélek a pusztába, ahol már egy kísértésben győzelmet aratott. Túl van a test kísértésén. A testi szükségeit is az Atya gondjaira bízta, nem irányítja őt az éhség, a pillanatnyi szükség. De miután már mindezt megtette, most itt a lehetőség, hogy az Atya is megtegye a magáét. Ha Jézus a templom magaslatáról leugorva sértetlenül ér földet az ott lévő emberek szeme láttára, akkor abban a pillanatban hős lesz. Akkor valami olyan hatalmas csoda történik, ami által majd mindenki hinni fog neki. A sátán sugallata szerint mindezt Jézusnak nem magáért, hanem Istenért, és a küldetés sikeréért kellene megtenni. Mindez azonban nem más, mint a sátán újabb csapdája.

               Sok embert megcsapott már a nagyság, a hősiesség kísértése. Amikor a „jó ügy” képviselőjének adva ki magát jelentkezik be a gonosz. Amikor látszólag nemesnek, hősiesesnek tűnik egy adott cselekedetünk, de valójában az egész csak rólunk szól. Az ilyen értelmű nagyság, jóság abszolút ördögi tud lenni. A legtöbb diktátor meg volt arról győződve, hogy a legjobbat teszi az emberekkel. Aki hős akar lenni, aki azt képzeli magáról, hogy ő valami hatalmas jót fog tenni másokért, és ebben tetszeleg, egyre inkább önmagában gyönyörködik. Önmaga jóságának, áldozatos voltának, nemes lelkűségének, saját magáról alkotott képének a foglyává válik.

               Ez általában a jó szándékú humanisták csapdája is. De a hősiesség kísértése a keresztényeket is fenyegeti. Amikor az Istenért való szolgálatában úgy áldozzuk oda magunkat, ahogy azt valójában sosem kérte tőlünk az Úr.  Amikor az Isten ügyéért, úgy hozunk áldozatot, hogy közben el is várjuk, hogy Ő pedig angyalait küldje, hogy mi hőssé lehessünk. Miközben azt mondogatjuk, hogy „érted, Uram, csak érted, a te ügyedért”, közben mégis minden rólunk szól. Ezért amikor nagy és nemes dolgot akarunk tenni az Úrért, amikor úgy érezzük, hogy most valami nagyot kell tenni, mindig kérdezzük meg, hogy ezt valóban az Úr akarja-e? Valóban az Úr kéri tőlünk ezt, vagy csupán emberi ambíció, esetleg ördögi kísértés van mögötte? Az igazi hős sohasem akar hős lenni. Sohasem a maga nagyságával, saját nemes lelkűségével, erős hitével van elfoglalva.

               Jézus így leplezte le a kísértőt: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4:7). Ige áll az igével szemben. De Jézus különbséget tett a kicsavart és a helyén mondott ige között. A pusztai vándorlás egyik legszomorúbb eseményére utal itt Jézus. Amikor Isten kiszabadította népét az egyiptomi szolgaságból, a nép fellázadt Mózes és Isten ellen, mondván, nincs vizük. Mózes Istenhez kiáltott, majd a kősziklából fakasztott vizet a népnek. A Biblia ezzel zárja a történetet: „Így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr, vagy sem?” (2Móz 17:7). Jézus azonnal felismerte a csapdát, ha leugrana, az Isten vizsgáztatása lenne. Ha ő hős akarna lenni, azzal Istent kényszerítené és ő diktálná a feltételeket. Márpedig ha Jézus azt hallotta az Atyától, hogy „te vagy az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, akkor nem szükséges kényszerítenie Őt, mert a bizalomnak nincs szüksége a kipróbálásra. Jézusnak nem kell Istent rávennie arra, hogy cselekedjen, mert elég annyi, hogy tudja, Ő valóban Isten Fia, akiben az Atya gyönyörködik. Az Atya később több alkalommal is megőrzi őt, amikor még idő előtt el akarták pusztítani, mert valóban angyalait küldi a benne bízók mellé. A gonosz ott ferdített, hogy arra akarta Jézust rávenni, hogy mesterségesen idézzen elő egy ilyen krízishelyzetet.

3.      A harmadik csapda: a hatalom kérdése

               Itt már nyílt támadásba lendül a kísértő: „Megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Mt 4:7). Jézus valóban azért jött, hogy övé legyen minden hatalom. A gonosz jogtalanul vett hatalmat az ember és a világ felett. Jézus pedig azért jött, hogy helyreállítsa Isten hatalmát. A kérdés az, hogy hogyan? Ha Jézus csak a hatalmat akarja, akkor könnyen meginoghat. A kísértés lényege, hogy harc nélkül és önmaga feláldozása nélkül, egy gyors kompromisszummal már most az övé lehet minden. Azonban nem mindegy, hogy milyen eszközökkel éri el Jézus a célját. Kinek a hangjára figyel? Amint egykor az Édenkertben, az első emberpárnak dönteni kellett, amikor a kígyó ezt sziszegte: „Minden a tiétek lesz, minden ismeret, minden hatalom, minden bölcsesség, ha rám hallgattok.”

               A hatalom kísértés, mert könnyen válhat romboló erővé. Az a hatalom, amely teljes kontrollt követel, romboló hatalommá válik. Lerombolja a kapcsolatokat, a bizalmat, a párbeszédet, az őszinteséget. Már az első emberpárnak is problémája volt a hatalommal, s éppen a hatalom kísértésében bukott el. Isten mindent nekik adott az egész világon: „uralkodjatok, szaporodjatok, sokasodjatok”. De ahelyett, hogy Isten gyermekeiként engedelmeskedtek volna neki, ők többet akartak, több hatalmat, több ismeretet, több dicsőséget. Ez a hatalom kísértése.

               Az ördög ezt hazudta: „Olyanok lesztek, mint az Isten” (1Móz 3:5). Pedig az ember, akit Isten a maga képére teremtett, már eleve olyan volt, mint Isten. De az ördög azt mondta, hogy ez nem elég és rávette őket, hogy a több hatalom érdekében legyenek függetlenek Istentől. És ezért minden hatalom, ami Istentől elszakítva létezik, romboló és ördögi.

               Jézus válasza ez: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4:10). A hatalom kísértésével szemben, csak Isten kizárólagos imádata és szolgálata lehet a megoldás. Jézusnak nem volt semmi hatalma, semmi dicsősége, ami Istentől független lett volna. Minket is erre hívott Jézus, mikor imádkozni tanított. „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.” (Mt 6:13). Ez az Isten-imádat a válasz a hatalom kísértésére.  Mert a hatalom kísértésével szemben csak egyetlen módon győzhetünk, ha minden hatalmunkat Isten hatalma alá helyezzük. Ez a különbség a romboló és az építő hatalom között; az egyik független akar lenni, a másik pedig Istent szolgálja. Ámen.

 

Hirdetések: 2022.03.13.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – Istentisztelet

Kedd 18:00 – Bibliaóra

Református hit és erkölcstan beíratás:

Szeretettel várjuk a gyermekeket a 2022/23. tanévben is református hittanra. www.hittan.info

HALOTTUNK:

Életének 87. évében elhunyt Solymár Miklósné, szül. Fleisz Judit testvérünk, akinek a temetése 2022. március 25.-én, pénteken 13:00 órai kezdettel lesz. Imádságban kéjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára.

 

CÉLADOMÁNY KÁRPÁTALJÁNAK:

Március 20-án, vasárnap, a perselyadományt a Magyarországi Református Egyház valamennyi gyülekezetében a Kárpátaljai testvéreink és az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére gyűjtjük és továbbítjuk.

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2022.03.13. - Isten Fia megjelenése

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 2. 

Isten Fia megjelenése

Olvasmány: Jn 1:29-33

„Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:16-17).

 

               Van egy kedves történet, amely arról szól, hogy miért kellett Isten fiának emberré lennie.  A történet szerint egy farmer egy kemény téli estén furcsa dörömbölést hallott a konyhája ablakán.  Kinézve az ablakon észrevette, hogy a hidegtől reszkető verebek azok, akiket a benti fény melegsége odacsalogatott, ők zörgetik az üveget. A jószívű gazdát meghatotta ez a látvány és megpróbált segíteni a didergő madaraknak. Kiment az udvarra és kinyitotta a pajta ajtaját, felkapcsolta a lámpát és szénát is dobott a sarokba a madarak számára. A verebek azonban félelmükben szétröppentek és nem mertek a pajta közelébe se menni. A férfi mindenféle módon megpróbálta a pajtába csalogatni a madarakat. Kekszdarabkákat szórt az útra, majd a madarak mögé kerülve próbálta őket a biztonságot nyújtó meleg pajta felé terelni, de mindhiába. A gazda visszament a házba és szomorúan figyelte a halálraítélt madarakat. Ekkor megértette, hogy csak akkor tudna segíteni a madarakon, ha képes lenne ő maga is madárrá változni. Ha egy lenne közülük, akkor nem ijednének meg tőle, akkor el tudná mondani nekik, hogy van lehetőségük a szabadulásra. Jézus pontosan ezért jött a világba.

               Isten Fia ugyanis azért jött el, azért lett emberré, hogy eggyé legyen velünk, hogy elmondhassa nekünk Isten üzenetét, hogy megszabadítson minket a halálból. Isten Fia azért jött el a földre, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy Isten elérje a célját. Az evangélium kezdete, Isten Fiának az ember világában való megjelenésének első lépése, hogy az Atya rámutat a Fiúra: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:17). Az elmúlt alkalommal az evangélium kezdetéről volt szó. Láthattuk, hogy Jézus nyilvános fellépése unokatestvéréhez, Keresztelő Jánoshoz kötődik. Ő prófétaként jelent meg Izraelben, aki azt hirdette, hogy hamarosan eljön az Isten országa. Az Úr eljön az ő népéhez, hogy uralkodjon rajtuk, amint azt az ószövetségi próféták megígérték. Isten királyságát pedig az ”Eljövendő” fogja felállítani, aki megváltást és ítéletet hoz. Keresztelő János feladata az volt, hogy utat készítsen a Királynak, és felkészítse népét a fogadására. János arra hívta az embereket, hogy tartsanak bűnbánatot és keresztelkedjenek meg. Fontos volt a helyszín is, János ugyanis a Jordán folyóban keresztelt, azon a helyen, ahol több mint ezer évvel korábban Izrael népe belépett az ígéret földjére, hogy Isten terve szerint a népek világosságává legyen. János visszatérése erre a helyre új kezdetet jelent az Isten népe számára. Új felszólítás ez Izrael számára, hogy a rég elhanyagolt küldetésüket véghezvigyék és betöltsék. A keresztség nemcsak a bűnbánatnak, de ennek az új kezdetnek is szimbóluma. Isten népe szimbolikusan újra át kell, hogy keljen a Jordánon, hogy megtisztulva végre betölthesse feladatát.

1.      Isten Fia bemutatása

               Mindegyik evangélista igyekszik rámutatni arra, hogy a Jézus életéről szóló történeteket egy nagyobb történet epizódjaként kell olvasni. Márk evangélista például ezért Keresztelő János szolgálatával kezdi Jézus történetét, hogy emlékeztessen az ószövetségi próféciákra az előfutárról, aki előkészíti az eljövendő Messiás útját.

               Sokan mentek Keresztelő Jánoshoz megkeresztelkedni, de egy napon különös dolog történt: „Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt.” (Mt 3:13). Ez a tudósítás azért különös, mert a többi emberrel ellentétben Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy megtisztuljon bűneiből és megkeresztelkedjen. Ő mégis közösséget vállalt a néppel, azonosulva küldetésükkel, hogy Isten megváltásának eszközévé legyenek a többi nép számára. Erre a küldetésére utal Jézus a Keresztelő János kérdésére adott válaszában is: „Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3:15).

               Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, leszállt rá a Szentlélek, és maga az Atya erősítette meg Jézus elhívását: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” (Mk 1:11). Az Atya most bemutatja a világ előtt azt a Fiút, akiről korábban Keresztelő János is bizonyságot tett: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1:29).

               Jézus Krisztus nyilvános fellépése megkeresztelkedésével veszi kezdetét. Keresztelő Jánosnak a kérdésére adott a válaszában Jézus így szól: „így illik minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3:15). Az „igazság” szó a Szentírásban a törvény megatartását jelenti. Vagyis mivel Jézus önként alávetette magát a törvénynek, szükséges volt, hogy annak minden tekintetben eleget tegyen. Krisztus teljesen aláveti magát az Atya akaratának.

               Keresztelő János azzal, hogy megpróbálta visszatartani Jézust: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj.” (Mt 3:14), tulajdonképpen csak azt juttatta kifejezésre, hogy felismerte benne az Isten Fiát.

               Még világosabban látjuk ezt a János evangéliuma leírásában: „János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” (Jn 1:15). Bár Jézuson kezdettől fogva a Lélek különleges kegyelme nyugodott, otthonában mégis átlagemberként viselkedett, egészen addig, amíg az Atya szolgálatába nem állította őt.

               Keresztelő János tanúja lehetett ennek a különleges eseménynek: „s íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll.” (Mt 3:16/b). Amikor megérett az idő, hogy Jézus betöltse feladatát, a Lélek új ereje töltötte be, de nem önmagáért, hanem sokkal inkább másokért. Ez az oka annak is, hogy egészen harmincéves koráig halasztotta Jézus a megkeresztelkedését.

               A keresztség szorosan kapcsolódott az evangéliumhoz, ezért kiszolgáltatása az evangélium nyilvános kihirdetésével kezdődött. Krisztus így készült az evangélium hirdetésére, hogy tisztébe a keresztség vezette be és a Szentlélek készítette fel. János látta a Krisztusra alászálló lelket, s ez emlékeztette őt arra, hogy Krisztusban ne keressen semmi testi vagy földi dolgot, ő az Isten Fia, aki a mennyből jött, s akiben a Szentlélek ereje lakozik.

               Miután az Isten Fia nyilvánosan megkezdte megváltói tisztének betöltését, az Atya Isten egy bejelentéssel adta őt át nekünk: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:17). Azzal tehát, hogy Isten a Megváltó Krisztust „Fiúként” állítja elénk, kinyilvánítja azt is, hogy ő mindannyiunk Atyja. Bár a Fiú megnevezés valósággal és természet szerint egyedül Krisztust illeti meg, de az által, hogy ő a testünket felöltötte magára és közösséget vállalt velünk, kinyilvánította, hogy mi is az Atya gyermekeivé lehetünk. Krisztuson át így tehát most már ránk is kiáradhat Isten Atyai szeretete: „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.” (Ef 1:5-6).

 

2.      Isten Fia, aki eggyé lesz velünk

               Az első nagy kérdés, ami a történetben felvetül, hogy miért kellett Jézusnak megkeresztelkednie? A Biblia világossá teszi, hogy Jézusnak nem volt bűne, amit meg kellett vallania. Jézus bűntelen volt, a keresztég felvételével azonban azt fejezte ki, hogy ő eggyé lett velünk. Pál ezt így mondja: „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” (2Kor 5:21). Jézus tehát az értünk vállalt szolgálatnak első lépéseként maga is beáll a sorba, maga is megkeresztelkedik, így fejezi ki, hogy vállalja a közösséget velünk, elveszett bűnösökkel.

               Az evangélista csak röviden számol be az eseményről: „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:16-17). Miközben az Isten Fia a megkeresztelkedése által kifejezi a velünk való összetartozást, a Szentháromság Isten titka is felragyog ebben a történetben. Ez az egyik olyan történet a Bibliában, ahol egyszerre van jelen a Szentháromság Isten mind a három személye. A Fiú eljön a földre, emberi testet ölt magára és közösséget vállal az emberrel, majd leszáll rá a Lélek és megnyílik a menny, megszólal az Atya: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:17). Az ember számára látható formában is megjelenik a láthatatlan valóság titka, hogy Jézus csakugyan felkenetett a Szentlélekkel. Lukács evangélista a Jézus megkeresztelkedésének története után számol be arról, hogy Jézus a názáreti zsinagógában az ézsaiási próféciát olvasva hirdeti, hogy mindez benne és általa beteljesedett: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4:18-1).

               Jézus a mennyei Atya szeretett gyermeke, a Fiú, akit a Szentlélek felkent, hogy evangéliumot, azaz a szabadulás örömüzenetét hirdesse a bűnös ember számára. A Szentháromság Istennek a titkát mi soha nem fogjuk megérteni, mégis hihetjük és vallhatjuk, ami a Bibliában kijelentetett róla.

               Ugyanezt látjuk a megdicsőülés hegyén is, ahol újra halljuk az Atya bizonyságtételét a Fiúról. „Íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! (Mt 17:5). Péter apostol, aki jelen volt a megdicsőülés hegyén és szemtanúja volt mindennek később bizonyságot tett. „Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen.” (2Pét 1:16-18).

               Az Isten Fia megjelenése ebben a világban úgy történik, hogy mindenki számára világossá lesz kicsoda ő. Előttünk van tehát az evangélium kezdetének leírása, ahol a mennyei Atya bizonyságot tesz a Fiúról, aki elküldött hozzánk. Bár elveszett bűnösök voltunk, de halhattuk mi is az evangéliumot, amely által Isten nekünk is szabadulást hirdetett.

               Jézus megkeresztelkedése és a keresztség sákramentuma is emlékeztet minket arra, hogy mi kivel vagyunk közösségben, kivel lehetünk szeretetközösségben. A Zsidókhoz írt levél ezért így bíztat minket: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.” (Zsid 12.1-2).

3.      Isten Fia által a megváltás beteljesedik

               A Biblia nagy története, vagyis mindaz, amit Isten tesz az emberért, Jézus életében éri el a csúcspontját. Ezt világosan kell látnunk, hogy jól értsük Jézus történetét. Amikor a jónak teremtett világot beszennyezte az emberi lázadás, Isten azonnal elindította a világ megváltását célzó misszióját. Az Ószövetség elbeszéli, hogy mit tett Isten Izrael népével ennek a célnak az eléréséért, melyek voltak az Úr első megváltó tettei, hogyan akarta helyreállítani, ami megromlott. Megismerjük Isten ígéretét, hogy egy napon majd az egész teremtett világ számára elhozza, amit ezen a kis nemzeten keresztül elkezdett. Isten szándéka, hogy végül maga az ég és a föld is megújuljon és helyreálljon a teremtés rendje. Ez a megújítás és helyreállítás teljesült be Jézus Krisztusban, aki meghirdette Isten országa eljövetelét.

               Jézus élete mutatja meg nekünk, hogy milyen a megváltás: Isten gyógyító és újjáteremtő ereje jelen van minden szavában és tettében. Az evangélium jelentése örömhír vagy jó hír, és a lehető legjobb hír valóban az, hogy Jézusban elérkezett Isten országa.

               Jézus küldetésének központi motívuma Isten országa. Erről tanúskodnak legelső szavai a Márk evangéliumában: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1:15). Jézus azonban még továbbmegy, és nemcsak azt állítja, hogy Isten országa eljött Izraelbe, hanem azt is, hogy „őbenne” jött el: „Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.” (Lk 4:18,21). A názáreti Jézust, akiről az Atya bizonyságost tett, hogy ő a „szeretett Fiú”, azért küldte el a világba, hogy az Ő országának jó hírét elvigye az emberekhez: „hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem.” (Lk 4:23).

               Míg Keresztelő János azt hirdette, hogy az embereknek bűnbánatot kell tartaniuk, hogy felkészüljenek Isten országának eljövetelére, Jézus egyértelműen kijelentette, hogy Isten országa elérkezett. Isten eljött, hogy megváltsa a teremetett világot. Ámen.