Hirdetések: 2022.08.28.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

   Vasárnap 10:00 – istentisztelet

   Kedd 18:00 – Bibliaóra

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2022.08.28. Jézus úr a betegség és a halál felett is

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 25.

 

Jézus úr a betegség és a halál felett is

Olvasmány: Mt 9:18-34

„ Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és meglátta a furulyásokat meg a zajongó sokaságot, így szólt: Menjetek innen, mert nem halt meg a leányka, csak alszik. Azok pedig kinevették őt. Amikor azután kiküldték onnan a sokaságot, bement, megfogta a leányka kezét, mire az felkelt. És híre ment ennek az egész vidéken.” (Mt 9:23-26).

 

               Jézus hatalmát bizonyító különböző csodák leírását találjuk itt egymás után az evangéliumban. Jézus leprásokat tisztított meg, majd démonok által megszállottakat szabadított meg a gonosz hatalmából. Bizonyította a tanítványai előtt, hogy Ő úr a természet erői felett, hatalma van parancsolni a viharnak és a szélnek, egyetlen szavával lecsendesíteni a tengert. Egy teljesen lebénult embert pedig úgy gyógyított meg Jézus, hogy a beteget előbb a bűnbocsánat ajándékában részesítette, ezzel bizonyítva, hogy neki hatalma van a testi betegségek felett épp úgy, mint a bűn fölött.

               A ma előttünk levő igeszakaszban ismét Jézus gyógyításairól hallunk. Jézus egymás után gyógyította meg a vérfolyásos asszonyt, a két vakot, majd a megszállott némát, így bizonyítva azt, hogy neki valóban hatalma van minden betegség felett. Sőt azt is láthatjuk, hogy amikor emberileg nézve már minden veszni látszik, mert a betegség végül elragadott valakit az élők sorából, Jézus még ott is tud segíteni, mert neki hatalma van a halál felett is, ő képes életre kelteni a holtat is.

1.      A vérfolyásos asszony meggyógyítása

               Az evangélisták ebben a gyógyítás történetben kihangsúlyozzák, hogy az asszony betegsége már 12 éve tart.  A beteg asszony minden vagyonát orvosokra és gyógyszerekre költötte, de senki és semmi nem tudott segíteni rajta. Az asszony azonban mindezek ellenére nem adta fel a reménységet. Ezért kereste fel most Jézust, mert nála remélte megtalálni a gyógyulását. Hite nagyságát és természetének szerénységét mutatja, hogy megelégszik azzal, hogy titokban érinti meg Jézus ruhájának szegélyét, mert biztos abban, hogy Jézus közelsége által Istennek a gyógyító ereje kiárad majd reá. Az érintés ugyan titkon történt, de Jézus érzékelte, hogy valaki hittel közeledett hozzá, és hogy erő áradt ki belőle. Jézus nem marasztalta el az asszonyt, hanem nagy dicséretre méltatta őt: „Amikor Jézus megfordult, és meglátta őt, így szólt: Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.” (Mt 9:22). Márk evangélista, aki még részletesebben leírja a történetet, ezt mondja az asszonyról: „Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából.” (Mk 5:29). A gyógyulás tehát már az érintés pillanatában megtörtént, de Jézus nem hagyta ennyiben a dolgot. Ugyanis ezt olvassuk: „Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt.” (Mk 5:30-32).

               A titkon történt gyógyulás, nem maradhatott titokban, mert képtelenség lenne az, hogy Krisztus úgy árassza ki kegyelmét, hogy ne tudja kivel tett jót. Nyilvánvaló, hogy az asszony gyógyulása nem csak úgy véletlenül történt meg. Jézus tudva és akarva gyógyította meg ezt az asszonyt. Az sem kétséges, hogy Isten Szentlelke munkája által ő vonzotta magához ezt az asszonyt, hogy visszaadhassa neki egészségét. Jézus most azért szólítja mégis elő ezt az asszonyt, hogy ő maga mondjon el mindent a többiek előtt. Ha Krisztus csak egymaga beszélt volna a csodáról, talán nem hittek volna szavának, de így hogy az asszony félelemtől remegve előállt és elmesélte azt, ami vele történt, már senki sem kételkedhetett.

               A beteg asszony, aki őszinte istenfélelemmel kereste Jézust, ugyanakkor mégis tele volt félelemmel és bizonytalansággal. Jézus ezért biztatta őt így: „Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged.” (Mt 9:22). Azzal, hogy nem nyíltan fordult Jézushoz, hanem titkon érintette meg a ruhája szegélyét, így remélve a gyógyulást, talán a maga babonás gondolkodásáról is elárult valamit. Az embereket az ókortól napjainkig kísérti ez a fajta babonás vallásosság, amely bizonyos szentnek vélt emberek vagy tárgyak érintésétől reméli a csodát. Jézus nyilvánvalóan látta ezt és ezért is nem hagyhatta annyiban a dolgot. Le kellett lepleződnie annak, hogy nem egy szent tárgy vagy egy szent ember érintése gyógyította meg ezt a beteg asszonyt, hanem az élő Jézus Krisztus. Jézus azonban mégsem marasztalja el az asszonyt, csupán helyreigazítja tévedésében és hitét a helyes irányba tereli. Az asszony gyógyulása akkor lesz teljessé, amikor nemcsak betegségéből gyógyul meg, de ingadozó hitében is megerősítést nyer Jézustól: „Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” (Mk 5:34). Kálvin itt ezt a megjegyzést teszi: „Csak attól a pillanattól lesz érvényes a kapott jótétemény, amely pillanatban az asszony Krisztus ajkáról hallja is azt, amit már megtapasztalt magán.”

 

2.      A halott leány életre keltése

               Az evangéliumok beszámolóiban két gyógyítás története fonódik itt szorosan egybe. Jézus eredetileg a zsinagógai elöljáró, Jairus kérésére indult el annak házához, hogy a beteg leányát meggyógyítsa. Azonban nagy sokaság vette körül Jézust, így csak nagyon lassan tudtak haladni a tanítványaival. Út közben történt aztán, hogy a vérfolyásos asszony megérintette Jézust, majd pedig hívására előállt és bizonyságot tett a vele történt csodáról. Jézus így csak késve érkezhetett meg Jairus házához, amikor már annak kislánya halott volt.

               Máté, aki igyekszik tömören beszámolni az eseményről, már a történet elején kijelenti, hogy a kislány halott volt és Jézus keltette életre. A történet időrendi sorrendje Márk leírásában pontosabb. Itt megtudjuk, hogy amikor Jairus, az apa, Jézushoz jött, bár súlyos beteg volt, de még élt a gyermeke, hiszen így szólítja meg Jézust: „A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.” (Mk 9:23).

               A zsinagóga feje ellentétben a pogány századossal úgy képes elképzelni a beteg leánya meggyógyulását, hogy ahhoz Jézus személyes jelenléte, érintése szüksége. Míg a pogány százados hitte azt, hogy Jézus egyetlen szavával parancsolhat a betegségnek, addig a zsidó vallás egyik kiválósága csak azt tartja elképzelhetőnek, hogy valaki kézrátétellel gyógyítson. A zsinagógai előjáró tehát nem tulajdonít Jézusnak egyebet, mint az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan, a kézrátétellel való gyógyítás hatalmát. Hitének gyengesége még inkább megmutatkozik, amikor hírt kap arról, hogy leánya már meghalt. Ekkor teljesen elveszíti minden reménységét.

               Jézus a vérfolyásos asszony esetéhez hasonlóan, most sem rója meg a kicsinyhitűt, hanem így bíztatja őt: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5:36). Van, amikor a hit igen kicsiny, és erőtlen, de aki Jézushoz fordul, azt ő sohasem utasítja el. Ezért hirdeti a Messiásról már az ószövetség is ezt: „Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ézs 42:3).

               Jézus nem engedi, hogy ez a zsinagógai elöljáró a félelme és a kishitűsége miatt elzárkózzék a kegyemtől. Krisztus megmutatja, hogy Isten kegyelme előtt még a halál sem lehet akadály. Az evangélisták arról számolnak be, hogy Jairus házánál már elkezdődött a halott leány gyászszertartása: „Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és meglátta a furulyásokat meg a zajongó sokaságot.” (Mt 9:23). „Mindnyájan sírtak, és gyászolták a leányt.” (Lk 5:52). Ekkor Jézus egy egészen különleges dolgot mondott: „Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik! De kinevették, mert tudták, hogy meghalt.” (Lk 5:553). Az alvás kifejezést a Biblia számos helyen használja a halál állapotának a leírására. A Szentírás, amikor a halált az alváshoz hasonlítja, egyszerűen azt akarja kifejezni, hogy ez egy átmeneti állapot, amit követ majd a felébredés, azaz a feltámadás. A gyászoló sokaság azonban teljesen félreérti Jézus szavait, ezért kinevetik őt. Ma is sokan szokták mondani, hogy a halál egy olyan állapot, ahonnan még nem jött vissza senki. Így annak lehetősége, hogy a halál nem végeleges, hogy lesz feltámadás, ma is sokak számára nevetség tárgya. Jézus itt két dolgot tesz egyszerre, egyrészt kezével megérinti a lányt, másrészt szavával előhívja őt: „Ő azonban megfogta a leány kezét, és szólította: Leányom, ébredj!” (Lk 8:54).

                Ahogy Jairus kérte, hogy Jézus kezét rátéve gyógyítsa meg a leányát, most ezt is megteszi Jézus, de ennél nagyobbat is tesz, amikor szavaival kelti életre a már halott leányt. Jézus szava ilyen hathatós, nemcsak a tisztátalan léleknek, a betegségeknek, a viharnak parancsol, de szava a halottakig is elhat. Márk szövegében Jézusnak az eredeti arám nyelven elhangzott szavai is le vannak jegyezve: „Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel!” (Mk 5:41). Lukács evangélista pedig még ezt is hozzáteszi: „Ekkor visszatért belé a lelke, és azonnal felkelt.” (Lk 8:55). Hatalma van arra, hogy szavával parancsoljon a halálnak, s éltre keltse azt, akiből már eltávozott a lélek. A szemtanuk pedig csak erre képesek: „Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.” (Mk 4:42)

3.      A vak és a néma meggyógyítása.

               Az ószövetségi próféták ígérete szerint, amikor eljön majd az Isten által megígért Messiás, akkor a következő jelekről fogják majd megismerni: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek.” (Ézs 60:5-6, 61:1). Az evangélisták, amikor Jézus csodáiról számolnak be, akkor azt igyekeznek bizonyítani, hogy Jézusban mindez valóban beteljesedett.

               Máté evangélista lejegyzi, hogy egy alkalommal maga Keresztelő János is elbizonytalanodott ebben, ezért követeket küldött Jézushoz ezzel az üzenettel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11:3). Jézus ekkor Ézsaiás próféta szavait idézve válaszolt: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Mt 11:5-6).

               A két vak meggyógyítása történetének a különlegessége az, hogy Jézus a hozzá kiáltozóknak nem válaszolt azonnal, hanem úgy tett mintha nem is hallaná azokat és hagyta, hogy a szállásáig kövessék őt. Amikor pedig látta, hogy mindvégig követik őt, megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” (Mt 9:28). Jézus tehát így tette próbára állhatatosságukat és hitüket. A többi evangélista beszámolójából azt is megtudjuk, hogy a vakok már előzőleg Dávid Fiaként szólították meg Jézust: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10:47). Jézus tehát azt szerette volna megtudni, hogy ezt valóban komolyan gondolják-e. Mert nem elég, ha csak a szánk beszél Istenről, az akaratunkat és a szívünket is oda kell szánnunk.

               Kálvin itt ezt mondja: „Nem ok nélkül kérdezi meg Jézus a vakoktól: hiszik-e azt, amit a szájukkal vallanak, hogy Krisztusnak hatalma van megtenni, tudniillik az emberek Isten hatalmának és Krisztus erejének általában kevesebbet tulajdonítnak a kelleténél. Krisztus tehát egyszerűen azt akarta megtudni, hogy szívükből tisztelik-e Messiásként.”

               Végül, hogy tejes legyen Jézus messiási hatalmának a bizonyítása, még egy néma ember meggyógyítása történetének a leírását is ide fűzi az evangélista. A történet érdekessége, hogy a beteg ember némaságának az oka itt nem testi fogyatékosság, hanem a megszállottság volt. A Biblia itt azt mondja, hogy ennek az embernek a gonosz lélek tartotta fogva a nyelvét. Jézus ismét bizonyságot tesz hatalmáról, kiűzi a megszállottból az ördögöt, aki megszabadulva a gonosz fogságából azonnal megszólal. A szemtanúk reakciója azonban ismét vegyes. Egyesek ezt mondják: „Sohasem láttak még ilyet Izráelben!” (Mt 9:33). Mások azonban ezt mondják: „Az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.” (Mt 9:34). Hatalmas ellentét feszül itt egymásnak, míg az egyik oldal az isteni kegyelem felismerése által Istent dicséri, a másik oldal nyíltan átkozódik. Ebből is láthatjuk, hogy az istentelenségben elvakult emberek számára nincs Istennek olyan cselekedete, amelyet ki ne forgatnának.

               Végül Jézus csodáinak a leírásáról szóló szakaszt ezzel a mondattal zárja az evangélista: „Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.” (Mt 9:35). Láthatjuk tehát, hogy az evangélisták nem sorolják fel külön-külön Jézus minden egyes szolgálatát, minden olyan esetet, amikor beteget gyógyított, csupán néhány nevesebb, fontosabb eseményt emelnek ki ezek közül.

               Márknál ezt a megjegyzést találjuk a szakasz végén: „Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.” (Mk 6:33-34). Máté pedig ezt mondja: „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (Mt 9:36). Jézus könyörültre indult a nép iránt, ezzel is igazolva, hogy ő az Atya hűséges szolgája, aki gondoskodik a nép üdvéről, hiszen értük öltött testet. Jézus tovább végezte szolgálatát, nemcsak a csodák által bizonyítva isteni hatalmát és erejét, de az evangélium hirdetése által is. Ez a kifejezés: „Isten országának evangéliuma” tehát az Isten igéjének hirdetését és az Isten hatalmának megjelenítését jelenti. Ámen.

Hirdetések: 2022.08.21.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

KERESZTELŐ:

A mai vasárnapon a gyülekezetünkben a keresztség sákramentumában részesült Matvon András László és Szente Annamária gyermeke Matvon András Botond. Hordozzuk imádságban a megkeresztelt gyermeket és annak családját.

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés. 2022.08.21. - Jézus úr a betegség és a bűn fölött

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 24.

 

Jézus úr a betegség és a bűn fölött

Olvasmány: Mk 2:1-12

„Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Ő pedig felkelt, és hazament. Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.” (Mt 9:1-8)

 

               Jézus hatalmát bizonyító különböző csodákról olvasunk itt az evangéliumban. Korábban láttuk, hogy Jézus leprásokat tisztított meg, majd démonok által megszállottakat szabadított meg a gonosz hatalmából és azt is, hogy Jézus úr a természet erői felett, aki parancsol a viharnak és a szélnek, lecsendesíti a tengert. A ma előttünk levő történetben Jézus egy lebénult embert gyógyít meg, ezzel bizonyítva, hogy neki hatalma van a testi betegségek felett. De Jézus a bűnbocsánat ajándékában is részesíti ezt az embert, bizonyítva, hogy neki hatalma van nemcsak a test bajai, de a lélek nyomorúsága felett is.

               Ez a történet is megtalálható mind a három szinoptikus evangéliumban. Máté ezzel a megjegyzéssel kezdi elbeszélését: „Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába.” (Mt 9:19: Márknál megtudjuk azt is, hogy az esemény helyszíne Kapernaum városa, ahol olyan gyakran megfordult Jézus, hogy sokan egyenesen ezt a várost gondolták a szülőhelyének. Bár a körülményeket eltérő részletességgel adják elő az evangélisták, de kétségtelen, hogy ugyanazt az eseményt beszélik el. Lukács azt mondja, hogy Júdea különféle vidékéről érkeztek azok az írástudók, akik tanúi voltak az ágyban fekvő béna ember csodás gyógyulásának. Lukács evangélista azt sejteti, hogy Jézus ekkor nemcsak egy embert gyógyított meg, hanem másokat is. Mielőtt az evangélista az ágyban fekvő béna gyógyulásának a történetét részletesen elmesélné, ezt mondja Jézusról: „az Úr ereje gyógyításra indította őt.” (Lk 5:17/b). Az eredeti szövegben itt többes szám szerepel: „kiáradt Isten ereje, hogy meggyógyítsa betegségeiket.”

               Ez a gyógyítás történet azonban eltérően Jézus sok más csodájától egy másik szempontból is fontos jelentőséggel bír. Kétségtelenül hatalmas csoda volt már önmagában az is, hogy egy teljesen lebénult, mozgásképtelen ember, akit a barátai hordágyon cipeltek oda, Jézus egyetlen szavára azonnal talpra állt és teljesen egészségesen, a saját lábán ment haza. Az evangélisták azonban más okból is fontosnak tartották ezt a történetet. Az írástudók, akik tanúi voltak az eseménynek, azért méltatlankodtak, mert Jézus nemcsak betegségéből gyógyította meg ezt a beteg embert, de bűnei bocsánatát is hirdette neki.

1.      Jézus úr a betegség és a bűn fölött

               A történet tehát nemcsak azt mutatja meg nekünk, hogy Jézus úr a betegesség felett, de azt is, hogy Krisztus magának tulajdonítja a bűnbocsánat hatalmát és jogát is. Jézus nem minden beteg meggyógyítása esetében tért ki arra, hogy a bűnbocsánat kérdésével is foglalkozzon. Ebben az estben azonban épp a kételkedő írástudók miatt a maga mindenekfelett való hatalmát egy ilyen látható jellel kívánta szentesíteni és megpecsételni.

               Itt mielőtt Jézus gyógyítana, mielőtt a beteg ember testi egészségét visszaadná, előbb egy még fontosabb kérdéssel, a bűn kérdésével kíván foglalkozni: „És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid.” (Mt 9:2). A hitet egyedül Isten látja, de van, amikor a buzgó hitnek nyilvánvaló jelei az emberek előtt is megmutatkoznak. A beteg ember barátai ilyen hitről tesznek bizonyságot, amikor fáradságot nem kímélve és minden akadályt leküzdve igyekeznek azon, hogy Jézushoz eljuttassák barátjukat. Noha minden út zárva volt előttük, ők mégsem adták fel, és megtalálták a módját, hogy célt érjenek.

               Érdekes, hogy itt az ige nem a beteg hitéről, hanem a barátai hitéről beszél. Így felmerül a kérdés, hogy mennyiben lehet hasznunkra mások hite. A bibliai példákból láthatjuk, hogy volt ilyen. Például Ábrahám hite hasznára volt az útódainak is. Az által, hogy Ábrahám elfogadta az Isten által a neki és utódainak felkínált kegyelemi szövetséget, hasznára volt az őt követő nemzedékeknek is. A Biblia azt tanítja a hívőkről, hogy hitük által Isten kegyelme kiterjed a gyermekeikre és unokáikra, még mielőtt azok megszületnének. Ez a kisgyermekekre is igaz, akik koruk miatt még nem képesek a hitre. Azok a felnőttek azonban, akikben megfogyatkozott a hit, lehetnek akár vérrokonok akár idegenek, de számukra mások hite önmagában nem helyettesíti a sajátjukat. A rokonok, családtagok hite, példája segíthet minket a hit útjának megtalálásában, de nem helyettesíti a személyes döntést.

               A történet itt csak azt akarja megmutatni, hogy nem hiábavaló a másokért való imádság, és nagy áldás van azon, ha a hívő emberek kitartóan küzdenek hitetlen rokonaikért és barátaikért. Van eredménye a könyörgéseknek, amelyekkel Istentől azt kérjük, hogy a hitetleneket indítsa bűnbánatra, így ebben az értelemben valóban elmondható, hogy a hitünk használ nekik.

               Amikor Jézus meggyógyította ezt a beteget, meg akarta mutatni, hogy ő egyformán úr a betegség és a bűn felett. A testi épségét úgy akarja Jézus visszaadni a betegnek, hogy első lépésként a betegség okát kívánja megszüntetni, ezzel is emlékeztetve mindenkit arra, hogy honnan is ered minden betegség. Mi emberek sokszor tévesen azt gondoljuk, hogy a minket sújtó nyomorúságok és betegségek tulajdonképpen Isten ostorcsapásai rajtunk. Jézus azonban világossá teszi, hogy a betegség nem Isten büntetése, hanem a bűn következménye. Azért van betegség és nyomorúság a földön, mert az ember elszakadt Istentől, a teremtőjétől. Ha tehát csupán a testi bajaink enyhülését keressük, de a bűneinkkel mit sem törődünk, az semmit sem segít rajtunk. Minden rossztól csak úgy szabadulhatunk meg, ha magához Istenhez találunk vissza. Ezért fordul elő gyakran a Bibliában, hogy amikor valaki testi bajaira kér enyhülést, gyógyulást, akkor ez mindig összekapcsolódik a bűnbocsánat kérdésével. Így a csapások, a betegségek mindig emlékeztetnek minket bűneinkre, azért hogy mindenütt a bűnbocsánatot keressük. Amikor Jézusnak a bűn-bocsánathirdető szavait meghallották az írástudók, nem értették meg Jézus szándékát, ezért istenkáromlással és szentségtöréssel vádolták meg. Jézus azonban nem tett semmi meglepőt vagy botránkoztatót, hiszen az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan azt hirdette, hogy Isten az embert a maga teljeségében, a test és lélek egységében kívánja helyreállítani.  Nyilvánvaló azonban, hogy az írástudókat eleve rosszindulat és irigység vezérelte. Való igaz ugyan, hogy a bűnöket egyedül Istennek van joga és hatalma megbocsátani, csak azt nem ismerik fel, hogy Jézusban pont ez az isteni kegyelem érkezett el hozzájuk.

2.      Jézus úr a szívek és gondolatok felett

               A történtben egy érdekes mondatot jegyez le az evangélista: „Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben.” (Mt 9:4). Jézus tehát azzal is bizonyítékát adta istenségének, hogy nyilvánosságra hozta az ellenségei titkos gondolatait. Ez is azt bizonyítja, hogy Jézus úr a betegség és a bűn fölött épp úgy, mint az emberi szívek és gondolatok fölött. Márk evangélista még ezt a megjegyzést fűzi hozzá: „Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívetekben?”  (Mk 2:8). Emberileg lehetetlen felismerni, hogy mi rejtőzik a szívekben, de Krisztus a maga isteni lelkével egészen odáig hatol. Erről ír Pál apostol a Korinthusiaknak: „mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van?” (1Kor 2:10-11). Jézus tehát leleplezi, hogy az írástudók igazi bűne, hogy gőgösen és gonoszul visszautasították Istent, aki a szemük láttára nyilvánította ki magát. Jézus az ő mindenekfelett való hatalmát bizonyítja ismét, amikor így szól: „Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj?” (Mt 9.5). Mindenki számára világos volt, hogy semmivel sem könnyebb szavakkal életre kelteni egy már élettelen testet, mint megbocsátani a bűnöket. Nyilvánvaló azonban, hogy Jézus számára egyik sem jelentett akadályt. Jézus miközben megbocsátotta a bűnüket, megadta a gyógyulást is. A beteg számára mind a két lehetetlennek látszó dolog valósággá lett, elnyerte bűnei bocsánatát és testi betegségéből is meggyógyult. Az egész történet csúcspontja ez a mondat: „De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!”  (Mt 9:7). Jézus hatalma egészen más, mint amit az apostolok kaptak. Az apostolok vagy az egyház pásztorai csak tanúsítják a megbocsátást.

               Jézus azonban ezekkel a szavakkal azt jelenti ki, hogy ő nemcsak szolgája és tanúja a megbocsátásnak, hanem szerzője is. Azzal pedig, hogy Jézus hozzáteszi, hogy a bűnöket itt a földön bocsátja meg, nem azt akarja hangsúlyozni, hogy ez a bocsánat ne lenne érvényes a mennyben is, hanem, csak azt akarja hangsúlyozni, hogy a bűnbocsánatot nem távol kell keresni, hanem az ő személyében mintegy kézzelfogható módon jelen van és az emberek számára bármikor elérhető. A reformátor, Kálvin János ezt így magyarázza: „Krisztus tehát azért szállt le a földre, hogy Isten kéznél levő kegyelmét felkínálja az embereknek, ezért mondjuk, hogy személyesen bocsátja meg a bűnöket, mert Isten benne és általa tárta fel akaratát, amely azelőtt a testi érzékelés elől el volt rejtve a fellegek fölött.”

3.      Mire van az embernek a legnagyobb szüksége?

               A történetben ott van csavar, hogy a beteg ember mást kap Jézustól, mint amit kér. Valójában mégis azt kapja meg, amire a legnagyobb szüksége van. Ez a történet tehát arról is szól, hogy megmutassa nekünk, hogy mi az, amire a legnagyobb szükségünk van. Feltárja előttünk az evangélium lényegét, hogy Jézus személyében a hatalmas Isten hajol alá a nyomorult emberhez. Jézus személyében a Teremő szólít meg minket, Ő akar segíteni rajtunk, felemelni, helyreállítani, meggyógyítani az életünket. Ebben a történetben rólunk van szó, Jézusnak velünk, való találkozásáról.

               Különös találkozás történik itt: valakit odavisznek Jézushoz. Egy nyomorultat, beteget, gutaütöttet. Ott fekszik teljesen tehetetlenül Jézus lábai előtt. Egy ismeretlen ember, akinek nevét sem tudjuk. Egy eset a sokféle emberi szenvedés, fájdalom, nyomorúság közül. Ő maga sem szól egy szót sem. Nem is kell, hogy bárki szóljon, maga a helyzet beszél. Maga a nyomorúság kiált segítségért. Lehet, hogy nem mindenkinek látszik élete nyomorúsága úgy, mint ennek a történetbeli embernek, de mindenkinek megvan a maga testi-lelki baja, terhe, problémája, fájdalma, ami éppen olyan bénító teherként nehezedik az életére, mint erre az emberre a betegsége.

               Mindnyájan betegek vagyunk. Egyiknek a családi élete beteg, a másiknak a szíve vagy a lelke beteg, van, akinek az embertársaihoz való viszonya beteg. Mindenkinek fáj valami.

               De a legtöbbször nem a bűn kérdésében kérjük mi Jézus segítségét, hanem például az anyagi problémák megoldásában, vagy betegség esetén, esetleg abban, hogy megoldódjék egy családi válság. Mi általában ilyen segítséget várunk Istentől. Azt várjuk, hogy biztasson bennünket ebben a félelmekkel teli világban. Vigasztaljon meg, segítsen meg a napi gondjainkban, bajainkban, húzzon ki a kátyúból. Egy fogfájástól jobban félünk, mint a bűneinktől.

               Jézus pedig arra mutat rá, hogy a mi igazi problémánk mégsem az anyagiak vagy az egészség kérdése, hanem a bűneink. Nagy baj a betegség, rettenetes nyomorúság a gutaütött állapota, egy agyvérzéses bénulás, de Jézus mégis azt hirdeti a betegnek, hogy nagyobb, veszedelmesebb baja is van, mégpedig a bűneinek a kérdése.

               Minden bűn, akármilyen megszokott, általános, ha nincs a bűnbocsánat hatálya alatt, nagyobb baj, mint a betegség, mint a gutaütés, nagyobb veszedelem, mint egy anyagi csőd. Nem az a legrettenetesebb tragédia, ha valaki rákban vagy gutaütésben hal meg, hanem ha valaki meg nem bocsátott bűnökkel együtt hal meg! Mit érünk vele, ha makkegészségesen, jólétben dúskálva kárhozunk el? Nem az a legnagyobb segítség számunkra, hogy húsz-harminc évvel tovább élhetünk ezen a földön, hanem az, ha örökké élhetünk! Jézus nagyobb távlatban látja a mi életünket, sorsunkat. Ezért mondja ennek a nagybetegnek, aki már ott van az élet és a halál határánál: „Megbocsátattak néked a te bűneid!” (Mt 9:2). Amikor Jézus bűnbocsánatot hirdet, akkor ezt is mondja: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Mt 9:8).

               Ahol bűnbocsánat van, ott fölenged a bénulás, ott csoda történik, ott öröm és békesség van, ott újra kezdődik az élet! Ott az történik, amit itt is olvasunk: „úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!” (Mk 2:11). Csodálkozva néznek utána, akik addig ismerték, és azt mondják: Nahát, mi történt ezzel az emberrel? Képzeljük el, milyen öröm lehetett otthon, amikor hazament ez a korábban beteg ember! Mi történt? Az, hogy találkozott Jézussal, és megbocsáttattak a bűnei! Azt kapta ez az ember, amire neki a legnagyobb szűksége volt. Ámen.

Hirdetések: 2022.08.14.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

 

A következő vasárnapon, augusztus 21-én, az új kenyér ünnepe alkalmából az úrasztalát megterítjük. Készüljünk bűnbánattal és imádságos lélekkel!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2022.08.14. - Jézus úr a démoni erők fölött

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 23.

 

Jézus úr a démoni erők fölött

Olvasmány: Mk 5:1-20

„Amikor a túlsó partra, a gadaraiak földjére ért, két megszállott ment elé, akik a sírboltokból jöttek elő; annyira veszedelmesek voltak, hogy senki sem mert azon az úton járni. És egyszerre felkiáltottak: Mi dolgod velünk, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket? Tőlük távolabb egy nagy disznónyájat legeltettek. Az ördögök pedig ezt kérték tőle: Ha kiűzöl minket, küldj a disznónyájba! Ő pedig ezt mondta nekik: Menjetek! Akkor azok előjöttek, és belementek a disznókba. És íme, a meredekről a tengerbe rohant az egész nyáj, és beleveszett a vízbe. A legeltetők pedig elfutottak, és a városba érve elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. Ezután az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy menjen el a határukból.”  (Mt 8:28-34)

 

               Ezt a különös történetet, apróbb eltérésekkel, három evangélista leírásában is megtalálható. Ez azt is mutatja, hogy az evangélisták igen fontosnak tartották ezt a történetet, ezért mindegyikük lejegyezte. Az esemény helyszíneként mindhárman gadara vidékét nevezik meg. Lukács azt is pontosítja, hogy hol található ez a hely: „Azután áthajóztak a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben fekszik.” (Lk 8:26). Kétségtelen, hogy ugyanarról az eseményről beszél Máté, Márk és Lukács evangélista is. Az elbeszélések szinte minden részlete egyezik.

               Az egyetlen különbség, ami Máté leírásában eltér Márk és Lukács beszámolójától, hogy ő két megszállottat említ, míg a többiek csupán egyet. Augustinus egyházatya ezt az eltérését azzal magyarázta, hogy a két megszállott közül az egyik talán híresebb ember lehetett, így az ő gyógyulásának a híre több emberhez eljutott, s a későbbiekben ezért már csak az ő szempontjából mesélték el a történetet az evangélium hirdetői. Kálvin ezt mondja: „Az azonban kétségtelen, hogy mind a három evangélista Jézus isteni hatalmának ugyanazt a ragyogó példáját magasztalja, ezért nem mondanak ellent semmiben sem egymásnak, noha egyikük, egy másik, kevésbé ismert személyt is megemlít a történet leírásában.”

1.      Az ember nyomorúsága

               A történet bevezetőjében az evangélisták azt mutatják be nekünk, hogy a gonosz erő milyen nyomorúságos állapotba képes taszítani az embert. Lukács és Márk bővebben is szólnak arról, hogy az ördög mennyire hatalmába kerítette a megszállottat, aki teljesen ki volt szolgáltatva a gonosz kénye-kedvének. Azt is megtudjuk. hogy a két megszállott a sírboltok között lakott. Tehát nem a városban éltek, hanem elszakítva a társdalomtól és a családjuktól magányosan bolyongtak a holtak között. Egyes magyarázók itt azt az érdekes megjegyzést teszik, hogy az ördöngősök azért laktak a sírboltokban, mert az ördögök a holtestek bűzét élvezik, vagy, mert a testük után visszavágyódó lelkekre ügyelnek. Ez a magyarázat azonban nevetséges és csupán az emberi fantázia szüleménye, a Biblia ugyanis soha nem említ ilyen dogokat.

               Kálvin magyarázatában ezt mondja: „A tisztátalan lélek inkább azért kényszerítette áldozatát a sírboltok között lakni, hogy  a halál szomorú látványa által még inkább a szakadatlan rettegés gyötörje, mintha az élők sorából kiragadva már most a holtak közé tartozna. Ebből még azt is megtanulhatjuk, hogy az ördög nemcsak a jelen életben kínozza az embereket, hanem halálba üldözi őket, sőt uralmát legfőképpen a halálban gyakorolja.”

               Márk még egy különös részletet is megemlít az ördög hatalmának és az ember kiszolgáltatottságának ábrázolására: „akit már lánccal sem tudott megkötözni senki, mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát” (Mk 5:4-5). A sátán olykor rendkívüli módon meggyötri azokat, akiket a hatalmába kerített. A tébolyultak olykor sokkal erősebbnek bizonyulnak, mint amikor még egészségesek voltak. Nagyon szomorú és riasztó képet festenek az evangélisták a megszállott ember állapotáról. Mindez pedig arra emlékeztet minket, hogy mennyire nyomorúságos és rettenetes a sátán zsarnoksága alatt élni és hogy a testi szenvedés, legyen az bármilyen iszonyatos és borzasztó, semmivel sem félelmetesebb, mint a lélek kínja.

2.      Jézus hatalma

               A történet folytatásában ezt halljuk: „Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem!” (Mk 5:6-7). De a történet időrendje az, hogy mielőtt az ördöngősök leborultak volna Jézus előtt Ő már megparancsolta, hogy távozzanak belőlük a tisztátalan lelkek: „Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” (Mk 5:8). A leborulás tehát nem előzte meg Krisztus szavát. Vagyis nem annyira önszántukból járultak Krisztus elé, hanem inkább Krisztus titkos parancsa vonta őket oda.

               Ahogyan korábban a démonok kényszerítették az embereket a sírboltokhoz, úgy most egy nagyobb erő őket kényszeríti, hogy akaratuk ellenére bírájuk elé álljanak. Ebből pedig világosan láthatjuk, hogy Jézus Krisztus úr a démoni erők felett és a sátán egész uralma alá van vetve neki. Pál apostol által lejegyzett Krisztus-himnuszban így beszél Jézus hatalmáról: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-10).

               Amikor tehát Krisztus maga elé idézte a démonokat, azok épp annyira nem voltak urai önmaguknak, mint korábban azok a nyomorult emberek, akiket kényük-kedvük szerint rángattak ide-oda. Krisztus tehát a maga hatalmával szólította elő őket, hogy aztán kiűzésükkel bizonyítsa, hogy ő az úr, ő a mi szabadítónk. Arra is ő kényszerítette őket, hogy leboruljanak előtte és dacos panaszuk éppen azt bizonyítja, hogy kénytelenek elismerni Krisztus erejét és meghajolni hatalma előtt. A démonok belátva, hogy kényszer alatt vannak, és nem menekülhetnek Jézus hatalma elől, inkább panaszkodásba és könyörgésbe kezdtek.

               A meglepő, hogy Jézus nem utasítja el a démonok kérését. A magyarázók szerint ezt egyszerűen azért teszi Jézus, mert a körülötte levő szemtanúk előtt így akarta még inkább bizonyítani hatalmát. Mindenki láthatta ugyanis, ahogy a démonok által megszállott disznónyáj a vesztébe rohan. Így mindenki számára világossá kellett legyen, hogy milyen pusztító ereje van a gonosznak, és hogy ettől a hatalomtól csak Jézus képes megszabadítani az embert.

               Krisztusnak a szabadító ereje ragyog fel akkor is, amikor Jézus a démon nevét kérdi meg: „És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” (Mk 4:9).  Jézus tehát hatalma szavával nemcsak egyetlen ördögöt űz ki, hanem ördögök egész seregét semmisíti meg.

 

3.      A gadaraiak keményszívűsége

               A történet végén ezt a megdöbbentő mondatot olvassuk:  „Ezután az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy menjen el a határukból.”  (Mt 8:34). Megtörtént a nagy csoda, két ember megszabadult az ördög hatalmából, de gadara népe nem ennek örvend, hanem az elpusztult disznónyájat sajnálva kiutasítja Jézust a földjéről. Jól példázza ez a történet, hogy sok embert még a csodák sem képesek meggyőzni arról, hogy higgyenek Istenben. Sokan vannak, akik Isten keze munkáját megismerve sem jutnak el oda, hogy engedelmeskedjenek Istennek, sőt csak még jobban megkeményítik a szívüket.

               A gadaraiak látták a csodát, félelem fogta el őket, hiszen Krisztusnak a szabadító tette által Isten dicsősége ragyogott fel előttük, de ez a félelem mégsem változott át istenfélelemmé. Ahelyett, hogy befogadnák és marasztalnák Jézust, aki a szabadítás örömhírét hozta el a számukra, ők inkább elutasítják és elűzik maguk közül. Gadara földjére, amit eddig sötétségbe borított a gonosz hatalma, most a világosság fénye ragyog, de ők nem kérnek a világosságból.

De nemcsak a gadaraiakra volt jellemző ez a magatartás, hanem általában az egész emberiségre. János evangéliuma ezt így írja le: „Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak.” (Jn 3:19). A disznók elvesztése, az anyagi kár jobban felháborította őket, mint annak öröme, hogy két ember meggyógyult. Felismerik az Isten Fiát, de a gadaraiak válasza mégis ez: „Ekkor Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem lett úrrá rajtuk.” (Lk 8:37). Az evangélium eredeti szövege arra utal, hogy a gadaraiak nemcsak egyszerűen kérték Jézust, hanem durván elűzték őt. Ez a bibliai történet megmutatja a számunkra, hogy a gonoszságban megkeményedett szívű emberek bár felismerik Isten erejét, de ha Isten kegyelme nem lágyítja meg a szívüket, akkor végleg elutasítják maguktól az evangéliumot.

               Gyakran megtörténik ma is, hogy a keményszívű emberek a gadaraikhoz hasonlóan cselekednek, bár felismerik Jézusban az Isten hatalmát, mégis elutasítják őt. Sokan úgy tekintenek ma is Isten országára, mint ami ellentétben áll az ő saját egyéni érdekeikkel.  Nyilvánvaló, hogy a gadaraiak számára is fontosabb volt a disznónyáj és az azzal járó anyagi haszon, mint az, hogy Jézust befogadják. Ha Isten országa és Jézus Krisztus követése azt jelenti, hogy sok mindenről, amit a világ kínál, le kell mondania az embernek, akkor a legtöbben inkább a világi javakat választják.

               A gadaraiak tehát nem akarták megtűrni Jézust maguk között, viszont a démonoktól megszabadított ember ott maradhatott, hogy Istennek szabadító evangéliumát hirdesse. Lukács leírásában ezzel zárul a történet: „Az az ember pedig, akiből kimentek az ördögök, arra kérte, hogy vele maradhasson. De Jézus elküldte, ezt mondva neki: Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten. Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.” (Lk 8:38-39). Jézus tehát ebben az esetben azért vonakodott maga mellé venni ezt az embert, aki szeretne követőjének szegődni, mert úgy gondolta, hogy sokkal hasznosabb lesz, ha a meggyógyult ember a saját népe között maradva lesz tanúja és követője. A keményszívű és Jézust elutasító gadara földje, így mégsem marad teljesen sötétségben és reménység nélkül.

4.      Kinek az erejét hívjuk segítségül?

               A történet elején azt olvastuk, hogy ennek a démonok által megszállott embernek rendkívüli ereje volt. Emberfeletti erővel tudta széttépni még a láncokat is, amikkel megkötözték. Sok hasonló példa van erre ma is. Vannak, akik egyenesen büszkék arra, hogy van valami emberfeletti képességük. De ez soha nem Istentől van. Ezért ne örüljön senki annak, ha valami ilyen természetfeletti képessége van. Amikor pedig megtér egy ilyen képességekkel rendelkező ember, akkor elveszíti a korábbi erejét, képességét is. Mindez azt bizonyítja, hogy nem Istentől kapott ajándék volt az, amivel rendelkeztet, hanem ördögi adomány.

               Olvasunk a Bibliában egy jóstehetséggel rendelkező kislányról, aki Filippiben, mikor az apostolok megérkeztek oda, elkezdte kiabálni, hogy ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, és az üdvösség útját hirdetik. Igaz volt, amit mondott, akár még reklám is lehetett volna az apostoloknak, de Pál mégis elhallgattatta, mert nem az Isten Szentlelke mondatta a lánnyal ezt, hanem ördögi adománya volt, és attól meg kellett szabadulnia.

               Minden életellenes erő mögött bizonyosak lehetünk abban, hogy ez a láthatatlan hatalmasság áll. A lelkigondozás területén sokszor tapasztalható, hogy az ördög ma is ugyanazt teszi, mint amit itt olvasunk: embereket arra késztet, hogy valami módon kínozzák magukat, vagy másokat. A pusztába kergeti az embert, elszigeteli másoktól, hogy elmagányosodjon, szembefordítja a többiekkel, a kétségbeesésbe hajszolja. Ezekben az esetekben valóban csak a szabadító Krisztus tud szabadulást adni.

               Abban viszont egészen bizonyosak lehetünk, hogy Jézus ma is hatalmasabb. Jézusnak az ember mindennél drágább. Egyetlen ember szabadulása és üdvössége fontosabb neki, mint egy egész disznónyáj. Ez a történet látványosan megmutatja, hogy Jézusnak milyen fontos az ember, még egy ilyen reménytelen helyzetbe sodródott ember is, akiről már mindenki lemondott, talán ő maga is magáról.

               A nagy kérdés tehát az, hogy kinek az erejét hívjuk segítségül? Kinek az erejével akarunk betöltekezni? Az ördögről tudjuk, hogy sokat ígér, de keveset ad, és a végén mindent elvesz. Mert az ördög is adhat erőt bizonyos dolgokra, de ennek mindig nagy ára van. Ezért figyelmeztet minket Jézus: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16:26).

               A Biblia ezt hirdeti nekünk Jézus hatalmáról és erejéről: „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és diadalt aratott rajtuk.” (Kol 2,14-15). A golgotai kereszten már kihirdettetett az ördögnek és az ő minden seregének a veresége. Jézus diadalt aratott, véglegesen legyőzte ezeket a sötét erőket, nincs többé hatalmuk a világ és az ember felett. Nem nekünk kell tehát ezek ellen a sötét erők ellen hadakoznunk. Nekünk a győztes Jézus Krisztust kell segítségül hívnunk, az ő erejével betöltekeznünk, az Ő közelében maradnunk, s védve leszünk.

               Boldog ember az, aki a sokat ígérő, de mindent elpusztítani akaró kísértő helyett egyedül Jézusban bízik, a szabadító, a győztes Jézus erejét hívja segítségül! Ámen.