Igehirdetés: 2021.12.31. Miért fontos az emlékezés?

 

Miért fontos az emlékezés?

Olvasmány: 5Móz 8:1-20

„Tartsátok meg és teljesítsétek mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, hogy éljetek, szaporodjatok, bemenjetek és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet az ÚR atyáitoknak esküvel megígért. Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik.” (5Móz 8:1-3).

 

            Az óév utolsó napja nemcsak az örvendezés a mulatozás ideje kell, hogy legyen, de emlékezésé is. Hiszen ilyenkor mindnyájan, akarva kartalanul, de visszatekintünk arra az útra, amit az lemúlt év alatt megtettünk. De jó az, ha ebben a visszatekintésben, emlékezésben is Isten igéje vezet bennünket.

            Túl a csendes hálaadáson, nézzük meg ma azt is ennek az igének alapján, miért tartja Isten szükségesnek, hogy néha emlékezzünk. Mik a helyes emlékezésnek a gyümölcsei?

            Ebből a felolvasott néhány bibliai versből világosan kiderül, hogy Isten néha egyenesen megparancsolja az Ő népének, hogy emlékezzék. Itt háromszor egymás után hangzik el ez a parancs. Emlékezzél meg, el ne felejtsd, gondolkozzál rajta!

            Nemcsak az óév utolsó napján, de ettől függetlenül is fontosnak tartja Isten, hogy néha álljunk meg, és helyesen emlékezzünk, mert ennek gyümölcsei vannak.

            Először is nézzük meg, hogy mikor hangzott el ez ige, amit most felolvastunk? Akkor, amikor véget ért a negyvenévi pusztai vándorlás. Izráel népe megérkezett az atyák földjének a határához, az ígéret földjéhez, és készen állt a honfoglalásra. Akkor adta Isten ezt a tanítást az Ő népének.

            Mindenekelőtt arra figyelmezteti őket, hogy emlékezzenek az atyákra. Nem velük kezdődött a történelem, és nem is velük végződik, akármilyen rosszul esik ez egyik-másik hiú és gőgös embernek. A nemzedékek, a népek, a történések egy-egy láncszem csupán ezeknek a hosszú láncolatában. Az atyákra és az atyákkal kötött szövetségére emlékezteti itt Isten mindenekelőtt az Ő népét, mégpedig azért, hogy ez ébresszen a szívükben alázatot, hogy nem ok a világ, ok csak egy kicsi láncszem, és ébresszen a szívükben tiszteletet azok iránt, akik előttük jártak.

            Sok ünneplőből és ünneplésből pontosan ez a két fontos motívum hiányzik: az alázat meg a tisztelet. Sokan úgy ünneplik és ünnepeltetik magukat, minthogyha csak belőlük állna a világ. Mi is úgy adhatunk hálát Istennek az elmúlt esztendőért, hogy tudjuk, hogy mindannak, ami velünk történt ebben az esztendőben szintén voltak előzményei.

            Aztán a közös emlékezés gyümölcse az is, hogy tudatosítja az emberben, mi mindent kapott menet közben, mert sok mindent elfelejtünk. Azért is elfelejtünk sok mindent, mert szelektív az emlékezésünk. Válogatunk, de a bennünket ért sérelmeket nem felejtjük el. Évtizedek múlva is fel tudja frissíteni sok ember, egyre élénkebb színekkel, hogy ott hogyan bántották meg. A hőstetteinket sem szoktuk elfeledni.

            Az ajándékokat, amiket másoktól kapunk, egy-egy szívességet, áldozatot, amit értünk hoztak, ó, de sokan, ó, de könnyen elfelejtik.

            Azért is feledékenyek vagyunk, mert a legtöbbünket az jellemez, hogy nagyon összpontosítunk a jelenre meg a közvetlenül előttünk álló feladatokra. És ha sikerült úgy ahogy megoldanunk, akkor ott van a következő közvetlenül előttünk álló feladat, és a múlt olyan hamar feledésbe merül, és nem tartjuk számon, hogy mi mindent kapunk menet közben. Mennyi ajándékot, mennyi olyan próbatételt, ami hasznunkra vált. Milyen sok szabadítást vitt véghez Isten a mi kicsi életünkben, vagy egy közösség életében. Milyen sok öröm és bánat, bűn és annak a megbocsátása, elakadás és újrakezdés van egy-egy közösségnek az életében. Szükséges az, hogy ezt számon tartsuk.

            Nem véletlenül bíztat erre a Zsoltárok könyvében is Isten többször: „el ne felejtsd, mennyi jót tett veled Isten.” (Zsolt 103:2).

Hírdetések: 2021.12.31.

  

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

- December 31. Péntek – 16:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Szombat 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

- Január 2. Vasárnap 10:00 óra – istentisztelet

A 2021. ÉV STATISZTIKAI ADATAI:

- Keresztelő: 7

Wagner Luca, Bőte Benjámin, Péter Hunor, Tóth-Kállai Rozina, Lovász Emily, Dobler Sára, Pap Milos

- Temetés: 7

Császár Irén (69), Brigancz Gyula (69), Hornyák Katalin (78), Német József (78), Domokos János (77), Lipovszky Erzsébet (73), Csólig Jánosné (89).

- Házasságkötés: 1

Bárócz Előd és Bagi Dóra

- Konfirmáció: nem volt

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeget „adomány” vagy „járulék")

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

Igehirdetés: 2021.12.26

 

Karácsony – A nagy földre szállás

Olvasmány: Zsid 1:1-14

„Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsid 2:17-18).

  

               A Zsidókhoz írott levél az Újszövetség egy különleges irata. Nemcsak azért, mert nem ismerjük a szerzőjét, de azért is, mert itt található a legtöbb ószövetségi idézet és hivatkozás. Ez azért van, mert a levél olyan emberekhez szól, akik zsidókból lettek keresztyénné, de még ingadoznak a régi vallásuk és az új hit között.

               A Zsidókhoz írott levél arra a lényegi különbségre igyekszik rámutatni, ami a zsidó vallás és a keresztyénség között feszül, ez pedig egyetlen szóban összegezhető: Jézus. A levél szerzője írásban azt igyekszik kifejteni, hogy Jézus születése, azaz Isten emberré létele mekkora páratlan jelentőséggel bír. Azzal, hogy Isten leszállt a földe, emberré lett, a világtörténelem legnagyobb csodája valósult meg. Ez az esemény áll az emberi történelem középpontjában. Pedig látszólag nem sok minden változott azzal, hogy 2000 évvel ezelőtt az Isten eljött közénk, hiszen nem oldódott meg, mintegy varázsütésre, az emberiség összes problémája. Mi talán sok mindent fel tudnánk sorolni, amit az Istennek sürgősen meg kellene oldania a világban. A globális felmelegedés, a túlnépesedés és a migráció okozta válságok, az éhínség vagy épp a koronavírus problémája csak néhány ebből.

               A Zsidókhoz írott levél az összes újszövetségi iratnál messzebb megy annak a kérdésnek a tárgyalásában, hogy miért jött Jézus a földre. Jézus eljövetelét a „nagy földre szállást” egy életmentő küldetésként mutatja be. Óriási jelentősége van annak, hogy Jézus úgy jött el közénk, hogy magára vette emberi természetünket. A levél szerzője két fontos tényre igyekszik felhívni olvasói figyelmét.

               Az első, hogy az által, hogy Jézus emberré lett és értünk áldozta az életét, megszabadított minket a halál hatalmából és örök életet szerzett a számunkra, amely már mentes azoktól a nehézségektől és problémáktól, amelyekben jelenleg még szenvedünk. Így olvassuk: „Ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” (Zsid 2:14-15).

               A másik pedig, hogy Jézus az emberi testet magára öltve személyesen tapasztalta meg az embert érő kísértéseket, így a feltámadott Jézus nagyobb segítséget nyújthat nekünk: „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsid 2:18). Sem egyetlen földi teremtmény, sem pedig a menny angyalai nem lettek volna képesek arra, hogy mindezt véghezvigyék. Jézus azért jött a földre, hogy valóságos életmentő küldetést hajtson végre, amelyben megszabadítja az emberiséget a bűn szolgaságából. Istentől elszakadva, halálfélelemben a bűn megkötözöttségében éltünk. Egyedül Jézus tudott bennünket megszabadítani.

Hirdetések: 2021.12.26.

 

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

- December 31. Péntek – 16:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Szombat 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

- Január 2. Vasárnap 10:00 óra – istentisztelet

 

HALOTTUNK:

A boldog feltámadás reménységét hirdetve vettünk végső búcsút 2021. december 20-án Csólig Jánosné született Sperczl Katalin testvérünktől, aki Isten kegyeleméből 89 esztendőt élt. Imádságban kéjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára.

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeget „adomány” vagy „járulék”

 

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

Hirdetések: 2021.12.19.

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

- December 24. Péntek – 16:00 óra karácsony szentesti istentisztelet

- December 25. Szombat – 10:00 óra ünnepi istentisztelet úrvacsorával

- December 26. Vasárnap 10:00 óra – istentisztelet

- December 31. Péntek – 16:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Szombat 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

- Január 2. Vasárnap 10:00 óra – istentisztelet

HALOTTUNK:

Életének 89. évében lehunyt Csólig Jánosné született Sperczl Katalin, akinek a temetése 2021. december 20.-án, hétfőn 14:00 órai kezdettel lesz az evangélikus temetőben. Imádságban kéjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeget „adomány” vagy „járulék”

Igehirdetés: 2021.12.19. Advent: hogyan várakozzunk?

 

Advent: hogyan várakozzunk?

Olvasmány: 2Pét 3:1-18

„De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.
Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok.” (2Pét 3.13-15).

 

               Bibliaolvasó vezérfonaluk Péter második levelét adja elénk most az adventban. Ezt a levelet olvasva azt érezhetjük, hogy ez az írás olyan, mintha az apostol végrendelete lenne. A levél elején ilyeneket olvashatunk: „Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak titeket, bár ismeritek mindezt, és a megismert igazsághoz szilárdan ragaszkodtok. De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. Mert tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat.” (2Pét 1:12-15).

               A levél szerzője tehát kezeskedik azért, hogy azt, amit a próféták a Messiás eljöveteléről megjövendöltek, azt az apostolok ténylegesen átélték és tanúsíthatják. Ők látták Jézust megdicsőülésekor a szent hegyen, abban a hatalomban és dicsőségben, amelyben második eljövetelekor meg fog jelenni. A szüntelen adventben, azaz a Krisztus második eljövetelének várásában élő keresztyének számára ez azt jelenti, hogy éppen úgy fognak beteljesedni az eddig még meg nem valósult jövendölések is. Még akkor is, ha a hitetlen világ gúnyolódva kérdezgeti: „Hol van az ő eljövetelének ígérete?” (2Pét 3:4).

               De mindazok, akik hisznek Krisztusban, bizonyosak lehetnek abban, hogy az Úr napja el fog jönni, amelyben az egész eddigi világ elpusztul, és amelyet az új, beteljesedett teremtés fog felváltani.

               Krisztus mennybemenetele óta, a keresztyénség a szüntelen várakozásban él. Az apostolokat, amikor azok döbbenten néztek az égre, így figyelmeztette az angyal: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (ApCsel 1:11).

               Az első keresztyének abban az élő reménységben és intenzív várakozásban éltek, hogy Krisztusnak ez a második eljövetele, akár még az ő életükben bekövetkezhet.

               Pál apostol például így ír erről a thesszalonikai gyülekezetnek erről: „Mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra, és nem fognak megmenekülni. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.” (1Thessz 5:1-3). A római levélben pedig ezt az intést olvassuk: „Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” (Rm 13:11-12).

1.      A várakozás nehézségei

               Advent a várakozás, a Krisztus várás ideje. Ez a várakozás azonban nem könnyű, mint ahogy általában a várakozás nem egy könnyű dolog, mivel mindig próbára teszi a türelmünket, kitartásunkat, és hűségünket, különösen akkor, ha a várakozás ideje hosszúra nyúlik, a beteljesedés ideje pedig ismeretlen vagy bizonytalan.

               Hogyan várakozzunk tehát? Milyen nehézségekkel és veszélyekkel kell szembenéznünk a várakozás ideje alatt? És egyáltalán hogyan tekintsünk az időre, amiről néha azt gondoljuk, hogy nagyon gyorsan eltelik, máskor pedig azt érezzük, mintha megállt volna. Különösen is a várakozás idejében telik nehezen az idő. Ilyenkor szinte ellenségünknek érezzük az időt.

               A Biblia azt mondja az időről, hogy Isten teremtésének része, ami önmagában nem rossz, de a bűneset óta, sajnos, ebben is megmutatkozik az ember nyomorúsága. Emiatt van az, hogy olykor az időnek egy-egy síkja teherré, nehézséggé válik az ember számára.

               Péter apostol levelének címzettjei nem voltak könnyű helyzetben, mondhatjuk így is, hogy „nehéz időket éltek meg”. Ekkor még élt az a nemzedék is, akik részesei, tanúi lehettek egy „különös időnek”, amit a Biblia az „idők teljességének” nevez: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve.” (Gal 4:4). „Az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.” (Ef 1:10). Az Isten fia, Jézus, nem is olyan régen még a földön járt. Még ott voltak a gyülekezetekben a tanúk, akik látták és beszéltek is vele. Csodás ígéretei voltak, beteljesítette az ószövetségi próféták írásait is! Hirdette az igazságot erővel és hatalommal és azt mondta, hogy közel van Isten országa. Miután megölték, eltemették, harmadnap feltámadt és legyőzte a halált. Mikor pedig elment erről a földről, azt mondta a tanítványainak, hogy megkapják az Atya ígéretét, a Szentlelket, ahogy az pünkösdkor be is teljesedett.

               De Jézus azt is mondta, hogy nemsokára visszajön, és magához veszi az Övéit. Egy csodálatos országba viszi majd őket, ahol nem lesz fájdalom, sírás, halál, gyász, mert az elsők elmúltak. Csodás ígéretek, hihetetlen dolgok ezek egy hamarosan bekövetkező boldog és nagyon várt jövendőről.

               Azonban ahogy múlnak az évek, a várakozás egyre nehezebbé válik. A boldog jövő ígérete mellett, a jelen ugyanis egyre nehezebbé válik. A levél tanúsága szerint a keresztyének helyzete egyre nehezebbé válik. Előbb csak Jeruzsálemben, majd az egész Római Birodalomban megindul a keresztyének üldözése.

               A próbák, az üldöztetések hatására sokan elbizonytalanodnak. Talán késik az Úr? Talán nem is jön? Miért nincs még itt? – kérdezik sokan. Ellenben itt vannak a gúnyolódók, akik egykor szintén hittek Jézusban, de mára kiábrándultak, mert nem tudtak várni, vagy sosem hittek igazán, mert fontosabbak voltak számukra a földi vágyak, és nem az „odafelvalókkal” törődtek. Nem véletlen, hogy Pál apostol így emlékeztette és intette az adventi várakozásban élő keresztyéneket: „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” (Kol 3: 1-4).

               A reményüket vesztett, a várakozást feladó gúnyolódók így beszélnek: „Hol van az ő eljövetelének ígérete?” (2Pét 3:4). Azt mondják, hogy nem változott semmi, minden állandó a világban. Ráadásul kezdenek meghalni azok az apostolok és szemtanúk is, akiknek azt mondta Jézus, hogy Ő visszajön hamar. Íme, mégsem jött vissza Jézus, nem cselekedett semmit az Isten.

               A csúfolódók cinikusak, nincs szent dolog a számukra, gúnyt űznek mindenből. Igazukat harsányan hangoztatják, beszédük gyakran érdekesebb, mint azoké, akik az igazságot szólják. Ezért több figyelmet is kaptak egykor és természetesen ma is.

               Ráadásul itt van még az üldözés is. Miközben a csúfolódók emlékeztetnek arra, hogy késik az Úr, aközben egyre erősödik az ellenszenv és a gyűlölet a keresztyénekkel szemben. Ilyen ára van annak, ha valaki Úrnak vallja Jézust? Erre talán nem számított mindenki, aki keresztyén lett. Pedig erről is beszélt Jézus, hogy ez mind meg fog történni.

               A várakozás tehát nem csak lelkileg lehet nehéz, de olykor szenvedésekkel, próbatételekkel is teljes. Hogyan várakozzon ilyen helyzetben a keresztyén ember? Hogyan lehet így maradni a hűségben, a kitartásban?

2.      Hogyan várakozzunk?

               Péter apostol itt a levelében a hosszúra nyúlt advent nehézségeinek leküzdéséhez ad néhány fontos tanácsot a keresztyéneknek. Az üldözetések miatt szenvedő és a hamis tanítók gúnyolódása miatt már-már az elcsüggedés határára jutó keresztyéneket igyekszik erősíteni, először is az emlékeztetés által erősíteni. Arra emlékezteti a gyülekezet tagjait, hogy Isten a kezdetektől fogva jelen van a világban. Ő teremtett a szavával, és Ő is pusztította el a teremtés jó részét víz által Noé idejében. Isten hatalmasabb az általa teremtett világnál, fölötte áll mindennek és bármikor véget vethet neki. Volt már egy példa, az özönvíz. Amikor tehát várakozni kényszerülünk, fontos az emlékezés, és emlékeztetés. Emlékezzünk rá, hogy Isten a múltban már hányszor megsegített és megőrzött minket.   Ne feledjük el, emlékezzünk arra, mit tett Isten. Isten szavára történt a teremtés és történhet meg majd a teremtés pusztulása, de az új teremtés is! Ha várakozásunkban nem felejtkezünk el Isten nagy tetteiről, az megerősíthet bennünket abban, hogy Isten tényleg ura a világnak, így a jövőben is akkor és úgy történik majd minden, amikor és ahogyan annak történnie kell. Akármennyire szeretnénk is mi sürgetni az ígéretek beteljesülését, az nem jön el hamarabb, csak a maga idejében. Türelemmel kell tehát várakoznunk. Péter apostol ezért int minket: „Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” (2Pét 3:8).

               Péter itt arra emlékezteti a hívőket, hogy Isten számára relatív az idő, pontosabban az idő egy általa teremtett keret, fizikai jellemző, de Ő maga az idő felett áll. Isten nem késik, mert az időn felül áll. Nem is értelmes a kérdés Istennek: mikor, meddig? Ő az idő felett áll, és természetesen képes ezer esztendő történéseit egy napba sűrítve végrehajtani, de képes várni akár több ezer évet azzal, ami szerintünk egy nap vagy pár óra alatt végbemehetne. Felettébb nagy titok ez és el kell fogadnunk annak, ami: titok.

               Isten várakozásának azonban mindig oka van. Ez az ok pedig nem a késlekedés, hanem a türelem. A Biblia ezt nevezi „hosszútűrésnek”. Péter apostol itt így mondja: „A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok.” (2Pét 3.13-15).

               Isten tehát nem késlekedik, hanem türelmes és vár. Nem azért nem semmisült még meg a világ, mert Isten nem képes véget vetni annak, minden gonoszságával és szenvedésével együtt, hanem még vár, kegyelme tart, és azt akarja, hogy mindenki megtérjen! Mert Jézus Krisztusban mindenkit kiválasztott az üdvösségre, hogy aki csak benne hisz, annak örök élete legyen! És így van ez ma is!

               Ebben az adventben, ebben a várakozásban élünk most itt mi is. Igen, azért nincs még vége a világnak, és azért nem jött még vissza Jézus, mert Isten vár! Rád is vár, aki még nem Őt követed, persze mondhatod: inkább nem térek meg, nehogy ez legyen az utolsó csepp a pohárban, és aztán jön a világvége.

               A türelmes Isten példát ad minden türelmetlen és nehezen váró keresztyénnek is. Legyünk türelemmel azok felé, akik nem akarnak megtérni vagy megváltozni úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Ha Isten tud türelmes lenni, mi miért nem?

               Az evangélium mindig a várakozás közben, még a beteljesedés előtt szólal meg és szólít meg bennünket. Mert Isten ítélet helyett kegyelemben szeretne részesíteni minket. Isten azért adta az adventet, a hosszú várakozás idejét, hogy a megmenekülés és szabadulás útját, kínálhassa fel mindnyájunk számra.

               De Isten hosszútűrése, kegyelme nem jelenti azt, hogy nem következne be az ítélet. De a biztos vég a hívőt nem elkeseríti, hanem inkább segíti a várakozás nehézségeinek elhordozásában. Ez nem valami kárörvendő világ vége várást jelent. Egyszerűen csak úgy várakozunk, hogy tudjuk, a világ nem örök, ahogy a szenvedés, a próbatétel ideje sem tart örökké. Isten Igéje biztat minket: „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.” (2Pét 3:10).

               A véggel kapcsolatos bizonyosság azonban nem a félelmet erősíti bennünk, hanem sokkal inkább figyelmeztetés a számunkra, hogy a várakozás alatt kegyesen, szentül éljünk. Ne kezeljük könnyelműen az időt és a rendelkezésünkre álló lehetőségeket: „Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét.” (2Pét 3:11). Alapvetően azonban mi nem a világ végét várjuk, hanem az új világot: „De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” (2Pét 3:13). Ez nem utópia, hiszen nem ezen a földön megvalósuló szebb világról van szó, nem az emberek által épített szebb jövőről, hanem Isten országáról. Az új teremtésben valóban igazság lesz. Jézus jelenléte mindent betölt és ez lesz a legnagyobb boldogság forrása. Tehát nem azt várjuk, hogy bűnös és gonosz emberek majd jól megbűnhődnek és elpusztul minden ezen a világon, hanem az új teremtést várjuk.

               Azt nem tudjuk, abban az új világban lesz-e idő és lesz-e várakozás, de az biztos máshogy fogjuk érzékelni mindazt, ami elmúlt és mindazt, amit lehetőségként magában rejt az új ég és új föld.

               Reményteljes várakozásra hív minket Isten. Arra, hogy emlékezzünk, békességet nyerjünk és megerősödjünk az ő ígéreteiben. A várakozás nehéz, de nem vagyunk egyedül, mert Ő maga, Jézus velünk van a várakozás közben is. A rá várókkal ő már a várakozás legnehezebb próbáiban is ott van. Jézus jelen van a Szentlélek által minden napon a világ végezetéig. Ez adhat erőt a várakozáshoz! Ámen!

Hirdetések 2021. december 12.

 

Hirdetések 2021. december 12.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

·        Vasárnap 10:00 – istentisztelet

Kérjük Zsinat által ajánlott biztonsági előírások (kézfertőtlenítés, kötelező maszkhasználat, biztonságos távolságtartás) szigorú betartását!

HALOTTUNK:

Életének 89. évében lehunyt Csólig Jánosné született Sperczl Katalin, akinek a temetése 2021. december 20.-án, hétfőn 14:00 órai kezdettel lesz az evangélikus temetőben. Imádságban kéjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára!

A. B. R. F. A. :

A boldog feltámadás reménységét hirdetve vettünk végső búcsút 2021. december 8.-án Lipovszky Erzsébet testvérünktől, aki Isten kegyelméből 73 esztendőt élt. Imádságban kéjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára! 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeget „adomány” vagy „járulék)

Isten iránti hálával adom tudtul, hogy december 10-én, pénteken, hajnali 3:00 órakor megszületett Mészáros Róza. A baba súlya 2760 gramm, a hossza pedig 52 cm. Az édesanya és a gyermek is jól vannak.

Mivel Erzsébet kórházi covid tesztje pozitív lett, így sajnos a jelenlegi szabályozás szerint nem maradhattak együtt és mindketten karanténba kerültek.

Istennek hála eddig semmilyen tünet nem jelentkezett sem a babánál sem az édesanyánál, mindketten jól vannak, egészségesek, de az elválasztás lelkileg megviseli őket. Köszönjük az értük mondott imádságokat!

 

A lelkipásztor rendelkezik oltással így ő a jelenlegi szabályozás alapján nem került karanténba, de a gyülekezet tagjaira tekintettel, elővigyázatossági okból az egyházközség elnöksége (lelkész-gondnok) úgy döntött, hogy a lelkipásztor ma nem vesz részt az istentiszteleten. Megértésüket köszönjük!

 

Igehirdetés: 2021.12.12.

Advent lényege: Bennem szüless meg Jézus!

Olvasmány: Pál apostol Rómaiakhoz írott levele 8:1-17

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”

(János apostol mennyei Jelenésekről írott könyve 3:20).

A Krisztus-várás emlékére ünnepeljük a karácsony előtti négy hetet, ez az advent, „adventus Domini” – „az Úr eljövetele” latin kifejezésből. Advent az előretekintés, a várakozás időszaka: várakozás az Úr eljövetelére. Egyesek szerint a négy adventi vasárnap jelképezi a négy évezredet, amely a zsidó időszámításban Krisztus születését megelőzi. Bod Péter (1712-1769) tudós erdélyi lelkipásztor szerint viszont a négy vasárnap utal arra, hogy Krisztus Urunknak négyféle eljövetele van.

Az első, amikor az idő teljességében testben jött el. Kétezer évvel ezelőtt Isten Fia eljött közénk. Az ő prófétai neve Immánuel, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” (Mt 1:23). Emberi testben jött el közénk, ugyanakkor, benne mégis a Megváltó Isten született meg, ide a földre. „Amikor azonban eljött az idő teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született… hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal 4:4-5). Ez a megváltás teljesedett be a golgotai kereszten, 33 évvel később.

A második eljövetele Jézusnak az, amikor megtérésünk alkalmával a szívünkbe költözik, amikor a mi személyes életünkben is valósággá lesz Isten országa.

A harmadik eljövetele Urunknak az, amikor a halálunk óráján értünk jön.

Az utolsó eljövetele Krisztusnak pedig az, amikor eljön ítélni élőket és holtakat. A hívő ember örök reménysége, hogy Jézus Krisztus az idők végezetén még egyszer megérkezik: visszajön. „És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje, másodszor pedig bűn hordozása nélkül jelenik meg azoknak, akik várják őt üdvösségükre.” (Zsid 9,27-28). Akár így, akár úgy jön el Jézus az övéiért (azaz akár a halálunk óráján, akár az idők végezetén), onnantól kezdve örökké Vele leszünk. Advent tehát az előretekintés időszaka: a végső időkre való felkészülés.

Krisztus nemcsak a világban jelent meg, de a mi személyes életünkben is szeretne megjelenni, bebocsátást nyerni. Mert hiába érkezett meg az Úr a világba, hiába született meg 2000 éve Betlehemben, ha nekünk nincs kapcsolódási pontunk vele.

Angelus Silesius, a 17. századi híres német teológus-költőtől származik a következő mondás: „Krisztus Betlehemben ezerszer megszülethet, elkárhozol, ha nem születik meg tebenned!” Ezért mondja az Úr a laodiceai gyülekezetnek: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz…” (Jel 3:20)

Advent a várakozás, a vágyakozás erre a zörgetésre, hogy Jézus eljöjjön hozzám is, az én szívem ajtaján is zörgessen, hogy hit által bennem is megszülethessék Krisztus.

1.      A szív adventje

A Biblia arról beszél, hogy nemcsak Jézus születése előtt volt advent, nemcsak az Ószövetség népe élt adventi várakozásban és nemcsak az egész teremtett világ várta a Szabadító eljövetelét, de mi ma élő emberek is adventben élünk. Mi is várjuk Jézust, de másképpen, mint ahogy azt az Ószövetség népe tette.

Jézus az „idők teljességében” testben jött el közénk, hogy a bűnös ember megváltásának tervét véghezvigye. Akkor a világtörténelem ajtaján kopogtatott Jézus, ma azonban hozzánk akar jönni, a mi szívünk ajtaján kopogtat, hogy a megváltásunk ajándékát személyesen átadhassa nekünk. Ő, aki láthatatlan Isten látható megszemélyesítője a Földön, aki a mennyből jött utánunk a földre, Aki Isten létére közöttünk élt, értünk meghalt és feltámadott. Akinek keze érintésére vakok, sánták, bélpoklosok gyógyultak meg. Akinek a szavára halottak támadtak fel. Akinek az intésére lecsendesedett a tengeren a vihar, ördögök légiója menekült. Aki mégsem védte magát, amikor megkötözték, nem tiltakozott, amikor keresztfára szegezték, engedte, hogy kigúnyolják, és úgy bánjanak vele, mint utolsó gonosztevővel. Mert ő az első eljövetelekor éppen ezzel a szenvedéssel és halállal fizette meg a váltságdíjat a mi bűneinkért. Ő, aki második eljövetelekor majd ítélőbírója lesz ennek a világnak, most még kegyelmével közeledik hozzánk és a szívünk ajtaján kopogtat.

Nyilvánvalóan Jézus most a mennyben van, hiszen a feltámadása után felment oda, hogy elfoglalja az őt megillető helyet az Atya jobbján.  De ez nem azt jelenti, hogy Jézus most valahol messze, elérhetetlen távolságban lenne. Hiszen a mennyország nem egy csillagokon túli világ, nem egy más-világ, hanem éppen ezt a mi látható világunkat átható és hordozó láthatatlan világ, a mi emberi életünkbe beáramló isteni valóság.

Jézus ma is itt van és zörget. Zörgetni pedig az szokott, aki itt van, eljött hozzánk és bebocsátást kér. Az egész földi életünk nem egyéb, mint lehetőség arra, hogy egyszer végre meghalljuk, hogy valaki zörget a szívünk ajtaján. Valaki bebocsátást kér!

Ez a zörgetés azt jelenti, hogy nem erőszakkal akar behatolni, feltörni az ajtót. Nem alkalmaz semmi kényszert. Nem tolvaj Ő, aki betör valahová. Nem hatalmi szóval tartóztat le, nem erőszakos módon törve-zúzva hódít meg, hanem zörget és vár. Addig zörget és addig vár, míg az az ajtó belülről megnyílik! Felajánlja Önmagát, de ránk bízza a döntést: be akarjuk-e Őt fogadni?

2.      Bennem szüless meg Jézus!

Pál apostol leveleiben többször is beszél arról, hogy Krisztusnak bennünk kell megszületnie, bennünk kell élnie: „Ez a titok pedig az, hogy Krisztus bennetek lakozik! Ő a mi dicsőséges reménységünk! (Kol1:27). Az efézusi levélben pedig így ír: „Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva.” (Ef 3:16-17).

Kálvin azt írja kommentárjában: „Isten Igéje világosan megjelöli számunkra azt, hogy hol van méltó helye Krisztusnak az életünkben: a mi szívünkben. Nem elegendő az, ha a beszédünkben előfordul, nem elegendő az sem, ha a gondolatainkban hordozzuk, az egyetlen méltó helye Krisztusnak az, ha „hit által a szívünkben lakozik.” Csodálatos dicsérete ez a hitnek, hiszen általa lesz miénk az Isten Fia, úgy hogy lakozást vesz bennünk.”

Pál apostol számára miután megtért és hitre jutott, egy új élet kezdődött el. Erről az új életről mondja azt, hogy „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20).

Már nem a saját életét éli, hanem Krisztus titokzatos ereje lehel bele életet, Krisztus él és növekszik benne. Amint a lélek élteti a testet, úgy lehel Krisztus is életet az övéibe. A mennybemenetele előtt pontosan erről adott ígéretet Jézus a tanítványainak: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. ” (Jn 14:18-20). Mert hit által nemcsak azt ismerjük fel, hogy Krisztus értünk szenvedett és támadt fel a halálból, hanem úgy fogadjuk be, ahogyan felajánlja magát nekünk, hogy birtokoljuk őt és élvezzük ennek gyümölcseit: „Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva.” (Ef 3:16-17).

Most még Jézus áll a szívünk ajtaja előtt és Ő zörget. De eljön az idő, amikor mi állunk az ő ajtaja előtt, és zörgetünk, hogy bebocsásson az ő országába. Ezért még ma kérjük őt: „Ó, Jézusom szegényed / Kér, vár, epedve hív: / Te készítsd el, tenéked / Lesz otthonod e szív. / Jer hű szívembe hát! / Habár szegény e szállás, / De mindörökre hálás, / Úgy áldja Krisztusát.” (312. Dics. 4. v.). Ámen.