Hirdetések: 2022.07.31.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                  11:00 – énektanulás

 

Cotinentál Singers Koncert

Augusztus 2.-án, kedden 18:00 órától a Cotinentál Singers keresztyén együttes koncertje lesz Bonyhádon a róm. kat. templomban. A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2022.07.31. - A munka nehézségei és gyümölcse

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 21.

 

A munka nehézségei és gyümölcse

Olvasmány: Mt 10:16-42

„Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok! Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak a törvényszékeknek, és megkorbácsolnak zsinagógáikban, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a népeknek. Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” (Mt 10:16-19)

 

               Jézus, amikor kiküldte a tizenkét tanítványát, akkor nemcsak azt mondta el tanítványainak, hogy mi lesz a feladatuk, de arról is beszélt nekik, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük. Világossá tette azt is, hogy bár erőt és hatalmat kapnak majd Istentől arra, hogy szavaikat csodákkal is megerősítsék, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy minidig sikeresek lesznek, és hogy mindenki örömmel fogadja majd őket. A tanítványoknak fel kell készülniük arra, hogy sokan elutasítják majd az evangéliumot, megkérdőjelezik az Isten nevében véghezvitt csodákat és a tanítványokat is sok rágalom és bántalmazás éri majd. Azonban a tanítványoknak nem szabad engedniük, hogy a sikertelenség és az ellenségeskedés megzavarja őket a Jézustól kapott feladatuk betöltésében. Jézus kitartásra buzdítja követőit és igyekszik előre felkészíteni és megerősíteni őket minden próbatétellel szemben.

1.      A próbatételek

               Jézus a tanítványok felkészítését ezekkel a szavakkal kezdte: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé.” (Mt 10:16/a). Tehát az, hogy Jézus „küldi” őket, a tanítványok számára garanciát jelent, hogy semmi olyan nem fog történni velük, amiről Jézus ne tudna, s amiben Jézus ne lenne ott velük. Az út, amelyen elindulnak nem a saját útjuk, a feladat, amibe belevágnak nem az ő egyéni vállalkozásuk, hanem küldetés. A tanítványok nem magukat képviselik, nem magukat hirdetik, hanem Mesterük megbízatásából mennek az aratás munkáját végezni. Úgy kell menniük, mint juhoknak a farkasok közé, vagyis fegyvertelenül, kiszolgáltatva az ellenségnek, ugyanakkor mégis annak tudatában, hogy nincsenek egyedül, mert Uruk ott van velük.

               Jézus egy igen különös kijelentéssel tetézi mondanivalóját: „Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” (Mt 10:16/b). A történelem során sokan és sokféleképen félremagyarázták Jézusnak ezt a mondatát. Mert könnyű félreérteni, félremagyarázni ezeket a szavakat. Hol a határ a bölcs okosság és a kígyó ravaszsága között? Mi különbözteti meg a galamb szelídségét, jóhiszeműségét a gyávaságtól és balekságtól. Mi a különbség a vakmerő bajkeresés és eltökélt hitben való kiállás és áldozatvállalás között? Valójában ezekben a nehéz helyzetekben egyetlen emberi szív sem képes a maga erejéből a tisztánlátásra. Az ilyen helyzetekben Isten Igéjének világosságára van mindig szükségünk. Ez az okosság és ez a szelídség nem belőlünk fakad, hanem Tőle kell elkérnünk.

               Jézus itt világos és egyértelmű támpontokat ad a tanítványai számára. Van olyan helyzet, amikor az okosság és a szelídség azt jelenti, hogy a tanítványnak kell meghátrálnia. Nem szükséges nekünk, keresztyéneknek feltétlenül a mártíromságot keresni. Nem kell mindig mindenkit, akár erősszakkal is meggyőznünk a magunk igazáról: „Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg beszédeteket: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról!” (Mt 10:14). A tanítvány általában inkább kerülje a konfliktust, de legyen kész arra is, hogy ha vállalnia kell azt: „Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak a törvényszékeknek, és megkorbácsolnak zsinagógáikban, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a népeknek.” (Mt 10:17-18). Okos és szelíd tanítvány csak az maradhat, aki megmarad Isten igazságánál. Bonhoeffer ezt a megjegyzést teszi itt: „Minden korra igaz, hogy a tanítvány számára mindig az a „legokosabb”, ha egyértelműen Isten Igéjénél marad.”

               A figyelmezetések mellett Jézus az emberek helyes ismeretére is igyekszik megtanítani követőit. A tanítványoknak az üldöztetésekkel és próbatételekkel teli küldetésükben nem az emberektől való félelmet, nem a bizalmatlanságot és semmiképpen nem az ellenség gyűlöletét kell megtanulniuk, hanem az ő Urukba vetett bizalmukat kell még tovább erősíteniük.

               Jézus így erősíti követői hitét és bizalmát a Mennyei Atyában: „Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” (Mt 10:19-20). Mivel a tanítványok próbatételében is az Isten terve valósul meg, ezért a nehéz helyzetben is számíthatnak arra, hogy erőt kapnak a terhek elhordozásához, és szavakat a bizonyságtételhez. Maga a Szentlélek teszi legyőzhetetlenné őket. A kierőszakolt vértanúságnak azonban nincs ilyen ígérete.

               A Lukács evangéliuma szövegében így olvassuk Jézus szavait: „De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre, mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.” (Lk 21:14-15).

               A tanítványoknak tehát juhokként kell menni a farkasok közé, miközben a kígyó ravaszságát és a galamb szelídségét birtokolják. Józanul fel kell mérniük, hogy útjuk nem a siker és az elismerés, hanem a szenvedés és a megaláztatás útja lesz, de csodálatos erő és ajándék van elrejtve a tanítványok számára ezen az úton. Épp a tanítványoknak a világ általi üldözetése és szenvedése az, ami leginkább hitelesíti őket és felmutatja általuk Krisztus áldozatát a világ előtt. A szenvedés mutat rá az üzenetre: „Nem különb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga az ő uránál. Elég a tanítványnak, hogy olyan legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezték el, mennyivel inkább a háza népét?”  (Mt 10:24-25).

2.      A bátorítás

               Jézus háromszor erősíti meg tanítványait ezzel a bíztatással: „Ne féljetek!” A tanítványok nincsenek egyedül és nincsenek magukra hagyatva. Uruk gondoskodik róluk.  Mindaz, ami most titokban történik velük, nem marad rejtve, hanem Isten és emberek előtt nyilvánvalóvá lesz. Mindaz, amiben most esetleg úgy gondolják, hogy kudarcot vallottak és magukra maradtak, az valójában Isten tervének célba jutását szolgálja. Az emberek által a tanítványoknak okozott minden szenvedésnek megvan az értelme, mert az egyrészt alkalom a bizonyságtételre: „zsinagógáikban, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a népeknek” (Mt 10:17), másrészt pedig egyszer napvilágra kerül és ítéletté lesz a meg nem térő üldözőkön, míg a tanítványok számára a megdicsőülést hozza el. A tanítvány feladata, hogy a bizonyságtétel elhangozzon, a többit majd az Úr elvégzi. A jutalom és az ítélet egyaránt az Úr kezében van.

               Jézus ezért így szólítja fel követőit: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt 10:32). Mindnyájunknak döntést kell hoznunk. Kinek akarunk megfelelni, kinek akarunk szolgálni? Nem az emberektől kell nekünk félnünk. Ők nem sokat árthatnak nekünk: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.” (Mt 10:28). A tanítványoknak a halálfélelmet az istenfélelemmel kell legyőzniük. Nem az emberek ítélete, hanem Isten ítélete, nem a test pusztulása, hanem a test és a lélek örök kárhozata jelenti a tanítványok számára az igazi veszélyt. Aki az emberektől fél, az nem féli Istent. De akiben megvan az istenfélelem, annak már nem kell az emberektől félnie. E kettő között kell mindnyájunknak döntenünk.

               Jézus így folytatja: „Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” (Mt 10:29-31). Nincs olyan hatalom és olyan uralkodó a földön, amely Isten tudtán és akaratán kívül képes lenne létezni. Pál apostol írja a Római levélben: „mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.” (Rm 13:1). Ha tehát emberek kezébe esünk, ha emberi rosszindulat miatt ér minket gúny, szenvedés vagy halál, úgy mégis biztosak lehetünk abban, hogy minden Istentől jön. Isten semmit sem enged történni az övéivel, csak azt, ami nekik és a küldetésüknek jó és fontos. Jézus világossá teszi követői számára, hogy eljött a döntés ideje. Az idő rövid, az örökkévalóság hosszú. Aki itt a földön megmarad az igénél és hitvallásnál, amellett Jézus áll ott majd az ítélet órájában. Amikor majd a vádló a jogát követeli, Jézus kiáll mellette és a magáénak vallja. Az egész világ tanúja lesz annak, amikor Jézus kimondja a nevünket a mennyei Atya színe előtt.

               Aki az életben kitart Jézus mellett, amellett Jézus is ki fog tartani az örökkévalóságban. Aki azonban gyáván megtagadja vagy szégyelli Urát, azt Jézus is szégyellni fogja az örökkévalóságban.

               De a tanítványnak számítania kell arra is, hogy ez a nagy szétválasztás már itt a földön elkezdődik. Krisztus keresztje meghasonlást támaszt: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám.” (Mt 10:34-38).

3.      A gyümölcs

               Jézus végül a tanítványok munkájának a gyümölcseiről is beszél: „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap. Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony mondom nektek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.” (Mt 10:40-42). A tanítványok azzal, hogy az evangéliumot hirdetik és vállalják az ezzel járó próbatételeket Mesterük munkatársaivá lettek. Ez pedig azt is jelenti, hogy mindenben hozzá kell hasonlítaniuk. Így a tanítványokat befogadó házba maga Jézus lép be velük. A tanítványok Jézus jelenlétének hordozói. Nem üres kézzel mennek, hanem olyan ajándékot visznek az embereknek, ami mindennél értékesebb. A Krisztust képviselő tanítvány a bűnbocsánatot, az üdvösséget, az örök élet ajándékát hozza el annak, aki befogadja őt. Ez a tanítványok munkájának és szenvedésének a jutalma és gyümölcse.

               A tanítványnak ezért tisztában kell lennie a felelősségével. Egy házba sem léphetnek be elhamarkodottan, mert páratlan ajándékot visznek. Isten országában az a törvény, hogy mindenki abban az ajándékban részesül, amelyet ő maga is készségesen elfogad Istentől. Aki befogadja a prófétát, befogadja az igazat, igaznak járó jutalmat kap, mert részt vett annak igazságában. Aki pedig Jézus követei közül egynek is a legkisebb szolgálatot végzi, magát Krisztus szolgálta, és a jutalmát tőle kapja majd.

               A tanítványok munkájának nehézségeiről és gyümölcséről hallottunk itt. Jézus előre figyelmeztette követőit arra, hogy ellenállásba fognak ütközni. De ezek a figyelmeztetések egyben vigasztalást is jelentettek a tanítványok és mindazok számára, akik az évszázadok során, Jézus parancsának engedve hirdették az evangéliumot. Az evangélium hirdetőinek minden időben rá kell döbbenniük arra, hogy nem mindenki fogadja el azt az üzenetet, amelyet ők visznek. A világ részéről ma is nagyfokú közömbösséggel, sőt egyre erősödő ellenszenvvel kell, hogy szembenézzünk. De Jézus biztatása nekünk is szól, hogy ne ijedjünk meg, ha siker helyett kudarcokkal szembesülünk, ha elismerés helyett gyalázat ér minket. Ha Jézus küld minket, akkor ő adja meg az erőt is a próbatételek hordozására, és szavakat is a bizonyságtételhez. Jézus egykor ezt mondta apostolainak: „Amikor azonban átadnak titeket.” (Mt 10:19/a), vagyis a próbatétel az elkerülhetetlen. Jézus nem azt mondja: „ha esetleg bekövetkezik a nehéz helyzet”, hanem egyszerűen kijelenti, hogy mindez bizonnyal megtörténik, ahogy az is bizonyos, Ő ott lesz velük: „ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” (Mt 10:19/b).

 

               Az egyház történetének krónikásai feljegyezték, hogy később valamennyi tanítványnak része volt ebben a Jézus által előre jelzett ellenállásban és üldöztetésben. A próbatételek azonban nem rendítették meg őket küldetésük végrehajtásában, mert tudták, hogy mindebben Mesterük szavai teljesednek be és Isten üdvterve ér célhoz, hogy minden emberhez eljuthasson az örömhír: „helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a népeknek.” (Mt 10:18). Ámen.

 

Igehirdetés: 2022.07.24. - A munkások és aratás

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 20.

 

A munkások és aratás

Olvasmány: Mt 10:1-15

„Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Ekkor így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás URát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9:35-38.)

 

               A következő szakaszban arról számol be az evangélium, hogy Jézus a követőit az Isten országának küldetésben való részvételre hívja el. Azokat tehát, akiket az Úr korábban kiválasztott és elhívott arra, hogy követői legyenek, most feladattal bízza meg. A Mester kiküldi tanítványait, hogy hozzá hasonlóan ők is munkálkodjanak Isten országának küldetésében. A tanítványok számára így a Jézussal való közösség azt jelenti, hogy az ő küldetésében is osztozniuk kell Mesterükkel. Még világosabban látszik ez a Márk evangéliuma szövegében, ahol így olvassuk Jézus szavát: „Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.” (Mk 1:17). „Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.” (Mk 3:14-15). Itt nevezi Jézus először „apostoloknak”, azaz „küldötteknek” a tanítványait.

               Jézus azzal a feladattal bízza meg az általa kiválasztott tizenkét tanítványt, hogy hirdessék Isten országának elérkezését, és azt tegyék tettekkel is nyilvánvalóvá. Később arról is olvasunk, hogy Jézus hetvenkét tanítványt küld el ugyanezzel a feladattal. Nyilvánvaló, hogy itt a kiküldött tanítványok száma is fontos, mert szimbolikus jelentéssel bír. A tizenkettő Izrael törzseinek száma, így a tizenkét tanítvány elküldése azt jelzi, hogy Isten országának üzenete egész Izraelnek szól. Hasonlóképpen a hetvenkét tanítvány kiküldése pedig a pogány népeket jelképezi. A zsidó gondolkodás szerint ugyanis a Mózes első könyvében található nemzetségtábla alapján hetven nemzet alkotja a föld népeit. Isten üzenete tehát először a zsidóknak szól, akiket majd összegyűjt és megújít Isten azzal a céllal, hogy aztán általuk eljusson a megváltás evangéliuma minden nemzethez.

               Jézus itt az aratás jól ismert metaforáját alkalmazza: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” (Mt 9:38). A gabona összegyűjtésének a képe az összegyűjtés más képeivel együtt, mint pl.: az emberek vacsoraasztal körül, a juhok a nyájban, azt jelképezi, hogy Isten népe az utolsó napokban bemegy majd az Ő országába.

               A tanítványok ugyanazokat az eszközöket kapják az aratásra, mint Jézus: szavakat és tetteket. A feladatuk az, hogy hirdessék Isten országát, betegeket gyógyítsanak, halottakat támasszanak fel, leprásokat tisztítsanak meg, ördögöket űzzenek ki. Jézus arra mutat rá, hogy Isten országa nem erőszakkal vagy katonai hatalommal jön majd el, ahogyan azt a zsidók várták, hanem az ige hirdetése és az azt hitelesítő tettek által.

1.      Az aratás

               A szakasz bevezetőjében ezt olvassuk Jézusról: „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” (Mt 9:35). Urunk, amikor bejárta Izrael falvait és városait könyörületre indult népe iránt. De nem érte be azzal, hogy ő maga jó néhány helyre eljutott és jó néhány embernek hirdette Isten országának evangéliumát. Jézus azt szerette volna, ha még több emberhez eljut az örömhír, de azt is látta, hogy ehhez munkatársakra van szüksége. Jézus nem elégedett meg azzal, hogy a korabeli rabbikhoz hasonlóan maga köré gyűjtött tanítványok egy szűk csoportjával a világtól elkülönülve magasabb ismeretekre és tökéletesebb életre tanítsa követőit. Jézus az egész népéért felelősséget érzett, értük dolgozott és szenvedett. Ezért soha nem engedte, hogy a tanítványok egy-egy csoportja a maga számára kisajátítsa őt. Az Isten országáról szóló örömhír és annak gyógyító ereje nem korlátozható egyes társadalmi csoportokra, annak ott a helye a szegények és a betegek, a társadalom megvetettjei között is. A Jézus körül tolongó sokaság, amely olykor a tanítványokban ellenszenvet vagy megvetést keltett, Jézus szívét könyörülettel és szánalommal töltötte meg. Isten népe szánalomra méltó állapotban volt. Azok tehettek erről, akiknek Isten szolgálatát kellett volna elvégezniük. Nem a rómaiak okozták ezt, hanem az ige kiválasztott szolgáinak visszaélései. A nyájnak nem volt igazi pásztora. Nem volt, aki vezesse, aki friss vízhez terelgesse a népet.  Azok a juhok, akiket nem véd a pásztoruk a farkastól, félelemben és rettegésben élnek.  Ilyen állapotban talált rá Isten népére Jézus. Válasz nélküli kérdések, segítség nélküli nyomorúság, szabadítás nélküli lelkiismeret furdalás, vigasz nélküli könnyek, bűnbocsánat nélküli bűnök. Hol van a jó pásztor, akire szüksége lenne ennek a népnek? Ott voltak ugyan az írástudók, a törvény fanatikusai, akik szigorú kényszerrel hajtották a népet a törvény igája alá, amit azonban maguk sem voltak képesek megtartani. Képmutatók voltak és ítélkezők, akik nem ismerték a könyörületet.

               A magukat igaznak tartók, elítélték a bűnösöket, de ezzel nem segítettek rajtuk és nem mentettek meg senkit. Isten igéjének legigazabb hirdetői és magyarázói így semmit sem segítettek a nép helyzetén. Nem töltötte be őket könyörület és szánalom Isten meggyalázott és meggyötört népe láttán. Bonhoeffer kommentrájában ezt a kérdést teszi fel: „Mit érnek az írástudók szőrszálhasogató törvénymagyarázatai, a törvény kegyeseinek hangos utcai imádságai, és látványos böjtjei, ha hiányoznak a gyülekezet pásztorai?” A nyájnak pásztorokra van szüksége. Nem véletlen, hogy Jézus utolsó szava ez volt Péterhez: „Legeltesd az én juhaimat!”  (Jn 21:17). A pásztor nem menekül el, hanem szembeszáll a farkassal. A jó pásztor az életét adja a nyájért. Minden juhát névről ismeri, és szereti őket. Ismeri nyomorúságukat és gyengeségüket. A helyes úton vezeti őket. Megkeresi az elveszetett és visszaviszi a nyájhoz. A gonosz pásztorok azonban erőszakkal uralkodnak, nem tőrödnek a nyájjal, csak a saját hasznukat keresik. Jézus azonban jó pásztorokat keres, de íme, egyet sem talál és ez a szíven üti őt. Emberi számítás szerint reménytelen és elveszett állapotban van a nép. Olyan búzamező, ahol nincs termés, nincs kalász, ahol nincs mit aratni. De Jézus nem így tekint rájuk, ő Istennek az aratásra érett földjét látja: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás URát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9:38). Itt az ideje annak, hogy a szegények és nyomorultak hazakerüljenek Isten országába. Jézus Isten ígéreteit látja beteljesedni. Az írástudók és a fanatikusok itt csak összetiport, felperzselt mezőt látnak, Jézus viszont az Isten országa érett, súlyos kalászmezőjét látja. Bőséges lesz itt a termés, de a munka is nagy lesz, ezért sok munkásra van szükség. Tudjuk jól, hogy amikor a gabona megérik és eljön az aratás ideje, akkor gyorsan el kell végezni a munkát. Az aratás nem tűr halasztást. Jézus segítséget keres. Nem végezheti egyedül a munkát. Kik segíthetnek neki? Csakis azok, akiket ő hívott el, és akiket ő biz meg a küldetéssel. Ezért hát ma is kérnünk kell az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat!

2.      Az aratók

               Az aratás után az aratókról esik szó: „magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.” (Mt 10:1). Az imádság meghallgatásra talált. Az Atya kinyilvánította akaratát Fiának. Jézus elhívta a tizenkét tanítványát és most kiküldi őket az aratásba. A követőket most munkatársakká teszi, apostolokká, azaz küldöttekké lesznek. Nemcsak igét, nemcsak tanítást, hanem valódi hatalmat kapnak az apostolok. Mert hogyan is végezhetnék munkájukat hatalom nélkül? Olyan hatalomra van szükségük, amely nagyobb, mint a földön garázdálkodó ördög hatalma. Az ördög legnagyobb csele, hogy tagadja azt, hogy van hatalma, sőt azt a látszatot kelti az emberekben, hogy ő egyáltalán nem is létezik. De az ördögnek le kell lepleződnie, a munkájának napvilágra kell kerülnie és Krisztus hatalmával le kell őt győzni.

               Az apostoloknak Krisztus mellé kell állniuk. Hiszen az Ő munkáját kell segíteniük. Jézust ezért nekik ígéri a megbízatáshoz szükséges legfőbb adottságot, azt hogy részesedhetnek az ő erejéből. Ebben a megbízatásban az apostolok hasonlóvá lettek Mesterükhöz, az ő művét hajtják végre. Az apostolok hatalmat kaptak Jézustól, hogy kiűzzék a gonosz lelkeket és meggyógyítsák a betegeket. Ezeket korábban csak Jézus tudta megtenni, most azonban a tanítványok is felhatalmazást nyernek ezek véghezvitelére. Az apostolok tehát nem a saját erejükre támaszkodva cselekednek, hanem teljes mértékben Istenre hagyatkoznak. Az Ő ereje elég lesz arra, hogy megtartsa őket egész útjuk során.

               Az első követeknek a nevét fel is jegyezték az evangéliumban: „A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András és Jakab, Zebedeus fia és testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő, Jakab, Alfeus fia és Taddeus, Simon, a Kananeus és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt.” (Mt 10:2-4).

               Isten népének tizenkét törzsét jelképezik ők. Isten országában tizenkét trónus áll előkésztve a számukra: „Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.” (Mt 19:28). Tizenkét kapuja lesz a mennyei Jeruzsálemnek, amelybe bevonul a szent nép, és amelyeken a törzsek nevei lesznek majd olvashatók.  A város falainak tizenkét alapköve lesz, és azok az apostolok nevét viselik majd:  „A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Jel 21:14).

               A tizenkét kiválasztottat Jézus hívása egyesíti. Amúgy teljesen különböző emberek voltak. Jézus hívásán kívül semmi más nem volt a világon, ami képes lett volna ezeket az embereket ugyanabban a munkában egyesíteni. Egyedül Jézus hívása a fontos. Ebben a hívásban megszűnt minden korábbi különbség, és Jézusban egy új közösség jött létre közöttük.

3.      A küldetés

               Jézus parancsa így szólt a kiválasztott küldöttekhez: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket!” (Mt 10:5-8). A tanítványok tevékenységét tehát Mesterük világos parancsa határozta meg. Nem a saját tetszésük és elgondolásuk szerint kell végezniük a feladatot, hanem azon az útmutatás szerint, amit Jézustól kaptak. Krisztus munkája az, amiben most nekik is tevékenykedniük kell, ezért teljesen Jézusnak a rendelkezésére kell bocsátaniuk magukat.

               Jézus már az első szavaival korlátozza az apostolok munkaterületét. Nem választhatják meg, hogy hova szeretnének menni, hanem oda kell menniük ahová a Mester küldi őket. Ezzel válik egészen világossá, hogy nem a saját művüket, hanem Isten művét kell végezniük.

               Ahol Krisztus szerint az aratás ideje van, ahová a megbízatásunk szól, ott kell nekünk az evangéliumot hirdetni. Az apostolokra bízott üzenet és feladat teljesen azonos azzal, amit maga Jézus is képviselt. A tanítványok Mesterük hatalmából részesülnek. Jézus parancsolja meg, hogy hirdessék Isten országának eljövetelét, és Ő rendeli el a jeleket, amelyekkel megerősítik ezt az üzenetet. Jézus parancsolja, hogy betegeket gyógyítsanak, ördögöket űzzenek, halottakat támasszanak fel. Az igehirdetés így eseményé válik. Az esemény igazolja az igehirdetést. A tizenkét apostol által maga Jézus van jelen és végzi tovább munkáját.

               Jézus még néhány intést fűz az apostoloknak adott parancsához: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne vigyetek magatokkal se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekben, se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére.” (Mt 10:9-10). Mivel az apostolok küldetésének ereje egyedül Jézusban van, ezért semmi olyat nem szabad tenniük, ami elhomályosítaná vagy hiteltelenné tenné azt. Királyi szegénységben kell tanúskodniuk Mesterük gazdagságáról. Amit Jézustól kaptak, az nem a saját tulajdonuk, mindent ajándékba kaptak, és mindent ajándékképen kell tovább is adniuk. Az a tény, hogy valakit Jézus kiválasztott és küldetéssel bízott meg nem jelent semmilyen kiváltságot, hatalomra való jogot.  Bonhoeffer így magyarázza Jézus szavait: „Ingyen kaptátok!”, vagyis egyedül Jézus hívása volt az, amely érdemtelenül szolgálatba állított minket. „Ingyen adjátok!” Vagyis engedjétek, hogy világossá váljon az, hogy ezzel az egész gazdagsággal, amelyet el kell ajándékoznotok, semmit sem kívántok magatoknak, sem vagyont, de még tekintélyt, elismerést sem, sőt még hálát sem.”

               Az apostoloknak mindig csak olyan keveset kell magukkal vinnünk az útra, mint aki olyan ismerős helyen jár, ahol bizonyos abban, hogy estére majd barátokra lel, ahol befogadják, és minden szükségessel ellátják. Ezt a bizalmat viszont nem emberekbe, hanem az őket elküldő Jézusba és a róluk gondoskodó mennyei Atyába kell helyezniük. Ezzel teszik majd az apostolok hitelessé az üzenetet, amit hirdetnek. Ugyanazzal a szabadsággal, amellyel az evangéliumot hirdetik, kell elfogadniuk a szállást és az ennivalót is, nem kegyelemkenyérként, hanem mint a munkájuk megérdemelt fizetségét. Ámen.

Hirdetések: 2022.07.24.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                  11:00 – énektanulás

 

A Cotinentál Singers keresztyén együttes koncertje lesz augusztus 2.-án, kedden 18:00 órától Bonyhádon a róm. kat. templomban. A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Hirdetések: 2022.07.10.

 

Kedves Testvérek!

Az evangélikus egyház szervezésében augusztus 2.-án, kedden délután egy keresztyén ifjúsági együttes fog koncertet adni Bonyhádon a katolikus templomban. A fiatalok elszállásolásában kérnek segítséget. Egy éjszakára kérnek szállást, keddről szerdára és egy reggelivel kellene ellátni őket.  Kedden az evangélikus gimnáziumban ebédelnek és vacsoráznak is. Aki 1-2 vagy akár több fiatalt is szívesen fogadna egy éjszakára, kérem, hogy jelezzen az alábbi elérhetőségeken minél előbb.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán

e-mail: bonyhad@reformatus.hu

mobil: 06 30 345 80 39

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 11:30 – istentisztelet!!!

 

Felhívjuk a gyülekezet figyelmét, hogy a ránk következő vasárnapon, július 17.-én, az istentisztelet a megszokottól eltérően 11:30-tól lesz megtartva! A szolgálatot Gál Alfréd váraljai lelkipásztor végzi majd.

 

EZ AZA NAP – 2022.07.23.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak 2022. július 23.-án a Puskás Arénában megrendezésre kerülő jubileumi ima – és dicsőítő napra. Jelentkezés és részletes információ: www.ezazanap.hu

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Hungária Takarék)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2022.07.10. - Jézus követése

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 19.

 

Jézus követése

Olvasmány: Mt 8:18-22, Mt 9:9-13

„Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt.” (Mt 9:9).

 

               Amikor Jézus követőiről számol be Máté evangélista, akkor az emberek kétféle csoportját különbözteti meg. Vannak, akik maguk döntenek a követésről, s tulajdonképpen magukat ajánlva jönnek Jézus közelébe. Sőt olyan is akad, aki maga akar feltételeket szabni, hogy mikor és milyen módon lesz követővé. Mások pedig egyáltalán nem keresték Jézus közelségét, de Jézus mégis megszólította, elhívta őket a követésre. Az egyik csoportnál úgy tűnik, hogy Jézus személye az, ami ellenállást vált ki, az ő radikális hívása az, ami visszatart egyeseket, míg a másik estben épp Jézus személye és hívása az, ami ellenállhatatlan.

1.      Akik maguk döntenek a követésről

               Az egyik csoportot tehát, akikről az evangéliumok beszámolnak, azok alkotják, akik maguk döntenek, vagy akiket Jézus hív, de ők maguk akarják a követés feltételeit megszabni. Máté evangélista két személy példáját említi, míg Lukács hármat állít elénk. Mindegyik felsorolt esetben közös, hogy ezek az emberek készek lennének Jézushoz csatlakozni, de a Jézussal való találkozás során lelepleződnek különféle fogyatkozásaik vagy egyéb meg nem oldott életproblémáik, és az is kiderül, hogy ezek visszatartják őket attól, hogy valóban odaszánják magukat a követésre.

               Elsőre persze képtelenségnek tűnik az a gondolat, hogy Jézus bárkit is visszautasítana, aki kész magát az ő követésére odaszánni. Jézus ismét meglepő módon szól. Míg, az egyiket, aki felajánlja, hogy rögtön és késedelem nélkül követni fogja, visszautasítja, a másikat, aki kevésbé elszánt, sőt egy időre a kimentését is kéri, mégis maga mellett tartja Jézus. Bizonyára jó oka volt Jézusnak mindkettőre.

               Az egyik egy írástudó volt, aki ezekkel a szavakkal közeledett Jézushoz: „Mester, követlek téged, bárhová mégy.” (Mt 8:19/b). Az írástudó esetében itt megkérdezhetjük, hogy vajon honnan volt benne ekkora elszántság, hogy feltétel nélkül kész volt Jézus követőjének szegődni? Jézus neki ezt a választ adta: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Mt 8:20).  Vagyis, aki Jézus követésére szánja magát annak azt is meg kell gondolnia, hogy mivel jár együtt a követés. Ennek a könnyen ígérő írástudónak talán meg sem fordult a fejében, hogy mennyire nyomorúságos a Jézust követők helyzete. Ő írástudó volt, vagyis egy olyan ember, aki hozzászokott a nyugodt, kényelmes élethez, és nagy tiszteletnek örvendett népe körében. Számára óriási megpróbáltatást jelentene, hogy Jézus követőjeként vállalnia kellene a szegénységet, a gyalázkodást, az üldözetést és mindazt, amit Krisztus keresztjének felvétele jelent. Ez az írástudó valóban követni akarta Jézust, de ő ezt egy könnyű és kényelmes útnak képzelte el.  Az ő szemei előtt Isten országának gazdagon terített asztala lebegett, ahol ő minden földi jóban dúskálhat.

               Ezzel szemben Jézus tanítványainak útja tövisek között, szakadatlan keserűségek között vezet egészen a keresztig. Jézus ebben a kijelentésében: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” (Mt 8:20), azt is feltárja, hogy milyen volt az ő életútja, amíg e földön volt közöttünk. Egy másik alkalommal pedig azt is kijelenti Jézus, hogy ugyanez a sors vár a tanítványaira is. „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15:20). Elsőre talán meglepő, hogy Jézus arról beszél, hogy nem volt hol a fejét lehajtania, holott tudjuk jól az evangéliumból, hogy sok istenfélő ember házában vendégeskedett, akik mindig nagy szeretettel fogadták őt. Ez a figyelmeztetés azonban itt elsősorban az írástudónak szól, hogy ne várjon drága jutalmat és kényelemes életet, hiszen az Úr maga is olykor szűkös körülmények között tölti el napjait.

               Jézus megállapítása szerint, aki tehát minél jobban siet, az annál kevésbé felkészült. Kálvin János kommentárjában szellemesen ezt így magyarázza: „Épp olyan ez, mintha valaki kellemes árnyékban és gyönyörök között, izzadás nélkül és küszködés nélkül akarna katonáskodni, a fegyverek hatósugarán kívül. Nem csoda, ha Krisztus visszautasítja az ilyeneket, mert amilyen sebbel-lobbal előrerontanak, épp olyan gyorsan inukba száll a bátorságuk már az első összecsapásnál, az első nehézségnél megtörnek, és csúfosan dezertálnak a csatatérről.”

               Az írástudó példája mindnyájunkat figyelmeztet, hogy ne dicsekedjünk meggondolatlanul és önhitten, hogy mi készek vagyunk azonnal Krisztus tanítványaiként mindenről lemondani és minden áldozatot vállalni, mielőtt valóban végiggondolnánk mindazt a nyomorúságot és kereszthordozást, amivel Jézus követése jár. Ide illik Jézusnak a követéséről a későbbiekben mondott figyelmeztetése is: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!” (Mt 16:24). Ez a Jézust követni akarók útja, a kereszt útja, ahol nem jutalom, hanem megpróbáltatás vár.

               A másik jelentkező, akiről Máté evangélista beszámol így beszél: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat.” (Mt 8.21). Neki Jézus ezt a választ adja: „Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat!” (Mt 8.22). Az előző példához képest meglepő változást látunk itt Jézus szavaiban. Míg az írástudót elutasította Jézus, hogy a követője legyen, mert vakmerően tolakodott, és nem mérte fel azt sem, hogy milyen áldozattal jár a követés, addig emezt minden vonakodása ellenére hívja Jézus a követésre. Itt azonban egy egészen más helyzetről van szó. Ezt az embert éppenséggel egy ellentétes hiba jellemzi. Ő nem tolakszik, hanem vonakodik. Őt nem a túlfűtött buzgóság és a meggondolatlan ígéretek jellemzik, hanem a döntésképtelenesség a túlzott aggodalmaskodás. Míg az írástudó rögtön és azonnal kész lenne követni Jézust, ő halogat és időt kér. Ez a kifogása, hogy „engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat.” (Mt 8.21), nem azt jelenti, hogy meghalt az apja és el kellene mennie a temetést elrendezni, hanem arra, hogy az apja már idős ember, akiről az akkori szokások szerint neki illik gondoskodni, egészen a haláláig.

               Ez az ember tehát nem utasítja vissza Jézus hívását, csak egy időre kimentését kéri, hogy családi kötelességeit teljesíthesse. Emberileg nézve teljesen érthető és tiszteletre méltó ennek az embernek a kérése. Jézus azonban mégsem fogadja el, mert halogatásnak minősíti. A szülők iránti tisztelet és kötelesség parancsával nem játszható ki az Isten iránti odaszánásunk, ahogy fordítva sem lehetséges. Mind a kettőnek megvan a maga helye és ideje. Egy másik történetben mondja ezt Jézus: „mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!” (Jn 12:8) Ezekkel a szavakkal Máriát védi meg Jézus, aki egy drága illatos kenettel kente meg őt. De ez a kijelentése Jézusnak itt is igaz. Mindig velünk lesznek a szegények, a rászorulók, a fogyatékkal élők és az idősek, akikről gondoskodnunk kell, ez azonban sohasem lehet akadállyá vagy kifogássá abban, hogy kövessük Jézust.

2.      Akiket Jézus hív a követésre

               Itt egy olyan ember elhívásról számol be az evangélista, aki a külső helyzetét tekintve teljesen alkalmatlan lenne arra, hogy Jézus követéje legyen. Máté ugyanis vámszedő volt. Abban az időben ez egy igen megvetett, de ugyanakkor jól jövedelmező állás volt. A vámszedőket a rablókkal egyenlő módon ítélték meg, mivel sokszor jogtalan módon jártak el, és a törvény által előírt kötelező díjaknál jóval magasabb összeget kértek el az emberektől.

               A vámszedő elhívása által Jézus azt szemlélteti, hogy elhívásunk nem a magunk érdemén múlik, hanem egyedül az ő bőkezűségétől függ.  Kálvin itt azt a megjegyzést teszi Mátéról, hogy „a Krisztusban megjelent kegyelemnek ő nemcsak a tanúja és hírnöke, hanem élő bizonyítéka és mintája is.”

               Jézus hívása így szólt Mátéhoz: „Kövess engem!” (Mt 9:9/a). Ő épp a munkáját végezte ekkor, hiszen az előző mondat így szólt: „Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak.” (Mt 9:8). Ezért is olyan meglepő Máténak a hívásra adott válasza: „az felkelt, és követte őt.” (Mt 9:9/b). Lukácsnál ezt olvassuk: „Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt.” (Lk 5:8). Ez a kitétel, hogy „mindent otthagyva követni Jézust”, nem minden tanítvány elhívásánál volt feltétel. Csak ott és akkor, ha a vagyon, a pénz és a régi élet akadályt, visszatartó, megkötöző erőt jelentett a Jézus követésében. A gazdag ifjú esetében pl. maga Jézus kéri ezt: „Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” (Mk 10:21).  Máté viszont Jézus ellenállhatatlan hívására önként hagy ott mindent, és azonnal indul, hogy Jézussal együtt legyen.

               Itt egészen másként történik tehát a tanítvány elhívása. Míg az írástudó magát méltónak és alkalmasnak gondolta a követésre, addig a vámszedőben ez fel sem merült. Míg az előző példánál halogatásról és kifogások kereséséről hallunk, addig ebben az esetben a döntés azonnali, teljes és végleges.

               A vámszedő Máté, eltökélt készsége arra, hogy Krisztust kövesse, Jézus szavának isteni erejét mutatja.

               Ennek a történetnek a vége az, hogy Máté a házába hívja Jézust és egy nagy lakomát rendez a tiszteletére. Ezek szerint, amikor „otthagyott mindent”, akkor ez nem a teljes vagyonáról való lemondást jelentette, hanem inkább a régi életétől és a vámszedőasztaltól való elszakadást. Máté megszabadult mindentől, ami akadályozta volna őt abban, hogy Jézus követője legyen, de szabadon rendelkezett házával és vagyonával, amit most Jézus és a tanítványai közösségének rendelkezésére bocsátott.

               A vallás és a jó erkölcs szigorú őrei, a farizeusok, azonban ekkor megszólták Jézust és megpróbálták a tanítványokat is elbizonytalanítani: „Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?” (Mt 9:11). Jézus válaszában azonban helyre teszi a dolgokat: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 12:13). Jézus itt a maga küldetésének titkát tárja fel, őt az Atya azért küldte, hogy a bűnösöket hívja. Az igazak, itt maguk a zsidók, akik Isten népének tekintették magukat, úgy gondolták, hogy nekik nincs is szükségük orvosra, vagyis Isten kegyelmére, a Krisztusban adott megváltásra. Az Ószövetség népe az áldozatok bemutatása által úgy gondolta, hogy eleget tett Isten törvényének, a bűneik miatt bemutatott áldozatok által kiengesztelték Isten, így ők méltók arra, hogy részesei legyenek a mennyek országának is. Egykor Hóseás próféta által ezt hirdette az ÚR: „Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” (Hós 6:6). Most Jézus is ugyanezeket a prófétai szavakat idézi. Isten nem áldozatokat vár tőlünk, nem a külső tiszteletnek, szertartásoknak vagy drága adományoknak örül, hanem a szívünk és az egész életünk teljes megváltozásának és a neki való odaszánásnak. Máté, a megvetett vámszedő ezt tette, ő egészén Jézusnak adta oda magát.

3.      Tanítványait Jézus választja ki

               Bizonyára mindnyájan játszottunk gyermekkorunkban olyan játékot, amelyben a középen állónak választania kellett valakit a többiek közül. Talán emlékszünk a vágyódó izgalomra is: „Vajon engem kiválasztanak-e?” A választás az életünk része. Mi is kiválasztunk embereket barátnak, életünk társának, vagy képviselőnek. S választanak minket is barátnak, barátnőnek, házastársnak, a munkahelyen alkalmazottnak, esetleg valamilyen közösségi tisztségre is. De kiválasztva lenni vagy sem, ez lehet néha egészen éles kérdése is az emberi életnek. Ismerjük a Titanic óceánjáró katasztrófáját. A hajó elsüllyedése előtt nem sokkal derült ki, hogy sokkal kevesebb ember részére van mentőcsónak, mint ahányan a fedélzeten utaztak. Milyen gyötrődő kétség lehetett, hogy ki lesz-e valaki választva a megmenekülésre vagy sem! Élet és halál kérdése volt akkor ez a választás!

               Jézus arra a kérdésre, hogy ki lehet az ő követője ezt a választ adta: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket.” (Jn 15:16). Sokan persze megkérdik: „De hát nem én választottam Istent? Nem én döntöttem a Krisztus követése mellett?” Erre a válasz az, hogy igen, mi választottuk, mi döntöttünk az Istentől kapott szabad akarat szerint, de csak azért dönthettünk így, mert az örökkévalóságban Isten már kiválasztott minket. Ő előbb döntött mellettünk, Ő „előbb szeretett minket.” (1Jn 4:19). Egy hittanos könyvben láttam azt a képet, ami úgy ábrázolja az üdvösség kapuját, mint amire a kintről érkező szemei előtt az van írva: „Aki hisz énbennem, annak van örök élete.” De belépve, ha visszatekint, azt látja felírva: „Isten hozott.” Azt jelenti ez, hogy Isten az, aki kiválaszt minket, aki Szentlelke által elkezd bennünk munkálkodni, hogy vágyjunk utána és keressük őt.

               Ezt erősíti meg a Biblia több más igéje is. A Zsoltárok Könyvében pl. ezt olvassuk „Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz.” (Zsolt 65:6). Pál apostol pedig ezt hirdeti: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja… mert Őbenne (azaz Jézusban) kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.” (Ef 1:3-6). Ámen.