Református egyházközség:
Kálvin János és Ulrich Zwingli
tanításain alapuló protestáns vallási közösség. Reformátusok legkorábbi bonyhádi
jelenlétére a presbiteri jegyzőkönyvben található feljegyzés utal, mely szerint
1652-ben már volt lelkészük és tanítójuk. Biczó Zsigmond lelkész a gyülekezet
keletkezését az 1720-as évekre tette. Tagjai – akik ez időben magyarok voltak –
1721-ben kis imaházat építettek, mellé haranglábat állítottak. Nem tudták
azonban fizetni az egyházi tizedet, amiért papjuk panaszára a földesúr
imaházukat bezáratta, a haranglábat leromboltatta. Többségük ezután másutt
keresett gyülekezetet. Helyükre Kun Ferenc németeket telepített. 1724 augusztusában
14 pontból álló szerződést kötött velük, melynek 6. pontjában szabad
vallásgyakorlást biztosított számukra. 1731-ben Bonyhádot Stephanus Túróczi képviselte
az egyházi gyűlésen, aki 1752-ig az egyház lelkésze és tanítója volt. 1754-ben
Bonyhád már hiányzott a református gyülekezeteket jelölő térképről. A hanyatló
egyházközségből a pap távozni kényszerült, 1787-ben a gyülekezetet az akkor
virágkorát élő Magyar-Hidashoz csatolták. Száz esztendőn keresztül, 1887-ig kántor-tanító
(korabeli kifejezéssel „előkönyörgő tanító”, idegenszóval „preorans”)
segédkezett a lelki élet körülményeinek megteremtésében. Az alábbi előkönyörgő
tanítók neve maradt fenn: Bálint Péter, Madarász János, Schleinig Dávid, Király
János, Czeth Henrik, Ohn Péter, Takács Vince, Paul Ádám, Bernhard János,
Pfeffer József, Nöthling Dániel, Müller János. Ma is meglévő templomukat 1801-ben
vették használatba, a fából készült tornyot 1877-ben helyezték el. 1887-ben
helyettes lelkész-tanítót rendelt ki a Dunamelléki Egyházkerület Bonyhádra,
majd 1897‒1903 között missziói egyházközségként működött a gyülekezet, mely
támogatásban részesült. Anyaegyházközséggé hosszantartó folyamat végén, 1903-ban
vált, amikor rendes lelkészének Biczó Zsigmondot választották. A gyülekezet
tagjai részt vettek az 1909-ben létrehozott protestáns kör életében, segítették
működését. Jelentős volt a hívek karitatív tevékenysége. Ezt szolgálták a
szeretetszövetség megalakításával (1933), a leányárvaház létrehozásával (1936).
A 18. század közepe tájától az 1948-as államosításig felekezeti elemi iskolát
tartottak fenn. 1942-ben Szociális Nőnevelő Iskolát indítottak. 1940-ben Magyar-Hidas
megfogyatkozott református gyülekezetét Bonyhádhoz csatolták. A gyülekezet
életében nagy törést jelentett a németek kitelepítése (1946‒47), mellyel
lélekszáma 60%-kal csökkent, a földbirtokkal rendelkezők esetében ez az arány
90% volt. 1947. nov. 20-án presbiteri jegyzőkönyvben rögzítették a felvidéki
reformátusok felvételét az egyházközségbe, mely ekkor 102 főt számlált. Az
egyházközség igazgatása a németség bevándorlásának idejétől a nyelvek aránya szerint
működött. Két gondnok – egy magyar és egy német – és azonos számú magyar és
német presbiter alkották a lelkésszel együtt a presbitériumot. A gyülekezet
lélekszáma a története során a következőképpen alakult: 1816 – 297, 1842 – 335,
1848 – 348, 1855 – 415, 1862 – 409, 1890 – 270, 1905 – 231, 1920 – 245, 1923 –
210 fő. A Bonyhádi Református Egyházközségnek társegyháza volt Börzsöny, ahol a
tagok kétnyelvűek voltak. Egy presbitert választottak maguk közül, aki képviselte
a börzsönyi reformátusokat Bonyhádon, a presbiteri gyűléseken. Felváltva
választottak magyar és német presbitert, egy cikluson át a magyar, a
következőben a német egyháztagok közül. Börzsönyben a reformátusok száma az
1800-as évek közepén 34‒36 fő volt.
Források:
Földváry László: Adalékok a Dunamelléki ev. ref.
egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
Bonyhádi Református
Egyházközség presbiteri jegyzőkönyve
A dunamelléki ev. ref.
egyházkerület névtára az 1842., 1848., 1855., 1862., 1905. években
Püspöki vizitációs
jegyzőkönyvek 1816., 1890., 1923. években
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése