Advent:
hogyan várakozzunk?
Olvasmány: 2Pét
3:1-18
„De az ő
ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.
Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő
tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk
hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok.” (2Pét 3.13-15).
Bibliaolvasó vezérfonaluk Péter
második levelét adja elénk most az adventban. Ezt a levelet olvasva azt
érezhetjük, hogy ez az írás olyan, mintha az apostol végrendelete lenne. A
levél elején ilyeneket olvashatunk: „Ezért ezekre mindig emlékeztetni foglak
titeket, bár ismeritek mindezt, és a megismert igazsághoz szilárdan
ragaszkodtok. De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban
vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. Mert tudom, hogy hamar
leteszem porsátoromat.” (2Pét 1:12-15).
A levél szerzője tehát kezeskedik
azért, hogy azt, amit a próféták a Messiás eljöveteléről megjövendöltek, azt az
apostolok ténylegesen átélték és tanúsíthatják. Ők látták Jézust
megdicsőülésekor a szent hegyen, abban a hatalomban és dicsőségben, amelyben
második eljövetelekor meg fog jelenni. A szüntelen adventben, azaz a Krisztus
második eljövetelének várásában élő keresztyének számára ez azt jelenti, hogy
éppen úgy fognak beteljesedni az eddig még meg nem valósult jövendölések is.
Még akkor is, ha a hitetlen világ gúnyolódva kérdezgeti: „Hol van az ő eljövetelének
ígérete?” (2Pét 3:4).
De mindazok, akik hisznek
Krisztusban, bizonyosak lehetnek abban, hogy az Úr napja el fog jönni, amelyben
az egész eddigi világ elpusztul, és amelyet az új, beteljesedett teremtés fog
felváltani.
Krisztus mennybemenetele óta, a
keresztyénség a szüntelen várakozásban él. Az apostolokat, amikor azok döbbenten
néztek az égre, így figyelmeztette az angyal: „Ez a Jézus, aki felvitetett
tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”
(ApCsel 1:11).
Az első keresztyének abban az élő
reménységben és intenzív várakozásban éltek, hogy Krisztusnak ez a második
eljövetele, akár még az ő életükben bekövetkezhet.
Pál apostol például így ír erről
a thesszalonikai gyülekezetnek erről: „Mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr
napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és
biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós
asszonyra, és nem fognak megmenekülni. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok
sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. Hiszen
valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé,
sem a sötétségé.” (1Thessz 5:1-3). A római levélben pedig ezt az intést
olvassuk: „Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból
felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké
lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a
sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” (Rm
13:11-12).
1.
A várakozás
nehézségei
Advent a várakozás, a Krisztus
várás ideje. Ez a várakozás azonban nem könnyű, mint ahogy általában a
várakozás nem egy könnyű dolog, mivel mindig próbára teszi a türelmünket,
kitartásunkat, és hűségünket, különösen akkor, ha a várakozás ideje hosszúra
nyúlik, a beteljesedés ideje pedig ismeretlen vagy bizonytalan.
Hogyan várakozzunk tehát? Milyen
nehézségekkel és veszélyekkel kell szembenéznünk a várakozás ideje alatt? És
egyáltalán hogyan tekintsünk az időre, amiről néha azt gondoljuk, hogy nagyon
gyorsan eltelik, máskor pedig azt érezzük, mintha megállt volna. Különösen is a
várakozás idejében telik nehezen az idő. Ilyenkor szinte ellenségünknek érezzük
az időt.
A Biblia azt mondja az időről,
hogy Isten teremtésének része, ami önmagában nem rossz, de a bűneset óta, sajnos,
ebben is megmutatkozik az ember nyomorúsága. Emiatt van az, hogy olykor az időnek
egy-egy síkja teherré, nehézséggé válik az ember számára.
Péter apostol levelének
címzettjei nem voltak könnyű helyzetben, mondhatjuk így is, hogy „nehéz időket
éltek meg”. Ekkor még élt az a nemzedék is, akik részesei, tanúi lehettek egy
„különös időnek”, amit a Biblia az „idők teljességének” nevez: „De
amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született
a törvénynek alávetve.” (Gal 4:4). „Az idők teljességének arról a rendjéről,
hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is,
ami a földön van.” (Ef 1:10). Az Isten fia, Jézus, nem is olyan régen
még a földön járt. Még ott voltak a gyülekezetekben a tanúk, akik látták és
beszéltek is vele. Csodás ígéretei voltak, beteljesítette az ószövetségi
próféták írásait is! Hirdette az igazságot erővel és hatalommal és azt mondta,
hogy közel van Isten országa. Miután megölték, eltemették, harmadnap feltámadt
és legyőzte a halált. Mikor pedig elment erről a földről, azt mondta a
tanítványainak, hogy megkapják az Atya ígéretét, a Szentlelket, ahogy az
pünkösdkor be is teljesedett.
De Jézus azt is mondta, hogy nemsokára
visszajön, és magához veszi az Övéit. Egy csodálatos országba viszi majd őket,
ahol nem lesz fájdalom, sírás, halál, gyász, mert az elsők elmúltak. Csodás
ígéretek, hihetetlen dolgok ezek egy hamarosan bekövetkező boldog és nagyon
várt jövendőről.
Azonban ahogy múlnak az évek, a
várakozás egyre nehezebbé válik. A boldog jövő ígérete mellett, a jelen ugyanis
egyre nehezebbé válik. A levél tanúsága szerint a keresztyének helyzete egyre
nehezebbé válik. Előbb csak Jeruzsálemben, majd az egész Római Birodalomban megindul
a keresztyének üldözése.
A próbák, az üldöztetések
hatására sokan elbizonytalanodnak. Talán késik az Úr? Talán nem is jön? Miért
nincs még itt? – kérdezik sokan. Ellenben itt vannak a gúnyolódók, akik egykor
szintén hittek Jézusban, de mára kiábrándultak, mert nem tudtak várni, vagy
sosem hittek igazán, mert fontosabbak voltak számukra a földi vágyak, és nem az
„odafelvalókkal” törődtek. Nem véletlen, hogy Pál apostol így emlékeztette és
intette az adventi várakozásban élő keresztyéneket: „Ha tehát feltámadtatok
Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki
Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a
földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal
együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti
is megjelentek dicsőségben.” (Kol 3: 1-4).
A reményüket vesztett, a
várakozást feladó gúnyolódók így beszélnek: „Hol van az ő eljövetelének
ígérete?” (2Pét 3:4). Azt mondják, hogy nem változott semmi, minden
állandó a világban. Ráadásul kezdenek meghalni azok az apostolok és szemtanúk
is, akiknek azt mondta Jézus, hogy Ő visszajön hamar. Íme, mégsem jött vissza
Jézus, nem cselekedett semmit az Isten.
A csúfolódók cinikusak, nincs
szent dolog a számukra, gúnyt űznek mindenből. Igazukat harsányan hangoztatják,
beszédük gyakran érdekesebb, mint azoké, akik az igazságot szólják. Ezért több
figyelmet is kaptak egykor és természetesen ma is.
Ráadásul itt van még az üldözés
is. Miközben a csúfolódók emlékeztetnek arra, hogy késik az Úr, aközben egyre
erősödik az ellenszenv és a gyűlölet a keresztyénekkel szemben. Ilyen ára van
annak, ha valaki Úrnak vallja Jézust? Erre talán nem számított mindenki, aki
keresztyén lett. Pedig erről is beszélt Jézus, hogy ez mind meg fog történni.
A várakozás tehát nem csak lelkileg
lehet nehéz, de olykor szenvedésekkel, próbatételekkel is teljes. Hogyan
várakozzon ilyen helyzetben a keresztyén ember? Hogyan lehet így maradni a
hűségben, a kitartásban?
2.
Hogyan várakozzunk?
Péter apostol itt a levelében a
hosszúra nyúlt advent nehézségeinek leküzdéséhez ad néhány fontos tanácsot a
keresztyéneknek. Az üldözetések miatt szenvedő és a hamis tanítók gúnyolódása
miatt már-már az elcsüggedés határára jutó keresztyéneket igyekszik erősíteni,
először is az emlékeztetés által erősíteni. Arra emlékezteti a gyülekezet
tagjait, hogy Isten a kezdetektől fogva jelen van a világban. Ő teremtett a
szavával, és Ő is pusztította el a teremtés jó részét víz által Noé idejében.
Isten hatalmasabb az általa teremtett világnál, fölötte áll mindennek és
bármikor véget vethet neki. Volt már egy példa, az özönvíz. Amikor tehát
várakozni kényszerülünk, fontos az emlékezés, és emlékeztetés. Emlékezzünk rá,
hogy Isten a múltban már hányszor megsegített és megőrzött minket. Ne feledjük el, emlékezzünk arra, mit tett
Isten. Isten szavára történt a teremtés és történhet meg majd a teremtés
pusztulása, de az új teremtés is! Ha várakozásunkban nem felejtkezünk el Isten
nagy tetteiről, az megerősíthet bennünket abban, hogy Isten tényleg ura a
világnak, így a jövőben is akkor és úgy történik majd minden, amikor és ahogyan
annak történnie kell. Akármennyire szeretnénk is mi sürgetni az ígéretek
beteljesülését, az nem jön el hamarabb, csak a maga idejében. Türelemmel kell
tehát várakoznunk. Péter apostol ezért int minket: „Az az egy azonban ne legyen
rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer
esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” (2Pét 3:8).
Péter itt arra emlékezteti a
hívőket, hogy Isten számára relatív az idő, pontosabban az idő egy általa
teremtett keret, fizikai jellemző, de Ő maga az idő felett áll. Isten nem
késik, mert az időn felül áll. Nem is értelmes a kérdés Istennek: mikor,
meddig? Ő az idő felett áll, és természetesen képes ezer esztendő történéseit
egy napba sűrítve végrehajtani, de képes várni akár több ezer évet azzal, ami
szerintünk egy nap vagy pár óra alatt végbemehetne. Felettébb nagy titok ez és
el kell fogadnunk annak, ami: titok.
Isten várakozásának azonban
mindig oka van. Ez az ok pedig nem a késlekedés, hanem a türelem. A Biblia ezt
nevezi „hosszútűrésnek”. Péter apostol itt így mondja: „A mi Urunk hosszútűrését pedig
üdvösnek tartsátok.” (2Pét 3.13-15).
Isten tehát nem késlekedik, hanem
türelmes és vár. Nem azért nem semmisült még meg a világ, mert Isten nem képes
véget vetni annak, minden gonoszságával és szenvedésével együtt, hanem még vár,
kegyelme tart, és azt akarja, hogy mindenki megtérjen! Mert Jézus Krisztusban
mindenkit kiválasztott az üdvösségre, hogy aki csak benne hisz, annak örök élete
legyen! És így van ez ma is!
Ebben az adventben, ebben a
várakozásban élünk most itt mi is. Igen, azért nincs még vége a világnak, és
azért nem jött még vissza Jézus, mert Isten vár! Rád is vár, aki még nem Őt
követed, persze mondhatod: inkább nem térek meg, nehogy ez legyen az utolsó
csepp a pohárban, és aztán jön a világvége.
A türelmes Isten példát ad minden
türelmetlen és nehezen váró keresztyénnek is. Legyünk türelemmel azok felé,
akik nem akarnak megtérni vagy megváltozni úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Ha
Isten tud türelmes lenni, mi miért nem?
Az evangélium mindig a várakozás
közben, még a beteljesedés előtt szólal meg és szólít meg bennünket. Mert Isten
ítélet helyett kegyelemben szeretne részesíteni minket. Isten azért adta az
adventet, a hosszú várakozás idejét, hogy a megmenekülés és szabadulás útját, kínálhassa
fel mindnyájunk számra.
De Isten hosszútűrése, kegyelme
nem jelenti azt, hogy nem következne be az ítélet. De a biztos vég a hívőt nem
elkeseríti, hanem inkább segíti a várakozás nehézségeinek elhordozásában. Ez
nem valami kárörvendő világ vége várást jelent. Egyszerűen csak úgy várakozunk,
hogy tudjuk, a világ nem örök, ahogy a szenvedés, a próbatétel ideje sem tart
örökké. Isten Igéje biztat minket: „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy,
mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve
felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.” (2Pét
3:10).
A véggel kapcsolatos bizonyosság
azonban nem a félelmet erősíti bennünk, hanem sokkal inkább figyelmeztetés a
számunkra, hogy a várakozás alatt kegyesen, szentül éljünk. Ne kezeljük
könnyelműen az időt és a rendelkezésünkre álló lehetőségeket: „Mivel
pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek
élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét.” (2Pét
3:11). Alapvetően azonban mi nem a világ végét várjuk, hanem az új világot: „De
az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.”
(2Pét 3:13). Ez nem utópia, hiszen nem ezen a földön megvalósuló szebb világról
van szó, nem az emberek által épített szebb jövőről, hanem Isten országáról. Az
új teremtésben valóban igazság lesz. Jézus jelenléte mindent betölt és ez lesz
a legnagyobb boldogság forrása. Tehát nem azt várjuk, hogy bűnös és gonosz
emberek majd jól megbűnhődnek és elpusztul minden ezen a világon, hanem az új
teremtést várjuk.
Azt nem tudjuk, abban az új
világban lesz-e idő és lesz-e várakozás, de az biztos máshogy fogjuk érzékelni
mindazt, ami elmúlt és mindazt, amit lehetőségként magában rejt az új ég és új
föld.
Reményteljes várakozásra hív
minket Isten. Arra, hogy emlékezzünk, békességet nyerjünk és megerősödjünk az ő
ígéreteiben. A várakozás nehéz, de nem vagyunk egyedül, mert Ő maga, Jézus velünk
van a várakozás közben is. A rá várókkal ő már a várakozás legnehezebb
próbáiban is ott van. Jézus jelen van a Szentlélek által minden napon a világ
végezetéig. Ez adhat erőt a várakozáshoz! Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése