100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 74.
Izraelnek vezetőre van szüksége
Olvasmány: 1Sám 3:1-21
„Sámuel
felnövekedett. Az ÚR pedig vele volt, és igéiből semmit sem hagyott
beteljesületlenül. És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az ÚR
prófétájául rendelte Sámuelt. Az ÚR még többször is megjelent Sílóban, és
kijelentette magát az ÚR Sámuelnek igéje által Sílóban..” (1Sám 3:19-20)
Isten
legtöbb ígérete, amelyet Izrael népének adott, a bírák korára beteljesedett. A
nép immár a saját földjén élhetett, ahol
megvolt mindenük. Ennek ellenére valami mégis hiányzik. A Bírák könyvéből
megtudtuk, hogy Izrael ekkor még nem volt egységes nemzet. A törzsek között
felosztott területeknek ezt a lazán összetartozó halmazát nehezen lehetett
országnak nevezni. Az izraelita törzsek ebben az időszakban legalább annyiszor
keveredtek összetűzésbe egymással, mint ahányszor ellenséges szomszédjaikkal
harcoltak. Sámuel első könyvének a kezdetén arról olvasunk, hogy Izrael állandó
ellenségei, a filiszteusok, kihasználva az izraeliták egységének a hiányát,
egyre beljebb nyomulnak az országba. Mivel Izrael képtelen volt megállítani a
filiszteusokat, azok végül a szövetség ládáját is zsákmányul ejtették. Ezek
után sokan már azt kezdték gondolni, hogy Isten végleg elhagyta Izraelt. A
könyv 3. fejezete ezzel a mondattal kezdődik: „Az ifjú Sámuel pedig az ÚR
szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az ÚR igéje,
nem volt gyakran látomás.” (1Sám 3:1).
Mindez
azt mutatja, hogy Isten közvetlenül beavatkozik a dolgok menetébe, ahogy
Ábrahám vagy Mózes esetében is tette, amikor új vezetőt hívott el a nép
számára. Isten ezt a kijelentést adta Sámuel prófétának: „Akkor az ÚR ezt mondta
Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja,
belecsendül mind a két füle.” (1Sám 3:11).
Sámuelről
megtudjuk, hogy még gyermek volt, amikor először szólt hozzá Isten. Továbbította
Isten üzenetét, még akkor is, ha az feddést tartalmazott Éli főpap számára, aki
gyermekkora óta nevelte őt. Ez a korai
jelzés is arra utalt, hogy Sámuelből igazi próféta lesz, aki mindig
kendőzetlenül hirdeti Isten szavát. A hamis próféták viszont mindig olyan
híreket közöltek, amelyek tetszettek az embereknek.
Sámuel
azonban nemcsak próféta volt, de a bírák korábból a királyság korába való
átmenet nehéz időszakának a politikai vezetője is. Képzettsége szerint Sámuel
pap volt, így Izrael vallási vezetőjeként is a nép élén állt. De, amikor a
szükség úgy hozta, a hadsereg irányítását is a kezébe vette, és győzelmes
hadjáratot vezetett a filiszteusok ellen, visszafoglalva az elvesztett
területeket.
Végül
pedig Isten útmutatása alapján Sámuel választotta ki és kente fel Izrael első
két királyát is. E sokféle szerep betöltésével Sámuel fontos örökséget hagyott
maga után. Egy évszázadnyi széthúzás után, neki sikerült egyesítenie a
törzseket. A vezetése alatt érkezett el
az ország az államiság küszöbéig. Sámuelnek köszönhetően mindenki számára
világossá vált, hogy Isten mégsem feledkezett meg a szövetségről, és továbbra
is népével van.
1.
Követelmények
a vezetővel szemben
Egyetlen
ország, sem lehet naggyá, ha nincsenek jó vezetői. De hogyan lehet megtalálni
ezt a jó vezetőt? Izrael népnek ez volt az egyik legfontosabb kérdése. A bírák
korszakának végére az ország mélypontra jutott, amikor a nép fennmaradása
csupán egy hajszálon függött. Az már a Bírák könyvében egyértelművé vált, hogy
túlélésért vívott harcban Izraelnek vezetőre volt szüksége. De az is kiderült,
hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ember ez vezető. A Szentírás
elvárásokat fogalmaz arról, hogy milyen legyen a vezető. A Sámuel első
könyvének rögtön az elején például ezt olvassuk: „Senkit sem tesz hőssé a maga
ereje. Összetörnek, akik az ÚRral perbe szállnak, mennydörög ellenük az
égben.” (1Sám 2:9-10). Sámuel első könyve három olyan férfit mutat be
nekünk, akik a hatalom csúcsára emelkedve Izrael vezetői lettek. Ezek voltak
Sámuel, Saul és Dávid. Mindegyikükről elmondható, hogy megnyerő, erőteljes
személyiségek voltak, akik csodálatot és tiszteletet váltottak ki az
emberekből. Ketten közülük, Sámuel és Dávid, sikeres vezetők lettek. Saul
azonban az ígéretes kezdet ellenére megbukott.
Nyilvánvalóvá
vált, hogy miközben Izrael népe a fennmaradásáért küzdött, nem volt mindegy,
hogy milyen vezető állt az ország élén. Az izraelitákkal nagyjából egy időben érkezetek
a térségbe legnagyobb ellenségeik, a filiszteusok. A filiszteusok a földközi
tenger partján alapítottak városokat, majd innen kiindulva fokozatosan egyre
beljebb nyomultak a szárazföld belseje felé, az izraeliták által lakott
területeket veszélyeztetve. Fejlett haditechnikával rendelkeztek, különösen a
gyors harci kocsikról voltak híresek. Bár létszámukat tekintve kevesebben
voltak, mint az izraeliták, de sokkal jobban szervezett nép volt. Izrael
népének ekkoriban még sem központi közigazgatása, sem állandó hadserege nem
volt. A tizenkét törzs csak egy nagyon
laza szövetségben állt egymással és csak vészhelyzet esetén fordultak egymáshoz
segítségért. Az ilyen „vészhelyzetek” esetén alkalmi vezetők, az ún. bírák
álltak az ország élére.
Mintegy
száz éven keresztül így működött az ország. A törzsek teljesen függetlenek
voltak egymástól, és ezt a szabadságukat a nagy összefogások és közösen elért
győzelmek után is igyekeztek megőrizni. A korszak végére azonban filiszteusok
minden területen Izrael felé kerekedtek így a törzsek kénytelenek voltak
elgondolkodni azon, hogy változtassanak a korábbi politikai és társadalmi
helyzetükön. Kénytelenek voltak elismerni, hogy egységes vezetés hiányában
olyan válság bontakozott ki, amely már létében fenyegette az országot. Érdekes
módon a Sámuel első könyve mégsem egy csatajelenettel kezdődik, de még csak nem
is a vezetési válság következtében beállt nyomorúság leírásával, hanem egy
intim családi problémával. Két elkeseredett és egymásra végtelenül féltékeny
feleséget látunk, akik már hosszú ideje harcban állnak egymással. Az egyik
asszony gúnyolódik a másik asszony meddőségén. Anna, a gyermektelen asszony
végső elkeseredésében Istenhez fordult segítségért. Imádságában Istennek
ajánlotta fel a születendő gyermekét. Egy idő múlva Anna teherbe esett és fiút
szült, akit Sámuelnek nevezett el. Anna megtartotta Istennek tett fogadalmát és
gyermekét elvitte a szentélybe, ahol Éli pap mellett nevelkedett. Sámuelből
pedig Izrael egyik legkiemelkedőbb vezetője vált. Hármas szerepet töltött be.
Egyrészt próféta volt, aki Isten akaratát közvetítette. Másrészt pap volt, aki
Izrael népének istentiszteleti szertartásait vezette. Harmadrészt pedig katonai
vezető is volt, akik csatába vezette az izraelitákat. De Isten vezetése alatt ő
választotta ki Izrael első két királyát is. Sámuel erős személyisége mindvégig
hatással volt az országra, akkor is, amikor már nem ő állt annak élén.
Sámsonhoz
hasonlóan Sámuel is názír volt, azaz Istennek felajánlott, de Sámsonnal
ellentétben ő valóban be is töltötte ezt a szerepét. Karizmatikus vezető volt,
aki bátorsággal vezette és szabadította meg Izraelt az ellenségeitől. Bölcsen
rendezte a törzsek közötti vitákat. Sámuel Mózeshez is hasonlított, mivel ő is
intette a népét, hogy forduljak el a bálványoktól és teljes szívükből az Urat
szolgálják.
2.
Egy meddő
nemzet
Nem
véletlenül kezdődik Anna történetével a könyv. Anna nyomorúsága és a gyermekért
való küzdelme, Izrael küzdelmét jelképezi. Anna története arra mutat rá, hogy a
keserű fájdalomból hatalmas ígéret születhet, ha az ember Istenhez fordul, és
benne bízik.
Anna
története arra is emlékeztet minket, hogy az Isten által kiválasztott vezetők
nem mindig a megszokott úton érkeznek. Megtudjuk, hogy nép élén Éli főpap
romlott életű fiai következtek volna a sorban, Isten azonban elvetette őket.
Ellenben megáldott egy olyan asszonyt, aki nyomorúságában hozzá fordult, és
áldásról biztosította az asszony születendő fiát is, mindaddig, amíg Istentől
várja a segítséget. Isten tehát olyan vezetőt választott ki, aki hallgat rá és
törvényei szerint él. Az Úr ezt a kijelentést adta: „Mert akik engem dicsőítenek,
azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.” (1Sám 2:30).
Sámuel
soha nem felejtette el ezt a leckét. Ő kente fel Sault, az első királyt, és
amikor Saul már nem félte Istent, megfosztotta őt hatalmától. Számos
nagyszerűnek látszó férfi közül Dávidot, a fiatal pásztorfiút választotta ki
Saul helyére. Dávid uralma alatt aztán Izrael valóban gazdag és biztonságos
ország lett. A Biblia azt is bemutatja, hogy mindez nem Dávid nagyszerű vezetői
képességeinek volt köszönhető, hanem annak, hogy Dávid állhatatosan Istenhez
fordult vezetésért. Hiszen a legjobb vezető maga Isten.
Sámuel
könyve tehát egy meddő nő és egy meddő nemzet történetével kezdődik. A meddő nő
Anna, aki az elnyomás alatt élő izraelitákhoz hasonlóan az Úrhoz kiált, és azt
kéri, hogy Isten vegye el szégyenét. A nemzet is meddő volt abban az
értelemben, hogy nem hozta meg az Istennel kötött szövetség szerinti gyümölcseit.
Még a hivatalos istentisztelet is megromlott. Izraelben és eltávolodott Isten
szent voltától. Éli főpap fiai, csupán a saját érdekeiket szolgálták, és „nem
törődtek az Úrral.” (1Sám 2:12). A helyzet komolyságát jól szemlélteti
a név is, amelyet Éli egyik unokájának adnak: „Ikábód”, azaz „odavan Izrael dicsősége” (1Sám 4.21).
Azzal
azonban, hogy a filiszteusok elvették Izraeltől a szövetség ládáját,
eltávolodott tőlük Isten dicsősége is. A szövetség ládája egy különlegesen
díszített, fából készült doboz volt, amely a Tíz ige másolatát tartalmazta, és
ez által az Istennek élő jelenlétét szimbolizálta a népe között. Az izraeliták
azonban egy idő után kezdték úgy kezelni ezt a ládát, mint egy mágikus,
szerencsét hozó tárgyat, amellyel Isten mindig, minden helyzetben a saját
oldalukra állíthatják, ha ellenség fenyeget. Amikor Izrael vereséget szenvedett
egy filiszteusok elleni csatában, akkor a következő csatába a ládát is
elvitték, mert azt gondolták, hogy az majd biztosítja számukra a győzelmet. Az
izraeliták, azonban csatát vesztették és a filiszteusok a szent ládát is
elvitték. A csatában Éli két fia is meghalt, a rossz hír hallatán pedig az idős
Éli is meghalt.
Izrael
valóban meddő volt. Az ígéret földjén élt ugyan, de gyümölcstelen volt. Az
Isten jelenlétét szimbolizáló láda pedig az ellenség birtokában került. Izraelnek
már csak egy reménye maradt, hogy Istenhez kiáltanak és kérik, hogy Isten
teremtsen bennük új életet. Végül mivel a szentláda pusztulást hozott a
filiszteusokra, ezért azok visszaadták Izraelnek. Ahogy Isten Anna imájára is
válaszolt, amikor megszabadította a meddőségből, úgy válaszol Izrael kiáltásra
is. Isten fiút adott Annának. Azt a Sámuelt, aki a legutolsó és legnagyobb bíró
volt.
3.
A vezető, aki
hallja Isten szavát
Sámuel
már kicsiny gyermekkorától Éli főpap mellet szolgált. Egy éjjel aztán Sámuel
hangot hallott, amely őt szólította. Először azt gondolta, hogy Éli hívja,
ezért megkérdezte, hogy mit kíván tőle. Miután ez háromszor megismétlődött, Éli
rájött, hogy bizonyára Isten szólította Sámuelt. Ezért azt mondta neki, hogy
így feleljen a hívásra: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”
(1Sám 3:9). Éli tudta, hogyha Isten szól, akkor arra az embernek oda kell
figyelnie. Isten egy olyan korban hívta el Sámuelt a prófétai szolgálatra,
amikor a népnek nagyon nagy szüksége volt arra, hogy valaki Isten üzenetét
közvetítse a számára. Isten Sámuelt bízta meg, hogy átvezesse népét a bírák
korából a királyság korába. Sámuel a népe nagy prófétája és papja lett.
A
Biblia ezt mondja Sámuelről: „Az ÚR pedig vele volt, és igéiből semmit
sem hagyott beteljesületlenül.” (1Sám 3:19). Isten nagy feladatra hívta
el Sámuelt. Mindezt azonban csak úgy tölthette be, ha kész volt meghallani
Isten szavát. Ez a téma valójában végighúzódik az egész Szentíráson. Amikor
Isten valaki arra hív, hogy népét vezesse, azt gyakran egy olyan időszak előzi
meg, amelyben az illetőnek meg kell tanulnia hallani Isten szavát. Dávid már
felkent király volt, de mielőtt elfoglalhatta volna a trónt, meg kellett tanulnia
az Isten szavára figyelni, ezt a célt szolgálta a pásztorkodással töltött idő
az életében. Pál apostolt Isten arra hívta el, hogy nagy misszionárius legyen,
de mielőtt nekikezdhetett volna a munkának, három évet töltött azzal. hogy
Istent hallgassa. Jézustól is azt tanulhatjuk, hogy semmit sem tett úgy, hogy
előzőleg ne szólt volna hozzá az Atya. Később pedig azt mondta tanítványoknak,
hogy Isten a Szentlélek által szól hozzájuk, aki megmutatja nekik a helyes
utat. A keresztyéneknek az a dolguk, hogy hallgassanak Isten szavára, amely
megszólal a Lélek és az Ige által. Sámuel egész életében ilyen Isten szavára
figyelő vezető volt. Egy olyan korban, amikor az ország mélypontra jutott,
megbízható vezetőre volt szükség. Sámuel mint próféta, pap és bíra is
becsülettel helyt állt és mind a három területen kiváló vezetőnek bizonyult.
Prófétaként a bálványimádásból való megtérésére hívta népét. Mint pap
közbenjárt az övéiért. Továbbá egész életében hűséges bírája volt az országnak.
Ez az Istenre figyelő vezetés nagy áldást hozott a nép számára. Sámuel hűséges
szolgálata előremutatott arra, amire Izraelnek igazán szüksége volt. Ez pedig
egy olyan vezető, aki próféta, pap és király egy személyben. Aki a népét
megtérésre hívja, aki közbenjár érte, és aki igazságosan és kegyelmesen
uralkodik.
Így Sámuel Jézus előképe volt. A múltban Isten
a próféták által szólt, de utóbb Fia, Jézus által szólt hozzánk, aki mindennek
az örököse és teremtője. Ő a nagy főpap, aki bűnből való megtisztulást szerzett
népének. Isten trónjára ült, és igaz királyaként uralkodik. Olyan király,
amilyenre Isten népe mindig is vágyott. Sámuel idején békében és biztonságban
élt Isten népe, de Jézus uralma alatt Isten országának tökéletességét
élvezhetjük majd, ahol minden örökre a helyére kerül. Sámuel hűsége ráirányítja
a figyelmünket arra, aki még nagyobb prófétaként, papként és bíróként szolgál
majd. Jézus lett a legfőbb próféta, aki hatalommal hirdette Isten Igéjét. Ő
lett a legfőbb pap, aki saját magát ajánlotta fel engesztelő áldozatul a világ
bűneiért. Legbőbb bíróként pedig megáll majd az Atya előtt, tökéletes
ártatlanságában felajálva magát a bűnösök helyett. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése