Igehirdetés: 2023.07.23.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 70.

 

Bírák kora, Gedeon

Olvasmány: Bírák 7:1-25

„Akkor az ÚR ezt mondta Gedeonnak: Túl sok ez a nép, amely veled van, nem adhatom a kezükbe Midjánt. Különben még így fog dicsekedni Izráel velem szemben: A saját kezem szabadított meg engem! Most azért hirdesd ki a nép előtt: Aki fél és retteg, az térjen vissza, távozzék Gileád hegyvidékéről! Erre visszatért a hadinépből huszonkétezer ember, és csak tízezer maradt ott.” (Bírák 7:2-3)

 

Azzal, hogy Isten Izrael népének adta az ígéret földjét, beteljesítette Ábrahámnak adott ígéretét.  Ezek után Izraelre várt a feladat, hogy ő is beteljesítse az Isten tervét: „A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” (Ézs 49:6). A Bírák könyve azonban ismét Izrael kudarcáról számol be. Izrael birtokba vette ugyan az ígéret földjét és élvezte az Isten nekik adott minden áldását, de a „tejjel és mézzel folyó” jó földön élve hamar megfeledkezett Istenről és a küldetéséről.

A Bírák könyve elején megtudjuk, hogy Mózestől eltérően Józsuénak nem volt utódja Izrael élén. Józsué halála után az izraeliták közvetlen az Úr uralma alatt éltek, Őt tekintették egyetlen vezetőjüknek. Az országnak nem volt központi kormányzata, a törzsek élén a vének álltak. A Bírák könyvében újra és újra ismétlődik ez a kijelentés: „Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.” (Bírák 17:6). Ez az ismétlődő mondat jelzi a korszak kaotikus voltát.

A történetek arról számolnak be, hogy az izraeliták újra és újra fellázadnak Isten ellen, elkövetnek valami olyat, ami Isten szemében gonosz, ezért büntetésképpen az Úr az ellenségeik kezére adta őket. „Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, mert a Baalokat tisztelték. Elhagyták az URat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az URat. De amikor elhagyták az URat, és Baalt meg az Astartékat tisztelték, föllángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Kiszolgáltatta őket a körülöttük levő ellenségeiknek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni. Valahányszor kivonultak, az ÚR keze bajt hozott rájuk, ahogyan megmondta az ÚR, és ahogyan megesküdött nekik az ÚR. Így nagyon szorult helyzetbe jutottak.” (Bírák 2:11-15). A Bírák könyvét olvasva tanúi lehetünk a lázadás lefele húzó örvényének és annak, ahogy minden tekintetben megromlik és széthullik a nép élete. Úgy tűnik Izrael, a kiválasztott nép, túl gyenge volt ahhoz, hogy elhívatását betöltse. Ahelyett, hogy a környezetükben élő pogány népeket az Isten ismeretére megtanították volna, inkább ők tanulták el ezektől a pogány népektől isteneiknek az imádatát. Isten népe tehát megszegte az Úrral kötött szövetséget. Ez a lázadás már ott elkezdődött, amikor Izrael nem űzte ki az összes kánaáni népet az országból és nem szálltak hadba a pogány bálványimádás ellen. Így megmaradt a kísértés, Kánaán régi isteneinek követésére. Isten ezért haragjában újra és újra megítélte a szövetségszegő népét.

1.      Bírák fegyverrel a kézben

Józsué könyvének örömteli hangneme után a Bírák könyve már egy sokkal komorabb hangnemre vált. Isten jobb sorsot szánt népének annál, mint amiről itt olvasunk. Ő szabadította meg népét az egyiptomi rabszolgaságból, gazdagon termő földeket adott neki és nagyszerű istentiszteleti és kormányzati rendszerről gondoskodott, amelynek középpontjában Ő maga állt. A kezdeti lelkesedés után azonban az izraeliták letértek az Isten által kijelölt útról. A Bírák könyvéből megtudjuk, hogy az izraeliták figyelmen kívül hagyva Isten parancsát nem tisztították meg teljesen az országot az idegen népektől. A kánaáni lakosság egy részét életben hagyták és szolgáikká tették. A közéjük keveredő pogányoktól aztán lassan a szokásaikat és vallási hiedelmeiket is kezdték átvenni az izraeliták. Megindult a vallási és etnikai keveredés. Továbbá az is nagy baj volt, hogy Mózes és Józsué után, Izrael népe vezető nélkül maradt, ráadásul az ország és a nép sem volt egységes, hanem különböző, egymással is versengő törzsszövetségekre bomlott szét. Az egymástól távoli vidékeken szétszóródva letelepült 12 törzs irányítását ebben az időszakban a törzsek helyi vezetői, az úgynevezett bírák látták el.

A Bírák könyvében szereplő bírókat ma akár szabadságharcosoknak vagy egyfajta betyárvezéreknek is nevezhetnénk. Elsősorban nem jogi vagy közigazgatási ügyeik, hanem inkább katonai hadjárataik tették őket híressé. De mint minden katonai vezetőnek, időnként nekik is meg kellett oldaniuk vitás kérdéseket. Ők nem voltak képzett vezetők és a legtöbb esetben nem is ragaszkodtak a hadviselés szabályaihoz. Egyetlen céljuk az volt, hogy az országba betörő idegenektől megszabadítsák hazájukat. Az izraeliták többnyire a hegyek között bujkáltak, míg ellenségeik, akiknek sokkal jobb fegyvereik és fejlettebb haditechnikájuk volt, a síkságot tartották ellenőrzés alatt. A harci szekerek olyan pusztító erővel bírtak a sík terepen, mint ma a tankok, de szinte használhatatlanok voltak a sáros, és sziklás terepen. A létszámbeli hátrányuk miatt az izraeliták inkább rajtaütésszerű hátbatámadáshoz folyamodtak.

A Biblia lelkesítően beszél a zsidó nép korai történelmének katonai hőseiről. De a történetek középpontjában mégsem a hősök állnak, hanem inkább az, hogy miként munkálkodott Isten Izrael életében. Ezek a hősök számos jellembeli hiányossággal küzdöttek. Gedeon csatát nyert, majd bálványimádásba vitte a népet. Sámsont szánalmasan kiszolgáltatottá tette a kéjvágya. Az előbb kitagadott, majd mégis hadvezérré választott Jefte pedig alig ismerte azt az Istent, akinek a szolgálatába szegődött. A könyvben bálványimádásról, polgárháborúról, rablásról, nemi erőszakról és gyilkosságokról olvasunk. A Bírák könyve a lecsúszás folyamatát erősíti meg. Izrael népe a rossztól a még rosszabb felé halad.

A bírák sorában Gedeon az egyik legismertebb. Először akkor találkozunk vele, amikor szokatlan módon, a présházban elrejtőzve titokban csépeli a gabonát, nehogy az országot fosztogató midjániták elkobozzák tőle is a terményt. A midjániták ugyanis rabló hadjárataik során minden élelmet begyűjtöttek és elvittek az országból.

A fejezet rövid bevezetéséből megtudjuk, hogy a nép ismét mélypontra jutott: „Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, ezért az ÚR Midján kezébe adta őket hét esztendőre, Midján pedig kemény kézzel bánt Izráellel.” (Bír 6:1-2). Olyan erős elnyomás alatt élt a nép, hogy a földjük minden termését kénytelenek voltak odaadni az idegeneknek. Sokan ezért a hegyekben és a barlangokban rejtőztek el és próbáltak egy kevés élelmiszert elrejteni az idegen hadsereg katonái elől.

Ekkor Gedeonban a vezetői képességnek vagy bátorságnak még a legkisebb jelét sem fedezhetjük fel. Nincs semmiféle terve, vagy különleges képessége. Egyetlen említésre méltó „hőstette”, hogy megkockáztatja azt a „merészséget”, hogy titokban némi gabonát csépel és rejt el a maga számára. Amikor az Úr angyala váratlanul megjelenik neki, mégis így szólítja meg: „Az ÚR veled van, erős vitéz!” (Bír 6:12/b) Talán ő az, aki a legjobban meglepődik. Nem csoda, hogy lelkesedés helyett, csak a keserű kételyeivel tud válaszolni: „Kérlek, Uram, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez?” (Bír 6:13).

2.      Gedeon sereget gyűjt

Gedeon nehezen akarta rászánni magát arra a feladatra, amire Isten elhívta őt. A kételyei nem alaptalanok. Ha közelebbről megvizsgáljuk életét és családját, számos hiányossággal szembesülünk. Családja és törzse a Baalt imádta, nem az Urat. Maga Gedeon gyáván megbújva vár és észébe sem jutna szembeszállni az ellenséggel. Még a csata előestéjén is megbénította őt a félelem. Isten világos útmutatásaival szemben egyfolytában csak ellenkezett és újra és újra jelet kérve Istentől húzta az időt. Apja Baal oltárát is csak az éj leple alatt merte lerombolni.

De milyen bizonyítékokra van szükség ahhoz, hogy az ember megbizonyosodjon Isten akarata felől? A „gyapjú kitevése” ma a vallásos emberek körében azt jelenti, hogy szokatlan dolgot kérek Istentől, hogy megbizonyosodjam az isteni vezetés felől. Ez a szólásmondás Gedeontól ered, aki ily módon kérte többször is Isten vezetését és megerősítését. Valójában azonban az, amit Gedeon tett, nem az isteni vezetés keresésének a mintájaként van előttünk, hanem sokkal inkább a hit hiányát jelképezi. Valójában Gedeon Isten akarta próbára tenni.  Azzal, hogy kitette azt a fürt gyapjút a földre, mintegy a saját kezébe vette az irányítást, és elárulta, hogy igazából nem bízik igazán Istenben. Isten egyszer már megmondta neki, hogy Ő maga fog küzdeni a népért, de Gedeon, úgy tűnik, képtelen az Isten szavának hinni. Ezzel a kézzel fogható jellel, a nedves gyapjúfürttel Isten hűségét akarta ellenőrizni. Isten, Gedeon minden gyarlósága és ingatag hite ellenére, felhasználta népe megszabadításában. Amikor eljött az idő, hogy Gedeon harcba szólítsa Izrael népét, Isten olyan utasításokat adott neki, amelyek egy tapasztalt vezetőt is pánikba ejtenének, nemhogy egy olyan zöldfülű hadvezért, mint Gedeon. A hívására ugyanis egy harminckétezer fős sereg gyűlt össze, Isten azonban arra kérte Gedeont, hogy csökkentse le seregének a létszámát háromszáz főre. Ha ekkora létszámbeli hátránnyal is képesek lesznek győzelmet aratni, az minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy Isten munkálkodik, és méltó a bizalmukra.

Ismerve Gedeon gyávaságát és bizonytalanságát, Isten fokozatosan csökkenti Gedeon seregének a létszámát, türelmesen készíti fel őt és seregét a csatára és önt beléjük bátorságot. Isten addig bíztatja és látja el tanácsokkal Gedeont, míg végül, a csata előtti éjszakára, erős és határozott hadvezérré formálódik. Így történik aztán, hogy a kicsiny sereg a kürtöket és a fáklyákat megfélemlítő hadicselként használva, megfutamítja a többszörös túlerőben levő ellenséget.

Mielőtt Gedeonból Isten „erős vitézt”, vezetőt faragott volna, Izrael népe kiszolgáltatva élte az életét. Az országba rendszeresen betörő idegen fosztogatók pedig elorozták a helyi földművesek terményét és javait. Most azonban kiderült, hogy Gedeon irányításával harcba szálló kicsiny sereg is képes megfutamítani a midjániakat. A Gedeon vezetésével kivívott győzelem által visszakapta Izrael népe a reménységét és a szabadságát, esélyt egy jobb életre.

3.      Tökéletlen vezetők

Gedeon valószínűtlen kiválasztása, a döbbenetes győzelméről nem is beszélve, olyan mintát állít elénk, amely a Bírák könyvében többször ismétlődik. Abban a korban, amikor a nőket másodrangú állampolgároknak tekintették, Isten először egy nőt, Debórát választotta ki, hogy vezesse a népét. Egy másik vezető, Jefte, egy gyülevész népségből álló banda vezéreként szintén a társadalom kivetettjének számított, Isten mégis őt jelölte ki népe bírájának. Valójában az egész Szentírás arról beszél, hogy mindnyájan romlottak vagyunk, Isten tehát kénytelen ilyen „selejt anyagból” dolgozni, amikor vezetőket keres népe számára. Maga Izrael népe sem a lenyűgöző képességei miatt lett kiválasztott. Műveletlen rabszolga nép volt, amely minduntalan megfeledkezett Isten jóságáról. Izrael népe, akárcsak vezetőik, újra és újra érdemtelennek bizonyultak. Isten választása azonban soha nem a látszólag kiváló képességű emberekre esik, de még nem is azokra, akik magukat „jó embernek” mutatják. Isten a tökéletlen alapanyagból hoz ki nagyszerű dolgokat, azért hogy az egész világ előtt nyilvánvalóvá legyen, hogy a dicsőség egyedül és kizárólag őt illeti meg.

Az Újszövetségben ugyanezt a gondolatmenetet folytatja Pál apostol, amikor ezt írja: „Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok.” (1Kor 1:26-30). Ha őszinték vagyunk, akkor bűnbánattal be kell ismernünk azt, hogy körülményeinket és a képességeinket tekintve mindnyájan alkalmatlanok vagyunk arra, hogy Istent szolgáljuk, csak Isten kegyelme, hogy Ő mégis kézbe vesz minket, újjáformál, és terve részévé tesz bennünket.

A Biblia világosan bemutatja, hogy az emberi vezetés a bűneset után teljesen megromlott. Az Isten ellen lázadó emberiség olyan civilizációkat épített, mint amit a bábeli torony szimbolizált, amit Isten megítélt és elvetett. Isten a pogány népek világában az általa kiválasztott Ábrahámon és utódain keresztül kezdett újat. Eredetileg Isten terve szerint Izrael népének teokráciában kellett volna élnie, azaz egyedül Isten, a legfőbb Úr vezetése alatt. A Bírák könyvéből azonban az tűnik ki, hogy Izrael népe inkább arra vágyik, hogy a pogány népekhez hasonlóan ők is egy emberi vezetőt emeljenek maguk fölé. Ez a méltóságteljes hatalmi pozíció azonban, még ha egy istenfélő ember kapta is meg, mindig elhajlásra csábító erőt jelent. Azt látjuk ugyanis, hogy bármilyen vezetői rangról is van szó, ez igen gyakran a gőgnek és a lázadásnak ad teret.

A Bírák könyve részletesen bemutatja, hogy micsoda nagy rombolást végez, ha a vezetők nem hajlandók Istennek alárendelni magukat, hanem a saját hatalmuk bűvöletében élnek. Az ilyen vezetők nemcsak az Isten elleni lázadás irányába vitték a népet, hanem ráadásul üldözték is azokat, akik megpróbáltak mégis Isten útján járni. Az emberi vezetők alkalmatlanságáról és Isten népének az üldözéséről Jézus is szólt a Hegyi beszédben. E bukott világban a rossz emberi vezetés mindig is az élet valóságához tartozott, ami választás elé állítja az egyházat. Vagy rettegve visszahúzódik, vagy hűségesen kitart, és Istent dicsőítő módon igyekszik a világ világosságaként jelen lenni. Isten, a mindenható Úr, kezében tartja a világ sorsát, a vezetők szívét is. Ha a vezetők felfuvalkodnak és hűtlenné is lesznek Istenhez, az Úr akkor is hűséges és mindent a javunkra, és az ő országa építésére használ fel. Ámen.