100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 71.
Bírák kora, Sámson
Olvasmány: Bírák 16:1-31
„Egyszer
elment Sámson Timnába, és meglátott Timnában egy filiszteus nőt. Hazament,
és ezt mondta apjának és anyjának: Láttam Timnában egy filiszteus nőt, kérjétek
meg azt nekem feleségül!” (Bírák 14:2)
Ahogy
már az előzőekben láttuk, a Bírák könyve olyan, mint egy bírósági tárgyalás,
ahol a vád a szövetség megszegése. Mivel Izrael nem űzte ki teljesen a pogány
népeket az ígéret földjéről, ezért isteneik csapdává lettek Izrael számára. A
pogány népek és isteneik jelenléte ugyanis állandó kísértést jelentett Izrael
számára. A földművelés újdonság volt Izrael népe számára, a kánaániak viszont
jól ismerték azt. A kánaáni vallás vonzereje az újonnan érkezettek számára
abban volt, hogy a föld termékenységének ígéretével kecsegtetett és így
gazdagságot és jólétet ígérte követői számára. Továbbá a Baal tiszteletéhez sok
csábítóan színes és szórakoztató szertartás kapcsolódott. A Baal kultusz a
hasonlósági mágia elvén működött, ami azt jelentette, hogy a föld és az állatok
termékenysége érdekében, a Baal tisztelőinek szexuális kapcsolatot kellett
létesíteniük egy kultikus prostituálttal, akár férfival, akár nővel, a helyi
Baál szentélynél. Ennek a szertartásnak az volt a célja, hogy inspirálja Baalt,
hogy hasonlóképpen cselekedjék az ember érdekében és így biztosítsa a
termékenységet az élet minden területén. Ezek ismeretében érthetjük meg, miért
olyan szigorú Isten az ő népével.
A
Bírák könyve azt a ciklikus folyamatot mutatja be, ahogy Isten népe hűtlenné
válik, amikor Baalt és Asérát imádják, megsértik a szövetséget, ez kiváltja az
Úr haragját, aki megítéli őket és kiszolgáltatja népét ellenségeinek. Az
ellenség elnyomása alatti ínség miatt aztán ismét az Úrhoz kiáltanak
szabadításért. Végül pedig az Úr katonai szabadítót, vagyis egy „bírát”
támaszt, aki megszabadítja őket az elnyomás alól. Amikor ez a folyamat
lejátszódik és megtörténik a szabadítás, egy ideig minden rendben van, majd
amikor a bíró meghal, feledésbe merülnek a korábbi fájdalmas tapasztalatok és
újra bálványimádásba süllyednek, s ezzel a ciklus megismétlődik.
Az
engedetlenségnek ez a körforgása az egész könyvön végigvonul, de a bűn mértéke
addig nő, amíg az engedetlenség, elnyomás, megbánás, szabadítás körkörös
mintája végül káoszba hulló spirállá nem válik. Az egymást követő bírák nem
jobbak, hanem csak egyre rosszabbak lesznek, az izraeliták pedig egyre
gyakrabban választják a züllés, a nemi erőszak és a gyilkosság útját. Végül az
országot polgárháború osztja meg.
Az utolsó
bíró az a Sámson lesz, akinek személyében tragikus módon kiábrázolódik, hogy
mivé lett Izrael. Sámson eredetileg názír volt, vagyis olyan izraelita, aki
fogadalmat tett az Úrnak, hogy életét Istennek szenteli, és megtartóztatja
magát bizonyos dolgoktól, pl. szeszes italok, nemi élet, stb. Így a názír, aki
az Úrnak szentelte magát, minden izraelita számára azt szimbolizálta, hogyan
kellene szentül élni Isten választott népeként, úgy hogy ne fertőzzék meg
magukat a pogány népek bálványimádó praktikáival.
1.
Sámson a tragikus
hős
Az olyan
ember, mint Sámson, akinek názírfogadalma egy egész életre szólt, szentségben,
és az Úrnak elkülönítve kellett volna, hogy élje az életét. Kétségtelenül Sámson volt
korának legerősebb embere, ám egy gyenge pontja neki is volt: a nők. Sámson
egyszerűen képtelen volt fegyelmezni a testi vágyait. Ha meglátott egy szép
nőt, azonnal megkívánta, és meg akarta szerezni magának. Ezek a hirtelen
fellobbanó szerelmek vezettek élete nagy tragédiájához. Először abba a fiatal
nőbe lett szerelmes, akit egy filiszteus faluban látott meg, nem messze az
otthonától. Sámsont már fogantatása és születése előtt Isten szolgálatára
szánták a szülei. Isten angyala világosan kijelentette azt is, hogy ő lesz az a
kiválasztott, aki által Isten majd megszabadítja népét a filiszteusok elnyomása
alól: „Mert teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Ne érje annak borotva a fejét,
mert Istennek szentelt názír lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd
megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából.” (Bír 13:5). Ezek
után érthető, hogy Sámsont a szülei mindenáron megpróbálták lebeszélni erről a
házasságról: „Hát nincs feleségnek való a rokon leányok közt vagy egész népemben,
hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni?” (Bír
14:2). Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az a nő, akibe Sámson szerelmes
lett, mind vallási mind kulturális hátterét tekintve elfogadhatatlan.
Csak
Sámson az, aki ezt nem látta, mivel a szerelem teljesen elvakította. Nem
hallgatott a jó szóra, hajthatatlan maradt: „Őt kérd meg nekem, mert csak ő
tetszik nekem!” (Bír 14:3). Nem létezett számára más törvény csak az,
amit a saját pillanatnyi vágyai diktáltak. Így végül megtartották a lakodalmat,
de Sámson házassága csak néhány napig tartott, s több tucat ember életébe
került.
Sámson
második szerelme szintén filiszteus nő volt, egy gázai prostituált. De ez a
kapcsolat sem tartott sokáig, és Sámson itt is csak pusztulást hozott a
szerelme városára. Sámsonnak egy ideig sikerült minden helyzetből kivágnia
magát.
De
Sámson leghíresebb szerelme Delila volt. Ő a harmadik nő az életében, aki
szintén filiszteus származású. Delila azzal vált hírhedté, hogy amit nem sikerült
elérnie férfiak százainak, azt ő elérte. Hízelgésével sikerült levennie a
lábáról Sámsont és kicsalnia ereje titkát. Az ő segítségével fogták el a
filiszteusok Sámsont, majd megvakították és egy őrlőmalomban dolgoztatták. De
Sámson ezúttal is pusztulást hozott szerelme népére. Utolsó győzelme méltó
befejezése lett életének. A filiszteusok megkötözve vezették elő a vak Sámsont,
hogy egy templomi ünnepségen, mint valami látványosságot mutogassák. Így
akarták Sámsont még jobban megalázni az összegyűlt sokaság szeme láttára. A
filiszteusok örömünnepe azonban tragédiába torkollott. Sámson saját magát is
elpusztítva bosszút állt a filiszteusokon, amikor kidöntötte azt a két
oszlopot, amihez hozzáláncolták, s így az egész épület összedőlt, mindenkit
maga alá temetve. Sámson tragikus története ezzel a mondattal zárul: „Így többet ölt meg halálával, mint
amennyit megölt életében.” (Bír 16:30/b). Sámson húsz évig volt
bíró, de a fékezhetetlen testi vágyai miatt elbukott, így sohasem tudta valóra
váltani a benne rejlő ígéretet. Sámsonnak tudomása volt arról, hogy ő az Úrnak
van szentelve, mégis újra és újra figyelmen kívül hagyta ezt. Végzetesen
vonzódott az idegen nőkhöz. Ráadásul rendkívül makacs és elbizakodott volt. Hagyta
a testi vágyait és indulatait eluralkodni magán. A hatalmas fizikai ereje
által, amit Istentől kapott, mégis sok hőstettet hajtott végre. Sámson így hőstettei
által felébresztette népében a reménységet, hogy lehetséges legyőzni az erősebb
ellenséget is és megszabadulni a filiszteus uralom alól. Végső soron pedig a
Biblia Sámsont is a hit hősei között említi: „Hiszen kifogynék az időből, ha
szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a
prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak,
ígéreteket nyertek el.” (Zsid 11:32-33). Sámson makacsága, erkölcsi
gyengesége ellenére is Isten eszközévé vált. Isten még Sámson életének
tragédiáját is fel tudta használni a jó cél érdekében.
2.
Sámson csődje
Míg
Gedeon esetében azt láthattuk, hogy miként használt fel Isten egy szerény
képességekkel rendelkező embert, hogyan formálta őt „erős vitézzé”, addig
Sámson esetében ennek pont az ellenkezőjét látjuk. Sámson kezdettől fogva egy
rendkívüli képességekkel megáldott ember volt, aki mégis csődöt mondott. Élete
azt mutatja be, hogyan herdálja el az ember az Isten által neki adott
képességeket és lehetőségeket.
A
Biblia világossá teszi, hogy Isten már Sámson születésekor kiválasztotta őt,
hogy népe vezetője és szabadítója legyen. A szülei tudták róla, hogy Isten
fontos feladatra választotta ki őt, és bizonyára el is mondták ezt neki. Sámson
kiválasztottságát és küldetését erősítette az a hatalmas fizikai erő is, amivel
megáldotta őt Isten. Amikor az Úr Lelke betöltötte őt, képes volt puszta kézzel
széttépni egy oroszlánt, vagy akár fél kézzel is elbánni egy hadsereggel. A
bibliai leírásokból azonban úgy tűnik, hogy ezt az Istentől kapott erőt Sámson
a legtöbbször nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő cél érdekében használta
fel. Tettei inkább egy féktelenül randalírozó bűnözőre, mint egy lelki vezetőre
emlékeztetnek. Már ifjúkorától kezdve makacs és lázadó természetű volt. Olyan
feleséget választott magának, aki által a lehető legtöbb szomorúságot okozta
szüleinek. Mindenben szembe ment az Isten által neki adott küldetéssel. Amikor
pedig a filiszteus nővel kierőszakolt házassága alig egy hét után tönkre ment,
mindjárt a filiszteus prostituált karjaiban vigasztalódott. Sámson végül egy
harmadik filiszteus nővel, az ellenségei által felbérelt csábítóval, Delilával
való enyelgése során, ostoba módon végleg elherdálta hatalmas erejét.
Ironikus
módon miközben Sámson a fizikai erejét tekintve az első volt népe között,
erkölcsi erejét tekintve az utolsó. Botlásai, gyengesége szinte
felfoghatatlanak tűnnek. Kiválasztott és Isten Lelke által felkent vezetőként
erkölcsi bukása megmagyarázhatatlan. Sajnos azonban hasonló példákkal szinte
minden nemzedékben találkozhatunk. Ha a kiválasztottság-tudathoz nem társul
istenfélelem, az bukáshoz vezet.
Sámson
példája figyelmeztet minket, hogy kiváló képességekkel megáldott, sikeres és
híres vezető emberek, milyen könnyen válhatnak hírhedté, és zuhannak nagyot, ha
az erkölcs terén nem képesek fegyelmezni magukat. Sámson élete végéhez
közeledve úgy tűnik, hogy teljesen csődöt mondott, a pogányok és isteneik
csúfos vereséget mértek Izrael Istenére. Sámson megvakítva és megalázva már
csak arra használja erejét, hogy a filiszteusok malmát hajtsa. Isten azonban
mindezek után is tartogatott még egy meglepetést a filiszteus elnyomók számára.
Sámson, bár élete során nem sokat törődött az Úr akaratával, az utolsó szavaival
mégis csak Istenhez fordult: „Ó, Uram, Uram! Emlékezz meg rólam, és adj
nekem erőt csak még most az egyszer, Istenem, hogy utoljára, a két szememért
bosszút állhassak a filiszteusokon!” (Bír 16:28). Sámson személyével
tulajdonképpen Isten mintegy tükröt tartott az izraeliták elé. De Sámson
tragikus sorsa elgondolkoztató a mi számunkra is. Hiszen mi is Isten elhívott
népe vagyunk: „Ti azonban
választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba
vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő
csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pét 2:9).
3.
A jobb vezető
utáni vágy
A
Bírák könyve háborúval kezdődik és azzal is végződik. De a könyv kezdetén még a
nemzet szent háborúban áll az Istentől nekik adott földnek a birtokba
vételéért, a könyv végén viszont egy bukott nép harcol egymás ellen. De végig
azt látjuk, hogy leginkább azt csinálják, ami nekik tetszik. Az utolsó bíra,
Sámson a nép vezetőjeként sem engedelmeskedett Istennek, hanem inkább csak saját
alantos vágyainak. A könyv végén pedig ez a refrénszerű mondat ismétlődik: „Abban
az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.”
(Bírák 17:6). Izraelnek valójában arra lett volna szüksége, hogy teljesen
alávesse magát az Úrnak, az igazi királynak. De Isten népe oda jutott, hogy
szinte teljesen megfeledkeztek Istenükről és a vele kötött szövetségről.
Isten
helyett így Izrael népe emberi vezetőket kíván magának. A Menyei Király helyett
a pogány népekhez hasonlóan ők is földi királyt akartak maguknak. Ez a király
utáni sóvárgás majd a Királyok könyvének leírásában bontakozik ki igazán, de
már a Bírák könyvében is megjelenik. Gedon fia, Abimélek már nem elégszik meg a
bírói tiszttel, hanem királlyá teszi magát. Királysága azonban nem hoz
megoldást és jobbulást az ország helyzetében, hanem csak az emberi természet
erőszakos voltát mutatja meg. Úgy tűnik, hogy az embereknek szükségük van
vezetőkre, ám az olyan királyok, mint Abimélek is, nem békét, hanem csak
háborúságot hoznak. Az izraeliták király után sóvárogtak, de folyton csalódniuk
kellett a földi királyokban. Az emberi szívekben támadt űrt azonban soha
egyetlen földi király sem volt képes betölteni, hanem csak Jézus, aki a
Királyok Királya. Ő mutatta meg életével, hogy senki más, csak egyedül Isten
bűntelen Fia képes helyesen vezetni Isten népét. A Szentírás végén ezt a
bizonyságtételt olvassuk: „Mert uraknak
Ura és királyoknak Királya” (Jel 17:14). Jézus uralmának fensége
mellett elhalványul minden emberi vezető. Az ő mennyei királyságának soha nem
lesz vége.
Sámson
története tehát egyrészt az emberi vezetők kudarcát mutatja meg. Másrészt
azonban Sámson minden tökéletlensége ellenére az eljövendő Szabadító előképe.
Sámson életének főbb eseményeiben Isten szabadítóterve ábrázolódik ki. Csodás
születését megelőzően angyal jelenik meg szüleinek, hogy felkészítse őket és
elmondja nekik, hogy gyermekük népe szabadítója lesz. Sámson életét Isten
számára szentelték oda, egész életét a Lélek különleges ereje jellemezte. Megbízatásának
teljesítése közben egymaga szabadította meg Isten népét. Isten úgy rendezte
Sámson sorsát, hogy amíg küldetésén dolgozott, épp a sajátjai adták át idegen
kezekbe.
Sámsonnak
azt a kínt is el kellett szenvednie, hogy olyasvalaki árulta el, akit
szeretett. El kellett viselnie ellenségei kínzásait és gúnyolódását. Végül
pedig Sámson életének összegzése is nagyon elgondolkodtató: „Így
többet ölt meg halálával, mint amennyit megölt életében.” (Bír 16:30).
Jézusra vonatkoztatva ez inkább így hangzana: „többet ért el halálával, mint életével.” Sámson és Jézus élete
között felfedezhető megdöbbentő párhuzamok nyilvánvalóan nem véletlenek.
Ugyanakkor Sámson és Jézus élettörténetének hasonlósága ellenére egyszersmind
teljes ellentéte egymásnak. Sámson kora erkölcseihez idomult, Jézus azonban
konfrontálódott az akkori erkölcsökkel. Sámson csaknem teljesen feladta
küldetését, míg Jézus mindvégig hűséges maradt. Sámson csak fizikai értelemben
hozott népének szabadítást, Jézus azonban mindenki számára megszerezte a teljes
szabadságot. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése