100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 25.
Jézus úr a betegség
és a halál felett is
Olvasmány: Mt
9:18-34
„ Amikor Jézus bement az elöljáró
házába, és meglátta a furulyásokat meg a zajongó sokaságot, így szólt:
Menjetek innen, mert nem halt meg a leányka, csak alszik. Azok pedig kinevették
őt. Amikor azután kiküldték onnan a sokaságot, bement, megfogta a leányka
kezét, mire az felkelt. És híre ment ennek az egész vidéken.” (Mt 9:23-26).
Jézus hatalmát bizonyító
különböző csodák leírását találjuk itt egymás után az evangéliumban. Jézus
leprásokat tisztított meg, majd démonok által megszállottakat szabadított meg a
gonosz hatalmából. Bizonyította a tanítványai előtt, hogy Ő úr a természet erői
felett, hatalma van parancsolni a viharnak és a szélnek, egyetlen szavával lecsendesíteni
a tengert. Egy teljesen lebénult embert pedig úgy gyógyított meg Jézus, hogy a
beteget előbb a bűnbocsánat ajándékában részesítette, ezzel bizonyítva, hogy
neki hatalma van a testi betegségek felett épp úgy, mint a bűn fölött.
A ma előttünk levő igeszakaszban
ismét Jézus gyógyításairól hallunk. Jézus egymás után gyógyította meg a
vérfolyásos asszonyt, a két vakot, majd a megszállott némát, így bizonyítva
azt, hogy neki valóban hatalma van minden betegség felett. Sőt azt is
láthatjuk, hogy amikor emberileg nézve már minden veszni látszik, mert a
betegség végül elragadott valakit az élők sorából, Jézus még ott is tud
segíteni, mert neki hatalma van a halál felett is, ő képes életre kelteni a
holtat is.
1.
A vérfolyásos
asszony meggyógyítása
Az evangélisták ebben a gyógyítás
történetben kihangsúlyozzák, hogy az asszony betegsége már 12 éve tart. A beteg asszony minden vagyonát orvosokra és gyógyszerekre
költötte, de senki és semmi nem tudott segíteni rajta. Az asszony azonban
mindezek ellenére nem adta fel a reménységet. Ezért kereste fel most Jézust,
mert nála remélte megtalálni a gyógyulását. Hite nagyságát és természetének
szerénységét mutatja, hogy megelégszik azzal, hogy titokban érinti meg Jézus
ruhájának szegélyét, mert biztos abban, hogy Jézus közelsége által Istennek a
gyógyító ereje kiárad majd reá. Az érintés ugyan titkon történt, de Jézus érzékelte,
hogy valaki hittel közeledett hozzá, és hogy erő áradt ki belőle. Jézus nem marasztalta
el az asszonyt, hanem nagy dicséretre méltatta őt: „Amikor Jézus megfordult, és
meglátta őt, így szólt: Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged. És
meggyógyult az asszony abban az órában.” (Mt 9:22). Márk evangélista,
aki még részletesebben leírja a történetet, ezt mondja az asszonyról: „Azonnal
elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából.”
(Mk 5:29). A gyógyulás tehát már az érintés pillanatában megtörtént, de Jézus
nem hagyta ennyiben a dolgot. Ugyanis ezt olvassuk: „Jézus azonnal észrevette, hogy
erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg
a ruhámat? Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a
sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? Jézus körülnézett, hogy
lássa, ki tette ezt.” (Mk 5:30-32).
A titkon történt gyógyulás, nem
maradhatott titokban, mert képtelenség lenne az, hogy Krisztus úgy árassza ki
kegyelmét, hogy ne tudja kivel tett jót. Nyilvánvaló, hogy az asszony
gyógyulása nem csak úgy véletlenül történt meg. Jézus tudva és akarva
gyógyította meg ezt az asszonyt. Az sem kétséges, hogy Isten Szentlelke munkája
által ő vonzotta magához ezt az asszonyt, hogy visszaadhassa neki egészségét.
Jézus most azért szólítja mégis elő ezt az asszonyt, hogy ő maga mondjon el
mindent a többiek előtt. Ha Krisztus csak egymaga beszélt volna a csodáról,
talán nem hittek volna szavának, de így hogy az asszony félelemtől remegve
előállt és elmesélte azt, ami vele történt, már senki sem kételkedhetett.
A beteg asszony, aki őszinte
istenfélelemmel kereste Jézust, ugyanakkor mégis tele volt félelemmel és
bizonytalansággal. Jézus ezért biztatta őt így: „Bízzál, leányom, a te hited
megtartott téged.” (Mt 9:22). Azzal, hogy nem nyíltan fordult Jézushoz,
hanem titkon érintette meg a ruhája szegélyét, így remélve a gyógyulást, talán
a maga babonás gondolkodásáról is elárult valamit. Az embereket az ókortól
napjainkig kísérti ez a fajta babonás vallásosság, amely bizonyos szentnek vélt
emberek vagy tárgyak érintésétől reméli a csodát. Jézus nyilvánvalóan látta ezt
és ezért is nem hagyhatta annyiban a dolgot. Le kellett lepleződnie annak, hogy
nem egy szent tárgy vagy egy szent ember érintése gyógyította meg ezt a beteg
asszonyt, hanem az élő Jézus Krisztus. Jézus azonban mégsem marasztalja el az
asszonyt, csupán helyreigazítja tévedésében és hitét a helyes irányba tereli.
Az asszony gyógyulása akkor lesz teljessé, amikor nemcsak betegségéből gyógyul
meg, de ingadozó hitében is megerősítést nyer Jézustól: „Ő pedig ezt mondta neki:
Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól
megszabadulva légy egészséges!” (Mk 5:34). Kálvin itt ezt a megjegyzést
teszi: „Csak attól a pillanattól lesz
érvényes a kapott jótétemény, amely pillanatban az asszony Krisztus ajkáról
hallja is azt, amit már megtapasztalt magán.”
2. A halott leány életre keltése
Az evangéliumok beszámolóiban két
gyógyítás története fonódik itt szorosan egybe. Jézus eredetileg a zsinagógai
elöljáró, Jairus kérésére indult el annak házához, hogy a beteg leányát
meggyógyítsa. Azonban nagy sokaság vette körül Jézust, így csak nagyon lassan
tudtak haladni a tanítványaival. Út közben történt aztán, hogy a vérfolyásos
asszony megérintette Jézust, majd pedig hívására előállt és bizonyságot tett a
vele történt csodáról. Jézus így csak késve érkezhetett meg Jairus házához,
amikor már annak kislánya halott volt.
Máté, aki igyekszik tömören
beszámolni az eseményről, már a történet elején kijelenti, hogy a kislány
halott volt és Jézus keltette életre. A történet időrendi sorrendje Márk leírásában
pontosabb. Itt megtudjuk, hogy amikor Jairus, az apa, Jézushoz jött, bár súlyos
beteg volt, de még élt a gyermeke, hiszen így szólítja meg Jézust: „A
kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben
maradjon.” (Mk 9:23).
A zsinagóga feje ellentétben a
pogány századossal úgy képes elképzelni a beteg leánya meggyógyulását, hogy
ahhoz Jézus személyes jelenléte, érintése szüksége. Míg a pogány százados hitte
azt, hogy Jézus egyetlen szavával parancsolhat a betegségnek, addig a zsidó
vallás egyik kiválósága csak azt tartja elképzelhetőnek, hogy valaki
kézrátétellel gyógyítson. A zsinagógai előjáró tehát nem tulajdonít Jézusnak
egyebet, mint az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan, a kézrátétellel való
gyógyítás hatalmát. Hitének gyengesége még inkább megmutatkozik, amikor hírt
kap arról, hogy leánya már meghalt. Ekkor teljesen elveszíti minden
reménységét.
Jézus a vérfolyásos asszony esetéhez
hasonlóan, most sem rója meg a kicsinyhitűt, hanem így bíztatja őt: „Ne
félj, csak higgy!” (Mk 5:36). Van, amikor a hit igen kicsiny, és erőtlen,
de aki Jézushoz fordul, azt ő sohasem utasítja el. Ezért hirdeti a Messiásról már
az ószövetség is ezt: „Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó
gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ézs 42:3).
Jézus nem engedi, hogy ez a
zsinagógai elöljáró a félelme és a kishitűsége miatt elzárkózzék a kegyemtől.
Krisztus megmutatja, hogy Isten kegyelme előtt még a halál sem lehet akadály.
Az evangélisták arról számolnak be, hogy Jairus házánál már elkezdődött a
halott leány gyászszertartása: „Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és
meglátta a furulyásokat meg a zajongó sokaságot.” (Mt 9:23). „Mindnyájan
sírtak, és gyászolták a leányt.” (Lk 5:52). Ekkor Jézus egy egészen
különleges dolgot mondott: „Ne sírjatok, nem halt meg, csak
alszik! De kinevették, mert tudták, hogy meghalt.” (Lk 5:553). Az
alvás kifejezést a Biblia számos helyen használja a halál állapotának a
leírására. A Szentírás, amikor a halált az alváshoz hasonlítja, egyszerűen azt
akarja kifejezni, hogy ez egy átmeneti állapot, amit követ majd a felébredés,
azaz a feltámadás. A gyászoló sokaság azonban teljesen félreérti Jézus szavait,
ezért kinevetik őt. Ma is sokan szokták mondani, hogy a halál egy olyan
állapot, ahonnan még nem jött vissza senki. Így annak lehetősége, hogy a halál
nem végeleges, hogy lesz feltámadás, ma is sokak számára nevetség tárgya. Jézus
itt két dolgot tesz egyszerre, egyrészt kezével megérinti a lányt, másrészt szavával
előhívja őt: „Ő azonban megfogta a leány kezét, és szólította: Leányom, ébredj!”
(Lk 8:54).
Ahogy Jairus kérte, hogy Jézus kezét rátéve
gyógyítsa meg a leányát, most ezt is megteszi Jézus, de ennél nagyobbat is tesz,
amikor szavaival kelti életre a már halott leányt. Jézus szava ilyen hathatós, nemcsak
a tisztátalan léleknek, a betegségeknek, a viharnak parancsol, de szava a halottakig
is elhat. Márk szövegében Jézusnak az eredeti arám nyelven elhangzott szavai is
le vannak jegyezve: „Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel!”
(Mk 5:41). Lukács evangélista pedig még ezt is hozzáteszi: „Ekkor
visszatért belé a lelke, és azonnal felkelt.” (Lk 8:55). Hatalma van
arra, hogy szavával parancsoljon a halálnak, s éltre keltse azt, akiből már
eltávozott a lélek. A szemtanuk pedig csak erre képesek: „Azok pedig azt sem tudták, hova
legyenek a nagy ámulattól.” (Mk 4:42)
3.
A vak és a
néma meggyógyítása.
Az ószövetségi próféták ígérete
szerint, amikor eljön majd az Isten által megígért Messiás, akkor a következő
jelekről fogják majd megismerni: „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és
megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és
ujjong majd a néma nyelve. Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert
felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, bekötözzem
a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a
megkötözötteknek.” (Ézs 60:5-6, 61:1). Az evangélisták, amikor Jézus
csodáiról számolnak be, akkor azt igyekeznek bizonyítani, hogy Jézusban mindez
valóban beteljesedett.
Máté evangélista lejegyzi, hogy
egy alkalommal maga Keresztelő János is elbizonytalanodott ebben, ezért
követeket küldött Jézushoz ezzel az üzenettel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy
mást várjunk?” (Mt 11:3). Jézus ekkor Ézsaiás próféta szavait idézve
válaszolt: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és
láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek
hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az
evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Mt
11:5-6).
A két vak meggyógyítása
történetének a különlegessége az, hogy Jézus a hozzá kiáltozóknak nem válaszolt
azonnal, hanem úgy tett mintha nem is hallaná azokat és hagyta, hogy a
szállásáig kövessék őt. Amikor pedig látta, hogy mindvégig követik őt,
megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” (Mt 9:28). Jézus tehát
így tette próbára állhatatosságukat és hitüket. A többi evangélista
beszámolójából azt is megtudjuk, hogy a vakok már előzőleg Dávid Fiaként
szólították meg Jézust: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10:47). Jézus
tehát azt szerette volna megtudni, hogy ezt valóban komolyan gondolják-e. Mert
nem elég, ha csak a szánk beszél Istenről, az akaratunkat és a szívünket is oda
kell szánnunk.
Kálvin itt ezt mondja: „Nem ok nélkül kérdezi meg Jézus a vakoktól:
hiszik-e azt, amit a szájukkal vallanak, hogy Krisztusnak hatalma van megtenni,
tudniillik az emberek Isten hatalmának és Krisztus erejének általában
kevesebbet tulajdonítnak a kelleténél. Krisztus
tehát egyszerűen azt akarta megtudni, hogy szívükből tisztelik-e Messiásként.”
Végül, hogy tejes legyen Jézus
messiási hatalmának a bizonyítása, még egy néma ember meggyógyítása
történetének a leírását is ide fűzi az evangélista. A történet érdekessége,
hogy a beteg ember némaságának az oka itt nem testi fogyatékosság, hanem a
megszállottság volt. A Biblia itt azt mondja, hogy ennek az embernek a gonosz
lélek tartotta fogva a nyelvét. Jézus ismét bizonyságot tesz hatalmáról, kiűzi
a megszállottból az ördögöt, aki megszabadulva a gonosz fogságából azonnal
megszólal. A szemtanúk reakciója azonban ismét vegyes. Egyesek ezt mondják: „Sohasem
láttak még ilyet Izráelben!”
(Mt 9:33). Mások azonban ezt mondják: „Az ördögök fejedelmével űzi ki
az ördögöket.” (Mt 9:34). Hatalmas ellentét feszül itt egymásnak, míg
az egyik oldal az isteni kegyelem felismerése által Istent dicséri, a másik
oldal nyíltan átkozódik. Ebből is láthatjuk, hogy az istentelenségben elvakult
emberek számára nincs Istennek olyan cselekedete, amelyet ki ne forgatnának.
Végül Jézus csodáinak a
leírásáról szóló szakaszt ezzel a mondattal zárja az evangélista: „Jézus
bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a
mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és
erőtlenséget.” (Mt 9:35). Láthatjuk tehát, hogy az evangélisták nem
sorolják fel külön-külön Jézus minden egyes szolgálatát, minden olyan esetet,
amikor beteget gyógyított, csupán néhány nevesebb, fontosabb eseményt emelnek
ki ezek közül.
Márknál ezt a megjegyzést
találjuk a szakasz végén: „Majd sorra járta a környező falvakat, és
tanított. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta
őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok
mindenre tanítani.” (Mk 6:33-34). Máté pedig ezt mondja: „Amikor
látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint
a juhok pásztor nélkül.” (Mt 9:36). Jézus könyörültre indult a nép
iránt, ezzel is igazolva, hogy ő az Atya hűséges szolgája, aki gondoskodik a
nép üdvéről, hiszen értük öltött testet. Jézus tovább végezte szolgálatát,
nemcsak a csodák által bizonyítva isteni hatalmát és erejét, de az evangélium
hirdetése által is. Ez a kifejezés: „Isten országának evangéliuma”
tehát az Isten igéjének hirdetését és az Isten hatalmának megjelenítését
jelenti. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése