Igehirdetés: 2022.04.17. - Húsvéti keményszívűség

 

Húsvéti keményszívűség

Olvasmány: Lk 24:13-43

„Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.” Mk 16:14

 

               A nagypénteki történet azzal ért véget, hogy Jézus halála után Pilátus megengedte arimátiai Józsefnek és Nikodémusnak, hogy levegyék Jézus testét a keresztről, hogy előkészíthessék a temetésre, majd elhelyezhessék egy sírboltba. A temetésnek csak a Jézus követői közül való néhány asszony volt a tanúja. Jézus keresztre feszítése és halála a tanítványait tanácstalanná és csüggedté tette. Úgy látszott, hogy minden, amiben hittek, elveszett. Egyikük, miközben Jeruzsálemből Emmausba gyalogolt, így fejezte ki ezt: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.” (Lk 24:21). A tanítványok itt múlt időben beszélnek, azt mondják: „reménykedtünk”, vagyis mostanra már elvesztették a reményüket. A vezetőjük meghalt, az ügy elveszett, nekik pedig el kellett dönteniük, hogy mit tesznek most. Nagyon féltek, de mindez hamarosan változni kezdett. Az üres sír felfedezésével, a feltámadás angyali üzenetével, a feltámadott Úr megjelenéseivel és azoknak a vallástételével, akik látták a feltámadott Jézust, erősödni kezdett a meggyőződés követői között, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból.

               Az asszonyok voltak, akik kora reggel kimentek a sírhoz, hogy megkenjék a testet, és azon aggódtak, hogy ki fogja elhengeríteni a nehéz követ a sír bejárata elől. Amikor megérkeztek a sírhoz, azt látták, hogy a kő már el van hengerítve és angyalok jelentek meg. Természetesen megrémültek, de az angyal elmondta nekik, hogy Jézus teste nincs már a sírban, mert feltámadt a halálból. Az angyal Jézus szavaira emlékezteti őket: „Az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia” (Lk 24:7). Továbbá arra is utasítja az asszonyokat, hogy mondják el a tanítványoknak, hogy Jézus ígérete szerint Galileában még egyszer találkozni fog velük.

               Az asszonyok még mindig remegve, de boldogan tértek vissza a városba. Amikor elmondták a tanítványoknak az örömhírt, a szavaik képtelenségnek tűntek a többiek előtt. Péter és János mégis elmentek a sírhoz, de csak azt tudják megerősíteni, hogy a sír valóban üres. Hazamenve azon gondolkodnak, hogy vajon mi történhetett.

               Az evangélium beszámolójából újra és újra az tűnik ki, hogy a tanítványok nem akarják elhinni, hogy Jézus valóban feltámadt. János evangélista meg is jegyzi: „Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.” (Jn 20:9). Úgy tűnik a tanítványok nagyon is hitetlenül és kételkedve fogadták a feltámadás hírét, és bizony időbe telt, míg meggyőződtek az igazságról. Csak Jézus többszöri megjelenése után változott meg a véleményük és fogadták el a tényt, hogy Jézus valóban feltámadt és él.

1.      Az emmausi tanítványok esete

               Erről a két tanítványról nem sokat tudunk meg az evangéliumból. Az biztos, hogy ők nem a szűkebb tanítványi kör, nem a tizenkettő közül valók voltak. Minden bizonnyal ők Jézus tanítványainak a tágabb köréhez tartoztak. Azonban életüket örökre megváltoztatta a feltámadott Jézussal való találkozás.

               Később így emlékeztek vissza az eseményekre: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?” (Lk 24:32).  A két tanítvány a különös vacsora után, azonnal rohant vissza Jeruzsálembe, hogy elmondja az apostoloknak és a többi tanítványnak mindazt, ami velük történt. Ott értesültek arról, hogy Péter is látta már a feltámadott Jézust.

               Jeruzsálemben, ahol együtt voltak a tanítványok és egymás szavába vágva mesélték el egymásnak, annak a különös napnak az eseményeit, egyszer csak ismét megjelent Jézus. A Mester ekkor még egyszer elmagyarázta követőinek, hogy halála és feltámadása nem véletlenül és nem vártalanul történt, hanem minden az Isten üdvtervének megfelelően történt:  „Be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül.” (Lk 24:44-45). A Feltámadt Jézus végül az összegyűlt tanítványainak még egy fontos  ígéretet tett: „És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” (Lk 24:49). Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy Ő hamarosan eltávozik a földről, és rájuk, a tanítványok kicsiny csapatára vár a feladat, hogy továbbvigyék a küldetést. Ezek az egyszerű emberek, akik hallgatták és követték Jézust, látták őt meghalni, sokszor talán gyáván viselkedtek, de ezen túl nem maradtak egyedül, mennyei erővel, a Szentlélek erejével töltekeztek be. A tanítványok világosan megkapták a feladatot: „és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk.” (Lk 24:47-48). A tanítványok miután Betániában búcsút vettek Jézustól, nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe és megkezdték küldetésük betöltését, az evangélium hirdetését, hogy ez egész világ megismerje az örömhírt.

 

2.      A tizenegy tanítvány keményszívűsége

               A húsvéti történeteket olvasva újra és újra találkozunk azzal a megjegyzéssel, hogy a tanítványok keményszívűek, kételkednek és képtelenek elhinni, hogy Jézus feltámadt. Hallunk a magdalai Máriáról, aki látta a Feltámadott Jézust, elmondta a hírt a többieknek, de azok nem hittek neki. De az Emmausból visszatérő két tanítványnak sem hittek a többiek. Így amikor Jézus végül megjelent ott, ahol együtt volt mind a tizenegy tanítvány, kénytelen feddéssel kezdeni a mondanivalóját: „és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.” Mk 16:14

               Ez a hitetlenség különféle formában ott van mind a négy evangéliumnak a feltámadásról szóló beszámolójában. Máté úgy írja le Jézus és a tanítványok találkozását, hogy amikor meglátták Jézust, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Lukács arról számol be, hogy amikor az asszonyok hírül vitték az angyal üzenetét Jézus feltámadásáról, üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Később pedig, bár már tudtak arról, hogy az Úr megjelent Simonnak, és erről be is számoltak az Emmausból visszatérő két tanítványnak, éppen amikor ezt újságolták, Jézus megjelent közöttük, de ők megrettentek és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Jézus megkérdezte őket: „miért rémültetek meg és miért támadt kétség a szívetekben?” (Lk 24:28). János evangéliumából pedig jól ismerjük a hitetlenkedő Tamás történetét.

               A húsvéti történetet, a feltámadásról szóló evangéliumot megdöbbentő módon áthatja a hitetlenség, a kétség, annak ténye, hogy még Jézus tanítványai sem hittek.
Kétségtelen tehát, hogy még Jézus legközelebbi tanítványai is hitetlenkedtek. Az evangéliumok őszintén beszámolnak erről a hitetlenségről.  Jézus pedig erőteljesen számon is kérte a tanítványait emiatt és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket. És ez még egészen visszafogott fordítása az eredeti fogalmazásnak, ahol még keményebb kifejezés szerepel.

               Márk beszámolója teljesen egybevág Lukács leírásával a két emmausi tanítvánnyal folyatatott beszélgetésről, ahol Jézus szintén keményen fogalmazott: „Ó, ti balgák, milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megírtak a próféták!” (Lk 24:25).

               Ezek a kemény szavak azonban azt is mutatják, hogy a feltámadásban hinni Jézus szerint reális és logikusan következtethető lehetőség volt a tanítványok számára. Jézus nem olyat kért számon rajtuk, ami lehetetlen lenne a tanítványok számára. A János evangéliumában arról olvasunk, hogy Tamás feltételeket szab: „ha nem látom és nem érintem a szegek helyét, nem hiszem.” (Jn 20:25). Amikor pedig Jézus újra megjelenik közöttük, pont ezekkel a szavakkal szólítja meg Tamást: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20:27). Jézus többször is megjelent a tizenegy tanítvány között, bizonyítva, hogy él. Sőt, amikor még ez sem volt elég arra, hogy higgyenek, mert egy szellemnek hitték csupán őt, akkor Jézus nagyon gyakorlatiasan enni kért tőlük, majd a szemük láttára elfogyasztotta az ételt, igyekezett meggyőzni őket. Sorolhatnánk még tovább is az evangéliumok alapján, hogy hányféle gesztust tett Jézus, hogy hitre segítse a hitetlen és keményszívű tanítványait.

               Jézus a keményszívűséget a hitetlenséggel köti össze. Ha keményszívűséget csupán az érzéketlenséggel vagy a gőggel azonosítjuk, az félre visz minket, mert a Biblia szóhasználatában a keményszívűség több ennél. A legvilágosabban ezt ott látjuk, amikor Jézus a farizeusok kovászától óvja tanítványait: „hát még mindig nem veszítek észre, nem értitek, még mindig ilyen keményszívűek vagytok, van szemetek és mégsem láttok, fületek van és mégsem hallotok, nem is emlékeztek, még mindig nem értitek?” (Mk 8:17-18). Ez a keményszívűségnek a legpontosabb meghatározása. A magvető példázatában idézett ézsaiási prófécia is ugyanerről beszél: „Látva nem látnak, hallva nem hallanak, így szívükkel nem értenek.” (Mt 13:13). Ámen.