100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 6.
Virágvasárnap
Olvasmány: Mk
11:1-26
„Elvitték
tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült
rá. Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos
ágakat; az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna!
Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő
országa! Hozsánna a magasságban!” Mk 11:7-10
Jézus küldetése Jeruzsálemben ért
véget. A virágvasárnap történetének leírásából megtudjuk, hogy Jézus hogyan érkezett
meg Jeruzsálembe, ahol utolsó napjaiban a zsidó vezetők növekvő
ellenségeskedéseivel kellett szembenéznie. Jézus ezekben a napokban főleg az
ítéletről tanított, majd három meglepő dolgot is végrehajtott, amellyel
szimbolikusan ábrázolta az Isten eljövendő országának természetét, úgy ahogyan
az ószövetségi próféták dramatizálták Isten üzenetét jelentőségteljes szimbolikus
cselekedeteikben. Jeremiás próféta például egy korsót tört össze, ezzel
jelképezve, hogy Isten össze fogja törni Izraelt. Ézsaiás próféta pedig
meztelenül közlekedett Jeruzsálem utcáin, hogy így szemléltesse, miként fogja
megalázni Asszíria Egyiptomot és Etiópiát.
Jézus utolsó tettei valóban
prófétai vonásokat hordoznak magukon, és azt ábrázolják, ami hamarosan be fog
következni. De Jézus tettei egy sokkal mélyebb jelentéssel is bírnak, mert ő
több mint próféta, ő Messiásként cselekszik, mert ő az Isten Fia.
1.
Jézus
szamárháton vonul be Jeruzsálembe
Ennek a kornak jól ismert
jelensége volt, hogy egy-egy győztes uralkodó bevonulását hatalmas tömeg
ünnepelte. A király általában fehér lovon ült, vagy díszes harci kocsin vonult
be hadvezérei társaságában, az újjugó tömeg pedig virággal és vörös szőnyeggel
fogadta őt. Jézus virágvasárnapi bevonulása Jeruzsálembe valóban királyi
bevonulás volt. Ezzel a jelképes cselekedetével Jézus azt fejezte ki, hogy
Isten visszatér Jeruzsálembe, hogy királya legyen Izraelnek és a nemzeteknek.
Jézus tehát valóban igényt tart a Dávid trónjára. Ezt az eseményt olyan
fontosnak tartották az evangélisták, hogy mindegyik evangéliumban megtalálható.
Az evangélisták Jézus tettében Zakariás próféciájának beteljesedését látják: „Örvendj
nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki
igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” (Zak 9:9).
Zakariás próféta könyve ugyanis úgy ábrázolja Izrael királyát, mint aki egy
katonai győzelem után tér vissza Jeruzsálembe. A történelmi leírások szerint
történt már hasonló esemény Jeruzsálemben. Mintegy másfél évszázaddal Jézus
születése előtt így vonult be Jeruzsálembe Makkabeus Júdás, miután győzelmet
aratott Izrael ellenségein, a szeleukidák felett. A győztes királyt örömteljes
éljenzéssel fogadta Jeruzsálem népe. Makkabeus Júdásnak pedig az volt az első
dolga, hogy megtisztítsa a templomot, amit korábban a pogányok
megszentségtelenítettek. Antiokhosz, Epiphanesz szír uralkodó, ugyanis pogány
oltárt állíttatott fel, ahol disznóhúst áldoztak fel.
Izrael királyának az egész
világra kiterjedő uralma, amelyet már régóta vártak, azonban akkor nem valósult
meg Makkabeus Júdással. Így a zsidók újabb királyra vártak, aki majd megalapozza
Dávidnak és a prófétáknak ígért, egész világra kiterjedő királyságot. Egy olyan
királyra vártak, aki Makkabeus Júdás nyomában járva végre valóban betölti a
zakariási próféciát. Közben más „királyok” is jöttek, akik követték Makkabeus
Júdást a trónon, de egyikük sem hozta el Isten királyságát.
Ilyen előzmények után félreérthetetlen,
hogy Jézus igényt tart a dávidi királyi címre. Ugyanúgy vonul be Jeruzsálembe,
messiásként jön, hogy Izrael trónját követelje, és felállítsa a királyságot,
amelyet Júdás Makkabeusnek nem sikerült felállítania. A jeruzsálemi tömeg érti
Jézusnak ezt a jelképes tettét, és kiáltásaikkal, üdvözléseikkel és
dicséreteikkel köszöntik az érkező Jézust. A sokasság a 118. zsoltárból idéz: „Ez
az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Ó, URam,
segíts meg! Ó, URam, adj szerencsét! Áldott, aki az ÚR nevében jön!”
(Zsolt 118:24-26).
Valójában azonban sem Jeruzsálem
népe, sem pedig a tanítványok nem értették meg, hogy milyen király Jézus. A
zsidók egy harcias Messiást, egy hadvezért vártak, aki majd szabadságharcot
indít és megszabadítja népét a római uralom alól. Máté, aki elsősorban
zsidóknak írja az evangéliumát, ezért azt hangsúlyozza elbeszéléseiben, hogy
Jézus úgy jött el, mint egy szelíd és alázatos király. Zakariás próféta szavait
idézve rámutat: „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron
ül, szamárcsikó hátán.” (Zak 9:9). Az állat, amit Jézus a bevonulásra
választott, egy szelíd igavonó állat volt, nem pedig a katonai hódításhoz illő
harci paripa, mert Jézus nem háborúzni, hanem békét hozni jön. Jeruzsálem lakói
azért nem ismerték fel meglátogatásuk idejét, mert félreértették a király
természetét, aki szelíd, és szolgálni akar, nem pedig háborúzni és zsarnokoskodni.
Napokon belül ugyanez a tömeg már Jézus vesztét követeli majd: „Feszítsd
meg! Nem királyunk van, hanem császárunk!” (Jn 19:15).
2.
Jézus ítéletet
tart a templom felett
Jézus második messiási
cselekedete virágvasárnapon az volt, hogy ítéletet tartott a templom felett.
Mivel az ókori Közel-Keleten mindig is szoros kapcsolat volt a vallás és a
politika között, a győztes király bejövetelét gyakran követte a templomba való megjelenése,
ahol áldozatot mutatott be, köszönetet mondva az isteneknek. Ebben az időben a
jeruzsálemi templom volt a legfontosabb szimbóluma a judaizmusnak, úgy
tekintettek rá, mint arra a helyre, ahol Isten lakozik a népe között. Az
áldozatok által a hűtlen Izrael helyrehozhatja a törést, amelyet a szövetségi kapcsolaton
ejtett bűneivel. Emellett a templomnak vallási, politikai, gazdasági és
szociális jelentősége is volt. Mindenekelőtt pedig a templomhoz kötődött a
zsidók reménysége Isten eljövendő országával kapcsolatban. Mivel Júdás
Makkabeus egyszer már megtisztította a templomot, Izrael népe hitt abban, hogy
Isten egy napon visszatér ide, hogy felállítsa trónját, és innen fog uralkodni
az egész világra kiterjedő országán. Így szólt Malakiás próféciája: „Én
majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába
az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már!”
(Mal 3:1). Azt is elmondja a próféta, hogy amikor Isten visszatér a templomába,
akkor ítéletet fog tartani a templom és népe felett. Isten ledönti majd trónjukról
az igazságtalan uralkodókat és megtisztítja Jeruzsálemet a pogány népektől.
Jézus, bár megtisztítva a
templomot egy rövid időre helyreállítja annak szentségét, de azt is látja, hogy
ez kevés, mert a nép nem akar változni, megtisztulni, ezért siratja
Jeruzsálemet: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így
szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!
De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek majd rád napok,
amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől
szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak,
és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lk
19:41-44).
Jézus azért sír tehát, mert
Izrael népe félreértette Isten Fiának az eljövetelét. Az Ő eljövetele valóban
ítéletet jelent, de nem a pogányokon, hanem a saját népén, a gyümölcstelen
Izraelen való ítéletet. Jézus már a korábbi szolgálatai során is sokszor
kijelentette, hogy a hitetlen népre ítélet vár. De most a virágvasárnapi
bevonulása alkalmával látjuk ezt az üzenetet teljes valójában kibontakozni.
Amikor Jézus ítéletet tart a templom felett, szimbolikusan kifejezi mindazt,
amiről eddig is tanított. Nem véletlen ezért az sem, hogy a templom megtisztításának
leírását Márk evangéliumában megelőzi a gyümölcstelen fügefa megátkozásának a
leírása. Ahogy a templom megtisztítása,
úgy ez is messiási és prófétai tett, amely az ítéletet szimbolizálja a
gyümölcstelen nemzeten.
Azon a helyen, amely a nemzet szimbolikus
központja, Jézus kiűzve az árusokat, és felborítva a pénzváltók asztalait, egy
kis időre megtisztítja a templomban zajló istentiszteletet. Jézus ezzel a
szimbolikus jellel előre kiábrázolja a templom végső pusztulását. Erre utalnak Jézus
szavai is: „Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára?”
Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” (Mk 11:17). Jézus itt Ézsaiás
próféta szavait idézi, aki szerint a jeruzsálemi templomnak az imádság házaként
kellene szolgálnia minden nép számára. Vagyis olyan helyként, ahová bármilyen
népből való emberek eljöhetnek, hogy megismerjék az élő Istent. Isten eredetileg
azért választotta ki Izrael népét, hogy általuk minden nép megismerje Istent és
szövetségre lépjen az Urral.
Az a templom azonban, amelybe most
Jézus belépett, nem töltötte be ezt a funkciót. Izrael nem volt hajlandó
befogadni a pogányokat és idegeneket, inkább kizárta őket az imádság házából.
Izrael az ő kiválasztottságát az elkülönülés privilégiumává alakította, ahelyett
hogy engedelmeskedve Isten elhívásának, a világ világosságává lett volna,
inkább elzárkózott. A templomra ezért
ítélet várt, hogy egy új „templom”, Jézus feltámadt élete Isten megújult
népében világosság lehessen a nemzetek számára, ahogyan azt Isten akarta.
3.
A fügefa megátkozása
és elszáradása
Ez Jézusnak a harmadik messiási
cselekedete ezen a napon. Messiási és prófétai tett ez is, amely az ítéletet
szimbolizálja a gyümölcstelen nemzeten. Jézus Krisztus király, próféta és pap.
A virágvasárnapi történetben láthatjuk mind a hármat együtt. Jézus királyként
vonul be Jeruzsálembe és királyként üdvözli őt a tömeg, ahogy arról Zakariás
jövendölt. De Jézus, beérve Jeruzsálembe, prófétaként szól és cselekszik, a
történetnek a vége pedig az, hogy ahogy azt a Zsidókhoz írt levél mondja, hogy
mint főpap, Ő lesz egy személyben az áldozó és az áldozat. Feláldozza önmagát
úgy, ahogy arról Ézsaiás is jövendölt, a szenvedő Messiásról szólván. Csak így
tudjuk ennek a történetnek ezt a megdöbbentő részét, a fügefa megátkozását
megérteni. Jézus odament a fügefához, gyümölcsöt keresett rajta, s mivel semmit
sem talált, ezt mondta: „Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha
többé!” (Mk 11:14). De Márk hozzáfűz még egy megjegyzést: „mert
nem volt fügeérés ideje.” (Mk 11:13).
Miért kereste Jézus a gyümölcsöt,
ha nem volt itt az érés ideje? Hiszen Jézus bizonyára jól tudta, hogy nem akkor
van a fügeérés. Vagyis amit itt Jézus tesz, az egy prófétai cselekedet volt. Márk
ezzel a különös megjegyzéssel arra utal, hogy egészen sajátos időben történik
ez az esemény, azaz ez az esemény egy másik, jelentősebb eseményre világít rá.
Jézus nem sokkal később így szólt tanítványaihoz: „Tudjátok, hogy két nap múlva
lesz a páska ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszíttessék.”
(Mt 26:1). Tehát ez az idő az, amikor az Ige testté lett és közöttünk lakozott,
ez az idő az, amikor a világosság a sötétségben fénylett, de a sötétség nem
fogadta be. Ez az idő az, amikor az Ige az övéi közé jött, de az övéi nem
fogadták be. Ez az idő az, amiről azt mondja Márk, hogy nem volt gyümölcstermő
idő. Isten népe nem termett gyümölcsöt. Az, amit tehát Jézus tesz, prófétai
tett. És ugyanúgy teszi ezt, ahogy az Ószövetség nagy prófétái, akik időnként
egészen abszurd dolgokat vittek végbe, hogy jelképes cselekményekkel ábrázolják
ki az isteni üzenetet. Ezt teszi most Jézus is.
Jézus királyként vonult be Jeruzsálembe
és prófétaként szólt és cselekedett ott. Azt ábrázolja ki prófétai tettével,
amit majd maga Isten fog tenni az ő népével, ha meg nem térnek. Emberileg nézve lehet azt mondani, hogy korán
keresi Jézus a gyümölcsöt, de ha Ő keresi, akkor annak valami más a jelentése,
nem az éhes ember türelmetlensége, ez figyelmeztetés, prófétai jel.
Az apostolok levelei újra és újra
arra buzdítják a keresztyéneket, hogy a hit jó gyümölcseit kell teremniük. De Keresztelő
János is ezt hirdette. Amikor sokan kimentek hozzá ijedelmükben, mert valami
apokaliptikus fenyegetést hallottak ki a beszédéből, mivel azt hirdette, hogy jön
valaki, akinek szóró lapát lesz a kezében, s a fejsze pedig a fák gyökerére
vettetett, akkor kérdezték, hogy mit tegyenek? A válasz pedig ez volt: „Teremjetek
megtéréshez méltó gyümölcsöket!” (Lk 3:8). Ez volt minden időben a
próféták sürgetése, ezzel zaklatták a népüket alkalmas és alkalmatlan időben.
Amikor Jézus prófétaként megítéli
a terméketlen fügefát, Péter megrökönyödve állapítja meg: „Uram, a fügefa, amit
megátkoztál, nézd, kiszáradt!” (Mk 11:20). Mindez pedig valóban
jövendölés és prófécia, ami nem sok nap múlva, be is teljesedik. Beteljesedik
az is, hogy föltámadt, és az is, hogy halálával és föltámadásával feloldoz bennünket
a vétkeink és bűneink, a gyümölcsöt hazudó terméketlenségünk összes terhe alól.
Ne ijedjünk meg, ha Isten Igéjét
hallva, ma nekünk is azt kell mondanunk, hogy: Uram, nincs gyümölcs, csak
levél! Jézus, ezzel a különös prófétai mozdulattal, hogy gyümölcsöt keres ott,
ahol nincs gyümölcs, és akkor keresi, amikor nincs gyümölcstermés, maga áll oda
a meddő és terméketlen helyére és helyette ő vágattatik ki. Hogy aztán általa a
terméketlen is gyümölcsöt teremhessen.
Ezért jött Jézus, a király, a
próféta, és a pap, és ezért kell nekünk minden helyzetünkben, örömben és
bánatban, győzelemben és veszteségben, békében és háborúságban egyaránt
Jézusunkhoz folyamodni. Boldog a szolga, aki majdan ezt hallja az ítéletkor: „Jól van, jó és
hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad
örömében!”
(Mt 25:21). Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése