100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 3.
A megkísértés
Olvasmány: Mt 4:1-11
„A Lélek pedig
azonnal kivitte őt a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben
kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.” Mk 1:12-13
A puszta, a sivatag Izrael
történetében a próbatétel helye. A pusztai vándorlás negyven éve visszhangzik
abban, hogy Jézus negyven nap és negyven éjjel böjtölt a pusztában. Ez a hely,
mind Izraelnek, mind Jézusnak, az Istennel való kapcsolat megerősítésének a helye.
Ez a bizalom születik meg a megpróbálás idején, amint ez a bizalom vall
kudarcot a kísértésben való elbukás alkalmával. Mert kísértés és próba ugyanaz
a szó a görög nyelvben. A Lélek a pusztába viszi Jézust, hogy próbára tétessék,
az ördög pedig megjelenik, hogy kísértse őt. A tét Jézus számára az elhívás
betöltése.
Mielőtt Jézus
elindulna, hogy hirdesse az evangéliumot és nyíltan a világ elé lépjen, maga a
Lélek viszi őt előbb a pusztába, ahol böjtölve és imádkozva készül a
szolgálatára. Ekkor találkozott Jézus a sátánnal, aki kísértette őt,
megpróbálta eltántorítani a céljától. Megkísértésről és lelki harcról olvasunk
itt. Ezekben a kísértésekben a sátán megpróbálja rábírni Jézust, hogy messiási
hatalmát olyan módon használja, amely nincs összhangban küldetésével. A kísértő
három utat mutatott meg Jézusnak, amelyet Messiásként választhat. Az egyik
lehetőség a populisták útja, a második a csodatevők útja, a harmadik pedig az
erőszakot alkalmazó forradalmárok útja.
Az első úton haladva Jézus a
köveket is kenyérré változtatva, hatalmát a maga hasznára fordítva nagy
népszerűségre tehetne szert. Jézus így megadhatná az embereknek mindazt, amit
akarnak, az étel, a megélhetés gondja egyszerre mind eltűnne. A nép biztosan
imádná, hogy egy ilyen gondoskodó királya van. Jézus lehetne a nép által
csodált és vakon követett „kedves vezér”, aki ingyen adja a kenyeret, s akit
mindenki szeret, aki megvalósítja a földi mennyországot.
A másik utat járva Jézus
csodatevő Messiás lehetne. A templom párkányáról levetve magát, kényszeríthetné
Istent, hogy látványosan mentse meg őt. Ezzel a szenzációs jellel mindenki
számára nyilvánvalóan bizonyíthatná isteni képességeit. A népet teljesen
elkápráztatná és ezek után bizonyára feltétel nélkül vakon követnék őt.
A harmadik út pedig a hatalom, a
politika útja, amelyen erőszakot és kényszert alkalmazva gyorsan megszerezhetné
a trónt a maga számára. Ez azonban azt jelentené, hogy egyetért a sátánnal, s
gyakorlatilag meghajol előtte.
Jézus mind a három lehetőségre
nemet mondott. Ő nem a nép által elképzelt messiásképnek akart megfelelni,
hanem egyedül az Atya akaratának. A könnyű út helyet a nehéz utat választotta,
a siker, a népszerűség, a csodálat és hatalom helyett a szelíd szolgálat útját,
az odaadó szeretetet és önfeláldozó szenvedést. Jézus útja a kereszt útja. Ebben
a lelki harcban a Szentlélek erősítette meg messiási elhívásában, és így
valóban készen állt arra, hogy elkezdje betölteni az Atyától kapott küldetését.
1. Az első csapda: a
kenyérkérdés
Az első kísértésben éhség által
akart Jézushoz férkőzni a kísértő. A sátán úgy számolt, hogy a hosszú böjtölés
után Jézus bizonyára megéhezett, így könnyen megkísérthető. Ez a kísértés
tehát a test kísértése. A test gyengesége, az étel hiánya miatti szükség
azonnal lehetőséget adott az ördögnek arra, hogy támadja őt. A hatalmas lelki
csúcs, a megkeresztelkedés és a megnyílt ég után azonnal egy nagy mélység,
sötétség, és harc következik: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek
változzanak kenyérré.” (Mt 4:3). Félelmetes és megdöbbentő, ahogy
a kísértő azonnal igyekszik kiforgatni azt, amit Isten mondott: „ha
Isten Fia vagy.” Hiszen éppen ezt hallotta Jézus, amikor leszállt rá a
Szentlélek, amikor az Atya felkente őt, amikor szavával megerősítette, hogy
elinduljon az úton, elhívása betöltésében. Vajon hiszi-e Jézus most, a testi gyengeség
és szükség idején azt, amit az Atya kijelentett neki, és bízik-e az Atyában?
Sok minden rejtőzik a kísértőnek
ebben a mondtában. Két oldalról is megközelíthetjük. Az egyik oldalról
kérdésként hangzik: „tényleg Isten Fia
vagy?” Ez a kérdés lényege szerint a paradicsomi kísértéssel
párhuzamos, hiszen a célja, hogy elbizonytalanítson, hogy bizalmatlanságot
keltsen. Jézus hallotta, hogy az Atya kijelentette róla, hogy ő az Isten Fia.
De most belül, a gondolataiban megszólal a gonosz: „Képes vagy erre? Ki kellene próbálni! Ha Isten Fia vagy, biztos
meg tudod tenni. Amint Isten a mannát
adta a pusztában, úgy tudsz-e te, az Isten Fia kenyeret teremteni a kövekből?”
A másik megközelítés a kijelentés: „Ha Isten Fia vagy, meg tudod tenni! Használd
hatalmad az Atyától függetlenül. Miért kellene éhezned vagy bármiben szükséget
látnod, ha te Isten Fia vagy?” Kálvin így magyarázza ezt: "Mivel látod, hogy Isten magadra hagy
téged, a szükség kényszerít az önmagadról való gondoskodásra. Szerezz tehát magadnak
ételt, mert az Isten nem ad neked." Azaz a kísértőnek a fő célja, hogy
Jézus Istentől függetlenül cselekedjen és használja az isteni hatalmát a maga
megmentésére.
A Sátán célja megtörni Jézus
bizalmát az Atya szavában, és ezzel eltántorítani őt a küldetésétől. Látjuk
tehát, hogy a testen keresztül érkező kísértés valójában mindig az Istennel
való kapcsolatot célozza meg. Nem a test a lényeg, hanem az Úrral való
közösség, a benne való bizalom és hit megpróbálása. Jézus böjtölt, de tudott
hálával enni és jóllakni is. A testet és a test szükségét sem lebecsülni, sem
túlértékelni nem szabad. Tudnunk kell, hogy ha szükséget, gyengeséget,
erőtlenséget, hiányt élünk meg, különösen is támadhatóak vagyunk. A kenyérkérdés
mindig a bizalom, a hit, az engedelmesség kérdése is.
Jézus leleplezte a kísértőt: „Meg
van írva, nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten
szájából származik.” (Mt 4:4). Jézus arra mutatott rá, hogy van
valami, ami felette áll a testi szükségnek, ez pedig Isten jósága, hűsége,
gazdagsága, amely által éltet, megtart, gondoskodik. Az élet sokkal több, mint
a test szükségének enyhítése. Jézus bízik abban, hogy az Atya táplálja és gondozza
majd. A pusztai vándorlás 40 évére utal szavaiban Jézus, amiről ezt mondja a
Biblia: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR a
pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja,
mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és
éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem
ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem
mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik.” (5Móz 8:2-3). Jézus
az igazi, ideális Izrael. A pusztában böjtöl. Megpróbáltatik, mint atyái. De ő
nem lázad, nem zúgolódik, és nem bukik el a próbán. Jézus, ha éhes is, bizalmát
teljesen az Úrba veti. Tudja, hogy Isten szájából, lényéből fakadó igazsággal
tápláltatik és tarttatik meg az ember és ezért képes az Urat az éhsége elé helyezni.
Ez a bizalom, ez a meggyőződés, ez a hit az, amely nem engedi, hogy a test
szükségének rabszolgája legyen. Ez Jézus győzelme a kísértő első
próbálkozásával szemben.
2.
A második
csapda: csoda kérdése
A második alkalommal az ördög egy
szentírási idézettel támadta meg Jézust: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert
meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy
meg ne üsd lábadat a kőbe.” (Mt 4:5-6). A sátán itt a 91. Zsoltár
szavait idézi, mely szerint, ha Jézus valóban Isten Fia, akkor biztosan
számíthat az agyalok segítségére, akik megóvják őt minden bajtól. Miért ne
próbálná ezt ki Jézus azáltal, hogy ráveszi, sőt kikényszeríti Istent, hogy
cselekedjen, tegyen csodát az érdekében.
Jézus, amikor elindul nyilvános
szolgálatába, mindent maga mögött hagyott. Egyedül az Atyára bízta magát, hogy így
töltse be a küldetését. Aztán elvitte őt a Lélek a pusztába, ahol már egy kísértésben
győzelmet aratott. Túl van a test kísértésén. A testi szükségeit is az Atya gondjaira
bízta, nem irányítja őt az éhség, a pillanatnyi szükség. De miután már mindezt
megtette, most itt a lehetőség, hogy az Atya is megtegye a magáét. Ha Jézus a
templom magaslatáról leugorva sértetlenül ér földet az ott lévő emberek szeme
láttára, akkor abban a pillanatban hős lesz. Akkor valami olyan hatalmas csoda
történik, ami által majd mindenki hinni fog neki. A sátán sugallata szerint
mindezt Jézusnak nem magáért, hanem Istenért, és a küldetés sikeréért kellene
megtenni. Mindez azonban nem más, mint a sátán újabb csapdája.
Sok embert megcsapott már a
nagyság, a hősiesség kísértése. Amikor a „jó ügy” képviselőjének adva ki magát jelentkezik
be a gonosz. Amikor látszólag nemesnek, hősiesesnek tűnik egy adott
cselekedetünk, de valójában az egész csak rólunk szól. Az ilyen értelmű
nagyság, jóság abszolút ördögi tud lenni. A legtöbb diktátor meg volt arról
győződve, hogy a legjobbat teszi az emberekkel. Aki hős akar lenni, aki azt
képzeli magáról, hogy ő valami hatalmas jót fog tenni másokért, és ebben
tetszeleg, egyre inkább önmagában gyönyörködik. Önmaga jóságának, áldozatos
voltának, nemes lelkűségének, saját magáról alkotott képének a foglyává válik.
Ez általában a jó szándékú
humanisták csapdája is. De a hősiesség kísértése a keresztényeket is fenyegeti.
Amikor az Istenért való szolgálatában úgy áldozzuk oda magunkat, ahogy azt
valójában sosem kérte tőlünk az Úr. Amikor
az Isten ügyéért, úgy hozunk áldozatot, hogy közben el is várjuk, hogy Ő pedig
angyalait küldje, hogy mi hőssé lehessünk. Miközben azt mondogatjuk, hogy „érted,
Uram, csak érted, a te ügyedért”, közben mégis minden rólunk szól. Ezért amikor
nagy és nemes dolgot akarunk tenni az Úrért, amikor úgy érezzük, hogy most valami
nagyot kell tenni, mindig kérdezzük meg, hogy ezt valóban az Úr akarja-e?
Valóban az Úr kéri tőlünk ezt, vagy csupán emberi ambíció, esetleg ördögi
kísértés van mögötte? Az igazi hős sohasem akar hős lenni. Sohasem a maga
nagyságával, saját nemes lelkűségével, erős hitével van elfoglalva.
Jézus így leplezte le a kísértőt:
„Viszont
meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4:7). Ige áll
az igével szemben. De Jézus különbséget tett a kicsavart és a helyén mondott
ige között. A pusztai vándorlás egyik legszomorúbb eseményére utal itt Jézus. Amikor
Isten kiszabadította népét az egyiptomi szolgaságból, a nép fellázadt Mózes és
Isten ellen, mondván, nincs vizük. Mózes Istenhez kiáltott, majd a kősziklából
fakasztott vizet a népnek. A Biblia ezzel zárja a történetet: „Így
kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr, vagy sem?” (2Móz 17:7).
Jézus azonnal felismerte a csapdát, ha leugrana, az Isten vizsgáztatása lenne.
Ha ő hős akarna lenni, azzal Istent kényszerítené és ő diktálná a feltételeket.
Márpedig ha Jézus azt hallotta az Atyától, hogy „te vagy az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, akkor nem
szükséges kényszerítenie Őt, mert a bizalomnak nincs szüksége a kipróbálásra. Jézusnak
nem kell Istent rávennie arra, hogy cselekedjen, mert elég annyi, hogy tudja, Ő
valóban Isten Fia, akiben az Atya gyönyörködik. Az Atya később több alkalommal
is megőrzi őt, amikor még idő előtt el akarták pusztítani, mert valóban
angyalait küldi a benne bízók mellé. A gonosz ott ferdített, hogy arra akarta
Jézust rávenni, hogy mesterségesen idézzen elő egy ilyen krízishelyzetet.
3.
A harmadik
csapda: a hatalom kérdése
Itt már nyílt támadásba lendül a
kísértő: „Megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és
ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Mt 4:7). Jézus
valóban azért jött, hogy övé legyen minden hatalom. A gonosz jogtalanul vett hatalmat
az ember és a világ felett. Jézus pedig azért jött, hogy helyreállítsa Isten
hatalmát. A kérdés az, hogy hogyan? Ha Jézus csak a hatalmat akarja, akkor
könnyen meginoghat. A kísértés lényege, hogy harc nélkül és önmaga feláldozása
nélkül, egy gyors kompromisszummal már most az övé lehet minden. Azonban nem
mindegy, hogy milyen eszközökkel éri el Jézus a célját. Kinek a hangjára
figyel? Amint egykor az Édenkertben, az első emberpárnak dönteni kellett,
amikor a kígyó ezt sziszegte: „Minden a
tiétek lesz, minden ismeret, minden hatalom, minden bölcsesség, ha rám
hallgattok.”
A hatalom kísértés, mert könnyen
válhat romboló erővé. Az a hatalom, amely teljes
kontrollt követel, romboló hatalommá válik. Lerombolja a kapcsolatokat, a
bizalmat, a párbeszédet, az őszinteséget. Már az első emberpárnak is
problémája volt a hatalommal, s éppen a hatalom kísértésében bukott el. Isten
mindent nekik adott az egész világon: „uralkodjatok,
szaporodjatok, sokasodjatok”. De ahelyett, hogy Isten gyermekeiként
engedelmeskedtek volna neki, ők többet akartak, több hatalmat, több ismeretet,
több dicsőséget. Ez a hatalom kísértése.
Az ördög ezt hazudta: „Olyanok
lesztek, mint az Isten” (1Móz 3:5). Pedig az ember, akit Isten a maga
képére teremtett, már eleve olyan volt, mint Isten. De az ördög azt mondta, hogy
ez nem elég és rávette őket, hogy a több hatalom érdekében legyenek függetlenek
Istentől. És ezért minden hatalom, ami Istentől elszakítva létezik, romboló és
ördögi.
Jézus válasza ez: „Az
Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4:10). A
hatalom kísértésével szemben, csak Isten kizárólagos imádata és szolgálata
lehet a megoldás. Jézusnak nem volt semmi hatalma, semmi dicsősége, ami
Istentől független lett volna. Minket is erre hívott Jézus, mikor imádkozni
tanított. „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.” (Mt 6:13). Ez az
Isten-imádat a válasz a hatalom kísértésére. Mert a hatalom
kísértésével szemben csak egyetlen módon győzhetünk, ha minden hatalmunkat
Isten hatalma alá helyezzük. Ez a különbség a romboló és az építő hatalom
között; az egyik független akar lenni, a másik pedig Istent szolgálja. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése