Keresztelő 2021.10.10. (Dobler Sára és Pap Milos)

 KERESZTELŐ:

A mai vasárnapon (2021.10.10.) gyülekezetünkben a keresztség sákramentumában részesült Dobler Sára és Pap Milos. Imádságban kérjük Isten áldását a megkeresztelt gyermekekre és családjukra.

Jelkép és pecsét

 „Akik egykor engedetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várakozott Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által.” (1Pét 3:20-21).

 

Kedves testvéreim! Kedves szülők és keresztszülők!

 

            Református Egyházunk hitvallási irata, a Heidelbergi Káté a 73. kérdésében a keresztséggel kapcsolatban ezt tanítja:

            „Miért nevezi tehát a Szentlélek a keresztséget újjászületés fürdőjének és a bűnök elmosatásának?

            Felelet: Az Isten nem ok nélkül szól ekképpen. Mert nemcsak arra akar ezzel tanítani minket, hogy miképpen a test szennyét a víz, akképpen a mi bűneinket a Krisztus vére és Lelke mossa le, hanem sokkal inkább arra, hogy ez az isteni zálog és jegy biztosít minket afelől is, hogy mi bűneinkből lelkileg oly bizonnyal megtisztulunk, amiképpen a látható vízzel megmosatunk.”

            A reformátorok megfogalmazása szerint tehát a keresztség egyfelől jelkép, másfelől pedig pecsét. De minek a jelképe és minek a pecsétje?

1.      A keresztség, mint jelkép

            A keresztség jelképe az Isten szeretetének. Az Isten szeretetét általában mi, emberek úgy szeretnénk mindig fölfogni, hogy úgy szeressen bennünket, ahogyan mi gondoljuk. Hogy úgy bánjon velünk, ahogyan azt mi elképzeljük. Hogy adja meg mindazt, amit mi kérünk Őtőle. Hogy segítsen ki bennünket mindenféle bajból, az életünknek a szekerét húzza ki a kátyúból.

            Tehát szeretnénk valahogyan azt a hatalmat és azt a nagy szeretetet, amit Istenben képzelünk, valahogy a magunk javára fölhasználni, a magunk előnyére biztosítani. Szeretnénk ezt a hatalmas erőt a magunk életének a szekerébe befogni, hogy húzza és vigye, amerre mi akarjuk. És hogy ha ezt megteszi, akkor ebben látjuk az Istennek a szeretetét. Akkor mondjuk azt, hogy: lám mennyire szeret bennünket az Isten! Megadta a kérésünket. Átsegített mindenféle bajon és nyomorúságon.

            Nos, drága testvérek, kétségtelen dolog, hogy az Isten szeretetét ilyen dolgokban is tapasztaljuk nagyon gyakran. De ha történetesen nem azt adja meg, amit kértünk tőle, vajon akkor nem szeret az Isten? Történetesen, hogy ha nem úgy segít rajtunk, ahogyan mi elgondoltuk volna egy-egy nehéz helyzetében az életünknek, akkor már nem szerető Isten az Isten? Ilyen módon szokott azután sok ember kifakadni: hogyan engedheti meg az Isten? Ha van Isten az égben, akkor hogy lehet ez, meg amaz?

            Nos, a keresztség nem ilyen értelemben “jele” az Isten szeretetének. Sokkal nagyobb szeretetnek a jele ez, mint ahogyan mi el tudjuk képzelni. Annak a szeretetnek a jele, amelyik a Jézus Krisztusban, különösen is az ő golgotai halálában nyilatkozott meg a számunkra. Mert a keresztvíz, bármennyire is csak egyszerű víz, mégis annyit ér, amennyit Jézusnak a vére. És amikor ezzel a keresztvízzel - Jézus vérét jelképező keresztvízzel - megkeresztelünk valakit, akkor tulajdonképpen Krisztus megváltó kegyelmét, Istennek a Jézus Krisztusban adott véghetetlen nagy kegyelmét mintegy biztosítjuk az illetőnek a számára.

            Tehát a keresztség olyan értelemben véve jele az Isten szeretetének, hogy jele az Ő megváltó kegyelmének. Isten nemcsak erre a földi életre, hanem az örök életre akar szeretni bennünket. Isten többet akar nékünk adni, mint amennyit mi elképzelünk Őtőle. Ő nemcsak a külső körülményeinket akarja elrendezni, Ő belülről akar minket elrendezni, olyan értelemben, hogy maga tulajdonává akar tenni. Ezért hozott az Isten olyan hallatlan áldozatot akkor, amikor önmaga szeretetének a megtestesülését adta erre a földre a Názáreti Jézus személyében. Amikor ez a megtestesült isteni szeretet magára vette a mi bűneinket, elhordozta érette a szenvedést és a büntetést, és ottan a Golgotán az Ő szent vére hullott azért, hogy mi zavartalanul, teljesen megbékélten, minden bűnünk ellenére, minden nyomorúságunk dacára Isten kedves gyermekeivé váljunk. Ennek a szeretetnek a jele a keresztség.

2.      A keresztség, mint pecsét

            És a keresztség ugyanakkor pecsét is. Valahogy olyanformán pecsét, ahogyan egy okmányon rajta van a pecsét, ami hitelesíti. Vagy mint ahogyan pecsét az a jegygyűrű is, ami a házastársakat összeköti egymással. Mintegy a pecsétje annak, hogy összetartozunk.

            A keresztség is egy ilyen pecsét. Aki ezt a pecsétet hordja magán - és mindenki hordja magán ezt a pecsétet attól a pillanattól kezdve, hogy megkeresztelték -, az a Jézus Krisztus vérével el van jegyezve az Isten örök tulajdonába. Éppen olyan valóságosan, éppen olyan igazán, mint amilyen valóságosan és igazán az a víz érinti annak a gyermeknek a fejét. Éppen ilyen valóságosan érinti Istennek az egész megváltó kegyelme, sőt nem is csak érinti, hanem hordozza, körülveszi, s mind az örökkévalóságig érvényes annak a számára, akit megkereszteltünk.

            Ez a gyermek most még minderről nem tud. Sem arról, hogy egy ilyen jel, sem arról, hogy egy ilyen pecsét tulajdonosává lesz. De valahogy olyanformán van ez, hogy hiszen arról se tudna, hogy ha most valaki, egy nagyon-nagyon gazdag rokon valami igen nagy összegű betétkönyvet adományozna ennek a gyermeknek a számára. Azt a betétkönyvet is a szülők, a keresztszülők, a család kellene, hogy átvegye, és őrizze azt addig, amíg átadhatják a gyermeknek, hogy éljen belőle. Amíg kinyílik az értelme annyira, hogy tudomásul vegye, hogy mekkora kincsnek van a birtokában.

            Valahogy ilyenformán, még ennél is nagyobb drága ajándékot, nagyobb gazdagságot ad az Isten a keresztségben ennek a gyermeknek a számára. Ő most még nem tudja, mi történik, nem tudja értékelni, de ti: szülők, keresztszülők, család - ti tudjátok, mit jelent ez, és ezért a ti kezetekbe teszi le a gyermeketeknek ezt a nagy örökségét, az egész megváltásnak a valóságát, ami érvényes a ti gyermeketek számára.

            Őrizzétek! Őrizzétek imádságban, őrizzétek olyanformán, hogy amint nyiladozik a gyermeknek az értelme, egyre jobban adjátok tudtul, hogy mekkora kincsnek a birtokában van. Hogy amikor annyira felnő, hogy ő maga is élhet belőle, boldogan vegye tudomásul, hogy ő is az Isten megváltott gyermeke, és éljen abból a kegyelemből, amelyik, íme, elpecsételődik most a számára a keresztség által! Ámen

 

 Tisztelettel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész

Bonyhád, 2021.10.10.