100
EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 70.
Habakuk
– a gonosz problémája
Olvasmány: Hab 2:1-20
„Eldöntött
dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást.
Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. Az
elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.” (Hab 2:3-4).
Az Úr Júdát, a saját népét annak
bűnei miatt egy másik, még nálánál is bűnösebb nemzet, a babiloniak által
fenyítette meg. Habakuk próféta könyve Istennek ezzel a fenyítésével
kapcsolatosan fogalmaz meg zavarba ejtő kérdéseket. Ha Isten igazságos, miért
tesz ilyet? Amikor a saját népe a bajban hozzá kiált szabadulásért, Isten miért
hallgat? Az Úrhoz intézett imádságok és könyörgések miért maradnak meghallgatás
nélkül?
Isten a Habakuknak adott
próféciákon keresztül válaszol. Rámutat arra, hogy ezek a kérdések Isten
szuverenitásának időtlen tanításával vannak összefüggésben. Isten népének meg
kell értenie, hogy az Úr a maga módján és a maga idejében számol le a
gonosszal. Addig is az igaz embernek töretlenül bíznia kell Istenben.
Habakuk könyve nem is annyira a
próféta igehirdetéseinek a gyűjteménye, sokkal inkább a próféta Istenhez intézett
kérdéseinek, problémáinak a gyűjteménye. Szétnézve a szülőföldjén Habakuk
mindenhol csak erőszakot és jogtalanságot látott, s ez arra indította a
prófétát, hogy panasszal és nehéz kérdésekkel ostromolja az Urat.
Kétségbeesésében és
csalódottságában magát Istent kérdezi: „Miért
virulnak a gonoszok, az igazak pedig miért szenvednek? Miért van annyi
igazságtalanság a földön? Miért nem tesz Isten semmit a helyzet orvoslására?”
Isten válasza azonban még Júda kétségbeejtő állapotánál is megdöbbentőbb. Az Úr
kijelenti a prófétának, hogy a látszat ellenére Ő nagyon is sokat tesz a
népéért. Célja, népének megtisztítása, amit egy a júdeaiaknál is romlottabb nép,
a kaldeusok által visz majd végbe. A próféta döbbent hitetlenkedéssel reagál
Isten szavaira: „A Szent Isten, hogyan
tehet ilyet?” Miközben Isten türelmesen válaszol felháborodott prófétája
kérdéseire, annak szívében lassan megváltozik valami. A haragot és dühöt a
hittel teljes imádság és a dicséret szavai váltják fel.
Habakuk személye és története arra
tanít bennünket, hogy merjünk a nehéz kérdéseinkkel Istenhez fordulni. De készüljünk
fel arra is, hogy a válasz esetleg teljesen más lesz, mint amire számítottunk.
Emberi oldalról, földi szempontból nézve Isten mennyei dolgai nem mindig
értelmezhetőek világosan. Ha Habakuk akarata érvényesült volna, akkor Isten
ítélete pusztító viharként söpört volna végig Júdán, méghozzá azonnal. De Isten,
hosszútűrő és kegyelmes. A számunkra ez
sokszor hallgatásnak és tétlenségnek tűnik. Habakuk idején az igazságtalanság
és a gonoszság nem szűnt meg azonnal. Isten azonban a maga idejében
cselekedett, amikor végül a babiloniak által elpusztította Júdát. Az Úr nem
várja tőlünk azt, hogy megértsük őt, csak azt, hogy járjunk hitben és bízzunk az
ő hatalmában.
1.
Miért hallgat
Isten?
Habakuk próféta panasszal indítja
írását. Hazája helyzetét számba véve mindenhol igazságtalansággal, erősszakkal
és gonoszsággal találkozik. Hiába imádkoznak a hívők, Isten nem válaszol. Az Úr úgy tűnik néma és láthatatlan: nem
avatkozik közbe, nem akadályozza meg a rosszat, nem bünteti meg a gonoszokat, nem
orvosolja az igazságtalanságot, nem segít a bajbajutottakon. A próféta panaszát
közvetlenül Isten elé tárja. Az Úr válaszol a próféta panaszaira, de a válasz
egészen más, mint amire Habakuk számított. Isten kijelenti, hogy népének
megbüntetésére elküldi a babiloniakat, akik elpusztítják majd Júdát. Habakuknak
most van csak igazán oka a panaszra. Ő úgy látja, hogy Isten részéről ez nem
igazságos, hogy a bűn útjára tért népét egy még bűnösebb nép által bünteti meg.
A próféta felháborodott szavakkal hányja mindezt Isten szemére és várja, hogy
Isten igazságot szolgáltasson.
Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi
ideig kellett várnia Habakuknak a válaszra, de azt tudjuk, hogy Isten olyan
magyarázattal szolgált, ami megnyugtatta és reménységgel töltötte el a próféta
szívét. Habakuk nemcsak azt értette meg, hogy miként viszonyul Isten a
gonoszsághoz, de a szíve megtelt hittel és hálával, ezért a könyve, amely
panaszáradattal kezdődött, végül Istent dicsérő énekkel zárul.
Habakuk két dolgot értett meg az
Úr válaszából. Először is azt, hogy Isten nem igazságtalan, mert az erőszakos
és öntelt babiloniakra ugyanaz a fegyver fog lesújtani, mint amelyet ők
használtak mások ellen. Ahogy egykor ők pusztítottak el más országokat,
ugyanúgy pusztul majd el az ő országuk is. Az Úr kijelenti Babilonról: „Házad
gyalázatára vált, amit kiterveltél. Önmagad ellen vétkeztél, amikor sok népet
tönkretettél, mert a kő is igazságért kiált a falból, és a tetőgerenda
válaszol neki. Jaj annak, aki vérontással épít várost, és aki álnoksággal
emel várat!” (Hab 10:13). Látszólag a gonosz uralja a földet, ám
fáradozása hiábavalónak bizonyul, és végül önmagát emészti fel.
A másik dolog, amit megértett Habakuk,
hogy jóllehet Isten sokáig hallgatott, de ez nem azt jelenti, hogy magára
hagyta volna népét. Isten nem néma és nem süket, Ő hallja a hozzá fohászkodók
szavát és a maga idejében cselekszik is. Hosszan tűr, de nem hagyja annyiban az
igazságtalanságot, sem a maga dicsőségének csorbítását: „De a föld tele lesz az ÚR
dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” (Hab 2:14).
Isten egy különös látomással is megajándékozta prófétáját, amelyben Habakuk
látta az Úr dicsőségét, s ennek hatására panaszos hangulatát az öröm váltotta
fel: „De
én vigadozni fogok az ÚR előtt, víg örömre indít szabadító Istenem. Az ÚR,
az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és
magaslatokon enged járni engem.” (Hab 3:18-19). Megértette, hogy mivel
a jövő Isten kezében van, ezért a hívő mindig belekapaszkodhat ebbe az
igazságba: „de az igaz ember a hite által él.” (Hab 2:4/b). A próféta a
könyvének záró mondataiban gyönyörűen írja le, hogy mit jelent hit által élni.
Most már bizonyos abban, hogy bármilyen kemény is legyen az élet, ő akkor is
örvendezni fog és az Úrban talál támaszt
A próféta nem kapott minden
kérdésre kimerítő választ. Mert mi emberek nem láthatunk mindig bele Isten
tervébe. Sokszor nem értjük miért tűr olykor hosszan az Úr és miért nem vet
véget még a gonosz uralmának. De abban bizonyosak lehetünk, hogy Isten tartja
kezében az irányítást. Ő nem néma és erőtlen, aki tehetetlenül tűrné a rosszat.
Minden látszat ellenére Isten irányít. A gonosz pedig a saját logikus megsemmisülése
felé halad és egy nap majd Isten dicsősége tölti be a földet. Habakuk nem kínál
bizonyítékokat, csupán feljegyzi, amit Isten feltárt előtte. A hívő ember reménysége és öröme a
körülmények ellenére is az Istenbe vetett hitből táplálkozik. A prófétának az
igaz hitről szóló tömör és világos megfogalmazásait többször is idézik az
Újszövetségben. Bár maga a próféta valószínűleg nem érte meg, de szavai
beteljesedtek, Babilónia végleg elpusztult. Ma már csupán a romjai és
történelmi feljegyzések emlékeznek meg róla.
2.
Isten a
történelem Ura!
Az élet gyakran igazságtalannal
tűnik. Ugyan mit követtek el azok a gyerekek, akik Kalkutta, Rió de Janeiro
vagy valamelyik afrikai nagyváros nyomoregyedeiben
nőnek fel. Miért jutnak hatalomra olyan diktátorok, mint Hitler, Sztálin vagy
Szaddám Husszein, hogy emberek milliói felett zsarnokoskodjanak? Miért halnak
meg a jóravaló emberek fiatalon, miközben az aljasok és hitványok magas kort
érnek meg? Habakuk is ilyen kérdéseket tett fel: „Miért kell látnom a romlottságot
és néznem a nyomorúságot? Erőszak és önkény van szemem előtt. Folyik a per, és
viszály támad.” (Hab 1:3).
Mindnyájan
küszködünk hasonló kérdésekkel. Néha nehéz meglátnunk, hogy Isten mi módon
irányítja a történelem menetét és tartja kezében azt a korszakot, amiben élünk.
Az is nyilvánvaló, hogy világunkban a legtöbb történés az ember romlottságából
fakad. Az ember romlottsága mögött pedig a sátán befolyása áll. Isten ennek
ellenére tud minden történésről, és végső soron mindent az ő dicsősége szolgálatába
állít majd.
Ezért, amikor újságot olvasunk,
vagy a tévében megnézzük a híradót, próbáljunk meg korunk eseményeire ne
önmagukban tekinteni, hanem Isten terve alapján értékelni őket. Így az
önmagában sokszor szomorú, tragikus és félelmet keltő hírek is arra
ösztönözhetnek bennünket, hogy képesek legyünk minden helyzetben Isten
akaratának megvalósulásáért imádkozni. Habakuk története arra tanít minket,
hogy minden helyzetben hálát adhatunk Istennek, mert egy nap az Ő dicsősége
tökéletesen nyilvánvalóvá lesz, és akarata maradéktalanul beteljesül.
A Biblia újra és újra megismétli
ezt az alapigazságot, hogy Isten szuverén módon irányítja az emberi
történelmet. A próféták pedig ehhez kapcsolódóan újabb és újabb részleteket
jelentettek ki Izrael történelméről, az eljövendő Messiásról és az utolsó
időkről. De a próféták nem jövendőmondók voltak, hanem annak az Istennek
üzenetvivői, aki ezeket a dolgokat elrendelte és a maga idejében véghez is
viszi.
A bibliai hit eltérően a
buddhizmustól vagy a hinduizmustól rendkívül komolyan veszi a történelmet,
hiszen Isten is azt teszi. A Teremtő Isten annyira komolyan veszi a
történelmet, hogy nemcsak megteremtette és útjára indította ezt a világot és
annak történetét, de azt is elhatározta, hogy Ő maga is megjelenik benne, hogy
végül ígérete szerint egy nap majd véget is vessen neki. A biblikus szemlélet
alapján a történelem nem egyfajta képtelenség, vagy merő véletlenek sorozata,
amit el kell viselni, nem illúzió, amit el kell oszlatni, és nem is végtelen
körforgás, amiből ki kell lépni. Sokkal inkább döntő, értékes és
megismételhetetlen pillanatok sorozata, amelyek valahová el akarnak vezetni
minket. A történelem Isten terve, amit ő tart kézben és ő visz végbe.
Isten a világ kezdete óta
mindenről tud, hiszen minden az ő terve szerint alakult: „Hogy keresse az emberek maradéka
az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr,
aki ezeket öröktől fogva ismertté tette.” (ApCsel 15:18). Ez a
terv mindent magában foglal, ami csak megtörténik a földön: „Krisztusban egybefoglal mindeneket,
azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé
is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki
mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik.” (Ef 1:10-11).
Isten nemcsak ismeri a tervet, hanem irányítja is: „Amit csak akar az ÚR, megteszi az
égen és a földön és a mélységes tengerekben.” (Zsolt
135:6). A végső cél pedig az ő dicsősége: „hogy dicsőségének magasztalására legyünk,
mint akik előre reménykedünk Krisztusban. Őbenne pedig titeket is, akik
hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek,
eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával,
hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef
1:13-14).
Ilyen a mi szuverén Urunk, aki az
emberi történelmen keresztül úgy munkálkodik, hogy végbevigye szándékait, aki
igéjén keresztül kijelenti magát nekünk, és aki azon van, hogy minket közelebb
vonjon magához szeretettel, irgalommal és kegyelemmel.
3.
Az igaz hit
ereje
A próféta valami nagyon fontosat
értett meg, amikor ezt írta: „Az igaz ember hite által él.” (Hab
2:4/b). Vagyis a világban folyik minden ugyanúgy tovább, ahogy ezt Habakuk
látta, és ahogy ezt mi is látjuk. Sőt sokszor, az egész helyzet csak egyre rosszabb
lesz. Ez látszólag nem túlságosan biztató a számunkra. De Isten elárulja
számunkra a történet végét is. A világban valóban egyre rosszabb lesz minden,
míg végül mindenki, szabadulás és Szabadító után nem kiált. A Szentírás azt
mondja, hogy akkor nyilvánvalóan, látható módon megjelenik egy hamis szabadító,
az Antikrisztus, és felajánlja, hogy majd ő megszabadítja az emberiséget. Kínál
megoldást. Ennek bizonyos értelemben a jeleit már ma is lehet látni. Sóvárognak
az emberek egy átfogó megoldás után. Csak már béke lenne! Mert valahol mindig
háború van. Jönne már valaki, aki rendet csinál ebben a nyomorult világban! A béke
és a szabadság utáni vágy ott van az emberek szívében. De a gonosz ezzel
könnyen vissza is élhet.
Ki képes megmaradni az
igazságban, a gonoszságnak és hamisságnak ebben a mindent elsöprő áradatában?
Az, aki Krisztusban van. Akit Isten igaznak nyilvánít, mert letette az egész
életét Jézus keresztje alá. Elfogadja a bűneire a bocsánatot, hiszi a
megváltást. Krisztussal és Krisztusból akar élni.
Habakuk kijelenti, hogy az igaz
ember minden időben hit által fog élni. Tehát nem sodródik a történelem
eseményeivel, és nem omlik össze a próbatételek vagy az üldöztetés alatt, és
nem dől be az Antikrisztus hazugságainak sem. Az igaz ember hite által fog
élni. Nem félelemben és rettegésben, hanem Jézus Krisztust követve. Nem túlélni
és megúszni akarja a dolgokat, hanem vállalva a hitért az üldöztetést és a halált
is, mert az igaz ember hitből él. Él örökké, mert el nem múló kincse van.
Ha az ember hit által Istenre bízza magát, akkor mindig megérti majd Isten szavát és vezetését. Akkor jól dönt, akkor él örökké, el nem múló módon. Az Ige szava bíztat minket: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5.17).
Nézzünk
fel Jézusra! Emeljük fel a csüggedt tekintetünket. Vigyük eléje kérdéseinket és
kételyeinket! Öntsük ki előtte panasszal, keserűséggel megtelt szívünket. Engedjük, hogy az Úr a mi szívünket is
átformálja, ahogy a próféta szívét is átformálta. Adjunk hálát annak, Aki nem
hagyott el minket, aki ma is a Történem Ura, aki megítéli a gonoszt, és
igazságot szolgáltat az igaznak, s aki mindent javunkra fordít! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése