100
EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 68.
Mikeás
– fény a sötétségben
Olvasmány: Mik
6:1-16
„Ember,
megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj
törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mik 6:8)
A társadalom egészét a bűn uralta
el. Hamis próféták pénzért prédikáltak, a züllött uralkodók elnyomták a
szegényeket, korrupt bírák vezették az országot szabad utat engedve az
igazságtalanságnak. Ilyenek állapotok uralkodtak Mikeás idejében, amikor a
vidéki prédikátor Isten prófétájává lépett elő.
Mikeás perelt honfitársaival, hogy forduljanak el a bűntől, és térjenek
meg az Úrhoz. Az üzenet süket fülekre talált, így nemsokára a közelgő ellenség
moraját kellett meghallaniuk. A nyomorúság sötétjében azonban felcsillant a
reménysugár, hogy miután az ítélet végbement, Isten visszahelyezi népét a
szövetség földjére. Mivel a nép erkölcstelen és romlott életet élt, így már rég
eljött az ítélet ideje. Isten hosszan tűrt népének, lehetőséget adva a
bűnbánatra és a megtérésre, de a választott nép nem hallgatott azokra a
prófétákra, akiket Isten korábban küldött hozzájuk. Mivel semmibe vették Isten
megtérésre hívó szavát, ezért a kegyelem ideje hamarosan lejár. Mikeás három
Júdai király, Jótám, Áház és Ezékiás idején végezte prófétai szolgálatát. Az volt
a feladata, hogy vádat emeljen a bűneit meg nem bánó nép ellen. A bírósági
tárgyalás Isten népének a jellemzésével veszi kezdetét. A menny és a föld együtt
alkotják az esküdtszéket, amely az Izrael elleni vádat képviseli.
Az Isten népe elleni vád pedig az
volt, hogy csak fél szívvel, kelletlenül szolgálják az Urat. Júda népének vallásosságát
csak üres rituálék, csalárdság és képmutatás jellemzi. Életüket a lázadás, a
kapzsiság és bálványimádás tölti ki. Így az ítélet sem lehet más, mint az, hogy
„bűnösnek találtatott”. A büntetés pedig
a babiloni fogság hetven esztendeje lesz. Mikeás az Úr megmásíthatatlan
döntését hirdeti: „Az ÚR eljön szent helyéről, leszáll, és a föld magaslatain lépked. Megolvadnak
alatta a hegyek, és a völgyek meghasadoznak, mint a viasz a tűztől, vagy mint a
lejtő a lezúduló víztől. Jákób bűne miatt történik mindez, és Izráel
házának vétkei miatt.” (Mik 1:3-5). A próféta feladata azonban nemcsak a
fenyegető ítélet meghirdetése volt, de bizonyságot is tett az Úr bűnbocsátó kegyeleméről:
„Van-e
olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának
büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy
kegyelmet ad.” (Mik 7:18).
Mikeás
próféta leginkább így foglalhatta volna össze mondanivalóját: „Van egy jó meg egy rossz hírem. A rossz hír
az, hogy a zsarnok király, a kapzsi papok és az engedetlen nép pusztulása gyors
és borzalmas lesz. Jeruzsálemet romlottsága miatt „felszántják és romhalmaz lesz” (Mik 3:12). A jó hír pedig az, hogy bár a pusztítás
brutális lesz, a maradék megmenekül, és újra megörökli majd a béke és a
biztonság áldásait. Sőt, egy Betlehem nevű jelentéktelen faluból el fog majd
jönni a Messiás, „aki uralkodni fog
Izraelen” (Mik 5:1) és aki az
igaz élet és a páratlan dicsőség új korszakát nyitja majd meg mindenki számára.”
1.
A gonoszság és
az erőszak begyűrűzik
A vidékiek gyakran nehezen
tájékozódnak a nagyvárosban. Rácsodálkoznak a magas épületekre, a szokatlan
öltözékekre, a hatalom és a gazdagság rikító jelképeire. Mikeás vidéki ember
volt, aki egy Jeruzsálemtől délre fekvő kis faluból, Móresetből származott. Míg
kortársa, Ézsaiás próféta előkelő családból származott és jó kapcsolatai révén bejáratos
volt a királyi palotába, addig Mikeás nem volt előkelő származású és nem
rendelkezett ismeretséggel a felsőbb körökben.
De talán éppen a vidéki származásának
köszönhette Mikeás azt, hogy a zűrzavaros időszakban is képes volt megőrizni a
józan és tiszta gondolkodását. Nem tudta őt megfélemlíteni vagy küldetésétől
eltántorítani, sem a városi környezetben tapasztalt sok vérontás és erőszak,
sem a gazdag és befolyásos emberek hízelkedése.
Mikeás nem a népszerűségét hajhászta, hanem Isten szavát hirdette akkor
is, ha ezért megvettették.
Izrael történetének egyik
legsötétebb korszakában, egy zűrzavaros, háborús időszakban élt Mikeás. Az
ország már régen kettészakadt az északi és déli királyságra. A próféta tanúja
lehetett a két ország közötti háború kitörősének. A testvérháború csupán a déli
oldalon 120.000 halálos áldozatot követelt, de az északiak vesztesége ennél is
jóval nagyobb volt. A testvérháborút
tetézte a korszak brutális nagyhatalma, Asszíria támadása Izrael ellen. Az
északi királyság fővárosát, Samáriát három éven keresztül ostromolták az asszír
seregek, míg végül sikerült elfoglalniuk. Izrael teljesen megsemmisült. Júdát
és Jeruzsálemet is csak a csoda mentette meg az asszír seregektől. Isten megkegyelmezett
a déli országrésznek.
De vajon meddig maradhat Júda
talpon? Meddig őrizheti meg a szabadságát? Úgy tűnt, hogy a bálványimádás, a
gonoszság és az erőszak, ami Izrael vesztét okozta, előbb-utóbb Jeruzsálembe is
begyürüzik és Júda is hasonló sorsa jut. Mikeásnak semmi kétsége sem volt
afelől, hogy miként értelmezze a kaotikus eseményeket. Világosan látta, hogy ugyanaz
vár Júdára is, ami Izraelben bekövetkezett.
Nyilvánvaló volt, hogy Isten
büntetése érte utol az északi királyságot azokért a bűnökért, amelyeket
elkövetett. Idővel Júdába is beszivárogtak ezek a szomszédos népektől átvett
vallási gyakorlatok, amelyeket a Mikeás által emlegetett „magaslatokon” űztek.
„Magaslatoknak” nevezték a pogány bálványimádás kultikus helyszíneit. Ha Júda
népe nem hallgat Isten bűnbánatra és megtérésre hívó szavára, és továbbra is a
testvére, Izrael példáját követi, akkor ugyanaz a büntetés éri utol, mint amely
az északi országra lesújtott.
Júda helyzetéről, bűneiről az
Ószövetség történeti könyvei részletesen beszámolnak. Leírják, hogy Áház király
odáig merészkedett, hogy idegen oltárt állíttatott fel a jeruzsálemi templomban.
Megváltoztatta a templom elrendezését és a kultuszt csak azért, hogy a kedvébe
járjon a hatalmas szomszédjának, Asszíriának. A király arra is képes volt, hogy
a saját gyermekeit emberáldozatként ajánlja fel a bálványisteneknek. Végül
bezárta az Úr templomát. Jeruzsálem utcáin és terein pedig a saját maga
tiszteletére állíttatott fel oltárokat. A vallási eltévelyedés további
romlottsághoz vezetett. Terjedt a hamisság, a megvesztegetés, az
igazságtalanság, amely családok ezreit tette tönkre. Az országban eluralkodott
a bizalmatlanság, az erőszak és a zűrzavar.
Az uralkodók és politikusok
általában nem szeretnek adóemelésről vagy megszorításokról beszélni,
szívesebben szónokolnak a „változás” és a „remény” korszakáról, a rossz híreket
pedig egyszerűen letagadják vagy elhallgatják. Mikeás korában éppen ilynek
voltak a „hivatalos” próféták. Azt várták el Mikeástól is, hogy ő se
jövendöljön rosszat, hanem csatlakozzon a béke és a jólét hírnökeihez. Mikeás
azonban maró gúnnyal jegyzi meg: „Ha egy szélhámos és csaló így hazudozna:
Borról és italról prédikálok – az lenne csak prófétája ennek a népnek!” (Mik
2:11). A királyi udvar által fizetett hivatalos próféták üres ígértetekkel
ámították Isten népét. De Mikeás nem állt be a sorba, ő a kendőzetlen igazságot
hirdette.
2.
Fény a
sötétségben
Mikeás azonban nemcsak a
gonoszság és az erőszak begyűrűzését látta. A legnagyobb sötétség idején
meglátta a fényt az alagút végén. A baljós események felett felismerte a
felséges Istent, aki csak azért bünteti népét, hogy megtisztítsa és
helyreállítsa. Miközben kendőzetlenül beszélt a pusztulásról, ugyanilyen
világosan szólt a Messiás eljöveteléről is, aki azért jön majd el, hogy
megváltsa Izraelt. Mikeás a saját korának eseményein túl a távoli jövőbe
tekintve azt is látta, amint a nemzetek „kardjaikat kapává kovácsolják” (Mik
4:13). Mikeás szembenézett népe bűnével, korának sötétségével, de képes volt
túllátni a sötétségen és Isten eljövendő világosságáról is bizonyságot tenni népének.
Mikor messziről nézünk egy távoli
hegyláncot, nehéz megállapítani, hogy melyik csúcs a legmagasabb. A távolból
nézve egy kisebb hegy is tűnhet kimagaslónak, pusztán azért, mert közelebb van
hozzánk, mint a magasabb csúcs. A legtöbb ószövetségi prófétához hasonlóan
Mikeás is így látta a jövőt. Nem tudtak különbséget tenni a következő hét
eseményei, illetve az évezredekkel későbbi események között. Mintha egyfajta
„korlátozott térlátással” néztek volna a jövőbe. Mikeás próféta például az
egyik jövendölésében arról beszél, hogy „Jeruzsálem romhalmaz lesz” (Mik
3:12), és ez a prófécia mintegy száz évvel később be is teljesedett, a
következő versben azonban olyan jövendölést olvasunk, amely szerint a
jeruzsálemi templomhegy „kiemelkedik a halmok közül, és népek özönlenek
hozzá” (Mik 4:1), ez az ígéret viszont még ma is a beteljesedésre vár.
Mikeás egy másik jövendölése így szól: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a
legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki
uralkodni fog Izráelen.” (Mik 5:1). Erről az ígéretről viszont hétszáz
évvel később Máté evangélista az Újszövetségen kijelenti, hogy Jézus születéskor
teljesedett be.
Valószínű, hogy maga Mikeás sem
látta még világosan, hogy a jövendölései a közeli vagy a távoli jövőben
teljesednek-e be, csak lejegyezte őket, úgy ahogy kapta őket az Úrtól.
Az Isten prófétáiról találóan jegyzi meg az
Újszövetségben Péter apostol: „Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a
próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy
melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor
előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő
dicsőségről.” (1Pét 1:10-11).
Mikeás próféta üzenetének lényege
ebben a mondatba foglalható össze: „Ne
örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom
is, az ÚR az én világosságom.” (Mik 7:8). Mikeás tehát sajátos látószögből, Isten
világossága felől tekint azokra a sötét eseményekre, amelyek körülveszik őt.
Isten magasságába emelkedve szemléli a történelmet, így hatalmas távlatokat
tekinthet át. A könyve mindössze hét fejezetből áll, ám számos olyan eseményről
szóló próféciát tartalmaz, amelyeknek beteljesedése évezredekkel később
következett be. Mivel ez az írás ilyen hatalmas időtávot tekint át, Mikeás
gondolatmenetének követése első olvasásra talán nehéznek tűnhet. Hiszen
miközben az egyik részlet a távoli jövőben eljövendő Messiásról szól, a
következő mondatban már minden átmenet nélkül az Asszíria elleni csata leírását
olvashatjuk. Jobban megérthetjük Mikeás próféta könyvét, ha úgy tekintünk rá,
mint rövid beszédek gyűjteményét, ahol az egyes beszédek nem feltétlenül állnak
összefüggésben az utánuk következővel. Ezért a könyv gyors átolvasása helyett
érdemes megállni az egyes rövid szakaszok végén és átgondolni az olvasottak
tartalmát. Érdemes mindig arra is odafigyelni, hogy ki a beszélő. Néha maga
Isten szólal meg, máskor Mikeás, a próféta véleménye hangzik el, esetenként
pedig a lázadó nép gondolatait olvashatjuk.
Mikeás, aki a Messiás eljövetelének
ígéretét hirdette, új reménységet kínált a világnak. Évszázadokkal később,
amikor messze földről érkezett csillagjósok keresték Jeruzsálemben a zsidók
újszülött királyát, Heródes az írástudókat tudakolta, akik Mikeás próféta könyve
alapján pontosan meghatározták, hogy a Messiás Betlehemben kell, hogy
megszülessen.
3. Mit
kíván az Úr?
Ahogy a légszennyezettség az
egész földön jelen van és nem áll meg az országhatároknál, károsítja a
szomszédos területek levegőjét is, ugyanígy terjed az erkölcsi romlás, átlépve
a nemzetek földrajzi határait. A korábbi próféták elsősorban az északi
királyság, Izrael gonoszsága ellen emelték fel a szavukat. Mikeás azonban arra
mutat rá, hogy az évek múlásával ugyanez a romlás járványszerűen átterjedt a
déli királyság, Júda területére is. Ott is elburjánzottak a különféle vallási
kultuszok. Mikeás nagyjából ugyanabban az időben tűnt fel Júdeában, amikor
Ámósz északon Izrael bűnei ellen emelte fel a hangját.
Mikeás talán legismertebb
kijelentése ez: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR!
Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos
Isteneddel szemben.” (Mik 6:8). A próféta itt összefoglalja azokat az
emberi tulajdonságokat, amelyek Isten szemében fontosak. Ez Isten három „minimum-követelménye”
népével szemben: a törvény szerinti élet, a szeretet és az alázat. Mind a
vallásban, mind pedig mindennapi élet egész területén ezeknek kellene
érvényesülniük. Mikeás idejében a kereskedők annyira becstelenek voltak, hogy
kétféle mérleg-készletet használtak az üzleti életben. Egy nehezebbet, hogy
többet vehessenek, mint amennyiért fizettek, és egy könnyebbet, hogy a
vásárlóik kevesebbet kapjanak, mint amennyi jogosan járna nekik. Ezt a „kettős
mércét” leplezi le Isten, amikor így szól: „Még mindig van bűnös ház bűnös kincsekkel
tele, és van átkozott, hamis véka! Eltűrhetem-e a hamis mérleget és a
zacskóban levő hamis súlyokat? Hiszen gazdagságuk csupa rablott holmi, a
város lakói hazugságot beszélnek, csalárd nyelv van szájukban.” (Mik
6:10-12).
Ez a mindennapi életükre jellemző
hamisság és képmutatás mutatkozott meg az Istennel való kapcsolatukban is. Jézus
hasonlóan ítélte el a saját korának képmutató vallásosságát: „Jaj
nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a
kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az
igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene
cselekedni, és azokat sem elhagyni.” (Mt 23:23). Isten nem elégszik meg
a képmutató vallásossággal, látszat kegyességgel, Ő őszinte, szívből jövő
változást akar látni az életünkben. Mi már tudjuk mi a jó, és hogy mit kíván
tőlünk az Úr. Az ige ma minket is megkérdez: jellemez-e minket az Isten
törvénye szerinti élet, a szeretetre törekvés és az alázat? Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése