Igehirdetés: 2021.02.07. Ezékiás – a nagytakarítás

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 51.

Ezékiás – a nagytakarítás

Olvasmány: 2Krón 29:1-36

„Uralkodása első évének első hónapjában kinyittatta az ÚR házának ajtajait, és kijavítatta azokat. Azután visszahozatta a papokat és a lévitákat, és összegyűjtötte őket a Keleti téren. És ezt mondta nekik: Hallgassatok rám, léviták! Szenteljétek meg magatokat, és szenteljétek meg őseitek Istenének, az ÚRnak a házát! Hordjatok ki minden undorító bálványt a szentélyből! (2Krón 29:3-5)

 

            Bár a Biblia betekintést enged az északi királyság, Izrael életébe is, mely megalapításnak első napjaitól kezdve fokozatosan távolodott Istentől, mégis sokkal több figyelmet szentel a déli királyság, Júda történetének. Júda lakossága alig ötöde volt Izrael népességének, így a szétszakadás után súlyos gazdasági nehézségekkel találta szembe magát. A déli királyságnak azonban néhány szempontból mégis előnyösebb volt a helyzete. A királyi család tagjai, akik mind Dávid leszármazottai voltak, nagyrészt kimaradtak az északi országot sújtó véres polgárháborúból, cselszövésekből és politikai intrikákból. A jeruzsálemi templom továbbra is fontos szerepet játszott a nép vallási életében és képes volt egységben tartani a déli országrészt. Júda királyai közül többen is hűséggel szolgálták Istent, harcoltak a bálványkultusz ellen és arra törekedtek, hogy megőrizzék a hit tisztaságát. Ők olyan királyok voltak, akik nemcsak politikai, de lelki vezetői is voltak népüknek. Ezek a királyok olyan őszintén engedelmeskedtek Isten törvényének, amihez hasonló az északi országban hiába keresnének.

            A Krónikák második könyve a királyok arcképcsarnokaként azokra a júdeai királyokra irányítja a figyelmet, akik az Isten iránti hűségükről tettek tanúságot. Sajnos a királyok többsége nem állta ki a hit és a hűség próbáját, de azért akadt néhány kivétel. Az ország kettészakadása után, ahogy teltek az évek, nemcsak Izrael, de Júda is egyre távolabb sodródott az igaz Isten tiszteletétől. Nagy lélekjelenlétre és erős hitre volt szükség ahhoz, hogy egy vezető felvegye a harcot ezzel a tendenciával és az Isten törvényéhez való visszatérésre szólítsa fel a népet.

            Júda kiemelkedő királyai nem annyira katonai vagy politikai erejükkel mutatták meg kiválóságokat, mint inkább Isten iránti hűségükkel. Ezeknek a királyoknak az Isten iránti engedelmességük által sikerült, ha átmenetileg is, de egy időre megállítaniuk népük tragikus távolodását Istentől és elodázniuk az ország végső bukását. Júda kicsiny állama tehát hűségesebbnek bizonyult az Istennel való szövetséghez, mint Izrael. Talán ez volt a legfőbb oka annak, hogy Júda közel másfél évszázaddal túlélte Izrael országának bukását.

            Az Istennek engedelmeskedő néhány júdeai király egyike volt Ezékiás. A Biblia részletesebben számol be az ő uralmáról, mint bármely más júdeai királyról. Ő volt az, aki egy új reformációt indított el. Kezdeményezte egy nagyszabású vallási ünnepség megrendezését, ahol az összegyűltek megerősítették az Istennel való szövetségüket. A szentíró ezt a megjegyzést fűzte az ünnepséghez: „Nagy volt az öröm Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának az ideje óta nem történt ehhez hasonló Jeruzsálemben.” (2Krón 30:26).

1.      Ezékiás – a nagytakarítás

            Ezékiás nehéz időben lett király.  Apja bezártatta a jeruzsálemi templomot, pogány oltárt hozatott Damaszkuszból, és szentélyeket emeltetett más isteneknek szerte az országban. Ezékiás, aki fiatalon került a trónra, látta, hogy népe a pusztulás felé sodródik. Végig kellett néznie, hogy Asszíria lerohanta a testvér országot, Izraelt, lerombolva annak városait és fogságba hurcolva lakosait.

            Más királyokkal ellentétben Ezékiás nem sietett politikai szövetségeseket keresni, hogy rájuk támaszkodjon. Komolyan vette Ézsaiás próféta szavait, és inkább Isten oltalmát kereste. Azért, hogy megfordítsa a romlás folyamatát, amelyben a népe sodródott, mindenekelőtt megtisztította Isten házát, a jeruzsálemi templomot.

            Ezékiásra nehéz feladat várt, hiszen a papok és a léviták, akiknek az lett volna a küldetésük, hogy a templom istentiszteleti életét irányítsák hűtlené váltak Istenhez. Már csak nagyon kevés olyan pap maradt az országban, aki még kitartott az Úr hűsége mellet. Ezékiás úgy toborozta össze a megmaradt hűséges papokat, majd megparancsolta nekik, hogy tisztítsátok meg magukat és a templomot: „Szenteljétek meg magatokat, és szenteljétek meg őseitek Istenének, az ÚRnak a házát! Hordjatok ki minden undorító bálványt a szentélyből!” (2Krón 29:5). Több mint két hétig tartott, mire minden bálványimádással kapcsolatos tárgytól megtisztították a templomot. A bálványszobrokat összetörték és egy a közeli szakadékba dobálták. A templom megtisztítása és felszentelése után újraindult az istentiszteleti élet. Újra volt rendszeres áldozatbemutatás, újra a Dávid által írt zsoltárokat énekelték, sőt a régóta elhanyagolt páskaünnepet is megtartották az egész nép részvételével.

            Mindezekben Ezékiás király nagyfokú bátorságról és kezdeményezőképességről tett tanúságot. Mindent megtett azért, hogy felrázza a népet és megtisztítsa a vallási életet. Még a Mózes által készített rézkígyót is eltávolította a templomból, mivel azt látta, hogy a nép azt is bálványként kezdte imádni.

            A szentíró ezt mondja Ezékiásról: „Megszüntette az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, és kivágatta a szent fákat. Darabokra törette a rézkígyót is, amelyet Mózes készített, mert Izráel fiai mindaddig tömjéneztek neki. Ezt a kígyót Nehustánnak nevezték.” (2Kir 18:4). Ezékiás reformjait mély, személyes hitbeli elkötelezettsége motiválta: „Így járt el Ezékiás egész Júdában. Azt tette, amit jónak, helyesnek és igaznak lát Istene, az ÚR. Minden munkáját, amelyet az Isten háza szolgálatában, a törvénynek és a parancsolatnak megfelelően elkezdett, Istenét keresve, tiszta szívből végezte, ezért sikerült neki.” (2Krón 31:20-21).

            Amikor a hatalmas Asszír sereg már Jeruzsálem kapui előtt táborozott, az izraeliták Istenét gúnyolva és pusztítással fenyegetőzve, Ezékiás csak Istenhez fordult segítségért. A király Ézsaiás prófétával együtt imádkozott. Júda népe pedig csodálatos módon megszabadult. Később, amikor maga Ezékiás volt közel a halálhoz, ismét Istenhez imádkozott, aki megkönyörült rajta és a király meggyógyult betegségéből és még tizenöt esztendeig uralkodott.

            Ezékiás király is követett el hibákat, de a Biblia összességében mégis az egyik legnagyszerűbb ószövetségi uralkodóként tartja számon őt. Uralkodását így összegzi a Biblia: „Bízott az ÚRban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az ÚRhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az ÚR adott Mózesnek.” (2Kir 18:5-6).

2.      Ezékiás – a nagy ünnepszerző

            Miközben Júda helyzete vészesen romlott, és Mikeás próféta által az ítélet is ki lett hirdetve, Isten kegyeleméből az ország élére ismét egy példaértékű király került.  A Biblia ezért is szentel olyan sok figyelmet Ezékiás királynak és írja le részletesen uralkodásának történetét. Ezékiás király világi uralkodóként hajtott végre vallási reformokat és lett egy lelki megújulási mozgalom elindítója. Ennek a megújulásnak az egyik kiemelkedő eseménye volt az, amikor a jeruzsálemi templomtéren a király összegyűjtötte a papokat és lévitákat egy igen felrázó beszédet intézett hozzájuk.

            Így beszélt Ezékiás király: „Izráel fiai! Térjetek meg az ÚRhoz, Ábrahám, Izsák és Izráel Istenéhez, akkor ő is megtér azokhoz, akik megmenekültek Asszíria királyainak a markából, és megmaradtak. Ne legyetek olyanok, mint atyáitok és testvéreitek, akik hűtlenné váltak őseik Istenéhez, az ÚRhoz. Ezért hagyta őket elpusztulni, amint magatok is látjátok. Ne legyetek tehát olyan nyakasok, mint atyáitok! Adjatok kezet az ÚRnak, és jöjjetek el szentélyébe, amelyet örökre megszentelt! Szolgáljatok Isteneteknek, az ÚRnak, akkor elfordul majd rólatok izzó haragja. Hiszen kegyelmes és irgalmas az ÚR, a ti Istenetek, és nem fordul el tőletek, ha megtértek hozzá.” (2Krón 30:6-10).

            Ezékiás király azért, hogy előmozdítsa Júda népének lelki megújulását, egy hatalmas vallási örömünnep megrendezésének a tervével állt elő. Még az északi ország elpusztított vidékeire is küldött követeket, hogy meghívja a túlélőket, hogy csatlakozzanak a jeruzsálemi testvéreikhez. Egy hónap haladékot adott a papoknak az ünnep megszervezésére és a felkészülésre, továbbá, hogy a zarándokok is megérkezhessenek. Sokan eleinte szkeptikusan fogadták a tervét, de végül a király felhívására mégis megvalósult a terv. Kétszáz év után először gyűlt össze ismét egységesen a nemzet egy vallási ünnepen.

            Ezékiás által megrendezett ünnepnek a leírása nagyon hasonlít arra, amikor Salamon király felszentelte a templomot. Ezékiás szerette volna megújítani az Istennel kötött szövetséget, abban reménykedve, hogy így elkerülhető Isten ítélete. Az ünnepség részletei azonban mutatják azt mennyire félvállról vette Júda népe a szövetséget. Kiderült, hogy nem volt elég pap Júdeában, ezért Ezékiás király kénytelen volt változtatni a szabályokon annak érdekében, hogy minden ünnepre érkező zarándok részt vehessen a megtisztulási szertartásban.

            Ezékiás bölcsességére mutat, hogy a megújulási ünnepet a páska idejére szervezete. Izrael, mint nemzet akkor jött létre, amikor Isten kiszabadította a népet az egyiptomi rabszolgaságból. Ezékiás király erre az örök szövetségre akarta emlékeztetni a nemzetet.

            Végül Júda népe összegyűlt az ünnepségre, és megerősíttek az Istennel kötött szövetséget. Az Ezékiás az által kezdeményezett megújulás által elérte, hogy Istentől még további kegyelmi időt nyert Júda népe.

3.      Ezékiás – az imádkozó király

            Sajnos szinte egyetlen júdeai király idején sem volt folyamatos béke az országban. A legtöbb királynak így sokszor kellett hadat viselnie. A Krónikák második könyvének legtöbb eseménye így a harctéren játszódik. A Szentírás azt a harci stratégiát javasolja a királyoknak, hogy alázzák meg magukat Isten előtt és bizalmukat csak Istenbe vessék, legyen bármekkora is az ellenfél erőfölénye. Az a kevés király, aki ezt tette, és hittel rábízta magát Istenre, a lehetetlen helyzetekben is képes volt győzedelmeskedni és Isten sok nagy szabadító csodáját átélhette. Sajnos azonban a legtöbb király nem ezt tette. Inkább saját magukban meg a szomszédjaik és szövetségeseik katonai erejében bizakodtak, így azonban a végén mindig veszítettek.

            A Krónikák második könyvében ez az ismerős minta ismétlődik. Valahányszor egy engedetlen és erkölcstelen uralkodó romlásba vitte a népet, Isten büntetésként mindig egy ellenséges hadsereget küldött a nyakukra. Isten ugyanakkor elküldte prófétáit is, hogy figyelmeztessék és megtérésre hívják a királyt és a népet. A királyok azonban gyakran figyelmen kívül hagyták a próféták intéseit, sőt üldözték is őket. Csak kevés olyan király akadt, aki kész volt beismerni hibáit, megalázni magát Isten előtt és hozzá imádkozni szabadulásért.

            Ezékiás azon kevés király közé tartozott, aki figyelt Isten szavára és követte az Úr prófétájának tanácsait. A Biblia beszámol arról a válságos helyzetről, amellyel Ezékiásnak kellett szembenéznie, amikor a hatalmas Asszír birodalom megtámadta a kicsiny Júdát, és az ország puszta léte is veszélybe került. Az északi országrészt ekkor már teljesen elpusztította az Asszír hadsereg és Júda vidéki falvait és kisebb városait is a földel tette egyenlővé. Utolsó erődítésként, már csak a fallal körülvett Jeruzsálem városa maradt, amit már szintén ostrom alá vett az ellenség.

            Ebben a váltságos helyzetben mutatkozik meg Ezékiás király hitbeli nagysága abban, hogy külső segítség helyett, egyedül Istenben bízott és Ézsaiás prófétával együtt imádkozott, hogy az Úr szabadítsa meg népét. Miközben az asszír propaganda azzal bombázta Jeruzsálem rémült lakosait, hogy értelmetlen a további ellenállás, a király mégis kitartásra bíztatta a népet. Válaszként Isten olyan csodát tett, amely az asszír sereget meghátrálásra kényszerítette. Az ostromló asszír sereget először egy hírtelen kitörő pestisjárvány sújtotta, amelyről még Hérodotosz, az híres ókori történetíró is megemlékezett. Később lázadás tört ki az asszír seregben, ami Asszíria királyának megöléshez vezetett. Az így keletkezett zűrzavar következtében az ostromló sereg végül feloszlott, Jeruzsálem népe pedig fellélegezhetett.

            Isten közbeavatkozásának köszönhetően Júda megmenekült, de csak egy időre. Sajnos Ezékiás király később nagyon elbízta magát. Amikor a feltörekvő új nagyhatalom, Babilónia követei megjelentek előtte, a király meggondolatlanul eldicsekedett országának gazdagságával. Ekkor Ézsaiás próféta kijelentette, hogy a babiloniak egy napon vissza fognak térni és magukkal viszik Izrael kincseit, sőt fogságba hurcolják a király utódát és a népet is. De Júda lakosai is elbízzták magukat arra hamis reményre támaszkodva, hogy Jeruzsálem elpusztítatlan, mert Isten sohasem engedné meg, hogy szent templomát pogányok gyalázzák meg. Ez azonban tévedés volt. Hiába reménykedtek ugyanis a szent város és a szent templomépület megtartó erejében, ha közben nem bíztak Istenben és nem voltak hajlandók hozzá megtérni.

            Ezékiás király sírkövén akár ez a felirat is álhatott volna: „Ezékiás, Júda legnagyszerűbb királya.” Ahogy láttuk ő egy igazi reformer volt, aki igyekezett népét visszavezetni Istenhez, megtisztítani a templomot és az idegen istenek tiszteletének még a nyomát is kiirtani.

            A fegyverek és a szövetségesek ereje helyett bizalmát inkább egyedül Istenbe vetette. Sok időt töltött el a térdein, imádkozó emberként mindig Istentől kért segítséget. Talán nem véletlen az sem, hogy a Biblia ilyen sok fejezetet szentel az ő élete bemutatásának. Csak néhány olyan bibliai személyt ismerünk, akiről 10 vagy annál több fejezeten keresztül olvashatunk a Szentírásban. Ábrahám, Mózes, Dávid és Pál mellett Ezékiás ilyen szereplője a Bibliának. Az Ószövetség három könyve is említést tesz róla, összesen 11 fejezeten keresztül ismertetve az ő életét.

            Sajnos istenfélő reformjai alig élték túl Ezékiás királyt, a fia Manassé ugyanis újra visszatért a bálványok tiszteletéhez és népét is visszavezet a pogányságba. Júda így tovább sodródott a lejtőn a végső a pusztulás felé. Ámen.