Igehirdetés: 2021.02.14. Cidkijjá – a keserves vég

 

100 EMBER AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 52.

Cidkijjá – a keserves vég

Olvasmány: 2Kir 24:1-20

„A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérte Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle. El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, ahol ítéletet tartottak fölötte. Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba... Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. A nép maradékát… fogságba hurcolta” (2Kir 25:5-7,10)

 

            A királyok első könyve az izraeli királyság kettészakadásáról számolt be. A Királyok második könyve még ennél is nagyobb tragédiáról tudósít, az ígéret földjének legsötétebb napjait beszéli el. Megtudjuk, hogy elsőként az északi királyság, Izrael esett el, és került idegen megszállók kezére. Majd Júda, a déli királyság is erre a sorsra jutott. Már a legelső fejezettől érzékelhetjük az északi országrész egyre mélyülő válságát. Nem akadt egyetlen északi király sem, aki az Isten útján járt volna. Az ország politikai élete intrikák és véres felkelések végtelen örvényébe süllyedt. Ebben az időben Illés és Elizeus próféta hirdette Isten Igéjét egyre keményebben ostorozva a királyokat. Bár Isten ítéletét hirdették, de Isten megtérésre hívó kegyelmeként sok csoda is történt általuk. Mivel Izrael mégsem tért meg, így végül az asszírok keze által végleg elpusztult a tíz törzs alkotta északi királyság. Az ígéret földjén már csak két törzs maradt, a kicsiny déli királyság, Júda területén.

            Ekkor Szanhérib, Asszíria királya Júda ellen fordult és seregei benyomultak az országba, egyenesen Jeruzsálem kapujáig jutottak. Ekkora már Júda minden vidéki falva és városa elpusztult, több mint 200.000 embert hurcoltak el, és csak Jeruzsálem maradt talpon. Az asszírok gúnyosan „kalitkába zárt madárnak” nevezték Ezékiást, Júda királyát.  Ezékiás azonban az Úrhoz imádkozott, aki megkönyörült rajta és a maradék népen.  Júda királysága így még 135 éven át fennmaradhatott.

            Úgy tűnik azonban, hogy bár Júda kapott kegyelmi időt, de semmit nem tanult az északi királyság, Izrael pusztulásának drámai leckéjéből. A legtöbb király, aki Ezékiást követte, nem engedelmeskedett Istennek. Így a következő megszálló hatalom, Babilon végül a földig rombolta Jeruzsálemet. A királyok második könyve azzal a komor képpel zárul, hogy a nép maradékát idegen hatalom hurcolja rabszolgaként egy távoli országba. Isten háza, a jeruzsálemi templom immár romokban hever, kincseit pedig szintén Babilonba szállítják el. Mire a harcok véget értek, Izrael népe úgy szétszóródott az egész föld színén, hogy csak mintegy 2500 év elteltével volt képes független nemzetként újraegyesülni.

            Bár az Isten által küldött próféták egész idő alatt ékesszóló szavakkal figyelmeztették az izraelitákat arra, hogy mi történik azzal a néppel, amely hátat fordít Istennek, úgy tűnik mindez kevés volt.  A próféták szavánál már csak egy dolog lehetett hatásosabb: a történelem tragikus szemléltető leckéje. A zsidóság számára az asszír és babiloni elnyomás sötét korszaka szolgáltatta ezt a történelmi a leckét.

            Ma az utolsó Júdai király, Cidkijjá története és az ország keserves vége van előttünk.

1.      Cidkijjá – a gyengekezű uralkodó

            Júda országa tovább maradt fenn, mint Izrael, de a lejtőn ő sem volt képes megállni. Néhány istenfélő királynak, sikerült ugyan egy rövid időre megállítani a hanyatlást, de a reformjaik sajnos nem maradtak tartósak. Amint ezeknek a jó királyoknak az uralma véget ért, az utódaik idején ismét az erkölcstelenség és a bálványimádás borította el az országot. A próféták időről időre figyelmeztették a népet Isten ítéletére, ám csak kevesen hallgattak rájuk. Így már nem lehetett tovább elkerülni Júda bálványimádásának és kicsapongásának hosszú távú következményeit. Ekkor Nabukadneccár személyében és a Babilónia seregeinek képében Isten ítéletének sötét fellege borította be a népet. Mivel Júda nem volt hajlandó tanulni északi testvére, Izrael példájából, így át kellett élnie ugyanazokat a csapásokat. Rájuk is halál, pusztulás, fogsága hurcolás és száműzetés várt.

            A déli országrész, Júda sorsa a gyengekezű Cidkijjá uralkodása alatt pecsételődött meg véglegesen. A babiloni király, Nabukadneccár ekkor már meghódította és az uralma alá hajtotta Júdát, de még nem pusztította el teljesen az országot. Cidkijjá a babiloni uralkodó bábkirályaként került a trónra. Benne testesült meg mindaz, ami rossz volt Júdeában. Először hűségesküt tett Babilonnak, majd 11 évi uralkodását arra használta, hogy megpróbálta kijátszani a hűbérurát.

            Cidkijjá uralkodása idején élt Jeremiás próféta, akinek erős jelleme éles ellenpontot jelentett a király gyengeségével szemben. A gyengekezű és ingatag Cidkijjá nem tudta eldönteni, hogy kit lásson Jeremiásban, az igazság prófétáját vagy a bajkeverő árulót. A király hol magához hívatta és tanácsát kérte Jeremiásnak, hol pedig árulónak bélyegezte és üldözte a prófétát. Amikor Jeremiás nyíltan rámutatott Cidkijjá helytelen politikájára, a király haragjában megverette és börtönbe vetette a prófétát. Később azonban, amikor nehéz helyzetbe került a király, mégis rendszeresen magához hívatta Jeremiást, hogy titokban tanácskozzon vele. Sajnos azonban a próféta tanácsait a király a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyta.

            Júda keserves árat fizetett Cidkijja gyenge és ingatag vezetéséért: „Azt tette, amit rossznak lát az ÚR… Cidkijjá azután fellázadt Babilónia királya ellen.” (2Kir 24:18-20). Erre a lázadásra válaszul pedig a babiloni sereg ostrom alá vette Jeruzsálemet és 18 hónapig tartotta ostromzár alatt, végül pedig földi rombolta. Cidkijját a babiloniak úgy kezelték, mint árulót, és kegyetlen bosszút álltak rajta. A fiait a szeme láttára kivégezték, majd kiszúrták a szemét, hogy a fiai halála legyen az utolsó emléke, amit a saját szemével látott. Cidkijjá volt Júda utolsó királya. Uralma azzal ért véget, hogy megvakítva és láncra verve Babilonba hurcolták.

            Júda utolsó lázadása Babilon ellen így kudarcba fulladt. Jeruzsálem 18 hónapon át tartó ostrom után elesett, a várost és a templomot lerombolták. Az ostrom túlélőit fogságba hurcolták. A babiloni fogság a zsidó történelem egyik legtragikusabb korszaka. Mindez Isten ítélete volt, amit prófétái által már korábban kijelentett: „Én olyan veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy belecsendül mind a két füle annak, aki csak hallja! Jeruzsálemet is azzal a mérőzsinórral mérem, amellyel Samáriát, és azzal a mérőónnal, amellyel Aháb házát. Kitörlöm Jeruzsálemet, ahogy kitörlik a tálat: kitörlik, és aztán leborítják. Eltaszítom örökségem maradékát. Ellenségei kezébe adom, minden ellenségének a prédája és martaléka lesz, mivel azt tették, amit rossznak látok, és folyton bosszantottak attól a naptól fogva, hogy őseik kivonultak Egyiptomból, egészen mindmáig.” (2Kir 21:12-15).

            Júda történetének utolsó néhány évtizede olyan volt, mint egy rémálom. Egyik gonosz király rémuralmát követte a másik, míg végül a babiloniak mindennek véget vetettek, lerombolták Jeruzsálemet és a templomot. A földdel tették egyenlővé, az embereket pedig megölték vagy fogságba hurcolták. A babiloni fogságban senyvedő túlélők pedig 70 évig merenghettek sorsuk felett. De Isten az ő kegyelméből gondoskodott arról is, hogy a romlás és a pusztulás közepette a remény sugara is felragyoghasson. A próféták meghirdették, hogy a fogság 70 évének letelte után lesz hazatérés!

2.      Cidkijjá - a hamis megtérés

            Cidkijja király igencsak szorult helyzetbe került amikor Nebukadneccár babiloni király Kr.e. 588-ban felvonult Jeruzsálem és Júda ellen. Nem ez volt az első hadjárat Jeruzsálem ellen, már többször ostromolták idegen hatalmak, de korábban mindig megmenekült a város.

            Az ostrom szorításában Cidkijjá király úgy gondolta, hogy ha egyezséget köt Istennel, akkor a város ismét meg fog menekülni a végső pusztulástól. Cidkijja király ezért látszólag megtért Istenhez és kötelezte Jeruzsálem egész népét, hogy engedjék szabadon a héber rabszolgákat, ami a király parancsa szerint meg is történt. Cidkijjá kezdeményezésének hátterében az a mózesi törvény állt, amely szerint, ha valaki annyira eladósodott, hogy végül adósának rabszolgájává lett, a hetedik évben szabadon kellett engedni (2Móz 21:2). A törvény nem engedte, hogy Izrael közösségében, Isten népében a végletekig ki lehessen szipolyozni, tönkre lehessen tenni egy elszegényedett családot. Cidkijjá tehát úgy tűnik most egy válságos helyzetben, Mózes törvényének, az Úrral való szövetségnek akart érvényt szerezni.

            A Biblia azonban Jeremiás próféta könyvében világosan bemutatja, hogy Cidkijjá és a nép vezetői eddig teljesen semmibe vették az Úr törvényét. Nem kell tehát sokat töprengeni azon, hogy vajon mi volt az oka ennek az új keletű nagy buzgóságnak. Jeruzsálem ostroma halálos fenyegetettséget jelentett. A kicsiny Júdának semmi esélye nem volt a bosszúszomjas szuperhatalom ellen. Egyetlen reménységük, hogy az Úr, Izráel Istene ismét csodát tesz. Volt már erre példa Izrael történetében, és most Cidkijjá király is egy hasonló csodában reménykedett. Azt remélte, hogy ha most Isten törvényéhez igazítják életüket, ha felszabadítják az elszegényedett, rabszolgává lett, a végletekig kihasznált nemzettársaikat, talán majd Isten is könyörületre indul. A megtérés hátterében tehát nem az őszinte bűnbánat állt, hanem a félelem.

            Vajon lehet-e Istennek kedves az ilyen megtérés? Hiteles, elfogadható-e, ha valaki ilyen kritikus helyzetben kezd el engedelmeskedni az Igének?

            Mennyire őszinte dolog az, ha valaki csak azért kezd el hinni, mert kiment a lába alól a talaj. Lehet-e hiteles, valódi, maradandó a megtérés a bajban? Lehetséges-e, hogy Cidkijjá és a jeruzsálemi vezetők megtérése valóságos, szívből fakadó? Azt kell válaszolnunk, hogy elvileg lehetséges lenne, de ebben az estben sajnos nem volt az.

            A krízisnek kétségtelenül döntő szerepe lehet a megtérésben, amennyiben a megtérés valóban azt jelenti, hogy életünk felett elismerjük Isten uralmát, és ennek következtében egész lényünkkel felé fordulunk és neki élünk.

            A még meg ne tért ember azt gondolja, hogy élete eseményeit és folyamatait ő kontrollálja, ő tartja kézben. Azt tartja normális, helyénvaló, egészséges életnek, amiben egyedül az övé az irányítás. Sajnos sokan keresztyénként is ugyanebben a világképben élnek, azzal a különbséggel, hogy Istennek is találnak benne helyet. Isten feladata lesz a problémák megoldása, hiszen így mehetünk tovább mi a saját magunk által elképzelt úton. A középpontban továbbra is az ember, vagyis az „ÉN” áll.

            Bármilyen természetű válság szerepe az lehet, hogy felismerjük és elismerjük a valóságot, vagyis, hogy nem mi vagyunk az Úr. Nem mi tartjuk kezünkben a folyamatokat. Nem mi vagyunk az univerzum középpontja. Nem mi tartjuk fenn az életet. Van valaki, aki nagyobb, mint mi. Aki jobban ismeri a dolgokat, mint mi. Vannak korlátaink. Vannak rajtunk túlmutató események. Vannak dolgok, amelyekről bennünket nem kérdeznek meg. Van valaki, aki magához hív, aki szeretete és hatalma elismerésére hív. Akinél megtalálhatjuk az igazi helyünket. Ő a Teremtő, az Úr, mi pedig a keze alkotása vagyunk.

            A krízisből, a válságos helyzetből, tehát nagyon is lehetséges az Istenhez fordulás! Minden azon áll vagy bukik, hogy mi következik akkor, amikor megszűnik a baj, hogy mi marad a megtérésből, amikor rendeződnek a dolgok. Nagy kegyelem az, ha valaki a baj idején képes a büszkeség és a megátalkodottság helyett megalázkodni, elismerni Isten uralmát, és alárendelni magát neki.

            Cidkijjá és a jeruzsálemi vezetők újat kezdtek Istennel. Megerősítették az Úrral való szövetséget. Szabadon engedték addig kisemmizett testvéreiket. Megtértek. És ez a megtérés lehetett volna valódi, őszinte is. A történet folytatásából azonban kiderül, hogy sajnos nem volt az. Jeremiás próféta könyvében ugyanis ezt olvassuk: „De azután visszakényszerítették a szabadon bocsátott rabszolgákat és rabnőket, és erőszakkal újra rabszolgákká és rabnőkké tették őket.” (Jer 34:11). Egészen furcsa helyzet állt elő. Megtértek, majd megtértek a megtérésből. A kétszer 180 fokos fordulat, vagyis nincs különbség az első és az utolsó állapotuk között. A dolgok hátterében, valószínűleg az állt, hogy Nebukadneccár hadseregének szorítása egy időre meggyengült, mert az egyiptomi hadsereg betört Júdába. Ekkor úgy tűnt, mégsem elveszett a helyzet, Egyiptom segítségével megszabadulhatnak Babilontól. Cidkijjá és a vezetők most rádöbbentek arra is, hogy miután Isten törvényének engedelmeskedve szabadon engedték a rabszolgákat, ennek a megtérésnek bizony anyagilag is mérhető ára volt. A rabszolgáikat elvesztő gazdagok most hirtelen meggondolták magukat, megbánták az Úrral megújított szövetséget, kihátráltak a hitben megélt engedelmességből. Az ő megtérésüknek csak pragmatikus okai voltak, és amikor ezen okok megszűnni látszottak, gyorsan visszakoztak. Ez utóbbi döntésük által lepleződik le a bajban történt megtérésük olcsó, hamis, felszínes volta.

            Ára van Krisztus követésének! Megfogható, húsbavágó, akár anyagilag is mérhető ára. Vannak, akik ezt felismerve úgy döntenek, hogy nem folytatják. Nem akarnak Isten Igéje szerint élni. Ezért visszafordulnak. Kipróbálták Istent, de aztán elfordulnak tőle. Tudatosan elfordulnak az Úrtól. Vannak emberek, akik hűségesek maradnak, kitartanak és vannak akik visszatérnek a megtérésük előtti állapotukhoz.

            Kísértetiesen mai ez a történet. Ki fog életben maradni, tehetjük fel a kérdést, a gazdasági válság közepette? Kié a jövő? Azoké, akik „látszatkeresztyének”, akik másokat eladósítva, a népet a végletekig kihasználva, hatalmas vagyonokra tesznek szert? Nem, mert a jövő azoké, akik hallgatnak az Igére, akik engedelmeskednek, akik valóságosan megtérnek. A jövő azoké, akik a megtérés gyümölcseit termik, akiknek az élete valóban megváltozik. Akik felkészülnek az Úr eljövetelére. A jövő Jézus Krisztusé, aki eljött, aki Lelke által folyamatosan jelen van, munkálkodik a benne bízók által, és aki egy napon visszajön ítélni élőket és holtakat. Ha az ő kezében a jövő, ha egyedül benne és hozzá kapcsolódva van élet, akkor a mi feladatunk ma annyi, hogy őszintén, hitelesen, valóságosan igazítsuk életünket hozzá. Ámen.