Igehirdetés: 2021.01.31. Jezábel – a gonosz királynő

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 50.

Jezábel – a gonosz királynő

Olvasmány: 2Kir 9:1-37

„Azután Jéhú megérkezett Jezréelbe. Amikor Jezábel ezt meghallotta, kifestette a szemét, feldíszítette a haját, és úgy ült ki az ablakba. Amikor Jéhú bement a kapun, Jezábel ezt kérdezte: Békés-e a szándékod, Zimrí, uradnak gyilkosa? Ő pedig fölnézve az ablakra így szólt: Ki az, aki velem tart? Akkor kitekintett két-három udvarnok. Ő megparancsolta: Dobjátok le! Le is dobták, úgyhogy vére a falra fröccsent meg a lovakra, amelyekkel áthajtott velük rajta.” (2Kir 9:30-33)

 

            Jezábel olyan gonosz volt, hogy neve mindmáig a megátalkodott gonoszsággal egyenlő, a szégyentelen és erkölcsileg gátlástalan nő megtestesítője. A büszke, elszánt királylány, Jezábel nem kisseb feladatba vágott bele, minthogy pogány hitre kényszerítse Izraelt.

            Jezábel a Földközi-tenger partján fekvő Szidón városából származott, apja a föníciaiak királya volt. Ahábbal, az izraeli királlyal való politikai házassága megszilárdította a két ország szövetségét. A romlás azonban már Salamon király idején megkezdődött, amikor megszegve Isten törvényét, idegen feleségeket vett magának. Ezek a pogány asszonyok aztán a vallásukat is magukkal hozták az országba. Salamon pedig még templomokat is építetett feleségeinek, hogy mindegyik tisztelhesse a maga istenségét. Jezábel befolyása és hatalma azonban messze túlszárnyalta minden korábbi királynéét. Ő már nem érte be annyival, hogy ő maga Baalt imádta, hanem eltökélte magában, hogy az egész országot ráveszi Baál tiszteletére.

            Első lépésként elérte, hogy az ország fővárosban, Samáriában egy Baál templom épült. Majd több száz idegen származású papot hívatott az országba, hogy megerősítse Baál kultuszát. Jezábel ugyanis nemcsak az isteneit hozta magával, hanem annak papjait is, a Baálnak négyszázötven, Aserának négyszáz prófétáját, „akik a Jézabel asztaláról éltek.” (1Kir 18.19). Ez azt jelentette, hogy a királyné államvallássá tette a Baál-kultuszt, így az állam gondoskodott a papjairól. Ezek után nekilátott, hogy módszeresen felszámolja Izrael régi vallását és könyörtelenül leszámolt mindazokkal, akik útjában álltak. Egyetlen ember volt csupán, aki nyilvánosan, szembe mert szegülni Jezábellel, ő volt Illés próféta. A Karmel hegyén Illés, bebizonyította mindenki számára, hogy az Úr az Isten. Ám még az égből alászálló tűz sem tudta zavarba hozni a királynét. Jezábel az Isten hatalmának félreérthetetlen megnyilvánulását látva sem ismerte el az Urat, sőt még elszántabban tört Illés életére. Aháb király közbeléphetett volna, de semmit nem tett. Ma úgy mondanánk: „nem ő hordta a nadrágot”. Jezábel erős akaratú, határozott asszony volt, aki „kipótolta”, de sajnos rossz irányba, a férje ingatag, befolyásolható, gyenge jellemét. Jezábel nemcsak a férje szívét hajlította el Istentől, de az egész Izraellel ugyanezt tette. Szerte az országban pogány szentélyek épültek, Asera-oszlopokat és Baal szobrokat állítottak fel és ezeken a helyeken gyakran gyermekáldozatot is bemutattak. Jezábel olyan vehemens gyűlölettel kívánta eltüntetni az igaz Isten ismeretét, hogy kész volt a legvégsőkig elmenni, ezért „megölette az Úr prófétáit.” (1Kir 18:4).

1.      Jezábel megátalkodottsága

            Sajnos Jezábel gonosz befolyása, amelyet már kezdettől fogva gyakorolt a férjére, Ahábra mindvégig megmaradt. Olyan gyalázatos és erőszakos cselekedetek voltak ezek, amelyekhez fogható ritkán fordult elő a történelemben. Nem véletlen, hogy ezt a megállapítást teszi róla a szentíró: „Nem volt senki más olyan, aki annyira ráadta volna magát annak a cselekvésére, amit rossznak lát az Úr, mint Aháb, mert félrevezette a felesége, Jézabel.” (1Kir 21:25).

            A Nábót szőlőjéről szóló történet szemléletes példája annak, ahogy Jezábel gátlástalanul manipulálta a férjét és az egész izraeli társadalmat, marionett bábúként rángatta az embereket a saját, gonosz céljaira használva fel őket. Világosan kitűnik a történetből, hogy Jezábel nem riadt meg sem a „hatalommal való visszaéléstől”, sem a „befolyással való üzérkedéstől”, sem a király pecsétjét használva az „okirat hamisítástól”, és a „gyilkosságra való felbujtástól” sem.

            Jezábel erősítette és táplálta a férje, Aháb kapzsi hajlamát. A király addig követte gonosz szívének parancsait, amíg az önzés teljesen hatalmába kerítette. Nem tudta elviselni, ha kívánságait megtagadták. Úgy érezte, joga van mindahhoz, amit megkíván. A jezréeli Nábótnak szőlője volt a királyi palota közvetlen közelében. Aháb pedig megkívánta azt a szőlőt. Meg akarta venni, vagy helyette másik földet adni. Nábót azonban nem akart a földtől megválni, mert atyáié volt. Isten törvénye szerint pedig nem lehetett az atyai örökséget sem eladni, sem elcserélni.  
Az önző uralkodót beteggé tette, hogy Nábót megtagadta kérését.

            Jezábel csakhamar megtudta a dolgot és felháborodott, hogy valaki megtagadta a király kérését. Kijelentette Ahábnak, hogy nem kell szomorkodnia, mert ő majd mindent elintéz.   A gyengeakaratú Aháb semmit sem törődött azzal, hogy felesége hogyan éri el a vágyott célt.

            Jezábel pedig azonnal gonosz szándéka megvalósításához fogott. Leveleket írt a király nevében, a király pecsétjével ellátva, elküldte azokat a jezréeli véneknek és főembereknek.

            A levélben ez állt: „Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére. Vele szembe pedig ültessetek két hitvány embert, akik így tanúskodjanak ellene: Átkoztad Istent és a királyt! Azután vigyétek ki, és kövezzétek agyon.” (1Kir 21:9-10). A parancsot teljesítették. Ezután Jezábel visszament a királyhoz, és azt mondta neki, hogy keljen fel és foglalja el a szőlőt. Aháb pedig, nem törődve a következményekkel, vakon követte Jezábel tanácsát, és lement, hogy birtokba vegye a megkívánt földet.

            De a király nem élvezhette büntetlenül, amihez csalás és vérontás árán jutott. Az Úr ugyanis Illés által ezt üzente neki: „Mivel arra adtad magad, hogy olyat tégy, amit rossznak lát az Úr. Ezért én veszedelmet hozok rád, és kisöpörlek téged. Kiirtom Izráelből Aháb férfiutódait, apraját, nagyját!” (1Kir 21:20-22). Jezábelről pedig ezt mondta az Úr: „A kutyák eszik meg Jezábelt Jezréel falánál.” (1Kir 21:23-24).

            Illés próféciája hamarosan beteljesedett. Először Ahábot érte utol Isten ítélete. Még három év telt el, amikor Aháb király meghalt a szíriaiak keze által. Utóda pedig a fia, Ahazja lett, akiről ezt mondja a szentíró: „Azt tette, amit rossznak tart az Úr, mert apjának és anyjának az útján járt... A Baalt tisztelte, őt imádta és bosszantotta az Urat, Izráel Istenét.” (1Kir 22:53-54). Ahazját, aki mindenben apja engedetlenségét követte, hamar utolérte bűneinek büntetése. A szomszédos Moábbal vívott végzetes háború során halálos baleset érte, és meghalt. Mivel Ahazjának nem volt fia, így a trónon testvére, Jórám követte, aki tizenkét évig uralkodott.

2.      Jezábel nemzedékeken átívelő befolyása

            Ahogy látjuk Aháb halála után, annak fiai követték a trónon, akik mindenben apjuk példáját követték. De van valaki, akinek a befolyása még erősebb volt, ez pedig az anyakirálynő, Jezábel befolyása. Ő ezekben az években is megőrizte hatalmát és befolyását az ország irányítása felett. Jezábel volt az, aki a háttérből továbbra is gonosz befolyása alatt tartotta a fiait, a családját és az egész országot. A nép közül továbbra is sokan Baalt tisztelték és gyakorolták a bálványimádó szokásokat.

            Jezábel egyik fia, Ahazja halála után a másik fia, Jórám került a trónra, de róla is hasonló jellemzést olvasunk a Szentírásban: „Azt tette, amit rossznak lát az Úr… ragaszkodott Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkéhez, aki vétekbe vitte Izráelt, nem tágított attól.” (2Kir 3:2-3). Az országban semmi nem változott tehát, továbbra is Jezábel gonosz hatása érvényesült.

            Ebben az időben történt, hogy Jezábelnek sikerült a befolyását a déli országrészre, Júdára is kiterjesztenie. A szomszédos Júda királya, akit szintén Jórámnak hívtak, ugyanis felségül vette Aháb és Jézabel lányát, Atalját. Júda királya talán azt remélte, hogy házassága révén még szorososabb kapcsolatot tud kiépíteni a két ország között. Azonban nem így történt. Jórámnak, Júda királyának, a Jezábel lányával kötött házassága Júdát is végzetes romlásba döntötte, mert ő is Jezábel befolyása alá került. Ezt mondja róla a Biblia: „Ugyanúgy élt, mint Aháb házanépe... Ő is csináltatott áldozóhalmokat Júda hegyein, és így paráznaságba vitte Jeruzsálem lakóit, és félrevezette Júdát" (2Krón 21:6,11).

            Jezábel gonosz befolyása a lánya révén itt is érvényesülni tudott, így Júda országa is ugyanazon az úton haladt, amely az északi királyságot a pusztulás határához vezette.
            De Jórám, Júda királya hamarosan meghalt és a kiskorú fia, Ahazja lett Júda királya. Ahazjaról azt mondja a Biblia, hogy anyjának, Ataljanak befolyása alatt állt, aki "tanácsadója" volt: „Ő is Aháb házának az útjain járt, mert anyja volt a tanácsadója, aki bűnbe vitte Izraelt és azt tette, amit rossznak tart az Úr" (2Krón 22:3-4). Nagyanyja, Jezábel pedig még élt, így Ahazja az anyja tanácsára vakmerően szövetkezett nagybátyjával, az Izráeli Jórámmal, ami ismét egy végzetes háborúba sodorta az országot.

3.      Jezábel bukása és halála

            Úgy tűnik Jezábel nemzedékeken átívelve sikeresen érvényesítette befolyását mind Izrael, mind pedig Júda országában. Az egyik ország, Izrael trónján a fia Jórám, a másik, Júda trónján pedig unokája, Ahazja ült. Hamarosan azonban mindkettőjük élete tragikus véget ért, mert Isten ítélete őket is utolérte.

            Mialatt Ahazja, Júda királya látogatóban volt Jezréelben a nagybátyjánál Jórámnál, Izrael királyánál, Isten megparancsolta Elizeus prófétának, hogy küldje el az egyik ifjú tanítványát Rámóth Gileádba azért, hogy ott felkenjen Izráel királyává egy Jéhu nevű hadvezért. Ebben az időben Júda és Izráel egyesített seregei a szíriaiak ellen folytattak hadjáratot. Jórám megsebesült a csatában, és a királyi seregeket Jéhu gondjára bízva, visszatért Jezréelbe.

            Amikor Elizeus követe felkente Jéhut, ezt mondta neki: „Fölkentelek téged az Úr népének, Izráelnek a királyává.” Azután ünnepélyesen közölte Jéhuval a különleges megbízatását: „Irtsd ki uradnak, Ahábnak a háza népét! Így állok bosszút Jezábelen szolgáimnak, a prófétáknak a véréért és az Úr minden szolgájának a véréért.” (2Kir 9:6-7).

            Jéhu, miután a serege királlyá kiáltotta, Jezréelbe sietett, ahol megkezdte azoknak a kivégzését, akik Aháb házának korrupt uralmát támogatták, és az országot bűnbe és bálványimádásba vitték.

            Jéhu előbb megölette az izraeli királyt Jórámot, aki Jezábel fia volt, majd a júdai királyt Ahazját is, aki pedig Jezábel unokája volt. Ezek után került sor magára Jezábelre is és mindazokra a családtagokra, „akik még megmaradtak Aháb házából Jezréelben, minden tekintélyes és bizalmas emberét, meg a papjait kardélre hányatta Baal összes prófétáját, összes szolgáját és összes papját”, akik a Samária közelében levő Baál-istentiszteleti központban laktak. A bálvány-ábrázolásokat összetörték és elégették. Baál templomát lerombolták. „Így pusztította ki Jéhú a Baalt Izráelből.” (2Kir 10:11,19,28).

            Jezábel végül úgy halt meg, ahogy élt, emlékezetes szerepet alakítva. A halálának a helyszíne is beszédes. Jezábel ugyanis ekkor jezréeli birtokára menekült. Pontosan arra a helyre, ahol egykor az ártatlan Nábotot Jezábel ármánykodása által megölték, hogy földjét a király megszerezhesse magának. Jezábelnek azonban ez úgy tűnik, mit sem számított. Amikor a szerencse elpártolt tőle, eszébe sem volt kegyelemet kérni vagy bűnbánatot gyakorolni.

            Amikor már minden veszni látszott és az ellene lázadó vezér seregei körülvették a palotáját, a végzet asszonyaként kifestve és kiöltözve palotája ablakában állva büszkén és kihívóan várta az érkező férfit. Jezábel talán hiú módon ekkor még mindig abban reménykedet, hogy különleges vonzerejével elkápráztathatja a fiatal férfit. Azonban nagyot tévedett. Jéhú egyetlen szavára, saját szolgái hajították ki Jezábelt az ablakon, aki lezuhanva nyomban szörnyethalt. A királynő összezúzott holteste szégyenszemre temetetlenül hevert a palota udvarán és a kutyák lakmároztak belőle. A szolgák később mégis el akarták temetni, de már csak csontjait találták meg és ezt a megjegyzést tették: „Az ÚR igéje ez, amelyet kijelentett szolgája, a tisbei Illés által: A kutyák eszik meg Jezábel testét a jezréeli birtokon.” (2Kir 9:36).

            A kivégzés-sorozat híre eljutott Ataljához, Jezábel lányához, aki ekkor még mindig vezető szerepet töltött be Júdában. Amikor látta, hogy fia, Júda királya meghalt akkor bosszúból, „fogta magát és kipusztította Júda királyi házának minden ivadékát.” (2Krón 22:10). E mészárlás során Dávid minden leszármazottja elpusztult, aki igényt tarthatott volna a trónra, kivéve a csecsemő Joást, akit Jójada főpap felesége elrejtett a templomban. A gyermeket hat évig rejtegették, amíg „az országban... Ataljá uralkodott.” (2Krón 22:10-12). Ennek az időszaknak a végén „a léviták és egész Júda” (2Krón 23:8) támogatta Jójadát, a főpapot, a gyermek Joás királyukká koronázásában és felkenésében. Végül Jójada lázadást indítva királlyá tette Jóást és megparancsolta a hadnagyoknak, fogják el Atalját és híveit, és végezzék ki őket. Így pusztult el végül, Jezábel lánya, Ataljá, aki Aháb házának utolsó sarja volt.

            Az a rettenetes gonoszság, amelyet Jezábel elindított, addig tartott, amíg utolsó leszármazottja is el nem pusztult.

            Láthattuk, hogy Jezábel gonosz befolyása még a halála után is tovább hatott, a lánya, Atalja révén Júdát is megfertőzte. A megátalkodott királynő kivégzése után azonban minden megváltozott: „az ország egész népe pedig behatolt a Baal templomába, és lerombolta azt. Oltárait és bálványképeit teljesen összezúzták.” (2Kir 11:18). Ezután egy reformáció indult el az országban. Akik Joást királlyá tették ünnepélyesen megfogadták, hogy „az Úr népe lesznek.” Most pedig, mivel Jezábel lányának gonosz befolyása megszűnt, Júda országa is fellélegezhetett. Jezábel országokon és nemzedékeken átívelő gonosz befolyása végleg megszűnt. A romlás azonban már visszafordíthatatlan volt. Izrael, amely teljesen romlottá lett, hamarosan elpusztult, míg Júda kapott még egy kis kegyelmi időt. Ámen.