Igehirdetés: 2021.02.21. Ézsaiás – próféta, költő és politikus

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 53.

Ézsaiás – próféta, költő és politikus

Olvasmány: Ézs 6:1-12

„Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.” (Ézs 6:8-10)

 

            Ézsaiás próféta a zsidó történelem kimagasló alakja. A héber irodalom Shakespeare-jének is szokták nevezni. Könyvéből az Újszövetség többet idéz, mint az összes többi prófétától együttvéve. Egyetlen más szerző sem vetekedhet gazdag szókincsével és különleges költői ábrázolásmódjával. Életét azonban nem elefántcsonttoronyban élő költőként, hanem a király tanácsosaként az ország ügyeinek intézésével töltötte.

            Ézsaiás sorsdöntő korszakban élt. A Saul és Dávid által alapított királyság fénykora ekkora már véget ért. Az országot polgárháború szakította ketté, így jött létre az északi királyság Izrael néven és a déli királyság Júda néven. Ézsaiás a vallási hagyományaihoz hűségesebb déli királyságban élt. Pályafutásának kezdetén a nemzet még erősnek és gazdagnak tűnt, de a próféta már ekkor látta a vészjósló jeleket. A gazdagok arra használták erejüket, hogy nyomorgassák a szegényeket. A férfiak részegeskedtek, az asszonyokat pedig jobban érdekelte a divat és az öltözködés, mint éhező szomszédjaik.

            Az emberek csak a szájukkal tisztelték Istent, a vallásosságnak pedig csupán a felszínes látszatát igyekeztek fenntartani. Mindeközben a külső veszélyek egyre nőttek. Minden oldalról hódítani akaró nagybirodalmak emelkedtek fel, különösen is Egyiptom és Asszíria jelentett nagy veszélyt. Júda népe harapófogóba került. A két fenyegető nagyhatalom közül vajon melyikkel kössenek szövetséget?

            Ézsaiás próféta úgy ítélte meg, hogy Júda népe olyan útelágazáshoz érkezett, amely az egész további sorsát meghatározza.  Vagy megtér Istenhez és talpra áll Júda, vagy megállíthatatlanul tovább csúszik a lejtőn a végső pusztulás felé. A próféta radikális üzentet képviselt és nem volt hajlandó a népszerűség kedvéért tompítani rajta. Kérlelhetetlenül mutatott rá azokra a területekre, amelyeken a népének változásra volt szüksége.

            Bár királyi körökben forgolódott, soha nem vált a politikai hatalom kiszolgálójává. Néha egyedül kellett szembefordulnia az optimista áramlattal. Nevének jelentése: „az Úr megszabadít.” Arra intette a királyokat, hogy ha nem Istenben bíznak, hanem saját katonai erejükben, gazdagságukban vagy bármilyen más erőben, az katasztrófához vezet.

            Ézsaiás négy király uralma alatt is szolgált. A negyedik király, Manassé, aki teljesen elfordult Istentől, nem tűrte a prófétai kritikát, üldözte majd végül kivégezette Ézsaiást. A hagyomány úgy tartja, hogy a király parancsára kettéfűrészelték a prófétát. Ézsaiás neve azonban könyvén keresztül fennmaradt, mint minden idők egyik legnagyobb prófétája, költője és politikusa.

            Ézsaiás könyve az Ószövetség egyik legismertebb és legékesszólóbb könyve.

1.      Isten üzenetével a hatalmasok között

            Ézsaiás próféta szokatlan megbízatást kapott Istentől. Ézsaiás könyvének 6. fejezete részletesen beszámol arról, hogy miképpen hívta el őt az Úr a feladatra. Személyes elhívása egy különös látomással és ezzel a szózattal kezdődött: „Kit küldjek el, ki lesz a követünk?” (Ézs 6:8). Ez az elhívás történet egészen különleges. Isten üzenetét szeráfok közvetítették. Ez a kifejezés csak itt fordul elő a Bibliában. A szeráf szó azt jelenti: „valami lángoló és káprázatos”. A szeráfok tehát fényes, lángoló alakban megjelenő küldöttei, hírnökei Istennek. Ezeket az isteni hírnököket máshol angyaloknak is nevezi a Biblia.

            Ézsiás próféta könyve elején bemutatja azt a döntéshelyzetet, amihez Júda népe elérkezett ebben az időben. Júda válaszút előtt állt. Az északi országra jellemző erkölcsi problémák a déli királyságra is átterjedtek. Most dönteniük kellett. Vagy Izrael példáját követik, akik bálványimádásba süllyedtek és végül elpusztultak. Vagy visszatérnek eredeti küldetésükhöz, Istennek engedelmeskedve élik az életüket és a pogány világ felé a világ világosságaként bizonyságot tesznek Isten igéjéről.

            Ézsaiás Istentől azt a különleges megbízatást kapta, hogy Isten üzenetét képviselje a királyi udvarban. Munkásságát Úzijja király idején kezdte meg, aki még többé-kevésbé igyekezett hűséges maradni Istenhez. De az őt követő két király, Jótám és Áház, akiknek idején Ézsaiás tovább végezte a szolgálatát, már nem hallgattak Istenre. Így váratlan fordulatot jelentett az, amikor Ezékiás, a következő király, Ézsaiást tette meg az egyik legbizalmasabb tanácsadójának. Ezékiás a válságos pillanatokban mindig az Isten prófétájához fordult tanácsért.

            A prófétákról az volt az általános előítélet ebben az időben, hogy nem tesznek mást, csak kritizálják a fennálló rendszert. Az a sztereotip kép alakult ki, hogy a próféta az, aki az utcasarkon állva és hangosan kiabálva Isten ítéletes szavaival riogatja az embereket. De ha voltak is ilyen próféták ebben az időben, Ézsaiás biztosan nem ilyen volt. Ő a napjait nem az utcákon kóborolva, hanem a királyi palota falai között töltötte, mint az uralkodó legfőbb tanácsosa.

            Ezékiás király megbízott Ézsaiás prófétában. A király lelkes reformjai jórészt a próféta hatására vezethetők vissza. Ézsaiás elhívásának története pedig azt is megmutatja a számunkra, hogy honnan merítette a próféta azt a bátorságot és elszántságot, amely Júda történetének egyik legmeghatározóbb alakjává tette őt. Bár a királyi udvarban több királyi tanácsadó is volt, akik más véleményt képviseltek, Ézsaiás nem volt hajlandó meghátrálni, vagy az igazságot elhallgatni. Négy király uralma alatt is szilárdan kitartott meggyőződése mellett, még akkor is, amikor elszántsága az életébe került.

2.      Kiben bízzunk?

            Ézsaiás próféta a pályafutásának még az elején járt, amikor Júda népének egy igen kényes és fenyegető helyzettel kellett szembenéznie. Az egymással szembenálló nagyhatalmak, szorításában mit tehet egy kicsiny nép? Azt olvassuk, hogy ebben a válságos helyzetben Áház királynak és Júda népének reszketni kezdett „a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.” (Ézs 7:2). A király kétségbeesetten fordult tanácsért Ézsaiás prófétához. Áház király tisztában volt azzal, hogy Ézsaiás próféta mindig őszintén és egyenesen közvetíti Isten üzenetét. Ám még ő is meglepődött azon, amikor Ézsaiás azt válaszolta neki, hogy ne tegyen semmit, maradjon nyugton és bízzon Istenben. Ézsaiás kijelentette, hogy a támadó ellenséges csapatok, legyenek bármilyen nagyok és erősek is, csupán „füstölő üszkös fadarabok” (Ézs 7:4). Isten parancsa pedig az, hogy bármi történjék is, a királynak nem szabad segítséget kérnie egyik nagyhatalomtól sem, hanem egyedül Istenben kell bíznia. Ha azonban a király Isten helyett mégis valamelyik nagy birodalom segítségét kéri, akkor saját vesztét okozza ezzel. A szövetségesként segítségül érkező nagyhatalom ugyanis előbb-utóbb maga is megszállóvá válik.

            Ez történt 1944-ben Kelet-Európában is. A bevonuló szovjet csapatokat sokan felszabadítóként üdvözölték, akik megszabadították őket a náci uralom alól. Hamarosan azonban kiderült, hogy a szovjet csapatok tartósan bent maradnak az országban és megkezdik a kommunista diktatúra építését.

            A náci úralom alól felszabadult kelet-európai népek így nem kapták vissza szabadságukat, csupán egy másik birodalom rabságába kerültek. A nagyhatalmaktól kapott katonai segítségnek mindig súlyos ára van.

            Áház király sajnos nem hallgatott Ézsaiás próféta tanácsára, nem tudott Istenben bízni. A megszállástól rettegő király gyors megoldást akart. Ezért tárgyalásokba bocsátkozott a hatalmas Asszíriával, hogy szabadítsák meg Júdát az arám fenyegetéstől. Áház király arra vetemedett, hogy az asszírok jóindulatának elnyerése érdekében a jeruzsálemi templom kincseit és szent tárgyait küldte el kenőpénz gyanánt az asszír királynak.

            Áház döntése látszólag meghozta a várt eredményt. A kor egyetlen hadserege sem vehette fel a versenyt az asszír hadigépezettel, amelynek mind az arám királyság, mind pedig az északi országrész, Izrael áldozatául esett. Rövidtávon Júda nyert, hiszen Asszíria leradírozta a térképről minden korábbi ellenségét. Végre béke lett az országban. De ennek a békének bizony súlyos ára volt.

            Az Asszíriával kötött szövetség részeként Áház király hozzálátott, hogy felszámolja Júda régi vallási életét és helyette bevezessék az idegen nagyhatalom isteneinek tiszteletét. A jeruzsálemi templom kapuit bezárták, Isten oltárát pedig egy pogány oltárra cserélték le. Júda hivatalosan is átvette Asszíria államvallását. Áház király attól sem riadt vissza, hogy pogány módra emberáldozatot mutasson be. A király saját fiát áldozta fel a tűzben. Áház, tehát minden tekintetben az asszír királynak szolgai módon engedelmeskedő bábkirály lett. Az országot pedig idegen csapatok szállták meg. Asszíria segítségének ára a függetlenség elvesztése volt.

            Ézsaiásnak, aki olyan korban nevelkedett, amikor még egy istenfélő király uralkodott és Júda országa fellendülőben volt, most végig kellett néznie, ahogy hazája Asszíria játékszerévé válva megtagadja ősei hitét és a végső pusztulás felé halad. Így válik érthetővé a próféta szenvedélyes hangja, amellyel Isten népét megszólítja, megtérésre hívja, ellenségeit pedig Isten ítéletével fenyegeti meg.

            Ézsaiás könyvében megtalálhatjuk egyrészt az ítéletnapnak a leírását, amikor majd minden nép és minden nagy birodalom megkapja bűneinek és lázadásának büntetését. A próféta ezért kemény és ítéletes szavakkal ecsetelte a közvetlen jövőt, amelyet sötétnek és fenyegetőnek ábrázolt. Másrészt azonban Ézsaiás a távolabbi jövő felé is tekintve már a remény és a vágyakozás hangján szólal meg. A megtérő maradéknak reményteljes jövőt ígér és a Szabadító, a Messiás eljövetelét hirdeti.

3.      A remény üzenete

            Ézsaiás szeme előtt fényesen ragyogott az a jövőkép, amelyet Isten mutatott neki, és amely alapján újraértelmezte Júda történelmét. Az országban mindenki katasztrófaként tekintett az ország idegen hatalom általi megszállására. Ézsaiás azonban, bár ő maga is gyötrődött a népére váró szenvedések miatt, mégis egy magasabb rendű célt vélt felfedezni az események mögött. A próféta kijelentette, hogy Júdának azért kell fájdalmat és szenvedést elhordoznia, hogy megtisztuljon. Óva intett attól, hogy politikai szövetségek kovácsolásával próbálják elejét venni a büntetésnek. Isten népének át kellett mennie a tisztítótűzön. Ám a megpróbáltatásokból majd kiemelkedik a „maradék”, egy maroknyi túlélő, akiket Isten majd fel fog használni, hogy véghezvigye tervét. Ézsaiás ezért a saját fiának is ezt a jelképes nevet adta: „a maradék megtér”. Ez a gyermek két lábon járó szemléltetése volt az Isten által ígért reményteljes jövőnek.

            Ézsaiás próféta amellett, hogy a király tanácsadójaként szolgált, írói és költői tehetséggel is rendelkezett. Ékesszóló beszédeivel igyekezett felébreszteni Júda népét a lelki kábultságból. A legtöbb prófétához hasonlóan üzenete két részből állt. A próféta üzenetének egyik része az ítélethirdetés volt: ha a nép nem tér meg, elkerülhetetlen az ítélet. Igehirdetésének másik része azonban a remény üzenetéről szólt. Ézsaiás egy olyan jövő reménységét hirdette, melyben Isten nemcsak Izrael népét, de az egész világot helyreállítja és megszabadítja a bűn uralma alól. Ézsaiás könyve azt az ősi emberi vágyat tükrözi, amely egy szebb és jobb világ után sóvárog.

            Egy napon Isten ezt a földet olyan új világgá változtatja, ahol nem lesz többé könny, fájdalom és halál. Az eljövendő világban a vadállatok és háziállatok fekszenek egymás mellett békességben, és a fegyverekből mezőgazdasági eszközöket kovácsolnak.

            Olykor ugyan úgy tűnhet, mintha Isten tehetetlen lenne, vagy egykedvű nemtörődömséggel nézné a világot elborító erőszakot és gonoszságot. Az asszír megszállás láttán Jeruzsálem lakosai is elkeseredtek. Ézsaiás ekkor a reménység üzenetével állt elő és azt hirdette, hogy Isten meg fogja szabadítani őket. Ezt a jó hírt aztán az egész világra kiterjeszti, minden nép számára meghirdetve a bűnből való szabadulást. A próféta azt is kijelentette, hogy az ember legnagyobb ellensége, a halál is meg fog semmisülni. Ézsaiás könyve a világ legvégső szakaszába enged bepillantást, olyan nagyszerű jövőt fest le, amelyet még elképzelni is nehéz: „Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az ÚR!” (Ézs 25:8).

            Ézsaiás próféta rámutatott arra, hogy Isten eredeti terve a zsidó nép elhívásával az volt, hogy Izrael a világ világossága legyen a népek számára, vagyis egy olyan nép, amely által Isten üzenete eljut minden nemzethez: „Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket.” (Ézs 42:7). Továbbá Isten Ézsaiás próféta által azt is megígérte, hogy Júdából támasztja majd azt a hatalmas fejedelmet, aki az egész világ felett uralkodni fog: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9:5).

            Ézsaiás legfőbb üzenete tehát, hogy Isten tartja kezében a történelmet. Az Úr nem vetette el végleg a népét, bármilyen sötét fellegek gyűltek is fölötte. A világ nagyhatalmai csupán eszközök Isten kezében, használja, majd félredobja őket. Izrael népe végül misszionárius nemzetté válik, amely Istenre irányítja majd a többi nép tekintetét. Ámen.