Absolon – a lázadó királyfi

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 36.

Absolon – a lázadó királyfi

Olvasmány: 2Sám 15:1-37

„Közben titkos megbízottakat küldött Absolon Izráel minden törzséhez ezzel az üzenettel: Ha meghalljátok a kürt szavát, kiáltsátok ezt: Király lett Absolon Hebrónban! Az összeesküvés pedig erősödött, és egyre többen csatlakoztak Absolonhoz.” (2Sám 15:11-12).

 

A mondás szerint nem minden arany, ami fénylik. Ez különösen is igaz volt Absolonra.  Ő Dávid király legidősebb fia, aki a legszebb férfi volt a maga korában, ráadásul még jó képességekkel megáldott okos ember is. Absolon népszerű és sikeres volt, akit mindenki szeretett az országban. Úgy tűnik a trón várományosának tekintette magát és ezért szívén viselte az emberek ügyes bajos dolgait. A szentíró azt mondja róla, hogy ravasz módon „lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe.” (2Sám 15:6). Először akkor találkozunk vele, amikor befogadta házába a húgát, Támárt, akit a féltestvére, Ammon megerőszakolt, majd az utcára dobott. Absolon bosszút forralt, de hideg és számító emberként, kivárta a megfelelő alkalmat. Dávid gyengekezű apának mutatkozott, aki elnézi fia Ammon szörnyű tettét, és nem szolgáltat igazságot Támárnak. Két évvel később, amikor már úgy tűnik mindenki elfelejtkezett a dologról, Absolon véres bosszút áll a húgán esett gyalázatért, csapdába csalja és megöleti a testvérét, Ammont. Apjával ellentétben, Absolon úgy érzi, hogy nem maradhat ekkora gazság büntetlenül. Absolon itt is az igazság bajnokának tünteti fel magát.

Amikor az emberek panaszaikkal a királyt keresik, Absolon ügyesen melléjük áll és kijelenti, hogy ha ő lenne a király, igazságot szolgáltatna mindenkinek. A csillogó külső azonban nem takar arany szívet.  A szép és daliás megjelenés és az igazság melletti kiállás, azonban Absolon esetében mind csak látszat és megjátszott szerep volt. Ahogy telt az idő, egyre világosabbá vált, hogy Absolont igazából nem érdeklik az emberek, sem az igazság, ő csak magával törődik, csak magát szereti és a saját hatalmát építi. Tragikus alakja annak is a jelképe, hogy Dávid apaként kudarcot vallott, hiteltelenné vált a gyerekei előtt. Dávid házasságtörést, csalárdságot és gyilkosságot követett el, és most ezeknek a bűnöknek a szörnyű gyümölcsei érnek be az utódai életében. Dávid képtelen fegyelmezni fiait. Absolon a testvérén elkövetett véres bosszú után külföldre menekül, de három év után amnesztiában részesül és hazatérhet, de még két évig nem jelenhet meg a király előtt. Apa és fia öt éven keresztül nem beszéltek egymással, de a családi viszály tovább lappangott, s ez még inkább megkeményítette Absolon szívét. Végül Absolon fölgyújtatja Joábnak az árpamezejét csak azért, hogy így kényszerítse apja hadvezérét arra, hogy járjon közbe érte a királynál. Végül Absolon eléri, amit akar, visszakerül a király udvarába, de ezt a lehetőséget csak arra használja fel, hogy apja ellen lázadást szítson és erőszakkal átvegye a hatalmat. Absolon öntelt ember volt, aki túlbecsülte saját népszerűségét. A lázadást hamar leverték a Dávidhoz hű erők. Absolon pedig olyan gyalázatosan halt meg, ahogy élt. Az öszvéren menekülve hosszú hajánál fogva fennakadt egy fán és Joáb emberei megölték őt.

1.      Romlott utódok

A bibliai beszámolót olvasva felvetődik bennünk a kérdés, hogy vajon mi történt Dávid gyermekeivel, hogyan váltak ennyire romlottá?  Dávid egyik fia Ammon megerőszakolta a húgát, Támárt. Dávid másik fia, Absolon pedig bosszúból megölte Ammónt. Később pedig Absolon puccsot kísérelt meg a saját apja ellen és kiűzte őt Jeruzsálemből. Annak a Dávidnak a családjában, akit istenfélő embernek ismerünk, szörnyű bűnök jelennek meg: nemi erőszak, gyilkosság, lázadás. Mindezen szörnyűségek ellenére mégis azt látjuk, hogy Dávid nem lépett fel határozottan a fiaival szemben. Isten törvénye szerint az ilyen bűnök a legsúlyosabb büntetést vonták maguk után, ám úgy tűnik, Dávid szinte szó nélkül szemet huny felettük. Minden bizonnyal Dávid, a Betsabéval elkövetett bűne után már hiteltelenné vált a családja előtt, már nem érezte feljogosítva magát arra, hogy erkölcsi kérdésekben igazságot szolgáltasson.

Sokan a bűnről tévesen gondolkodnak. Úgy gondolják, hogy a bűn csupán olyan, mint a parkolási bírság. Csak akkor van baj, ha túl sok gyűlik össze belőle, mert akkor a rendőrség lenyomozhat minket, és bevonhatja a jogosítványunkat. De a legtöbben egy-két kisebb szabálysértést megengednek magunknak, mert azt gondolják, hogy ebből még nem lesz nagy baj. A Biblia szerint azonban a bűn olyan, mint egy vírus, vagy egy rákos daganat. Elég, ha egy-két rákos sejt megjelenik, és máris nagy a baj, mert képes az egész embert megfertőzni és a halálba taszítani, mivel a rákos daganat gyorsan növekszik, és elburjánzik, így ha azonnal nem lépünk fel ellene, menthetetlenek vagyunk.

Mindaz, ami itt Dávid családjában történik, hasonlít egy vírus, vagy a rákbetegség terjedéséhez. Kezdetben azt látjuk, hogy Dávid uralkodása csúcsán állt. A Saul halála után kitört polgárháború véget ért, Dávid lett az egész Izrael királya, az ország békében, biztonságban és jólétben élt. Isten megígérte Dávidnak, hogy leszármazottai örökké uralkodni fognak. Dávid nem is remélhetne ennél többet. Azt gondolhatnánk, hogy ezek után Dávid élete csupa öröm, boldogság és ünneplés volt.

Az ünneplés azonban elmaradt, az öröm és boldogság helyett pedig szomorúság és tragédiák sorozata következett. A baj ott kezdődött, amikor Dávid egy alkalommal megpillantotta a meztelenül fürdőző Betsabét és nem bírt ellenállni a kísértésnek, magához rendelte és vele hált, annak ellenére, hogy tudta róla, hogy férjes asszony. Majd amikor kiderült, hogy Betsabé teherbe esett, úgy akarta eltusolni az ügyet, hogy csalárd módon megölette annak férjét. Miután Nátán próféta leleplezte a király bűneit, Dávid bűnbánatot tartott és Isten megbocsátott neki. Azonban az elkövetett bűn nem maradt következmények nélkül.  Nátán próféta közvetítette Isten ítéletét Dávid felé: „Ezért nem távozik el soha a fegyver a házadtól, mivel megvetettél engem, és elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen.” (2Sám 12:10).

Dávidnak az Istennel szembeni engedetlensége súlyos károkat okozott a családjában. A rossz példa ragadós lett, a bűn gyorsan megfertőzi és romlásba dönti Dávid utódait. A rákos daganat már növekedésnek indult és megállíthatatlanul végzi a pusztítást Dávid családjában. Megtudjuk, hogy Dávid legidősebb fiának, Ammonnak a szép nők voltak a gyengéi. A király fiaként bármelyik hajadon lányt megkaphatta volna Izraelben. De neki semmi nem volt elég, a saját féltestvérébe, Támárba lett szerelmes. Betegnek tettetve magát, csalárd módon becsalogatta a hálószobájába Támárt, majd erőszakot követett el rajta. Ammon a szörnyű tette után végül mégis megundorodott a lánytól, ezért szégyenszemre kegyetlenül kidobatta őt az utcára. Dávidot mélyen felháborította, amit Ammón tett. Mivel azonban úgy érezte, hogy a saját bűne megfosztotta őt erkölcsi tekintélyétől, így végül semmit nem tett a fia megfegyelmezésére. Talán abban reménykedett, hogy az ügy előbb-utóbb feledésbe merül. A bűnt azonban nem elleplezni, hanem leleplezni kell. Azonban nem így történt. Ezért a bűn vírusa megállíthatatlanul terjedt tovább.  Absolon két évet várt, hogy bosszút álljon a húgán esett gyalázatért, majd meggyilkoltatta Ammónt. Dávid ez alkalommal is csak siránkozott, de nem tett semmit.

Absolon száműzetésbe vonult ugyan, de három év eltelte után kegyelemben részesült. Majd még két év eltelt, amikor apa és fia végül kibékült egymással. Úgy tűnik fátylat borítottak a múltra. A bűn vírusa azonban nem szűnt meg, sőt tovább fertőzött és rombolt. Absolon miután teljes amnesztiában részesült, vérszemet kapott és elkezdte magát népszerűsíteni a nép körében, amivel az volt a célja, hogy kedvezőbb színben tüntesse fel magát az emberek szemében az öregedő apjánál. A negyedik év végére már komoly népszerűségre tett szert, és elérkezettnek látta az időt arra, hogy puccsal megbuktassa az apját és ő maga vegye át az uralmat. Dávidot váratlanul érték az események, ezért kénytelen volt elhagyni Jeruzsálemet és a pusztába menekülni. Végül Dávid seregei győztek, a lázadó Absolont pedig elfogták és megölték.

Dávid győzelmet aratott, visszatérhetett Jeruzsálembe, azonban mégis a fiát siratta. A legrosszabb történt vele, ami egy apával történhet, saját fia tört az életére. A szörnyű tragédiát tovább tetézte az, hogy a lázadó fia életét vesztette.

Dávid végül helyreállította a rendet és a békét az országban, a trónját pedig fia Salamon örökölte. Ám a „fegyver továbbra sem távozott el Dávid házától.” (2Sám 12:10). Dávid fia, Salamon azzal kezdi uralkodását, hogy megöleti egyik testvérét, Adónijját (1Kir 2:25). Az uralkodásnak végére pedig a régi törzsi feszültségek annyira felerősödnek, hogy az északi és a déli országrész egymás ellen fordult és az ország végérvényesen kettészakadt.

Láthatjuk világosan, hogy a bűn következményekkel jár. Ha egy vezető vagy egy apa vétkezik, annak súlyos következményei lesznek a nép vagy a család életében is. A bűn nemcsak azt mérgezi meg, aki valami rosszat tesz, hanem tovább burjánzik és megfertőzi a környezetét, családját és még utódait is.

2.      A lázadó fiú

Absolon nevéhez mindenki a lázadást köti. Pedig sok mindent tett még Absolon. Sok hazugság, gyilkosság, intrika, irigység és gonosz tett is kötődik hozzá. Mégis, ha egy tettet akarunk a nevéhez kapcsolni, akkor az mindenképpen a lázadás lenne.

Kétségtelen, hogy Absolonnak voltak erősségei is. Absolon karizmatikus személyiség volt, olyan ember, aki könnyedén maga mellé tudta állítani az embereket, már a megjelenésével is felhívta magára a figyelmet. Ezt a megjegyzést teszi róla a szentíró: „Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolont. Nem volt benne semmi hiba tetőtől talpig.” (2Sám 14:25). Absolonnak volt számos vezetői tulajdonsága, de ezeket önző módon használt fel, magát alázatosan a „nép fiának”, a szegények jótevőjének és a jogsérelmet szenvedők barátjának tüntette fel, csak azért, hogy népszerűségét növelje. Ez volt Absolon taktikája: „Ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. Így tett Absolon egész Izráelből mindazokkal, akik ítéletért mentek a királyhoz. Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe.” (2Sám 15:5-6).

            Valójában azonban Absolon nem volt alkalmas arra, hogy király legyen. Absolon gyengeségei és jellembéli hibái hamarosan meg is mutatkoztak. Először is kiderül, hogy Absolont nem érdekli Isten törvénye.  Bár az igazság bajnokának tünteti fel magát, de valójában csak a személyes bosszú és a becsvágy vezérli. A saját kezébe vette az igazságszolgáltatást, amikor előre kitervelten csapdába csalta és megölte féltestvérét Ammont. Aztán minden eszközt bevetve, zsarolással, politikai nyomásgyakorlással éri el, hogy amnesztiába részesüljön és visszakerüljön apja kegyeibe. A királyi udvarba való visszakerülése után nem tanúsít semmilyen megbánást, sőt egyre többet enged meg magának: „Történt ezek után, hogy Absolon szerzett magának egy harci kocsit, lovakat és ötven embert, akik előtte futottak. Reggelenként odaállt Absolon a kapuba az út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért.” (2Sám 15:1-2). A csendes szervezkedés után végül nyíltan fellázad apja ellen, annak legfontosabb tanácsosát, Ahitófelt is maga mellé állítva. Elsőre úgy tűnik Absolon terve sikerül: „Az összeesküvés pedig erősödött, és egyre többen csatlakoztak Absolonhoz.” (2Sám 15:12/b).

Absolon névének a jelentése: "a béke atyja", de úgy tűnik ez a név egyáltalán nem illik rá, mert éppen az ellenkezőjét cselekedte. Absolon nem a béke és a megbocsátás, hanem a bosszú és az erőszak embere volt. Míg apja Dávid, a bosszú helyett a megbocsátást választotta és Istenre bízta az ítéletet, amikor az őt üldöző Saul többször is a keze közé került, addig Absolon megragadva a lehetőséget nem riad vissza a bosszútól és vérontástól. Absolon az apja jó tulajdonságai, erősségei helyett csak annak hibáit és gyengeségeit tudta utánozni. Míg Dávid csak rövid időre engedett a kísértésnek, addig Absolont már teljes mértékben az önzés és a saját kívánságai irányítják, az Isten törvénye helyett.

Absolont kiskorában bizonyára elkényeztették, és ahogy látjuk felnőtt korában is mindent megkapott, amit csak akart és szinte mindent elnéztek neki. Ehhez kapcsolódóan szeretnék idézni egy anekdotát: Levelet ír szüleinek a Magyarországon tanuló közel-keleti arab ország szülötte: „Drága szüleim! Tudatom veletek, hogy jól érzem magam és tanulmányaim rendben haladnak. Csak egyetlen dolog zavar, mégpedig az, hogy amíg én limuzinnal járok az egyetemre, addig évfolyamtársaim és tanáraim busszal közlekednek. Csókol fiatok.” Hamarosan érkezett is a szülők válasza: „Drága fiunk! Tudod, hogy számunkra semmi sem fontosabb, mint a Te boldogságod, ezért teljesítjük a kívánságod és hamarosan küldünk neked egy buszt.” Valami hasonló történt Absolonnal is.  Ő a trón egyik várományosa. Azonban a saját helyét és pozícióját az öröklési sorban nem tudta elfogadni. Amikor bosszúból megölette Ammont, akkor egyben a saját jövőjét is előkészítette, kiiktatva a rangsorban előtte levő trónörököst. Igaz, hogy ekkor egy időre kegyvesztett lett, de amikor végül elnyerte apja bocsánatát ő lett az első számú trónörökös. Absolon azonban képtelen volt várni, ezért fellázadt az apja ellen.

Miközben Absolon egyre több embert állított a saját pártjára, Jóáb a hadseregparancsnok hiába próbálta figyelmeztetni a királyt a közelgő veszélyre, Dávid szinte vakon szerette fiát, Absolont, és túlságosan elnéző volt vele szemben. A lázadó fiú pedig sikeresen állította a maga oldalára a hadseregnek és a népnek is jelentős részét. Dávid ugyanis keménykezű uralkodó volt, így az emberek abban reménykedtek, hogy ha a fia fog uralkodni, akkor talán könnyebb lesz az életük. Dávid annyira szerette Absolont, hogy kész lett volna inkább a legjobb embereit is feláldozni, ha valahogy megmenthetné a lázadó gyermekét. A hadsereg parancsnoka, Joáb azonban nem ilyen elnéző, ezért saját kezűleg öli meg a lázadót, mert az ország fennmaradását tartja a legfontosabbnak.

Absolon mindent megkapott, amit csak szeretett volna. Apja még a hibáit is elnézte neki. De úgy tűnik Absolonból hiányzott az apja iránti tisztelet. Mivel nem tisztelte a szüleit, nem is volt hosszú életű. Az 5. parancsolat ugyanis így tanít: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!” (2Móz 20:12). Absolon a lázadó fiúnak szomorú példája, aki fiatalon és tragikus körülmények között fejezi be életét. Ámen.