Ebjátár – Dávid papja

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 37.

Ebjátár – Dávid papja

Olvasmány: 1Sám 22:11-23

„Ahítúb fiának, Ahímeleknek egyik fia azonban, akit Ebjátárnak hívtak, elmenekült, és Dávidhoz szökött. Ebjátár hírül vitte Dávidnak, hogy Saul megölette az ÚR papjait. Dávid ezt mondta Ebjátárnak: Tudtam én már aznap, amikor ott volt az edómi Dóég, hogy el fog ez árulni Saulnak. Én okoztam apád egész háza népének a vesztét. Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam.” (1Sám 22:21-23).

 

            Ebjátár Dávid papja és egyik leghűségesebb embere volt. Sorsa tragikusan alakult. Híres papi családból származott.  Azonban már több nemzedékkel korábban egy próféta megjövendölte ennek a prominens papi családnak a pusztulását. A baj Élivel kezdődött, aki engedte fiait elzülleni és így azok szégyent hoztak a papi hivatásra. Az Úr pedig kijelentette: „Eljön az idő, amikor összetöröm erődet és családod erejét, és nem lesz öregember a házadban. Majd meglátod e hajlék romlását a sok jó helyett, amit tettem volna Izráellel. Bizony nem lesz öregember soha a házadban.” (1Sám 2:30-32). Ebjátár, aki szintén ennek a papi családnak a leszármazottja volt, szemtanúja lehetett a szörnyű jövendölés beteljesedésének. A rokonai közül minden férfit, összesen 85 embert mészároltatott le Saul király, csak azért mert segítették a király elől bujdosó Dávidot. Saul katonái szörnyű vérengzést hajtottak végre Ebjátár falujában, nemcsak a papokat ölték meg, de a falu minden lakóját, a nőket és gyermekeket is.

A szentíró megjegyzi, hogy mindez csupán azért történt, mert Ebjátár apját egy besúgó feljelentette a királynál: „Ő megkérdezte érdekében az URat, ellátta útravalóval, sőt a filiszteus Góliát kardját is odaadta neki.” (2Sám 22:10). A szörnyű vérengzés elől egyedül Ebjátárnak sikerült elmenekülnie és nagy nehézségek árán végül eljutott Dávid táborába, aki befogadta és védelmébe vette őt. Ebjátár volt az egyetlen túlélő, aki hírt vitt Saul király katonáinak kegyetlenkedéséről.  De Ebjátár magával vitte az efódot is, azt a papi öltözéket, amelyben benne volt az urím és a tummím, a szent tárgyak, amelyeket a zsidók ebben az időben Isten akaratának felismerésére használtak. Ettől a naptól fogva Ebjátár Dávidot szolgálta és az efód segítségével mindig megtudakolta Isten útmutatását és ezzel segítette Dávidot küzdelmeiben. Ebjátár lett a törvényen kívüliek hivatalos papja. Amikor pedig Saul király halála után Dávid került hatalomra, kinevezte Ebjátárt az ország főpapjává, aki a király által Jeruzsálembe vitetett szövetség láda és a szent sátor körül szolgált. Absolon lázadása idején Ebjátár hű maradt Dávidhoz. A király menekülése után ő Jeruzsálemben maradt, de csak azért, hogy Dávid számára értékes információkat jutathasson el a lázadók terveiről. Dávid halála után azonban nem Salamont, hanem Adónijját támogatta a trónutódlásban, így kegyvesztett lett. Salamon a vidéki földbirtokára száműzte Ebjátárt, aki többé nem szolgálhatott papként. Ebjátár tehát úgy fejezte be pályáját, ahogy kezdte, számkivetettként. A szentíró itt megjegyzi: „Ezzel beteljesedett az ÚR igéje, amelyet Éli házáról mondott Sílóban.” (1Kir 2:27).

1.      Meg lehet-e szabadulni a családi átoktól?

Ahogy láttuk tehát, Ebjátár törvényen kívüli papként kezdte a pályáját és úgy is fejezte be. Előbb Saul elől kellett menekülnie, végül Salamon tiltotta el őt a szolgálatától. A szentíró megjegyzése szerint ezzel beteljesedett az Úr igéje, amelyet egykor Éli házáról mondott Silóban. Egyrészről ezt úgy érthetjük, hogy Ebjátár papi szolgálata és vele együtt pedig családja szolgálati vonala nem véletlenül ért véget itt. Hiszen ha a Biblia tanítása alapján elfogadjuk azt, hogy nincsenek véletlenek, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy az Ebjátárral történtek sem véletlenek. A szentíró világosan ki is mondja, hogy Isten ítélete tejesdett be Éli házán, amihez Ebjátár is tartozott.

De mondhatjuk-e azt, hogy akkor Ebjátár semmiről sem tehetett, hogy neki semmilyen felelőssége nem volt? Egyszerűen egy generációs átok érte utol itt Ebjátárt, tehát pályája és papi szolgálata ezért tört itt derékba? Ebjátárnak bizonyára nagyon nehéz lehetett ezzel a terhes családi örökséggel együtt élni. Ugyanakkor mégis azt látjuk, hogy ő maga az élete nagyobb részében hűségesen végezte a papi szolgálatát, és nagy segítségére volt Dávid királynak.

Ahhoz, hogy megértsük a dolgokat, meg kell próbálnunk először Ebjátár családfáját végignézni és a családjában fellelhető viselkedési mintákat számba venni és ennek összefüggésében vizsgálni azt, hogy mi miért történt az ő családjában.

Egyrészről ott van előttünk Isten sokat idézett kijelentése, amit a Tízparancsolatban így olvasunk: „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem.” (2Móz. 20:6)

Ebjátárról tudjuk, hogy a felmenői egészen Éliig vezethetők vissza. A családfa röviden így néz ki: Éli – Fineás – Ahitúb – Ahimelek – Ebjátár.

Éliről pedig tudjuk, hogy ő és családja is Isten ítélete alá került, mert nem fegyelmezte a fiait, hanem hagyta őket elzülleni és ezzel a papi szolgálatot is hiteltelenné tették a nép előtt.

 Éli fiai, Hofni és Fineás, apjukhoz hasonlóan szintén papok voltak, de visszaéltek a pozíciójukkal. Azt olvassuk róluk a bibliai leírásban, hogy megutáltatták a nép előtt az Úrnak szóló áldozatot. Éli pedig nem fegyelmezte meg őket elég határozottan. Bár szomorkodott fiai tette miatt és intette is őket, de nem tiltotta el őket a szolgálattól. Hofni és Fineás nem ismerték a határaikat, az apa gyengekezűsége miatt bizonytalanságban nőttek fel. Éli pedig rossz lelkiismerettel öregedett meg. Azt olvassuk, hogy abban az időben ritkaság volt az Úr igéje. Élinek nem volt bátorsága az Isten tanácsoló tekintetébe nézni. Nem is tud Isten neki közvetlenül kijelentést adni, hanem csak közvetítőn keresztül, így jött el Istennek egy embere Élihez és az hirdette meg Isten ítéletét: „Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az ÚR: Nem így lesz! Mert akik... engem megvetnek, gyalázatra jutnak... Eljön az idő, amikor összetöröm ...családod erejét…” (1Sám 2:30-31).

Ezután még múlnak az évek, de Éli fiai nem térnek meg, nem változtatnak romlott életmódúkon. Majd néhány évvel ezután az Éli házánál felnövekvő ifjú Sámuelen keresztül látogatja meg újra az Úr Élit ezzel az üzenettel: „Beteljesítem Élin mindazt, amit megmondtam háza népéről. Elkezdem, és bevégzem. Mert megjelentettem neki, hogy minden időkre szóló ítéletet tartok háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket.” (1Sám 3:12-13).

Megint több év telik el, amikor aztán Éli meghal, és vele egy napon a fiai is, Hofni és Fineás. Fineásnak azonban életben maradt egy fia, Ahitub. Ekkor Ahitúb viszi tovább a családi vonalat. Ahitúbról közvetlenül nincs más említés a Szentírásban. A következő leszármazott Ahimelek, de róla sem olvasunk semmi gonoszat. Ahimelek tulajdonképpen mártírként hal meg. Saul azért ítélte halálra, mert segített Dávidnak menekülése idején, adott neki kenyeret és odaadta Góliát kardját is, amit addig a szentélyben őriztek.

A Saul által elrendelt nóbi vérengzés, kiirtani célozta Ahimelek egész családját. Azonban ismét van egy valaki, aki életben marad. Bár Saul katonái alapos munkát végeztek, amikor a papokkal együtt az egész falu népét kivégezték, Ahimeleknek egyik fia, akit Ebjátárnak hívtak, mégis életben maradt és sikerült Dávidhoz menekülnie.

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy Éli két fiának a halála után nem találunk olyan utódot a leszármazottak között, aki különös módon is romlott életű lenne. Vagyis a deviáns családi örökség nem feltétlenül öröklődik tovább. Az utód közül azok, akik istenfélők, továbbra is az Urat szolgálják, sok jót tesznek és velük van Isten áldása. Azonban ettől független Isten ítélete, amit kimondott Éli háza felett szintén érvényben van.

A Tízparancsolatban adott tanítás szerint a bűn miatti generációs sor negyedízig érvényes attól a személytől számítva, aki az Urat gyűlölő volt. Ugyanakkor, ha e négy utód egyike szerette az Urat, azzal megtörte az átkot, és az ő révén ezerízig áldottak lesznek az utódok. Vagyis azt mondhatjuk, hogy minden nemzedék életében egyszerre van jelen az áldás és az átok. Ez pedig azt jelenti, hogy minden nemzedéknek egyformán megvan a lehetősége arra is, hogy a jót válassza. Nem szükségszerű tehát, hogy a szülőktől látott rossz példa tovább öröklődjön. A fiaknak mindig lehetőségük van az átok helyett az áldást választani.

Isten már az első vérontást megelőzően, a testvére iránti irigységgel és gyűlölettel eltelt Káint így figyelmezteti:  „Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4:6-7). Ez a felszólítás, hogy: „de te uralkodjál rajta!”, más magyarázók szerint így is fordítható: „De neked lehetőséged van uralkodni rajta”, azaz lehetőséged van a rossz helyett a jót választani, a gyilkosság helyett megbocsátani és szeretni. Éli utódinak is meg volt ez a lehetőségük, s akik az Urat választották azok életében az áldás érvényesült, akik pedig elutasították, azoknál az átok.

2.      Hogyan éli meg Ebjátár a kudarcait?

Ebjátárról tudjuk, hogy amikor Saul megölette apját, Ahimeleket és az egész családját kiirtotta, ő maga még nagyon fiatal volt. De már elérte azt a kort, hogy apja mellett részt vehetett a papi szolgálatban. Így az efódot is képes volt elhozni Dávidnak és a továbbiakban minden papi szolgálatot egyedül is elvégezni. Így, bár hivatalosan törvényen kívülinek nyilvánították, ő mégis papi szolgálatot végezhetett. Amikor pedig Dávid elfoglalta trónt, hivatalosan is Ebjátár lett az ország főpapja. Tény azonban, hogy pályája végén ismét törvényen kívülivé vált, amikor Salamon örökre eltiltotta Ebjátárt a papi szolgálattól.

De vajon hogyan éli meg Ebjátár az élete nagy kudarcait? A Biblia arról is beszámol, hogy mással is történt már hasonló. Például Jeremiással, akit mi inkább prófétaként ismerünk, de valójában pap is volt egyben, akit szintén egy király tiltott el a szolgálattól.

Hogyan éljük meg, ha kudarc ér bennünket? A munkahely elvesztése, az életpálya derékba törése, mindenki számára nagy megrázkódtatást jelent. Olyan trauma, amit nem is képes mindenki feldolgozni és túltenni magát rajta.

Gyakran a bajokat, a tragédiákat Isten büntetéseként fogjuk fel. Ez a gondolkodás aztán elvezethet oda, hogy elkezdjük keresni, hogy vajon milyen terhes családi örökség, generációs átok lehet az, ami lesújtott ránk, ami miatt, ezek a rossz dolgok megestek velünk. Így azonban nagyon gyorsan tévútra is juthatunk, mert előbb-utóbb azt a következetést vonjuk le, hogy mi semmiről sem tehetünk és semmin sem változtathatunk.

            Ebjátárnál azt látjuk, hogy ő nem így gondolkodott. Bár bizonyára ismerte családja múltját, tudhatta, hogy dédapja Fineás, milyen bűnöket követett el, és hogy Isten ítélete, hogyan teljesedet be rajta. Annak a szörnyű tragédiának is szemtanúja és átélője lehetett, ahogy apját és egész családját kiirtották. Ő azonban mindezek ellenére hűséges maradt Istenhez és tovább végezte a papi szolgálatát. Ez bizonyára nem lehetett könnyű az ő számára. De Ebjátár nem vádolta Istent, nem kérdezte kételkedve, hogy az Úr miért engedte meg ezeket a csapásokat.

 Az őt és a családját ért csapások ellenére Ebjátár hűségesen végezte papi szolgálatát. A nehéz időkben is kitartott Dávid mellett és nagy segítségére volt.  Isten pedig megáldotta Ebjátár hűségét és elnyerte a főpapi tisztséget. Mivel Ebjátár jó döntést hozott, Isten ügye mellett állt ki, így az életén nem a családi átok, hanem az áldás érvényesült. Mindaddig, amíg kitartott Dávid mellett, ez így is maradt. A helyzet csak akkor változott meg, amikor Isten akaratával szembeszállva nem Salamont, hanem Adónijját támogatta a trónutódlásban. Hogy miért tette ezt Ebjátár nem világos. De mivel rossz döntést hozott, viselnie kellett annak következményeit is. Addónijja puccs kísérlete hamar megbukott, a trónra kerülő Salamon pedig érthető módon megfosztotta tisztségétől Ebjátárt. De a Dávidnak tett hűséges szolgálatára tekintettel nem végezték ki a többi lázadóval együtt, hanem száműzetésbe kellett vonulnia. Élete hátralevő részét csendes magányban élte le. De kétségtelenül igaz, hogy Ebjátárral vége szakadt a Lévi házából való papok szolgálatának. Így végül valóban igazzá lett az, amit a szentíró állít: „Ezzel beteljesedett az ÚR igéje, amelyet Éli házáról mondott Sílóban.” (1Kir 2:27). Ebjátár életében egyszerre volt jelen a bűn és az átok, de a kegyelem és az áldás is. Ebjátár személye és élete azt példázza, hogy nem igazságtalan az Isten, nem büntet senkit sem olyan vétkek miatt, amit nem ő, hanem az elődei követtek el. Isten kegyelme minden ember iránt kiárad, függetlenül attól, hogy kik voltak az elődei és hogy milyen bűnt követtek el. Isten nem személyválogató, ezért szeretetét mindenki felé kinyilvánítja. De a döntés a mi kezünkben van, választhatjuk a jót, az áldást, vagy a bűnt és az átkot is. Isten így intette és figyelmeztette egykor az ő népét: „Mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30:19).

Mi sokszor hajlunk arra, hogy Istent tegyük felelőssé a bajokért és a csapásokért azt gondolva, hogy elődeink vagy mások bűnei miatt kell esetleg szenvednünk. Az ószövetség népe is ezt tette, amikor ezt a közmondást fogalmazta meg: „Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle?” (Ez 18:2). Isten azonban határozottan elutasítja ezt a téves gondolatot: „Minden lélek az enyém: az apák lelke is meg a fiak lelke is az enyém. Annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik… Ezért mindenkit a maga tettei szerint ítélek meg, Izráel háza! – így szól az én Uram, az ÚR. Térjetek hát meg, hagyjátok el vétkeiteket, és akkor nem fogtok elbukni bűneitek miatt! Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg, Izráel háza? Hiszen nem kívánom a halandó halálát – így szól az én Uram, az ÚR –, térjetek hát meg, és éljetek!” (Ez 18:4,30-32). Ámen.