Abnér – mindig rossz oldalon

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 33.

Abnér – mindig rossz oldalon

Olvasmány: 2Sám 3:1-39

„Így temették el Abnért Hebrónban. A király hangosan sírt Abnér sírjánál, és sírt az egész hadinép is. A király ezzel az énekkel siratta el Abnért: Milyen gyalázatos halál jutott Abnérnak! Nem volt megkötve kezed, lábad nem volt bilincsbe verve: úgy estél el, mint akit álnok emberek ejtettek el. A király ezt mondta szolgáinak: Tudjátok meg, hogy ma nagy fejedelem esett el Izráelben!” (2Sám 3:32-33,38).

 

A háború mindig borzalmas és kegyetlen, tele erőszakkal és igazságtalansággal. Azok a katonák, akik a háborúban harcoltak, akarva vagy akaratlanul, de maguk is részesei lettek ezeknek a szörnyűségeknek. Még a híres hadvezérek és ünnepelt hősök sem voltak mentesek a vérrontástól és kegyetlenkedéstől. Bármilyen jó ügyet vagy nemes eszmét képviseltek is ezek az emberek, a háború elkerülhetetlenül mindig magával hozta az erőszakot. A ma előttünk levő bibliai személy, Abnér is egy ilyen harcos katona volt. Azzal szerzett magának hírnevet és elismerést, hogy hatalmas seregeket volt képes irányítani és sok győzelmet aratott. Kiváló katona, nagyszerű hadvezér volt, azonban az élete nagy részében mindig a rossz oldalon állt. Abnér Saul király hadvezére volt és hűségesen kitartott mellette akkor is, amikor Saul csillaga már leáldozott, engedetlensége miatt az Úr elvetette Sault és egyre gonoszabbá vált. Ugyanakkor Abnér volt az is, aki Dávidot Góliát legyőzése után Saul király elé vezette és bemutatta neki.

Így került Dávid aztán Saul király udvarába, ahol az első időkben Abnér parancsnoksága alatt szolgált. Abnér tehát ismerte és eleinte támogatta is Dávidot. Amikor azonban Saul király irigykedni kezdett Dávidra, Abnér a király parancsát követve üldözni kezdte Dávidot. Abban az időszakban, amikor Dávid és a hozzá csatlakozott törvényen kívüliek a hegyekben rejtőztek, Abnér vezette az ellenük folyó üldözőhadjáratokat. Bár Abnér éveken át mindig Dávid nyomában volt, sohasem sikerült elkapnia. Azt azonban láthatjuk, hogy a két ellenfél becsülte egymást, Abnér és Dávid az évek során kivívta egymás kölcsönös tiszteletét. Ennek ellenére Saul halála után Abnér nem állt Dávid mellé, hanem hű maradat Saul házához és Saul egyik fiát kívánta királlyá tenni. Abnér ezzel a tettével megakadályozta, hogy a törzsek Dávid vezetése alatt egyesüljenek és egy hosszantartó polgárháborút robbantott ki az országban. Abnér és Dávid seregei sokáig harcoltak egymással, végül mégsem csatában esett el, hanem árulás következtében. Amikor Saul fia, Isbóset egy alkalommal megsértette Abnért, az úgy döntött, hogy békét köt Dáviddal és végre az ő oldalára áll: „Elveszem a királyságot Saul házától, és felállítom Dávid trónját Izráelben és Júdában Dántól Beérsebáig.” (2Sám 3:10). Sikerült is tárgyalóasztalhoz ülnie Dáviddal megegyezni. Dávid egyik hadvezére, Jóáb azonban, akinek a testvérét korábban Abnér ölte meg, a megegyezés ellenére, Dávid tudta nélkül csapdába csalta és bosszúból megölte őt. Dávid elítélte  a merényletet, maga is meggyászolta Abnér halálát, és állami temetésben részesítette egykori ellenfelét, akit „nagy fejedelemnek” nevezett.

 

 

1.      Abnér, a királyi rokon

 Abnérról azt is megtudjuk, hogy nemcsak a hadseregparancsnoka volt Saulnak, de a közeli rokona is, a nagybátyja. Saul halála után ő lett az „erős ember”, ő ragadta magához a hatalmat. Azt is elmondja róla a szentíró, hogy Abnér nagyon jól tudta, hogy Isten Dávidot jelölte ki Saul utódjául. Maga Saul volt az, aki azon az éjszakán, amikor Dávid elvitte a lándzsáját és vizes korsóját a szekértáborból, a tudtára adta, hogy Dávid lesz a király. Hisz Abnér is ott volt és a saját fülével hallotta mindazt, amit Saul ott Dávidnak mondott:  „Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam! Bármibe fogsz, véghez fogod vinni.” (1Sám 26:25) Maga Abnér is elismerte, hogy tudott arról, hogy Dávid az Isten által kiválasztott utód, de nem akart meghajolni Isten akarata előtt.

Később azonban fordult a helyzet. Amikor Abnér összeveszett az általa királlyá tett Isbósettel, akkor haragjában így beszélt vele: „Hát a júdai kutyák feje vagyok én? Én hűségesen bánok apádnak, Saulnak a háza népével, rokonságával és híveivel, téged sem engedtelek Dávid kezébe jutni, te meg számon kéred bűnömet ezzel az asszonnyal? Úgy segítse meg az Isten Abnért most és ezután is, hogy én is aszerint cselekszem, amit esküvel megígért Dávidnak az ÚR.” (2Sám 3:8-9).

Látjuk tehát, hogy Abnér bár jól tudta mi az Isten akarata, mégsem engedelmeskedett annak. Királyi rokonként sokkal büszkébb és gőgösebb volt annál, hogy elismerje Dávid királyságát. Ő csak a saját és a családja dicsőségét tartotta szem előtt. Saul halála után nem reménykedett abban, hogy esetleg megnyerheti az új király, Dávid bizalmát, és továbbra is fővezér maradhat. Így aztán az Úr akaratával makacsul szembeszállva a maga hatalmát és pozícióját őrizte meg inkább, és Saul fiát, Isbósetet tette királlyá. Jónátánnak, a jog szerinti trónörökösnek volt ugyan egy ötéves kisfia, Mefibóset, de Abnér mégis úgy gondolta, hogy az elhunyt király még életben levő másik fia az, aki a trónutódlásban számításba jöhet. Abnér királyi rokonként nagyhatalmú ember volt, azt gondolta, hogy ő bármit megtehet, de éppen ez az elbizakodottsága okozta aztán a vesztét.

2.      Abnér, a királycsináló

Abnér számító ember volt. Isbósetet magával vitte a Jordánon túli Gileádba, és Mahanaimban tette aztán királlyá a negyvenéves Isbósetet. Gileád, egyébként a Jordánon túli ország nagy részének gyűjtőneve volt. Ide tartozott Áser törzse, Jezréel, Zebulon, a fél Manassé és Issakár törzsének területe, és természetesen Benjámin törzse, melyből Saul, Isbóset és maga Abnér is származott. Dáviddal összehasonlítva, aki ekkor csak Júda törzse fölött uralkodott, Isbóset a nép nagyobb részét tudhatta maga mögött. Semmit sem hallunk Gád, Rúben, Dán és Naftáli törzséről, valószínűleg azért, mert ezek a törzsek ekkor már beolvadtak a többi északi törzsbe, s összefoglaló nevűk egyszerűen „egész Izráel” volt. Simeon törzséről, amely Júdától délre lakott, tudjuk még, hogy ebben az időben már beolvadt Júda törzsébe, így Dávid valójában Júda neve alatt két törzs felett uralkodott, a többi tíz pedig Izrael néven, Isbóset uralma alatt állt. A filiszteusok azonban a Saulon aratott győzelmük után Isbóset területeinek egy részét is birtokukba vették. Azt olvassuk ugyanis, hogy a filiszteusok azokba a városokba települtek, ahonnan az izráeliek elmenekültek. Így Isbóset hatalma valójában nem terjedt ki a teljes északi országrészre. Az Abnér támogatásával hatalomra kerülő Isbóset mindössze két évig uralkodott békében, majd a két országrész között kitört a polgárháború.

A hadjáratokat nem a király, hanem Abnér irányította. Abnér katonáival Mahanaimból Gibeónba vonult, Benjámin területére. Erre a kihívásra Dávid is odaküldte fővezérét, Jóábot. Abnér és Jóáb a Gibeón déli részén levő tónál találkozott egymással. Ekkor Abnér azt ajánlotta, hogy mindkét seregből néhány ifjú küzdjön meg egymással, vagyis rendezzenek „harci játékot”, s a párviadal döntsön a két sereg között. Jóáb nem akart meghátrálni, ezért elfogadta a tervet. Elhatározták, hogy Isbóset seregéből tizenkét ifjú, és Dávid seregéből is tizenkettő áll ki. A harci játékok nyilván szokásban voltak abban az időben. Gondoljunk Góliátra, aki kihívott valakit Saul seregéből. Ilyenkor a küzdők az egész sereg helyett álltak ki, s ha az egyik felet legyőzték, annak népe a másik szolgája lett.

Abnér itt bölcsen járt el, amikor ellenezte, hogy mindkét sereg harcba bocsátkozzék, hiszen mindnyájan ugyanahhoz a néphez tartoztak. A kijelölt harcosok kivont karddal rohantak egymás felé, mindegyik meg­ragadta támadója fejét, és kardjukat ellenfelük oldalába döfték. Mind a huszonnégyen összeestek ugyanabban a pillanatban. Mivel a párviadal nem hozott megoldást, így Abnér terve nem vált be. A csata tovább folytatódott. De Abnér és emberei nem tudták magukat tartani állásaikban, és futásnak eredtek, Dávid serege pedig üldözőbe vette őket.  Dávid hadvezérének, Jóábnak testvére, Aszáél is az üldözők között volt. Aszáél, aki nagyon gyors futó volt, makacsul üldözte Abnért. Az idősebb, de tapasztaltabb Abnér hátranézett, és látta, hogy Aszáél hamarosan utoléri, ezért figyelmezette őt: „Térj el jobbra vagy balra, fogj meg egyet a legények közül, és annak vedd el a fegyverét!” (2Sám 2:21). De Aszáél nem hallgatott a tanácsra, pedig Abnér kész lett volna a saját katonáját feláldozni. Amikor Aszáél nem maradt le tőle, Abnér végül megállt, és lándzsájával hasba szúrta.

Abnér közben tovább rohant, de amikor feljött a Nap, látta, hogy Jóáb és emberei utolérték és sarokba szorították őt, ezért latba vetette a diplomáciát: „Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak?” – kiáltotta Jóábnak. – „Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek? Mikor mondod már a hadinépnek, hogy térjen vissza testvérei üldözéséből?” (2Sám 2:26). Jóáb akkor kürtjébe fújt, jelezve, hogy vége a harcnak. Abnér most megmenekült és visszament embereivel Mahanaimba. Ezek után még öt évig folytonos csatározás dúlt Saul és Dávid háza között, miközben Dávid háza egyre erősebb lett, Saul háza pedig egyre gyengébb.

3.      Abnér pálfordulása

A dolog úgy kezdődött, hogy egyszer csak kirobbant a botrány, hogy Abnérnek viszonya van Ricpával, Saul egykori feleségével. Ebből pedig a nép arra következtethetett, hogy Abnér is igényt tart a trónra. Ezért aztán Isbóset heves szemrehányást tett neki. Abnér azonban úgy vélte, hogy a királynak inkább hálásnak kellene lennie, amiért ő hatalomra segítette, ahelyett hogy szemrehányást tesz neki.

Abnér megsértődött és nekitámadt Isbósetnek: „Hát a júdai kutyák feje vagyok én? Amikor én hűségesen bánok apádnak, Saulnak a háza népével, rokonságával és híveivel, téged sem engedtelek Dávid kezére jutni?” Megesküdött, hogy a királyságot Dávidnak adja, Dántól egészen a déli Beérsebáig.” (2Sám 3:8-9). Isbóset végül nem tett semmit, mert félt szembeszállni Abnérral, ami jellemző erre a gyenge királyra.

Abnér titokban tanácskozott Izráel és Júda vezetőivel és ezt mondta nekik: „Már azelőtt is akartátok, hogy Dávid legyen a királyotok. Most azért cselekedjetek! Hiszen az Úr mondta Dávidnak: Szolgámnak, Dávidnak a kezével szabadítom meg népemet, Izráelt, a filiszteusoknak és minden ellenségüknek a hatalmából.” (2Sám 3:18).

Abnér ezek után követeket küldött Dávidhoz Hebrónba a következő üzenettel: „Kié az ország? Köss velem szövetséget, én is veled leszek, és hozzád fordítom egész Izráelt.” (2Sám 3.12). Dávid először próbára tette Abnért: „Jó, én szövetséget kötök veled. De egy dolgot kérek tőled: nem jelenhetsz meg előttem, ha el nem hozod Míkalt, Saul leányát, amikor eljössz.” (2sám 3:13). Abnér pedig erőszakkal elhozta Mikalt az új férjétől, Paltiéltől, aki nagyon szerette a feleségét és sírva követte egészen Júda határáig, ahonnan aztán Abnér hazaküldet őt. Mikor Abnér Míkallal és húsz emberével megérkezett Hebrónba, hűsége bizonyítékául először Míkalt adta vissza Dávidnak. Dávid tisztelettel bánt Abnérral, lakomát készített neki és húsz emberének. Abnér beszámolt Dávidnak az Izráel és Benjámin vezetőivel folytatott meg­beszéléséről. Ezt mondta Dávidnak: „Elmegyek, hogy idegyűjtsem egész Izráelt az én uram, királyom elé. Kössenek veled szövetséget.” (2Sám 3:21).

Dávid beleegyezett, és elbocsátotta Abnért. Amikor Abnér éppen csak, hogy elment Hebrónból, Jóáb, Dávid fővezére megérkezett egy portyázásról. Amikor meghallotta, hogy mi is történt, Jóáb irigy lett, mert attól félt, hogy Abnér az egyesülés után még fővezér lesz és kiszorítja őt a hatalomból. Azon kívül az öccse, Aszáél megölése miatti bosszú is hajtotta.

Jóáb ezért gyorsan otthagyta Dávidot, és a király tudta nélkül követeket küldött Abnér után, hogy jöjjön vissza. Amikor Abnér visszatért, Jóáb félrevonta őt a kapu belsejében, mintha titokban akarna vele beszélni, majd orvul hasba szúrta és megölte őt. Jóáb így állt bosszút az öccséért. Csakhogy Abnér nem volt gyilkos, hiszen ő harc közben, önvédelemből szúrta le Aszáélt. Jóáb viszont előre megfontolt szándékkal bosszúból gyilkolt. Amikor Dávid ezt meghallotta, így szólt: „Örökre ártatlan vagyok országommal együtt az Úr előtt Abnér, Nér fia vérének kiontásában.” (2Sám 3:28-29). Dá­vid megátkozta Jóábot és utódait és megparancsolta embereinek, hogy öltsenek gyászruhát. Abnér temetésén Dávid sírt és egy gyászéneket is költött: „Milyen gyalázatos halál jutott Abnérnak! Nem volt megkötve kezed, lábad nem volt bilincsbe verve: úgy estél el, mint akit álnokok ejtettek el.” (2Sám 3:33). Az izráeliek Dávidnak ebből a magatartásából megértették, hogy nem az ő parancsa volt Abnér megölése. Dávid még azt is mondta embereinek: „Tudjátok meg, hogy ma nagy fejedelem esett el Izráelben!” (2Sám 3:38).

Abnér példája figyelmeztet minket. Jóakaratú becsületes ember volt, bátor harcos, de sajnos mindig rossz oldalon állt. A nagy hibája abban volt, hogy a fontos döntésekben nem kérdezte meg Istent. Amikor Saul volt a király, Abnér hűséges volt hozzá mindvégig. Kitartott mellette akkor is, amikor pedig Isten már nyilvánvalóvá tette, hogy elvetette Sault és helyette Dávidot választotta ki. Abnér mégis végig Dávid nyomában volt, folyton üldözte őt. Saul halála után lett volna lehetősége Abnérnak változatni a dolgokon, de ne tette. Ezt mondja róla a szentíró: „Abnér erősen kitartott Saul háza mellett.” (2Sám 3:6). Míg Dávidról azt olvassuk, hogy megkérdezte az Urat: „Elmenjek-e Júda egyik városába?  (2Sám 2:1). És csak Isten beleegyezésével ment oda, hogy Júda népe királlyá tegye.

Abnérról viszont nem olvassuk ugyanezt. Ő nem kérdezte az Urat, hanem maga döntött: „Közben Abnér, Nér fia, Saul hadseregparancsnoka magához vette Ísbósetet, Saul fiát, átvitte Mahanajimba, és egész Izráelnek a királyává tette őt.” (2Sám 2:8). Meg kell értenünk, hogy hiába látszik valami jónak és magától értetődőnek, csak akkor lesz valóban jó a számunkra, ha egyezik Isten akaratával, ha ő jár előttünk és mi neki engedelmeskedünk. Végül Abnér kész volt rá, hogy változtasson a dolgokon és mégiscsak Dávid mellé álljon. De ekkor sem azért döntött így, mert ez volt az Isten akarata, hanem csupán személyes bosszúból, mivel Isbóset súlyosan megsértette őt. Abnér ugyan most végre a jó ügy mellé állt, de nem az Istennek való engedelmességből, hanem csak dacból. Emberileg nézve mindent jól eltervezett és véghez is vitt azért, hogy véget érjen a testvérháború és végre béke legyen az országban, ő maga azonban ezt már nem érhette meg, mert merénylet áldozata lett. Életének nagy tragédiája, hogy mindig rossz oldalon állt, s amikor végül változtatni akart, akkor sem őszintén tette, hanem érdekből. Ámen.