Év
végi számadás
Olvasmány: Jer 36:1-32
„Konjáhú, Jójákím fia helyett Cidkijjá,
Jósiás fia lett a király, akit Nebukadneccar, Babilónia királya tett meg Júda
királyának. Nem hallgatott sem ő, sem udvari emberei, sem az ország népe
az ÚR igéjére, amelyet Jeremiás próféta által jelentett ki.” (Jer 37:1-2)
Jeremiás példája
azt mutatja meg nekünk, hogy Isten a kaotikus politikai helyzetben is ad számunkra
világos útmutatást. Az Úr leleplezi a hamis reményeket, szembesít a realitással
és a fájdalmasan nehéz valóságból kiindulva, azon túlmutatva ad új reményt.
Ennek a folyamatnak talán az első lépése a legnehezebb, elfogadni a valóságot,
látni mi történik valójában. A vakságot és az önámítást elhagyva tudunk csak elkezdeni
kiutat keresni. Most az év
utolsó napján érdemes nekünk is számadást vetnünk magunkkal. Ma mi az a valóság,
amit nehéz a számunkra elfogadni?
Mindeközben pedig felismerjük-e Isten minket megtartó szeretetét és kegyelmét
ennek az esztendőnek eseményeiben is. Milyen kiutat akar mutatni nekünk Isten? Mert
az élet Istene az előttünk álló esztendőre is reményt akar adni nekünk!
A mulandóság
világában nehéz maradandó értéket alkotni. Az istentisztelet elején felolvasott
ige szakaszban is erről halluk, amikor Isten a mulandóság világában valami
maradandó értéket akar adni népének: „Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát,
Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az ÚRnak mindazokat
az igéit, amelyeket kijelentett neki.” (Jer 36:4).
Jézus mondja az
evangéliumban: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”
(Mk 13:31). A Jeremiás próféta könyvében leírt történet is azt bizonyítja, hogy
Isten igéjének örökkévalóságát semmilyen emberi indulat nem tudja érvénytelenné
tenni. Bármilyen hatalom is forduljon ellene, az igét évezredek távlatából is
olvassuk. Ha Jeremiás idején a király el
is égette az Isten üzenetét tartalmazó irattekercset, Isten gondoskodott arról,
hogy azt újra leírják, hogy az megmaradjon és majd újra megszólalhasson.
A Református Bibliaolvasó
Kalauz szerinti tegnapi igeszakaszban olvashattuk az Úrnak ezt a
kijelentését: „Én is szóltam hozzátok, idejében
szóltam, de ti nem hallgattatok rám. Elküldtem hozzátok szolgáimat, a
prófétákat, idejében küldtem, és ezt mondtam: Térjen meg mindenki a maga gonosz
útjáról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek
őket! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti
nem figyeltetek és nem hallgattatok rám.” (Jer 35:14-15). Bizony nagyon szomorú azt látni,
amikor valakihez újra és újra szól Isten, de ő nem akarja meghallani Isten
szavát, nem akar megtérni és megmenekülni, hanem egyenesen a vesztébe rohan.
Ezt történt Jeremiás próféta idején Júda népével. Isten hiába szólt
hozzájuk, ők nem akartak megtérni és megváltozni. Az Úr ezért
kénytelen volt ezt a szomorú kijelentést tenni: „Azért ezt mondja az ÚR, a
Seregek Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára
mindazt a veszedelmet, amelyet meghirdettem ellenük. Mert beszéltem hozzájuk,
de nem hallgattak rám, hívtam őket, de nem válaszoltak.” (Jer 35:17).
1.
A bukást
megelőző pillanatok
Képzeljük el,
hogy éppen lehajtunk az autópályáról és megpillantjuk a jelzőtáblát, ami arra
figyelmeztet, hogy éles kanyar következik. Ez azonnal döntéshelyzet elé állít
minket. Három lehetőségünk van. Az első, hogy a figyelmeztetésnek megfelelően cselekszünk,
levesszük a lábunkat a gázpedálról, és lassítunk. A második lehetőség, hogy
figyelmen kívül hagyjuk a tábla jelzését, úgy teszünk, mintha nem is lenne ott,
vagy nem is vettük volna észre, tartjuk
a tempót, változatlan sebességgel haladunk tovább. A harmadik lehetőség
pedig, ha egyenesen szembe megyünk a figyelmeztetéssel, vagyis lassítás helyett
még jobban rálépünk a gázpedálra és gyorsítunk. De akármelyik lehetőséget
választjuk is, ez nem befolyásolja a jelzőtáblát és a figyelmeztetést. A
valóság nem változik, akkor sem, ha mi nem veszünk róla tudomást vagy egyenesen
tagadjuk. A mi döntésünktől függetlenül
a kanyar éles marad és veszélyes. Az üzenet igaz marad, akár tudomást veszünk
róla, akár nem.
A mai igeszakaszban
mindhárom döntési lehetőségre találunk
példát. Ott van a történetben Isten prófétája, Jeremiás, aki mindenben igyekezett
engedelmeskedni az Istennek. De hallunk ugyanakkor Júda népéről is, akik bár
látszatra vallásos életet éltek, imádkoztak és jártak templomba, de valójában
semmibe vették az Isten szavát, nem hallgattak a figyelmeztetéseire és
intéseire. A nép úgy élt, mintha nem is szólna hozzájuk Isten, úgy tettek
mintha nem is ismernék Isten akaratát, csak mentek tovább a maguk feje után.
Végül pedig ott van Júda királya, Jójákin, aki egyenesen szembe ment Isten
igéjével. Ő az, aki nem csupán figyelmen kívül hagyta az Úr intését és
figyelmeztetését, hanem tudatosan annak éppen az ellenkezőjét tette. A király megpróbálta
előbb az írást, majd annak szerzőjét is elpusztítani: „Amikor Jehúdí három vagy négy
hasábot elolvasott, a király levágta azt a kancellár késével, és a serpenyő
tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a serpenyő tüzébe nem került.”
(Jer 35:23). Majd később pedig arról olvasunk, hogy Isten üzenetének
hirdetőjét, Jeremiást börtönbe veti.
A dologok
megértéséhez tudnunk kell, hogy itt a mai igerészben egy hosszú történetnek a végkifejletéről
olvasunk. De csak a teljes történet ismeretében tudjuk megérteni az eseményeket,
és a magunk számára levonni a megfelelő következtetéseket és tanulságot.
A történet a 36.
fejezet elején úgy indul, hogy arról olvasunk, hogy Isten megparancsolta
Jeremiásnak, írja le az összes Istentől kapott üzenetét, és olvassa fel a nép
előtt. Jeremiás engedelmeskedve Isten parancsának, le is diktálta az Úr
szavait, írnokának, Bárúknak, aki lejegyezte azokat. Mivel azonban
Jeremiás próféta a királlyal való korábbi összeütközései miatt ekkoriban már
ki volt tiltva a templomból, ezért Bárúkot küldte el maga helyett, hogy ő olvassa fel a templomban a papok, a vezetők
és az egész a nép előtt az Úr üzenetét tartalmazó irattekercset.
Ezt a
felolvasást hallották néhányan a király főemberei közül is, akik gyorsan
egy tanácskozást hívtak össze. A vezető emberek magukhoz hívatták Bárúkot, aki előttük
még egyszer felolvasta az Úr igéit. A főemberek reakciója meglepő volt. Nagyon
megijedtek és azt mondták Bárúknak, hogy mindezt jelentenünk kell a
királynak. Bárúkot pedig jóindulatúan figyelmeztették, hogy bújjon el ő
is, meg Jeremiás is, mert lehet, hogy a király haragra gerjed majd, amikor
meghallja az Úr szavát.
A történet
folytatásában aztán a főemberek felolvassák a király előtt a tekercset, amit a
király, az udvari emberei tiltakozása ellenére, darabokra vág és eléget a
palotája kandallójának tüzében. Isten ezek után újra megparancsolja
Jeremiásnak, hogy írja le az Istentől kapott kijelentéseket, amit a próféta meg
is tett.
Ez volt a
történet előzménye. Egy adott történelmi helyzetben elhangzott Isten Igéje. Majd
láthattuk, hogy miképpen fogadták azt a hallgatók. Ez a történet világosan bemutatja azt a három
lehetőséget, ahogy ma is reagálnak Isten Igéjére annak hallgatói. Erről a három
lehetőségről szeretnék ma külön-külön is beszélni, hogy megvizsgálhassuk
magunkat, mi vajon melyikbe tartozunk. Jó lenne, ha ezt az önvizsgálatot
őszintén meg tudnánk tenni, mert akkor talán, még változtathatunk a dolgokon.
2.
Az Isten igéjének
engedelmeskedők
Az Isten szava
iránt engedelmeskedők csoportjába itt Jeremiás és Bárúk tartoznak. Ők azok, akikhez
szól Isten szava, mert ők még kapcsoltban vannak Istennel. Ők megszólíthatók.
Van bennük készség és nyitottság az üzenet meghallására. Ezért érkezik először
az isteni szó hozzájuk és nem a nép vezetőihez, vagy a papokhoz. Jeremiás és
Bárúk figyelnek Isten szavára és engedelmeskednek is neki, még akkor is,
ha abból komoly kellemetlenségeik származhatnak. Ők elkötelezettjei Isten
igéjének, Isten akarata teljesítésének.
3.
Az Isten igéje
iránt közömbösek
Ezt a második
csoportot egy kicsit nehezebb meghatározni. Ők azok, akik nem is ellenségei
Isten igéjének, de nem is állnak ki mellette. Szándékosan és nyíltan kimondva
nem szegülnek ők szembe az Isten üzentével, de szép csendben mégis figyelmen
kívül hagyják azt.
Itt a történetben a király udvari főemberei
tartoznak ide. Nem derül ki róluk igazán, hogy mit gondolnak Isten üzenetéről. Csak
azt halljuk velük kapcsolatban, hogy Isten üzenetét meghallva megrettennek.
Azt is mondhatjuk, hogy nem rossz és nem gonosz emberek ők, hiszen van bennük
emberség, amikor azt tanácsolják Jeremiásnak és Bárúknak, hogy rejtőzzenek el a
király majdani haragja elől. Nem ellenségesek az Isten ügyével szemben, de
végső soron nem is engedelmeskednek Isten akaratának. Találó rájuk az,
amit Bárúknak mondanak. Felismerik ugyanis, hogy Isten igéjének engedelmeskedni
bizony veszélyes dolog, ők pedig ezt nem vállalják. Vagyis addig amig hasznom
van, előnyöm van abból, hogy az Isten útját járom, addig rendben van, de ha ez
veszélyt, kockázatot jelent rám vagy családomra nézve, akkor egyszerűen
figyelmen kívül hagyom. Így maradtak el sokan a kommunista diktatúra idején
nálunk is a templomból. Ezért nem kereszteltették meg gyermekeiket, nem íratták
be őket hittanórára, nehogy ebből hátrányuk, anyagi veszteségük legyen. Mert
szép dolog ugyan az Isten szava, de a mi személyes érdekünk mégiscsak fontosabb.
Ők nem lettek ateisták, sem nyílt istentagadók, csak olyan közömbös távol
maradók.
4.
Az Isten
igéjével szembeszállók
Ebben a
történetben csak egy olyan embert látunk, aki ebbe a harmadik csoportba
tartozik, ő Jójákim, Júda királya. Ő nem csupán közömbös, hanem kifejezetten
ellenséges Isten üzenetével szemben. Ezt fejezi ki szimbolikus cselekedetével
is, amikor meghallva Isten szavát, elégeti azt a tekercset, amire az le volt
jegyezve, az üzenet terjesztőit pedig üldözni kezdi. Jójákim király neve azt
jelenti, hogy „Isten tart fenn” vagy „Isten éltet”. Akkoriban ismeretlen
volt a mai értelemben vett ateizmus, Jójákim Isten nevében lépett trónra,
számtalan prófétájától Isten akaratát tudakozta, a szüleitől kapott neve által
is Isten mellett tett hitvallást. Nem arról van tehát szó, hogy ez a király egy
istentagadó vagy gonosz ember lett volna. Ő olyan, magát egyébként vallásos
hívőnek tartó ember volt, aki az élete döntő kérdéseiben nem hallgatott Isten szavára,
sőt nyíltan szembe szállt az Úr akaratával.
A következő
fejezetben már Jójákin utódjáról, Cidkijjáról olvasunk. Ő is hasonlóképpen
cselekedett, a szembe szegülést választotta. Pedig a fejezet elején úgy
kezdődik a történet, hogy Cidkijjá elküldi embereit Jeremiáshoz ezzel az
üzenettel: „Imádkozz értünk Istenünkhöz, az ÚRhoz!” (Jer 37:3). Amikor
nagy a baj, bizony kellene az Isten segítsége. De amikor Jeremiás ismét
elmondja az Úr üzenetét a királynak,
akkor az nem hallgat rá és börtönbe veti a prófétát.
Ilyen az
ellenszegülő ember. Amikor a babiloniak már Jeruzsálem végső elpusztítására
készültek, kétségbeesésükben az Isten emberéhez fordultak, hogy az imádkozzon
értük, ők maguk ekkor sem voltak hajlandók megtérni, vagy változtatni bármin is
az életükben.
Ez a
legmegdöbbentőbb, amikor valaki tudja, hogy bajban van, és a megoldást is
ismeri, de mégsem választja azt. Egyszerűen azért, mert nem tud elszakadni a
bűntől. Kellene a kegyelem, kellene az Isten bocsánata és könyörülete: „te imádkozz értünk”, de mi nem akarunk
akkor sem megváltozni. Sőt inkább akkor elégetjük a Bibliát, börtönbe vetjük az Isten üzenetének
hirdetőit. Hányszor hallani ma is ezt: „Imádkozzon
értem tiszteletes úr!”, de közben a bajban levő ember maga nem akar
megváltozni.
5.
Év végi számadás
Itt van előttünk
az Isten Igéjével való találkozás három lehetséges kimenetele. A kérdés az, hogy
mi melyikhez tartozunk a három közül? Ha őszintén számot vetünk
magunkban, el kell ismernünk, hogy valójában mindhárom magatartás ott van
bennünk, mind az engedelmesség, mind a halogató közömbösség, mind
pedig az elutasító magatartás is, csak más-más területen.
Az év végén
vagyunk, ilyenkor szokás mérleget vonni. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hol
vannak az erősségeink, hol vannak gyengeségeink, hol vagyunk közömbösek, és hol
van az terület, ahol engedetlenek vagyunk. Hogyan tovább? Jeremiáshoz hasonlóan
engedelmeskedünk Isten szavának? Közömbösek maradunk és semmi sem változik?
Vagy Jójákim mintájára szembe szállunk az Úr akaratával, mert valójában mi
hozzuk meg a döntéseinket a saját önző szándékainktól vezérelve.
Annak idején Jójákim
király egy nagy döntés elé érkezett. Ennek a történetnek van egy fontos
történelmi előzménye. Kr.e. 605-ben Karkemisnél Egyiptomot legyőzte a
babiloni sereg. Erkkor egy új világbirodalom született. Isten ezután íratta le
Jeremiással a kijelentéseit, mert figyelmeztetni akarta a népet és a királyt. Isten
tehát szólt, de úgy tűnik hiába. Jójákim király az események
sodrásában ösztönösen döntött, önmagára támaszkodva. Nem hallgatott
Istenre, ellenállt a babiloniaknak, amivel megásta a maga, és az egész nép
bukását, mert ezután már közvetlenül a babiloni fogság következett. Nem
mindegy, hogy kinek a példáját követjük.
Jeremiás vagy Jójákim mintájára éljük az életünket. Júda népének és Jójákim
királynak lehetősége volt megtérni. Halhatták Isten szavát, ahogy ma mi is
halhattuk. A döntés azonban a miénk.
Mivel Jeremiás
idején figyelmen kívül hagyták Isten üzenetét, sőt egyenesen szembe szálltak
azzal, így az ítélet lesújtott rájuk. Péter apostol az első pünkösd alkalmával
így intette Jeruzsálem népét: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek
meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek:” (ApCsel 3:19). Isten segítsen
bennünket ma és az újesztendőben, hogy mi meghalljuk Isten szavát, megtérjünk
és engedelmeskedjünk neki. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése