Igehirdetés: 2023.12.31.

 

Év végi számadás

Olvasmány: Jer 36:1-32

„Konjáhú, Jójákím fia helyett Cidkijjá, Jósiás fia lett a király, akit Nebukadneccar, Babilónia királya tett meg Júda királyának. Nem hallgatott sem ő, sem udvari emberei, sem az ország népe az ÚR igéjére, amelyet Jeremiás próféta által jelentett ki.”  (Jer 37:1-2)

 

Jeremiás példája azt mutatja meg nekünk, hogy Isten a kaotikus politikai helyzetben is ad számunkra világos útmutatást. Az Úr leleplezi a hamis reményeket, szembesít a realitással és a fájdalmasan nehéz valóságból kiindulva, azon túlmutatva ad új reményt. Ennek a folyamatnak talán az első lépése a legnehezebb, elfogadni a valóságot, látni mi történik valójában. A vakságot és az önámítást elhagyva tudunk csak elkezdeni kiutat keresni. Most az év utolsó napján érdemes nekünk is számadást vetnünk magunkkal. Ma mi az a valóság, amit nehéz a számunkra elfogadni?  Mindeközben pedig felismerjük-e Isten minket megtartó szeretetét és kegyelmét ennek az esztendőnek eseményeiben is. Milyen kiutat akar mutatni nekünk Isten? Mert az élet Istene az előttünk álló esztendőre is reményt akar adni nekünk!

A mulandóság világában nehéz maradandó értéket alkotni. Az istentisztelet elején felolvasott ige szakaszban is erről halluk, amikor Isten a mulandóság világában valami maradandó értéket akar adni népének: „Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az ÚRnak mindazokat az igéit, amelyeket kijelentett neki.” (Jer 36:4).

Jézus mondja az evangéliumban: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Mk 13:31). A Jeremiás próféta könyvében leírt történet is azt bizonyítja, hogy Isten igéjének örökkévalóságát semmilyen emberi indulat nem tudja érvénytelenné tenni. Bármilyen hatalom is forduljon ellene, az igét évezredek távlatából is olvassuk. Ha Jeremiás idején  a király el is égette az Isten üzenetét tartalmazó irattekercset, Isten gondoskodott arról, hogy azt újra leírják, hogy az megmaradjon és majd újra megszólalhasson.

A Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti tegnapi igeszakaszban olvashattuk az Úrnak ezt a kijelentését:  „Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és ezt mondtam: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek őket! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti nem figyeltetek és nem hallgattatok rám.” (Jer 35:14-15). Bizony nagyon szomorú azt látni, amikor valakihez újra és újra szól Isten, de ő nem akarja meghallani Isten szavát, nem akar megtérni és megmenekülni, hanem egyenesen a vesztébe rohan. Ezt történt Jeremiás próféta idején Júda népével. Isten hiába szólt hozzájuk, ők nem akartak megtérni és megváltozni. Az Úr ezért kénytelen volt ezt a szomorú kijelentést tenni: „Azért ezt mondja az ÚR, a Seregek Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a veszedelmet, amelyet meghirdettem ellenük. Mert beszéltem hozzájuk, de nem hallgattak rám, hívtam őket, de nem válaszoltak.” (Jer 35:17).

1.      A bukást megelőző pillanatok

Képzeljük el, hogy éppen lehajtunk az autópályáról és megpillantjuk a jelzőtáblát, ami arra figyelmeztet, hogy éles kanyar következik. Ez azonnal döntéshelyzet elé állít minket. Három lehetőségünk van. Az első, hogy a figyelmeztetésnek megfelelően cselekszünk, levesszük a lábunkat a gázpedálról, és lassítunk. A második lehetőség, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tábla jelzését, úgy teszünk, mintha nem is lenne ott, vagy nem is vettük volna észre, tartjuk  a tempót, változatlan sebességgel haladunk tovább. A harmadik lehetőség pedig, ha egyenesen szembe megyünk a figyelmeztetéssel, vagyis lassítás helyett még jobban rálépünk a gázpedálra és gyorsítunk. De akármelyik lehetőséget választjuk is, ez nem befolyásolja a jelzőtáblát és a figyelmeztetést. A valóság nem változik, akkor sem, ha mi nem veszünk róla tudomást vagy egyenesen tagadjuk.  A mi döntésünktől függetlenül a kanyar éles marad és veszélyes. Az üzenet igaz marad, akár tudomást veszünk róla, akár nem.

A mai igeszakaszban  mindhárom döntési lehetőségre találunk példát. Ott van a történetben Isten prófétája, Jeremiás, aki mindenben igyekezett engedelmeskedni az Istennek. De hallunk ugyanakkor Júda népéről is, akik bár látszatra vallásos életet éltek, imádkoztak és jártak templomba, de valójában semmibe vették az Isten szavát, nem hallgattak a figyelmeztetéseire és intéseire. A nép úgy élt, mintha nem is szólna hozzájuk Isten, úgy tettek mintha nem is ismernék Isten akaratát, csak mentek tovább a maguk feje után. Végül pedig ott van Júda királya, Jójákin, aki egyenesen szembe ment Isten igéjével. Ő az, aki nem csupán figyelmen kívül hagyta az Úr intését és figyelmeztetését, hanem tudatosan annak éppen az ellenkezőjét tette. A király megpróbálta előbb az írást, majd annak szerzőjét is elpusztítani: „Amikor Jehúdí három vagy négy hasábot elolvasott, a király levágta azt a kancellár késével, és a serpenyő tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a serpenyő tüzébe nem került.” (Jer 35:23). Majd később pedig arról olvasunk, hogy Isten üzenetének hirdetőjét, Jeremiást börtönbe veti.

A dologok megértéséhez tudnunk kell, hogy itt a mai igerészben egy hosszú történetnek a végkifejletéről olvasunk. De csak a teljes történet ismeretében tudjuk megérteni az eseményeket, és a magunk számára levonni a megfelelő következtetéseket és tanulságot.

A történet a 36. fejezet elején úgy indul, hogy arról olvasunk, hogy Isten megparancsolta Jeremiásnak, írja le az összes Istentől kapott üzenetét, és olvassa fel a nép előtt. Jeremiás engedelmeskedve Isten parancsának, le is diktálta az Úr szavait, írnokának, Bárúknak, aki lejegyezte azokat. Mivel azonban Jeremiás próféta a királlyal való korábbi összeütközései miatt ekkoriban már ki volt tiltva a templomból, ezért Bárúkot küldte el maga helyett, hogy  ő olvassa fel a templomban a papok, a vezetők és az egész a nép előtt az Úr üzenetét tartalmazó irattekercset.

Ezt a felolvasást hallották néhányan a király főemberei közül is, akik gyorsan egy tanácskozást hívtak össze. A vezető emberek magukhoz hívatták Bárúkot, aki előttük még egyszer felolvasta az Úr igéit. A főemberek reakciója meglepő volt. Nagyon megijedtek és azt mondták Bárúknak, hogy mindezt jelentenünk kell a királynak. Bárúkot pedig jóindulatúan figyelmeztették, hogy bújjon el ő is, meg Jeremiás is, mert lehet, hogy a király haragra gerjed majd, amikor meghallja az Úr szavát.

A történet folytatásában aztán a főemberek felolvassák a király előtt a tekercset, amit a király, az udvari emberei tiltakozása ellenére, darabokra vág és eléget a palotája kandallójának tüzében. Isten ezek után újra megparancsolja Jeremiásnak, hogy írja le az Istentől kapott kijelentéseket, amit a próféta meg is tett.

Ez volt a történet előzménye. Egy adott történelmi helyzetben elhangzott Isten Igéje. Majd láthattuk, hogy miképpen fogadták azt a hallgatók.  Ez a történet világosan bemutatja azt a három lehetőséget, ahogy ma is reagálnak Isten Igéjére annak hallgatói. Erről a három lehetőségről szeretnék ma külön-külön is beszélni, hogy megvizsgálhassuk magunkat, mi vajon melyikbe tartozunk. Jó lenne, ha ezt az önvizsgálatot őszintén meg tudnánk tenni, mert akkor talán, még változtathatunk a dolgokon.

2.      Az Isten igéjének engedelmeskedők

Az Isten szava iránt engedelmeskedők csoportjába itt Jeremiás és Bárúk tartoznak. Ők azok, akikhez szól Isten szava, mert ők még kapcsoltban vannak Istennel. Ők megszólíthatók. Van bennük készség és nyitottság az üzenet meghallására. Ezért érkezik először az isteni szó hozzájuk és nem a nép vezetőihez, vagy a papokhoz. Jeremiás és Bárúk figyelnek Isten szavára és engedelmeskednek is neki, még akkor is, ha abból komoly kellemetlenségeik származhatnak. Ők elkötelezettjei Isten igéjének, Isten akarata teljesítésének.

3.      Az Isten igéje iránt közömbösek

Ezt a második csoportot egy kicsit nehezebb meghatározni. Ők azok, akik nem is ellenségei Isten igéjének, de nem is állnak ki mellette. Szándékosan és nyíltan kimondva nem szegülnek ők szembe az Isten üzentével, de szép csendben mégis figyelmen kívül hagyják azt.

Itt  a történetben a király udvari főemberei tartoznak ide. Nem derül ki róluk igazán, hogy mit gondolnak Isten üzenetéről. Csak azt halljuk velük kapcsolatban, hogy Isten üzenetét meghallva megrettennek. Azt is mondhatjuk, hogy nem rossz és nem gonosz emberek ők, hiszen van bennük emberség, amikor azt tanácsolják Jeremiásnak és Bárúknak, hogy rejtőzzenek el a király majdani haragja elől. Nem ellenségesek az Isten ügyével szemben, de végső soron nem is engedelmeskednek Isten akaratának. Találó rájuk az, amit Bárúknak mondanak. Felismerik ugyanis, hogy Isten igéjének engedelmeskedni bizony veszélyes dolog, ők pedig ezt nem vállalják. Vagyis addig amig hasznom van, előnyöm van abból, hogy az Isten útját járom, addig rendben van, de ha ez veszélyt, kockázatot jelent rám vagy családomra nézve, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Így maradtak el sokan a kommunista diktatúra idején nálunk is a templomból. Ezért nem kereszteltették meg gyermekeiket, nem íratták be őket hittanórára, nehogy ebből hátrányuk, anyagi veszteségük legyen. Mert szép dolog ugyan az Isten szava, de a mi személyes érdekünk mégiscsak fontosabb. Ők nem lettek ateisták, sem nyílt istentagadók, csak olyan közömbös távol maradók.

4.      Az Isten igéjével szembeszállók

Ebben a történetben csak egy olyan embert látunk, aki ebbe a harmadik csoportba tartozik, ő Jójákim, Júda királya. Ő nem csupán közömbös, hanem kifejezetten ellenséges Isten üzenetével szemben. Ezt fejezi ki szimbolikus cselekedetével is, amikor meghallva Isten szavát, elégeti azt a tekercset, amire az le volt jegyezve, az üzenet terjesztőit pedig üldözni kezdi. Jójákim király neve azt jelenti, hogy „Isten tart fenn” vagy „Isten éltet”. Akkoriban ismeretlen volt a mai értelemben vett ateizmus, Jójákim Isten nevében lépett trónra, számtalan prófétájától Isten akaratát tudakozta, a szüleitől kapott neve által is Isten mellett tett hitvallást. Nem arról van tehát szó, hogy ez a király egy istentagadó vagy gonosz ember lett volna. Ő olyan, magát egyébként vallásos hívőnek tartó ember volt, aki az élete döntő kérdéseiben nem hallgatott Isten szavára, sőt nyíltan szembe szállt az Úr akaratával.

A következő fejezetben már Jójákin utódjáról, Cidkijjáról olvasunk. Ő is hasonlóképpen cselekedett, a szembe szegülést választotta. Pedig a fejezet elején úgy kezdődik a történet, hogy Cidkijjá elküldi embereit Jeremiáshoz ezzel az üzenettel: „Imádkozz értünk Istenünkhöz, az ÚRhoz!” (Jer 37:3). Amikor nagy a baj, bizony kellene az Isten segítsége. De amikor Jeremiás ismét elmondja  az Úr üzenetét a királynak, akkor az nem hallgat rá és börtönbe veti a prófétát.

Ilyen az ellenszegülő ember. Amikor a babiloniak már Jeruzsálem végső elpusztítására készültek, kétségbeesésükben az Isten emberéhez fordultak, hogy az imádkozzon értük, ők maguk ekkor sem voltak hajlandók megtérni, vagy változtatni bármin is az életükben.

Ez a legmegdöbbentőbb, amikor valaki tudja, hogy bajban van, és a megoldást is ismeri, de mégsem választja azt. Egyszerűen azért, mert nem tud elszakadni a bűntől. Kellene a kegyelem, kellene az Isten bocsánata és könyörülete: „te imádkozz értünk”, de mi nem akarunk akkor sem megváltozni. Sőt inkább akkor elégetjük a  Bibliát, börtönbe vetjük az Isten üzenetének hirdetőit. Hányszor hallani ma is ezt: „Imádkozzon értem tiszteletes úr!”, de közben a bajban levő ember maga nem akar megváltozni.

5.      Év végi számadás

Itt van előttünk az Isten Igéjével való találkozás három lehetséges kimenetele. A kérdés az, hogy mi melyikhez tartozunk a három közül?  Ha őszintén számot vetünk magunkban, el kell ismernünk, hogy valójában mindhárom magatartás ott van bennünk, mind az engedelmesség, mind a halogató közömbösség, mind pedig az elutasító magatartás is, csak más-más területen.

Az év végén vagyunk, ilyenkor szokás mérleget vonni. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hol vannak az erősségeink, hol vannak gyengeségeink, hol vagyunk közömbösek, és hol van az terület, ahol engedetlenek vagyunk. Hogyan tovább? Jeremiáshoz hasonlóan engedelmeskedünk Isten szavának? Közömbösek maradunk és semmi sem változik? Vagy Jójákim mintájára szembe szállunk az Úr akaratával, mert valójában mi hozzuk meg a döntéseinket a saját önző szándékainktól vezérelve.

Annak idején Jójákim király egy nagy döntés elé érkezett. Ennek a történetnek van egy fontos történelmi előzménye. Kr.e. 605-ben Karkemisnél Egyiptomot legyőzte a babiloni sereg. Erkkor egy új világbirodalom született. Isten ezután íratta le Jeremiással a kijelentéseit, mert figyelmeztetni akarta a népet és a királyt. Isten tehát szólt, de úgy tűnik hiába. Jójákim király az események sodrásában ösztönösen döntött, önmagára támaszkodva. Nem hallgatott Istenre, ellenállt a babiloniaknak, amivel megásta a maga, és az egész nép bukását, mert ezután már közvetlenül a babiloni fogság következett. Nem mindegy, hogy kinek  a példáját követjük. Jeremiás vagy Jójákim mintájára éljük az életünket. Júda népének és Jójákim királynak lehetősége volt megtérni. Halhatták Isten szavát, ahogy ma mi is halhattuk. A döntés azonban a miénk.

Mivel Jeremiás idején figyelmen kívül hagyták Isten üzenetét, sőt egyenesen szembe szálltak azzal, így az ítélet lesújtott rájuk. Péter apostol az első pünkösd alkalmával így intette Jeruzsálem népét: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek:” (ApCsel 3:19). Isten segítsen bennünket ma és az újesztendőben, hogy mi meghalljuk Isten szavát, megtérjünk és engedelmeskedjünk neki. Ámen.