Egy
lény - három személy
„Akkor
eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. János
azonban megpróbálta visszatartani őt, és ezt mondta: „Nekem volna szükségem
arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” Jézus így válaszolt: „Engedj
most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Akkor
engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből,
és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában
aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én
szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” Mt 3:13-17
Mindazt,
amit Isten kijelentett a számunkra a Bibliában, a teljes Ó és Újszövetségi
Szentírásban megtaláljuk. A Szentírás tanításának a tartalmát pedig a
keresztyén egyház az Apostoli hitvallásban foglalta össze. Az Apostoli
Hitvallás tizenkét cikkelyből áll, amelyet három fő részre oszthatunk. Így a
keresztyén hit e tizenkét cikkelyében a Szentháromság Istenről teszünk
hitvallást. Azaz megvalljuk, hogy egy Isten van, aki úgy jelentette ki magát
Igéjében, mint megkülönböztetett személy: Atya, Fiú és Szentlélek. Azaz Isten
lényege szerint egy, de létformája, önmaga közlése szerint három. Ezt a hittételt
nevezzük Szentháromság tannak. A Szentháromságot ésszel nem lehet megérteni, ez
ugyanis nem matematika, hanem ez "hittitok", amit nem lehet
magyarázni, csak hittel elfogadni.
Próbálták
a hittudósok a Szentháromságot különböző hasonlatokkal kifejezni. Ősi szimbóluma
például a Szentháromságnak a háromszög. A háromszögnek három oldala van, és
három szög van benne, mégis egy mértani formát alkot. Szellemes hasonlat a víz,
amely a természetben, három halmazállapotban is megtalálható, mint folyadék,
mint jég, mint pára, három létforma, mégis egyazon dolog. De a napnak is
megkülönböztethetjük a formáját, a fényét és a melegét. És még sok más
szellemes és találó hasonlatot lehetne keresni, mégis érezzük, hogy minden
példa és minden hasonlat erőtlen és nem teljes, nem képes a
"hittitok" teljességét kifejezni. A dogmatikus professzor, Sebestyén
Jenő ezért megállapítja: "az analógiák, a hasonlatok nem bizonyítékok a
hitetlenek számára, hanem csak „bizonyságtételek” a hívőknek, amelyekkel
hitüket erősíthetik." Találóan mondták a régiek, hogy a
szentháromságot nem magyarázni kell, hanem imádni! Ágostonról, a nagy
egyházatyáról mesélték, hogy amikor tudományos könyvet akart írni a
Szentháromságról, a tengerparton sétálva töprengett a titkon. Egyszer csak
feltűnt neki egy kisfiú, aki egy kis gödröt ásott a parton és szorgalmasan
hordta bele kis vödröcskéjével a tenger vízét. A hittudós megkérdezte a
kisfiútól, hogy mit csinál, ő pedig büszkén így felelt: "Kimerem a
tengert!" Ágoston akkor megértette, hogy ő is valami hasonló vállalkozásba
kezdett, amikor emberi erővel és ésszel akarta felfogni a Szentháromság titkát.
A
Szentháromság Istenben való hit különbözteti meg a keresztyénséget minden más
vallástól. Az Atya Isten a teremtőnk, a Fiú Isten a Megváltónk, a Szentlélek
Isten a Megszentelőnk, azaz: ő az, aki a megváltás munkáját a szívünkben
foganatossá teszi, minket megszentel és megújít. Azért teszünk hitvallást a
Szentháromság Istenről, mert ő így jelentette ki magát a Bibliában. A
szentháromságról szóló bizonyságtétel összeköti egymással a különböző
keresztyén egyházakat.
Bár
ez a fogalom, hogy "Szentháromság" így leírva sehol nem szerepel a
Szentírásban, de számos helyen találunk olyan igét, ahol egymás mellett
szerepel a három isteni személy megnevezése. Mint a többi dogma, úgy ez sincs
készen a Szentírásban. Sebestyén Jenő teológus professzort idézve: "Nem
textusokra van felépítve a Szentháromság dogmája, hanem az egész Bibliára,
annak lelke tesz róla bizonyságot A Szentírás trinitásban lüktet." Pál
apostol leveleinek végén általában ott van egy-egy áldáskívánás. Ezekben az
áldásokban is megfogalmazódik a hármas egység titka, pl. a 2. Korinthusi
levélben: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a
Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (1Kor 13:13).
Ez
alapján nézzük meg ma alapigénket, Jézus megkeresztelkedésének történetét,
amelyben nagyon szépen láthatjuk kiábrázolódni a Szentháromság titkát.
Az
Atya szeretete
Jézus
megkeresztelkedésének történetében elhangzik egy különös mondat: „Ez az
én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:17). Az Atya
szeretetéről halunk itt, akinek legdrágábbja és szeretetének kiábrázolója Fia,
Jézus Krisztus. De aki nemcsak Fiában gyönyörködik és szeretetét nemcsak reá
árasztja ki, hanem aki a tökéletes szeretet, aki az általa teremtett világot és
benne a maga képmására alkotott embert is ezzel a szeretettel szereti. A János
evangéliuma ezért így tesz bizonyságot Isten szeretetéről: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött
Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn
3:16). Majd a János első levele folytatja ezt a gondolatot: „Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet
Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig
nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul
meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a
világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük
Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő
áldozatul bűneinkért.” 1Jn
4:7-10).
Az
Atya Isten legmeghatározóbb tulajdonságaként tehát ez a mondat hangzik el: „Isten szeretet.”
De
hogyan lesz ez a szerető Isten a mi Atyánkká? A Heidelbergi Káté 26. kérdésében
adja meg a feleletet erre, amikor ezt mondja: „Hiszem azt, hogy a mi
Urunk Jézus Krisztusnak örökkévaló Atyja, aki a mennyet és a földet minden
benne levő dolgokkal egyetemben a semmiből teremtette és örök tanácsa és
gondviselése által most is fenntartja és igazgatja, az Ő Fiáért, Jézus
Krisztusért nekem Istenem és Atyám...”
Születésünktől
fogva mi emberek csak teremtményei vagyunk Istennek, de nem gyermekei. A
Szentírás szerint egyedül Jézus az, aki nem genetikai, hanem teológiai
értelemben, az Atyától született, Tőle származik. Ezért egyedül ő jogosult
arra, hogy Istent Atyának szólítsa. Minket az Atya, Jézus Krisztus helyettes
elégtételéért, bűneinkért bemutatott áldozatáért fogad hit által az Ő
gyermekeivé. A János evangéliuma azt mondja, hogy akik befogadták Krisztust, „azokat
felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek
az ő nevében.” (Jn 1:12).
Óriási
vigasztalás van abban a tényben, hogy a világot teremtő Isten „az Ő
Fiáért, Jézus Krisztusért nekem Istenem és Atyám.” Az élet minden
helyzetében olyan belső tartást, elveszíthetetlen békességet, összetörhetetlen
reménységet ad ez a hívő embernek, amit sehol máshol nem lehet megszerezni, és
semmi mással nem lehet pótolni. Mert, ha ez igaz, hogy Isten a mindenható Atya,
akkor minket nem a véletlen, vagy az ősrobbanás lökött bele az emberlétbe.
Akkor nem a csillagok járása határozza meg, hogy mi történjék velünk, nem a
sors szeszélye játszik a mi porszemnyi életünkkel, hanem a szerető mennyei
Atyánk alkotott. Nekünk küldetésünk van ezen a világon, tartozunk egy néphez,
egy egyházhoz, egy gyülekezethez, egy családhoz, és nem vagyunk gazdátlanok,
kiszolgáltatottak soha egy pillanatra sem! A halál sötétjén az atyai kéz vezet
át, a túloldalon vár az atyai ház, amelyről Jézus azt mondta, hogy ott sok
lakhely van, s ő ott helyet készít nekünk.
A
Fiú kegyelme
Az
a Jézus, aki itt Keresztelő Jánoshoz megy, hogy általa megkeresztelkedjék, Ő
az, akiben a kegyelem megjelenik. Ő akiben "bűn nem találtatott"
mégis a bűnösök közé áll, eggyé lesz velünk, emberekkel. János felismeri, hogy
Jézusban nagyobb van itt nála ezért is akarja visszatartani: „Nekem volna
szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” (Mt 3:14).
Jézus azonban arra mutat rá, amit még Keresztelő János sem ért, ami csak ezután
fog beteljesedni, a kereszt titkára: „Engedj most, mert az illik hozzánk,
hogy így töltsünk be minden igazságot.” (Mt 3:15).
Ha
az Atya Isten legmeghatározóbb tulajdonságaként
ezt a megállapítást tettük: "Isten
szeretet" (1Jn 4:8/c), akkor a Fiú Istennel
kapcsolatban pedig ez a legjellemzőbb megállapítás: "Az Úr Jézus
Krisztus kegyelme" (1Kor 13:13/a).
Jézus
születésével Isten üdvözítő kegyelme jelent meg a földön. A kegyelem nem akkor
keletkezett, amikor Jézus eljött a földre, hiszen Isten mindig is kegyelmes
volt hozzánk, ám Jézus Krisztusban a kegyelem láthatóvá vált. Pál apostol,
amikor Jézus születéséről ír és a karácsony lényegét szeretné összefoglalni így
fogalmaz: "Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden
embernek." (Tit 2:11).
Philip
Yancey, amerikai keresztyén író a „Meghökkentő kegyelem” c. könyvében írja le
ezt az esetet: „Egy angliai vallási konferencián a világ minden tájáról
érkezett résztvevők arra igyekeztek választ találni, hogy vajon mi teszi
egyedivé a keresztyénséget. Sorra vették a lehetőségeket: talán a
megtestesülés? Más vallásokban is előfordul, hogy az istenek emberi alakot
öltenek. A feltámadás? A többi vallásban is olvashatunk a halálból való
visszatérésről. Vitáztak, érveltek, míg valahonnan elő nem bukkant C.S: Lewis:
- Mi ez a nagy hangoskodás? – kérdezte a terembe lépve. Amikor megtudta, miről
diskurálnak a kollégák, azonnal rávágta: - Na, ez igazán egyszerű. Hát a
kegyelem. A konferencia résztvevői némi gondolkodást követően végül
rábólintottak Lewis válaszára. A gondolat, miszerint Isten szeretete
ingyenesen, mindenféle feltétel nélkül elérhető számunkra, valóban
ellentmondani látszik az ember ösztönös törekvésének. A buddhisták nyolc
szakaszból álló útja, a karma hindu tana, a zsidók szövetsége, a muzulmánok
szabályrendszere mind Isten tetszésének elnyerésére irányul. Egyedül a
keresztyénség veszi a bátorságot, hogy Isten feltétel nélküli szeretetét
hirdesse.”
Luther
az Apostoli Hitvallást magyarázva így fogalmaz: "Mit hiszel Jézus
Krisztusról?": "Hiszem, hogy Jézus Krisztus, Isten valóságos Fia, Urammá
lett." Mit jelent az, hogy "Urammá lett"? Azt, hogy megváltott
engem bűntől, ördögtől, haláltól és minden nyomorúságtól. Azelőtt ugyanis nem
volt sem uram, sem királyom, hanem a bűn és a vakság bilincseibe vert,
halálraítélt fogoly voltam az ördög hatalmában.
János
apostol így kezdi az evangéliumát: "Az Ige testté lett, közöttünk
lakott és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét,
telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1:14). Mert Jézus az, akiben a
kegyelem teljessé lesz és megjelenik az emberek világában: "Mi pedig
valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény
Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.
Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az
jelentette ki őt." (Jn 1:16-18).
Amikor
Jézusról beszélünk, akkor egy olyan csoda áll előttünk, amit nem lehet
magyarázni csak hittel megvallani, hogy egyszerre látjuk Őt valóságos embernek
és valóságos Istennek.
A
János evangéliumának leírásban Jézus megkeresztelkedésekor Keresztelő János így
tesz bizonyságot Jézusról: "Én nem ismertem őt, de aki elküldött
engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni
és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel." (Jn
1:33). Ez az életnek a csodája, hogy én az Istennel olyan közösségbe
kerülhetek, hogy Ő a maga lelkét adja nekem. De ezt csak úgy adhatja, hogy
először vérét adja értünk, és megtisztít, újjászül. János apostol ezt írja
levelében: "Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a
víz, és a vér, és ez a három egy" (Jn 4:7-8)
A
Szentlélek közössége
Jézus
megkeresztelkedésekor nemcsak a szerető Atya mennyei szózata hangzik el, és
nemcsak a Fiú kegyelme lesz nyilvánvalóvá az egész világ előtt, de a kettőjük
kapcsolatát a Szentlélek közössége fonja egybe. Az evangélium lejegyzi, hogy
Keresztelő János tanúja volt az eseménynek: "íme, megnyílt a menny,
és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá
száll." (Mt 3:16). A Szentháromsággal találkozunk itt ismét.
A Fiú a Jordán vízében áll miközben, a Szentlélek leszáll, és az Atya nyilatkozik
szeretett fiáról
A
Szentlélek munkájáról hallunk Jézus születésekor is, amikor az angyal így szól
Máriához: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be
téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának." (Lk
1:35). A Szentlélek munkálkodik akkor is, amikor Jézus megkezdve nyilvános
működését elmegy Keresztelő Jánoshoz: "A názáreti Jézust felkente az
Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított
mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele."
(ApCsel 10:38). Végül pedig a Szentlélek munkálkodik akkor is, amikor Jézus a
kereszten önként áldozza magát oda a bűnös ember megmentésére: "Krisztus,
aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek." (Zsid
9:14).
A mennyből alászálló Lélek köti össze a Fiút az
Atyával, lesz pecsétje annak, hogy ő valóban az Isten Fia. De ugyanez az Lélek
árad majd pünkösd ünnepén, hogy munkálkodjon és megszentelje azok szívét, akik
hisznek, s akik befogadják szívükbe a Fiút. Így a Szentlélek tesz Isten fiaivá
minket: "hanem a fiúság lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba
Atya.” (Róm 8:15/b). Ugyanezt olvassuk a János evangéliuma elején is: „Akik
pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek,
mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (Jn 1:12). Aki Jézust, az Atya
egyszülött Fiát befogadta a szívébe, azt az Atya is befogadja az Ő családjába.
Mi nem lehetünk Istennek természet szerint való gyermekei, az csak egyedül az
egyszülött Fiú, Jézus Krisztus. De Jézus érdeméért az Atya azokat, akik
hisznek, gyermekeivé fogadja. Mivel fiak vagyunk, ezért nem kell többé
rettegnünk az Istentől, hanem bizalommal jöhetünk hozzá és szerethetjük őt. Az
elhagyott atyai ház, az otthagyott Atya hiánya valójában ott ég minden ember
szívében. Sokak vallomását fogalmazta meg versében József Attila: „Nem emel
föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak Istenem, hogy ne
legyek kegyetlen árva.” (Nem emel föl c. vers). Ebből, a „kegyetlen árva”
állapotából hoz vissza minket a Szentlélek Isten. Aki hisz Jézusban, az vele
együtt kapja a Szentlelket, hogy mi is fiak lehessünk: „Maga a Lélek tesz
bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei
vagyunk”. (Róm 8:16). Ámen.
Felhasznált irodalom:
"Hisszük és valljuk"
Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református
Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)
Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté
Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése