Igehirdetés:2023.07.09.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 68.

 

Akik nehezen tanulnak

Olvasmány: Józsué 7:1-26.

„Az ÚR azt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért fekszel ott, arccal a földre borulva? Vétkezett Izráel, megszegték szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtásra szánt dolgokból, ellopták, és titokban a holmijuk közé tették. Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót!” (Józsué 7:10-12)

 

   Jerikó elfoglalása után sajnos az izraeliták nagyon elbízták magukat. Mivel egyetlen nyílvessző kilövése nélkül sikerült elfoglalniuk egy nagy erődített várost, a következő település, Aj, városa már csak egy aprócska és veszélytelen célpontnak tűnt a számukra. Az izraelita harcosok a biztos győzelem tudatában, magabiztosan meneteltek, Aj városa felé. De nem sokkal később ugyanezek a harcosok már fejvesztve menekültek vissza az ostromlott városból, ahol súlyos vereséget szenvedtek. Kétségtelen, hogy Józsué könyvében ennek a két történetnek, a Jerikónál aratott győzelemnek és az Ajnál elszenvedett vereségnek a párhuzamba állítása, fontos üzentet hordoz. A két történet tanulsága világos. Ha az izraeliták engedelmeskednek Istennek és egyedül belé helyezik bizodalmukat, akkor bármilyen akadályt képesek leküzdeni. Ha azonban nem hallgatnak Istenre, ha megszegik parancsolatait, akkor a legkisebb akadályban is megbotlanak.

A Jerikónál aratott győzelem után, az Ajnál elszenvedett megalázó vereség olyan gyorsan és olyan váratlanul jött, hogy még Józsué is megrendült és elbizonytalanodott a küldetésben. Ezekkel a szavakkal fordult Istenhez: „Jaj, URam, URam! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris megfutamodott ellenségei elől? Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért?” (Júzsué 7:7-9).

Amikor Józsué rádöbbent arra, hogy Isten vezetése nélkül reménytelenül sebezhetőek és esélyük sincs arra, hogy elfoglalják Kánaánt, igencsak elcsüggedt. Isten azonban bíztatja és bátorítja Józsuét. Kijelentette a számára, hogy az Ajnál elszenvedett vereség azért következett be, mert volt valaki a nép között, aki ellenszegült Isten útmutatásainak, és titokban elvett a kiirtandó dolgokból. A vétkesnek ezért drasztikus büntetésben kell részesülnie. A népnek látnia kell, hogy mi történik akkor, ha nem veszik komolyan Isten szavát. De Aj városánál szerzett fájdalmas tapasztalat révén Józsué egy másik fontos leckét is megtanulhatott. Ákán bűnének nyilvánosságra hozatala nyomatékosan a nép tudtára hozta, hogy Isten parancsait maradéktalanul végre kell hajtaniuk. Mindenben, még a hadviselés kérdésében is Istenre kell hagyatkozniuk. Isten nem tűri sem a fosztogatást, sem pedig a hazugságot. Ákán csalása tehát nem valami „jelentéktelen” bűn, hanem Isten elleni lázadás.

1.      Az engedetlenség következménye

Józsué könyve egy diadalmas győzelemről való beszámolóval kezdődik. Izrael népe a hosszú évekig tartó pusztai vándorlás után végre birtokába vehette az ígéret földjét. Jerikó bevétele előrevetítette, hogy miképpen ad majd győzelmet Isten Izraelnek a pogány népek felett. Isten népe győzni fog, de nem hadserege vagy politikai vezetői képességeinek köszönhetően, nem a saját erejükből, hanem egyszerűen azért, mert Isten velük van és ő cselekszik. Isten ezeken a győzelmeken keresztül mutatta meg erejét és kegyelmét, és azt, hogy ajándékba adja nekik az országot. Így tanította Izrael népét az Úr, hogy megértsék, ezekben a csatákban soha nem az emberi erő és hatalom hozott győzelmet, hanem mindig Isten Lelke. Ahogy Isten kijelentését később Zakariás próféta könyvében is olvashatjuk:  „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek URa.” (Zak 4:6). Hasonló módon levonhatjuk a tanulságot a magunk számára, hogy az élet különböző nehézségeivel szembesülve, soha ne az emberi ügyességben és erőben bízzunk, hanem egyedül az Úrban.

A 6. fejezetben leírt nagy Jerikói győzelem után, ahol Isten rendkívüli erejéről tesz tanúbizonyságot a leírás minden egyes sora, a 7. fejezet mintegy ellenpontként szolgál, ahol minden az emberi szív ostobaságáról és a bűn ördögi hatásairól szól. Ákán, egy egyszerű ember Júda törzséből, titokban bűnt követett el. A hadizsákmányból, melyet teljes mértékben Istennek kellett volna adniuk, elvett magának valamit. Ákán bűnének katasztrofális következményei lettek mind saját magára, mind az egész népre nézve. Ákán példája figyelmeztetésül íródott meg a számunkra. Mert Ákánhoz hasonlóan minden ember hajlamos arra, hogy a szíve mélyén titkos bűnt rejtegessen még akkor is, hogy ha megtapasztalja Isten hűségét és erejét munkálkodni az életében. A titkos bűn azonban nem maradhat rejtve a mindent tudó Isten előtt. Ákán bűnéhez hasonlóan minden ilyen titkos bűnnek messzemenő következményei vannak a családok, a közösségek, sőt egész nemzetek életére nézve.

Pál apostol ezért szinte könyörög, hogy hagyjunk föl ezekkel a bűnökkel, és vigyük őket Krisztus világosságára, ahol igazi és maradandó változást élhetünk át: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.” (Ef 5:8-13). Pál apostol az intését és tanácsát egy rendkívül egyszerű tényre alapozza, arra, hogy az idő szalad, Isten ítélete pedig közel van. A bűn feletti ítélet, amit igen élesen látunk Ákán történetében, mindenkit el fog érni, aki nem akarja megbánni a bűnt, és Krisztusban bízni. Abban pedig ne kételkedjünk, hogy Isten végül minden rejtett dolgot napvilágra fog hozni: „Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (1Kor 4:5). Aki tehát Krisztusban bízik, az már most világosságra viheti bűneit, kiléphet a sötétség rejtekéből, nem kell tovább takargatnia és lepleznie vétkeit, hanem megvallva azt Isten színe előtt megszabadulhat azokból. A Biblia pont Ákán szomorú és tragikus története által figyelmeztet arra, hogy milyen végzetes következményei vannak az eltitkolt bűnöknek.

Ákán története arra is figyelmeztet, hogy a kapzsiságnak bizony drága ára van. A bűn titkolása pedig csak tovább ront a dolgon. Az Ákán által elvett arany és ezüst holmi nem volt nagyon sok. Talán csak pár százezer forintnyi értéket képviselhetett. A látszólag „apró” bűn következménye azonban óriási. A megalázó vereségen túl 36 katona életébe került, akik a csatában elvesztek, majd Ákán egész családja is halálra ítéltetik. Az engedetlenségnek tehát mindig súlyos következményei vannak. A Biblia világosan beszél, amikor azt mondja: „A bűn zsoldja a halál.” (Rm 6:23).

2.      Mit kezdjünk a bűnnel?

Ákán története tehát azt is megmutatja nekünk, hogy milyen súlyos terhet cipelnek azok, akik nem hajlandók beismerni a bűneiket, tévedésüket vagy mulasztásukat. Embert próbáló feladat rejtegetni valamit, amit előbb-utóbb úgyis kiderül, s ami sok esetben már kezdettől nyilvánvaló, és csak mi gondoljuk róla, hogy rejtve maradhat. Fárasztó és megterhelő újra és újra elnémítani vagy valamilyen hazugsággal megnyugtatni az ébredező lelkiismeretet. A nappalainkat és éjszakáinkat egyaránt megrontja ez a teher. De megmérgezi a kapcsolatokat, hiszen minden bűn elválaszt, sőt szembeállít minket egymással. Sokszor már magunk sem tudjuk, mi a valódi oka a rossz közérzetüknek, annak a sok kellemetlenségnek, ami körülöttünk történik. De az is elképesztő, hogy milyen tanácsokat adunk ilyenkor egymásnak: „Ne gondolj rá! Próbáld meg elfelejteni! Ne beszéljünk róla! Kapcsolódj ki!” Mintha el lehetne felejteni azt a bűnt, ami szakadatlanul vádolja az embert. Jogos tehát a kérdés: Vajon ez a megoldása a bűnkérdésnek? Azzal, hogy nem beszélünk róla, megoldottunk bármit is? Ha úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi, megszűnik-e a bűn romboló munkája?

Ákán története azt mutatja, hogy amíg a bűnnek nincs igazi megoldása, addig bizony jelen van és hat ránk. Megmérgezi, és tönkreteszi a kapcsolatainkat, a nyugalmunkat és az egészségünket is. A Biblia szerint pedig a bűn végső következménye mindig a halál: „Mert a bűn zsoldja a halál.” (Rm 6:23).

Ugyanakkor a Biblia arra is rámutat, hogy Isten kegyelme és ajándéka az, amikor egy-egy világos pillanatában valaki képessé lesz felismerni a bűnt, azt világosságra hozva, őszintén keresni a megoldást. Ilyenkor az a nagy kérdés, hogy mit kezd az ember a felismert bűnnel. Isten igéje arra tanít minket, hogy a legszörnyűbb bűnnek is van megoldása. Isten segítségével lehet újat kezdeni. Ha a bűnt leleplezzük és megvalljuk és kérjük Isten bocsánatát, Ő képes minket megtisztítani és új szívvel új Lélekkel megajándékozni. A Szentírás Isten végtelen nagy kegyelméről tesz bizonyságot.

Ákán története nagyon szemléletesen adja elénk a bűn létrejöttének és következményeinek a természetét, de annak megoldását is. Egyrészt láthatjuk, hogyan fogan meg a bűn. A történet végén ezt maga Ákán vallja meg: „Megláttam ezeket, megkívántam, elvettem és elrejtettem.”  (Józs 7:21). Az első lépés mindig ez, hogy meglátunk valamit vagy valakit és megkívánjuk. A kísértő aztán arról is gondoskodik, hogy ez a kívánság egyre erősebb legyen. Majd találunk rá magyarázatot is: „senki nem lesz szegényebb, ha ezt most félretesszük magunknak. A családunk, a gyerekeink jövője érekében. Hiszen mindenki ezt csinálja, stb.” De bármennyire logikusnak tűnik is az érvelésünk, nem mentség a bűnre.

Így fogan meg tehát a bűn, hogy megkívánja az ember, aztán elveszi magának és igyekszik elrejteni, eltüntetni a nyomokat. Ákán is ezt tette. Teljesen nyugodt volt, mert senki nem látta, amit tett. A kincs ott van a sátor közepén elásva, a föld pedig felette szépen elgereblyézve.

Így történt az első bűneset alkalmával is. Az ember meglátta a tiltott fa gyümölcsét, aztán megkívánta és elvette. S emiatt mindannyian elszakadtunk a mi szerető Atyánktól. Dávid is először meglátta a fürdőző Betsabét, majd megkívánta, és aztán házasságtörés és gyilkosság lett belőle. Mert a bűn olyan, mint a lavina, ha az első pillanatban nem állítjuk meg, később már szinte lehetetlen. De a Biblia arra figyelmeztet minket, hogy nem szükséges minden csapdába belelépni. Nem kell minden kísértésnek engedni. Sőt ellent lehet neki állni. Isten adott nekünk képességet arra, hogy tudjunk nemet mondani a rosszra. Jakab apostol lélektani pontossággal írja le a bűn létrejöttének a menetét. Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Itt még meg lehetne állni, de ha elkezd játszani valaki a kísértéssel, és enged a tulajdon kívánságának, akkor így folytatódik az ige: „a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jak 1:14-15). Ákán nagyon ügyes volt. Azonnal eltüntette azt, amit ellopott. Ráadásul valóban úgy tűnt, senkinek nem ártott vele. Nem kezdte hordani hivalkodva az ellopott ruhát, nem kezdett költekezni a félretett ezüstből.

Ákán tehát szépen eltüntette a lopott dolgokat, semmi nyoma nem maradt az egésznek. Azt gondolta, nem lesz következménye a bűnének, mert sikerült azt teljesen titokban tartania.
De az események másképpen alakultak. A következő csatát elveszítette a nép. Sokan meg is haltak. Mert a bűnnek mindig van következménye! Azt csak úgy gondolja, és titkon reméli az ember, hogy el lehet tüntetni a bűntényt is meg a nyomokat is. Ákán valóban ügyesen gereblyézett, és azt gondolta, hogy soha nem derül ki, hova és mit ásott el. A következmények azonban előbb-utóbb mindig jelentkeznek. Lehet, hogy tíz év múlva, lehet, hogy csak az élete végén vagy a halála után. Minél később derül ki, annál szörnyűbb a következménye és annál többet árt ezzel magának az ember.

A Biblia szerint Isten ennyire komolyan veszi a bűnt. Mert végső soron minden bűnünk az Isten elleni lázadás. Minden vele szembeni engedetlenségünkkel az Ő velünk kötött szövetségét szegjük meg. Ha rés támad ezen a szövetségen, az ember magára marad és kiszolgáltatott lesz, mint itt Józsuénak a csapata, amely először nem értette a vereséget.
A bűn olyan, mint a radioaktív anyag. Akárhova rejtjük, még ha a föld mélyébe is, akkor is kifejti romboló hatását. Épp így a bűn is mérhetetlenül sok kárt okoz a családunkban, a kapcsolatainkban, az egészségünkben, a lelki békességünkben. Életünk sok nyomorúságának az oka egyszerűen valamely engedetlenség, tisztátalanság. Erre nem mutatnak rá az orvosok és a pszichológusok sem.

 Egyszer el kell jutnia az embernek oda, ahova Dávid is eljutott. Csak amikor Isten előtt megállva megvallotta bűnét, akkor könnyebbült meg. Mert eleinte Dávid király is megpróbálta rejtegetni a bűnét, de az nem hozott számára megoldást.

Nagyon szépen ír erről a folyamatról Dávid király a 32. Zsoltárban. Imádságában ő maga vallja meg: „Amíg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.” (Zsolt 32:3-4.). Pontosan ez a bűn terhe, az, ami ránk nehezedik. De akkor mi adhat megoldást? Dávid így folytatatja: „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” (Zsolt 32:5-6). Csak, ha ezen az úton végig megy az ember, akkor jöhet a gyógyulás és a hálaadás: „Boldog ember az, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel többé bűnét és nincsen lelkében álnokság.” (Zsolt 32:1-2). Ámen.