100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 11.
Érvényes-e a
Törvény?
Olvasmány: Mt
5:17-48
„Ne
gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a
próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy
betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el
nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be
nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet
is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek
országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek
országában. Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az
írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek
országába.” Mt
5:17-20
Jézus a Hegyi Beszéd elején
elhívásukra emlékeztette tanítványait, arra, hogy sóként, azaz hathatós módon
legyenek jelen a világban, arra, hogy a világ világosságaként, és hegyen épült
városként, azaz látható módon kiábrázolódjék rajtuk Isten országa, vagyis, hogy
a tanítványok közössége, az egyház, új Izraelként a népek világosságává legyen.
Jézus szerint ez Isten Törvényének igazi betöltése. Sajnos a zsidók vallási
vezetői nem értették meg azt, hogy mi volt Isten valódi célja a Törvénnyel.
Jézus öt ellentétes állításban mutat rá erre a tévedésre. Mindegyik állítás így
kezdődik: „hallottátok, hogy
megmondatott…” majd pedig így folytatódik: „én pedig azt mondom nektek.”
Az öt állítás témája, amiről
Jézus tanít a következő: gyilkosság, házasságtörés, eskü, bosszúállás és az ellenség.
Jézus világossá teszi követői számára, hogy nem járhatnak a gyűlölet, a
bosszúállás és az erőszak útján, ami a kortársaikat jellemezte, nekik a
könyörület és a szeretet útját kell választaniuk. A két csoport, vagyis a
követőinek közössége és a korabeli vallásos közösség életvitelének
szembeállítását Jézus tovább folytatja a Hegyi Beszéd következő szakaszában is,
amikor az adakozásról, az imádkozásról és a böjtölésről tanít.
Jézus szerint a tanítványok
közösségének az életét a szeretet és az Isten országa utáni vágy kell, hogy
meghatározza. Nem engedhetik, hogy más hatalom vagy az aggodalom elvonja őket
ettől. Mivel Jézus beszédeiben újra és újra Isten országának eljöveteléről
tanított, ez páratlan reménységre lobbantotta a hallgatói szívét. De sokan
félreértették Jézus szavait, és azt gondolták, hogy Jézus eljövetelével véget ért
a Törvény korszaka, így maga a Törvény is érvényét vesztette. Általában amikor
egy új tanítás jelenik meg, az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy ezzel
együtt minden régi érvényét veszíti. Jézus azonban nem állította szembe az
Ószövetséget az Újszövetséggel, a Törvényt és az evangéliumot, hanem annak
egységét hangsúlyozta. A zsidók többsége, bár látszatra ragaszkodott a
Törvényhez, valójában távol volt Istentől. Jézus kijelentette, hogy ő nem új
törvényt hozott, hanem a réginek akarja az igazi értelmét visszaadni. Isten egy
új szövetséget ígért Krisztus eljövetelével, de ez nem a réginek az eltörlését jelenti, hanem annak betöltését.
1.
Hogyan
tekintsünk a Törvényre?
Azok a tanítványok, akiket Jézus elhívott
és a Hegyi Beszéd elején „boldogoknak” nevezett, valószínűleg úgy gondolták,
hogy ha Jézus már most nekik ígérte mind a mennyek országát mind pedig a földet,
továbbá ha a vigasztalást, a megelégíttetést, az Isten meglátását, az
istenfiúsággal együtt mind ők birtokolják, akkor ők már valóban mindent
megkaptak. Ők a só, a fény, és a hegyen épült város, ők az új Izrael. Ez pedig
azt jelentené, hogy akkor minden régi elmúlt, a Törvény is érvényét vesztette.
A tanítványok számára
kézenfekvőnek tűnt, hogy azt gondolják, Jézus eljövetelével Isten egy végleges
választóvonalat húzott a régi és az új között, így a régi szövetség törvényei
érvénytelenek és az Isten Fiának szabadságában már egyáltalán nincs is szükség
többé a Törvényre.
Jézus azonban azonnal igyekszik
tisztázni ezt a félreértést. Világossá teszi, hogy tévednek, amennyiben így
gondolkodnak: „Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem
azokat.” (Mt 5:18). Jézus tehát továbbra is hatályban levőnek tekinti a
régi szövetség törvényeit. Jézus itt két dolgot is hangsúlyozni akar a követői
számára. Egyrészt azt, hogy nem a Törvény megtartása által lesz valakiből
tanítvány. Tanítvány az által lehet valaki, hogy Jézus elhívja őt. Másrészt, akit
Jézus elhívott a tanítványságra, az mégsem mentesül a Törvény megtartása alól.
A zsidóság vallási közegéből
érkező tanítványok számára nyilvánvalóan nagy kérdés volt, hogy mihez vagy
kihez vannak kötve: a Törvényhez vagy Krisztushoz? Jézus egyrészt világossá
tette a számukra, hogy a tanítvány egyedül Őhozzá van kötve, és semmilyen
törvény nem léphet közé és a tanítvány közé. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta,
hogy ha a tanítvány el akarná törölni a Törvényt azzal Krisztustól is
elszakítaná magát. Jézus nem hozott „új törvényt”, hanem a régi szövetség
törvényét jött betölteni. Ez pedig érvényes az általa elhívott tanítványokra
is.
Ehhez a „régi törvényhez”, mint
Isten kinyilatkoztatott akaratához utasítja például Jézus a gazdag ifjút is:
„Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat!” (Mt
19:17). Jézus nem valami „jobb törvényről” beszél, mint a farizeusok, hanem az
egy és ugyanazon törvényről, amelynek a világ végéig meg kell maradnia és
érvényesülnie kell, s amelyet minden betűjében be kell tölteni: „Mert
bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy
vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik.” (Mt
5:18).
Ugyanakkor Jézus világossá teszi,
hogy bár nincs „jobb törvény”, de van „jobb igazság” amit ő el is vár a
követőitől. Az a tanítvány pedig, aki nem tudja felmutatni ezt a „jobb
igazságot”, az nem mehet be Isten országába. Ennek a jobb igazságnak a
feltétele Krisztus hívása, maga Krisztus. Jézus tehát itt önmagáról beszél. Hiszen
Ő maga áll a jobb igazság és tanítványok között, akiktől ezt követeli. Ő azért
jött, hogy betöltse a régi szövetség törvényét. Ez minden másnak az
előfeltétele. Jézus kifejezi azt, hogy teljes egységben van Istennel az Ószövetségben,
azaz a törvényben és a prófétákban megjelenő akaratával. Isten parancsaihoz ő
valóban semmit nem tesz hozzá, megtartja azokat, betölti a törvényt. Ezért kell
Jézusnak elszenvednie a halált, mivel egyedül ő érti Isten törvényeként a
Törvényt, azaz úgy hogy a Törvény nem maga az Isten, és Isten sem maga a Törvény,
úgy hogy Isten helyére a Törvény lépett volna. A farizeusok nagy hibája
pontosan ez volt. Így értette félre Izrael a Törvényt, amikor azt Isten fölé
emelte. A Törvény istenítése volt Izrael legnagyobb tévedése. Amikor a zsidók
azonosították Istent és a törvényt, akkor magát Istent akarták ez által a
hatalmukba keríteni. Számukra így Isten feloldódott a törvényben, és többé nem
volt Úr a törvény felett. A törvény megtartása által azt gondolták, hogy
befolyásolhatják Istent.
A tanítványok legnagyobb tévedése
az lenne, ha ők a farizeusok visszaélései miatt most teljesen hatályon kívül
akarnák helyezni a Törvényt.
Jézus mindkét félreértéssel
szemben a Törvényt ismét Isten Törvényeként lépteti hatályba. Isten a törvényadó
és a törvény Ura, a Törvény tehát csak Istennel való személyes közösségben lesz
betölthető. A Törvény nem tölthető be Istennel való személyes közösség nélkül
és Istennel sem lehetséges személyes közösség a Törvény betöltése nélkül.
Jézus az Isten Fia, aki egyedül van
teljes közösségben Istennel. Ő nem eltörli, hanem újból érvénybe lépteti a Törvényt,
mivel azért jött, hogy betöltse a régi szövetséget. A zsidók azonban Jézusnak a
törvényről szóló tanítását, mint istenkáromlást, elvetették. Ezért kellett
Jézusnak Isten igazi törvényéért a hamis törvény képviselőitől szenvednie.
Jézus istenkáromlóként, törvényszegőként halt meg a kereszten, mert ő a valódi
törvényt léptette hatályba a félreértelmezett hamis törvénnyel szemben.
2.
Krisztus
igazsága
Jézus ezekkel a szavakkal fordul
követőihez: „Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók
és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.” (Mt
5:20). Mi az az ”igazság”, amiről itt
Jézus beszél? Mi az, amiben más a tanítványok „igazsága”, mint a zsidó vallásos
emberek, a „kegyesek” igazsága? Mit akar Jézus azzal mondani, hogy a
tanítványok igazságának „mesze felül kell
múlnia” a Törvény alapjain álló ószövetségi kegyesek igazságát?
Jézus a boldogmondásokban
teljesen megfordította tanítványai hozzáállását az élet alapvető értékeihez.
Jézus a szegényeket, a sírókat, a szelídeket, az éhezőket, az irgalmasokat, a
tiszta szívüket, a béke teremtőket és az üldözötteket nevezte boldognak. Mindaz,
ami a nép szemében addig értékes volt, Jézus azt értéktelenné tette és mindazt,
amit korábban értéktelennek gondoltak, azt Jézus értékesnek nevezte. Jézus
szavai nyomán sokan talán már a Törvény végének bekövetkeztére gondolhattak.
Erre utalt Jézus a szakasz bevezetőjében: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy
érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását.” (Mt 5:17).
Megfeszítettként Jézus maga a
törvény tökéletes betöltője. A tanítványok útja Krisztus keresztjén át vezet a
törvényhez. A félreértelmezett törvény a zsidókat elválasztotta Istentől. A
tanítvány viszont Jézus követésének útján visszatalál Istenhez. Aki a
követésben a törvényt betöltő Jézus mellett marad, az a törvényt a követés közben
cselekszi, mert csak a törvényt cselekvő tanítvány maradhat közösségben
Jézussal. A tanítványok igazsága így „emelkedik” az írástudóké fölé. Jézus
később így tanít erről: „Mert ha azokat szeretitek, akik titeket
szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak
testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt
teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei
Atyátok tökéletes.” (Mt 5:46-48).
Jézus
idejében a farizeusok voltak a legszigorúbb vallási párt. Fanatikusok voltak,
akiket kizárólag a Törvény iránti buzgóság vezérelt. Jézus azonban újra és újra
rámutatott a farizeusok nagy tévedésére, ami abban volt, hogy ők az Isten
törvényét pusztán a külső vallásosságra szűkítették, így képmutatókká váltak. A
farizeusok valóban a törvény cselekvői akartak lenni. De az ő igazságuk csak a
törvényben megparancsoltak közvetlen, betű szerinti teljesítését jelentette.
Igazságuk maga a cselekvésük volt, de cselekvésükben mindig maradt valami
hátralék, valami hiányosság, amelyet csak Isten megbocsátása és kegyelme
fedhetett el. A farizeusok igazsága így sosem volt teljes, tökéletlen maradt.
Ők sosem voltak képesek úgy betölteni Isten törvényét, ahogy azt Jézus tette. A
zsidók között ma is él a hagyomány, mely szerint akkor jön majd el a Messiás,
ha minden zsidó megtartja a szombatot, legalább kétszer. Csakhogy a Törvény
beütőjéhez ragaszkodva, épp a Törvény lelkétől, magától Istentől választották
el magukat.
A tanítványok igazsága is a törvény
cselekvéséből áll. Hiszen senkit sem nevezhetnének igaznak, aki nem cselekszi
Isten törvényét. De hogyan múlhatja a tanítvány cselekedete mégis felül a
farizeusét?
A tanítvány igazsága azért
emelkedik felül a farizeusok igazságán, mert a tanítvány és a Törvény között
ott áll „Valaki”, aki tökéletesen betöltötte a törvényt. A tanítvány mielőtt
elkezdene engedelmeskedni a törvénynek, a törvény már be lett töltve. Nem a
tanítványnak kell a Törvénynek eleget tennie, mert az lehetetlen lenne. A Törvény
által követelt igazság már itt van, Jézus Krisztus az. A törvény miatt
keresztre menő Jézus igazsága tehát az, ami a tanítvány igazságát magasabbra emeli.
Jézus a tanítvány igazsága! Ezért kapja a tanítvány már a boldogmondásokban is
a mennyek országának ígéretét. A szegények, üldözöttek, éhezők, szelídek, béketeremtők
igazsága azoké, akik éppen Jézus igazsága által lesznek a föld sójává és a
világ világosságává és hegyen épült várossá. Annyiban jobb a tanítványok
igazsága a farizeusokénál, hogy azon a híváson nyugszik, amelyet attól a
Jézustól kaptak, aki a Törvény egyedüli betöltője. Abban valóságos igazság a tanítványok
igazsága, hogy mivel a Törvényt betöltő Krisztus igazsága az övék, így ők már
hálából cselekszik Isten törvényét. A Törvény megtartása számukra már nem az
üdvösség feltétele, hiszen az üdvösségük Krisztusban van. A Törvény betöltés
számukra már a hála jó gyümölcseit jelenti: „Senkinek se tartozzatok
semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti,
betöltötte a törvényt. Mert ez a parancsolat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne
lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható
össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” A szeretet nem tesz rosszat a
felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Rm 13:8-10).
A farizeusok igazsága odáig
terjedt, hogy tanították ugyan a Törvényt, de megtartani nem voltak képesek
azt, ezért képmutatásban éltek.
A tanítványok igazsága azért
múlhatja felül a farizeusokét, mert ők Krisztus követése által valóban képesek
cselekedni Isten akaratát. Mivel ők nem
a betű, hanem a Lélek szerint élnek, ahogy erről Pál apostol is ír: „Ő
tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé,
hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2Kor
3:6). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése