100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 9.
Jézus a boldogságról
tanít (2.)
Olvasmány: Lk 6:17-26
„Boldogok az
irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert
ők meglátják Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten
fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a
mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle
rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok
bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”
Mt
5:7-12
Ma folytatjuk a boldogmondások
tanulmányozását. Ahogy láttuk Jézus itt arról tanít, hogy Isten országa egészen
más. A mennyek országában a siker és a boldogság éppen ellenkező értékrenden
alapul, mint az ember világában. Jézus ugyanis boldognak mondja a szegényeket,
a sírókat, az éhezőket és az üldözötteket és nekik ígéri oda Isten országát
annak minden áldásával együtt.
A
Hegyi Beszéd bevezetőjéből megtudjuk, hogy Jézust állandóan nagy sokaság
követte, most azonban igyekszik a szűkebb tanítványi körével félrevonulni egy
kicsit: „Amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült,
odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket.” (Mt
5.1-2). Ez a tanítás, tehát elsősorban a tanítványoknak szól. Nekik akarja itt
Jézus elmagyarázni azt, hogy miért rendkívüli a keresztyén élet.
A
tanítványokat Jézus hívta el. A hívására ezek az emberek, akik követőinek szegődtek,
sok mindenről lemondtak. A követőknek most sok olyan dolgot, ami korábban a
mindennapi életük természetes része volt, nélkülözniük kell. Mert az Isten országa olyan érték, amiért
érdemes a legdrágábba is odaadni. Mert a Jézus követése, az életünk odaszánása
mindig áldozatokkal jár. A tanítványok most a szegények legszegényebbjei, az
éhezők között a legéhesebbek, és az üldözöttek között a legsúlyosabb támadások
elszenvedői. Nekik csak Jézusuk van. Rajta kívül nincs semmijük és senkijük,
mert érte mondtak le mindenről, amit a világ kínál. Jézus hívása ugyanis így
szólt: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel a
keresztjét, és kövessen engem!” (Mt 16:14). A tanítvány tehát az,
akinek nincs semmije a világon, de mindene megvan Istennél A tanítványok ezért
valóban boldogok: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten
országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok,
amikor gyűlölnek titeket az emberek…” (Lk 6:20-22). itt azokhoz beszél
Jézus, akik már a hívásának a hatalma alatt állnak. Ez a hívás tette őket
szegénnyé, üldözötté, éhezővé. Boldognak mondja őket Jézus, de nem önmagában a nélkülözésük
vagy lemondásuk miatt. Önmagában sem a nélkülözés sem a lemondás nem ok
boldogságra. Egyedül a hívás az elegendő ok, ez az, ami miatt Jézus boldognak
mondja követőit. Ezért a boldogmondásoknak mindnyájuk számára döntéssé és
üdvösségé kell válniuk
Az igazi boldogság útja
Az
ötödik boldogmondás így szól: „Boldogok az irgalmasok, mert ők
irgalmasságot nyernek.” (Mt
5:7). Jézus itt újabb paradoxonnal áll elő. Ismét olyasmit állít, ami ellentétesnek
látszik az általános emberi tapasztalattal. A világ ugyanis azokat tekinti
boldognak, akik mások bajával egyáltalán nem törődve, az irgalmat és a
könyörületet nem, ismerve mindig csak a saját javukat és érdekeiket tekintik
elsődlegesnek. Krisztus ellenben azokat mondja boldognak, akik nemcsak magukkal,
de másokkal is tőrödnek, akik képesek mások terhét is magukra venni, akik
minden helyzetben készek a nyomorult és a szenvedő mellé állva gyakorolni az
irgalmasság cselekedeteit. Akiknek a szíve megnyílik mások felé, azok maguk is
megtapasztalják az irgalom áldásait, mert Isten szíve is megnyílik feléjük. Pál így ír erről: „Viseljétek el egymást, és
bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az
Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kol 3:13).
A
hatodik boldogmondást így adja elénk Jézus: „Boldogok a tiszta szívűek, mert
ők meglátják Istent.” (Mt 5:8). Ebben az esetben úgy tűnhet, hogy itt
semmi olyat nem hoz elő Jézus, ami ellenkezne az áltanos emberi
felfogással. A közgondolkodás szerint
ugyanis a tiszta szív a többi erény szülőanyja. De, ha jobban megvizsgáljuk
azt, hogy mit is értünk valójában a tiszta szív alatt, akkor már más a helyzet.
Sokan például a ravaszságot az egyik legnagyobb erénynek tartják. Így azokat az
embereket tartják boldognak, akik roppant leleményesek, ügyes cselszövők és
alattomos mesterkedéseikkel ravaszul behálóznak másokat. Ez a megatartás azonban
semmiképpen nem azonos a jézusi tisztaszívűséggel. Krisztus ugyanis semmit sem
hagy jóvá ebből a testi gondolkodásból, hanem azokat nevezi boldognak, akik nem
gyönyörködnek a ravaszságban, hanem minden körülmények között igyekeznek
becsületesen forgolódni az emberek között. Kálvin kommentrájában így magyarázza
ezt: „a tisztaszívűek azok, akinek egy a
szavuk és a szívük.”
A
Hegyi Beszéd későbbi szakaszában Jézus ezt bővebben is kifejti: „Ellenben
a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy
ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5:37). A világ részéről sokszor talán megvetik
és kinevetik azokat, akik nem elég „szemesek”, nem elég ravaszak, ezért talán
szerényebb és egyszerűbb körülmények között élének. Sőt sokszor még azzal is
vádolják őket, hogy maguk tehetnek nyomorúságukról, mert nem éltek az
alkalommal, vagy az adandó lehetőséggel, nem gondoskodtak magukról akár a
csalárdság eszközeit is használva. Krisztus azonban nekik ígéri, hogy
megáldhatják Istent, azaz közösségben elehetnek az Úrral. Vagyis akik a földön nem arra ügyelnek, hogy
miképpen csapjanak be másokat, azok a mennyben élvezni fogják Isten színről
színre való látásának minden áldását. A Szentírás így bíztat bennünket a
tisztaszívűségre: „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen
távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz
jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott
nektek Krisztusban.” (Ef 4:31-32).
A
hetedik boldogmondás szerint: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők
Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5:9). Jézus azokról beszél itt, akik
nemcsak törekednek a békességre, és amennyire tőlük telik, tartózkodnak a
veszekedéstől, hanem azokról is, akik a mások között támadt meghasonlásokat
elsimítják, mindenki számára békét szereznek, elejét veszik a gyűlölködésnek és
a versengésnek. tudjuk azonban, hogy azokat, akik nem értenek egyet, kibékíteni
egymással felette fáradságos és nehéz munka. Ráadásul a jóakaratú embereknek,
akik a békesség megőrzésén fáradoznak, mindig számolniuk kell azzal is, hogy
azt a méltatlanságot is el kell szenvedniük, hogy a békétlen felek majd őket
gyalázzák és szidalmazzák. Ezért a béketeremtők gyakran találják magukat két
tűz között. Ez pedig azért van így, mert mindkét szembenálló fél azt szeretné,
ha őt támogatnák, az ő pártját fognák és neki adnának igazat.
A
hetedik boldogmondást Pál apostol így magyarázza: „Ne fizessetek senkinek rosszal a
rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. Ha
lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel
békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok
helyet az ő haragjának.” (Rm 12:17-19).
Végül
előttünk van az utolsó, a nyolcadik boldogmondás: „Boldogok, akiket az igazságért
üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:10). Kálvin
kommentrájában arra figyelmeztet minket, hogy Krisztus tanítványainak minden
időben igen nagy szüksége van erre a tanításra: „Mert nem másként állhatunk csatasorba Krisztus mellet, mint hogy a
világ nagy része ellenségesen támad ránk, és mindhalálig üldözni fog minket.” Vagyis Krisztus itt arra mutat rá, hogy
amíg a világ, világ, a sátán szűnik meg támadni és üldözni azokat, akik Istent
félik és az ő útján akarnak járni. Péter apostol, aki maga is megtapasztalta ezeket
a próbatételeket, így ír erről az első század üldözött keresztyénéinek: „De
még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a
fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Ellenben az
Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor
számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő
reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel
tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik
gyalázzák a ti Krisztusban való példás életeteket. Mert jobb jót, mint
gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.” (1Pét 3:14-17).
Akik tehát valóban az igazságért
szenvednek üldözetést, mert helyesen és igazságosan igyekeznek élni
szembeszállva a hamissággal, a csalással és megvédve a jókat, valóban boldogok,
mert Krisztus pont ezzel a jellel különbözteti meg őket a gonosztevőktől. Isten
népének minden időben számolni kell az üldöztetéssel. Ha ugyanis valaki nyíltan
kiáll az igazság mellet, az általában mindig kiváltja a gonoszok gyűlöletét.
A hamisság képtelen elviselni az igazságot,
ahogy a romlott világ sem állhatja az evangéliumot. Pál apostol is erre figyelmezeti
fiatal tanítványát, Timóteust: „De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni
Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.” (2Tim 3:12).
Kálvin
azt tanácsolja nekünk, hogy ha pedig Isten kegyelméből éppen egy olyan
időszakban élünk, amikor megkímél minket az Úr az ilyenfajta üldöztetésektől,
jó, ha ezeken a tanításokon elmélkedve felkészülünk arra, amikor majd ismét ki
kell lépnünk a küzdőtérre.
Az utolsó
boldogmondást Jézus még egy mondattal kiegészíti: „Boldogok vagytok, ha énmiattam
gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.”
(Mt 6:11). Itt nem egy kilencedik boldogmondás van előttük, csupán az előzőnek
a továbbvitele. Lukács evangélista leírásban ez így szerepel: „Boldogok
vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek,
gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket, mint gonosz nevet, az Emberfiáért.”
(Lk 6:22). Nyilvánvalóan vigasztalni igyekezet Jézus az övéit ezekkel a
szavakkal, hogy el ne csüggedjenek, ha majd azt tapasztalják, hogy a világ
mennyire megveti és gyűlöli őket. Urunk azonban arra is figyelmeztet, hogy akit
azonban saját hibájáért üldöznek, az ne dicsekedjék rögtön azzal, hogy ő
Krisztus vértanúja, csupán azért mert a hatóság valamilyen bűnért számon kéri
őt. Krisztus egyedül azokat nevezi boldognak, akik az ő igaz ügyéért szállnak
síkre, aki az evangéliumért szenvednek.
Az Isten gyermekeinek tehát nem
szabad engedniük, hogy az igazságtalanság, a gyalázkodás megtörje vagy elkeserítse
őket, sőt inkább azt tanácsolja, hogy ezekben a próbatételekben is legyenek
örvendezők: „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben.” (Mt
5:12/a)
A boldogmondás
végén még egy figyelmezetés áll: „hiszen így üldözték a prófétákat is, akik
előttetek éltek.” (Mt 5:12/b). Azért teszi ezt hozzá Jézus, nehogy azt
reméljék az apostolok és a későbbi követői, hogy verejték és küzdelem nélkül
diadalmaskodhatnak.
Lukácsnál ez még kiegészül ezekkel a
szavakkal: „De jaj, nektek, ti gazdagok, mert megkaptátok
vigasztalásotokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok!
Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok! Jaj, amikor jót mond
rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!” (Lk
6:24-26). Lukácsnál csak négy boldogmondás szerepel, így a végén ezzel szemben
négy kárhozatás áll. A „jaj, néktek” felszólítással
Jézusnak a célja nem, hogy félelmet keltsen az istentelenekben, hanem, hogy
felrázza a hívőket, nehogy a világ hiú és csalárd csábításai elaltassák őket.
Tudjuk ugyanis, hogy milyen hamar elbizakodunk, amikor jól megy a dolgunk, és milyen
könnyen behálóz minket az emberek hízelgése. Ugyanakkor pedig milyen könnyen
elkeseredünk vagy éppen az irigység csapdájába esünk, ha azt látjuk, hogy a
gonoszok bőségben élnek és dúskálnak a javakban.
Jézus
arra emlékezeti az övét, hogy, akik a világban keresik a boldogságot, vagyis
megelégednek a maguk szerencséjével, azok a jövendő életről feledkeznek meg és
Isten országáról mondanak le. De tudnunk kell, hogy nem önmagában a vagyon
birtoklása bűn. Isten nem zárja ki a mennyből a gazdagokat sem. Csak azt kell
mindig figyelembe vennünk, hogy nem a gazdagság teszi boldoggá az embert, sőt gazdagság
sokszor kárunkra van, amikor elválaszt minket Istentől, vagy akadályoz minket
az Istennek való engedelmességben. Ezért tehát ne a földi dolgokban
reménykedjük, mert így a menny ajtaja bezárul előttünk. Az örökkévalót ne
cseréljük fel a mulandóval. A gazdagok, a jóllakottak azért vannak nagy
veszélyben, a világi kincsek felfuvalkodottá és elbizakodottá teszik őket és
így megvetik menyei és örökkévaló kincseket. Ugyanez történik azokkal is, akik
vigasságra adják magukat, akik a világ gyönyöreiben merülnek el.
Az utolsó, jaj, pedig a
nagyravágyás ellen szól, ami talán a legáltalánosabb emberi tulajdonság. A
legtöbb ember vágyik a népszerűségre, vagy valamiféle elismerésre. Jézus
azonban óva inti ettől a tanítványait, rámutatva arra, hogy népszerűség
hajhászása, és az emberektől elnyert dicséretnek milyen végzetes következménye
lehet. Ezért is mondja Pál a Galata levélben: „Ha még mindig embereknek akarnék
tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1:10). Dietrich
Boenfoeffer mondja a „Követés” c, könyvében: „A tanítványok jutalma a világban nem az elismerés, hanem az
elvettetés.” Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése