100
EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 95.
Titus
– a problémamegoldó
Olvasmány: Tit 1:1-16
„Azért
hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket
állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked.” (Tit 1:5).
Titus Kréta szigetén végezte
szolgálatát. Ez nem egy könnyű terep volt, hiszen a krétaiakkat ebben az időben
„hazudozó, gonosz és falánk”
népségként tartották számon.
Amikor rég letűnt korokról
olvasunk, könnyen összemossuk az akkor élt embereket egyetlen uniformizált, arc
nélküli tömeggé. Pál apostol leveleinek címzettjei azonban éppolyan sokfélék
voltak, mint azok, akikkel a nagyvárosok utcáin napjainkban találkozunk.
Kréta szigetén öt, egymástól
elkülönült népcsoport élt. Sokan pedig a később bevándorolt kalózok vagy
tengerészek leszármazottja voltak. Ezt a sokszínűséget tovább bővítette a merev
szabályairól híres zsidó közösség. Nem csoda hát, hogy a krétai gyülekezet
konfliktusok kereszttűzében jött létre.
Amikor problémák merültek fel
ebben a viharos életű gyülekezetben, akkor Pál Titust küldte Krétára, aki már
tizenöt éve bizalmas munkatársa volt. A Galatákhoz írott levelében Pál úgy
mutatja be Tituszt, mint élő bizonyítékát annak, hogy egy pogány származású
ember is teljes értékű keresztyénné válhat, anélkül, hogy a zsidó szokás
szerint előbb körül kellene metélkednie. Így tudjuk meg Titusról, hogy pogány
származású volt és Pál bizonyságtétele nyomán tért meg és lett keresztyénné.
A hozzá címzett levelében ezért a
lelki gyermekeként szólítja meg őt Pál: „Titusznak, a közös hitben való igaz
fiamnak.”
(Tit 2:15).
Valahányszor Titus neve felbukkan
az Újszövetségben, általában úgy jelenik meg, mint aki Pál megbízottjaként
válságos helyzeteket old meg. Titusnak két alkalommal is a felbolydult
korinthusi gyülekezetbe kellett utaznia diplomáciai küldetésben. Ahogy ebből a
levélből kiderül, nem kis kihívással nézett szembe Kréta szigetén. Pál levele néhány
fontos utasítást tartalmaz ehhez a nehéz feladathoz.
Mivel Titus valószínűleg jól
ismerte a helyi körülményeket, így az apostol nem sok szót vesztegetett a
részletekre. Ennek ellenére, ha a sorok között olvasunk, azért kaphatunk némi
betekintést abba, hogy mi is történhetett ott Krétán. Amikor például azt
tanácsolja Pál Titusnak, hogy olyan vezetőt keressen, „aki fedhetetlen, nem öntelt, nem
indulatos, nem részeges, nem kötekedő, nem haszonleső” (Tit 1:7), sok
mindent meg lehet sejteni az akkori krétaiak magatartásáról. Pál a levelében
arra is utal, hogy a saját prófétáik közül jellemezte valaki így őket: „A
krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” (Tit 1:12). A görögök pedig külön szót
alkottak a „hazudozik” ige szinonimájaként, ez volt a „kretizál” kifejezés.
Pál
Titushoz írott levele arról tanúskodik, hogy az idős apostol egyre inkább a
kiválasztott munkatársaira támaszkodott és rájuk bízta a megkezdett missziói
munka folytatását. A krétaiaknak pedig éppen egy ilyen keménykezű és
gyakorlatias pásztorra volt szükségük, mint amilyen Titus volt.
1. Titus –
aki nehéz feladatot kapott
Titus tehát nem könnyű feladatot
kapott. Ezt írja neki Pál: „Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd
az elintézetlenül maradt ügyeket” (Tit 1:5). Ezek a szava arra utalnak,
hogy Pál apostol messzemenően megbízott munkatársában. De ki is volt ez a
Titus, mit tudunk egyáltalán róla?
Az újszövetségi iratok sok
mindent elárulnak nekünk Titus személyéről és történetéről. A Galata levélből
például megtudjuk, hogy ő volt az, aki elkísérte Pált az első jeruzsálemi
zsinatra. A korinthusi levélben pedig arról olvasunk, hogy Titus gyűjtötte
össze az adományokat, amit a korinthusi gyülekezetben a jeruzsálemi szegények
számára gyűjtöttek. Szóval Titus valóban Pál egyik bizalmas és igen fontos
munkatársa volt.
Itt pedig a
hozzá címzett levélben azt olvassuk, hogy egy konkrét pásztori feladattal bízza
meg Titust az apostol. Vagyis ebből azt szűrhetjük le, hogy Krétán elindult a
gyülekezet szervezése, de ez a munka félbe maradt, és most Titusznak kell azt
befejeznie. A gyülekezet életének rendbetételéhez és megerősítéséhez Titusnak munkatársakat
kellett kiválasztania és szolgálatba állítania. Majd pedig segíteni őket a
hitbeli továbbfejlődésükben és szolgálatukban.
Maga Pál apostol csak kevés ideig
tartózkodhatott a szigeten. Nem tudta teljesen kézbe venni a gyülekezet vezetését,
irányítását. Távozása után ezért Tituszra hagyta, hogy tovább folytassa a
megkezdett evangelizációt, a gyülekezet építését, szervezését.
Megtudjuk tehát, hogy Pál és
Titusz által Krétára is eljutott az evangélium. Ez már önmagában nagyon nagy
eredmény volt, hiszen ez egy viszonylag zárt közösség volt az Ókorban. A
krétaiak közül sokan elindultak a hit útján, de az életük nem sokat változott.
Megismerték az evangéliumot, de az annak való engedelmesség készsége még gyenge
volt a szívükben. A krétaiak hitbeli ingadozásának erkölcsi gyengeségének több
oka is volt. Titusnak a gyülekezet szervező munkája során mindezekre
figyelemmel kellett lennie.
Az első ilyen problémát az anyagiak
jelentették. A krétaiak jólétben és bőségben éltek. A földek bő termést hoztak, így még exportra
is jutott gabona. De a gyümölcs és zöldség is bőven termett. Emellett virágzott
a halászat és a kereskedelem is. De pont emiatt, hogy bőségben éltek a
krétaiak, ellustultak és erkölcstelenségre jutottak. Ez a szabados életmód jellemezte
akkoriban a sziget lakóit. „Krétai módra élni” egyfajta luxust jelentett, amit
mindenki irigyelt ott a környéken. „Bár
úgy élhetnék, mint egy krétai!” – mondogatták akkoriban az emberek, bőségben,
lustálkodva, a nagy meleg miatt hosszú sziesztákat tartva, jól élni, kevés
munkával. Azok a krétaiak, akik keresztyénné lettek, megpróbálták azt a fajta életmódot
és erkölcsiséget, ami korábban jellemezte őket átvinni a hívő életbe is. De ez
sem akkor, sem most nem lehetséges. Mert, ha valakinek új élete van
Krisztusban, akkor annak meg kell látszania az egész életén.
Pál ezért azt tanácsolja
Titusznak, hogy olyan presbitereket és gyülekezeti elöljárókat keressen, akik
fedhetetlenül élnek. Legalább az elöljárók, a felvigyázók, a presbiterek életén
látszódjék meg ott Krétán, hogy aki Jézus Krisztus mellett döntött, annak
megváltozik az élete. Titusz ezért ezt a feladatot kapta Páltól: „Presbitereket
állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked. Ha van olyan, aki
feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással,
és nem engedetlenek. A püspök ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen,
nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, hanem
vendégszerető. A jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes,
önmegtartóztató, aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez,
hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az
ellenszegülőket.” (Tit 1:5-7). Pál úgy tűnik, hogy maga is kétségek
között volt afelől, hogy Titus egyáltalán fog-e találni ilyen embereket Krétán.
De a feltételeiből akkor sem engedett, mert Isten egyházában csak fedhetetlen
életű emberek szolgálhatnak.
Pál szavaiból arra
következtethetünk, hogy valóban nagy lelki sötétség uralkodott Krétán. Úgy
tűnik a krétai keresztyének számára nem volt magától értetődő, hogy változtatni
kellene az életükön, hogy a korábbi erkölcsi kicsapongásaikat abba kellene hagyniuk.
A fő baj az volt a krétai keresztyénekkel, hogy elszakadt egymástól a hitük és
az erkölcsük, a szavaik és az életvitelük. Amit hittek, és ahogy éltek, az
ellentétben volt egymással. Egyik nem fedte a másikat. Prédikálták a Krisztust,
mert azt könnyű mondani, hogy „én hívő
vagyok”, de a cselekedeteik nem támasztották alá a szavaikat. Megtértek a
pogány istenektől az élő Istenhez, hitre jutottak Krisztusban. Bizonyos
dolgokat talán el is hagytak, a régi, pogány szokásiak közül. Még az is lehet,
hogy a szívükben ott volt a vágy a tisztább és szentebb életre, de mégsem
tudták magukat teljesen odaszánni. Belül,
a szívük, az indulataik sok vonatkozásban nem változott meg. Gyümölcstelen volt
az életük. Valójában a krétai keresztyének között tovább folyt a duhaj élet, a
veszekedés, a vitatkozás, a lopkodás, a lustaság, az üres pletykálkodás, a
rágalmazások sora, a felsőbbséggel szemben való tiszteletlenség és
ellenszegülés. Egyszóval keresztyénnek vallották magukat, de pogány módra éltek.
Pál világosan látta, hogy ha ez így folytatódik, akkor szét fog esni a
gyülekezet. Nem lehet két úrnak szolgálni, a krétaiaknak dönteniük kell.
2.
Titus a
példamutató
Pál apostol a Titushoz írott
levelében úgy jellemzi a krétai keresztyéneket, mint akinél a kegyesség
látszata ugyan megvan, de annak erejét megtagadták, vagyis látszathívők: „Azt
vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak,
engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok.” (Tit 1:16). Titus
ezen a ponton akár fel is adhatta volna. Ha ilyenek a krétai keresztyének,
akkor eleve reménytelen a helyzet. Ki tudna ezen az évszázadok során kialakult
életmódon változtatni? De Titus Jézusra nézett, és ezért nem veszítette el a
reménységet. Tudta, hogy ha Isten rábízta ennek a népnek a sorsát és a krétai
gyülekezet megszervezését, akkor neki ezen kell munkálkodnia.
Pál apostol ezért azt a tanácsot
adta Titusnak, hogy ő ne csak látszatra szolgáljon, hanem teljes szívvel és
odaadással. Mert ha a szív üres, akkor üres lesz a beszéd és a bizonyságtétel
is. Még akkor is, ha Isten nevét belekeveri valaki. Ha a szív üres, akkor az
életünk nem prédikál, nem mutat Istenre, sőt dicsőség helyett csak szégyent hozunk
Isten nevére.
Pál arra buzdítja Titust és a
krétai gyülekezet vezetőit, hogy igyekezzenek példát mutatni szóban és
cselekedetben egyaránt, nehogy maguk is gyümölcstelenekké váljanak. Ez az igei
intés nekünk is szól: „Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha
szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó
cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek.” (Tit
3:8).
Pál szerint tehát a legtöbb és
legfontosabb feladat, amit Titusnak meg kell tennie, hogy példaként álljon ott
a gyülekezet előtt: „Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a
tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és
egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfeled, mivel semmi rosszat sem tud
mondani rólunk.” (Tit 2:7-8). Pályafutása korai éveiben Pál egy forgószél
energiájával vitte el az evangélium üzenetét a Közel-Kelet távoli zugaiba. Az
évek múlása és a gyenge egészségi állapota miatt azonban teherbírása csökkent,
ráadásul az utolsó éveinek nagy részét börtönben töltötte. Munkája folytatását
egyre inkább hűséges munkatársaira volt kénytelen rábízni. Előretekintve úgy
látta, hogy a külvilág egyre nagyobb figyelemmel fordul majd a keresztyén
gyülekezetek felé. Titusnak ezért arra kell ügyelnie, hogy a gyülekezet
elöljárói jó példát tudjanak felmutatni az őket figyelő világ előtt. Pál
szerint az ellenféllel való küzdelem legjobb módja, ha „semmi rosszat sem tud mondani
rólunk.” (Tit 2:8). A krétai gyülekezetben ráadásul különféle mítoszok
és „ostoba
vitatkozások, a nemzetségtáblázatok körüli civakodás és a törvény értelmezése
felöli harcok” (Tit 3:9) is felütötték a fejüket. Titusnak ezért a
tévtanok elleni is határozottan fel kellett lépnie.
Nemrég olvastam New York egyik
nagy gyülekezete, a Times Square Church megalakulásáról. A történet szerint egy
ifjú prédikátor végigsétálva New York szívében elborzadva látta a fiatalkorú
prostituáltak, drogosok, a késelések, és az állandó rettegés világát. Egyszer
csak égre emelte a tekintetét és dühösen felkiáltott: „Uram, miért nem teszel valamit?” A felelet csak ennyi volt: „hiszen te már ott vagy!” Ekkor a
lelkész megértette, hogy neki kell cselekednie. Alapított ott egy gyülekezetet,
ami aztán gyorsan növekedni kezdett. A tanulság egyértelmű. Mi vagyunk itt,
nekünk kell cselekednünk, Isten minket akar használni arra, hogy ez a világ
megváltozzon. Ne a csodát várjuk, és ne Istent hibázathassuk, hanem kezdjük el
a munkát.
Titus személye és története
pontosan erre emlékeztet minket. Nekünk is oda kell állnunk, mi sem úszhatjuk
meg. Ezt a világot formálni, tanítani, előre vinni csak úgy lehet, ha
példaképként, élenjárva a jó cselekedetekben tudunk ennek a világnak egy más
alternatívát mutatni. A példakép, a példaadás nagyon fontos. Ma mintha mi
keresztyének elhanyagolnánk a jó példák felmutatását. De vigyázzunk, mert ha mi
nem mutatunk példát a gyermekeinknek, megteszik ezt helyettünk mások, a sztárok
és a celebek, akik azonban egészen más utat és erkölcsöt mutatnak fel.
Titusz komolyan vette a felszólítást,
jó példával járt elől a jó cselekvésében, a tiszta és becsületes életben és a
hitbeli szilárdságban. Kövessük mi is ezt a jó példát! Hitünk és istenfélelmünk
legyen romlatlan, vallásgyakorlásunk legyen komoly, életvitelünk pedig jó
cselekedetekkel teljes! Valóban tegyük is a jót, és ne csupán beszéljünk róla! Törekedjünk
arra, hogy életünk jó példa legyen mások számára.
A bűnnek, az emberi gonoszságnak mindenütt
tetten érhető rossz példájával szemben legyen igaz a mi életünkre Jézus szava: „Úgy
ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó
cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16). Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése