2022. január 9., vasárnap

Igehirdetés 2022.01.09. Titus – a problémamegoldó

 


100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 95.

 

Titus – a problémamegoldó

Olvasmány: Tit 1:1-16

„Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked.” (Tit 1:5).

 

               Titus Kréta szigetén végezte szolgálatát. Ez nem egy könnyű terep volt, hiszen a krétaiakkat ebben az időben „hazudozó, gonosz és falánk” népségként tartották számon.

               Amikor rég letűnt korokról olvasunk, könnyen összemossuk az akkor élt embereket egyetlen uniformizált, arc nélküli tömeggé. Pál apostol leveleinek címzettjei azonban éppolyan sokfélék voltak, mint azok, akikkel a nagyvárosok utcáin napjainkban találkozunk.

               Kréta szigetén öt, egymástól elkülönült népcsoport élt. Sokan pedig a később bevándorolt kalózok vagy tengerészek leszármazottja voltak. Ezt a sokszínűséget tovább bővítette a merev szabályairól híres zsidó közösség. Nem csoda hát, hogy a krétai gyülekezet konfliktusok kereszttűzében jött létre.

               Amikor problémák merültek fel ebben a viharos életű gyülekezetben, akkor Pál Titust küldte Krétára, aki már tizenöt éve bizalmas munkatársa volt. A Galatákhoz írott levelében Pál úgy mutatja be Tituszt, mint élő bizonyítékát annak, hogy egy pogány származású ember is teljes értékű keresztyénné válhat, anélkül, hogy a zsidó szokás szerint előbb körül kellene metélkednie. Így tudjuk meg Titusról, hogy pogány származású volt és Pál bizonyságtétele nyomán tért meg és lett keresztyénné.

               A hozzá címzett levelében ezért a lelki gyermekeként szólítja meg őt Pál: Titusznak, a közös hitben való igaz fiamnak.” (Tit 2:15).

               Valahányszor Titus neve felbukkan az Újszövetségben, általában úgy jelenik meg, mint aki Pál megbízottjaként válságos helyzeteket old meg. Titusnak két alkalommal is a felbolydult korinthusi gyülekezetbe kellett utaznia diplomáciai küldetésben. Ahogy ebből a levélből kiderül, nem kis kihívással nézett szembe Kréta szigetén. Pál levele néhány fontos utasítást tartalmaz ehhez a nehéz feladathoz.

               Mivel Titus valószínűleg jól ismerte a helyi körülményeket, így az apostol nem sok szót vesztegetett a részletekre. Ennek ellenére, ha a sorok között olvasunk, azért kaphatunk némi betekintést abba, hogy mi is történhetett ott Krétán. Amikor például azt tanácsolja Pál Titusnak, hogy olyan vezetőt keressen, „aki fedhetetlen, nem öntelt, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő, nem haszonleső” (Tit 1:7), sok mindent meg lehet sejteni az akkori krétaiak magatartásáról. Pál a levelében arra is utal, hogy a saját prófétáik közül jellemezte valaki így őket:   „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” (Tit 1:12). A görögök pedig külön szót alkottak a „hazudozik” ige szinonimájaként, ez volt a „kretizál” kifejezés.

               Pál Titushoz írott levele arról tanúskodik, hogy az idős apostol egyre inkább a kiválasztott munkatársaira támaszkodott és rájuk bízta a megkezdett missziói munka folytatását. A krétaiaknak pedig éppen egy ilyen keménykezű és gyakorlatias pásztorra volt szükségük, mint amilyen Titus volt.

1.      Titus – aki nehéz feladatot kapott

               Titus tehát nem könnyű feladatot kapott. Ezt írja neki Pál: „Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket” (Tit 1:5). Ezek a szava arra utalnak, hogy Pál apostol messzemenően megbízott munkatársában. De ki is volt ez a Titus, mit tudunk egyáltalán róla?

               Az újszövetségi iratok sok mindent elárulnak nekünk Titus személyéről és történetéről. A Galata levélből például megtudjuk, hogy ő volt az, aki elkísérte Pált az első jeruzsálemi zsinatra. A korinthusi levélben pedig arról olvasunk, hogy Titus gyűjtötte össze az adományokat, amit a korinthusi gyülekezetben a jeruzsálemi szegények számára gyűjtöttek. Szóval Titus valóban Pál egyik bizalmas és igen fontos munkatársa volt.

               Itt pedig a hozzá címzett levélben azt olvassuk, hogy egy konkrét pásztori feladattal bízza meg Titust az apostol. Vagyis ebből azt szűrhetjük le, hogy Krétán elindult a gyülekezet szervezése, de ez a munka félbe maradt, és most Titusznak kell azt befejeznie. A gyülekezet életének rendbetételéhez és megerősítéséhez Titusnak munkatársakat kellett kiválasztania és szolgálatba állítania. Majd pedig segíteni őket a hitbeli továbbfejlődésükben és szolgálatukban.

               Maga Pál apostol csak kevés ideig tartózkodhatott a szigeten. Nem tudta teljesen kézbe venni a gyülekezet vezetését, irányítását. Távozása után ezért Tituszra hagyta, hogy tovább folytassa a megkezdett evangelizációt, a gyülekezet építését, szervezését.

               Megtudjuk tehát, hogy Pál és Titusz által Krétára is eljutott az evangélium. Ez már önmagában nagyon nagy eredmény volt, hiszen ez egy viszonylag zárt közösség volt az Ókorban. A krétaiak közül sokan elindultak a hit útján, de az életük nem sokat változott. Megismerték az evangéliumot, de az annak való engedelmesség készsége még gyenge volt a szívükben. A krétaiak hitbeli ingadozásának erkölcsi gyengeségének több oka is volt. Titusnak a gyülekezet szervező munkája során mindezekre figyelemmel kellett lennie.

               Az első ilyen problémát az anyagiak jelentették. A krétaiak jólétben és bőségben éltek.  A földek bő termést hoztak, így még exportra is jutott gabona. De a gyümölcs és zöldség is bőven termett. Emellett virágzott a halászat és a kereskedelem is. De pont emiatt, hogy bőségben éltek a krétaiak, ellustultak és erkölcstelenségre jutottak. Ez a szabados életmód jellemezte akkoriban a sziget lakóit. „Krétai módra élni” egyfajta luxust jelentett, amit mindenki irigyelt ott a környéken. „Bár úgy élhetnék, mint egy krétai!” – mondogatták akkoriban az emberek, bőségben, lustálkodva, a nagy meleg miatt hosszú sziesztákat tartva, jól élni, kevés munkával. Azok a krétaiak, akik keresztyénné lettek, megpróbálták azt a fajta életmódot és erkölcsiséget, ami korábban jellemezte őket átvinni a hívő életbe is. De ez sem akkor, sem most nem lehetséges. Mert, ha valakinek új élete van Krisztusban, akkor annak meg kell látszania az egész életén.

               Pál ezért azt tanácsolja Titusznak, hogy olyan presbitereket és gyülekezeti elöljárókat keressen, akik fedhetetlenül élnek. Legalább az elöljárók, a felvigyázók, a presbiterek életén látszódjék meg ott Krétán, hogy aki Jézus Krisztus mellett döntött, annak megváltozik az élete. Titusz ezért ezt a feladatot kapta Páltól: „Presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked. Ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek. A püspök ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, hanem vendégszerető. A jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (Tit 1:5-7). Pál úgy tűnik, hogy maga is kétségek között volt afelől, hogy Titus egyáltalán fog-e találni ilyen embereket Krétán. De a feltételeiből akkor sem engedett, mert Isten egyházában csak fedhetetlen életű emberek szolgálhatnak.

               Pál szavaiból arra következtethetünk, hogy valóban nagy lelki sötétség uralkodott Krétán. Úgy tűnik a krétai keresztyének számára nem volt magától értetődő, hogy változtatni kellene az életükön, hogy a korábbi erkölcsi kicsapongásaikat abba kellene hagyniuk. A fő baj az volt a krétai keresztyénekkel, hogy elszakadt egymástól a hitük és az erkölcsük, a szavaik és az életvitelük. Amit hittek, és ahogy éltek, az ellentétben volt egymással. Egyik nem fedte a másikat. Prédikálták a Krisztust, mert azt könnyű mondani, hogy „én hívő vagyok”, de a cselekedeteik nem támasztották alá a szavaikat. Megtértek a pogány istenektől az élő Istenhez, hitre jutottak Krisztusban. Bizonyos dolgokat talán el is hagytak, a régi, pogány szokásiak közül. Még az is lehet, hogy a szívükben ott volt a vágy a tisztább és szentebb életre, de mégsem tudták magukat teljesen odaszánni.  Belül, a szívük, az indulataik sok vonatkozásban nem változott meg. Gyümölcstelen volt az életük. Valójában a krétai keresztyének között tovább folyt a duhaj élet, a veszekedés, a vitatkozás, a lopkodás, a lustaság, az üres pletykálkodás, a rágalmazások sora, a felsőbbséggel szemben való tiszteletlenség és ellenszegülés. Egyszóval keresztyénnek vallották magukat, de pogány módra éltek. Pál világosan látta, hogy ha ez így folytatódik, akkor szét fog esni a gyülekezet. Nem lehet két úrnak szolgálni, a krétaiaknak dönteniük kell.

2.      Titus a példamutató

               Pál apostol a Titushoz írott levelében úgy jellemzi a krétai keresztyéneket, mint akinél a kegyesség látszata ugyan megvan, de annak erejét megtagadták, vagyis látszathívők: „Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok.” (Tit 1:16). Titus ezen a ponton akár fel is adhatta volna. Ha ilyenek a krétai keresztyének, akkor eleve reménytelen a helyzet. Ki tudna ezen az évszázadok során kialakult életmódon változtatni? De Titus Jézusra nézett, és ezért nem veszítette el a reménységet. Tudta, hogy ha Isten rábízta ennek a népnek a sorsát és a krétai gyülekezet megszervezését, akkor neki ezen kell munkálkodnia.

               Pál apostol ezért azt a tanácsot adta Titusnak, hogy ő ne csak látszatra szolgáljon, hanem teljes szívvel és odaadással. Mert ha a szív üres, akkor üres lesz a beszéd és a bizonyságtétel is. Még akkor is, ha Isten nevét belekeveri valaki. Ha a szív üres, akkor az életünk nem prédikál, nem mutat Istenre, sőt dicsőség helyett csak szégyent hozunk Isten nevére.

               Pál arra buzdítja Titust és a krétai gyülekezet vezetőit, hogy igyekezzenek példát mutatni szóban és cselekedetben egyaránt, nehogy maguk is gyümölcstelenekké váljanak. Ez az igei intés nekünk is szól: „Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek.” (Tit 3:8).

               Pál szerint tehát a legtöbb és legfontosabb feladat, amit Titusnak meg kell tennie, hogy példaként álljon ott a gyülekezet előtt: „Te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfeled, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk.” (Tit 2:7-8).              Pályafutása korai éveiben Pál egy forgószél energiájával vitte el az evangélium üzenetét a Közel-Kelet távoli zugaiba. Az évek múlása és a gyenge egészségi állapota miatt azonban teherbírása csökkent, ráadásul az utolsó éveinek nagy részét börtönben töltötte. Munkája folytatását egyre inkább hűséges munkatársaira volt kénytelen rábízni. Előretekintve úgy látta, hogy a külvilág egyre nagyobb figyelemmel fordul majd a keresztyén gyülekezetek felé. Titusnak ezért arra kell ügyelnie, hogy a gyülekezet elöljárói jó példát tudjanak felmutatni az őket figyelő világ előtt. Pál szerint az ellenféllel való küzdelem legjobb módja, ha „semmi rosszat sem tud mondani rólunk.” (Tit 2:8). A krétai gyülekezetben ráadásul különféle mítoszok és „ostoba vitatkozások, a nemzetségtáblázatok körüli civakodás és a törvény értelmezése felöli harcok” (Tit 3:9) is felütötték a fejüket. Titusnak ezért a tévtanok elleni is határozottan fel kellett lépnie.

               Nemrég olvastam New York egyik nagy gyülekezete, a Times Square Church megalakulásáról. A történet szerint egy ifjú prédikátor végigsétálva New York szívében elborzadva látta a fiatalkorú prostituáltak, drogosok, a késelések, és az állandó rettegés világát. Egyszer csak égre emelte a tekintetét és dühösen felkiáltott: „Uram, miért nem teszel valamit?” A felelet csak ennyi volt: „hiszen te már ott vagy!” Ekkor a lelkész megértette, hogy neki kell cselekednie. Alapított ott egy gyülekezetet, ami aztán gyorsan növekedni kezdett. A tanulság egyértelmű. Mi vagyunk itt, nekünk kell cselekednünk, Isten minket akar használni arra, hogy ez a világ megváltozzon. Ne a csodát várjuk, és ne Istent hibázathassuk, hanem kezdjük el a munkát.

               Titus személye és története pontosan erre emlékeztet minket. Nekünk is oda kell állnunk, mi sem úszhatjuk meg. Ezt a világot formálni, tanítani, előre vinni csak úgy lehet, ha példaképként, élenjárva a jó cselekedetekben tudunk ennek a világnak egy más alternatívát mutatni. A példakép, a példaadás nagyon fontos. Ma mintha mi keresztyének elhanyagolnánk a jó példák felmutatását. De vigyázzunk, mert ha mi nem mutatunk példát a gyermekeinknek, megteszik ezt helyettünk mások, a sztárok és a celebek, akik azonban egészen más utat és erkölcsöt mutatnak fel.

               Titusz komolyan vette a felszólítást, jó példával járt elől a jó cselekvésében, a tiszta és becsületes életben és a hitbeli szilárdságban. Kövessük mi is ezt a jó példát! Hitünk és istenfélelmünk legyen romlatlan, vallásgyakorlásunk legyen komoly, életvitelünk pedig jó cselekedetekkel teljes! Valóban tegyük is a jót, és ne csupán beszéljünk róla! Törekedjünk arra, hogy életünk jó példa legyen mások számára.

               A bűnnek, az emberi gonoszságnak mindenütt tetten érhető rossz példájával szemben legyen igaz a mi életünkre Jézus szava: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16). Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Adventi és karácsonyi istentiszteletek Bonyhádon:

Adventi és karácsonyi istentiszteletek Bonyhádon: ·         December 1. – Advent 1. vasárnapja 10:00 óra –  istentisztelet úrvacsorával ...