100
EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 91.
Szilász
– a sokoldalú
szolgatárs
Olvasmány: ApCsel
16:11-40
„Éjféltájban
Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig
hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a
börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a
bilincsek.” (ApCsel 16:25-26).
Az Apostolok Cselekedeteiben
arról hallunk, hogy a frissen megalakult keresztyén egyház, a kibontakozó
üldöztetés ellenére is, robbanásszerűen növekedett. Az első keresztyének élete
meglehetősen mozgalmas volt, különösen azé a kis csapaté, amely Pál apostollal
az élén, újabb és újabb területekre vitte el az evangéliumot.
Ma Szilász személye és története
van előttünk, aki ennek a Pál apostol által vezetett bátor missziói csapatnak
az egyik oszlopos tagja volt. Szilászról először azt tudjuk meg, hogy ő a
jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetőjeként utazott Antiochiába, hogy átadja az
ottani közösségnek az apostolok üzenetét. A multikulturális antiochiai
gyülekezet légköre bizonyára megragadhatta Szilászt, mert egy ideig ott maradt,
majd ő is csatlakozott Pál apostolhoz, hogy elkísérje őt missziói útjaira. Ezek
az utazások bőséges tapasztalatokat, de sok izgalmat és próbatételt is
tartogattak Szilász számára. A világ egyes részein még ma is kockázatos vállalkozásnak
számít a misszionáriusi munka. Az egyháznak abban a korai szakaszában Pál és Szilász
lépten-nyomon nehézségekbe ütközött.
Filippiben a kezdeti szívélyes
fogadtatás után rövidesen botozásban és bebörtönzésben részesültek az
evangélium hirdetői, mivel a jól jövedelmező jövendőmondás üzletágát zavarták
meg. A misszionáriusok munkájára irigykedő néhány helyi vállalkozó hamis vádjai
alapján a hatóságok megverték és börtönbe vetették őket. Miközben éjfélkor a
rács mögött énekkel dicsérték Istent, földrengés támadt, és megnyíltak a
börtönajtók. Pál és Szilász azonban ott maradt, sőt a börtönőrnek hirdette Isten
Igéjét. A következő állomásukon, Thesszalonikában akaratukon kívül zavargást
okoztak. Nem sokon múlott, hogy ép bőrrel megúszták. Majd Béreába mentek, ahol
még nagyobb bajba keveredtek. Az efféle izgalmak azonban hozzátartoztak a
misszionáriusok munkájához. A Jézusról szóló üzenet gyakran haragot és
felháborodást váltott ki a hatóságokból. Szilász az ige terjesztésének
szentelte életét. Az evangélium hirdetése mellett valószínűleg részt vett a
thesszalonikai levelek, valamint Péter első levelének megírásában is.
Ha valaha bárkinek oka volt arra,
hogy panaszkodjon a körülményei miatt, akkor Szilász kétségtelenül az elsők
között jöhetne szóba. Amikor Filippiben szolgált, munkatársával Pállal együtt
előbb hamis vádakkal illeték, majd igazságtalanul megbotozták és börtönbe
vetették őket. Bár mindketten római polgárok voltak, mégis „polgárjogaikat” figyelmen
kívül hagyva, hivatalos és törvényes vizsgálat nélkül ítélkeztek felettük és fosztották
meg őket a szabadságuktól. Ám a goromba és igazságtalan bánásmód ellenére nyomát
sem találni bennük a fogva tartóikkal szembeni haragnak. Panaszkodás helyett ők
inkább imádkoztak és énekkel dicsérték Istent.
1.
Szilász – a
vezető ember
A bibliai leírásból megtudjuk
Szilászról, hogy bár őt Pál apostol egyik leghűségesebb szolgatársaként
ismerjük, valójában maga is fontos szerepet játszott a misszióban és nagyon
sokoldalú ember volt.
Először úgy van előttünk Szilász,
mint aki a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezető embere. A
pogánykeresztyének körülmetélése miatt támadt vita kapcsán került Szilász
személye előtérbe. Miután a jeruzsálemi apostoli gyűlésen a kérdést megvitatták
és megegyezésre jutottak a következőket olvassuk: „Akkor az apostolok és a vének,
az egész gyülekezettel együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk
közül, és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást,
akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek
között.” (ApCsel 15:22). Szilász, tehát így került közvetlen kapcsoltba
Pállal, majd lett az apostol egyik legfontosabb munkatársává. A Szentírás
hangsúlyozza róla, hogy nemcsak „istenfélő
ember”, de egyike „a vezető
embereknek a testvérek között.” A neves apostolok, akik továbbra is Jeruzsálemben
laktak, Szilászt az istenfélő életére való tekintettel méltónak találták arra,
hogy a jeruzsálemi gyülekezet képviselőjeként elmenjen Antiochiába és ott a
megbékélést és egyetértést munkálja a hívek között. Szilászt itt egy nagyon
kiemelt és megbecsült rangos pozícióban látjuk, aki a jeruzsálemi gyülekezet
egyik főembere, és apostolok legfőbb bizalmasa.
Szilász valóban olyan ember volt,
aki nemcsak ismerte Istent, de saját életével is visszatükrözte ezt az
istenfélelmet. Szilász a jelleme és a természete alapján alkalmas volt arra,
hogy mint a „kiválasztott férfiak"
egyike, üzenetet vigyen a jeruzsálemi gyülekezettől az antióchiai
gyülekezethez. Ez azt jelentette, hogy teljesen megbíztak benne, hogy egy ilyen
kényes és nehéz megbízatást képes elvégezni. Szilász olyan vezető ember volt,
aki kellő alázattal is rendelkezett, ahhoz, hogy ezt a feladatot elvégezze. Bármilyen
felelősség is nehezedett rá, számítani lehetett rá, hogy teljesíti.
A későbbiekben pedig úgy
beszélnek Szilászról, mint aki egy volt „olyan emberekkel, akik életüket tették
kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.” (ApCsel 15:26). Szilász
tehát
nem csak beszélt a saját hitéről, hanem letette életét Istenért. Nem
kereste a könnyebb utat, hanem felkészült, hogy a szó teljes értelmében vértanú
legyen. Ilyen emberekre mindig szükség van. Olyan férfiakra, akik nem a hangjukat
emelik fel, hanem küzdenek is „a hitért, amely egyszer a szenteknek
adatott.” (Júd 3.)
Az elbeszélés végén úgy ábrázolja
a Szentírás Szilászt, mint prófétát, aki kész figyelmeztetni és megerősíteni a
hívőket. „Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel
buzdították és erősítették a testvéreket.” (ApCsel 15:32). Szilász olyan
férfi volt, aki az Úr beszéde által bátorítani és építeni tudta az Úr követőit
úgy, hogy ők növekedhettek és éretté válhattak a hitben. Mennyire szükségünk
van ilyen emberekre manapság is. Nem annyira ékes szavú prédikátorokra, hanem
Istennek olyan embereire, akik követni tudják Szilász példáját a hűséggel
végzett szolgálatban.
Végül pedig ennek a történetnek
záró mondatában ezt olvassuk Szilászról: „Pál pedig Szilászt választotta társul, és
miután az Úr kegyelmébe ajánlották őt a testvérek…” (ApCsel 15:40).
Szilász tehát olyan ember volt, akit a gyülekezet jó szívvel tudott ajánlani az
apostol számára, hogy Pál őt vegye maga mellé munkatársként. Ha egy munkát
valahol el kellett végezni, akkor az antióchiai gyülekezet készen állt, hogy
legjobb szolgáit javasolja, akik közül Szilász neve állt az első helyen.
Kiderül Szilászról, mint a
jeruzsálemi gyülekezet egyik főemberéről, hogy megbízható ember volt. Sajnos a
gyülekezeti munkában általában kevés az ilyen megbízható ember. A bizalmat
talán könnyű megszerezni, de nem könnyű megtartani. Szilász nem szerezte meg
könnyen, de mégis megbíztak benne, mert megbízható ember volt. Szilász szavai
egységben voltak gondolataival és a cselekedeteivel. Olyannyira, hogy
elismerték, hogy alkalmas arra, hogy új gyülekezeteket alapítson, hogy őt
ajánlják Pál mellé.
2.
Szilász – a
második ember
Szilász ezek után, Pál munkatársaként,
részt vett sok új gyülekezet megalapításában. Ez nem volt kis munka. Gyalog
bejárni Kis-Ázsia hegyes-völgyes vidékeit ínségben, éhezve, szomjazva, sokszor
éjszaka fázva, nélkülözve, Isten igéjét, az evangéliumot hirdetve. Bizonyára nem
lehetett ez könnyű. De amikor kiválasztották Szilászt erre a feladatra,
megbíztak benne, hogy képes lesz el is végezni azt.
Ahogy tovább olvassuk a bibliai
beszámolókat, azt láthatjuk, hogy Szilász szerepe és munkája ezután megváltozik.
Most már nem annyira „főember", hanem sokkal inkább munkatárs. A
továbbiakban Szilász kevésbé előkelő szerepet kap. De nem látszik, hogy ez
nyugtalanítaná vagy elszomorítaná őt. Csak a büszkeség és a hiúság törekszik az
első helyre, a kegyesség alázatos. Így, noha az előző történet szerint a
jeruzsálemi gyülekezetben Szilász még vezető emberként szerepel, itt már mindig
Pál neve van elsőként megemlítve, és csak mellékesen fűzik hozzá, hogy Szilász
is ott volt vele. Bár ő maga a háttérben maradt, de mégis jelentős szerepet
játszott az eseményekben.
Megtudjuk, hogy Pál és Szilász
szolgálata nyomán Filippi városában megalakult az első keresztyén gyülekezet
Európa földjén. Majd a démoni léleknek a szolgálólányból való kiűzését követően
Pált és Szilászt „letartóztatták... és a főtérre vitték a vezetők elé.” (ApCsel
16:19) Ahogyan az elbeszélés feltárja, Pált megverették, amelyből bizonnyal
Szilász sem maradt ki. Ezek után pedig börtönbe vetették őket. Ők azonban nem
keseredtek el, sőt mintegy kiváltságnak tekintették, hogy szenvedjenek Krisztus
nevéért. Azt olvassuk róluk, hogy ott a börtönben, az éj sötétjében: „Pál
és Szilász imádkozott és énekkel dicsőítette Istent: a foglyok pedig hallgatták
őket.” (ApCsel 16:25). Szilásznak is része volt ebben. Ő is bizonyságát
adta az élő Istenbe vetett hite valóságos voltának. Amikor az éjszaka a
legsötétebb volt, bizonyságtételük akkor ragyogott legfényesebben. S ha a
szöveget gondosan olvassuk, arra következtethetünk, hogy a foglyok közül többen
is üdvösségre találtak.
A börtönőr, aki felriadt az
Istentől rendelt földrengésre, és úgy gondolta, hogy a legvégső árat kell
megfizetnie foglyainak elveszítéséért, véget akart vetni életének. Miután Pál
megnyugtatta, leborult Pál és Szilász elé, akik neki is bizonyságot tettek: „Higgy
az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind házadnépe.” (ApCsel
16:31).
Szilász kész volt vállalni ezt a
szerepet, tudott alázattal második lenni. Az Istennek végzett szolgálatában
kész volt oda állni szolgatársa mellé, kész volt szenvedni, bizonyságot tenni,
másokat üdvösségre vezetni. Szilász példát mutat nekünk, hogy kövessük őt
abban, hogy kevésbé nyilvános szerepet is készek legyünk vállalni, megértve,
hogy a Krisztus testben minden egyes tag egyformán fontos.
3.
Szilász – a
segítő ember
Szilász missziós utazása továbbra
sem nélkülözte az izgalmakat és veszélyes helyzeteket. Mivel Filippiből a misszionáriusok
csapata sürgősen távozni kényszerült, így végül Thesszalonikába jutottak el.
Legalább három hetet töltöttek ebben a stratégiailag fontos városban, hirdetve
az evangéliumot és megalapítva egy újabb keresztyén gyülekezetet. Azt olvassuk,
hogy előbb a zsidók, majd a pogányok közül is számos ember „csatlakozott Pálhoz és
Szilászhoz.” (ApCsel 17:4), azaz sorsközösséget vállalt velük. Pál
apostol a thesszalonikaiaknak írt levelében utal rá, hogy micsoda eleven erővel
hathatott Szilász szolgálata ebben a gyülekezetben. Pál nem győzi háláját
kifejezni, hogy Szilász segítségére volt ebben a létfontosságú munkában.
Sajnos a hitetlen zsidók vádaskodása
miatt szükségessé vált, hogy Pál és Szilász innen is tovább menjenek. Bérea volt
a következő város, ahol megálltak. A nyílt gondolkodású helyiek részéről itt
örömteli fogadtatásban részesültek: „teljes készséggel fogadták az igét, és
napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond.” (ApCsel
17:11). Itt értjük meg azt, hogy miért kellett ilyen rátermett férfiúnak, mint
amilyen Szilász volt, kísérnie Pált, és milyen fontos szerepe volt Szilász
segítő jelenlétének.
Láthatjuk azt, hogy az újonnan megtérteknek a
hitük megerősítésére nagy szükségük volt a tanításra, és erre a munkára Szilász
volt a legmegfelelőbb ember. Később Pál a Timóteusnak írott levelében rámutat
arra, hogy milyen fontos az olyan tanítók jelenléte a gyülekezetekben, akik „helyesen
hasogatják az igazság beszédét.” (2Tim 2:15). Pál nem tartotta saját
monopóliumának a tanítást, és boldog lehetett Szilász társasága és segítsége
miatt. Később, amikor Pálnak Béreából is távoznia kellett, a gyülekezet
pásztorolását Szilászra és Timóteusra bízta. Annak a tényét, hogy Pál mennyire nagyra
értékelte Szilász és Timóteus szolgálatát, aláhúzza Pálnak azt a sürgető
kérését, hogy ez a két munkatárs mielőbb menjen utána Athénbe, hogy az ottani
munkában is a segítségére lehessenek. Mire azonban a munkatársak utolérték
Pált, ő már Korinthusban volt (ApCsel 18:5), ahol aztán az ő segítségükkel egy
újabb gyülekezetet alapítottak. Amikor a korinthusi közös missziói munka után
Pál „elbúcsúzott az atyafiaktól”,
vége szakadt a Szilásszal végzett közös munkájának is. Pál és Szilász
együttmunkálkodása életbevágóan fontos volt az evangélium előrehaladásában és
sok új gyülekezet megalapítását eredményezte.
Szilász szolgálata azonban azzal, hogy
különvált Pál apostoltól még nem ért véget. Később arról hallunk, hogy Szilász
Péter apostollal szolgált együtt. Péter levelének a tanúsága szerint Szilász
ekkor a szétszórtságban lévő hívőket bátorította és biztatta. Péter apostol pedig
szintén nagyon elismerően nyilatkozott Szilász személyével és szolgálatával
kapcsolatban: „Szilvánusz (Szilász) által, aki – mint gondolom – hűséges
testvéretek, röviden írtam, bátorítva titeket és bizonyságot téve arról, hogy
az az Isten igazi kegyelme, amelyben álltok.” (1Pét 5:12).
Akkor, amikor Szilász Péter
apostol mellett szolgált, már zajlottak a keresztyénüldözések szerte a Római
Birodalomban. De Péter azt mondja Szilászról, hogy ebben is melléállt, és
bátorított, vigasztalt és reménységet öntött a hívők szívébe.
Sajnos csak kevesen vállalják ezt
a szolgálatot, amit Szilász végzett, a bátorítás és vigasztalás szolgálatát,
pedig ez egy fontos szolgálat. Azoknak, akik elesett lelkiállapotban vannak, talán
úgy érzik, hogy nincs értelme az életüknek sem, nagy szükségük van arra, hogy
valaki Szilászként melléjük álljon, segítőjük legyen. Ez nem látványos
szolgálat, itt nem osztogatnak elismerő okleveleket. Csendben, észrevétlenül
egy gyászoló vagy egy elesett ember mellé leülni, bátorító, vigasztaló szavakkal
erősíteni őt. Ez nagyon kemény kitartást, hűséget, és szeretet kíván. Kevesen
vállalják emiatt a bátorítás, biztatás és vigasztalás szolgálatát. De Szilász Istentől
kapott ajándékként hűséggel végezte ezt a szolgálatot is. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése