Fülöp
– az áttörés embere
Olvasmány: ApCsel 8:4-8,
26-40
„Fülöp
beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.” (ApCsel 8:35).
A vallás és a hit gyakran etnikai
csoportokhoz kapcsolódik. Az arabok pl. többnyire muzulmánok, az indiaiak
hinduk, a japánok sintoisták vagy buddhisták. Az első keresztyének a zsidók
soraiból kerültek ki. Jézus első tanítványai is mind zsidók voltak. Bár Jézus
azzal bízta meg őket, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek, erre ők eleinte
nem igazán voltak hajlandók. Jézus tanítványai kezdetben nem szívesen álltak
szóba a pogányokkal. Semmi sem ált távolabb tőlük, mint az, hogy az ellenséges
rómaiak felé Isten üzenetét hirdessék. Képtelenek voltak világméretű
távlatokban gondolkodni.
Isten azonban gondoskodott arról,
hogy megtörténjen a nagy áttörés, a pogányok felé való nyitás. Ebben volt Isten
eszköze Fülöp, aki elsőként ültette át Jézus missziói parancsát a
gyakorlatba. Úttörő személyiség volt,
aki Jézus szeretetének üzenetével elsőként lépte át az etnikai határvonalakat.
Tudnunk kell azonban, hogy az itt
említett Fülöp, akit máshol „evangélistának” is neveznek, nem azonos Fülöp
apostollal, aki Jézus tizenkét tanítványának az egyike volt. Ez a Fülöp, akiről itt az Apostolok Cselekedeteiben
hallunk annak a hét férfinak az egyikeként vált ismerté, akiket az első
gyülekezet a szegények és özvegyek gondozásával bízott meg.
A jeruzsálemi keresztyén
gyülekezetben konfliktus támadt. A diaszpórából érkező görögül beszélő zsidók
azt állították, hogy a helyiek mellőzik őket. Az apostolok ezért kijelölték
Fülöpöt és hat társát, akik a nevükből ítélve mindnyájan görög ajkúak lehettek,
hogy gondoskodjanak ezekről az emberekről. Arra azonban ekkor még senki nem
gondolt, hogy a pogányok, vagyis a rómaiak, görögök és egyéb népek felé is
kiterjesszék a szolgálatukat.
Mikor azonban Jeruzsálemben
megkezdődött a keresztyének üldözése, sokan elhagyták a várost és vidékre
menekültek. Fülöpöt ekkor arra indította Isten Lelke, hogy lemenjen Samáriába
és ott hirdesse Isten igéjét. Ekkor mindenkit meglepett az, hogy Fülöp samáriai
szolgálatának milyen bámulatos eredménye lett: „A sokaság egy
szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, amikor hallgatták őt,
és látták azokat a jeleket, amelyeket tett.” (ApCsel 8:6).
Ekkor csatlakoztak először nem zsidók Jézus követőinek táborához. Mindez
azonban még csak a kezdete volt Fülöp szolgálatának. Ezt követően arra
indította őt Isten Lelke, hogy egy úton levő etióp hivatalnoknak hirdesse Jézus
örömüzenetét, aki így az első afrikai keresztyén lett.
Évekkel később, útban Jeruzsálem
felé, Pál apostol is felkereste Fülöpöt. Itt tudjuk meg, hogy Fülöpnek, „az
evangélistának” négy lánya volt, akik prófétáltak. Mivel korábban a nők nem
igen kaptak nyilvános szerepet a gyülekezetben, ez az utalás azt is jelzi, hogy
Fülöpnek része volt egy másik áttörésben is. Fülöp lányainak prófétai szolgálata
által a nők szerepe is felértékelődött a keresztyén gyülekezetben.
1.
Fülöp – a
diakónus
Fülöpről akkor hallunk először,
amikor az apostolok kiválasztják a hét férfit, akiket a gyülekezet szegényei és
özvegyei között végzendő a szeretetszolgálattal bíznak meg. Ennek a hét
diakónusnak az egyike volt Fülöp is. Az ő személye, munkája bátorít minket is
arra, hogy felismerjük, milyen fontos munkaterület ez ma is az egyházban.
Fülöppel kapcsolatban három rá
nagyon is jellemző állítást ad elénk a Szentírás. Először is megtudjuk róla,
hogy Fülöp szolgáló ember volt. Majd pedig azt mondja róla a Biblia, hogy
Krisztusra mutató ember volt. S végül pedig azt olvassuk Fülöppel kapcsolatban,
hogy ő a Lélek által vezetett ember volt.
Fülöp
szolgáló életet élő ember, diakónus volt. Ez volt az ő elhívása, a szolgálata.
A jeruzsálemi gyülekezetben kialakult helyzet miatt a görög nyelvűek közötti
szolgálatra hívta el Isten és kapott erre felhatalmazást az apostoloktól. Az
Apostolok Cselekedeteinek korábbi fejezeteiben olvashattunk erről. Azt is
megtudjuk, hogy Fülöp görög származású volt. Az apostolok így személyében
valóban a legmegfelelőbb embert találták és bízták meg a szolgálattal. Ez a
szolgálat alapvetően „szociális” szolgálat volt. Fülöp eleinte az „asztalok
körül” tevékenykedett. Egy gondoskodó, odafigyelő, érzékeny ember képe
rajzolódik itt ki előttünk, aki tud odafigyelni, törődni, hallgatni,
végighallgatni, titkot tartani és nem ijed meg a fizikai munkától sem. Figyeli
az egyéni igényeket, de szem előtt tartja a lehetőségeket, kereteket is.
De Fülöpről azt is megtudjuk,
hogy Szentlélekkel teljes ember volt, tehát mindenben a Lélek vezette, és nem a
puszta humanitárius jóindulat. Mindezek az ajándékok, képességek azok, amiket
Isten aztán a későbbiekben is használ majd. Fülöp azonban itt még elsősorban
diakónusként szolgál, és a rászorulókról gondoskodik. Ilyen lelkület, ilyen
szív, szolgáló lelkület jellemzi őt, ami mindenképpen példa a számunkra. Van, akihez
ez a jelleménél fogva közelebb áll, és van, akitől nagyon távol áll. De
mindenképpen példa a számunkra Fülöpnek ez az egyszerűen szolgáló lelkülete.
Fülöp, a diakónus ebben a
történetben ugyanakkor nem egy semleges közegben él és szolgál. Gondoljunk
bele, hogy milyen lehetett úgy végezni diakónusi szolgálatát, hogy közben azt
is tudta, hogy egy diakónus társát már kivégezték. Istvánt nem sokkal korábban ölték
meg a hitéért. A hűséggel végzett szolgálatnak ilyen ára van. Arról olvasunk
itt, hogy ekkor kezdődött el az a brutális üldözés, ami szinte teljesen
megsemmisítette a jeruzsálemi gyülekezetet. Fülöp számára mégis
kulcsfontosságú, hogy éljen az elhívatásában és ne a félelmekre hallgasson. Ő
még nem tudja, hogy a szétszóródás, ami az üldözés következménye, az evangélium
terjedését szolgálja majd. Azt olvassuk ugyanis, hogy akik szétszóródtak, azok „hirdették
az Igét” (ApCsel 8:2), azaz megosztották másokkal is az örömhírt. Az
üldözött keresztyének nem féltek, nem titkolóztak, nem zárkóztak el, hanem
bátran, megvallották a hitüket mások előtt.
Úgy tűnik egy idő után Fülöpnek
is menekülnie kellett, neki is el kellett hagynia Jeruzsálemet. A korábbi
szolgálata, amit Jeruzsálemben végzett, megszűnt. De Fülöp megmaradt annak,
akinek Isten elhívta őt és ebben az új helyzetben, az üldözés idején is kitartott
és megtalálta a szolgálat új lehetőségeit. Fülöp rugalmas ember volt, kész volt
alkalmazkodni az új helyzethez, az új kihívásokhoz.
Fülöp Krisztusra mutató ember
volt. A diakónusi szolgálata mellett így lett ő a pogány misszió előkészítésének
nagyon fontos személyévé. Amikor az evangélium elhagyta Jeruzsálem határait, Jézus
ígérete szerint először Samária következett. A zsidók és a samáriaiak közt sok
évszázados ellentét húzódott. A Biblia így fogalmaz a helyzetről: „A
zsidók nem érintkeztek samáriaiakkal.” (Jn 4:9). Ezért óriási áttörés,
hogy a samáriaiak Fülöpöt, aki ugyan görög származású, de mégis zsidó,
elfogadják és meghallgatják. Ez csak Isten munkája lehet, emberileg ez
megoldhatatlan. De Isten munkálkodik és neki semmi sem lehetetlen. Fülöp, bár
nem apostol, mégis hirdeti az Igét, a samáriaiak pedig hisznek a szavának!
2.
Fülöp – a
misszió elindítója
A Fülöpről szóló beszámoló
bevezetőjében hallunk először a keresztyének elleni módszeres üldözés
megindulásáról: „Azon a napon
nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok
kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén.” (ApCsel 8:1).
Sajnos ma is vannak olyan országok,
ahol a keresztyéneknek le kell mondaniuk arról, hogy megfelelő oktatásban
részesüljenek, vagy jó állást kapjanak. De a hitük miatti hátrányos
megkülönbözetésen túl vannak olyan keresztyének, akik az életüket is
kénytelenek naponta kockára tenni. Az egyháztörténészek becslése szerint a 20.
században több keresztyén halt vértanúhalált, mint az előző évszázadokban
együttvéve.
Különös módon azonban a keresztyének
heves üldözése többnyire nem a keresztyén hit eltűnését, hanem a gyülekezet
hirtelen növekedését eredményezi. Egy ókori mondás szerint: „a mártírok vére az egyház vetőmagja”. A
hitükért szenvedő és életüket is áldozó mártírok vére mindig is magvetés volt,
amelynek nyomán sokszor még az őket üldöző ellenségeik is hitre jutottak.
Az Apostolok Cselekedeteiből
megtudjuk, hogy a Krisztus követői által hirdetett új tanítás eleinte nagy
népszerűségnek örvendett Jeruzsálemben. Hamarosan azonban nagyon kockázatossá,
sőt életveszélyessé vált Jézus követői közé tartozni. A zsidóság vezetőinek
gyűlölete és haragja először Istvánra sújtott le, akit halálra köveztek. A ma
olvasott szakaszból pedig megtudjuk, hogy azon a napon, amikor István, az első
keresztyén vértanú áldozatul esett, megindult az egész keresztyén gyülekezet
elleni üldözés, amely miatt az apostolok kivételével minden keresztyén elhagyta
Jeruzsálemet. Így különös módon maga az üldöztetés váltotta ki azt a
folyamatot, amelynek során a keresztyénség terjedni kezd, Jeruzsálem határain
túl előbb Júdeában és Samáriában, majd pedig a pogány világban is. A
Jeruzsálemből elüldözött és szétszóródott zsidókeresztyének így más
népcsoportok felé fordultak.
Fülöp volt az első, aki
Samáriában szolgált, majd újabb etnikai határt átlépve, megtérésre segített egy
etióp állami tisztviselőt. Az ő története hűen dokumentálja, milyen drámai
változáson ment át a keresztyén egyház. Amit egykor a zsidó vallás egyik
irányzatának tartottak, és egyesek a „názáreti
felekezetnek” neveztek, egyre jobban kezdett terjedni más vallások, népek
és kultúrák körében is. Hamarosan az egyházi élet központja Jeruzsálemből Antiochia
városába helyeződött át. Ott nevezték először a „krisztiánusznak”, vagyis keresztyéneknek („krisztusiaknak”) a
tanítványokat. A keresztyénség így önálló életre kelt, többé nem pusztán valami
„zsidó jelenség” volt, hanem az egész világon terjedni kezdett.
A bibliai beszámolókból az is
kiderül, hogy az egyháznak ez a más népek felé való nyitása nem ment simán. A
zsidó származású tanítványok nem egykönnyen szakítottak a több évszázados
tradíciókkal, és nehezen törődtek bele, hogy a gyülekezeteket pogányból lett
keresztyének sokasága árasztotta el.
Fülöp missziói munkájáról szóló
beszámolóból láthatjuk azt a folyamtatot kibontakozni, ahogy akár egyes
emberek, akár egész tartományok és kultúrák megnyílnak az evangélium előtt. A
hit, amelyet nemrég még csak egy kicsiny, bizalmas baráti társaság őrzött, akik
egytől egyig zsidók voltak és személyesen ismerték Jézust, most kitör ebből a
körből és elindul világhódító útjára. Így teljesedik be Jézusnak a mennybemenetele
alkalmával az övéinek adott ígérete: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok
a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában,
sőt a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8).
Noha Jézus egyértelművé tette,
hogy az evangélium zsidóknak és pogányoknak egyaránt szól, a missziói parancs
elhangzása után két évvel még csak Jeruzsálem hallotta a jó hírt. Fülöp
samáriai szolgálatával majd pedig az etióp hivatalnok megkeresztelése által
indul csak meg az evangélium hirdetése az új missziói területeken. Így bátran
mondhatjuk Fülöpről, hogy ő valóban a misszió úttörő ember volt.
3.
Fülöp – a Lélek
által vezetett ember
A következő történetben úgy
láthatjuk Fülöpöt, mint a Lélek által vezetett embert. Nagyon érdekes ez a
történet is. Egy valószínűtlen és szinte hihetetlen helyzetbe vezeti bele Isten
Lelke Fülöpöt. Ráadásul megint egy olyan ember, és egy olyan népcsoport felé
szolgál Fülöp, akik nem annyira szimpatikusak a zsidók számára. A zsidók
szerint Etiópia a lakható világ legszélső határa. A legvége, a határvidék.
Távoli, messzi föld. Az etióp ember hazafelé tart, a Gázai úton halad, ami egy pusztaságon
átvezető út volt, ez az Afrikába vezető út. Az etióp főember már hazafelé tart,
miután már közel 4000 km-es utat megtett azért, hogy Jeruzsálemben imádhassa az
Istent. A történet szerint ismerte az Ószövetséget. Utazása közben is a Bibliát
olvasta, de nem értette azt. Azt is megtudjuk, hogy ráadásul ez az ember egy
eunuch volt. Isten Lelke tehát Fülöpöt egy olyan emberhez vezette, aki a Mózesi
törvények szerint nem is tartozhat az Úr gyülekezetéhez: „Nem tartozhat az ÚR
gyülekezetéhez a zúzott heréjű vagy a kasztrált. Nem tartozhat az ÚR
gyülekezetéhez a félvér: még a tizedik nemzedéke sem.” (5Móz 23:2).
De Isten itt Fülöp által egy újabb
falat bont le, újabb határt lép át az evangélium terjedésében. Ebben is
megmutatkozik az Ő szeretete, megmentő, irgalmas odafordulása. Az eunuch a
korabeli társadalom által megvetett ember, nem „értékes” mert nem lesz utódja.
Istennek mégis fontos! Gondoljunk csak bele: eljutott hozzá Izrael hite, a
törvény ismerete! Vágy van benne, hogy Jeruzsálembe menjen Istent imádni.
Eljutott hozzá az ézsaiási tekercs, amit ő buzgón olvasott is! Aztán Isten
elküldte hozzá Fülöpöt, aki által feltárta neki az Írás titkát, hogy ez az
etióp ember hitre juthasson.
Fülöpnek, a Lélek által vezetett
embernek el kellett mennie a „járatlan útra”, megszólítani, mellé ülni,
magyarázni és tanítani, Jézusra mutatni, felismerve a helyzetet keresztelni, s
aztán elengedni a frissen megtértet és tovább menni. Fülöp ezt a szolgálatát is
nagy alázattal és türelemmel végezte. Kitartás és rugalmasság jellemezte Fülöp
életét, szolgálatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése