2021.10.24. Igehiretés: Nikodémus – aki a jó hírét kockáztatta

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 87.

Nikodémus – aki a jó hírét kockáztatta

Olvasmány: Jn 3:1-21

„Ekkor Nikodémus, aki korábban már járt nála, és közülük való volt, így szólt hozzájuk: Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett? Azok pedig így válaszoltak neki: Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta.” (Jn 7:50-52)

              

               A János evangéliumának az a sajátossága, hogy szűkíti a kamera látószögét, és ráközelít néhány személy arcára: hol egy nőt látunk a kútnál, hol egy vak férfit majd a zsidó főtanács egyik tagját.  János apostol így ad személyes betekintést abba, hogy milyen hatással volt Jézus másokra. Így figyelhetjük meg Jézusnak a Nikodémussal folytatott beszélgetését, aki valószínűleg azért ment az éj leple alatt hozzá, mert azt szerette volna, hogy látogatása titokban maradjon. Nikodémus nyilvánvalóan a jó hírét és a saját biztonságát is kockáztatta azzal, hogy találkozott Jézussal, hiszen a farizeustársai megesküdtek, hogy megölik Jézust. Nikodémus azonban fontosabbnak tartotta, hogy az őt foglalkoztató égető kérdésekre választ kapjon. Ki ez a Jézus? Valóban az Istentől jött? Jézus végül az újonnan születés példájával válaszolt Nikodémus kérdéseire. Ebben a beszélgetésben hangzik el a Biblia egyik legismertebb mondata: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16).

               Jézus tanítványainak a többsége egyszerű ember volt. Egy halász vagy egy vámszedő nem sokat veszíthetett a társadalmi státuszából, amikor a radikális tanokat hirdető tanító követőjévé vált.  Nikodémus ellenben, aki a zsidó főtanács tagja volt, valóban a jó hírét és tekintélyét kockáztatta, amikor felkereste Jézust. Farizeusként egy bizonyos hitrendszer követője volt. Köztiszteletben álló vallási vezetőként és Isten törvényének tanítójaként tartották számon. Ezért is jött Nikodémus éjszaka Jézushoz. A későbbiek során azonban bátrabb lett. Amikor a szanhedrin Jézus ügyét tárgyalta, Nikodémus felszólalt az ellen, hogy elítéljenek egy olyan embert, akit még ki sem hallgattak. A farizeusok azonban egy gúnyos megjegyzéssel hárították el Nikodémus jogos érveit.

               Jézus halála után Nikodámus ennél is tovább ment. Arimáthiai Józseffel együtt engedélyt kért Pilátustól, hogy Jézus testét levehesse a keresztről és eltemethesse.

               A Biblia ezután már nem említi Nikodémust, így nem tudhatjuk, hogy vajon tett-e valaha is nyílt hitvallást Jézus mellett. Valószínűnek tűnik azonban, hogy János evangélista azért említi meg ezeket az eseteket, mert Nikodémus nyíltan vállalta, amit látott és hallott, így maga is hitre jutott és csatlakozott a keresztyén gyülekezethez. Másként hogyan értesült volna János Nikodémus tetteinek és szavainak ilyen aprólékos részleteiről. A János evangéliumában található leírások alapján arra következtethetünk, hogy Nikodémus kész volt feláldozni a társadalmi rangját, és Jézusért mindenről lemondani, hogy ő is részesülhessen az újjászületés kegyelméből.

1.      Nikodémus – aki titokban akart Jézus követője lenni

               Nikodémus az izraeliták főembere és a főtanács tagja volt. Mint köztiszteletben álló férfi eleinte nem merte nyilvánosan vállalni a Jézussal való barátságot, nehogy a főtanács tagjai megszólják emiatt. Ezért inkább éjszaka, titokban ment el hozzá. A találkozás és a beszélgetés valószínűleg az Olajfák hegyén történhetett, miután Nikodémus titokban megtudakolta, hogy Krisztus ide szokott visszavonulni éjszakánként. Abból, ahogyan Nikodémus indítja a beszélgetést, jól látszik, hogy alaposan átgondolta szavait. Krisztust úgy szólítja meg, hogy a beszélgetésükhöz bizalmi légkört teremtsen. Elismerte, hogy Jézus Istentől jött tanító, mert egyébként nem tudna ilyen jeleket tenni, csak ha vele van az Isten. Valójában azonban ekkor még nem ismerte fel Jézusban a Messiást, mert csak egy „Istentől jött tanítónak” (Jn 3:2) nevezte Őt.

               Jézus, aki a Szentlélek világosságával minden ember szívébe látott, így Nikodémus kételyeit is jól látta, ugyanakkor felismerte benne az igazságkereső embert, ezért az üdvösséget érintő téma közepébe vágva válaszolt neki: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki felülről nem születik, nem láthatja meg Isten Országát.” (Jn 3:3).

               Ebben a történetben Nikodémus személyén keresztül jól megfigyelhetjük, hogy Isten igéje mindenkor a lényünk legmélyén szólít meg, valósággal az elevenünkbe vág: „Mert az Isten szava élő és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4:12). Egy olyan embert, mint Nikodémus, mélyen érintettek Jézus szavai, mert nyilvánvalóan neki szóltak azok. Ő eddig abban a hitben ringatta magát, hogy a vallási előírások kötelezettségének mindenben eleget tesz, a vagyonából támogatja a jeruzsálemi templom ügyét, becsületes és mindenki előtt köztiszteletben áll. Így, mint Ábrahám magvának, neki is jár az üdvösség, ő is az Isten Országának lelendő polgára lesz.

               Ezzel szemben most azt kell hallania Jézustól, hogy aki nem születik újjá felülről, az nem láthatja meg Isten Országát. Ezek a szavak bizonyára nagyon felkavarták Nikodémust, és kimozdították az érdemei útján elérhető üdvösség hamis álmából. Ezért is válaszol Nikodémus kissé ingerülten: „Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy megszülessék.” (Jn 3:4).

               Jézus azonban nem sértődik meg, hanem nagy nyugalommal folytatja a Nikodémus üdvössége érdekében felvetett témát. Jézus nem nyit vitát, hanem még nyomatékosabban és bővebben fejti ki tanítását. Elmondja, hogy „víztől és Szentlélektől” kell felülről, Isten ereje és kegyelme folytán újjászületni, és nem egy reinkarnáció útján ahhoz, hogy valaki bemehessen az Isten Országába.  A Szentlélek munkáját pedig a szél mozgásához hasonlította. Ahogyan a szél fúj, és innen oda mozgatja a levegőt, az Isten Lelkének a munkája is ilyen láthatatlan módon érinti meg és formálja az ember belső világát nap, mint nap. A szél munkája csak az eredményeiben látszik meg, ugyanígy van ez a Szentlélek „szívre” gyakorolt hatásainál is. Ha engedünk neki, akkor hit ébred bennünk Krisztus szavainak megbízhatósága felől, és az isteni szavak mögötti tartalom hit által megtapasztalható valósággá válik a számunkra.

               A főtanács tagjai, Arimátiai Józsefet és Nikodémust kivéve, ellenálltak Krisztus szavainak és a Szentlélek munkálkodásának, ennek következtében a gondolkodásuk elsötétült, és az egyetlen igazat, Krisztust, megvetették és később meg is ölték. Ez a lelki törvényszerűség ma is érvényes. Aki tartósan ellenáll az Isten szavának, és a Szentlélek szívre gyakorolt szelíd hívó hangjának, annak a gondolkodása és ítélőképessége a lelki dolgokat illetően elsötétül, ennek következtében a jót rossznak fogja látni, és a rosszat pedig jónak és helyesnek.

               Nikodémus esetében Krisztus hozzá intézett szavai csak az Üdvözítő halála és feltámadása után érlelődtek be, amikor a Messiást elvető zsidó lakosság többségével szemben valószínűleg ő is csatlakozott a keresztyén gyülekezethez.

2.      Nikodémus – Izrael tanítója, aki mégsem érti az Írást

               A történetnek az egyik legmegdöbbentőbb mondata az a kérdés, amit Jézus intéz Nikodémushoz: „Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?” (Jn 3:10). Láthatjuk, hogy Nikodémusnak fájdalmasan kellett szembesülnie a saját állapotával, hogy újjászületés nélkül, a Szentlélek befogadása nélkül az egész tudománya semmit sem ér, mert nem juthat be általa az örök életre. Ide illenek Pál apostol szavai: „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít.” (1Kor 8:1).

               Nikodémus valójában azt sem értette, hogy az újjászületés hogyan mehet végbe, és milyen áron. De Krisztus erre is megadta neki a választ. Az újjászületés Jézus helyettes áldozata által történhet meg. Jézus ezt a Mózes által felemelt rézkígyóra való feltekintés hasonlatával világította meg: „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az Emberfiának felemeltetnie. Hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:14). A rézkígyó felemelésének a története már bizonyára ismerős volt Nikodémusnak, „Izrael tanítójának”. A bibliai leírás szerint a pusztai vándorlás alatt az Isten ellen lázadozó zsidókat mérges kígyók marták meg. Ekkor Mózes imában Istenhez kiáltott, és az Úr azt mondta, hogy csináltasson rézkígyót és egy póznára tűzze fel. Aki feltekint a rézkígyóra, az Isten ígérete szerint életben marad. Így is történt; akit megmartak a kígyók, de felnézett a rézkígyóra, az életben maradt.

               De mit jelent ez a történet valójában? Hogyan jelképezheti a rézkígyó Krisztust, amikor a kígyó a gonosznak, a sátánnak a jelképe a Szentírásban? Krisztusnak a Nikodémushoz intézett szavai és a Szentírás más összefüggései alapján választ kaphatunk erre a kérdésre. Jézus a pusztában felemelt rézkígyót összekapcsolta a saját felemeltetésével, ami a kereszthalálakor következett be.

               Így csak Krisztus szavai által itt az Újszövetségben válik igazán érthetővé, hogy miért kellett az Ószövetség idején a rézkígyót a pusztában felemelni.

               A kígyó marása a sátán fullánkjára, a bűnre mutat rá. Akit a sátán, a „kígyó” bűnbe vitt, annak meg kell halnia, „mert a bűn zsoldja a halál.” (Róm 6:23). Krisztus pedig helyettünk szenvedte el a kígyó marásának, a bűnnek végső következményeit. Ezért mondja Pál apostol, hogy „Isten, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne (2Kor 5:21). A kígyó a sátán jelképe, de mivel ő a bűn szerzője, ezért a kígyó a bűnnek a jelképe is. Krisztus pedig magára véve a világ összes törvényszegését, beteljesítette ezt a jelképet, úgy szenvedett és halt meg, mintha minden bűnt ő követett volna el, mert az Atya teljesen elfordult tőle, hogy ha valaki hisz benne, „el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16). Aki a pusztában a rézkígyóra feltekintett elismerte, hogy önmagától nem fog meggyógyulni és nem tudna életben maradni, a gyógyulása, életben maradása pedig Isten ajándéka. Neki csak annyit kell tenni, hogy Isten szavának engedelmeskedve feltekint rá. A rézkígyó így magának a keresztre feszített Krisztusnak az előképe volt. A kígyók által megmart emberek így a Messiásra mutató jelre tekintettek fel és nem egy bálványra.

               Nikodémus bizonyára akkor értette meg ezt a jelképet teljesen, amikor látta Krisztust ártatlanul a kereszten szenvedve, és mégis az ellenségeinek megbocsátva meghalni. Akkor értette meg, hogy Jézus áldozata önkéntes, és helyettes áldozat volt, és hogy ennek következtében az üdvösség Isten teljesen ingyenes ajándéka azok számára, akik hit által ezt igénylik és elfogadják, és akiknek a szívében ennek nyomán a bűn hatalma megtörik! Semmilyen más eszköz, vallási rituálé, vagy jó cselekedet, alamizsna vagy vallási előírás teljesítése nem képes a bűn hatalmát megtörni az ember szívében, csak Krisztusnak az áldozata. Az Istennek kereszten megmutatkozó szeretete, amely a bűn miatt halálra szánt embernek hit által mégis felkínálja az üdvösséget.  Jézus ezzel zárta beszédét: „Aki hisz ő benne, az el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, az már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3:18).

3.      Nikodémus – a tanítvány

               A Biblia akkor tesz ismét említést Nikodémusról, amikor tisztségét betöltve a szanhedrin soraiban ülve Jézus ügyében kell döntenie. Ekkor éppen azt fontolgatja a tanács, hogy mit tegyenek Jézussal. Ekkorra már odáig fajultak a dolgok, hogy a tanács egyes tagjai, akik nyilvánvalóan vezető szereppel és hatalommal bírtak, már kiadták Jézus ellen az elfogatóparancsot. A templomi őrség szolgái azonban azzal tértek vissza, hogy nem voltak képesek letartóztatni Jézust, mert még soha nem hallottak embert ilyen dolgokat szólni. A magas rangú farizeusok és főpapok erre jól meg is dorgálták őket, amivel csak saját szellemi vakságukról és felfuvalkodásukról tettek bizonyságot. Nikodémus ebben a kritikus helyzetben áll elő és megragadva a szót arra emlékezteti kollégáit, hogy addig nem hozhatnak ítéletet Jézus felett, míg vádlottként ki nem hallgatták. János evangélista itt szó szerint lejegyezte Nikodmémus szavait: „Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett?” (Jn 7:51). A tanács többi tagja erre durván és pökhendien gúnyolni kezdi Nikodémust. Itt már nagyon érezhetővé válik, hogy az ítélet a szívükben rég megszületett. Nikodémusról azonban megtudjuk, hogy ő nem osztja ezt a gyűlöletet.

               Végül Nikodémus utolsó bibliai említése János evangéliumának a végén található. Itt annak lehetünk tanúi, amint Nikodémus, Jézus keresztre feszítése után, Arimathiai Józsefnek segédkezik Jézus temetésénél. Róla ezt mondja a Biblia: „Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus holttestét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus holttestét.” (Jn 19:38).

               Nikodémusról megtudjuk, hogy 75 fontnyi fűszerrel járult hozzá a temetéshez, hogy az akkori szokásoknak megfelelően bekenjék vele a tetemet. Eztán segített Józsefnek gyolcsba tekerni a holtestet és elhelyezni a sírkamrában. A felhasznált fűszerek puszta tömege is jelzi, hogy Nikodémus gazdag ember volt, valamint azt is, hogy nagy tisztelettel viseltetett Jézus iránt.

                        A Nikodémusról szóló e rövid beszámoló sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után. Vajon Arimathiai Józsefhez hasonlón, Nikodémus is csak titokban volt Jézus Krisztus követője, és hitét nem merte nyíltan felvállalni? Valószínűsíthető, hogy ha kezdetben titkolta is hitét, idővel mégis színt vallott, és kiállt Jézus mellett. János evangéliuma mindenképen előnyös fényben tünteti fel őt, ami arra utal, hogy később esetleg ő is csatlakozhatott a keresztyén gyülekezet közösségéhez. Ámen.