100
EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 79.
Pál
– a tizenharmadik apostol
Olvasmány: ApCsel
9:1-28
„Ezt mondta
neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a
népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit
kell szenvednie az én nevemért.” (ApCsel 9:15-16).
Pál, aki Saulként
egykor még a keresztyénség esküdt ellensége volt, végül annak vezéralakjává és
legnagyobb apostolává lett. Jézus 12 tanítványa mellett kétségtelenül ő az Újszövetség
legismertebb alakja. Pál nem csupán egy ügy elkötelezett élharcos volt, és nem
csupán teológus, aki mélyenszántó eszmefuttatásokban fejtette ki gondolatait
Istenről, ő egyszerre volt mindkettő. Szenvedélyes és odaszánt élete ma is
példaként áll előttünk.
Jézus
tizenkét tanítványával ellentétben, akik egyszerű földművesek és halászok
voltak, Pál magas társadalmi státussal és kitűnő neveltetéssel bírt. Római
polgárként született, ami egy zsidó ember számára ritka kiváltságnak számított.
Pál görög nyelven íródott levelei arra utalnak, hogy szerzőjük széles látókörű és
nagy műveltségű ember volt. Saját magát Pál elsősorban mégis hithű zsidónak
tekintette. Jeruzsálemben, a híres Gamáliel rabbinál tanult teológiát. Tevékeny
részt vett a keresztyének üldözésében, akik hite szerint Istent káromolták,
amikor a Teremtő mellett Jézust is imádtak. Jézus „vakító” megjelenése a
damaszkuszi úton aztán gyökeresen megváltoztatta Pál életét.
Ez a „páli fordulat”, a
világtörténelem egyik legdrámaiabb megtérése volt, amelyben Pálból éppen az
lett, amit addig annyira gyűlölt: keresztyén. Pál később azt írta a
filippibelieknek: „Mert nekem az élet Krisztus.” (Fil 1:21). Kétségtelen, hogy
Pál leveleinek minden sorából ez a Jézus iránti szenvedély tükröződik és ez
késztette minden egyes beutazott kilométer megtételére. Élete jó példa arra,
mit értenek a keresztyének a „Krisztus-központú” élet kifejezésen.
Azonban
éveknek kellett még eltelnie, mire Pál megtalálta küldetését. Antiochiában,
ebben a mai Törökország területén fekvő, egykor oly fontos római városban
erősödött meg elhívatásában. Ebben a városban jött létre az első olyan gyülekezet,
amelynek tagjai többségében pogányokból lettek keresztyénné. Pál ettől kezdve a
misszió vezéralakjává lett, aki a Jézusról szóló örömüzenetet az egész világgal
meg akarta ismertetni. Szakadatlanul úton volt, sorra járta a Földközi tenger
partvidékének városait, prédikálva zsidóknak és pogányoknak egyaránt.
Pál élete
bővelkedett az izgalmakban: hajótörés, kígyómarás, megveretés, és veszedelmek,
amelyekéből olykor csak nagy nehézségek árán sikerült kimenekülnie. Számos
gyülekezetet alapított, és ő írta az Újszövetség tizenhárom levelét, melyek
főként az első gyülekezetekben előforduló problémákkal foglalkoznak. Bár Pál
mindig hithű zsidónak tartotta magát, élete nagy részét mégis azzal töltötte,
hogy meggyőzze az embereket arról, hogy Isten egyaránt szereti a zsidókat és
pogányokat. Így lett Pál a pogánymisszió legnagyobb apostolává.
1. Pál, a tizenharmadik apostol
Pál személyével kapcsolatosan az
első nagy kérdés az, hogy mikor és hogyan lett Pálból Jézus apostola? A Biblia
válasza az, hogy ez már az örökkévalóságban eldőlt. Vagyis ez nem ott a damaszkuszi úton dőlt el,
amikor megjelent neki Jézus, vagy utána, amikor Anániást az Úr elküldte Saulhoz,
hogy neki Jézusról bizonyságot tegyen és meggyógyítsa vakságából. Valójában Saul
még meg sem született, amikor már az örökkévalóságban eldőlt, hogy ő az evangélium
hirdetője lesz. Erre utal az is, hogy, amikor később Pál elbeszéli a
megtérésének történetét, akkor leírja, hogy ezt a kijelentést kapta Istentől: „Atyáink Istene választott ki téged,
hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő
ajkáról. Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál
és hallottál.”
(ApCsel 22:14-15).
Ez a bizonyosság adott neki erőt
a kritikus helyzetekben. Nem ő jelentkezett, hogy az Úr Jézus apostola akar
lenni, hanem az Úr választotta ki őt. Ő maga eredetileg Jézusnak a megveszekedett
ellensége volt egészen addig, amíg Isten tudtára nem adta, hogy mire hívta el
őt. Így az, hogy mit tett ő Isten nélkül, a maga vakbuzgó vallásosságában
teljesen értetlenül, ez egyáltalán nem befolyásolta azt, amit a mindenható
Isten az örökkévalóságban őfelőle elhatározott.
Pál apostoli szolgálata ott
kezdődött, mint egykor Jeremiás prófétai szolgálata is, hogy az öröktől fogva
való Isten elhívta, majd egy ponton közbevakozva az életébe, megállította őt és
tudtára adta feladatát.
Jeremiásról tudjuk, hogy amikor
Isten elhívta őt prófétájának, akkor ő tiltakozott ez ellen, mondván, hogy túl
fiatal és alkalmatlan a feladatra. Jóllehet Jeremiás alkalmatlannak tartotta
magát, Isten mégis őt választotta. Az Úr türelmesen végighallgatta Jeremiás
kifogásait és tiltakozását, majd ezt a kijelentést adta neki: „Mielőtt
az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek. És mielőtt az anyaméhből kijöttél,
megszenteltelek, profétának rendeltelek a pogányok közé.” (Jer 1:5).
Mielőtt megfogant, mielőtt
megszületett, már eldőlt, hogy milyen feladatra rendelte őt az Isten, akié
minden hatalom, aki teljes szuverenitással, teljhatalommal azt tesz, amit jónak
lát. Szintén Jeremiás könyvében olvassuk ezt az igét: „Örökkévaló szeretettel
szerettelek téged, azért terjesztettem ki reád az én irgalmamat, így szól az
Úr.” (Jer 31,3).
Mindez igaz volt nemcsak
Jeremiásra, de épp úgy Pálra is. Sőt mindez ránk is igaz! Vegyük komolyan azt,
hogy az Úr örökkévaló szeretetettel szeret minket! Ez azt jelenti, hogy mielőtt
megszülettünk, Ő már szeretett. Isten, aki örökkévaló szeretettel szeretett és
kiválasztott minket, most a földi életünk során sem fog cserbenhagyni minket. Ebben
az Istenben bízhatunk, mert Ő előbb szeretett és előbb rendelkezett földi és
örök sorsunkról, mint ahogy megalkotott bennünket.
2.
Pál megtérése
és elhívása
A második, amit megtudunk Pálról,
hogy bár ő az Isten örök kiválasztása szerint benne volt Isten tervében, de
erről ő maga mit sem tudott. Isten azonban mindenről gondoskodott. Ő, Aki elrendel
az örökkévalóságban és elhív itt az időben, mindent szépen elrendez. Így érkezett
meg Pálhoz is az Úr Jézus szava, amikor megállította őt és leszállította a „magas
lóról” ott a damaszkuszi úton. Aztán elküldte hozzá az ő egyszerű szolgáját,
Anániást, aki konkrétabban is elmondta neki, mire hívja el őt az a Jézus,
akivel találkozott az úton, és akivel már beszélt. Pál ezt egészen addig nem
tudta.
A rendszerváltozás idején gyakran
lehetett hallani ezt a kijelentést: „mi
is a damaszkuszi úton járunk". A „damaszkuszi úton járni” kifejezés
eredetileg azt jelenti: hitetlenből hívővé lenni. Isten ellenségéből Isten
szolgájává válni. Ez történt Pállal is a damaszkuszi úton. Akik azonban csak a
köpönyegüket fordították meg, azok nem hitetlenből hívővé lettek, és nem Isten szolgaivá,
csak hozzászokva a képmutatáshoz, alkalmazták azt újra és fordítottak egyet
rajta. A damaszkuszi úton járni tehát nem köpönyegforgatást jelent, hanem az
egész élet, az ember teljes egzisztenciájának a gyökeres és teljes
megváltozását.
Akit Isten az örökkévalóságban
kiválasztott, itt az idő teljességében elhívott magának, annak ad egy konkrét
feladatot is. Így olvastuk ezt az igében, hogy „meglásd amaz igazat”, vagyis,
hogy megismerje Jézus Krisztust, „szót hallj a szájából. Mert leszel neki
tanúja minden népek között." (ApCsel 22:14). Pálnak az volt a
feladata, hogy amit az Úrtól hall, azt el kell mondania másoknak. Nem azt, amit
eddig tanult. Bár az apostol magasan kvalifikált értelmiségi volt, és olykor
használhatott is valamit abból a tudásból, de attól még nem tértek volna meg az
emberek. Az emberek attól változtak meg, amit Jézus adott a szájába. Meg kellett
tanulnia ezt a teljes kiszolgáltatottságot. És ezt a teljes
kiszolgáltatottságot kell megtanulnia mindenkinek, aki Isten szolgálatába áll.
Nekünk is oda kell szánnunk életünket az Úrnak, hogy arra használhasson minket,
amire Ő akar.
Az Úr Jézus egészen konkrétan megfogalmazta
Pálnak a feladatát: „Az a feladatod, hogy megnyissad szemüket, hogy sötétségből a
világosságra, a Sátán hatalmából az élő Istenhez térjenek; hogy bűneiknek
bocsánatát, és a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való
hit által." (ApCsel 26:18). Ez egyik sem olyan feladat, amely
emberi erő vagy bölcsesség által megvalósítható. Megnyitni a szemüket a
sötétségből világosságra, a Sátán hatalmából az élő Istenhez téríteni, ez
mind-mind a dicsőséges Jézus Krisztus munkája, amit azonban Ő Pálon és a hozzá
hasonló emberi eszközökön keresztül akar elvégezni.
Így hozta tehát tudomására Pálnak
Jézus azt, hogy mi lesz konkrétan a feladata. Így értheti meg ma is sok hívő
ember azt, hogy milyen hivatást szán neki Jézus Krisztus. Így prédikált Pál
Athénben arról, hogy az Úr Jézus még a nemzetek és népek határait és
lakóhelyüket is kijelölte. Nem vándorolhatunk csak úgy össze-vissza a világban,
hogy hol itt, hol ott akarok otthon lenni. Ezt is megszabja az Úr az övéinek,
hogy hol és milyen feladatra akarja használni őket. Így készíti el az Úr mindenki
számára a házastársát is, hívatását, lakhelyét és egész sorsát.
Amikor Anániás erről beszél
Pálnak, azt is kijelenti, hogy mennyit kell majd a Jézus nevéért szenvednie.
Mert a hívő ember ezt is előre tudhatja, és így amikor jönnek a szenvedések és
próbák egymás után, már nem háborodik fel, nem sokallja meg, nem tiltakozik.
Nem mondja, hogy itt hagyom az egészet. Nem mondja, hogy nem bírom tovább, mert
tudja, hogy mindez benne van az Úr Jézus tervében, és ő nem terheli őt feljebb,
mint ahogy elbírja. A még több szenvedéshez fog kapni még több erőt, és még
több békességet.
Látjuk-e világosan, hogy mi a
Jézustól kapott feladatunk? Ez érintheti munkánkat is, családon belüli
helyzetünket is, a lelki szolgálatokat is. Csak azon van áldás, amivel Ő bízott
meg bennünket.
3.
Pál apostoli
szolgálata
Pál
bejárta az egész akkor ismert világot. Sokat volt úton és sok helyütt
megfordult. Először mindig azt kereste, hogy laknak-e ott zsidók, mivel ő is az
volt. Először a hozzá legközelebb állóknak hirdette a nagy hírt: Jézus a
Messiás.
Először mi is a mieinknek akarjuk
hirdetni. Olyan kedves az a lázas tevékenység, amivel egy-egy hitre jutott
ember a családja minden tagját néhány óra alatt meg szeretné téríteni. Mintha
nem néhány évig vagy évtizedig várt volna az Úr Jézus arra, hogy megnyissa az ő
szívét. De meg kell tanulnunk ebben is türelmesnek lennünk. Akkor kell
elmondanunk, amikor Isten erre indít és készít erre kiváltképpen való
alkalmakat. Az Úr elkészíti a meghitt beszélgetés alkalmát, a lelki
szomjúságát, a kérdezés vágyát, vagy azt a helyzetet, amikor a másik ember
szívében ott van a készség az ige meghallására. Sokféle módja van ennek, de
semmiképpen ne türelmetlenül és erőszakosan tegyük, hanem az Úrra figyelve.
Pál nem volt türelmetlen és
erőszakos, de népe iránti szeretete arra késztette, hogy ott kezdje el, a
sajátjai között. Onnan legtöbbször kizavarták, akkor viszont válogatás nélkül
ment mindenkihez, aki a közelében volt, és aki hajlandó volt meghallgatni az
evangéliumot. Mert az is fontos, hogy ne legyen előítélet bennünk.
Akaratlanul is otthon kezdjük a
missziót, mert ott látják, hogyan élünk. Ha tényleg megváltozott az életünk,
mindenki tanúja lesz ennek a változásnak. Néha rákérdeznek, akkor kénytelenek
is vagyunk mondani valamit, de ne akadjunk el ott, és ne alakuljon ki egy olyan
görcs, hogy mindenképpen őket kell az Úr Jézushoz vezetnünk, és ezért egyedül
mi vagyunk felelősek. Amikor lehetőségünk van rá, hogy beszéljünk a hitünkről
családtagjaink előtt, akkor tegyük meg. De mások is vannak a világon, mások
felé is szabad nekünk az evangéliumot hirdetni. Legyünk mindig készek számot
adni a bennünk levő reménységről, ha megkérdeznek, szelíden és tisztelettudóan,
ahogy erre Péter apostol tanít (1Pét 3:15). Ezt a készséget várja tőlünk a mi
Urunk, az alkalmat és az embereket pedig majd ő hozza elénk.
Pál komolyan vette azt, hogy
ennek a szolgálatnak Jézus Krisztus az ura. Ő küldte ki az első tanítványokat
is, hogy menjenek, tegyenek tanítvánnyá minden népet. Ő mondja meg, mikor mit
kell tenni. Pál is így kapta Istentől a vezetést: „A látomás után nyomban
igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket,
hogy hirdessük nekik az evangéliumot. (ApCsel 16:10).
Megfigyelhetjük Pál szolgálatában
azt is, hogy egészen rendkívüli erővel szólt általa az ige, és szokatlanul nagy
csodákat is cselekedett Jézus Krisztus őáltala. Például arról olvasunk, hogy
egy alkalommal zsebkendőjét vitték el betegekhez, és azok megérintve azt meggyógyultak.
Pál nagyon könnyen elbízhatta volna magát. Ő azonban világosan tudta, hogy
mindezt maga Isten cselekszi és nem ő. Amikor beszámolt Pál a kibocsátó
gyülekezetnek mindarról, ami történt velük az úton így fogalmazott: „Milyen
nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.”
(ApCsel 14:17).
Mindannak, ami ott a misszióban történt,
maga az élő Isten az alanya. Sehol nem azt mondja a Biblia, hogy Pál mit
cselekedett. Mert Pál azt cselekedte, amit az Úr parancsolt neki. Az Úr ereje
által változott meg emberek élete, nyílt meg a szemük, a sötétségből
világosságra, a Sátán hatalmából az élő Istenhez tértek. Amikor pedig maga Pál
nyilatkozik erről, így szól a gyönyörű szép mondat: „mert semmi olyanról nem mernék
beszélni, amit ne Krisztus tett volna általam a népek megtéréséért szóval és
tettel, jelek és csodák erejével, a Lélek erejével.” (Róm 15:18).
Van egy szép Halleluja ének,
amelyiknek a végén ez a mondat áll: „mindent
csak te, semmit sem én!” Ez nem valami kegyeskedő túlzás, hanem ez a
valóság. Minden igazi nagy esemény mögött maga Isten áll ott és csak Ő tudja
megvalósítani. Pál szolgálatát ez az Istenre való ráhagyatkozás jellemezte. Bár
csak jellemezné a mi életünket is egyre jobban! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése