Igehirdetés: 2021.08.08. Márk – az ifjú követő

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 76.

 

Márk – az ifjú követő

Olvasmány: ApCsel 12:11-17

„Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták, de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.” (Mk14:50-51).

              

               A hagyomány úgy tudja, hogy Márk, akinek a másik neve János volt, anyja révén egész fiatalon került Jézus közelébe. Apjáról nem tudunk semmit, anyja viszont özvegyként azon asszonyok közé tartozhatott, akik segítették Jézust és szolgáltak neki. Minden valószínűség szerint Márk édesanyjának a házában volt az utolsó vacsora, és itt készültek később az apostolok a pünkösd ünnepére is. A Gecsemané-kertbeli hely is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben, és amikor az Urat elfogták ő volt az-az ifjú, aki egy ideig követte Jézust, majd amikor el akarták fogni, ruháját otthagyva meztelenül menekült el. A föltámadás után Márk anyjának háza lett a keresztények szállása. Erre utal az is, hogy amikor  Péter apostol csodálatos módon kiszabadult Heródes börtönéből, ő is ide ment.

               Az ifjú Márk az elsők között lehetett, akiket Péter Jeruzsálemben megkeresztelt, az apostol ezért nevezhette őt a fiának (1Pét 5:13). Zsidó néven Jánosként görög néven  pedig Márkként lett tanítványa majd segítőtársa három apostolnak is, előbb Barnabásnak és Pálnak, majd Péternek. Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett.

               Pál és Barnabás vitte el az adományt Jeruzsálembe. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában. Egy évvel később, ciprusi küldetésük befejezése után Pál vezetésével Ázsia tartománya felé vették útjukat. Márk azonban ekkor megriadt a nehézségektől és visszatért Jeruzsálembe. Később, amikor a második missziói útra indultak volna, Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, ezért elváltak egymástól: Pál Szilással Ázsia felé, Barnabás pedig Márkkal Ciprus felé indult. Márk 60 körül már Péter mellett tartózkodott Rómában. Majd pedig ismét Pál apostol mellett munkálkodott, aki két levelében is munkatársaként emlékezik meg róla.

               Később Márk elhagyta Rómát. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust, hogy siessen hozzá, és hozza magával Márkot is, mert „jó szolgálatot tenne nekem.” (2Tim 4:11). Ha időben megérkeztek, akkor Márk jelen lehetett Pál vértanúságánál. Márkot a legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, olyannyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint „Péter tolmácsáról”. A hagyomány szerint, amikor a rómaiak látták, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette, és Péter prédikációiból összeállította az evangéliumot. A hagyomány Márkot, mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt Alexandria városának első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében szenvedett vértanúságot.

 

1.      Márk gyermek- és ifjúkora

               Először egy különös leírásban találkozunk Márk nevével. Az első pünkösd után nem sokkal kiűzték Jézus tanítványait Jeruzsálemből. Aztán egy rövid ideig nyugalom volt, de Heródes Agrippa, annak a nagy Heródesnek az unokája, aki Jézus születésekor uralkodott, újra kegyetlenkedni kezdett a keresztyénekkel. Jakabot, János apostol testvérét, lefejeztette, amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, akkor Pétert, mint a következő legtekintélyesebb apostolt szintén bebörtönözte. A gyülekezet folyamatosan együtt volt, és imádkozott Péter szabadulásáért. Isten pedig egészen csodálatos módon szabadította ki Pétert. Ő pedig, azonnal oda ment, ahol sejtette, hogy együtt vannak a hívők. „Amikor feleszmélt elment Mária házához. Ő anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.” (ApCsel 12:11). Márk-János tehát ismerős volt a jeruzsálemi keresztyén gyülekezetben, és édesanyja házánál jöttek össze Jézus tanítványai, hogy imádkozzanak. Nem tudjuk, hogy édesapja élt-e még. De ha élt volna, akkor feljegyezték volna a nevét. Így azonban valószínű, hogy özvegy anyja egyedül nevelte gyermekét. Ilyen légkörben nőhetett fel a kis Márk. Hívő édesanyja volt, akinek a baráti köre is a hívőkből állt, s aki házát is megnyitotta az üldözött keresztyének előtt. Itt gyűltek össze és imádkoztak a keresztyének. Márk édesanyja ezzel nem kis kockázatot vállalt magára.

               Márk számára nagy ajándék volt az, hogy hívő édesanyja volt és olyan otthonban nőhetett fel, ahol naponta elhangzott Isten igéje, ahol egészen természetesen hozzátartozott a mindennapokhoz a közös imádkozás, ahol az élő Jézus Krisztus jelenlétében és védelmében éltek a család tagjai, és a köréjük összegyűlt gyülekezet is. Mindez egy életre szóló tartást adhat azoknak a gyermekeknek és ifjaknak, akik ilyen családban nőhetnek fel. Olyan biztos alapot, amire építeni lehet. Olyan védelmet, ami megvédi őket sokféle káros hatástól, ami a világban ma is jelen van és támadja gyermekeinket és fiataljainkat.

               Aki viszont, Márkhoz hasonlóan hívő családban nőhet fel, az biztos iránytűt kap a kezébe, amihez igazodhat, amihez viszonyíthat mindent, ami körülötte történik. Az ilyen gyermekek, fiatalok sokkal nehezebben sodródnak el divatos áramlatokkal. Ők képesek különbséget tenni igaz és hamis között.

               Az alapozás tehát nagyon fontos. Döntő jelentőségű, hogy egy gyermek mit hall és mit lát otthon. Hogy megkapja-e a szüleitől az életre való lelki felkészítést, hitbeli útmutatást, amire aztán folyamatosan szüksége lesz. Ez minden szülőnek nagy felelőssége és nagy lehetősége. Aki ezzel nem törődik, az nem tudja, milyen értékektől fosztja meg a gyermekét.

               Amikor Pál apostol utolsó fogságából Timóteusnak még ír egy levelet, és tudja, hogy Timóteus milyen nehéz körülmények között él és végzi a szolgálatot, akkor arra emlékezteti tanítványát, hogy ne felejtse el, hogy már édesanyjának, sőt nagyanyjának is képmutatás nélküli hite volt, és ők otthon megtanították őt az Írások ismeretére. Timóteusnak tehát nem kell mást tennie csak a gyermekkorban tanult igékhez ragaszkodni. (2Tim 1:5, 3:14-15).

               Márk tehát jó alapokat kapott. Nem tartozott ugyan a tizenkét kiválasztott tanítvány közé, de szoros kapcsolatban lehetett velük. Több bibliai adat is arra utal, hogy az édesanyja háza volt a hely, ahol Jézus az utolsó vacsorát elköltötte a tanítványokkal, később pedig az első gyülekezet együtt imádkozott.

               A Márk evangéliuma végén van egy különös jelenet, amely a többi evangéliumban nincs benne: „Amikor Jézust elfogták, mindnyájan elhagyták őt és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt meztelen testén: őt is elfogták, de ő az ingét otthagyva meztelenül elmenekült.” (Jn 14:50-52). Ezt az apró részletet azért jegyezhette le Márk, mert ő maga volt ez az ifjú. Nagycsütörtök éjszakáján, mikor a tizenkét tanítvány gyáván szétszaladt, ő akkor is ott maradt a Mester közelében és egy darabig még követte Őt. Bizonyosak lehetünk abban, hogy ez az ifjú, Márk volt, aki számára ez az éjszaka örökké emlékezetes maradt.

2.      Márk – a munkatárs

               A következő bibliai jelenetben arról hallunk, hogy egy szép napon látogatók érkeztek Márk anyjának házába. Mégpedig Márk nagybátyja, Barnabás és az ő barátja, Pál jöttek el Jeruzsálembe. Ők a pogányok között hirdették Krisztus evangéliumát. Amikor a pogányokból lett keresztyének meghallották, hogy nagy éhínség van Jeruzsálemben, adományt gyűjtöttek, és ezt hozta most el Barnabás és Pál Jeruzsálembe. S ha már ott voltak, meglátogatták a rokonokat is, így Márknak az édesanyját, Máriát is.

               Ebben a történetben hallunk arról, hogy amikor Barnabás és Pál visszaindultak a missziói munka folytatására, magukkal vitték a fiatal, de nagyon lelkes és hitben buzgó rokont, Márk-Jánost. Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben így számol be erről: „Barnabás és Saul, miután elvégezték szolgálatukat, visszatértek Jeruzsálemből, és magukkal vitték Jánost, akit Márknak hívnak.” (ApCsel 12:25). Márk neve tehát itt kerül másodszor megemlítésre a Bibliában.

               Nagy döntés lehetett ez Márk részéről. Ott kellett hagynia mindent, a családját, az édesanyját, az otthonát, a munkáját, a szeretett gyülekezetet, és elindulni két, számára akkor még félig ismeretlen felnőttel, akik idegen tájakra indultak, veszélyes küldetésre, a pogány népek közé, azért, hogy közöttük is hirdessék az evangéliumot. Márknak sorsközösséget kellett vállalnia velük, és részt venni mindenben, ami az apostolok osztályrésze volt. Valóban veszélyes küldetés volt ez, de ugyanakkor óriási kiváltság is. Két tapasztalt és hűséges apostol mellett tanulhatta meg Márk azt, hogy miképpen kell a pogányok között az evangélium hirdetésének szolgálatát végezni. Tanúja lehetett annak, ahogy az Úr Jézus az apostolok által munkálkodik, ahogy Isten Lelke csodákat tesz. Láthatta azt hogyan lesznek sokan pogányból hívővé, hogyan szabadulnak meg a bálványimádás és a babonák által kötözött emberek, hitetlenekből hogyan lesznek keresztyénekké. Páltól és Barnabástól megtanulhatta Márk, hogyan kell helytállni a különféle próbatétel és nehézség között.

 

3.      Márk kudarca

               Márk szolgálata szépen indult. Egy ideig jól végezte a munkáját, de aztán mégis megfutamodott. Nem tudjuk, hogy miért. Talán még éretlen volt a hite, talán még túl fiatal volt és nem tudta, mire vállalkozott, amikor igent mondott a hívásra. Talán, ahogy távolodtak otthonról, egyre messzebbre jutottak, egyre erősebben rátelepedett a honvágy. A Biblia csak ennyit mond: „János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.” (ApCsel 13:13).

               Sajnos Márknak ezt a megfutamodását Pál apostol olyan rossz néven vette, hogy hosszú ideig nem tudott megbocsátani neki és nem volt hajlandó együtt dolgozni vele. Pál úgy gondolta, hogy a szolgálatban nem lehet megfutamodni, a próbatételeket is vállalni kell és ezt várta el munkatársaitól is. Úgy tűnik azonban Márk erre ekkor még nem volt képes. Pál úgy megneheztelt rá, hogy amikor később, a második közös nagy útjukra indultak Barnabással, és Barnabás akkor már tudta, hogy az unokaöccse megbánta hűtlenségét, és lelkileg is sokat fejlődött, ismét magukkal akarta vinni őt, akkor Pál azt mondta: szó sem lehet róla. Így végül kettévált az útjuk. Pál Szilásszal, egy tekintélyes jeruzsálemi hívővel, indult el a missziói szolgálatba, Barnabás pedig az unokaöccsével, Márkkal. Barnabás ugyanis látta, hogy Márk megbánta a korábbi megfutamodást és a kudarcából tanulva, sokat érlelődött a hite, ezért több bizalmat előlegezett meg neki, mint Pál. Kiderült az is, hogy ez a bizalom valóban jót tett a fiatal, kezdő misszionáriusnak, és ettől kezdve Márk-János valóban mindent vállalva hűségesen megmaradt ebben a szolgálatban.

4.      Márk – hűség mindhalálig

               Az első kudarc után egy új korszak kezdődött el Márk életében. Kiderült, hogy a misszió Ura, Jézus Krisztus adott egy második esélyt ennek a fiatalembernek. Láthatjuk, hogy Jézus nem adja fel és nem bánja meg, ha valakit egyszer elhívott Isten országának szolgálatára. Jézus nem végez félmunkát, akiben elkezdi a jó munkát abban be is fejezi Minden emberi gyarlóságunk, hibánk és botlásunk ellenére formál és vezet minket.

               Márk személye és példája nagy bátorítás lehet a számunkra is. Lehet, hogy a mi életünkben is vannak kudarcok és megtorpanások. Olykor teszünk olyat, amit később megbánunk. Az Úr azonban, aki elhívott minket a szolgálatba, nem ejt ki bennünket a kezéből. Istennek van ideje, és Ő türelmes és hűséges. A Bibliából azt is megtudjuk, hogy később Pál is megbocsátott Márknak. Három levelében is nagy szeretettel ír Márkról és a gyülekezetek bizalmába ajánlja őt. Nem sokkal a kivégzése előtt, utolsó levelében Rómából azt kéri Timóteustól, hogy „küldd hozzám minél előbb János-Márkot, mert ő igen hasznos lesz nekem itt a szolgálatra.” (2Tim 4:11).

               Így jutott el Márk Rómába és az itt tartózkodása alatt került szoros munkakapcsolatba a szintén Rómában tartózkodó Péter apostollal. Márk lett Péter íródeákja. Péter beszámolói alapján írta meg a Márk evangéliumát, és így lett ez időrendben az első összegzése mindannak, amit Jézus tanított és tett. A munka közben olyan meghitt, lelki közösség alakult ki az idős Péter apostol és a még mindig viszonylag fiatal Márk között, hogy amikor Péter onnan a messzi távolból levelet ír haza akkor abban Márkot fiaként említi: „Üdvözölnek titeket a testvérek Babilonból (Rómát a pogányok Babilonjának tartották), és üdvözöl titeket az én fiam, Márk.” (1Pét 5:13).

               Így formálta Isten ezt a kudarcot vallott szolgát alkalmas eszközévé, és így lehetett ő egy fontos evangélium megfogalmazójává. A hagyomány szerint Pétert 64-ben végeztette ki Néró császár, és 65-ben már készen volt a Márk evangéliuma. 30 évvel az események után, hiteles szemtanuk bizonyságtétele nyomán készült el az evangélium. Márk olyan szem- és fültanúk beszámolói alapján írta le, az evangéliumot, mint pl. Péter, aki mindenütt ott volt, ahol Jézus.

               Márk evangélista élete szép példa arra, hogyan formálhat Isten hozzánk hasonló egyszerű emberekből is számára használható eszközöket. A történetben hallunk egy édesanyáról, aki szeretetben és hitben nevelte a gyermekét, szívébe csöpögtetve az Isten iránti szeretetet. Aztán szinte természetes módon ez a fiatalember is hívővé lett, és korán beállt a lelki munkába. De kiderült, hogy még túl korán volt. Először megfutamodott, de ezzel még nem ért véget a történet. Miután megerősödött a hitben és folytatta a szolgálatot és kész volt mindent vállalni Jézusért, így az egyik fontos bibliai könyv szerzőjévé lett.

               Márk példája arra mutat rá, hogy senki sem születik úgy, hogy mindjárt kész eszköz Isten kezében. Senkit sem a saját kiváló tulajdonságai alapján választ ki az Isten. Senki sem lesz azonnal használható eszközzé. A hívő életében is jöhetnek kudarcok és megtorpanások. De ha egyszer Isten szeretete kézbe vesz minket, akkor ő nem ejt ki minket a kezéből, hanem tisztogat és formál, úgy hogy végül használható eszközökké váljunk, az Ő dicsőségét és embertársaink javát szolgálva. Ámen.