100
EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 73.
Zakariás
– az újrakezdés
Olvasmány: Zak
1:1-17
„ Azért ezt
mondja az ÚR: Irgalommal fordulok Jeruzsálemhez, templomom fel fog épülni benne
– így szól a Seregek URa –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben.” (Zak 1:16).
Zakariás könyve a leghosszabb a
kispróféták közül és minden más ószövetségi könyvnél több messiás-próféciát
tartalmaz. Zakariás próféta kortársa volt Haggeusnak, és ugyanazon hallgatóság
felé szolgáltak, de az általuk írt könyvben szembeszökő különbségeket látunk.
Míg Haggeus már idős volt, addig Zakariás fiatalkorában lett az Úr prófétája.
Haggeus a beszédeiben elsősorban figyelmeztetett, Zakariás viszont inkább
bátorította a hallgatóságát. Haggeus prédikált, Zakariás viszont látó volt, aki
jelekről tett bizonyságot.
Zakariás színes képek és
vigasztaló prédikációk segítségével festi meg Istennek a jövőre vonatkozó
dicsőséges terveit, melyeket szövetséges népének szánt, így bátorítva a templom
újjáépítése mellett elkötelezetteket. Bár a hirtelen támadt lelkesedés hamar
lelohadt, maga a feladat továbbra is fontos, hiszen Izrael eljövendő Messiása
számára a templom lényeges szolgálati terület lesz. Isten meg fogja tartani a
népének tett ígéreteit, és a Messiás érkezésekor a böjt idejét a bőség ideje
fogja felváltani. Éppen ezért el kell hagyni a bűnt, be kell fejezni a
templomot, és buzgó lelkesedéssel várni a Messiás érkezését.
Zakariásról tudjuk, hogy Iddó
leszármazottja volt, azaz nemcsak próféta volt, hanem egyben pap is. Ez
magyarázatot ad arra, hogy miért utal olyan gyakran a templomra látomásaiban és
prédikációiban.
Sokak számára nehézséget jelent
Zakariás könyvének megértése. Az egész könyv tele van konkrét személyekre tett
utalásokkal, amelyeket nem könnyű értelmezni.
A könyv három fő részre
tagolódik. Az első hat fejezetben nyolc jelképes látomással találkozunk, amelyeknek
a célja, hogy bátorítsák a templom építőit. Elsődleges üzenetük, hogy Isten
újra azon munkálkodik, hogy népe között vegyen lakozást Jeruzsálemben. Megvédi
őket ellenségeiktől, megtisztítja bűneikből, és eltávolítja a gonoszságot
közülük. Biztosítja számukra az új kezdet lehetőségét.
A 7-8. fejezet arról szól, milyen
életet szán Isten a megújult népének. Ez a rész számos bátorító ígéretet
tartalmaz Izrael számára.
Az utolsó hat fejezet tele van
rejtélyes utalásokkal, miközben részletesen ecseteli, milyen küzdelmeket kell
Izrael népének kiállnia, míg betölti küldetését. A jövendölések borzalmas
szenvedésekről, ám végül teljes győzelemről szólnak. Ezek a fejezetek sokat
segítenek az evangéliumok íróinak, hogy megértsék Jézus szenvedését, halálát és
feltámadását. Jézus első eljövetelével kapcsolatosan Zakariás próféciái
tévedhetetlenül pontosak voltak. Így amikor Jézus életének utolsó földi
napjairól beszéltek az apostolok, általában mindig Zakariás próféta szavait
idézték. A Jelenések könyve a történelem végső céljáról szólva szintén Zakariás
jövendöléseiből merít.
1.
Hogyan építhető
újjá az, ami széttört?
A zsidó nép története a lejtőn
való lassú lecsúszásra emlékeztet. Isten szeretetére újra és újra zúgolódással,
törvényszegéssel és bálványimádással válaszoltak. Évszázadokon át hangzott a
figyelmeztetés, míg végül eljött a büntetés ideje. Jeruzsálemet a földig
rombolták a babiloni seregek, a túlélőket pedig láncra fűzve hajtották el
szülőföldjükről Babilonba, ahol a hetven évig tartó fogság ideje várt rájuk.
Az izraeliták nem csupán egy
csatát veszítettek el és nem csupán a szülőföldjüket, de úgy tűnt elvesztették
eredeti helyüket is az Isten szívében. Nem voltak többé Isten különleges népe. Nemcsak
fogságba kerültek, de elveszítették a jövőjüket, és vele együtt az újrakezdés
reménységét is. A babiloni fogság Istentől kirendelt idejének letelte után,
azonban amikor a perzsák legyőzték a babiloniakat és Círus került hatalomra,
újra felcsillant az új kezdet reménye. Círus volt az a perzsa uralkodó, aki
lehetőséget adott a zsidóknak, hogy visszatérjenek hazájukba és újjáépítsék
templomukat. Néhányan azonnal megragadták a lehetőséget és hazatértek. A
hazatérőknek hosszú utat kellett megtenniük, hogy eljussanak őseik földjére, de
ott még nehéz küzdelem és sok kudarc várt rájuk. Szívszorító látvány várta
ugyanis a hazatérőket. Az egykor gyönyörű városukból kísértetváros lett. Minden
elpusztult, ami valaha értékes és fontos volt a számukra. Az egykor oly
termékeny szántóföldeket gaz és bozót nőtte be. A térség szinte teljesen
lakatlan és elvadult volt. A szomszédos népek pedig ellenségesen fogadták a
hazatérőket.
A fogságból hazatértek kicsiny
csapatának első dolga az volt, hogy a lerombolt régi templom alapjain oltárt
építsen. A kezdeti lelkesedésük azonban hamarosan elpárolgott. Már az is nagy
gondot jelentett, hogy egyáltalán fedél legyen a fejük fölött és előteremtsék a
saját maguk megélhetéséhez szükséges dolgokat. Amikor pedig a nem zsidó
szomszédjaik rágalmakkal illették és feljelentették őket a perzsa hatóságnál a
hazatértek feladták a küzdelmet. Az új kezdet nagyszerű reménye fokozatosan
elhalványult.
A templom ezután csaknem húsz
éven át romokban hevert, mígnem Haggeus és Zakariás próféta fellépése nyomán
újjáéledt az érdeklődés a templomépítés iránt. A próféták ugyanis tudták, hogy
amíg a templom romokban hever, Izraelnek, mint Isten választott népének sajátos
jellege is romokban marad. A próféták sürgetésére aztán a zsidók újra
nekiálltak a templom építésének.
Zakariás könyve erről a kritikus
időszakról számol be. Első feljegyzett üzenete nagyjából két hónappal az után
hangzott el, hogy a templom alapjait lerakták. Részben Zakariás bátorító
szavainak köszönhetően a templom négy év múlva el is készült.
Zakariást azonban elsősorban nem
az épület érdekelte. Az Istennel való kapcsolat fontosabb, mert a templom
csupán jelkép. Legkorábban feljegyzett szavaiban Zakariás arra figyelmeztette
népét, hogy ne legyenek olyanok, mint őseik voltak. Hiszen mi hasznuk volt a templomból,
ha a szívük nem volt Istené? A valódi újrakezdéshez a szív megváltozására van
szükség. Zakariás így tolmácsolta Isten üzenetét: „Ezt mondja a Seregek URa:
Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek URa, és én is hozzátok térek!”
(Zak 1:3).
A könyv második felében Zakariás
perspektívája kitágul és az egész világ felé fordul üzenetével. A próféta úgy
látta, hogy a világ reménysége a fogságból hazatért maroknyi zsidóság kezében
van. Zakariás által Isten bepillantást adott nemcsak Izrael jövőbeni állapotába,
de azon túl mindabba, ami erre a világra vár a végső időkben. Az események
lélegzetelállító panorámáját tárja fel előttünk a próféta. Egy dolog előre
látni egy jövőbeli eseményt, s egy másik dolog ennek fényében cselekedni.
Zakariás próféciája világossá tette, hogy lesz egy nap, amikor hatalmas gyász
köszönt azokra, akik látták a keresztre feszített Megváltót, és mégsem fogadták
el őt személyesen. Előre látható az is, hogy lesz egy nap, amikor minden térd
meghajol majd az Úr előtt. Mindez arra kell, hogy sarkaljon minket, hogy még
idejében keressük az Urat és kérjük az ő bocsánatát.
2.
A ragyogó jövő
ígérete
Zakariás próféciáinak legfőbb
célja az volt, hogy előremutasson az Isten által megígért ragyogó jövőre: „Ezt
mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tartja a megmaradt nép, hogy ez így
legyen abban az időben, az én számomra ez mégsem lehetetlen – így szól a
Seregek Ura.” (Zak (8:6). A lerombolt várost benépesítő zsidó menekültek
minden képzeletét felülmúlta az ígéret, hogy utcáik idős emberekkel és
játszadozó gyerekekkel telnek majd meg. Isten arról biztosította őket, hogy Jeruzsálem
ismét békés és biztonságos hely lesz. „Bár
ez csodának tűnik a nép maradékának a szemében, de vajon az én szememben is
csoda lesz?” – teszi fel a kérdést némi iróniával az Úr.
Haggeus próféta már két hónapja
munkálkodott a nép között, amikor egy másik, nála fiatalabb próféta, Zakariás
is csatlakozott hozzá, és együtt igyekeztek lelket önteni a Jeruzsálembe visszatelepült
izraelitákba. Míg Haggeus arra kérte a zsidókat, hogy gondolják végig
pillanatnyi helyzetüket és tegyék meg a szükséges változtatásokat, addig
Zakariás arra szólította fel őket, hogy tekintsenek messze túl a jelen
korszakon, hogy lelki szemeik előtt felragyogjon az új Jeruzsálem, az „igaz
város”.
A fogságból hazatértek csak a
közvetlenül előttük álló célokra összpontosítottak. Ilyen a vetés közelgő
ideje, az otthonteremtés a család részére és az elhagyatott város benépesítése.
Zakariás a távoli, ám sokkal ragyogóbb jövő felé emeli tekintetünket, arra az
időre, amikor Jeruzsálem világosság lesz a föld népei számra, amikor népek
özönlenek majd a városba, és arra kérik a zsidókat: „Hadd tartsunk veletek, mert
hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (Zak 8:23). Ahhoz, hogy
Jeruzsálem népe erre alkalmassá váljon, az új társadalomnak igazságra,
becsületre, tisztességre és békére kell épülnie: „Ezeket tegyétek: Mondjatok
igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban! Ne tervezzetek magatokban egymás ellen
semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én – így szól
az Úr.”
(Zak 8:16-17).
Azok a zsidók akik, keményen
dolgoztak a földig rombolt város újjáépítésen, valószínűleg gyakran
kérdezgették egymástól: „Ez minden, amit
Isten a számunkra tartogat?” Zakariás válasza az volt, hogy nem. A hazatért
foglyok ma még kicsiny közössége készíti majd elő a Messiásnak, az egész föld
megváltójának útját.
Haggeushoz hasonlóan Zakariás is
a templom újjáépítésének fontosságát és sürgősségét hangsúlyozta. A két próféta
együttműködése nagy hatással volt honfitársaikra. A templom négy év múlva már büszkén
magasodott, hogy annyi idő után újra emlékeztesse a népet az Istennel kötött
szövetségre.
Istennek ugyanolyan fontosak a
munkásai, mint a munkája. Sokszor több időt tölt a munkás felkészítésével, mint
amennyi ideig felhasználja a munkában. Mózes nyolcvan évig készült a
megbízatásra, amit negyven évig végezhetett. Jézus három évtizedig készült arra
a szolgálatra, amely csak három évig tartott. Zakariás látomásai azért
születtek, hogy bátorítsák Isten embereit, akik a szolgálat terhe alatt
roskadoznak.
3.
Új király, új
királyság
A 9. fejezetben radikális
fordulathoz érkezik Zakariás könyve. Töredezett képekben fejezi ki Isten
üzenetét, amely a világ jövőjéről, valamint Isten népének jövőbeli szerepéről
szól. Zakariás könyvének ezek a részei még ma is nehezen érthetők. A végső
jövőkép azonban bíztató: Isten népe nem marad örökre leigázott kis nép, hanem a
történelmi események középpontjába kerül. A nemzetek majd mind Jeruzsálembe
mennek, hogy ott Istent imádják: „Az ÚR lesz a király az egész földön. Azon a
napon az ÚR lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név.” (Zak
14:9).
Hogyan lehetséges ez? Még Izrael
számára is túl merésznek tűnt ez az álom. Zakariás korában még ahhoz is a
távoli perzsa királytól kellett engedélyt kérni, hogy újjáépíthessék saját
templomukat. Perzsia volt a világ középpontja, amelyhez képest Jeruzsálem
jelentősége eltörpült. Hogyan is válhatna Izrael nagy néppé?
Zakariás könyvének ezek a
fejezetei azt mutatják be, miként megy majd végbe Izrael felemelkedése sok
küzdelem és szenvedés árán. Ezeket a sorokat olvasva úgy tűnik, hogy a
gonoszság és a nyomorúság diadalmaskodik, mielőtt Isten beavatkozna az
eseményekbe.
Izrael jövendőjének a záloga az
„eljövendő” vezető, aki egészen szokatlan és rendkívüli vezető lesz. A zsidó
nép természetesen arra számított, hogy ez az „eljövendő vezető”, a Messiás, egy
győzedelmes harcos lesz, annál is inkább, hiszen számos más ószövetségi
prófécia így ábrázolja őt. Zakariás azonban azt mondja, hogy ez a király a
szegények állatán, szamárháton érkezik majd: „Örvendj nagyon, Sion leánya,
ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas,
alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” (Zak 9:9). Az evangéliumi
szerzők ezt a verset idézik, amikor Jézus jeruzsálemi bevonulásáról írnak. A
hadvezérek többnyire lovon közlekedtek, de Zakariás kiemeli, hogy az eljövendő
király betiltja majd a harci kocsik és a lovak használatát (Zak 9:10). Az itt
leírt király jellemzése tökéletesen ráillett Jézusra, jóllehet ő emiatt gyakran
csalódást okozott követőinek, akik harciasabb vezetőre vágytak. Zakariás
ráadásul ezt a vezetőt nem uralkodóként, hanem pásztorként írja le, akit a népe
elutasít: „Ezért széledt el népem, mint egy nyáj, nyomorúságra jutott, mert nem
volt pásztora… Gondja lesz a Seregek URának nyájára, Júda házára, fölékesíti
őket.” (Zak 11:4-17). A prófétai üzenetek gyakran kettős jelentéssel
bírtak, az egyik a korabeli hallgatóságnak szólt, a másik, mélyebb értelmű
jelentés pedig egy későbbi kornak. Ebben a részben Zakariás tűnik fel a sokak
által megvetett pásztor szerepében, amelyet később Jézus magára alkalmazott.
Végül Jeruzsálem kesergő lakóiról
ír a próféta, akik „gyászolják azt, akit átdöftek” (Zak 12:10). A bibliamagyarázók
szerint Jézus közvetlen a halála előtt magára vonatkoztatva idézte Zakariás
szavait, amikor azt mondta, hogy a „jó pásztor életét adja a juhokért.”
(Jn 10:11).
Zakariás könyve azért is emelkedik
ki a többi kispróféta írása közül, mert az Újszövetség szerzői Zakariás
prófétának az eljövendő vezetőről szóló jövendöléseit egyértelműen Jézusra
vonatkoztatták. Jézus a hadsereg nélküli király, akinek a koronája tövisekből
készült, és aki fehér ló helyett szamárcsikó hátán érkezik. Az Ószövetségben
egyedül Ézsaiás könyvének az 53. fejezete az, ahol Zakariáshoz hasonlóan Jézus
életének ezt paradox volta, szintén említésre kerül. Valóban Jézus az a szelíd
vezető, aki király és pásztor egyszerre, és aki szenvedése által diadalmaskodik.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése