Ámósz
– a földműves próféta
Olvasmány: Ám 5:1-24
„Gyűlölöm,
megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot mutattok
be nekem, vagy ha ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a
békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból adtok! Távozzatok előlem hangos
éneklésetekkel, hallani sem akarom lantotok zengését! Áradjon a törvény,
mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” (Ám 5:21-24)
Ámósz
egy vidékről származó pásztor és földműves volt, akit Isten prófétájának hívott
el. A béke és a bőség idején az északi tíz törzs alkotta Izrael egyre jobban
elfordult Istentől. Bár az országot külsőleg a virágzó kereskedelem, szilárd
gazdaság és stabil kormányzás jellemezte, belül ijesztő volt a nemzet állapota.
Az országban virágzott a bálványimádás. A közéletben eluralkodott a
jogtalanság, a kapzsiság és a korrupció. A gazdagok gőgje és szegények
elnyomása egyre fokozódott. Izrael önteltségét, züllöttségét és Istennel
szembeni közömbösségét már nem lehettet tovább tűrni. Ámósz Isten prófétájaként
erőteljes szavakkal tolmácsolta az Úr feddését. Először Izrael szomszédjainak
hirdette meg Isten ítéletét, majd magának Izraelnek is. Bár Ámósz szavai az
elnyomók számára ostorcsapásként hatottak, az elnyomottak számára a szívből
jövő szeretet szavai voltak. Ámósz, aki kemény beszédekkel igyekezett
leleplezni a nép és a vezetők képmutatását és bűneit, ezekkel a szavakkal
hívott mindenkit a megtérésre: „Készülj Istened elé!” (Ám 4:12).
Talán
Ámósz földműves múltjából is következik, hogy könyvének nyelvezete egyszerű, tele
a vidéki élettel kapcsolatos erőteljes képekkel. A könyv szerkezete is jól
áttekinthető. Az első két fejezetben ítéletre sorakoztatja fel a Közel-Kelet
népeit. A hallgatósága bizonyára ujjongva tapsolt, amikor ítéletet hirdetett a
szomszédos népek fölött égbekiáltó gonosztetteik, a rabszolga kereskedelem,
szövetségszegés, terhes asszonyok méhének felhasogatása és holtak meggyalázása
miatt. Ám ezek után saját honfitársai felé fordul Ámósz figyelme. Isten a
pogány szomszédjaiknál sokkal magasabb erkölcsi mércével mérte a népét. Míg a
pogány népek az általános emberi normák ellen vétettek, addig Izrael egyenesen
az Úr törvényét szegte meg. A könyv középső része egy sor Istentől jövő
üzenetet ismertet, amelyek rendszerint ezzel a mondattal kezdődnek: „Halljátok
meg ezt a beszédet!” (Ám 3:1). Végül pedig az utolsó három részben
szemléletes képekkel írja le Isten ítéletét.
Ámósz
megjövendölte, hogy Isten ítéleteként be fog következni Izrael pusztulása. Ez
hamarosan be is teljesedett. Az államhatalom fokozatosan szétesett. A következő
13 év során öt király követte egymást a trónon, akik közül négyen merénylet
áldozatai lettek. Még harminc év telt el, mire Izrael végleg felmorzsolódott.
Ámósz
egész könyvében kitart fő témája, az emberek közötti kegyetlenség és
embertelenség ostorozása mellett. Az általa elítélt igazságtalanságok
napjainkban is ismerősen csengnek. Ezért a könyv olvasása közben érdemes
magunknak újra és újra feltennünk a kérdést, hogy vajon mit mondana Ámósz
rólunk, illetve népünkről?
1.
A próféta, aki
igazságot követel
Ámósz
idején az üzleti élet jobban virágzott, mint valaha. Emberöltők óta először
fordult elő, hogy Izrael népének nem kellett katonai fenyegetéssel
szembenéznie. Mivel minden fontosabb kereskedelmi útvonalat ellenőrzésük alatt
tartottak, a kereskedők hatalmas profitot halmoztak fel. A gazdagok számára a
luxuscikkek könnyedén elérhetők voltak, sorban épültek az új kőházak,
amelyekben elefántcsont intarziás bútorok, első osztályú húsféleségek, a
legjobb testápoló szerek és finom borok is megtalálhatók voltak.
A
béke és jólét közepette egyetlen magányos hang hasított élesen a levegőbe.
Ámósz, a földműves próféta, nyers szókincsével keltett megdöbbenést és botránkozást.
A városlakó gazdag asszonyokat egyszerűen „teheneknek” bélyegezte: „Halljátok meg ezt az igét, ti, básáni
tehenek Samária hegyén, akik sanyargatjátok a nincsteleneket, és bántalmazzátok
a szegényeket, akik ezt mondjátok uraitoknak: Hozzatok még, hadd igyunk!” (Ám 4:1). Az egyszerű pásztor, aki a
társadalom legszegényebb rétegéhez tarozott, megvetéssel tekintett a
fényűzésre. Ráadásul Ámósz idegennek számított az északi országrészben, mert
délről, Júda egyik kisvárosából származott. Mivel az északi királyság már
százhetven éve elszakadt a déli királyságtól, így az izraeli vezetők nem vették
jó néven egy déli származású jövevény kritikáit.
Ámósz szemében azonban a társadalmi
elfogadottság nem sokat számított. Ő nem tartozott a hivatalos próféták közé,
akik azzal keresték a kenyerüket, hogy mindig a vezetők és a nép szája íze
szerint prófétáltak.
Ámószt nem az anyagi haszon és nem
az önös érdek vezérelte. Isten szólította el őt a munkája mellől, hogy üzenetét
hirdesse, ezért egyedül neki engedelmeskedett.
A nép ebben az időben látszólag
nagyon vallásos életet élt. A különböző pogány kultuszok egész garmadája
virágzott az országban. Tömegek járultak rendszeresen a különböző istenek
bálványáldozati oltárához. Ámósz azonban megdöbbentő üzenetet hozott az Úrtól: „Gyűlölöm,
megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot
mutattok be nekem, vagy ha ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se
tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból adtok! Távozzatok előlem
hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantotok zengését!” (Ám 5:21-23).
Isten nem áldozatbemutatást vagy díszes ceremóniákat akar, hanem igazságot. Nem
gyönyörködik a képmutató vallásosságban, mert jól tudja, hogy a látszat ellenére
a szívük romlott és gonosz.
Ámósz
először felsorolta az Izraellel szomszédos népeket, akik már sok gonoszságot
követtek el, ezért kihirdette Isten ítéletét emberiségellenes bűneik miatt. Az
izraelitáknak, akik szomszédjaiknál kiválóbbnak tekintették magukat, tetszett
ez a beszéd. Ámósz azonban ezek után róluk kezdett beszélni. Kijelentette, hogy
Isten ítéletét Izrael sem kerülheti el. Az emberek, a gyönyörű házaik és a
szent oltárok is mind el fognak pusztulni. Ámósz figyelme elsősorban az
igazságtalanság kérdésére irányult. Izrael életében nem volt nehéz kivetnivalót
találni. Az északi országrész vallási életének a középpontjában a két
aranyborjú állt. Ámósz figyelme azonban azokra a káros jelenségekre irányult,
amelyeket a piactereken látott és hallott. A szegények elnyomása, a tisztességtelen
üzleti élet, a bíróságok megvesztegetésre és a pénzen vásárolt előjogok.
A
jómódú izraeliták a szegények rovására gazdagodtak meg: „Zálogba vett ruhán terpeszkednek
minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában.”
(Ám 2:8). Ámósz idején az volt a szokás, hogy a szegények ruháikat adták
fedezetként zálogba azért, hogy kölcsönt kapjanak. Ezek a szívtelen gazdagok nagyon
büszkék voltak a vallásos buzgóságukra, miközben észre sem vették, hogy
vallásosságukból éppen a lényeg hiányzik, az Istennel való kapcsolat megélése.
Ők azt kívánták, hogy Isten kényelmesen beilleszthető legyen az életükbe, mint
valami ráadás. Isten azonban Ámószon keresztül megmutatta, hogy őt nem lehet
mellőzni. Ő úr az élet minden területe felett, beleértve az üzleti életet is.
2.
A vidéki fiú a
nagyvárosban
Bár
a Bibliában a próféták társadalmi háttere és temperamentuma nagy
változatosságot mutat, mégis hajlamosak vagyunk egyetlen sztereotip képpel
ábrázolni őket. Tény és való, hogy Ámószra jól illik ez a sztereotípia. Ő
valóban az a próféta volt, akit ma úgy képzelnénk el, hogy kezében egy
tiltakozó táblával megáll a város főterén és dühödt szidalmakat szórva
meghirdeti a romlott világ feletti végítéletet. A sors fintora, hogy Ámósz
éppen akkor bukkant fel Izraelben, amikor az északi királyság gazdaságilag
virágzott. Ekkor még senki nem gondolta, hogy mindez hamarosan megváltozhat. Az
ország vezetői biztos kézzel kormányoztak, az emberek egy része jólétben élt,
és nem szívesen hallgatták a próféta dörgedelmes szónoklatait. Látszólag minden
rendben volt az országban, a gazdaság virágzott, béke és biztonság uralkodott.
Épp ez az oka annak, hogy az emberek közömbössé váltak és nem törődtek Isten
szavával.
Maga
Ámósz, más prófétáktól eltérően, paraszti sorból származott. Neki nem voltak
előkelő felmenői, és a családja nem tartozott a papi családok közé sem. A déli
országrészből vándorolt át Izraelbe, ezért ott csak jövevényként tekintettek rá.
Mivel vidéki származású volt, így a tájszólása mindvégig megmaradt, ezért
gyakran vált a kifinomult városlakók viccelődésének céltáblájává. A falusi
élethez szokott próféta képtelen volt túltenni magát a gazdag városlakók
fényűző életmódján. Megbotránkoztatták őt a gazdagok pazarló életmódjának
jellegzetes darabjai, amelyeket gyakran emleget prédikációiban: díszes
pamlagok, elefántcsontból faragott ágyak, luxusnyaralók, különleges húsáruk,
finom borok. Ámószt nem tévesztette meg a felszín, ő azt is látta, hogy ez a
jólét mások elnyomására épül, a pazarló gazdagság mögött pedig kiáltó
igazságtalanság áll. A templomban ájtatoskodó kereskedők valójában alig várják,
hogy vége legyen a szombatnak, hogy hamis mérleggel és silány áruval csalva
minél nagyobb haszonra tehessenek szert. Az erős hadseregükben bízva Izrael
lakosai úgy vélik nemzedékekre előre bebiztosították magukat.
Ámósz
szarkazmusa akkor éri el a csúcspontját, amikor a nép előkelőit szólítja meg. A
gondatlanság elbizakodottsághoz vezetett. Izrael a nehézségekkel jobban
megküzdött, mint a sikerrel. Az emberek általában a jólét idején, így Ámósz
korában is, a gazdagság és a hatalom rabjaivá lesznek, Istenről pedig
megfeledkeznek. Évszázadokkal korábban már Mózes is erre a veszélyre
figyelmeztette népét: „Amikor jóllakásig eszel, szép házakat
építesz, és azokban laksz, amikor marháid és juhaid megszaporodnak, lesz
sok ezüstöd és aranyad, és bővében leszel mindennek, akkor föl ne fuvalkodjék a
szíved, és el ne feledkezz az ÚRról, a te Istenedről, aki kihozott téged
Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!” (5Móz 8:12-14).
Ámósz
arra figyelmezteti Izrael népét, hogy nem száműzhetik Istent életüknek egy kis
zugába, hogy mint valami amulettet, csak akkor vegyék elő, amikor éppen
szükségük van rá. Isten nem egy házi kedvenchez hasonlatos, hanem ő egy
hatalmas oroszlán. Ámosz könyvét olvasva szinte halljuk a félelmetes üvöltést.
Ámósz
újra és újra elmondja: „Készülj Istened elé!” (Ám 4:12). Ez
talán Ámósz könyvének legismertebb mondata. A próféta természeti katasztrófák
sorát vetítette előre: éhínséget, aszályt, sáskajárást és háborút. Mindezek
menthetetlenül utolérik az izraelitákat, hacsak meg nem térnek. Ezek közül egy
is elég lehetett volna ahhoz, hogy visszafordítsa a nemzetet Istenhez. Ám
szavainak akkoriban nem sok foganatja volt. Izrael népe nem tért jobb
belátásra. A próféta szavai azonban beigazolódtak, rövid időn belül a békének
és a jólétnek vége szakadt, Izrael országa darabokra hullott. Alig harminc
évvel Ámósz próféciáinak elhangzása után Izraelt elpusztították az asszírok és megszűnt
létezni.
Ámósz
könyve valóban nem egy kellemes és vidám olvasmány. Üzenete azonban ma is
aktuális, amikor a nemzetek a saját sikerességüket a közvélemény-kutatási
felmérésekben, a hazai bruttó össztermékben vagy a katonai erejükben mérik. Már
csak ezért is érdemes tanulmányozni Ámósz próféta írását.
3.
Prédikáció
arról, amit Isten gyűlöl
Ha ma fel
kellene sorolnunk minden olyan tevékenységet, ami csak eszünkbe jut a
gyülekezetünk életéből, akkor bizonyára egy jó hosszú listát kapnánk. Amósz
próféta is megteszi ezt a könyvének 5. fejezetében. Ám ha elolvassuk ezt a
szakaszt, akkor igencsak meglepő dolgokkal szembesülünk. A korabeli vallási
élet fontos tevékenységeit felsorolva ugyanis Ámósz hozzáteszi mindezekhez,
hogy mi Isten véleménye ezekről: „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket,
ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy
ha ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet
hizlalt állatokból adtok! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem
akarom lantotok zengését!” (Ám 5:21-23).
Valószínűleg
gyakran hallunk igehirdetéseket Isten szeretetéről, jóságáról gondviseléséről.
Ezeket a beszédeket mindig szívesen meghallgatjuk. De vajon ugyanilyen szívesen
fogadnánk egy olyan prédikációt, ami azokról a dolgokról szól, amit Isten
gyűlöl?
Ámósz
ebben a rövid igeszakaszban legalább hét olyan vallásos tevékenységet felsorol,
amelyeket Isten megvet és gyűlöl. A zsidó vallásosságnak ebben az időben része
volt az, hogy felajánlásokat tettek, áldozatokkal hódoltak Isten előtt,
ünnepségeket rendeztek, ahol hangosan imádkoztak és énekeltek, de Isten
szemében ezek mind csupán üres vallásos cselekedetek voltak. Bár az emberek az
Isten törvénye szerint előírt áldozatokat és ünnepeket látszólag megtartották,
de mindezt nem tiszta szívből, hanem csak képmutatásból tették. A kegyesnek
látszó buzgóság, a külső vallásosság mögött romlott szív rejtőzött. Az ilyen
hozzáállás, az ilyen képmutató vallásosság pedig Isten szemében gyűlöletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése