Igehirdetés: 2021.04.11. Nehémiás – a rátermett vezető

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 60.

Nehémiás – a rátermett vezető

Olvasmány: Neh 2:1-20

„Én azonban így válaszoltam nekik: Maga a menny Istene vezet bennünket sikerre, és mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést.” (Neh 1:20)

           

            Az újonnan felépített templom már állt, de Jeruzsálemet csak omladozó falak vették körül. Nyilvánvaló volt, hogy még sok munka van hátra. A városfal újjáépítésének a feladatára Isten Nehémiást választotta ki, aki a Perzsiából visszatérő zsidók harmadik, egyben utolsó csoportját vezette. Annak ellenére, hogy a helyreállítás érdekében kifejtett erőfeszítések jelentős ellenállásba ütköztek, Nehémiás vezetésével 52 nap alatt elvégezték a munkát. Nehémiás buzgalma nemcsak a város újjáépítésére, hanem a városlakók életének megreformálásra is kiterjedt. Ez a feladat egy igazán nagy formátumú vezetőt kívánt. A helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy az ókorban egy város csak akkor számított biztonságosnak, ha falak vették körül. Ami Jeruzsálemet illeti, a korábbi perzsa uralkodó kegyeinek köszönhetően a templom újra felépülhetett, viszont a városfal visszaépítése a szomszédos pogány népek vádaskodása miatt elmaradt. Ekkor jelent meg Nehémiás, aki a perzsa király főpohárnokaként kellő hatalommal és befolyással bírt ahhoz, hogy újjáépíthesse a város erődítéseit is. Megtudjuk róla, hogy mielőtt belevágott volna ebbe a feladatba, négy hónapon keresztül imádkozott Istenhez, közbenjárva népéért. Amikor pedig elérkezettnek látta az időt, tervekkel a szívében a király elé tárta kívánságát.

            Isten kegyelme munkálkodott a király szívében, és jó indulatra indította Nehémiás iránt, így nemcsak engedélyezte neki a hazatérést, de politikai és anyagi támogatásáról is biztosította.

            Nehémiás miután megérkezett Jeruzsálembe, szemügyre vette a város és a falak állapotát. Majd ezzel a hittel és teljes meggyőződéssel gyűjtötte maga köré honfitársait: „Maga a menny Istene vezet bennünket sikerre, és mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést.” (Neh 1:20).

            Azonban, ahogy korábban Ezsdrás újjáépítési erőfeszítése, úgy most Nehémiás munkája is ellenállásba ütközött, mind kívülről mind belülről. Ahogyan a fal emelkedett, úgy növekedett a környező területek vezetői részéről az ellenállás. Nehémiás azonban imádságos szívvel minden egyes problémára megkereste az Istennek kedves megoldást. A gúnyolódásra imádsággal válaszolt, az erőszakos fenyegetésre kellő felkészültséggel és megfontoltsággal reagált, az elkedvetlenítésre, pedig Isten hatalmába vetett személyes hittel és példamutatással.

            Nehémiás valahányszor újabb kihívásokkal találkozott, nagy hozzáértéssel, jó üzleti érzékkel, bátorsággal és Istenbe vetett bizalommal oldotta meg a problémákat, még akkor is, ha rögtönöznie kellett. Munkacsoportokat hozott létre és mozgósított, felvette a harcot az ellenséggel, megreformálta a bírósági rendszert, megtisztította a vallási életet, és amikor szükséges volt lelkesítő beszédekkel szólította harcra embereit. S mindezt az idő alatt tette, amikor átmenetileg felmentést kapott a perzsa udvarban betöltött közigazgatási feladatai alól.

 

1.      Nehémiás – az imádkozó vezető

            A zsidók babiloni fogságból való hazatérése után már több évtized eltelt, több megtorpanás után végül felépült a templom, azonban még sok tennivaló maradt. A szent város, Jeruzsálem még mindig romos volt és csak gyéren lakott. A hazatérők nagy része ezért inkább a környező falvakban élt. Az idegenekkel való keveredés és a vegyes házasságok miatt a zsidóság kulturális és vallási öröksége veszélybe került.

            A nagy kérdés az volt, hogy mikképpen lehetne megállítani a további lecsúszást? A Babilonba száműzött zsidók közül nem mindenki tért haza. Az ott maradottak közül néhányan egész magas pozícióba kerültek a perzsa államigazgatás rendszerében. Egykor ilyen szerepet töltött be Dániel is. Most Nehémiáson volt a sor. Dánielhez hasonlósan Nehémiás is magas rangra emelkedett és idegen létére is sikeres pályát futott be. Amikor Nehémiás fülébe jutottak a Jeruzsálemről szóló csüggesztő hírek, úgy érezte, hogy tennie kell valamit. Mivel közvetlenül a király szolgálatában állt, így sikerült engedélyt kérnie a hazatérésre, továbbá királyi falhatalmazást kapnia a város falainak újjáépítésére.

            Nehémiás Izrael olyan kiemelkedő vezetőinek a sorába tartozott, mint Mózes, Sámuel vagy Dávid. Napjaink vezetői közül sokan ma is ihletet merítenek Nehémiás vezetői és menedzseri képességeinek tanulmányozásából.

            Nehémiás nem próféta volt, inkább egy államigazgatásban dolgozó kormányhivatalnok, de mindenképpen imádkozó és Bibliát olvasó ember volt. Amikor a király előtt megjelent, egy gyors imában Isten segítségét kérte a sorsdöntő beszélgetéshez. Nehémiás nem prófétai könyvet írt, műve inkább emlékiratnak tekinthető, ugyanakkor spontán imádságait is lejegyezte, melyek az Istenbe vetett hit gyönyörű bizonyságtételei. Nehémiás emlékiratai ékes bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy milyen ereje van az imádságnak Isten gyermekei életében.

            Ha körbenézünk a házunkban, kétféle sarkot fogunk találni. Az egyiket alkotják a belső sarkok, ahol kényelmesen elücsöröghetünk. A másikat pedig a külső sarkok, amiket kívülről kell kerülgetnünk.

            Hasonló a helyzet az imaéletünkkel is. Kétféle módon imádkozhatunk. Az egyik mód a kényelmes imádság: „Uram, töltsd be szükségeimet!” A másik mód az elkötelezett imádság: „Uram, használj fel ennek a szükségnek a betöltésében!” Nehémiás imaéletét vizsgálva levonhatjuk a tanulságot. Ne azért imádkozzunk, hogy kényelmesek legyenek a körülményeink, hanem inkább azért, hogy minden helyzetben használhatók és készségesek legyünk Isten akaratának megtételére. Ebben a folyamatban hatalmas jelentőségű falak épülhetnek fel általunk, ha odaszánjuk magunkat az elkötelezett imádságra.

2.      Nehémiás – a tettek embere

            Nehémiás könyvén keresztül bepillantást nyerhetünk egy nagy vezető személyes visszaemlékezéseibe. Eltéveszthetetlen a stílusa. Kétségtelen, hogy jó szervező és pragmatikus vezető volt, azért kerülhetett „csúcspozícióba” a Perzsa Birodalomban, amely a világ egyik leghatalmasabb birodalma volt a történelem során.

            Nehémiást, azonban a szülőföldje felé vonzotta a szíve. Jeruzsálembe vágyott, abba a messzi és sok baj sújtotta városba, távol a hatalom központjától. Amikor tudomást szerzett népének viszontagságairól, egész karrierjét, sőt életét kockáztatva a király elé tárta népe ügyét. Nem sokkal később Jeruzsálembe érkezve azonnal, még az éj leple alatt bejárta a várost és felmérte a helyzetet.

            Majdnem száz év telt el azóta, hogy a foglyok első csoportja hazatért Babilonból Jeruzsálembe. Bár a templomot már újjáépítették, a városban mégis csak alig néhányan laktak. Mivel az a kevés zsidó lakos is egyre jobban összekeveredett az idegen népekkel, fennállt annak a veszélye, hogy elvesztik identitásukat. Ennek a romlásnak és bajnak az egyik jelképes kifejtése volt az, hogy a város körül nincsenek falak. A védőfalak építése nem csak a régi időkben volt szokás.  A modern kori Izrael a 2000-es években masszív védőfal kiépítését kezdte meg a palesztin területek körül. Az izraeliek állítása szerint a falra azért van szükség, hogy távol tartsák az öngyilkos merénylőket.

            A falra Nehémiás idején mind lelki mind pedig fizikai értelemben szükség volt. Falak nélkül a zsidóságot egyrészt a szomszédos népekkel való keveredés, az asszimiláció veszélye fenyegette. De akkoriban egy fal nélküli város könnyű préda volt a rablóbandák számára is. A zsidóság, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, Jeruzsálemben való letelepedés helyett, inkább szétszóródott a környező vidék falvaiba, ahol az oda korábban betelepült pogányok között voltak kénytelenek élni. A vegyes házasságok révén aztán lassan összekeveredtek velük és fokozatosan kezdték elveszíteni anyanyelvüket, kultúrájukat és vallásukat. A fal jelentette az egyetlen esélyt, hogy Jeruzsálem zsidó város maradjon, hiszen a városfal biztonságot nyújt és lehetővé teszi a ki-be közlekedők ellenőrzését.

            De mi tartotta vissza a zsidó népet közel 100 éven keresztül attól, hogy helyreállítsa a lerombolt falakat? Az egyik nagy akadályt a helyiek, azaz a babiloni fogság idején betelepült pogány népek ellenállása jelentette. Ezek a népek féltékenységgel és irigységgel tekintettek a hazatérő zsidókra. Erőskezű és nagyhatalmú vezetőik igyekeztek minden eszközzel megakadályozni Jeruzsálem falainak újraépítését és a zsidóság megerősödését. A másik ok talán az volt, hogy a zsidóság részéről viszont hiányzott egy olyan erőskezű vezető, mint amilyen Nehémiás volt.

            Nehémiásnak a perzsa udvarban eltöltött évek során lehetősége volt felkészülnie erre vezetői szerepre. Szemmel láthatólag nem jelentett számára nehézséget sem az építkezés irányítása, sem pedig a szomszédok ellenséges hozzáállásának kezelése. A bibliai leírásból egy kiemelkedő vezető képe rajzolódik ki előttünk, akit szenvedélyes szónoki képesség, imádkozó lelkület, szervezőkészség, elszántság, Istenbe vetett bizalom, gyors és határozott problémamegoldás jellemez. Nehémiás azonban több volt, mint jó menedzser. Ő Isten embere volt. soha, semmit nem tett imádság nélkül. De imádságát mindig követte a cselekvés, mert nemcsak az imádság, de a tettek embere is volt. Olyan vezető volt, akit nem az önzés, a haszonszerzés vezérelt.

            Ha a maga hasznát leste volna, akkor sohasem hagyta volna ott Perzsa udvarban betöltött fontos pozícióját, hogy egy ilyen kényes és kockázatos vállalkozásba fogjon. Nehémiás olyan vezető volt, aki Isten jelenlétében élve, magát teljesen odaszánta népe szolgálatára.

3.      Nehémiás – a kiváló szónok

            Nehémiásról megtudjuk, hogy nemcsak a tettek ember volt, de ugyanakkor a szavaké is. Kiváló szónokként a megfelelő időben bátran előállt és mindig erősíteni, bátorítani tudta a rábízottakat. Nemcsak azért volt jó vezető, mert kitűnő politikai kapcsolatokkal rendelkezett, de ugyanakkor Istenben bízó imádkozó ember is volt, és azért is, mert szavaival, merész optimizmusával lelkesíteni tudta népét. Lelkesítő szavait pedig hiteles személyisége, erkölcsi ereje és tartása támasztott alá. Nehémiás egészen Áronig, Mózes testvériéig vissza tudta vezetni papi családfáját.

            Nehémiás könyvének 8. fejezete beszámol arról az időszakról is, amikor a zsidóknak már sikerült befejezniük a falak helyreállításának hatalmas munkáját. Ekkor végre biztonságban tudhatták magukat az ellenségeiktől és ebből az alkalomból egy nagy ünnepet rendeztek. Ezsdrás pap, a nép vallási vezetője ekkor felolvasta az összegyűlt tömeg előtt az Istennel kötött szövetség törvényeit. A nép a megindultságtól zokogásban tört ki. Ekkor állt elő Nehémiás, a nép politikai vezetője, aki bátorító szavaival lelkesítette a népet, hogy ne csüggedjenek, s a múlt bűnei miatti bánkódás helyett immár a jövő felé tekintsenek és annak építésén munkálkodjanak. Nehémiás, aki kiváló szónok volt, Isten törvényének fontosságára hívta fel a nép figyelmét. A zsidóság számára ekkor egy új korszak kezdődött el. Ugyanis itt kezdődik el az a folyamat, amely a zsidóságot a „Könyv népévé” tette. Az izraeliták korábban három erőforrásából merítettek. Isten törvénye mellett ott volt a templom felséges épülete, amelyben Istent imádták, valamint egy-egy kiemelkedő vezetőjük, mint amilyen Mózes, Józsué, a bírák vagy Dávid király volt. Mindez azonban nem mentette meg a népet a bukástól. A Dávid után következő királyok jó része hűtlenné lett Istenhez és romlásba vezette az országot.

            És mivé lett a templom? Még bálványokat is elhelyeztek benne, míg végül Isten engedte, hogy a babiloniak minden fenségessége ellenére elpusztítsák.

            A babiloni fogságból hazatérő zsidóság egyik legfontosabb feladatának tekintette ugyan a templom felépítését, de tanultak a leckéből és tisztában voltak azzal, hogy egy szent helyhez vagy épülethez való ragaszkodás, nem helyettesítheti az Isten iránti hűséget. A templom továbbra is fontos szerepet töltötte be a vallási életben, de megértették, hogy nem lehet ezzel bebiztosítani magukat. Mivel a fogság utáni Izrael továbbra is perzsa uralom alatt élt és még hosszú időn keresztül nem volt saját királya, így a vezetők szerepe sem volt már olyan erőteljes, mint korábban. Az izraeliták az új erőforrásukat az Isten szavában találták meg. Most már a templom és a vezetőik helyett, egyedül az Isten törvénye volt az, amiben reménykedhettek.

            Így Isten Igéje, amit a Nehémiás hirdetett a nép számára, hatalmas erővel hatott a hallgatókra. A Nehémiás vezetésével felépült kőfalnál is erősebb, védelmet és biztonságot nyújtott a nép számára az Isten szava. Ettől kezdve a zsidóság valóban, mint a „Könyv népe” lett ismerté az egész világon. Mivel továbbra is idegen uralom alatt kellett élniük, ezért a politikai vezetés szerepe másodlagossá vált a számukra. A templom, bármilyen fontos szerepet töltött is be, de soha többé nem jelentette Isten jelenlétének garanciáját. Az izraeliták ezért egyre buzgóbban tanulmányozták Isten törvényét és igyekeztek megtartani annak szavait.

            Nehémiás példája nyomán egy új vezető típusa emelkedik ki, ez pedig az írástudóé. Az írástudók a Szentírásban járatos tanítók és vezetők voltak. Izrael népe többé már nem az uralkodóiban és nem is a vallási rituálékban látta erőforrását, hanem Isten írott szavának tanulmányozásában és annak hirdetésében.

            A nép, amely Nehémiás könyvének a végén előttünk van, nagyon hasonlít ahhoz a néphez, amellyel, 400 évvel később találkozunk, amikor Jézus színre lép. Maga Jézus is, Nehémiáshoz hasonlóan kiváló szónok volt, aki vándortanítóként járva az országot, minden alkalmat megragadott arra, hogy Isten Igéjét hirdethesse népének. Talán nem véletlen az sem, hogy Nemémiás idején zárult le Isten kijelentése. Nemémiás kortársra volt Malakiás próféta, aki az utolsó ószövetségi könyv szerzője. Ezután egy négy évszázados prófétai csönd következett, ami egészen Jézus eljöveteléig tartott. Ámen.