Igehirdetés: 2021.01.03. - Jeroboám – Eljátszott lehetőség

 

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 46.

Jeroboám – Eljátszott lehetőség

Olvasmány: 1Kir 12:16-33

„Amikor meghallotta egész Izráel, hogy visszatért Jeroboám, érte küldtek, a közösség elé hívták, és egész Izráel királyává tették. Nem maradt Dávid háza mögött más, csak Júda törzse.” (1Kir 12:20)

 

            Jeroboám pályája szépen indult, ígéretes jövő állt előtte, de aztán az Istennel szembeni engedetlensége miatt minden félresiklott. Gyakran tapasztaljuk ma is, hogy azok a vezetők, akik ellenzékben még a reformokért harcoltak, mihelyt hatalomra kerülnek, maguk is éppolyan korrupt módon kormányoznak, mint azok, akiket leváltottak. Ez történt Jeroboámmal is, volt lehetősége, hogy megállítsa Izrael romlását, de nem tette, sőt még több bajt hozott népére. Jeroboám nem egyenes úton került trónra. Mondhatjuk úgy is, a hátsó ajtón sompolygott be. Először Salamon király magas rangú hivatalnokai között találjuk, fontos feladatot töltött be, ő volt a kényszermunkások felügyelője Jeruzsálemben.

            Egyszer egy egészen különleges dolog történt vele. A mikor éppen kifelé tartott a városból, összetalálkozott Ahijja prófétával, aki meglátva Jeroboámot levette a köpenyét és tizenkét darabra tépte szét és ebből tíz darabot átadott neki. Majd a próféta közölte Jeroboámmal Isten üzenetét, mely szerint Salamon király erkölcsi bukása miatt Isten kettészakítja Izraelt. A szemléltető előadás üzenete az volt, hogy a tizenkét törzsből tíz törzs elszakad majd Salamon fiától és Jeroboámot választja majd királlyá.

            Ez a drámai prófécia hamarosan véres hatalmi harcokat robbantott ki az országban. Jeroboám az életét féltve elmenekült az országból és Egyiptomba keresett menedéket. Csak évekkel később, Salamon halála után tért haza a száműzetésből. Először a megbékélés útját kereste és szeretett volna kiegyezni Salamon fiával, Roboámmal. Amikor azonban Roboám ostoba módon az ifjak tanácsára hallgatva keményen és sértő módon elutasította Izrael vezetőinek a kéréseit, az emberek elfordultak Roboámtól. Az északi törzsek fellázadtak és felkérték Jeroboámot, hogy legyen ő a királyuk. Így az ország végérvényesen kettészakadt. Jeroboám uralkodása tehát Isten jóváhagyásával indult. Ha hallgatott volna Istenre, akkor megállíthatta volna az ország romlását. De sajnos nem ezt tette. A hivatalnokból királlyá előlépett Jeroboám nem volt képes az Isten által kapott elhívásához méltóan uralkodni. Túl büszke és túl féltékeny ember volt. Mivel a nép vallási központja Jeruzsálemben volt, ami a déli országrész területén feküdt, így folytonosan attól retteget, hogy alattvalói elpártolnak tőle, amikor ellátogatnak a jeruzsálemi templomba. Ezt megakadályozandó végzetes döntést hozott. Megalapította az északi országrész saját vallását és új kultuszi központokat hozott létre az északi országrész területén. Isten azonban, aki korábban hatalomra segítette Jeroboámot, nagyon megharagudott ezért és kijelentette, hogy engedetlensége miatt, Jeroboámra és családjára pusztulás vár: „Ezért veszedelmet hozok Jeroboám házára, és kiirtom Izráelből Jeroboám férfiutódait, apraját-nagyját, és teljesen kisöpröm Jeroboám háza népét úgy, ahogy a szemetet szokták.” (1Kir 14:10).

1.      Egy nemzet szétesik

            Jeroboám uralomra jutása meghatározó fordulópontot jelentett Izrael népének történetében és az ország kettészakadásához vezetett. Az előző királyok, Saul, Dávid és Salamon megszilárdították Izraelben a királyi hatalmat és kiterjesztették az ország határait, erős kormányzati rendszert építettek ki. Azonban Salamon halála után ez a folyamat megszakadt. Északon fellángolt az ellenségeskedés addig hamu alatt izzó parazsa, és az északi törzsek Jeroboám vezetésével létrehozták a saját országukat.

            Jeroboám uralkodásával végzetes fordulat állt be Isten népének történetében. Az északi tíz törzs összefogott és elszakadva Dávid házától, Izrael néven egy külön államot hozott létre. Csupán két törzs, Júda és Benjámin maradt hűséges Salamon fiához, Roboámhoz. A déli országrész a nagyobbik törzs, Júda nevét vette fel és Jeruzsálemet tette meg fővárosává, ahol a templom is volt. Az egységes izraeli nemzet megszűnt létezni. Az egymással szembenálló két országrész között szörnyű polgárháború tört ki, ami több mint 50 éven át tartott. Végül, bár békeszerződést kötöttek, az egység már soha többé nem jött létre és az ellenségeskedés később újra és újra fellángolt.

            A Királyok két könyve ennek a két országrésznek a történetét beszéli el nekünk. Cselekménye váltakozva követi az északi Izrael, illetve a déli Júda országának történetét. Az északi országrész története Jeroboám uralkodásával veszi kezdetét. Megtudjuk, hogy ezek az északi törzsek eredetileg egy reformmozgalmat szerettek volna elindítani, a Salamon uralkodása idején történt túlkapások korrigálása céljából. De már az első királyuk, Jeroboám uralkodásakor kiderült, hogy ez a szándékuk kudarcot vallott. Nem akadt egyetlen olyan király sem, aki azt tette volna, ami az Isten szemében helyes. Ezért a Biblia Jeroboámtól kezdve az összes izraeli királyt elmarasztalja. Jeroboám ugyanis megrontotta a vallási élet tisztaságát, bálványimádást vezetett be, az országban pedig eluralkodott a korrupció. Uralma alatt az elnyomás és az igazságtalanság, ami ellen eredetileg fellázadtak az északi törzsek, csak még keményebb lett.

2.      Az elszalasztott lehetőség

            Jeroboámot, aki Salamon egykori megbecsült hivatalnoka volt, a Dávid háza ellen fellázadt tíz izraeli törzs ültetette a trónra. Sokat vártak tőle, az adóterhek könnyítését, reformokat, megújulást, a szétszakadás és a polgárháború felé sodródó ország megmentését. A Biblia leírásából úgy tűnik, hogy Jeroboámnak minden lehetősége és esélye meg is volt ahhoz, hogy mindezt véghezvigye. Az északi tíz törzs teljes bizalmát és támogatását élvezve, bölcs reformokkal, rendbe tehette volna az ország gazdasági helyzetét, békét, jólétet és biztonságot teremthetett volna.  Korábban Salamon uralkodása idején, hivatalnokként, tehetségesnek és józan ítélőképességűnek mutatkozott. Az ekkor szerzett ismeretei alkalmassá tették őt megfontolt és bölcs uralkodásra. Úgy tűnik a jó képesség, a tehetség mégis kevésnek bizonyult, mivel Jeroboám nem Istenben bízott, hanem saját magában.

            Bár Isten akaratából lett Jeroboám király, ő maga nem bízott az Istenben. Ahelyett, hogy az ország rendbetételén és fennálló viszályok megoldásán munkálkodott volna, csak magával volt elfoglalva. Amikor király lett, még élvezte a nép bizalmát, lehetősége lett volna igazságos és bölcs uralkodóként orvosolni azokat a hibákat, amelyeket Salamon elkövetett. Az adóterhek és a robotmunka csökkentésével, visszaállíthatta volna a jólétet és a békét az országban.

            De Jeroboám betegesen féltette a hatalmát. Állandóan attól retteget, hogy a Dávid trónján ülő uralkodók előbb-utóbb a maguk oldalára állítják alattvalóit. Úgy okoskodott, ha a tíz törzs a hitélet gyakorlása céljából továbbra is a zsidó állam ősi székhelyére, Jeruzsálembe megy, akkor fennáll annak a veszélye, hogy előbb-utóbb elpártolnak tőle és visszatérnek a Dávid házához való király hűségére.

            Ezért Jeroboám, hogy az uralkodása elleni lázadás lehetőségét mindenképpen kizárja, egy vakmerő lépéssel két istentiszteleti központot állított fel újonnan alakult birodalmának határain belül: az egyiket Bételben, a másikat Dánban. A tíz törzset pedig felszólította, hogy Jeruzsálem helyett ezen túl már csak ezeken a kijelölt helyeken gyűlhetnek össze istentiszteletre.

3.      A végső pusztulás útján

            Jeroboám azonban nemcsak elszalasztotta a lehetőséget     arra, hogy rendbe tegye és megmentse országát, de ráadásul Istennel szembeni engedetlenségével, maga is tovább fokozta pusztulását. Azért, hogy a vallási reformjait még jobban megerősítse, Jeroboám úgy gondolta, hogy a láthatatlan Isten jelenlétét valamilyen látható ábrázolással is meg kell pecsételni. Készíttetett ezért két aranyborjút, és ezeket a kijelölt istentiszteleti központok szentélyeiben helyezte el. Jeroboám semmit sem törődött az Isten törvényével, csak a maga hatalmának megerősítése érdekelte.

            A két bálványszobor felállításával Jeroboám immár egyértelműen áthágta az Úr világos parancsát: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot. Ne imádd és ne tiszteld azokat" (2Móz 20:4-5). Jeroboám annyira szerette volna a tíz törzset távol tartani Jeruzsálemtől, hogy kész volt Isten legfontosabb törvényét is felülírni. Nem érdekelte az sem, milyen nagy veszélynek teszi ki Izráelt, ha elébük állítja az istenséget szimbolizáló bálványt, amelyet őseik jól ismertek az egyiptomi szolgaság századaiban. Valószínű, hogy amikor Jeroboám nem sokkal korábban Egyiptomban tartózkodott, láthatta, hogy az egyiptomi uralkodók ilyen pogány ábrázolásokkal erősítik a maguk hatalmát. Ezért maga is ehhez az eszközhöz folyamodott, amikor kiadta parancsát:  „Ezért elhatározta a király, hogy készíttet két aranyborjút. Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik fölhoztak téged Egyiptomból!” (1Kir 12:28). Izrael királyaként tehát Jeroboám nyíltan arra biztatta alattvalóit, hogy hajoljanak meg a bálványok előtt, és fogadjanak el idegen istentiszteleti formákat.

            A király megpróbálta rávenni a birodalmában élő lévitákat, hogy teljesítsenek papi szolgálatot az újonnan emelt bételi és dáni szentélyekben. De próbálkozása nem járt sikerrel, ezért kénytelen volt „a nép köréből” papokká emelni férfiakat (1Kir 12:31). Sok hűséges zsidó, köztük számos lévita, megrémülve a kilátásoktól, Jeruzsálembe menekült, ahol Isten törvénye szerint tarthattak istentiszteletet.

            Jeroboám azonban tovább folytatta a vallási élet átformálását: „Elrendelt Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónap tizenötödik napján, a Júdában tartott ünnepnek megfelelően, és áldozott az oltáron. Ugyanígy járt el Bételben is; áldozatot mutatott be a borjúknak, amelyeket készíttetett. Bételben is papokat rendelt az áldozóhalmokra, amelyeket berendezett.” (1Kir 12:32). Mindezekből láthatjuk, hogy Jeroboám milyen merészen szegült szembe Istennel, és hágta át rendelkezéseit. Vakmerő intézkedései azonban nem maradtak következmények nélkül. Egy bibliai történet beszámol arról, hogy éppen tömjént égetett a király a Bételben emelt idegen oltár felavatásakor, amikor megjelent előtte az Isten embere Júdából. Az Úr azért küldte, hogy ítéletet mondjon a királyra: „Ezt hirdette az Úr parancsára az oltárnál: Oltár! Oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad! Még azon a napon csodát is tett, és ezt mondta: Ez a csoda annak a bizonyítéka, hogy az Úr szólott: Íme, ez az oltár meghasad és kiömlik a rajta levő hamu. Az oltár pedig meghasadt, és kiömlött a hamu az oltárról. Ez volt az a csoda, amelyet az Isten embere tett az Úr parancsára.” (1Kir 13:2-3, 5).

            Jeroboám azonban e jelek láttára és az Istentől kapott prófétai kijelentés ellenére sem tért meg, sőt a szíve még inkább megtelt az Istennel szembeni daccal. A király megpróbálta elhallgattatni az üzenet közvetítőjét. Dühösen „kinyújtotta a kezét... az oltár mellől, és ezt kiáltotta: Fogjátok el őt!” (1Kir 13:4). Meggondolatlan tettét gyors megrovás követte. Az Úr követe ellen kinyújtott keze azonnal tehetetlenné vált, "megbénult". Nem tudta visszahúzni. A király rémülten könyörgött a prófétának, hogy járjon közbe érdekében Istennél. „Engeszteld ki Istenedet, az Urat, és imádkozzál értem, hogy visszahúzhassam a kezem! És Isten embere kiengesztelte az Urat, a király pedig vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt volt.” (1Kir 13:6).

            Ezekből a jelekből Jeroboámnak látnia kellett volna, hogy rossz úton jár. Jeroboám azonban nem tanúsított bűnbánatot: „hanem továbbra is rendelt papokat a nép köréből az áldozóhalmokra, és akinek ez tetszett, azt beiktatta, hogy az áldozóhalmok papja legyen. Izráelt is vétekbe vitte. Ez a dolog volt Jeroboám házának a vétke, emiatt irtották ki a föld színéről és emiatt semmisítették meg" (1Kir 13:33). Jeroboám huszonkét évig tartó zűrzavaros uralkodása végén Abijjával, Roboám utódjával vívott küzdelemben végzetes vereséget szenvedett: „Nem is tudta többé Jeroboám összeszedni az erejét Abijja idejében. Az Úr megverte őt, és meghalt.” (2Krón 13:20).

            Az uralkodása alatt elkezdődött hitehagyás egyre erősödött, míg végül Izráel országának teljes összeomlását okozta. Még Jeroboám halála előtt ezt mondta Ahijjá, az idős silói próféta, aki hosszú évekkel előbb megjövendölte Jeroboám trónra jutását: „Megveri az Úr Izráelt, és ingadozni fog, mint a nád a vízben. Kitépi majd Izráelt ebből a jó földből, amelyet őseiknek adott, és elszórja őket az Eufráteszen túlra, mivel bálványoszlopokat csináltak az Úr bosszantására. És kiszolgáltatja Izráelt a vétkek miatt, amelyeket Jeroboám elkövetett, és amelyekkel Izráelt is vétekbe vitte.” (1Kir 14:15-16).

            Az Úr azonban nem mondott le addig Izráelről, amíg minden lehetőt meg nem tett, hogy újra hűségre bírja. A hosszú, sötét évek alatt, amikor egyik uralkodó a másik után vakmerően egyre mélyebb bálványimádásba sodorta Izráelt, Isten egyik üzenetet a másik után küldte bűneibe visszaeső népének. Prófétái által megadott minden lehetőséget arra, hogy feltartóztassák a hitehagyás áradatát és visszatérjenek hozzá. Ámen.