Jonatán – barátság, amelynek egy trón az ára

100 EMBER, AKIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 30.

Jonatán – barátság, amelynek egy trón az ára

Olvasmány: 1Sám 20:1-40

„Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát. És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal. Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is.” (1Sám 18:2,4).

 

            Jonatán Saul király fia volt, akit szoros baráti kötelék font Dávidhoz, apja egyik fiatal hadvezéréhez. A két fiatal barátsága azonban akadályokba ütközött. Saul király ugyanis beteges féltékenységgel tekintett erre a barátságra. Jonatán a király fia volt és a jövőbeli örökös. Dávid pedig csupán egy kis pásztorfiú volt, aki azért került a király udvarába, hogy lantjátékával megnyugtassa a gyakran rosszkedélyű Sault. De Góliát legyőzése és egyéb hőstettei után Dávid egyre nagyobb hírnévre tett szert. A király udvarában mindenki hősként tekintett Dávidra. Sault a bizonytalanság tartotta fogva és a múltban elkövetett hibái miatti bűntudat gyötörte, ezért egyre féltékenyebb lett Dávidra, akit riválisának kezdett tekinteni. Saul attól félt, hogy a nép elfordul tőle, és Dávidot teszi meg királlyá. Ezért aztán minden eszközzel megpróbálta megakadályozni a reménybeli örökös, Jonatán és a legnagyobb riválisa, Dávid barátságát.

Való igaz, hogy miután Saul engedetlen lett, Isten elvetette őt és helyette egy szíve szerint való embert, Dávidot választott, akit Sámuel már titokban fel is kent, mint Izrael eljövendő királyát. Dávid bátran harcolt Saul szolgálatában, de sohasem törekedett a trónra.

Dávid mindvégig lojális maradt Saulhoz, és szoros barátság és szövetség kötötte Jonatánhoz. Jonatán nehéz helyzetbe került, egyszerre igyekezet hűséges maradni az apjához és a barátjához. Ez azonban lehetetlen volt. Jonatán ugyanis felismerte, hogy az apja meg akarja öletni Dávidot.  Tehát választania kellett az apja és a barátja között. Mivel Jonatán bátran szót emelt barátja Dávid érdekében, egy alkalommal az apja úgy megharagudott rá, hogy a dárdáját is felé hajította, és majdnem megölte. Azzal, hogy Jonatán az apja akaratával szembeszállva nyíltan a barátja, Dávid mellé állt óriási kockázatot vállalt. Ő azonban olyan fontosnak tartotta a Dáviddal való barátságát, hogy a saját életét is kész volt kockára tenni. Jonatán nemcsak kiállt Dávid mellett, de segített is neki a királyi udvarból való elmenekülésében. Jonatán megértette, hogy Isten akarata szerint nem ő, hanem Dávid lesz Izrael királya és ezt kész volt elfogadni, sőt szövetséget is kötött Dáviddal, hogy mindenben támogatni fogja őt. Amikor Jonatán búcsút vett Dávidtól, így beszélt vele: „Ne félj – mondta neki –, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. És szövetséget kötöttek egymással az ÚR színe előtt.”  (1Sám 23.17-18).

Sajnálatos módon azonban a két barátnak nem adatott meg a lehetőség, hogy szövetségben, egymást támogatva együtt uralkodjanak. A filiszteusok elleni csatában Jonatán az apja oldalán harcolva esett el. Dávid pedig a legkedvesebb barátja feletti gyászában megható siratóénekkel adózott az emlékének. Az egymás iránti hűségük és szeretetük a világ egyik legszebb története a barátságról.

1.      Jonatán hűsége

            Jonatán és Dávid barátsága az örök barátság példaképe. Barátságuk még ifjúkorukban kezdődött. Jonatán olyan nagyra értékelte a Dáviddal való barátságát, hogy még a trónról is kész volt lemondani érte.

Kezdetben semmi akadálya nem volt ennek a barátságnak. Miután Dávid egy párviadalban legyőzte a filiszteus óriást, Góliátot, ezt olvassuk: „Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába.” (1Sám 18:2). Így vált Dávid hamarosan a király egyik legsikeresebb hadvezérévé: „És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is.” (1Sám 18:5). Ebben az időszakban alakult ki a két ifjú barátsága, amit a szentíró ezekkel a szavakkal jellemez: „Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát. És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal. Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is.” (1Sám 18:2,4).

Hamarosan azonban minden megváltozott. Az egyik győztes csata után az asszonyok ezzel az énekkel köszöntik a hazatérő harcosokat: „Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!” (1Sám 18:7). Innentől kezdve megváltozik Saul Dávid iránti magatartása: „Saul erre igen megharagudott, mert nem tetszett neki ez a dolog. Ezt gondolta ugyanis: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! A végén még a királyság is az övé lesz! Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra.” (1Sám 18:8-9).

Saulnak Isten világosan megüzente Sámuel próféta által, hogy engedetlensége miatt elvetette őt és másnak fogja adni a királyságot. A király azonban képtelen volt ebbe belenyugodni és ezért minden dühét Dávid ellen fordította. Ezzel ádáz harc veszi kezdetét. Saul foggal-körömmel ragaszkodott a hatalmához, ezért üldözni kezdi Dávidot és annak híveit. Saul bár jól tudja, hogy Dávidot illeti a trón, életének hátralevő részét azzal tölti, hogy üldözi Dávidot.

Ezzel ellentétben Dávid, anélkül, hogy a saját kezébe venné az események irányítását, csodálatos türelemről tesz tanúbizonyságot, várva, hogy a prófécia beteljesedjen.

Jonatán ebben a helyzetben két tűz közé került. Ekkor az apjával szembeszállva a barátja mellé állt. A barátságért cserébe kész volt a trónról is lemondani. Az apjával ellentétben Jonatán megértette Isten akaratát, elfogadta azt és Dávid üldözése helyett a vele való szövetséget választotta. Amikor a vacsoraasztalnál történt drámai jelenet során Saul nyíltan felfedi gyilkos szándékát, Jonatán figyelmezteti Dávidot és segít neki elmenekülni az udvarból. A továbbiakban az események egyre szomorúbb irányt vesznek. Saul elveszítve az önmaga feletti uralmat a teljes romlás útjára lép. Miközben a fia szövetséget kötött Dáviddal, és lánya, Dávid felesége lett, Saul haragtól elborult elmével tovább folytatja az üldözést. Bár a körülmények a végsőkig próbára teszik a két ember barátságát, ők mindvégig kitartanak egymás mellett. Jonatán számára a barátság a mindhalálig való hűséget jelentette.

2.      Jonatán szövetsége Dáviddal

A felolvasott történetben arról hallunk, hogy Jonatán odaadja a fegyvereit és ruháit Dávidnak. Ez olyan, mint egy szövetségkötés két ember között. Ma is szokás, hogy a jó barátok néha kicserélik bizonyos tárgyaikat, vagy emléket adnak egymásnak, ami távollétükben is jelzi a másikhoz kötődő hűséges ragaszkodást.

Dávid ekkor nehéz helyzetben van, még nem tudja, mi vár rá, és ebben a helyzetben adja Isten mellé Jonatánt. Van úgy, hogy bizonyos életszakaszokban mi is kapunk Istentől olyan embereket, társakat, barátokat, testvéreket, akik ott vannak mellettünk, segítenek bennünket a nehéz helyzetben.

 Isten talán Jonatán személyén és Dáviddal való barátságán keresztül megmutat valamit abból, is amilyennek Saulnak kellett volna lennie, ahogy Saulnak kellett volna Dávidhoz viszonyulnia.

Jonatánban ábrázolódik ki az a fajta alázat, Istenre tekintés, ami sajnos Saulban, a királyban nem volt meg. Jonatán és Dávid olyan barátok voltak, akik egymásra találtak, és így átélhették, hogy Isten támogatja őket.

Pedig mindketten komoly kockázatot vállaltak ezzel a barátsággal. Dávid azzal, hogy közel maradt Saul házához, miközben Saul már vadul üldözte őt. Nem csak a közelség direkt veszélye volt ebben benne, hanem annak a rizikója is, hogy Jonatán esetleg egy nap mégis meggondolja magát, hogy mégiscsak ő akar a király lenni és elárulja Dávidot, kiszolgáltatja az apjának. Dávid vállalta ezt a kockázatot. Jonatán pedig azt a kockázatot vállalta, hogy akár az apjával is szembe kell fordulnia. A barátság egyben kockázatvállalás is. És végső soron semmi más nem marad, mint az, hogy meg kell bízni a másikban.  Bízom abban, hogy a másik hűséges lesz, és tényleg számíthatok rá a bajban.

Jonatán sokat tett ezért a barátságért. Lemondott a trónról, elfogadta, hogy nem ő követi Sault az uralkodásban. Dávid pedig, Jonatán halála után szintén tesz egy gesztust régi barátja felé. Gondoskodik Jonatán családjáról, a gyermekkora óta béna Méfibósetről, és felemeli őt. Egy olyan korszakban, amikor nagyon sok volt a cselszövés, a bizonytalanság, akkor Isten ajándékul adta Jonatánt és Dávidot egymásnak. Nem látunk bele, hogy ez a bizalom és a kételkedés hogyan változott az ő kapcsolatukban, de a barátságuk tartósnak bizonyult. Kiálltak egymás mellett és küzdöttek egymásért. Jonatán és Dávid kapcsolata azonban több volt a barátságnál. Ők nemcsak jó barátok voltak, de szövetségesek is. Ők elkötelezték magukat, hogy minden helyzetben segíteni fogják egymást, amíg csak élnek. Ebben a szövetségen elkötelezve magukat készek voltak minden áldozatot meghozni egymásért.

3.      Jonatán jelleme

Jonatán Saul legidősebb fiaként a trón várományosa volt. Saulnak az elvettetése után természetesnek tarthatnánk, hogy Jonatán lesz Izrael királya. Amikor Saul bemutatta az áldozatot, és nem várva meg türelmesen Sámuelt, akkor a próféta azt mondta neki, hogy Isten elvette a királyságot tőle, és olyan valakinek adja, aki szíve szerint való király lesz. Jonatán élettörténetét megismerve azt mondhatnánk, hogy ő valóban alkalmas királya lehetett volna apja után Izraelnek, ő lehetne az Isten szíve szerint való király.

Jonatánnak megvolt ehhez minden adottsága, emberei is szerették, apja mellett is hűséges volt mindvégig, a legkritikusabb helyzetekben is. Bátor volt, és ami a legfontosabb, vele volt az Úr és bízott Istenben. Jonatán lehetett volna Izrael királya, alkalmas volt erre lelkileg és fizikailag is. De az igazi kérdés az volt, hogy vajon mi az Úr terve, mi Isten akarata és célja ővele. Jonatánnak is ez volt a legfontosabb. Ő nagyon jól tudta, hogy mi az Úr terve vele. Ennek fényében akart az Úr eszköze lenni, ennek a fényében akart sikeres lenni, így akart élni.

Isten kijelentette, hogy Dávidot választotta királynak. Választhatta volna Jonatánt is, de ő Dávidot választotta. Az nem derül ki a bibliai történetekből, hogy Jonatán mikor tudta meg, hogy az Úr választott királya Dávid. De azt tudjuk, hogy amikor Saul megtudta, hogy Dávid az Úr választottja, ezt mondta a fiának, Jonatánnak: „Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, se a te királyságod; most azért küldj érette, és hozasd ide őt hozzám, mert ő a halál fia.”

Jonatán, azonban apjával ellentétben teljesen természetesnek vette, hogy az Úr úgy döntött, hogy a barátja lesz Izrael királya. Viselkedése és beszéde is ezt mutatja. Ő ezt örömmel fogadta és látszik a viselkedéséből, hogy mindaddig, míg az megvalósul, addig is mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy Dávidnak a segítségére legyen.

Jonatán életútja úgy indult tehát, hogy ő is lehetett volna király, de ő elfogadta az Úr választását. Ez az elfogadás mutatkozik meg a szavaiban, amikor így bátorítja Dávidot: „Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utolérni téged, és te király leszel Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz.”

 Kiderül, hogy Jonatán Isten akaratát elfogadva nagyon jól tudta, hogy ő nem lesz sohasem király. Saul, az apja mellett sem lehetett az, de Dávid mellett sem lesz az, mert vagy az apja, vagy a barátja lesz az első. Ez a kifejezés viszont, hogy „a király mellett lenni” érzékelteti, hogy ha már király nem lehetett, akkor a király mellett élve, igyekezett segíteni őt.

Jonatán mindig a második volt, apja mellett is, de kész volt rá, hogy Dávid mellett is az legyen. Ha az Úrtól ezt a helyet kapta, akkor ezen a helyen igyekezett helyt állni. Nagy kegyelem, ha el tudjuk fogadni azt a helyet, amit az Isten rendelt a számunkra. Jonatán nem keserű beletörődéssel fogadta el az Úrtól kapott helyét, hanem Isten akaratában megnyugvó, őszinte elfogadással. Nem olvassuk egyik történetben sem, hogy kesergett volna amiatt, hogy ő nem lehet az első. A róla szóló történetek azt igazolják, hogy benne inkább csendes öröm volt. Hálás volt azért, hogy a király mellett lehet, békessége volt abban, ahova az Úr rendelte.

Jonatánban nem volt irigység. A történetekben nem lehet arról olvasni, hogy irigykedett volna, ő inkább örült annak, hogy Dávid lehetett az első helyen és ő lehet a második mellette. Pedig minden oka meglett volna rá, hogy irigy és keserű legyen, mert le kellett valamiről mondania, ami elvileg őt illette meg, ráadásul meg is volt hozzá minden lehetősége és alkalmassága.

Jonatán, mivel Istenre tekintett és az Úrtól fogadta el a helyét, tudott segíteni a barátjának. Az Úrtól kapott helyén akart lenni. Ezzel azt is kimondta, hogy ő szolgálni szeretne és nem uralkodni. A király uralkodik, neki az a feladata. Ha Jonatán a második, akkor ezzel azt mondja ki, hogy Dávid fog uralkodni és Jonatán szolgálja őt is. Az apja is, mint király uralkodott és Jonatán kész volt az apját is szolgálni hűséggel. A másodiknak az a feladata, hogy az elsőnek a munkáját támogassa.

Jonatán szövetségkötéssel is megerősíti barátja iránti érzéseit. Dávid az erdőben maradt, Jonatán pedig hazament. Ez a szó is beszédes, hogy ’”hazament”, mert ez azt jelzi, hogy Jonatán nem vett részt apja Dávid ellen vezetett hadjáratában. Ő nem volt ott a hadsereggel, amikor Saul próbálta Dávidot elfogni és megölni.

De mivel nem elszökött, hanem hazament Jonatán, ez azt is jelezte, hogy kész volt Sault továbbra is szolgálni. Ha Dávid mellett maradt volna, akkor ő is lázadónak minősül. De mivel hazament, ez azt jelentette, hogy apja mellett állt, és ha bármit kellett tenni a királyságért, akkor ő azt kész volt megtenni, de a barátja ellen nem fordult.

Isten azért adta a testvéreket, a barátokat, a felebarátokat, hogy támogassuk egymást az úton. Nem vagyunk egyedül! Még akkor sem, hogyha sokszor úgy érezzük. Isten terve nem az, hogy magányos hősökként szaladjunk át az életen, és egyedül harcoljuk meg a harcainkat. Nagyon vigyázzunk tehát, mert nagyon szépen hangzik ugyan, ha valaki azt mondja, hogy ő egyedül is megállja a helyét, de nem ez az Isten akarata. Ha beismerjük, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, hogy szükségünk van segítségre, társra, barátokra akkor meg fogjuk látni, hogy vannak olyanok körülöttünk, akiket Isten mellénk rendelt. Isten terve az, hogy támogassuk egymást, testvérként és barátként „egymás terhét hordozzuk.” (Gal 6:2). Ámen.