2024. szeptember 29., vasárnap

A Tízparancsolat (Bevezető)

 



A Tízparancsolat (Bevezető)

Hét héttel az Egyiptomból való kivonulás után adta Isten a Tízparancsolatot, az ő törvényét Izráelnek a Hóreb (Sinai) hegyénél. Azt olvassuk, hogy Mózes két kőtáblán kapta Isten parancsolatait. Nem tudjuk, hogy hány parancsolat volt az első és hány a második kőtáblán, de úgy osztjuk be, ahogy Jézus adta a törvény összefoglalását: Szeresd az Urat, a te Istenedet... És szeresd a te felebarátodat, mint magadat (Mt 22,34-40). Ez a törvény szabályozta a nép életét. De életszabály a keresztyének számára is.

A törvények különbözők:

1. Ceremoniális törvények (szabályozták az áldozatokat és ünnepeket Izráelben, valamint a templomi istentiszteleteket)
2. Polgári törvények (a népnek ezek szerint kellett élnie)
3. Erkölcsi törvény vagy a Tízparancsolat törvénye

A Tízparancsolat szerepe hármas:

1. Szabály a társadalmi élet számára
2. Krisztushoz vezérlő mester
3. A hála szabálya.

A TÖRVÉNY EGY SZÓBAN ÖSSZEFOGLALVA: SZERETET.

·         Bibliatanulmány: 2Mózes 20,1-17
A Tízparancsolatot megtaláljuk mind a 2Móz 20,1-17-ben, mind az 5Móz 5,6-21-ben. A kettő közt némi eltérés van.

1.    Melyik hegyen adta Isten az Ő törvényét? Mondd meg a hegy mindkét nevét!

2.     Isten a törvényt hét héttel az Egyiptomból való kivonulás után adta. Később melyik ünnepen emlékeztek meg erről?

3.    Hogy nevezi magát az Úr a Tízparancsolat elején? (2. v.) Miért teszi ezt?

4.    Miért a szolgálat háza Egyiptom? (2. v.)

5.    Mi a különbség a 11. v. és az 5Móz 5,15. v. között?

6.    Mi a különbség a 17. v. és az 5Móz 5,21. v. között?

7.    Hol őrizték a két kőtáblát? Miért?

8.    Mi a törvény betöltése? (Róm 13,10). Mit jelent ez?

·         Kérdések

1.    Sorolj fel néhány zsoltárt, mely a törvényt dicséri!

2.    A törvényben tilalmak és parancsok vannak. Hogy dicsérheted a törvényt?

3.    Mit jelent az, hogy a törvény Krisztushoz vezérlő mester?

4.    Mit jelent ez a kifejezés: törvény és próféták?

5.    Érvényes-e még ma is a Tízparancsolat?

6.    Mi a törvény szerinti élet? Jó-e az, vagy rossz?

7.    Hogy foglalta össze Jézus a Tízparancsolatot?

8.    Mit gondolt magáról a gazdag ifjú? (Máté 19,20) Mit mondott neki Jézus? (21. v.) Miért ment el megszomorodva? (22. v.)

9.    Mi a Tízparancsolat három szerepe?

10.  Milyen volt a farizeusok és írástudók magatartása a törvénnyel szemben Jézus korában?

Zsolt 119,97: Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!

·         Isten törvénye a tízparancsolat

I. Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földjéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!

II. Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják.

III. Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.

IV. Megemlékezzél a szombatról, hogy azt megszenteld! Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja. Semmi dolgot ne tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van! Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját és megszentelé azt.

V. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked!

VI. Ne ölj!

VII. Ne paráználkodjál!

VIII. Ne lopj!

IX. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!

X. Ne kívánd a te felebarátodnak házát! Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé.

·         A törvény summája:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. (Mt 22,37-40)

·         Imádság: A fejezetben olvasottak alapján fogalmazd meg saját imádságod!

„És gyönyörködöm a te parancsolataidban, a melyeket szeretek.” (Zsolt 119,47)

https://www.presbiterkepzes.hu

 

2024. szeptember 28., szombat

Bibliaórák Tematikája 2024. II. félév


Bibliaórák Tematikája 2024. II. félév

Minden kedden 18:00 órai kezdettel!

Téma: „Hisszük és valljuk”

(Felkészítő a református keresztyén életre)

 

Dátum:

Téma

1.

2024.10.01.

Bevezetés a Tízparancsolathoz

2.

2024.10.08.

Az első parancsolat

3.

2024.10.15.

A második parancsolat

4.

2024.10.22.

A harmadik parancsolat


2024.10.29.

Őszi szünet

5. 

2024.11.05.

A negyedik parancsolat

6.

2024.11.12.

Az ötödik parancsolat

7.

2024.11.19.

A hatodik parancsolat

8.

2024.11.26.

A hetedik parancsolat

9

2024.12.03.

A nyolcadik parancsolat

10.

2024.12.10.

A kilencedik parancsolat

11. 

2024.12.17.

A tízedik parancsolat

2025. I. félévére tervezett téma: Apostoli Hitvallás magyarázata sorozat

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK



Szeretettel hívunk mindenkit a Bonyhádi Református Gyülekezet alkalmaira!

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

·      Kedd 18:00 – Bibliaóra

·      Vasárnap 9:30 – Konfirmációi felkészítés

·      Vasárnap 10:00 – Istentisztelet / Gyermekfoglalkozás

                     

Lelkészi Hivatal elérhetősége:

·    Cím: 7150 Bonyhád, Dózsa Gy. u. 26

·    Lelkipásztor: Mészáros Zoltán, ref. lelkész

·    e-mail: bonyhad@reformatus.hu

·    Telefon: + 36 / 74 / 450 909

·    Mobil: 06 30 345 80 39

·    Honlap: https://bonyhadireformatusgyulekezet.blogspot.com

Első parancsolat: Isten tisztele

  Első parancsolat: Isten tisztelete Az első parancsolat megtilt minden bálványimádást, és azt mondja, hogy egyedül csak Istent szolgálj...