25.
A szent keresztség
A hallható prédikáció mellett, mely által a Szentlélek
szívünkben a hitet ébreszti és erősíti, Isten még egy üdveszközt adott, hogy
gyönge hitünket támogassa, mégpedig a sákramentumokat.
A sákramentumok látható Szent jegyek és pecsétek, melyeket Isten azért
szerzett, hogy azok által az evangélium ígéreteit velünk jobban megértesse. Míg
a római katolikus egyháznak hét sákramentuma van (keresztség, bérmálás,
áldozás, gyónás, házasság, papszentelés, utolsó kenet), mi csak két
sákramentumot ismerünk el: a szent keresztséget és az úri szent vacsorát. Ezt a
két sákramentumot maga Krisztus szerezte.
A keresztség vízzel való leöntés, meghintés, vagy
vízbe merítés. Ez a cselekvés Isten szövetségének látható megpecsételése. Ennek
mindig a Szentháromság Isten nevében kell történnie, mert a Szentháromság Isten
a szerzője a szövetségnek.
A keresztségben a jel a víz. Ez tisztátalanságunkra mutat, de arra is, hogy
Jézus Krisztus vére lemossa bűneinket. A keresztség egyúttal meg is szentel
bennünket, azaz a Szentlélek általa Új életet munkál bennünk. Isten Igéje
világosan tanítja, hogy a kisgyermekek is a kegyelem Szövetségéhez tartoznak.
Ezért kell őket megkeresztelni.
Ha a szent keresztséget jól szemügyre vesszük, látjuk,
hogy milyen gazdag jelentése van. A keresztség mindig szilárd alap az
életünkben, melyhez vissza lehet térni.
GYERMEKKERESZTSÉG:
1. Ószövetség: a gyermeket körülmetélték (1Móz 17,12)
2. Újszövetség: Jézus megáldotta a gyermekeket (Mk 10,13-16)
3. A gyermekek is beletartoznak a kegyelmi szövetségbe (ApCsel 2,39)
4. Családokat kereszteltek meg (ApCsel 16,33).
Olvasd
el!
1
Móz 17; Zsolt 105; Mt 3; Mt 28; 16-20; ApCsel 8,26-40; ApCsel 16,14-40
Bibliatanulmány:
Mk 10:13-16
A gyermekek is tagjai Isten országának. Jézus ezt azzal bizonyította, hogy
megáldotta a gyermekeket.
1.
Mit jelent az, hogy Jézus megérintette a gyermekeket? (13.v.) (v.ö. Mt 19,13)
2. Miért fedtették meg a tanítványok az anyákat (szülőket)?
3. Mi mutatja, hogy Jézus felháborodott azon, amit a tanítványok tettek? (14v.)
4. Mi az Isten országa?
5. Mire céloz Jézus, amikor azt mondja, hogy mindnyájunknak olyanokká kell
lennünk, mint a gyermekek? (15 .v.) Hogyan lehetünk olyanná?
6. Többet kaptak-e a gyermekek Jézustól, mint amit kértek tőle? Mi mutatja ezt?
Kérdések
1.
Mik a sákramentumok? Miért szerezte azokat Isten?
2. Mikor szerezte Krisztus a szent keresztséget?
3. Említs néhány különbséget a prédikáció és a sákramentumok között!
4. Hány sákramentum van a római katolikus egyházban?
5. Az Ószövetség melyik sákramentuma helyett van a keresztség?
6. Mit jelent a keresztség?
7. Miért nem kell a mi sákramentumaink kiszolgáltatásakor vérnek folynia?
8. Üdvözít-e a keresztség?
9. Lehet-e meg nem történetté tenni a keresztséget?
10. Mit jelent a szülők igen-je gyermekük megkeresztelése alkalmával?
12. Mi a kapcsolat a keresztség és a körülmetélkedés között?
13. Miért kereszteljük meg a kisgyermekeket?
14. Miért (és kik) harcolnak a gyermekkeresztség ellen?
Heidelbergi Káté
72. A keresztvízzel való külső leöntés egyúttal a
bűnök lemosása is?
Nem. A bűntől csak Jézus Krisztus vére és a Szentlélek tisztít meg minket.
Mt 3,11; 1 Pt 3,21; Ef 5,26-27; Jn 1,7; 1 Kor 6,11
73. Akkor miért nevezi a Szentlélek a keresztséget az
újjászületés fürdőjének és a bűnök lemosásának?
Alapos oka van annak, hogy Isten így beszél. Nemcsak tanítani akarja ezzel,
hogy a Krisztus vére és Lelke által a bűnöktől való megtisztulás olyan, mint
amikor vízzel lemossuk a test szennyét, hanem ezzel az isteni záloggal és
jeggyel egészen bizonyossá akar tenni minket afelől, hogy ő olyan valóságosan
megtisztít bűneinktől, amilyen valóságos a vízzel való lemosás. Jel 1,5; 7,14;
1 Kor 6,11; Mk 16,16; Gál 3,17
74. Meg kell-e keresztelni a csecsemőket is?
Meg, mert ők is Isten szövetségéhez és az anyaszentegyházhoz tartoznak, akár a
felnőttek. Isten nekik is megígérte a Krisztus vére által nyert bűnbocsánatot
és a hitet ébresztő Szentlelket. Ezért a keresztség által, mint a szövetség
jegye által, őket is be kell fogadni a keresztyén anyaszentegyházba, és így
megkülönböztetni őket a hitetlenek gyermekeitől. Ez az Ószövetségben a
körülmetélés által történt. Ehelyett rendelte Krisztus az Újszövetségben a
keresztséget. 1 Móz 17,7; Mt 19,14; Lk 1,14-15; Ézs 44,1-3; Zsolt 22,11; ApCsel
2,39; 10,47; 1 Móz 17,14; Kol 2,11-13
Idézetek
·
Baptisatus sum (=meg vagyok
keresztelve). (Luther, amikor kételkedett)
·
Milyen vigasztalást nyújt neked a szent
keresztség? Azt, hogy abban Isten királyi, atyai és üdvözítő nevében, az élet
könyvében is föl vagyok írva minden bűnömmel, vétkemmel és nyomorúságommal; és
hogy gazdag Istenem és kegyelmes Atyám van a mennyben. (Kohlbrugge: Kérdések és
feleletek)
·
Írd le, milyen kérdéseket tesz fel a
lelkipásztor a kereszteléskor!
Imádság
A szent keresztség
Luther
Márton élete egy nehéz pillanatában ezt a mondatot írta fel
íróasztalára: „Baptisatus sum!”, azaz: „Meg vagyok keresztelve!”
A személyes imádság megfogalmazása előtt gondold
végig:
- Miért írta fel ezt a két szót Luther?
- Mit jelent a keresztség számodra?
- Mi fejeződik ki Isten részéről a keresztségben?
„Elmenvén
azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az
Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák
mindazt,a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden
napon a világ végezetéig. Ámen! “(Mt 28,19-20) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése