Az
eljövendő Messiás portréja 2.
Olvasmány: Mikeás
5:1-15
„Te pedig, efrátai Betlehem, bár a
legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki
uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli
múltba.” (Mik
5:1)
Az
Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad arra nézve,
hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez
után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várja az
ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma Ézsaiás után Mikeás próféta
könyve alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.
Mikeás, aki egy
Júda déli részén fekvő városból származott, javarészt a déli országrésznek
szóló próféciákat közölt. Mikeás reménnyel teli üzenetének a célja azt volt,
hogy bátorítsa Isten népét, amikor Isten ítéletével kellett szembesülniük.
Isten népének szóló, vészjósló árnyakkal teli figyelmeztetéseibe mindig
igyekezett a reménység szálait is beleszőni. Gyakran visszautalt Isten
szövetségében adott ígéreteire, amelyek az ő folyamatos hűségének bizonyítékai.
Isten újra és újra biztosította népét arról, hogy meg fogja tartani az
Ábrahámnak tett ígéreteit, és mindig gondoskodni fog arról, hogy megtartsa népe
maradékát. Mikeás ezért előremutatott egy olyan jövőbeli napra, amikor eljön az
igazi király, és uralkodni fog Isten népe felett. Sok száz évvel Jézus születése
előtt, azt is megjövendölte Mikeás próféta, hogy ez a király Betlehemben fog
megszületni.
Mikeás
kortársa volt Ézsaiás prófétának. Mindkét próféta az hirdette, hogy az utolsó
napokban eljön majd az az idő, amikor egy Megváltó, Szabadító, aki a Királyok
Királyaként uralkodik majd a népek
felett. Bár Isten népe előtte még nagy próbatételeket él majd át, de ebben az
időben már az Úrnak, az Ő Istenüknek az oltalma alatt fognak élni, és senki sem
rettenti meg őket. Ma Krisztus követői ezt ugyanúgy igaznak tartják, mint
egykor Isten ószövetségi népe. Mi is egy nagy adventben, egy nagy várakozásban
élünk. Jézus ezt a kijelentést tette
követőinek: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A
világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn
16:33). Azt is tudjuk, hogy amikor Jézus az ígérete szerint visszajön majd,
azért érkezik, hogy megítélje a népeket: „Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet
egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az
Atyát tisztelik.”
(Jn 5:22-23). Továbbá arra nézve is ígéretet kaptunk, hogy Isten le fog törölni
minden könnyet a hívők szeméről: „Íme, Isten sátora az emberekkel van, és
ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és
letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem
jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:3-4).
Ezért tehát akik Jézust követik azok soha nem szégyenülnek meg, mert a
Szentlélek által olyan reménységet kaptak, amely nem szégyenít meg. Aki
megmarad Krisztusban a Szentlélek által, az Istent dicsőítő életet tud élni,
hiszen Jézus ad életet, békességet és üdvösséget most és mindörökké. Ezért
pedig a hívők örökké dicsérik Istent, a mi Üdvözítőnket.
1.
Fény a sötétségben
Mikeás azonban
nemcsak a gonoszság és az erőszak elterjedését látta. A legnagyobb sötétség
idején meglátta a fényt az alagút végén. A baljós események felett felismerte a
felséges Istent, aki csak azért bünteti népét, hogy megtisztítsa és helyreállítsa.
Miközben kendőzetlenül beszélt a pusztulásról, ugyanilyen világosan szólt a
Messiás eljöveteléről is, aki azért jön majd el, hogy megváltsa Izraelt. Mikeás
a saját korának eseményein túl a távoli jövőbe tekintve azt is látta, amint a
nemzetek „kardjaikat kapává kovácsolják” (Mik 4:13). Mikeás
szembenézett népe bűnével, korának sötétségével, de képes volt túllátni a
sötétségen és Isten eljövendő világosságáról is bizonyságot tenni népének.
Mikor messziről
nézünk egy távoli hegyláncot, nehéz megállapítani, hogy melyik csúcs a
legmagasabb. A távolból nézve egy kisebb hegy is tűnhet kimagaslónak, pusztán
azért, mert közelebb van hozzánk, mint a magasabb csúcs. A legtöbb ószövetségi
prófétához hasonlóan Mikeás is így látta a jövőt. Nem tudtak különbséget tenni
a következő hét eseményei, illetve az évezredekkel későbbi események között.
Mintha egyfajta „korlátozott térlátással” néztek volna a jövőbe. Mikeás próféta
például az egyik jövendölésében arról beszél, hogy „Jeruzsálem romhalmaz lesz” (Mik
3:12), és ez a prófécia mintegy száz évvel később be is teljesedett, a
következő versben azonban olyan jövendölést olvasunk, amely szerint a
jeruzsálemi templomhegy „kiemelkedik a halmok közül, és népek
özönlenek hozzá” (Mik 4:1), ez az ígéret viszont még ma is a
beteljesedésre vár. Mikeás egy másik jövendölése így szól: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár
a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki
uralkodni fog Izráelen.” (Mik 5:1). Erről az ígéretről viszont hétszáz
évvel később Máté evangélista az Újszövetségen kijelenti, hogy Jézus
születéskor teljesedett be.
Valószínű, hogy
maga Mikeás próféta sem látta még világosan, amikor lejegyezte ezeket a
szavakat, hogy a jövendölései a közeli vagy a távoli jövőben teljesednek-e be,
csak lejegyezte őket, úgy ahogy kapta őket az Úrtól.
Az Isten
prófétáiról találóan jegyzi meg az Újszövetségben Péter apostol: „Ezt
az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről
prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést
Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró
szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről.” (1Pét 1:10-11).
Mikeás próféta
üzenetének lényege ebben a mondatban foglalható össze: „Ne örülj bajomnak, ellenségem,
mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom.”
(Mik 7:8). Mikeás
tehát sajátos látószögből, Isten világossága felől tekint azokra a sötét
eseményekre, amelyek körülveszik őt. Isten magasságába emelkedve szemléli a
történelmet, így hatalmas távlatokat tekinthet át. A könyve mindössze hét
fejezetből áll, ám számos olyan eseményről szóló próféciát tartalmaz,
amelyeknek beteljesedése évezredekkel később következett be. Mivel ez az írás
ilyen hatalmas időtávot tekint át, Mikeás gondolatmenetének követése első
olvasásra talán nehéznek tűnhet. Hiszen miközben az egyik részlet a távoli
jövőben eljövendő Messiásról szól, a következő mondatban már minden átmenet
nélkül az Asszíria elleni csata leírását olvashatjuk. Jobban megérthetjük
Mikeás próféta könyvét, ha úgy tekintünk rá, mint rövid beszédek gyűjteményét,
ahol az egyes beszédek nem feltétlenül állnak összefüggésben az utánuk
következővel. Ezért a könyv gyors átolvasása helyett érdemes megállni az egyes
rövid szakaszok végén és átgondolni az olvasottak tartalmát. Érdemes mindig
arra is odafigyelni, hogy ki a beszélő. Néha maga Isten szólal meg, máskor
Mikeás, a próféta véleménye hangzik el, esetenként pedig a lázadó nép gondolatait
olvashatjuk.
Mikeás, aki a
Messiás eljövetelének ígéretét hirdette, új reménységet kínált a világnak.
Évszázadokkal később, amikor messze földről érkezett csillagjósok keresték
Jeruzsálemben a zsidók újszülött királyát, Heródes az írástudókat tudakolta,
akik Mikeás próféta könyve alapján pontosan meghatározták, hogy a Messiás
Betlehemben kell, hogy megszülessen.
2. A megígért uralkodó – Betlehemből
Isten
Mikeás próféta által üzente meg, hogy a világ Megváltója, a Dávid házából való,
örökké uralkodó király, egy kis jelentéktelen városból, betlehemből származik
majd. Ő fogja legeltetni Isten népét, és ő lesz a békességünk. Betlehem
történetének is megvolt a mag mélysége, mint például az erkölcsi romlottság
amiről a bírák korában hallunk. Ugyanakkor a napkeleti bölcsek érkezése idején,
főpapok és az írástudók, Heródes kérésére, Mikeást idézve forrásként meg tudták
erősíteni, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületni.
Betlehem neve
azt jelenti, hogy „kenyér háza”. A kenyérnek alapvető jelentősége volt az ókorban.
A gazdasági biztonságot és a fizikai élet fenntartását jelképezte. Lelki
értelemben Isten gondoskodását is kifejezte, hiszen Isten volt az, aki a mannát
a mennyből való kenyeret adta a pusztában. Ezzel demonstrálta, hogy hatalma van
arra, hogy ellássa népét mindazzal, amire szüksége van, és ezt meg is akarja
tenni.
Jézus az ő földi
szolgálatának idején egy alkalommal arra emlékeztette a hallgatóit, hogy míg
őseiknek Isten mannát adott a pusztában, és így gondoskodott róluk, addig most
másképp nyilvánul meg Isten gondoskodása. Ez a más mód pedig Jézus személyében,
mint az élet kenyerében valósul meg. Itt
áll előttünk az igazi mennyei kenyér, ő az, aki a mennyből szállt alá, hogy
életet adjon a világnak. Jézus az élet igazi kenyere, aki hozzá jön, soha nem
éhezik meg.
Mikeás azt is
mondja erről a messiási pásztorról, hogy nagysága „egészen a föld határáig” elér,
és hogy „ő a mi békességünk”. Pál apostol pedig Mikeást idézve azzal
bíztatja az efézusi gyülekezetet, hogy Jézus a „mi békességünk” (Ef
2:14). Az a Betlehem, amely önmagában egy jelentéktelen település lenne, mégis nagy
jelentőségre tett szert Izrael számára az által, hogy Mikeás egy gyönyörű
ígéretet kapcsolt hozzá. De ezért jelentős ma is azok számára, akik Jézust
követik, mert úgy gondolhatnak erre a városra, mint megváltójuk szülőhelyére, az
Isten Mikeás által adott próféciáinak a beteljesedése által, hiszen Krisztusban
tökéletesen valóra váltak e jövendölések.
3.
Hol kell
keresnünk a Messiást?
Az Isten által
megígért Szabadítót váró zsidó nép számára az egyik legfontosabb kérdés az
volt, hogy hol kell majd keresni ezt a valakit? Hol lehet majd a Messiást
megtalálni? Később pedig a napkeleti bölcsek kérdése is ez volt. Máté evangélista
leírása szerint a bölcsek először ott keresték a Messiást, ahol az emberi
logika és elképzelés alapján a legvalószínűbben megtalálható lenne, vagyis
Jeruzsálemben, a királyi palotában. Megérkezve pedig fel is tették a bölcsek a nagy
kérdést: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert
láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2:2). Ekkor
nagy riadalom támadt a királyi palotában. A hatalmát féltő Heródes ugyanis úgy gondolta,
hogy riválisa érkezett, aki fenyegetést jelent rá nézve. A napkeleti bölcsek ugyanis
a zsidók új királyának megszületéséről beszélnek, amit a mikeási prófécia is
alátámaszt. Hiszen ez a kijelentés: „zsidók királya” tulajdonképen egy messiási
cím volt. A Messiás, a Felkent, az Isten által felhatalmazott király volt az,
akit régóta várt a nép. De a palotában azért nagy a riadalom, mert ott pont
ettől félnek. A hatalmasok számára a Messiás „nem kívánatos” személy.
Látjuk tehát beteljesedni Mikeás szavait. Amikor
Heródes előhívatta az írástudókat, azok pontosan és egyértelműen idézték Mikeás
próféta szavait. Nyolcszáz évvel korábban hangzott ez a prófécia, amikor egy
nagy birodalom, Asszíria emelkedett fel és kezdte szorongatni a kis Júda
országát. A nagy kérdés ekkor az volt, hogy ki fog minket megvédeni? A
honfoglalás után kialakított régi szokás szerint ezres beosztásban éltek a
települések. Háború esetén ezer férfiból kellett kiállítani egy-egy alakulatot,
ahogy ezt a Bírák könyve leírja. Csakhogy Betlehem olyan kicsi település volt,
hogy nem volt ezer embere se, akik közül ki lehetett volna állítani egy
szakaszt, ezért mondja így a prófétai ige: „Efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy a
Júda ezerei közül…” (Mik 5:1). Szó szerint így lehetne fordítani: „Efrátai Betlehem, te annyira kicsi vagy,
hogy még az ezret sem éred el.” Vagyis
olyan kicsi vagy, hogy nem számolnak
veled, jelentéktelen vagy, egy szakasznyi embert sem tudsz kiállítani.
Tehát Betlehem a
legkisebbek közül való. Annyira kicsi, hogy az ország védelme szempontjából nincs
semmi jelentősége. Betlehem, te aki annyira jelentéktelen vagy, hogy számba sem
vesznek téged, íme mégis belőled származik Krisztus!
Ha a Messiást
keressük, akkor tehát oda kell mennünk, a legkissebek, a legjelentéktelenebbek
közé. Oda kellett menniük Betlehembe, mert így jövendölt erről Mikeás próféta:
te vagy a legkisebb! És itt egy másik régi történetet idéz fel a Biblia, ami
nyolcszáz évvel Krisztus születése előtt történt. Egy történetet, abból az
időből, amikor Isten már letette Sault a királyságból, és elküldte Sámuel
prófétát Betlehembe, hogy ott új királyt kenjen fel. A próféta elment Isai
házához, és jelezte, hogy fiai közül állít Isten királyt az Ő népének. Ekkor
Isai elővezette a fiait, hét szép legényt, mint a népmesében. Egyik szebb, mint
a másik, egyik vitézebb, mint a másik, egyik mutatósabb, mint a másik, egyik
királynak valóbb, mint a másik. De a próféta, ahogy nézi ezeket a szép szál ifjúkat,
csak legyint: nem ez, nem ez, nem ez, egyik sem. Hát akkor ki? Majd megkérdezi
Isait, nincs több fiad? Ó, hát van egy kicsike, kint van a birkáknál. Őt be se
állították a sorba! És ő az, Dávid, akit Isten királynak választ, s majd őtőle
származik az igazi király (1Sámuel 16). De te Betlehem, a legkisebb a fejedelmi
városok között, te, aki el sem éred az ezret, te, aki nem számítasz, nem is
gondolnak veled, belőled származik majd a király! Isten így adta hírül a
szabadítás örömüzenetét. Sőt, be is teljesítette ígéretét a mi Urunk Jézus
Krisztusban.
Mikeás próféta egykor
így jövendölt a kétségbeesett, szorongó, aggódó, félelmek között vergődő
népének, hogy Ő, a Betlehemből származó Szabadító lesz a mi békességünk. A mi
számunkra pedig ebben az ígéretben csendül fel ismét az örömhír, mert az ígéret
beteljesedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése