100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 87.
Az
eljövendő Messiás portréja
Olvasmány: Ézs
52:13-53:12.
„Megvetett volt, és emberektől
elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle,
megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a
mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és
kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze.
Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:3-5.)
Az
Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad arra nézve,
hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez
után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várja az
ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma Ézsaiás próféta könyve
alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.
Ézsaiás
próféta a „szenvedő szolga”
hasonlatával festi le az eljövendő Messiást. Sehol az Ószövetségben nem
találunk ennél megragadóbb ábrázolást a Szabadítóról, mint itt az Ézsaiás
könyve 52. és 53. fejezetében. Ha pedig fellapozzuk az Újszövetséget azt is
láthatjuk, hogy Jézus Krisztus mennyire pontosan betöltötte Ézsaiás
próféciáját. Így nem véletlen, az sem hogy az Újszövetség szerzői a legtöbbször
Ézsaiás próféciáit idézik. Ézsaiás egy olyan Messiásról beszél, aki magasztos
és mégis megvetett. Aki bűneink miatt szerzett sebeket. Bárány, akit vágóhídra
vittek, hogy értünk engesztelést szerezzen.
Az
Ézsaiás által elénk tárt kép olyasvalakiről árulkodik, aki kész volt alázatosan
értünk áldozni önmagát. Még belegondolni is szörnyű, hogy mennyit kellett
szenvednie, de mindezt céllal tette. Szenvedése miatt kétségtelenül méltó a szívből
jövő imádatunkra és odaszánt engedelmességünkre. Ézsaiás próféciája tehát már
jó előre világossá teszi Izrael népe számára, hogy a megújuláshoz vezető út a
szolgaság és a szenvedés útja lesz. Érkezik majd Valaki, aki bocsánatot ad a
bűnre, és Sion újra az igazság lakhelye lesz. A lázadó Izraellel ellentétben az
Úr szolgája készséges és alázatos szívvel jön, hogy feláldozza magát sokakért.
Isten felszólítja övéit, hogy ébredjenek fel, mert közel az igazság órája.
Az a meglepő
abban, ahogy Ézsaiás a Messiást lefesti, hogy habár fényes karddal és seregek
sokaságával is jöhetne, hogy hódolatra indítsa igazsága előtt a népeket, ő
mégis úgy dönt, hogy szenvedő szolgaként jön és megengedi az embereknek, hogy
gyalázzák és gyötörjék, mert így akarja megmutatni végtelen szeretetét. A
Szolgák Szolgája ugyanilyen szolgai életmódra hívja mindazokat, akik a
követésére szegődnek, hogy Isten szeretetét a gyakorlatban láthatóvá tegyék. Kétségtelen,
hogy az egész Ószövetségben ezek az Ézsaiás által leírt mondatok adják a
legtisztább képet arról, hogy milyen drága árat kellett fizetnie Isten
Fiának a mi megváltásunkért. Ezért fontos
megismernünk ezeket a verseket, amelyek arról beszélnek, hogy milyen szenvedéseket
kellett elviselnie a Megváltónak azért, hogy kifizesse a bűneink borzalmas
árát. Meg kell értenünk, hogy Isten mi módon készítette elő a mi Szabadítónk
eljövetelét már évszázadokkal korábban.
1.
A megsebzett
gyógyító
Ézsiás próféta az
eljövendő Messiást a megsebzett gyógyítóként ábrázolja. A próféta szavait
olvasva a nagy győzelem talán elsőre vereségnek is tűnhet. Az Újszövetségi írók legalább tíz helyen
azonosítják Jézust a szenvedő szolgával. Az egyik ilyen történet az, amikor
Fülöp evangélista az etióp főembernek, aki éppen ezeket a sorokat olvasta a
nála levő Ézsaiás tekercsből, bizonyságot tesz arról, hogy mindaz amit a
próféta megjövendölt, Jézusban beteljesedett.
Ézsaiás könyvében
ez a fejezet eleven képekkel ábrázolja a szolga szenvedéseit, amelyek mind
Jézus kereszthalálában teljesedtek be. Ez az egész leírás olyan, mintha egy
szemtanú beszámolója lenne Jézus utolsó napjairól, jóllehet több évszázaddal
Krisztus eljövetele előtt íródott. Döbbenetes a
külső, fizikai leírás is, mert a Biblia sehol másutt nem beszél Jézus
arcáról és kinézetéről: „Nem volt neki szép alakja, amiben
gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.”
(Ézs 53:2).
Valóban úgy
történt minden, ahogy ezt Ézsaiás próféciája megjövendölte. Jézus nem nyitotta
ki a száját, hogy válaszoljon vádlóinak a tárgyalás alatt. Nem hagyott hátra
utódokat sem. Élete zsengéjében vágattatott ki, és egy nagylelkű barátja
jóvoltából a gazdagok között kapott sírhelyet. Ez azonban nem a vég volt. Három nap múlva újra meglátta az
élet világosságát.
Ézsaiás próféta
arra is rámutatott, hogy a szolga halálának különleges célja volt: „De
az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53:6). Jézus a mi
fájdalmainkat vette magára. A sebei, amelyek a vereség látszatát keltik,
valójában hatalmas győzelmet jelentettek. A szenvedő szolga halála a győzelmes
jövő garanciája, amikor a földön minden,
ami elromlott, helyreáll.
Így mindaz, amit
Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetében olvashatunk a szenvedő szolgáról, az újszövetségi teológia
alapjává lett. Például Ézsaiás prófétának azt az állítását, hogy a szenvedő
szolga sebei által gyógyulunk majd meg, Péter apostol a következőképpen magyarázza:
„Ő
nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem
viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt
arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy
miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által
gyógyultatok meg.” (1Pét 2:23-24). Vagyis amikor Jézus meghalt a kereszten, az ő
szenvedése és halála által gyógyulást szerzett a számunkra a bűneinkből és
képessé tett minket arra, hogy az igazságnak éljünk.
Mindezeken túl
azonban Ézsaiás próféciája és a többi próféta üzenete is, amelyeket
évszázadokkal Jézus születése előtt lejegyeztek, meggyőző bizonyítékot
szolgáltattak arra nézve, hogy Isten a próféták által kinyilatkoztatta tervét.
Ő nem szegte meg a zsidó néppel kötött szövetségét. Isten ígérete és terve
szerint a zsidó gyökerekből, Dávid király utódjai közül majd egy olyan új
király születik, akihez fogható nem volt, és nem is lesz. Isten végső terve az,
hogy helyreállítsa az egész földet.
Ézsaiás próféciái
olyan fennkölt szavakkal írják le a
jövőt, amit még a Jelenések könyve sem múlhat felül, ezért inkább csak idézi
Ézsiás szavait. Minden amire vágyunk ezen a földön, béke, romlatlan élet, hogy
vége legyen a szenvedésnek, egy napon valóra válik. Bár Ézsaiás szavai egy
zűrzavaros időben hangzanak el, amikor a zsidó nép idegen hatalmaknak
kiszolgáltatottan él, írásaiban nyomát sem láthatjuk a siránkozó hangvételnek,
amely sokszor felbukkan a többi próféta igehirdetésében. Ézsaiás reményteljes látomást
kap a jövőről, amikor sem megszálló hadseregek, sem más viszontagságok nem
akadályozzák többi Isten tervének beteljesedését. Ézsaiás könyve szilárdan
állítja, hogy Isten nem szakított végleg Izrael népével. Megjövendöli, hogy
eljön a nap, amikor a lerombolt szent város újjáépül, és soha nem látott
dicsőségben fog tündökölni. Olyan jövőt vázol fel, amelyben nincs többé bűn és
szomorúság, és amelyben örök békességben élünk majd Istennel. Talán nem mindig
értjük a folyamatot, amelyen a világnak keresztül kell mennie, míg elérkezik ez
a jövő. Az évszázadok során majd nagy birodalmak emelkednek és tűnnek el, aki
egy időre meghódítják ezt a földet. Néha az egész nemzet léte is
megkérdőjeleződik. De Isten terve, amit az ő szenvedő szolgája által visz
véghez, célhoz ér.
2.
Az önként
vállalt szenvedés
Ézsaiás próféta
könyvében jelenik meg először az önként vállalt szenvedés témakörének
hangsúlyozása. Amikor a próféta Isten kiválasztottjának érkezését írja le,
akkor erre teszi a legnagyobb hangsúlyt. Beszél ugyan a próféta Isten
kiválasztottja érkezésének jeleként az öröménekéről, amely dicsőségét, jó hírét
és dicséretét zengi majd. Azonban a Messiás szolgálatának egy új oldalát is
bemutatja, amely megdöbbentő módon nem más mint a szenvedés. Az a gondolat,
hogy az Isten által megígért eljövendő királynak megaláztatásban lesz része, és
gyűlölet tárgyává válik, ellentmondásnak tűnik. Ézsaiás mégis ezt mondja. Bár
Izrael népéből sokan arra számítottak, hogy a Messiás egy nagy király lesz, aki
diadalmasan legyőzi az ellenségeit, és harci paripán vonul be a városba, a
valóságban annak lehettek a tanúi, ahogy
egy egyszerű ácsmesternek, aki a kevésbé megbecsült réteghez tartozott, a nem
is annyira nagy reményű fia emelkedik föl és egy szamár hátán érkezik
Jeruzsálembe. Jézus Krisztus olyan Király, amilyenre senki nem számított volna
és olyan brutális bánásmóddal szembesült, amelyet egyáltalán nem érdemel.
Az ókori
kultúrában előfordult, hogy a bolond embernek megütötték a hátát: „A
csúfolódókat készen várja az ítélet, és az ostobák hátát az ütleg.” (Pél
19:29), vagy megtépték a szakállát, ami a megvetés és a lenézés kifejezése
volt. De az, ha arcul köpnek valakit, a mai világban is a legnagyobb
megaláztatásnak számít. Jézus mégis önként állt elébe ellenségei gúnyolódásának. Így
olvassuk az evangéliumban: „A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és így
szólt: Istent káromolta! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok
az istenkáromlást. Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a
halálra! Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték és
ezt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!” (Mt
26:25-26). Majd később
ismét erről hallunk: „Akkor szabadon
bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy
megfeszítsék. Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a
helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű
köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a
jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók
királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét
verték vele. Miután
kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
elvitték, hogy keresztre feszítsék.” (Mt 27:26-31).
Ézsaiás így írja
le a szenvedő szolga hozzáállását: „Az én Uram, az ÚR megnyitotta fülemet. Én
pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a
hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és
köpködés elől.” (Ézs 50:5-6). Ézsaiás próféciája tehát igazolja, hogy
ezek a szörnyűségek nem véletlenül történnek meg az Isten kiválasztottjával, hanem
saját hozzájárulásával. Odatartja a hátát a verőknek, arcát a gyalázóknak. Nem
fordul el azoktól, akik arcul köpik.
Jézus keresztre
feszítésnek történetét olvasva azt látjuk tehát, hogy mindez nem azért történt
mert Jézus ellenségei erősebbek voltak nála és legyőzték őt, hanem csak azért
mert Urunk megengedte, hogy mindez megtörténjen vele. Ez a kereszt hatalmas
iróniája. A világmindenség Királya, aki egytelen pillanat alatt
megsemmisíthette volna ellenségeit, s ez által nem kellett volna elszenvednie a
bántásukat, önként vállalta a keresztet, hogy eleget tegyen az Atya emberi bűn
miatti haragjának. A királyok királya választott népe iránti szeretetéből
szenvedő szolgává lett.
Jézus, Isten
kiválasztott szolgája önként vállalta mindezt a szenvedést, egészen a halálig. Jézus
vette magára azt, amit mi érdemeltünk volna, azért, hogy miénk lehessen az, amit
nem érdemeltünk meg. Mivel ő önként vállalta a szenvedést, így mi
részesülhetünk a meg nem érdemlett kegyelemben és elfogadottságban. Jézus
szenvedéséért nem Pilátust, nem Heródest és nem a zsidó főpapokat kell
hibáztatnunk, hanem meg kell értenünk, hogy a keresztet miattunk, helyettünk és
érettünk szenvedte el Krisztus.
3.
A fájdalmak
férfia
Minden más
ószövetségi szakasz közül, Ézsaiás próféta szavai vetítik előre és írják le a
legvilágosabban Jézus Krisztus személyét és küldetését. Ézsaiás leírásából
tudjuk meg például, hogy Isten szolgáját megalázzák és alakját eltorzítja majd
a szenvedés, hogy széles körben elutasítják, és hogy ő fogja hordozni a
bűneinket és szenvedéseinket, hogy engesztelő áldozatot mutat be, hogy ő lesz a
helyettes áldozat, hogy önként magára veszi a bűneinket és a mi büntetésünket,
hogy hallgatni fog ellenségei előtt, hogy sokakat megigazít bűneikből, hogy bűnözök
között hal meg, és hogy egy gazdag ember sírjába temetik majd el. De még folytathatnánk
tovább is ezt a sort, hiszen még számos más tekintetben is Jézus életére mutat
Ézsaiás próféciája. Ézsaiás próféciája tehát tökéletesen leírja Isten
Választottját, de a kép, amelyet fest, felettébb döbbenetes. Egy igen eleven
képet kapunk valakiről, akinek az életét szenvedés és gyötrelmek jellemzik. Nem
csoda, hogy Jézust a szenvedés emberének, a „fájdalmak férfiának”
(Ézs 53:3) nevezik. Ez a jelző nem azt jelenti, hogy Jézus élete csupa
szomorúság volt, vagy hogy semmilyen boldogságban nem lett volna része az élete
során. Azt azonban mindenképpen elmondhatjuk, hogy egyetlen személy annyi
szenvedést, mint Jézus, soha nem hordozott el. A bűneset óta a világ tele van
betegségekkel, éhezéssel, igazságtalansággokkal. Ezekben kisebb-nagyobb részben
mindnyájyunknak részünk van. De ezek a bűnnek csak a következményei. Amikor
azonban a bűn bejött a világba, és vele együtt megjelent a szenvedés, az tönkre
tette az ember és az Isten kapcsolatát is és eltorzította az egész teremtett
világot. A bűn így az egész világmindenség állapotát jellemzi.
Jézus mint a
„fájdalmak férfia” sokkal mélyebben átérezte és mindenkinél jobban, mindenestül
szenvedett ennek az állapotnak a terhétől, végül pedig tökéletesen le is győzte
azt. A „fájdalmak férfia” az e világon megtapasztalgató legroszabbat élte át,
és végül győztesen került ki belőle. Ez az az ok, ami miatt a hívők az
örökkévalóságig dicsérik őt. Ézsaiás szavai, a fogságban élő nép számára
maradandó reményt és bizonyságot jelentettek Isten örökkévaló hűségére nézve. A
fogságból való hazatérés után pedig Isten népe ezeket a próféciákat tanulmányozva, biztos lehetett
abban, hogy Isten gondoskodik róluk, bűneik ellenére megváltást, megújulást
készít a számukra. A régen várt Messiás, Jézus Krisztus, teljesítette be végül
azt a dicsőséges valóságot, amelyre Ézsaiás próféta előremutatott. Jézus műve
békített meg bennünket Istennel, szerzett bűnbocsánatot, és adott reményt
mindazoknak, akik benne hisznek. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése