100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 80.
Egy különös találkozás
Olvasmány: 2Kir 5:1-27
„Amikor
Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját,
ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide
hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek!” (2Kir 5:8)
Illés
az Úr nagy és különleges prófétája volt. Amikor elékezettnek látta az időt
szolgálata befejezéséhez, igyekezett gondoskodni arról, hogy legyen méltó
utóda, aki az örökébe lépve folytatja majd a munkásságát. A választása végül
egy Elizeus nevű földművesre esett, akit aztán maga mellé vett és tanított. Így
lett Elizeus Illés hűséges társává és méltó utódává.
Elizeus,
bár Illés tanítványaként valóban mestere nyomdokaiba lépett, sok tekintetben
mégis különbözött tőle. Már a két próféta héber neve is utal erre a
különbségre. Illés neve héberül így hangzik: „Éli-jáhú”, ami azt jelenti „az Úr az én Istenem.” Ő
volt az, aki egy drámai erőpróbában egyedül kiállt Baál 450 papja ellen, a
király és a nép előtt bebizonyítva, hogy az Úr az Isten. Míg Illés magányos
próféta volt, aki távol élt a néptől, bűnbánatra szólított fel és ítéletet
hirdetett Izrael felett, addig Elizeus a nép között élt. Őt más fából faragták,
mint Illést. Elizeus héber neve: „Elis-sá” volt, ami azt jelenti „Isten
a szabadítás.” Elizeus prófétai
működésében is máshová került a hangsúly. Ellentétben az aszkéta életmódot
folytató Illéssel, Elizeus az emberek között élt, a szegények és számkivettek
között érezte jól magát.
Elizeus
prófétai üzenetének középpontjában az élet, a remény és Isten kegyelme állt. A
szomszédos ország királyától az egyszerű özvegyig bárki felkereshette Elizeust.
Mozgalmas élete során volt kém, csodatevő, királyi tanácsadó és egy
prófétaiskola vezetője is, sőt még forradalmárokat is kiképzett. Sokat utazott
szerte az országban. Jellegzetes védjegye a kopasz feje volt és a vándorbotja,
ami mindig a kezében volt. Csodáinak híre ment, még külföldről is érkeztek
hozzá rangos és befolyásos emberek, nála keresve a gyógyulást különböző
betegségeikből. Prófétai tisztét
mintegy ötven éven át töltötte be, az országban mindenki által tisztelt személy
volt, a legtöbben nemzeti hősként tekintettek rá. Amikor a halálos ágyán
feküdt, Izrael királya is ellátogatott hozzá, térdre esve kétségbeesetten kérve
még utoljára a tanácsát.
Elizeusnak
a prófétai küldetését a Baál és az Úr közötti élet-halál harc összefüggésében
kell értelmeznünk. Illés és Elizeus által az Úr legyőzte az aszályt (1Kir 17),
az éhséget (1Kir 18), a szomjúságot (2Kir 2), az adósságot és a
terméketlenséget (2Kir 4), a betegséget (2Kir 5) és a halált (2Kir 4). Baál
tisztelői úgy vélték, hogy az életnek ezek a területei Baál irányítása alatt
állnak. Illés és Elizeus pedig azt mutatta meg, hogy Isten ura az élet minden
területének, ura a teljes teremtett világnak. A próféták által közvetített
áldásokkal az Úr azonban nem csak Izraelt akarta megajándékozni. Naamán, az
arám király hadseregparancsnoka leprás lett, kétségbeesésében pedig az izraeli
prófétától kért segítségért. Így jött létre a különös találkozás a pogány
hadvezér és Elizeus között, hogy Isten áldása kiáradhasson egy pogány emberre
is.
1.
A próféták
Isten szolgálatában
A
királyok második könyvének üzenete egyetlen mondatban összefoglalható: „Abban
az időben kezdte az ÚR megcsonkítani Izráelt.” (2Kir 10:32). A romlás
ekkora annyira felgyorsult, hogy a trónon egyik rossz király követte a másikat.
A próféták voltak azok, akik Isten üzenetét hirdetve próbálták megállítani ezt a
romlást.
Elizeus
próféta, Illés nyomába lépve, magára vette mestere palástját, azaz folytatta
szolgálatát. Elizeus kétszeres részt kért az Illésben lakozó lélekből. A Biblia
feljegyzi, hogy Elizeus valóban kétszer annyi csodát tett, mint Illés. Csodatettei
sok hasonlóságot mutatnak Jézus későbbi csodatételeivel, azt bizonyítják, hogy
Isten törődik az egyszerű emberek szükségleteivel.
Elizeus
akkor lépet színre, amikor az idős Illés életének nyomorúságos időszakát a
barátság és a bátorítás fényével tudta beragyogni. A Karmel-hegyi összecsapás
alkalmával Isten minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy ő az Úr. Izrael
gonosz királynője, Jezábel mégis elhatározta, hogy megöleti Illés prófétát,
akin ekkor a félelem és a teljes csüggedés vett erőt. Kifáradva és elcsüggedve
azért könyörgött, hogy Isten vegye el az életét. Ekkor parancsolta meg Isten Illésnek, hogy
keresse meg Elizeust és kenje fel őt, mint prófétai tisztének örökösét. Tíz
éven át, amíg Illés Isten jelenlétébe nem vitetett, Elizeus a segédjeként és
barátjaként szolgálta az idős prófétát. Elizeus, aki Isten kezében engedelmes
eszköznek bizonyult, Illéshez hasonlóan sok csodát vitt véghez. Egy szűkölködő
özvegyasszonyt ellátott egy soha ki nem ürülő olajos korsóval, egy halott fiút
életre keltett, egy mérgező tökfőzeléket ártalmatlanná tett, az éhező tömeget
kenyérrel látta el, meggyógyított egy hadseregparancsnokot, sőt egy fejszevasat
ellenállóvá tett a gravitáció törvényével szemben, hogy az képes legyen a vízen
úszni. Olvasott az ellenséges király gondolataiban és megnyitotta a szolgája
szemét, hogy láthassa Isten angyalait és ugyanezen látványosság felé bezárta az
ellenség szemét. Mindegyik esetben Isten hatalma munkálkodott Elizeuson
keresztül, hogy megmutassa hatalmát és bűnbánatra, megtérésre hívja népét.
2.
Ha a szó
elszáll…
Illés
és Elizeus azonban a szavak mellett gyakran valami látványos csodával is
megerősítették az Istentől jövő üzenetet. Személyükhöz sok különleges,
megmagyarázhatatlan cselekedet és drámai fordulat kötődik. Általában az ő
prófétai hatalmukat mindenki felismerte, sok esetben még a királyok is kikérték
tanácsaikat, jóllehet máskor meg az életükre törtek és üldözték őket. A sors iróniája, hogy míg a kor
királyainak és politikai vezetőinek emléke, bár ők a történelem urainak
tekintették magukat, mára elhalványult, addig Izrael prófétáinak szavai és
történetei tovább éltek és ma is erőteljes üzenetet képviselnek.
Sajnos
azonban azt látjuk, hogy Isten népe a nyilvánvaló csodák ellenére sem tért meg.
Az izraeliták úgy tűnik „lelki rövidlátásban” szenvedtek. A rövidlátás az
orvosi meghatározás szerint nem más, mint pontatlan fókuszálás. A rövidlátásban
szenvedő ember szeme előtt a kép homályosan vagy elmosódva jelenik meg, ennek
oka az, hogy a szem képtelen a fényt élesen fókuszálni. Ezt a betegséget
könnyen fel lehet ismerni és viszonylag egyszerűen korrigálható. Azonban a
„lelki rövidlátás” már sokkal veszélyesebb. Tünetei: élesen látjuk a mindennapi
élet problémáit, akadályait és nehézségeit, de Isten hatalmának és gondviselő
szeretetének kimeríthetetlen tárházát, mellyel ezeket a problémákat meg tudja
oldani, már nehézkesen vesszük észre.
Elizeus
történetei között erre is találunk példát. A próféta szolgájáról kiderül, hogy ő
is ilyen lelki rövidlátásban szenvedett, amikor a problémára fókuszált. A szolga ugyanis csak a várost
ostromló szíriai hadsereget látta, míg Elizeus próféta az angyalok seregeit is,
akik szintén ott voltak, hogy a segítségére legyenek Isten népének. Ezért így
szólt Elizeus bátorító üzenete a szolgájához: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint
ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd
lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele
van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Kir
6:16-17).
Elizeus
szolgálatának meghatározó része volt a nép, és különösen is a szegények és az
elesettek felé való szolgálata. Így a történetek egyik részében olyan emberek
szerepelnek, akik valamilyen szükséghelyzetben voltak. Elizeus próféta ugyanis
mély érzékenységet tanúsított a szenvedők és az ínségben levők iránt. Sok
esetben csodák által nyújtott segítséget a bajban levő embereknek. Van, akit
élelemmel látott el, másokat gyógyíthatatlan betegségükből szabadított meg, sőt
egy fiatal fiút még a halálból is visszahozott. Elizeus a szegények felé való
szolgálatát mindig a szeretet, a szelídség és a segítőkészség jellemezte.
Elizeus
szolgálatának egy másik meghatározó csoportját a vezető emberek és királyok
jelentették. Velük szemben már sokkal keményebb hangnemet ütött meg Elizeus próféta.
Aháb király uralkodása óta az izraeli közéletet elborította a korrupció. Az
ország politikailag is egyre kiszolgáltatottabbá vált. A szomszédos arámok,
akik nagyjából a mai Szíria területén éltek, rendszeresen törtek be az országba
és fosztogattak. Elizeus próféta több alkalommal segítségére volt az izraeli
hadseregnek, hogy legyőzhessék az arámokat és kiűzhessék az országból a
rablócsapatokat. Különleges látnoki képességét felhasználva a próféta
felderítette a támadó csapatok mozgását és tanácsokkal látta el az izraeli
sereget. Két alkalommal pedig az általa megjósolt csodák tették lehetővé, hogy
az izraeli sereg kitörjön egy lehetetlen helyzetből és megfutamítsa az
ellenséget.
Mindezek
ellenére azonban Elizeus nem volt hajlandó arra, hogy „udvari” prófétaként a
király szolgálatába álljon. Ő nem királyok szeszélyeit szolgálta, hanem mindig
az Élő Istent. Nyíltan szembe is szállt a királlyal: „Semmi közünk sincs egymáshoz.
Eredj apád prófétáihoz meg anyád prófétáihoz! De Izráel királya így szólt
hozzá: Ne mondd ezt! Hiszen az ÚR hívta össze ezt a három királyt, hogy Móáb
kezébe adja őket. Elizeus így felelt: A Seregek élő URára mondom, akinek a
szolgálatában állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a
személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek!” (2Kir 3:13-14).
De
volt olyan is, amikor Elizeus kent fel egy lázadó hadvezért, azért, hogy nyílt
felkelést kirobbantva félreállítsa a királyt. Elizeus élete tele volt különleges és
csodás eseményekkel. Az ellenséges arám hadvezér, Naamán meggyógyítása a
leprából, a tüzes szekér, ami mesterét, Illést elragadta a földről, az
özvegyasszony olaja, ami megsokasodott, mind-mind olyan történetek, amelyek az
Ószövetség népének legismertebb történetei voltak. Illés és Elizeus egy rendkívüli
prófétai nemzedék utolsó képviselői voltak. Az utánuk következő próféták már
nem annyira a látványos csodák által szolgálták Isten ügyét, mint inkább
szóbeli bizonyságtétel által.
3.
Egy különös
találkozás, mint jel
Elizeus
nehéz időkben volt az Úr prófétája. Aháb király romlottsága és bálványimádása
miatt Izrael országa lelkileg egyre távolabb került az Élő Istentől. De a belső
romlás mellett megjelent a külső fenyegetés is. A szomszédos északi királyság,
Arám folytonos támadásai egyre gyengítették Izrael államát. Ebben a helyzetben
egy meglehetősen furcsa történetről számol be a Biblia. Az ellenséges Arám
királyság legfőbb hadvezére, aki már több sikeres hadjáratot is vezetett Izrael
ellen, ellátogatott Elizeushoz, hogy a próféta gyógyítsa meg őt betegségéből.
Vajon
mit tesz ekkor Isten embere? Elutasítja az ellenséges hadvezér kérését vagy
segít rajta? A szentíró arról a meglepő fordulatról számol be, hogy Elizeus
próféta közbenjárására meggyógyul Naámán. De hát Isten prófétájaként Elizeusnak nem a
honfitársait kellene segítenie? Miért tesz jót mégis a próféta az ellenség
egyik magas rangú tábornokával?
A
történetből megtudjuk, hogy Elizeus híre olyan messzire eljutott, hogy még az
ellenséges pogány uralkodó is számon tartotta az izraeli prófétát, és kész volt
arra, hogy a leprássá lett hadvezérének hivatalos felhatalmazást adva elküldje
őt Izrael királyához, annak közbejárását kérve a próféta jóindulatának
megnyerésére. Naamán pedig, aki büszke hadvezérként már sok csatát vívott
Izrael ellen, mégis kész volt arra, hogy megalázkodva felkeresse Isten emberét,
Elizeust. Mindez egyben bizonyságtétel és előremutató jel volt.
Elizeus,
aki korábban mindig kedvesen és segítőkészen fogadta a hozzá forduló szegényeket
és elnyomottakat, ekkor igen különös módon viselkedett. A próféta sokkal
nyersebb bánásmódban részesítette a hatalmasokat, legyen szó akár a saját
királyáról, akár az ellenséges hadvezérről. Különc viselkedése először
megbotránkoztatta a nagyhatalmú és büszke Naamánt. A bizarr gyógykezelés,
valamint az a tény, hogy minden fizetséget és ajándékot visszautasított, mélyen
megsértette Naamán önérzetét. De Elizeus minden különcségével együtt arra
szeretett volna rámutatni, hogy a gyógyulás Isten műve és nem emberi
varázserővel vagy titkos praktikával véghezvitt tett. A pogány hadvezér számára
minden kétséget kizáróan így bizonyította be a próféta, hogy Izrael Istene az
ÚR, az egyedüli Isten, Akinek a lehetetlen is lehetséges, aki a gyógyíthatatlan
betegségből, a leprából is meg tudja szabadítani az embert. Isten azonban
mindenkitől engedelmességet és alázatot követel, még egy olyan tábornoktól is,
aki magas kitüntetésekkel és nagy vagyonnal rendelkezik.
Ebben
a történetben Elizeus valóban népe ellenségének tett szívességet. Ez azonban
egy prófétai jel volt. Az Újszövetségben
arról olvasunk, hogy Jézus így utal erre a történetre: „És sok leprás volt Izráelben
Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.”
(Lk 4:24-28). Isten munkáját mi nem szoríthatjuk a magunk által felállított
keretek közé és nem manipulálhatjuk őt.
Naamán
a gyógyulása után hazatért és annyi földet vitt magával Izraelből, amennyit
csak két öszvér elbírt, azért, hogy majd otthon a saját országában ezen a
„földön” imádhassa az Élő Istent. Csodálatos példája ez annak, hogy Isten terve
szerint Izrael áldást hoz a népeknek.
A
szomorú az, hogy mindeközben sajnos maga Izrael egyre inkább olyanná vált, mint
az őt körülvevő pogány nemzetek, mert királya és a nép nem volt hajlandó
Istennek engedelmeskedni. Így Izrael
továbbra is megállíthatatlanul sodródott a katasztrófa felé.
Ez a
különös találkozás tehát valóban jel volt. Naamán megtisztulása előképe annak a
sokkal nagyobb megtisztulásnak, melyet Jézus hozott el azoknak, akik belé vetik
bizodalmukat és hitüket. Az a megtisztulás, amit Krisztus kínál, elmossa a bűnt
és végső soron új testet ad, amely már szabad a bűn romlottságától. Ahogyan
Isten kegyelmes gyógyító ereje kiáradt Naamánra is, aki nem tartozott Izrael
népéhez, Krisztus megtisztító ereje is kiárad nemcsak Izrael népének tagjaira,
hanem minden emberre. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése