100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 76.
A juhok őrzésétől a nemzet vezetéséig
Olvasmány: 1Sám 16:1-23.
„Érte küldött
tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt.
Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az! Sámuel pedig fogta
az olajos szarut, és testvérei körében fölkente őt. Akkor az ÚR lelke szállt
Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment
Rámába. (1Sám 16:12-13)
A
Bibliában sok olyan híres emberrel találkozunk, akik nagy hatással voltak az emberiség
történetére. Dávid személye kiemelkedik valamennyi közül. Élettörténete
rendkívül fordulatos. Sokoldalú ember volt: juhpásztor, zenész, költő, harcos,
ünnepelt hős, üldözött közellenség, egyszer elmebetegséget színlelt, máskor
ünnepi táncot lejtett. Látjuk könnyáztatta arccal, amikor a legjobb barátjának haláláról
értesül, majd a palotája tetején sétálva, amikor kéjsóvár tekintettel bámulta a
fürdőző Betsabét. Később a bűnei miatt bánkódott, amikor Nátán próféta nyíltan
rámutatott vétkére és lelepleződött, mint házasságtörő és gyilkos. Látjuk őt
lehajtott fejjel kitámolyogni Jeruzsálemből, amikor az ellene fellázadt fia
üldözte. Dávid sok válságos helyzetet élt át. Hol fönt, hol lent. De valahogy
mindig sikerült talpra állnia. Az Isten iránti őszinte bizalma, hűsége és
ragaszkodása sohasem rendült meg. A Biblia nem próbálja hibátlannak bemutatni,
nem retusálja azokat a foltokat, amelyek ott vannak az életén. Nem sugallja
azt, hogy ő lett volna a jellem és a becsület tökéletes mintaképe.
A
Szentírás Dávidot hozzánk hasonló emberként mutatja be. Neki is megvoltak a
maga gyenge pontjai. Személyét az teszi rokonszenvessé, hogy kész volt a
hibáiból tanulni, képes volt a bűneivel Istenhez fordulni és tőle kérni a
kegyelmet és a megbocsátást. Nem a maga érdemeiben bízott, nem a maga erejére
támaszkodott, hanem rábízta magát Isten kegyelemére és az Ő szeretetében
bízott.
Sámuel
első könyve elsősorban Dávid fiatalkorát és a hosszú száműzetés időszakát
beszéli el. A Sámuel második könyve viszont már Dávidra, a királyra
összpontosít, aki egyesíti, vezeti és lelkesíti népét. Az ország leromlott
állapotban volt, amikor Dávid átvette az irányítást. A déli országrész lakói
Saul halála után elismerték Dávidot királyuknak, de az északi országrészben
polgárháború tört ki. Egy nagyhatalmú tábornok lázadást indított Dávid ellen és
Saul egyik fiát akarta a trónra jutatni. A hatalmi harc tele volt intrikákkal,
gyilkosságokkal és árulásokkal. Dávidnak végül sikerült leszámolnia minden
ellenfelével. Bölcsen arra törekedett, hogy megbékéltesse egymással a
szembenállókat. Igazságosan megbüntette azokat, akik ok nélkül erőszakoskodtak
vagy gyilkoltak, de tisztelettel bánt ellenfeleivel. Dávid elfoglalta
Jeruzsálemet és az ország politikai és vallási központjává tette.
A
belső egység megteremtése után a külső veszéllyel is leszámolt, sikerült
legyőznie a retteget filiszteusokat. A békének és biztonságnak köszönhetően
hamarosan felvirágzott a kereskedelem, így az ország gyors fejlődésnek indult.
Dávid kétségtelenül az ország legnépszerűbb és leghíresebb királya volt.
1.
Mi volt Dávid
titka?
Mi
tette Dávidot alkalmassá a királyságra? Bár első ránézésre talán nem tett Dávid
olyan lehengerlő benyomást a környezetére, mint Saul, mégis Dávid lett az „Isten szíve szerint” való király.
Egyszerűen azért, mert Dávid engedte, hogy Isten munkálkodjon a szívében. Egész
élete azt bizonyítja, hogy szerette Istent és teljes szívéből bízott benne, épp
úgy, ahogyan azt Isten törvénye megkívánta.
Amikor
először találkozunk Dávid nevével a Bibliában, akkor egy kis pásztorfiúként
ismerjük meg, aki „éppen a juhokat őrzi” (1Sám 16:11/b). Ez a történet beszámol
arról, hogy Izrael első királya, Saul kudarcot vallott. A történet
bevezetéséből azt is megtudjuk, hogy Isten Sámuel prófétának, aki korábban
Sault is királlyá kente, most ezt a kijelentést tette: „Meddig bánkódsz
még Saul miatt? Hiszen elvetettem őt, és nem marad Izráel királya!” (1Sám 16:1/a).
Majd hamarosan ezzel a feladattal bízta meg Sámuelt: „Töltsd meg
olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert az ő fiai
közül választottam magamnak királyt!” (1Sám 16:1/b). Isten tehát az
engedetlen Saul helyett talált megának mást, olyat, aki valóban a „szíve szerint” való királya lesz
népének. Isten világosan ki is jelentette ezt Saul számára: „Most
azonban nem lesz a királyságod maradandó. Keresett magának az ÚR valakit, aki a
szíve szerint való, és őt tette népe fejedelmévé az ÚR, mert te nem
teljesítetted, amit megparancsolt neked az ÚR.” (1Sám 13:14). De ki
lesz az az ember, az a kiválasztott, aki valóban az Isten „szíve szerint való” királya lesz Izraelnek? Amikor az első
királyt, Sault királlyá választották, róla ezt mondta a szentíró: „Egy
fejjel kimagaslott az egész nép közül.” (1Sám 10:23/a). Majd Sámuel is
a termetes növésére, daliás alakjára utalva így mutatta be őt a nép előtt: „Látjátok,
hogy kit választott az ÚR! Hiszen nincs hozzá hasonló az egész nép között!” (1Sám
10:23/b.) Ezt a választást pedig az egész nép nagy megelégedettséggel
nyugtázta: „Ekkor ujjongásban tört ki az egész nép, és ezt kiabálták: Éljen a
király!” (1Sám 23/c).
Most
újra királyválasztásra került sor Izraelben. Bár egyelőre még csak titokban
történt az új király kiválasztása, de mégis döntő fontosságú kérdés volt, hogy
az első választás nyilvánvaló kudarca után, végre az alkalmas ember kerüljön a
trónra. Isten Betlehembe küldte Sámuel prófétát, még pedig egy Isai nevű férfi
házához. Azt is megtudjuk, hogy ennek az Isainak hét fia volt. De a hét fiú
közül vajon melyik az Isten által kiszemelt utód? Az apa természetesen a
legidősebb fiát mutatta be elsőként a prófétának, aki azt azonnal
szimpatikusnak találta, de Isten figyelmeztette őt: „Ne tekints a megjelenésére, se
termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az
ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a
szívben van.” (1Sám 16:7). Így aztán az elsőszülött után sorba jöttek a
többiek is, de a próféta válasza mindig ugyanaz volt: „Őt sem választotta az ÚR.”
(1Sám 16:8/b). Csak a legkisebb maradt végül, akit akkor még nem vettek
férfiszámba, ezért nem is hívták meg az ünnepi lakomára, hanem kint a legelőn
vigyázott a nyájra. Senki, még saját apja sem látta a legkisebb fiában,
Dávidban, a kis pásztorgyerekben a királyt. Isten azonban egészen másféle
mércével mér, mint az emberek. Bár Dávid szinte mindenben különbözött az
elődjétől, Saultól, és a saját családjában, a testvérei között sem számított
sokat, mégis ő lett az Isten által kiszemelt utód. Az utolsóról, a
legkisebbről, az emberek által lenézett és megvetettről mondta Isten ezt Sámuelnek:
„Rajta!
Kend föl királlyá, mert ő az!” (1Sám 16:12/b). Amikor Dávid megjelent
Sámuel próféta előtt, ezt a leírást adja róla a szentíró: „Ő pedig pirospozsgás, szép szemű
és jó megjelenésű volt.” (1Sám 16:12/b). De ez csupán az, amit az
emberi szem lát. Isten számára azonban nem a külső számít. Dávid azért lett
Isten kiválasztottja, mert megnyitotta a szívét Isten előtt, engedte, hogy
Isten munkálkodjon benne. Dávid teljes szívéből szerette Istent, emberi
gyarlóságai, bukásai után is mindig az Isten kegyelmét kereste. A történet itt
ezzel a mondattal zárul: „Akkor az ÚR
lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt.” (1Sám
16:13/b).
2.
Dávid a
hűséges uralkodó példája
Izrael
első királya, Saul, hatalmas ígéretet kapott Istentől uralkodása elején, ám
hamarosan elvesztette vezetői képességeit. Kudarcának az oka, hogy nem volt
hajlandó elismerni, hogy Izrael valódi királya maga Isten. Miután Saul csillaga
leáldozott, Isten keresni kezdte az utódját. Ez a kiszemelt utód pedig szinte
mindenben különbözött az elődjétől. Senki, még a saját apja sem látta Dávidban,
a fiatal pásztorfiúban a királyi képességeket. Isten azonban egészen másfajta
mércével mér: „Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az úr azt nézi, ami
a szívben van.” (1Sám 16:7). A szerény kezdetek és a sok hiányosság
ellenére lett Dávid Izrael történelmének legnagyobb uralkodójává.
Saul
halála után háború tört ki a Saul házához hűséges emberek és a Dávidot támogató
párt között, amelyből végül Dávid pártja került ki győztesen. Először Júda
választotta meg királyának Dávidot, majd az egész Izrael. Mivel Dávid további
katonai sikereket ért el a filiszteusok ellen, így sikerült hatalmát az egész
ország felett megerősítenie. Az ország egyesítése érdekében elfoglalta és az
ország fővárosává tette Jeruzsálemet. Ide hozatta a szövetség ládáját, ezzel is
kifejezve, hogy Jeruzsálem, azaz Dávid városa, az a hely ahol Isten a népe
között lakik. Dávid palotát építtetett magának Jeruzsálemben, és szeretett
volna az Úrnak is templomot építeni. De Isten Nátán próféta által a tudtára
adta, hogy ezt nem ő, hanem a fia fogja majd megtenni. Az Úr megerősítette
Dávid királyságát és megígérte neki, hogy Dávid utódait megszilárdítja Izrael dinasztikus
uralmi rendszerében.
A
Dáviddal kötött szövetségben Isten megígérte, hogy Dávid nevét naggyá teszi,
népének Izraelnek pedig helyet biztosít a népek között, így biztonságban
lesznek, és nyugalmat kapnak ellenségeiktől. A dávidi szövetség az Ábrahámmal
kötött szövetség elemeit idézi fel és erősíti meg. Dávid válaszul imádságában hálát
ad Istennek és felmagasztalja őt, Isten ígéreteit pedig egyértelműen az
Ábrahámnak tett ígéretekkel hozza kapcsolatba.
Az
új elem a dávidi szövetségben az volt, hogy a királyság a Sínai-hegyi szövetségbe
van beoltva. Izrael most már hivatalosan megalapított királyság, amely képes
betölteni az elhívását, hogy világosság legyen a népek számára. Izrael földi
királya arra hívatott, hogy vezesse ezt a népet, hogy szent nép és papok
királysága legyen. Mindez pedig az által valósulhat meg, hogy a király eltávolítja
a bálványokat az országból és Izraelnek nyugalmat és békét, azaz „sálómot”
biztosit.
Valóban
Dávid uralkodása alatt lett először nyugalom és béke Izraelben. Dávid
hihetetlenül sikeres hadvezér volt, aki nagyon megerősítette Izrael határait.
Uralkodása alatt jogot és igazságot szolgáltatott az egész népnek. Nagylelkű győztes
volt, aki megkereste Saul rokonait, jóindulattal fordult hozzájuk és
gondoskodott róluk.
Mindamellett
Dávid sem volt makulátlan. A Biblia őszintén beszél Dávid bűneiről és elhibázott
döntéseiről is. Dávid házasságtörést követett el Betsabéval, majd összeesküvést
szőtt a nő férjének megölésére. Amikor Nátán próféta egy példázat által
szembesítette Dávidot a bűnével, sírva borult Isten elé, megbánva mindazt, amit
tett és Isten megbocsátott neki. De tettének tragikus következményeit viselnie
kellett. A gyermek, aki Dávidnak a Betsabéval való házasságtörő kapcsolatából
született, meghalt. Dávid tágabb családjában pedig felütötte fejét a lázadás,
majd nemi erőszak és gyilkosság is történt. Végül Isten legszörnyűbb ítélete is
elérte Dávidot, amikor szeretett fia, Absolon lázadt fel ellene, majd a lázadás
leverése során életét vesztette.
Egészében
véve azonban a Biblia pozitívan értékeli Dávid királyságát. Dávidot őszinte,
istenfélő királyként ábrázolja.
Amint
láttuk, Izraelnek a királysággal való kísérletezésében semmi sem ment
egyszerűen. Minden lépésnél nehézségekkel kellett megküzdeni, és ez igaz volt
Dávid király utódlásának a kérdésére is. Isten megígérte, hogy örökre
megerősíti Dávid vonalát, de ez nem akadályozta meg Dávid örököseinek hatalmi
harcát. Absolon lázadása és halála után végül Dávid Betsabé fiát, Salamont
tette meg királynak és ezzel megalapította a dávidi dinasztiát.
3.
Mi a király
feladata?
Dávid
a juhok őrzésétől jutott el a nemzet vezetéséig. Ezt mondja róla az Úr: „Én hoztalak
el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek.” (2Sám 7:8). A
Biblia Dávidot példaként állítja elénk. Életéből izgalmas képeket látunk
felvillanni. Hárfázik, verseket ír, csatákban harcol, ünnepi táncban dicséri
Istent. Dávid válságos helyzetek tucatjait élte túl, de mindig sikerült talpra
állnia, mert az Isten iránti szenvedélyes bizalma soha nem rendült meg. De neki
is megvoltak a gyenge pontjai. Személyét épp az teszi rokonszenvessé, hogy
minden helyzetben Istenhez tudott fordulni. Isten iránti szeretete sohasem
lankadt. Dávidban megtestesült mindaz, amit Isten Izraeltől elvárt.
A
Biblia olyannak mutatja be nekünk Dávidot, mint, aki más volt, különbözött
mindattól, amit az emberek elvártak egy királytól. Ő nem az a király volt, akit
Izrael remélt, hanem olyan, amilyet Isten szánt neki. Hasonlóképen
elmondhatjuk, hogy Jézus sem olyan ember volt, amilyennek a zsidó vallási
vezetők elképzelték a Messiást. Jézus Dávidhoz hasonlóan Betlehemben született,
egy egyszerű szegény családban. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint az a
megváltó, akit Izrael szeretett volna. Ők inkább egy hős, harcos királyt
vártak, helyette Isten egy szenvedő szolgát adott, aki alázatosan föláldozta
magát másokért. A legtöbben nem ismerték föl, hogy ki is ő valójában, és végül
meg is ölték. Azt képzelték, hogy az eljövendő messiás király majd elpusztítja
minden ellenségüket, de Isten Jézust küldte, aki azért jött, hogy megmentse az
ellenségeiket, úgy hogy meghívja őket is a mennyei királyságába. Jézus Isten
volt testben közöttünk, a szíve tökéletesen tiszta. Lehet, hogy külsőleg nem
volt különleges, de Isten tökéletes szeretetét és kegyelmét testesítette meg
itt a földön.
Izrael
királyainak története arra mutatott rá, hogy Isten miként vezeti népét bizonyos
emberek megbízásán keresztül. Ezek a vezetők azt a feladatot kapták, hogy Isten
igéjét közvetítsék, és Isten jelenlétét tükrözzék vissza, ezáltal úgy vezetve
Izraelt, hogy Istennek engedelmeskedjen mindenben. A bűn meggátolta ezeket az
embereket abban, hogy ilyen vezetők legyenek. Egyetlen ember sem lehet
tökéletes vezető Isten népe számára. Egyedül az igazi Király, Jézus az a
vezető, aki hűségesen képviseli Istent és az ő akaratát az emberiség számára.
Ezért mondja a Sámuel első könyve már ez elején: „Nincs olyan szent, mint az ÚR,
rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” (1Sám 2:2). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése