100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 33.
Jézus és a csodák
Olvasmány: Mt 14:13-36
„Akkor újra
megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled.
Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de
nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap
és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében
három nap és három éjjel. Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a
nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás
prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál!” (Mt 12:38-41).
Hogyan viszonyuljunk mi keresztyének a
csodákhoz? Vannak, akik számára Jézus ma is egyfajta „Nagy Varázsló”, aki által
gyógyíthatatlan betegek kapják vissza az egészségüket, daganatok zsugorodnak
össze, sőt még olyan apróbb imakérésekre is csodatétellel válaszol, hogy a
zsúfolt bevásárlóközpont parkolójában sikerüljön üres helyet találni, vagy
előkerül a rég elveszett kedvenc hajcsatjuk vagy töltőtollunk. Mások azonban
ezeket a beszámolókat kétkedve hallgatják, mert azt látják, hogy hiába a buzgó
imádság, mégsem történik csoda, a hívő embert is érheti baj, betegség vagy
valamilyen más csapás. A földön ma is folynak háborúk, ártatlan nők és
gyermekek halnak meg, milliók éheznek, járványok pusztítanak. De Isten nem
avatkozik közbe, nem történik csoda. Ha pedig Isten hallgat, nem tesz semmit
ezek ellen, akkor a csodák immár megszűntek.
1.
Hogyan
viszonyulnak Jézus csodáihoz az emberek?
Jézus hatalmas
csodákat vitt véghez, de a csodák hatására mégis csak kevesen hittek benne. De
maguk a tanítványok is a hit megerősödése helyett inkább félelemmel telnek meg
és csupán egy csodálkozó kérdésre telik tőlük: „Kicsoda ez, hogy a szél is, és a
tenger is engedelmeskednek neki?” (Mk 4:41). A magvető példázata szépen
bemutatja azt, hogy milyen vegyes hatást váltott ki az emberekből Jézus
munkássága.
A szomszédok és ismerősök, akik Jézust gyerekként
is látták, vagy az ő gyerekeikkel együtt játszott, egyszerűen képtelenek
elhinni róla, hogy ő lenne a Messiás, a Megváltó. Ők úgy érzik, hogy „túl jól”
ismerik, ezért megbotránkoznak Jézus kijelentésén, amikor magát Isten Fiának
nevezi. Márk evangéliumában ezt a megjegyzést olvassuk: „Amikor azután eljött a szombat,
tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak:
Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet,
hogy ilyen csodák történnek általa? Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab,
József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És
megbotránkoztak benne.” (Mk 6:2-3).
Jézus családja számára sem volt egyszerű a
helyzet. Számukra még nehezebb volt összeegyeztetni a csodás eseményeket a
hétköznapiakkal. Az evangélium megemlít egy esetet, amikor Jézus anyja és
testvérei azért indultak el, hogy hazavigyék Jézust, mert úgy vélték, hogy „magán
kívül van.” (Mk 3:21).
A vallási szakértőket pedig az előítéleteik
akadályozták abban, hogy felismerjék Jézusban az Isten Fiát. Pedig az
írástudóknak és a farizeusoknak kellene a legjobban tudniuk, miről lehet majd
felismerni a Messiást, hiszen ők elmélyülten tanulmányozták a próféták írásait.
Ennek ellenére egyetlen csoport sem okozott több kárt Jézusnak, mint éppen ezek
az írástudók. Kritizálták a teológiáját, az életmódját, sőt azt is, ahogy a
barátait megválasztja. Amikor Jézus csodát tesz, ők a sátánnak és a démonainak
tulajdonítják a hatalmát.
Végül pedig ott van a Jézus körül tolongó
sokaság is, akik sok csodának a tanúi lehettek. Mégis a bibliai történetekből
úgy tűnik, a tömeg sokszor képtelen eldönteni, hogy mit is gondoljon Jézusról.
Az egyik pillanatban erővel királlyá akarják tenni, a másik pillanatban pedig megbélyegzik,
és ezt mondják róla: „ördög van benne, és bolond” (Jn
10:20).
Hogy lehet az, hogy olyan sokan nem ismerik
fel Jézusban az Isten Fiát, annak ellenére sem, hogy megdöbbentő csodákat tett a
tömegek szeme láttára? A választ épp a ma előttünk levő történet adja meg.
Amikor vihar támadt és már majdnem elnyelte a hajót, amelyben Jézus utazik,
akkor ő rákiált a szélre: „Hallgass, némulj el!” (Mt 14:34). A
tanítványok ekkor rémülten a csónak végébe kuporodnak. Döbbenten teszik fel a
kérdést, hogy ki lehet ez az ember, aki képes rendre utasítani az időjárást,
mint valami rossz gyermeket. Jézusnak ez a csodája kétségtelenül felhívja a
tanítványok figyelmét Jézus különleges hatalmára, de ugyanakkor el is bizonytalanítva
őket. Egyrészt úgy látják Jézust, mint aki az egésznapi munka következtében
elfáradva elalszik a csónak végében. Ez a jelenet Jézus emberi mivoltát
domborítja ki. Isten Fia, aki a természeti erők teremtője, most maga is
elszenvedi az időjárás viszontagságait. Az esőfelhők alkotója maga is megázik.
Aki az égitesteket teremtette, maga is kimelegszik és elfárad a forróságban.
Jézus itt épp olyan embernek tűnik, mint bárki más, emberi testben jött a
világra, egy család és egy nép tagja, van foglalkozása és vannak testi
szükségletei, megéhezik és elfárad hozzánk hasonlóan.
Másfelől azonban Ő egészen más. Jézusnak ezt
a másságát, épp a csodái mutatják meg a leginkább. Jézus csodái láttán többé
senki sem maradhat közömbös. Így vagy úgy, mellette vagy ellene, de mindenkinek
döntenie kell. Jézus csodái valóban erőteljes reakciókat váltottak ki az
emberekből. Saját családja a beszámíthatóságát is megkérdőjelezte. A
törvénytudók démoni megszállottsággal vádolták meg. Népe vezetői részéről pedig
éles ellenállásba ütközött. Jézus ugyanakkor mégis tömegeket ejtett ámulatba
nemcsak hatalmával és csodatevő erejével, de már egyszerűen a szavaival is.
2.
Mi Jézus véleménye
a csodákról?
Az evangélisták beszámolóit olvasva észre
kell vennünk, hogy Jézus számára a csodák kévéssé voltak fontosak,
munkásságában, küldetésében kisseb szerepet játszottak, mint ahogy azt mi
gondolnánk. Semmiképpen nem szabad Jézusra egyfajta „nagy varázslóként” vagy
valamiféle „szupermenként” gondolnunk, aki mindig azonnal ugrik és segít, ha
valahol valami baj történik a világban. Istennél a csodák nem úgy működnek,
mint a kávéautomata, hogy bedobom a pénzt, elmondom a megfelelő imádságot és
már érkezik is a válasz. A csodák nem tartoznak a mindennapi dolgaink közé, a
csoda éppen azért csoda, mert kiemelkedik a hétköznapok világából.
Jézus tett csodákat, az evangéliumok több
mint harminc csodatételről számolnak be. Jézus személyéről, küldetéséről és
tanításáról beszámolva azonban az evangélisták nem növelik, hanem inkább
csökkentik a csodák jelentőségét. Sok esetben pedig arról hallunk, hogy maga
Jézus volt az, aki egyenesen megtiltotta a csodatétel tanúinak, hogy erről
beszéljenek. A négy tanítványának, akik vele voltak a megdicsőülés hegyén és
tanúi voltak e különleges csodának ezt mondja Jézus: „Senkinek el ne mondjátok a
látomást, amíg az Emberfia halottaiból föl nem támad.” (Mt 17:9). De
ugyanez a felszólítás hangzik el a megtisztított leprásnak, vagy Jairusnak is.
Ha valaki Jézushoz fordult segítségért, akkor azt sohasem utasította el, de a
népe vezetőinek a hitetlenkedő kérésére vagy a tömegnek a szenzációhajhász
kérésére sohasem tett csodát.
Jézus mindig világossá tette, hogy a csodák
által keltett ámulat, a szenzációéhség ritkán vezet igazi, az életet
megváltoztató hithez. Persze sok olyan ember van ma is, aki azt mondja, hogy ha
Jézus ma itt lenne köztünk és csodákat tenne, mint régen, akkor hinnének benne.
A nagy orosz író, Fjodor Dosztojevszkij ezt a megjegyzést teszi a csodákkal
kapcsolatosan: „Az igazi realista, ha nem
hívő, mindig talál magában erőt és képességet arra, hogy ne higgyen még a
csodának se, ha pedig a csoda megcáfolhatatlan tényként áll előtte, akkor
inkább a saját érzékeinek nem hisz, semhogy lehetségesnek tartsa azt a tényt.
Nem a csoda szüli a hitet, hanem a hit a csodát.”
Jézus csodái nem győzték meg az írástudókat,
sőt a csodáit látva, csak még jobban ellene fordultak és ezt mondták: „Ez
nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a
segítségével.” (Mt 12:24). Amikor pedig szombatnapon meggyógyítja Jézus
a sorvadt kezűt, végleg ellene fordulnak: „A farizeusok
pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.” (Mt 12:14). A
sokaság pedig, amely mindenhová követte a Mestert, sok esetben, nem a tanítása
miatt követte, hanem csak a szenzáció miatt: „Ez a gonosz és parázna nemzedék
jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele.”
(Mt 12:39). Valóban igaza van Dosztojevszkijnek, amikor azt mondja: „Nem a csoda szüli a hitet, hanem a hit a
csodát.” A szkeptikus embert ugyanis valóban nem lehet semmiféle csodával
meggyőzni.
Ahogy láttuk a farizeusok árgus szemekkel
figyelték és nyomon követték Jézus minden egyes csodatételét. Olykor a szemüket
kibökő bizonyítékokat is tagadták, olykor pedig másféle magyarázatot találtak a
látottakra, pl. varázslat történt, vagy Jézus a gonosz hatalmával cselekedett.
Az ember alapvetően nem hisz a csodában. Az első században élő emberek éppen
olyan furcsának tartották Jézus csodáit, mint a ma élők. Ha Jézus ma tenné meg
ugyanezeket a csodákat valószínűleg ma is inkább gyanút, kételyt és megvetést
ébresztene, mint hitet.
3.
Mi a célja
Jézusnak a csodákkal?
Így érthetjük meg azt, hogy az a Jézus, aki
Isten Fiaként az Atya minden hatalmával bírt, miért tett mégis oly kevés
csodát. Amikor pedig mégis Istentől kapott hatalmával élve cselekedett, miért
tette, miért éppen ezeket cselekedte meg.
Jézus csodái közül kiemelkedik az ötezer
ember megvendégelésének története. A történet fontosságát mutatja az is, hogy
ez az a csodatétel, amit mind a négy evangélista lejegyzett. Jézus megáldotta
az öt kenyeret és két halat, majd tovább adta a tanítványainak, hogy osszák
szét. Mindenki evett és jóllakott, s végül tízenként tele kosár maradékot
szedtek össze, miközben akik ettek, a nőket és a gyerekeket nem számolva, csak
a férfiak ötezren voltak. Az első három evangéliumban itt véget is ér a
történet, János azonban tovább folytatja: „Miután látták az emberek, hogy milyen jelt
tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.
Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni,
hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.” (Jn
6:14-15). A sokaság azonban nem hagyta békén Jézust és üldözőbe vette, mert
újra csodát akartak látni. Jézus így intette a szenzációéhes sokaságot: „Bizony,
bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem
azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért
fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad
majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.” (Jn 6:26-27).
A sokaság azonban úgy tűnik semmit sem értett Jézus szavaiból, mert továbbra is
a csodát követelik tőle: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután
láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában,
ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” (Jn
6:30-31). Jézus ekkor világossá teszi hallgatói előtt, hogy az ötezer ember
megvendégelése több volt, mint egy csoda, valójában messiási jel volt: „Bizony,
bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én
Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.” (Jn 6:32).
A nyilvánvaló és letagadhatatlan csoda, az
egyértelmű messiási jel ellenére, amit több mint ötezer ember látott és
tapasztalt meg, a történet vége itt is az, hogy csak kevesen kezdenek a csoda
hatására hinni. Sőt Jézusnak a csodatételhez fűzött szavait hallva mintha maguk
a tanítványok is inkább elfordulni kezdenének Jézustól: „Kemény beszéd ez: ki
hallgathatja őt?” (Jn 6:60). János evangélista pedig meg is jegyzi: „Ettől
fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.”
(Jn 6:66). A nyilvánvaló csoda ellenére Jézus követői nem többen, hanem
kevesebben lettek.
Az ötezer ember megvendégelésének
történetéből érthetjük meg, hogy Jézus természetfölötti hatalma birtokában is,
miért volt olyan visszafogott a csodákat illetően és miért csak nagyon ritkán
és kivételes alkalmakkor élt ezzel a lehetőséggel. Mert igaz ugyan, hogy a
csodák odavonzották és lenyűgözték, sőt ámulatba ejtették az embereket, ám
nagyon ritkán indították őket bűnbánatra vagy hálaadásra, igazi és kitartó
hitre. Jézus tudott a vízen járni, mégis csak egyszer élt ezzel a lehetőséggel,
hogy megmutassa tanítványainak, hogy ő úr a természet erői felett. Jézus
feltámasztotta Lázárt, megmutatta a nővérei és a sokaság számára, hogy ő a
feltámadás és az élet, de sok más kedves tanítvány esetében nem avatkozott
közbe, amikor azok szeretteiket gyászolták. Keresztelő János érdekében sem
avatkozott közbe, amikor Heródes letartóztatta. Azok a csodák pedig, amelyeket Jézus
jónak látott megtenni, ízelítőt adnak abból, hogy milyen lett volna a világ
Isten eredeti szándéka szerint, és felcsillantják a reményt, hogy egy napon
majd minden a helyére kerül. A csodák tehát ízelítőt adnak nekünk abból, hogy
milyen lesz majd az Isten országa, jelek, amelyek reménységünkben erősítenek
minket. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése