100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 32.
Jézus és a farizeusok
Olvasmány: Mt 15:1-19 / Mk 7:1-23
„Ti is ennyire
értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem
teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az
árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt, és
hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. Mert
belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás,
gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás,
irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről
jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.” (Mk 7:17-23).
Az evangéliumok beszámolói szerint Jézus
tanítása és csodatételei, amennyire lázba hozták a népet, épp annyira feldühítették
a farizeusokat és a vallási vezetőket. Láthatjuk azt is, hogy bár a sokaság
néha nehezen értette meg Jézus tanítását, de amikor a betegeket meggyógyította
Jézus, mindig ott tolongtak körülötte. A vallási és politikai elit azonban élesen
szembehelyezkedett Jézussal. Azt azonban képtelenek voltak megakadályozni, hogy
Jézus tömegeket vonzzon magához. Különösen a farizeusok fáradoztak azon, hogy
csapdába csalják Jézust, és valami olyan vétségen kapják, ami miatt a nép vagy
a kormányzat majd ellene fordul. Akkoriban a zsidók szigorú szabályokba
foglalták, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni szombaton. A vallási
vezetőket ezért felháborította, hogy Jézus megtörte a „szent” hagyományt.
A farizeusok Jézus szemére vetették, hogy ő
szombaton is gyógyított, ám Jézus nem volt hajlandó a hagyományokat a szükséget
szenvedők megsegítése fölé helyezni. Az evangéliumok bemutatják, hogy miképpen
viszonyult Jézus a szombathoz és hogyan vélekedett a törvényeskedő
magatartásról. A szigorú vallásosságukról ismert farizeusok buzgón igyekeztek
megtartani az ószövetségi törvényeket. Jézus azonban átlátott a farizeusok
kegyeskedő viselkedésén és mindig le is leplezte képmutatásukat. Szemükre
vetette, hogy csupán a külsőségekre figyelnek, miközben elhanyagolják a
belülről fakadó, sokkalta nagyobb veszélyeket.
Jézus meglepően élesen reagált a farizeusok képmutató magatartására. Ők
ugyanis miközben a szabályok aprólékos megtartására helyezték a hangsúlyt, az
evangélium lényegi üzenetét veszítették szem elől. A törvény megtartásának
látványos külsőségei senkit sem visznek közelebb Istenhez, sőt inkább
önteltséghez, klikkesedéshez és önigazultsághoz vezetnek. Amikor Jézus a
szombat szent napján, nyilvánosan, betegeket gyógyított, tisztában volt vele,
hogy ezzel mennyire megbotránkoztatja a szigorú farizeusokat, mégis megtette. Azt
hangsúlyozta ezzel, hogy a szenvedők iránti együttérzés fontosabb, mint a
hagyomány. Nyilvánvaló, hogy a farizeusokat jobban érdekelte a szabályok
megtartása, mint a betegek gyógyítása. A képmutatás, a törvényeskedés kísértése
a keresztyén emberek életében is jelen van. Isten Igéje ma minket is megkérdez.
Mi hogyan különböztetjük meg egymástól a jelentéktelen szabályokat azoktól az
elvárásoktól, amelyek Isten szemében valóban fontosak?
1.
Jézus és a
Törvény
Jézus már a tanítói munkássága legelején, a
Hegyi Beszédben világossá tette, hogy ő nem azért jött, hogy felforgassa a
társadalmi rendet, vagy, hogy eltörölje a Tórát: „Ne gondoljátok, hogy azért
jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem
azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”
(Mt 5:17-18).
A farizeusok és az írástudók a lehető
legszigorúbb módon törekedtek Isten Törvényének megtartására és annak
betartatására. Ezért az Isten által adott törvényt ők még további 613
szabállyal egészítették ki, amiből 248 parancs és 365 tiltás volt, s mindezt
még megtoldották 1521 törvényértelmezéssel, amelyek kiigazítások és
pontosítások voltak. A farizeusok egymással versengve igyekeztek mindezeket a
törvényeket és szent hagyományokat megtartani. Isten nevét például ki sem
merték ejteni a szájukon, nehogy véletlenül megszegjék a harmadik parancsolatot.
Leszegett fővel jártak az utcán, nehogy véletlenül egy nőre tekintve kísértésbe
essenek, emiatt gyakran nekimentek valaminek és balesetet szenvedtek. A szombat
napjának megszentelésére pedig a legkínosabban ügyeltek, ezért külön 39 pontba
összefoglalták, hogy mi számít munkának és mi nem, nehogy beszennyezzék a
szombatot. A farizeusok és az írástudók úgy gondolták, hogy a törvény
megtartása által lehetséges üdvözülni, s ezért magukat jó és igaz embereknek
tartották. Számukra éppen azért volt megbotránkoztató Jézus viselkedése és
tanítása, mert Jézus pontosan arra mutatott rá, hogy a magunk erejére
támaszkodva lehetetlen a törvényt tökéletesen megtartani. Az írástudókat pontosan
ezért nevezte Jézus képmutatóknak, mert olyan igát raktak az emberekre, amit
saját maguk sem voltak képesek megtartani.
A farizeusok betű szerinti szőrszálhasogató
törvényértelmezése helyett Jézus az Isten törvényének igazi értelmére mutatott
rá. A bűn gyökeréhez vezetett vissza. A gyilkos tett előzménye, a harag, és a
sértő szavak, a házasságtörésnek pedig a szem kívánsága az előzménye.
A zsidó rabbik a férfi számára megengedték a
válást, így a zsidó férfi elbocsáthatta a felségét akár azért is, mert az odaégette
a vacsorát. Jézus azonban világossá tette, hogy mi volt Isten eredeti és
megmásíthatatlan rendelése: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját,
ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két
test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.”
(Mt 19:5-6).
Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a szigorú
vallási elvek szerint élő farizeusok megbotránkoztak Jézus szavain. Jézus
tanítása ugyanis valóban más. Más, mint amit a Jézus korabeli egyszerű emberek
vártak vagy gondoltak. Más, mint amit a vallásos zsidó a törvény alapján
remélt. Más, mint amit a mai romlott és erkölcstelen világ vár. Más, mint amit
mi vallásos, és magunkat keresztyénnek vallók hagyományosan gondolnánk.
Jézus nem volt sem liberális sem konzervatív.
Ő nem szigorúbban, vagy lazábban akarta értelmezni Isten törvényét, számára
Isten Törvénye szent volt, ezért szerinte csak egyetlen helyes hozzáállás
lehetséges: „Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”
(Mt 5:48). Ő nem elégszik meg kevesebbel, nem elég a 99%, ő mindnyájunktól 100%-ot
kér:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes
elmédből és teljes erődből!” (Mk 12:30). Ezt azonban egyetlen embernek
sem sikerült megtartania, sem Mózesnek, sem a prófétáknak, sem az apostoloknak,
sem a szenteknek.
Jézus nem elkeseríteni akar bennünket, és nem
ítélkezni felettünk, hanem az abszolút kegyelem szükségességére rámutatni. Ugyanaz
a Jézus, aki a Hegyi Beszédben tökéletességet követel, megbocsát a házasságtörő
asszonynak, akit a törvény szerint meg kellene kövezni, hitre vezeti és az
evangélium hirdetőjévé teszi a samáriai asszonyt, akinek pedig öt férje volt, s
akivel éppen együtt élt az nem volt a férje. Jézus Isten országába hívja a
kereszten mellette megfeszített gonosztevőt, s a keresztyéneket gyűlölő és
üldöző Sault állítja szolgálatba, hogy a pogányok apostola legyen.
2.
A
botránkoztató Jézus
A Hegyi Beszéd szavait olvasva láttuk azt,
hogy Jézus tanítása valóban más. Más, mint a korabeli vallásos emberek, az
írástudók tanítása. Más, mint amit a nép vár, és hallani szeretne. Nem
véletlen, hogy ezt a megjegyzést olvassuk az evangéliumban Jézussal
kapcsolatosan: „A sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek
hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik.” (Mt 7:29). Ha figyelmesen
olvassuk az evangélisták beszámolóit, akkor különös dolgokat fedezhetünk fel
bennük. Például azt, hogy Jézus személyét különös módon valamiért vonzónak
találták olyan emberek, akik egyébként távol álltak a vallástól és a jó
erkölcstől. Miközben a korabeli hívő és vallásos életet élő emberek, a
farizeusok és az írástudók megbotránkoznak Jézus személyén és tanításán, addig
a vámszedők, parázna nők, a kitaszított és megvetett leprások, ördögi lélektől
megszállottak egyre nagyobb számban fordulnak hozzá segítségért, gyógyulásért
és szabadulásért. A köztiszteletben álló jómódú zsidó polgárok hűvösen és
tartózkodva fogadják Jézust. Az Isten törvényét ifjúságától megtartó gazdag
ifjú fejét rázva és megszomorodva hagyja ott Jézust. A Jézussal szimpatizáló Nikodémus
is csak értetlenkedni tud az újjászületés szükségességéről mondott szavain.
Kétségetlen, hogy Jézus tanítása elég vegyes fogadtatásra talált az
első századi zsidóság körében. Az emberek szívesebben hallgatták Keresztelő
Jánost, aki a világtól elvonulva a pusztában tartózkodott, szigorú aszketikus
életet élt, és Isten ítéletéről és haragjáról prédikált. Viszont Jézusnak az
Isten szeretetéről és kegyelméről szóló beszéde úgy tűnik nem volt kedvére való
az akkori hallgatóságnak.
Jézus egy alkalommal ezt a megjegyzést tette: „Mert eljött Keresztelő János,
aki nem eszik kenyeret, nem iszik bort, és azt mondjátok: Ördög van benne.
Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és
részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja.” (Lk 7:33-34). Így míg a
társadalom perifériájára szorultak általában vonzódtak Jézushoz, a vallásosak
megbotránkoztak szavain és cselekedetein.
Fontos megértenünk, hogy az a csapda, amibe a
farizeusok beleestek, a törvénykezés kísértése, minket is fenyeget. A kegyelem
megértése és elfogadása helyett szívesebben foglalkozunk mi is a bűnnel és az
ítélettel. A kegyelem megfoghatatlan és érthetetlen a számunkra, míg a bűn
konkrét, látványos, és könnyen pellengérre állítható. Nekünk jobban tetszik az
az Isten, aki csak parancsol és engedelmességet vár, mint aki szeretetével
egészen megragad, és egészen magához kapcsol.
A Jézus korabeli zsidó társadalom egyfajta
szentségi alapon felépített kasztrendszer volt, és a farizeusok nap, mint nap
gondosan ügyeltek arra, hogy ez a rendszer fennálljon. Úgy tartották, hogy
Istenhez egy magasba nyúló létra fokain felfelé haladva lehet eljutni. Még a jeruzsálemi
templom építészeti struktúrája is ezt a gondolatot tükrözte. Az idegenek és
samáriaiak csak az úgynevezett „pogányok udvarába” léphettek be. Ezt követte
eggyel beljebb a zsidó nők számára kijelölt terület. A zsidó férfiak viszont
ennél beljebb is mehettek, ám a megszentelt területre már csak papok mehettek
be. A szentek szentjébe pedig egyedül a főpap, de ő is csak egyszer egy évben. A
mindennapi életben a kézmosásra, önmaguk tisztán tartására vonatkozó szabályaik
mind azt a célt szolgálták, hogy Isten elfogadja őket. Hiszen maga Isten
határozta meg, hogy csak a hibátlan állatokkal áldozhatnak, a hibásakat és
tisztátalanokat viszont be sem lehet oda vinni.
3.
Jézus és a
bűnös ember
Jézus a vallási kasztrendszernek ebbe a
világába csöppent bele. S a farizeusok legnagyobb megrökönyödésére neki nem
jelentett gondot, hogy gyerekekkel, nőkkel, bűnösökkel, vámszedőkkel vagy
samáriaiakkal szóba álljon, vagy házukban asztalhoz telepedjen. A
tisztátalanokat, vagyis leprásokat, vérzéses betegeket, nyomorékokat és
megszállottakat pedig, akiket a farizeusok messziről elkerültek, gond nélkül
megérintette vagy engedte, hogy ők érinthessék meg. Jézus tömegesen gyógyított
betegeket, kezét rájuk tette, hozzájuk ért, de sohasem aggódott amiatt, hogy
általuk beszennyezheti magát.
Jézus a farizeusokkal ellentétben Istennek a
bűnöst kizáró szentsége helyett a befogadó szeretetére és irgalmára tette a
hangsúlyt. Feltűnő módon kereste a pogányok társaságát, egy asztalhoz ült a
bűnösökkel, és számtalanszor megérintette a betegeket. Jézus így alapjaiban
kérdőjelezte meg a zsidók jól bejáratott vallási kasztrendszerét. Nem csoda,
hogy ezek után olyan mélységes haraggal és dühvel fordultak a vallási vezetők ellene.
Jézus egyik példázatában például a kegyest a farizeust
és a bűnbánó vámszedőt állítja szembe egymással. A hetente kétszer böjtölő,
rendszeresen adakozó farizeus buzgón hálálkodik Istennek, szinte már
dicsekszik, amiért ő jobb ember, mint a rablók, gonosztevők, paráznák, a
távolabb álldogáló vámszedőről nem is beszélve. Ezzel szemben a vámszedő még a tekintetét
sem meri az ég felé emelni, s a lehető legegyszerűbb imádságban alázatosan
megvallja: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” (Lk 18:13).
Jézus pedig világosan kimondja a történet tanúságát: „Mondom
nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz.” (Lk 18:13).
Ezek szerint Isten előtt nincs különbség a
törvény szigorú megtartója és a rabló, gonosztevő és házasságtörő között?
Természetesen nem! Tévedés lenne ezt a kettőt így egybemosni. A cselekedetek Isten
előtt nagyon is számítanak, de Isten nem a látszat alapján ítél: „Mert
nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van,
de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16:7). Az emberek többsége
általában a gazdagokra, a szépekre, a sikeresekre, a híres emberekre néz föl.
Ám a kegyelem másfajta logika szerint gondolkodik. Isten szereti a szegényeket,
a szenvedőket, az üldözötteket, Ő nem személyválogató.
Ezt erősítik meg Jézus példázatai is, hiszen
azoknak pozitív főszereplői általában a szegények és az elnyomottak. A gazdag
emberrel szemben Jézus a szegény koldust, Lázárt nevezi meg a menny
örököseként. Jézus arra hív, hogy fogadjuk be az idegeneket, ruházzuk fel a
mezíteleneket, adjunk enni az éhezőknek, ápoljuk a betegeket és látogassuk meg
a szenvedőket. Augustinus egyházatya egy imádságában így fogalmazta meg Jézus
tanításának lényegét: „szeretted a
szerethetetlent, s ezzel szerethetővé tetted azt.” Jézusban ez a szerető Isten
jött közel hozzánk. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése